Napi Gazdaság, 1997. augusztus (7. évfolyam, 177-201. szám)
1997-08-29 / 200. szám
TAKARÉKBANK-FÉLÉV Jelentős sajáttőke-növekedést terveznek A tavaly év végi 66,8 milliárd forint után idén június 30-án már 85,44 milliárd forinton állt a Magyar Takarékszövetkezeti Bank (Takarékbank) Rt. mérlegfőösszege. Adózott eredménye az idei félév végi 489 millió forinttal megközelítette a tavaly december 31 -it, amely 506 millió forintot tett ki. A közelmúltban a németországi DG Bank többségi tulajdonába került Takarékbank saját tőkéje az 1996. év végén 2,15 milliárd forintot mutatott, 1997. június 30-ára 2,84 milliárd forintra hízott. E változásban a fő szerepet a mérleg szerinti eredmény alakulása játszotta: a tavalyi év végi nulláról 489 millió forintra növekedett. A bank céltartalék-állománya az 1996. évi záró 149 millió forintról az idei esztendő hatodik hónapjának végére 166 millióra emelkedett. A múlt év végi mérlegadatokhoz képest az idei első félévben jelentősen változott a bank kötelezettségeinek mértéke: 62,3 milliárd forintról közel 80 milliárd forintra nőtt. Ebből szembetűnően a rövid lejáratú kötelezettségek módosultak: 58,13 milliárd forintról 73,93 milliárd forintra. Ezeken belül pedig a hitelintézetekkel szembeni mérlegsor mutat jelentősebb változást, amely fél év alatt 40,329 milliárd forintról 56,76 milliárdra duzzadt. Ami a bank eredménykimutatásának egyes tételeit illeti, az adózás előtti eredmény az 1996. december 31-i 624 millió forinttal szemben idén június 30-án 596 millió forintot tett ki, adóval csökkentett összege 506 millió, illetve csaknem 490 milliót. Míg azonban tavaly év végén a bank a teljes adózott eredményét felhasználta az általános tartalék képzésére, idén félévkor ezen tételmegnevezés alatt egyetlen forint sem szerepel, és az idei év végére tervezett összege is csupán 67 millió forint. Mint ismeretes, a német takarékszövetkezeti bank még a privatizációs tenderben foglaltak szerint minimum 700 millió forintnyi tőkeemelést vállalt a Takarékbankban. Ám a tőkeemeléssel egy azzal azonos összegű tartalékemelés is együtt jár, így a hitelintézet sajáteszköz-ellátottsága megkétszereződik. Ezek a változások azonban egyelőre csak az idei év végi tervszámokban szerepelnek: a saját tőke a féléves 2,84 milliárd forintról 4,1 milliárd forintra nő, ebből a jegyzett tőke 1,34 milliárd forintról kereken 2 milliárd forintra egészül ki. A tőketartalék a féléves mindössze 6 millió forint helyett az év végi tervekben már 650 millió forinttal szerepel. A Takarékbank mutatói között az eszközarányos nyereség (ROA) az 1996. év végén 0,7 százalékos volt, idén félévkor 0,57 százalékos, év végén a terv szerint 0,73 százalékos lesz. A sajáttőke-arányos nyereség ugyan ebben a sorrendben: 23,53, 10,52, illetve várhatóan 16,24 százalék. Végül a tőkemegfelelési mutató: az 1996. december 31-i 17,47 százalékkal szemben június 30-án 15,5 százalékos volt, év végére a tervek szerint csupán 0,5 százalékponttal csökken majd. Új tulajdonos a Garanciánál? Folytatódik a portfóliótisztítás A Garancia Biztosító szeptember végéig esedékes, 1,8 milliárdos tőkeemelésében a ma is tulajdonos OTP Bank és az OTP Bróker Rt. mellett lehetséges, hogy részt vesz az ugyancsak OTP-csoporthoz tartozó Concordia Kft. is - értesült a NAPI Gazdaság. A Garancia Biztosító jegyzett tőkéjét 1,8 milliárd forinttal, 4,05-ről 5,85 milliárdra emelik meg legkésőbb szeptember 30-áig. A tőkeemelésben az eddigi két tulajdonos mellett valószínűleg részt vesz még egy az OTP-csoporthoz tartozó cég, a Concordia Kft. is. A tőkeemelés ugyanis a tervek szerint csak részben történik készpénzben, másik része, az ingatlanapport a kft.-n keresztül érkezik a biztosítóhoz. A Garancia Biztosító ezzel a második legmagasabb jegyzett tőkéjű magyarországi biztosítótársaság lesz. Saját tőkéje ezzel szemben az évek óta folyamatos tőkevesztés miatt nem fogja elérni a 3 milliárd forintot. A biztosító tőkeemeléséről az augusztus 25-ei rendkívüli közgyűlésen egyeztek meg a tulajdonosok. Akkor azonban csak az emelés tényéről, nagyságáról és határidejéről született döntés, a jegyzés módjáról nem. Az utóbbiról az OTP Bank rendkívüli közgyűlését követően dönt a pénzintézet igazgatósága; az egyik lehetséges verzió az új befektető bevonása a tulajdonosi körbe. A jegyzés határideje szeptember 30. A Garancia Biztosító, amely veszteségeit évekkel ezelőtt egy kezesi biztosítás, majd casco- és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománya miatt szenvedte el, a jövőben az életbiztosításokra összpontosít. A friss tőkét az üzletág előfinanszírozására kívánják felhasználni. Tovább folytatódik a társaság portfóliótisztítása. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állomány döntő része, közel 70 százaléka ugyanis a legkockázatosabb fajta, budapesti szerződés. A társaság folyamatosan növeli a vidéki kötések arányát, s csökkenti a haszongépjárművek részarányát. Megrostálja a cég a vagyonbiztosítási szerződéseket is, igyekszik megszabadulni kiugróan rossz vállalkozói vagyon-, illetve lakásbiztosításaitól. G. Á. Szeptembertől új termékek (Folytatás az 1. oldalról) A Business díjában már benne foglaltatik a biztosítás, ezenkívül tulajdonosának módja nyílik kedvezményes szállodafoglalásra és autókölcsönzésre is. A Gold az ügyfelek felső rétegét célozza meg. A kártya automatikus utas- és poggyászbiztosítást, valamint Executive Club International tagságot biztosít. Classic-, Business- és Gold-tulajdonosok fényképes kártya készítését igényelhetik. Azon kártyabirtokosok részére, akik az új Daewoo Motor-modellekből vásárolnak, bonuszpontrendszert vezetnek be. Százezer pont begyűjtője bruttó 100 ezer forintnyi térítést kap. Az eddig piacon lévő autófinanszírozási konstrukciók - pénzügyi lízing, kamatmentes kölcsön, kedvező kamatozású kölcsön - augusztus végétől új kondíciókkal vehetők igénybe - jelentette be Nguyen Duc Tri, a Daewoo Lízing (Magyarország) Kft. igazgatója. A szeptember elsejétől megvásárolható gépkocsik vásárlásakor a kezdő részlet nagysága a vételár 30 százalékáról 20 százalékára zsugorodik, ezzel párhuzamosan szigorodik az ügyfélvizsgálat. A 3 hónap türelmi idővel bevezetett hitelek kamata a korábbiakhoz képest 1-1,5 százalékponttal csökken. Az eddigi sá vos futamidejű kamatmentes hitel egységesen 48 hónapig fut ki, 50 százalékos kezdő befizetés mellett. E. Cs Daewoo Bank - VISA-kártya-kondíciók (Ft) Éves kártya- Biztosítás Újragyár- Minimum ECI- díjak tás díja nyitó- tagság / egyenleg VISA Electron 900 5 000 500 50 000 4 000 VISA Classic 2 000 5 000 1 600 250 000 4 000 VISA Business 10 000 - 1600 - 4 000 VISA Gold 20 000 - 1600 Fényképes kártya +600 - - - BANK- ÉS PÉNZÜGYEK BANKHÍREK : A PÉNZINTÉZETI KÖZPONT IS BESZÁLL A JELZÁLOG HITELINTÉZETBE - tájékoztatta lapunkat Kékesi János, a Jelzálog Hitelintézetet Előkészítő Rt. vezérigazgatója. Ezzel a közeljövőben induló szakosított bank jegyzett tőkéje 3,3 milliárd forintra emelkedik. A hitelintézet alapító okiratát várhatóan szeptemberben írják alá tulajdonosai, köztük a PK-val, amelynek információs memorandumában is szerepel e tevékenység beindítása. A bank alapítási, majd pedig működési engedélykérelmét ezt követően nyújtják be az ÁPTF-hez, így a tevékenység beindítása a következő év elején várható. A LONDONI SZÉKHELYŰ EURÓPAI ÚJJÁÉPÍTÉSI ÉS FEJLESZTÉSI BANK (EBRD) az idei második negyedévben -tartalékképzés után-21 millió ECU-s nyereséget ért el, szemben az első negyedéves - szintén tartalékképzés utáni - 7,9 millió ECU-s veszteséggel. Az európai bank az első félév folyamán 63,5 millió ECU-ért adott el részesedést a tevékenységi területén működő kelet- és közép-európai cégekből. ♦ SZEPTEMBER ELSEJÉTŐL RUSZNÁK TAMÁS A MAGYAR NEMZETI BANK (MNB) ügyvezető igazgatója. Az ABN Amro (Magyar) Bank (az eddigi MHB) ügyvezető igazgatója - korábban az Állami Bankfelügyelet elnöke - az MNB-ben elsődlegesen a hazai pénzügyi szektor európai integrációs szabályozásának előkészítésében vesz majd részt. ♦ UGYANCSAK SZEPTEMBER ELSEJÉTŐL KRAFT PÉTER, AZ AMERICAN EXPRESS Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója is megválik cégétől. A tavaly szeptember óta az Amerikai Kereskedelmi Kamara itthoni szervezetének elnökeként is tevékenykedő Kraft az ING Bank lakossági üzletágának lesz a vezetője. (A személyi változásról szóló részletesebb anyagunk a 11. oldalon olvasható.) Részvénycsereprogram kisrészvényeseknek Távolabbi cél a BA és CA fúziója Széles körű és kedvező részvénycsereprogramot hirdetett a Bank Austria (BA) a Creditanstalt (CA) kisrészvényeseinek, ezzel a BA a korábban 51 százalékban megvásárolt bankban legalább 75 százalékos részesedést kíván elérni. A menedzsment célja, hogy a két hitelintézetet - előkészítendő a későbbi fúziót - a jövőben egyetlen részvény képviselje a tőzsdén. A létrejövő bankcsoport az európai piac komoly tényezőjévé válhat. A Bank Austria - felszámolva a korábbi piaci spekulációkat - közzétette a Creditanstalt Bankverein papírjaira vonatko zó részvénycsere-felhívását. Az ajánlat alapján a Creditanstalt kisebbségi tulajdonosai három részvényükért cserébe négyet kapnak a Bank Austria értékpapírjaiból. A viszonyszámot a KPMG és a Deloitte & Touche tanácsadócégek által kalkulált számok közül a magyasabbra becsült érték adta, de akadnak szakértők, akik szerint a CA-t így is bőven alulértékelték. Az akcióban a CA elsőbbségi és törzsrészvényei a BA-ban hasonló kategóriájú részvényekre cserélhetők, a csere nyomán figyelembe véve a jelenlegi árakat - a tulajdonosok 18, illetve 12 százalék árfolyamnyereséget érhetnek el. A CA-papírokért ellenértékként felajánlott BA-részvények novemberben válnak kézzelfoghatóvá, a tőkeemelés révén, amelyben a jelenlegi tulajdonosok nem vehetnek részt. MNB-kötvények - 1998/3. Dátum: 1997. augusztus 11. A at: 1998. augusztus 10. yam Vill. 29, 84,0426 D001. 84,1590 Hozam (%): 20,03 Mint ismeretes, Ausztria legnagyobb kereskedelmi bankja 1997 januárjában 17,16 milliárd schillingért vásárolt az államtól 51 százalékos tőkerészesedést és 70 százalékos szavazati jogot a Creditanstaltban, addigi legnagyobb hazai riválisában. A Bank Austria vezetői abban bíznak, hogy a most meghirdetett, október 6-ától november 3-áig tartó akció végére a Creditanstalt részvényeinek 75 százaléka lesz a kezükben. Hosszú távon a tervek között a két bank részvényeinek egyesítése szerepel, ahol a pénzügyi csoportot a BA törzsrészvényei képviselik majd. Ellenben a két márkanevet még jó ideig fenn akarják tartani. A BA törzsrészvényei jelenleg nincsenek a bécsi tőzsde folyamatosan forgalmazott papírjai között, de a menedzsment ezen a gyakorlaton változtatni akar, szeretnék elérni, hogy megjelenjenek az osztrák tőzsdeindexben (ATX). Elemzők szerint, miután a Creditanstalt részvényeinek ára eléri a beváltási aránynak megfelelő szintet, további növekedés már nem várható, és a Bank Austria papírjai is megőrzik jelenlegi pozíciójukat. A részvényesek mégis nyerhetnek hosszú távon, mert egy tőkeerős, fejlődő, európai szinten is jelentős bankcsoport résztulajdonosai lesznek. A Bank Austria 1997 első félévi nettó profitja (2,2 milliárd schilling) jócskán meghaladja a tavalyi első félévit, és eléri az 1995-ös egész évi nyereséget. Az EA állammal kötött szerződése tiltja ugyan öt éven belül a két bank teljes fúzióját, de semmi akadálya a befektetési ágazatok összevonásának. A bank egységesen kíván fellépni Közép- Európában is, ahol a Creditanstalt igen komoly érdekeltségekkel rendelkezik. F. Zs. - J. Sz. 1997. augusztus 29. Az Imperiál Befektetési Alapkezelő Kft. ezúton értesíti tisztelt Befektetőit, hogy IMPERIÁL Nyíltvégű Értékpapír Befektetési Alapjának és IMPERIÁL-R Nyíltvégű Növekedési Alapjának 1997. I. féléves tájékoztatója megtekinthető a Bankár-B Rt. ügyfélszolgálati irodájában. Cím: 1944 Budapest, Bank Center, Szabadság tér 7. *♦ ÁLLÁS *♦*♦*» ÁLLÁS OKTATÁS ÁLLÁS ***♦*• ÁLLÁS ~ Bankfüggetlen brókercég keres azonnali kezdéssel tapasztalt ÁLLAMPAPÍR-ÜZLETKÖTŐT aki önállóan képes kiépíteni és felfuttatni az állampapír üzletágat. Társalgási szintű német vagy angol nyelvtudás és számítástechnikai ismeret szükséges. Magyar és idegen nyelvű önéletrajzot és fényképet kérünk a szerkesztőség címére fizetési igény megjelölésével. Jelige: Bonds Bankfüggetlen brókercég keres azonnali kezdéssel legalább egyéves értékpapír-piaci tapasztalattal rendelkező dinamikus, kreatív, üzleti gondolkodású, önállóan dolgozni képes ÜZLETKÖTŐT tőzsdén kívüli részvények kereskedésére. Társalgási szintű német vagy angol nyelvtudás és számítástechnikai ismeret szükséges. Magar és idegen nyelvű önéletrajzot és fényképet kérünk a szerkesztőség címére fizetési igény megjelölésével. Jelige: OTC PSZF Pénzügyi és Számviteli Főiskola Továbbképzési Intézete felvételt hirdet szakképesítő tanfolyamokra: - okleveles könyvvizsgáló - adótanácsadó - mérlegképes könyvelő - pénzügyi ügyintéző - számviteli ügyintéző - pénzügyi és számviteli szakellenőr - okleveles pénzügyi revizor Tanfolyami tájékoztató füzet és jelentkezési lap a főiskola portáján kapható. Budapest XIV., Buzogány u. 10-12. Érdeklődni lehet: 252-1444/138 telefonon Jelentkezési határidő: 1997. szeptember 10. Japánban élő fiatal (28), energikus üzletember Japánban magyarországi cégek képviseletét vállalja. Bármilyen ajánlat érdekel. Fax: 81-423-36-1780, E-mail: nguyen@cc.tuat.ac.jp ♦« SV11V • « 4« SVTIV K«« SVIViMO ««■« SVT1V «K« SVT1V ♦« Tisztelt Olvasóink! Amint tapasztalják, rendszeresen jelentetünk meg állás- és oktatási hirdetéseket. Amennyiben Ön vagy az Ön cége érintett, kérjük, keresse üzletkötőnket, Bartus Andreát, aki részletes tájékoztatást ad a kedvezményes lehetőségekről. Tel.: 270-4349, fax: 270-1117. Tel/Fax: 270-6128