Napi Délkelet, 1993. május (2. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-03 / 101. szám

NAPI DÉLKELET PROGRAMOZÓN LIGETI FINOMSÁGOKKAL Csabai totális majális Feledve a mindennapi szűkösséget, a szombati tavaszünnep a bőség(es kínálat) jegyében telt Bé­késcsabán. A sportcsarnok előtti betonkatlan forrósá­gában a programok feled­tették a klímát. A Nyulam­­bulam együttes mellett a „Vén Európa István a kirá­lya”, Varga Miklós adott koncertet, de fellépett Szü­lék Andrea és az újkori sztárzenekar, a Manhattan is. Pierrot és pávakör (Te­lekgerendás), jazzbalett és vasutas fúvószenekar adott tarkaságot a műsor­menühöz. Bent az aréná­ban ámulat és vágyakozó sóhajtás kísérte a Toyota­­show-t. Nem csak a hőség elől volt érdemes elmenekülni a Széchenyi ligetbe. A szek­szárdi Holló együttes és Hevesi Imréék mellett az aszfaltrajzverseny is a né­pes gyereksereg szórako­zását szolgálta. A dugig telt Sörkertben a Bohém Rag­time Band idézte a száza­delő hangulatát az ódon fa­lak közé. Később a ma is szerepet kapott, hiszen a május 21-én esedékes tár­sadalombiztosítási önkor­mányzati választással kap­csolatos fórumot tartottak. A Független Szakszerve­zetek Ligájának, a Munkás­­tanácsok Szövetségének delegáltjai, az MDF és az SZDSZ országgyűlési kép­viselői ritka egyetértésről adtak tanúságot: a válasz­tás eredményessége a leg­fontosabb, hogy végre va­lódi, demokratikusan vá­lasztott gazdája legyen a társadalombiztosításnak, hogy igazi gazda módjára és a társadalom hasznára működtessék a közel 700 milliárdos vagyont. Az este Bródy Jánost ígérte, ám ez a művész - eddig „igazolatlan” - távol­léte miatt csak terv maradt. A jó zenére vágyókat a Co­da együttes kárpótolta. Pierrot-t komolyan kell venni Volt, aki nem totojázott, inkább Toyotázott A gyerekek szeretik a Hollót Csűrdöngölés három napig Három napig „döngölték a csűrt”, pontosabban a szar­vasi Vajda Péter Művelődési Központ színpadának desz­káit a gyermek népi táncosok. A versenyprogram pénte­ken indult kötelező táncokkal, majd szombaton folytatódott szabadon választottakkal, míg végül vasárnap délelőtt zá­rult díjkiosztással és gálaműsorral. De eljöttek a nagyobbak is. Pénteken este nagy sikerű műsort adtak a megye legjobb együttesei a tánc világnap­ja alkalmából: fellépett a békéscsabai Balkán és Nemzeti­ségi, a gyulai Körös, a gyomaendrődi Körösmenti, a mező­­berényi Berény, a makói Maros és a szarvasi Tessedik is. A gyermek népi táncosok harmadik országos szólótánc­fesztiválján 150 tehetséges, a területi döntőkből bejutott kis „csűrdöngölős” mérte össze tánctudását az 1978-79- ben és az 1980-81 -ben születettek korcsoportjaiban. A dí­jazottak közül - a teljesség igénye és részrehajlás nélkül - megemlítünk néhányat: a lányoknál különdíjat kapott Fé­nyi Rita Nagykállóból és Majoros Ágnes Békéscsabáról. A fiúknál - mások mellett - kiemelte a zsűri Kardos Péter szarvasi és Tolaj Róbert miskolci táncos produkcióját. Pántlikás lány lett Grósz Tímea Budapestről és Iványi An­namária Derecskéről, bokrétás táncos címet kapott Jakab­­fi Ádám Balatonboglárról és Gál Gergely Székesfehérvárról. Az utolsó nap gálaműsora telt házat vonzott, hiszen ezen a díjazottak és a helyezettek szerepeltek. A közön­ség sárközi verbunkot, csárdást és ugrást, rábaközi húst, zempléni szlovák, tirpák, gyimesi féloláhos, lőrincrévi pon­­tozást, székelyföldi (és más) táncokat láthattunk. A talpalá­­valót - egész idő alatt türelmesen és igen magas színvo­nalon - a Békés Banda, a Csűrdöngölő, Fixstinn és a Tég­lás zenekar szolgáltatta. F. J. Csalássorozat áldozatait keresik Április eleje óta Gyomaendrődön és Szarva­son feltűnt egy fiatalasszony, aki idős emberek­hez kopogtatott be, s hivatali személynek adta ki magát. Azzal állt elő, hogy a meglévő víz-, illetve villanyórákat ki kell cserélni, s ennek díját postai utalványon kell befizetni. A feladott 2000-2700 forint körüli összegek furcsamód hozzá futottak be, őt gazdagították. Néhány nappal ezelőtt a szarvasi rendőröknek sikerült leleplezni a csalót, de a nyomozás befe­­jeztéig még várják azoknak a jelentkezését, akik a fenti időben hasonló átverés áldozatai lettek. (Szarvasi Rendőrkapitányság, telefon: 67/371- 555.) 1993. MÁJUS 3., HÉTFŐ A PAPÍRZÁSZLÓK BOLDOGSÁGÁRÓL Száriba bújt tinédzserek A könnycsalogató, szikrázó napsütésben lekéredz­­kedik rólam a zakó. A meleg még ingujjban is nehezen viselhető számomra, ám velem szemben a száriban ülő fiatal lányt láthatóan nem zavarja. Indiai kultikus jel­lel megfestett homlokán nyoma sincs a verejtéknek. Szelíd mosollyal, átlényegült arccal magyarázza a lét négyszázezer formáját, a Krisna-tudatot, az indiai hús­nélküliség filozófiáját. Próbál valamiféle létformák feletti bölcsességet átplántálni belém s az arra járókba. Odább hasonló, húsz év körüli fiatalok hirdetnek harét szintetizátorkísérettel. Újból Békéscsabára érkezett ez a transzcendentális tanítás, a kelet-európai kisvárosba, ahol a természettel való kapcsolódás a földből való (meg)élést jelenti job­bára. Más kapcsolat vetni és szántani, és más elérni a mindenekfeletti átlényegülést. Az emberek tartózkodók. Szinte látható az a körív, amin haladva elkerülik ezeket a csodabogárnak számí­tó fiatalokat. Az (el)araszolás közben óvatos pillantáso­kat vetnek rájuk. Persze a kíváncsiabbja közelebb me­részkedik. Beleszagol a füstölő furcsa, nehéz illatába, megtapogatja a színes könyvborítókat, s próbálja egy­befüggő sorokká, értelmes kifejezésekké olvasni az idegen hangzású szavakat. A ligeti majálisra induló anyuka karjába csimpaszko­dó kisfiú örömmel fogadja el a papírzászlót. A boldog­ság ismerős, csak a hurkapálcás, aprócska „lobogó” változott... A srác boldogan szorongatja a zászlót. Önfeledten nézegeti, s biztosan nem tudja, hogy a zászlót, bár ára nincs, mégsem adják ingyen. Azért valószínűleg egy­szer fizetni kell, persze pénz helyett valami mással... A Krisna-tudat persze errefelé még csak kevés em­ber életének meghatározója, ám az Indiából Európába érkezett magányos mester tanítása az utóbbi öt eszten­dőben sok száz(ezer?) fiatalnak formálta át az életét. S mint a lélekben eltökéltek, ők is sziklaszilárdan hisznek egyedül üdvözítő igazságukban. Javukra legyen mond­va: ők toleránsak a többiekkel, bízva abban, hogy egy­szer mindenki elindul Krisna felé. S ez a türelmes kö­zösség képes várni az örökkévalóra... Kőhalmi Endre Enyveskezű románok Egy szimpla áruházi tolvajlásnak in­dult az az eset, mely végül egy,Csong­­rád megyei rendőrök által körözött kül­földi banda lebuktatásával végződött. Az egyik szarvasi ABC eladói lettek fi­gyelmesek azokra a románokra, akik gyanúsan szédelegtek a boltban. Gya­nújuk nem volt alaptalan, ugyanis lopá­son kapták őket. Mire a rendőrök a hely­színre értek, a tolvajoknak sikerült elme­nekülniük. Hosszas hajsza után egy lépcsőházban rejtőzve találtak rá a há­rom külföldi elkövetőre. Gépkocsijuk, csomagjaik átvizsgálásakor derült ki, hogy nem csupán a most elcsent pipe­recikkek lapulnak a táskák mélyén, ha­nem - többek között - tizenkét pár már­kás sportcipő is. Ezek eredete után ér­deklődtek a nyomozók, de használható választ nemigen kaptak. A nyomozás során derült fény arra, hogy a román csapat előzőleg Szeged, Hódmezővásárhely és Szentes áruhá­zait látogatta és fosztogatta sorra. A lo­pássorozat „jutalmaként” az enyveske­zű külföldiek hat hónap felfüggesztett fogházbüntetést kaptak, melyet nem kellett letölteniük, hiszen azonnal kiuta­sították őket az országból. (mse)

Next