Katolikus Tanítóképző intézet, Nagyvárad, 1913

18­­­ dékei azzal kezdték a tanítási gyakorlatokat, hogy az erre szánt órák közül az elsőn megfigyelték a gyakorló­ iskola vezetőjének mintatanítását, a következő órán pedig ezt a tanítást megbeszélték és így vonták le a szükséges módszertani ismereteket. Október hónapban már maguk is megpróbálták egy-egy tanítási tétel feldol­gozását. Ez évfolyam növendékei az olvasás-írás, beszéd- és ért. gyakorlatok és a számolás köréből tanítottak inkább az I. és II. osztályban, de tettek egy-két kísérletet a III—IV. oszt. anyagával is. Amint egy új tantárgy került sorra előbb egy, vagy több minta­­tanítást hallgattak meg, sőt a növendékek által elkészített tanítás­­tervezetet is a gyak. isk. tanítója, vagy a módszertan tanára taní­tották nem egy esetben, ha az akár a növendékek, akár a gyak. iskolai tanulók szempontjából szükségesnek látszott. Az előkészítésre gondot fordítottunk, de soha sem adtunk megkötött tanítási me­netet, hanem a növendékekkel közösen igyekeztünk kitalálni a helyes irányt. Az elkészített és lelitografált tervezetet a tanítás előtt egy héttel lelkiismeretesen javítottuk. Előbb a növendékek, azután a gyak. isk. vezetője és a módszertan tanára tették meg észrevéte­leiket. Az egyéni gondolatoknak, amennyiben azok helyesek és célhoz vezetők voltak, mindig helyet adtunk. A javításokat minden növendék feljegyezte a maga példányára és mindannyi készült a tanításhoz. Hogy ki tanít, azt csak a tanítás napján tudták meg. A tanítások megbírálásánál főleg azt mérlegeltük, hogy a tervezet javításánál elhangzottakat mennyiben vette figyelembe a tanító; be­széde, modora, egyénisége és a gyermekkel való bánásmódja megfelelő-e? A IV. évfolyam tanítási gyakorlatai már szeptemberben meg­kezdődtek. Az első kedden meghallgatták a gyak. isk. tanítójának mintatanítását az I. o. olvasási és a II. o. nyelvtani anyagából, utána ezt a tanítást megbeszéltük és nyomban kitűztük a két hét múlva tanítandó egységet. Csütörtökön a III. és IV. osztály föld­rajzi, szombaton pedig a számtani anyagából hallgattak minta­­tanítást és kaptak tételt a két hét múlva tartandó tanításra. Minden újonnan sorra kerülő tárgyból hallottak mintatanítást. Az előkészí­téseken lehetőleg jelen volt az illetékes szaktanár is, bár a szak­tanárok csak a jövő tanévtől kezdve vesznek részt rendszeresen a gyak.­kiképzésben. A tanítások és a tervezetek megbírálása, illetőleg elkészítése és megbírálása éppen úgy történt, mint a III. évfolya­mon. Mégis annyi eltérés volt, hogy az év végén az előkészítés

Next