Napi Gazdaság, 2005. március (15. évfolyam, 42-61. szám)
2005-03-17 / 52. szám
KONFERENCIATURIZMUS 1 . NAPI GAZDASÁG , 2005. MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK HOSSZÚ FELKÉSZÜLÉS KELL A BEKAPCSOLÓDÁSHOZ A konferenciák alig húzzák szét a szezont, viszont igencsak költségigényesek A kongresszusi, az üzleti, az incenzív és a kiállítási turizmus megkülönböztetett szerepet játszik egy-egy ország turisztikai kínálatában és keresletében. A konferenciák iránti igény folyamatosan növekszik. A NAPI GAZDASÁG Az utóbbi években rohamosan nőtt a konferenciák száma. Magyarország számára kedvező, hogy Európában található a nemzetközi szervezetek székhelyeinek 72 százaléka, és itt tartják a nagy nemzetközi rendezvények 57 százalékát. A nemzetközi rendezvények számát tekintve a világranglistát az Egyesült Államok vezeti, a második helyen Franciaország, a harmadik helyen Nagy-Britannia áll. Az összes nemzetközi rendezvény háromnegyedének húsz ország szolgál színhelyül és Magyarország ezen a ranglistán a 15. hely körül áll. A konferenciaturizmus nemcsak jól jövedelmező, hanem egyúttal tőkeigényes ágazat is. A nemzetközi konferenciák kétötödének rendezői a speciálisan erre a célra kiépített kongresszusi központok szolgáltatásait keresik. A nemzetközi tapasztalatok szerint a konferenciaturizmusba egy-egy ország csak hosszabb felkészülési periódus és viszonylag jelentős beruházások után képes sikeresen bekapcsolódni. A konferenciaturizmus - a turizmus hagyományos ágaival szemben - számos előnnyel rendelkezik. Sona állítják, hogy a rendezvén A továbbképzések, menedzserkurzusok kedvelt helyszínei a természeti tájba illesztett, jól felszerelt, teljes körű szolgáltatást nyújtó szállodák, a vendégkörük azonban meglehetősen keveset költ a létesítmény kapuin kívül. Így a költésükből származó haszon csak indirekt módon jelenik meg a térség többi szereplőjénél. Magyarországon a konferenciaturizmusban elért kedvező pozíció ellenére szűk keresztmetszetek akadályozzák az ágazat fejlődését. Egyfelől hiányoznak a nagy befogadóképességű, komplex kongresszusi központok, ahol egy fedél alatt, egy időben lehet lebonyolítani a plenáris és szekcióüléseket, kiállítást és árubemutatót, az ültetett és álló formájú étkezéseket. Másfelől a konferenciaturizmus fejlődését hátráltatja a konferenciák idehozatalában jelentős szerepet vállaló szakmai szervezetek korlátozott pénzügyi lehetősége. Eyek többsége a hagyományos turisztikai szezonon kívül esik, így biztosítja a szálláshelyek folyamatos kihasználtságát, a kapcsolódó turisztikai programok eladhatóságát. A résztvevők átlagos költése a hazai, valamint a nemzetközi tapasztalatok és számítások szerint az átlagos turistákéhoz viszonyítva legalább háromszoros. A konferenciáknak helyszínt adó településeken növekednek a közvetlen és közvetett adóbevételek. A konferenciaturizmusban a szezon május, szeptember és október, ezek a hónapok az üdülőturizmus szempontjából elő-, illetve utószezonnak számítanak, a városlátogató turizmus szempontjából azonban frekventált időszakok, így a konferenciaturizmus valójában csak korlátozottan alkalmas a szezon széthúzására. Megfigyelhető az általános közönségvásárok helyett a szakmai rendezvények iránti érdeklődés növekedése, ezeken belül érvényesülő tendencia az egyes kiállításokhoz kapcsolódó szakmai tanácskozások látogatottságának növekedése. Szakmai közönséget csak akkor lehet sikeresen vonzani egy kiállításra, ha a konferencia és a kiállítás helyszíne nem válik el egymástól, ez egyben a kiállítási csarnokok jobb kihasználásának lehetőségét is kínálja. A megrendelők elsősorban a speciálisan a konferenciaturizmusra kiépített központok szolgáltatásait keresik • 10-20% kedvezmény szállás- és vendéglátóhelyeken • 6 * félárú menettérti és 1 x 33% kedvezményes vasúti menetjegy • 8 * 50%-os utazási kedvezmény távolsági autóbuszon • 4 x 50%os menettérti, két személyre szóló kedvezmény a balatoni hajókon • 4 alkalommal ingyenes helyi közlekedés öt vidéki nagyvárosban • 4 ingyenes, több mint száz intézménybe érvényes múzeumbérlet országszerte • 3 x 50%-os díjfizetési kedvezmény a hazai autópályák négy- és tíznapos bérletére • 1 * ingyenes belépő Ópusztaszerre, a Nemzeti Történeti Emlékparkba • 4 * 500,- forint kedvezménnyel veheti igénybe a Főtaxi szolgáltatásait • 3 x 50% kedvezmény Harkányban és Gyulán a Gyógyfürdőbe A Hungary Card megvásárolható: • a Hotelinfo Utazási Irodában • valamennyi Tourinform irodában • nagyobb vasútállomások pénztárainál • a www.hungarycard.hu honlapon Információ: www.hungarycard.hu -----------------------------------------------------------------------------Azok között, akik ezt a szelvényt kitöltve bedobják március 18. és 20. között a budapesti Utazás kiállításon a Hotelinfo Kft. standján (D. pavilon 302/b), belföldi két éjszakás, két személy részére szóló üdüléseket sorsolunk ki ! Név:........................................................................................ Cím:........................................................................................ Tel. :................................................................................................ E-mail:................................................................................ Aláírás:.............................................................................. . hasznot hozó útitárs OLCSÓBB A BELFÖLDI PIHENÉS Megtakarítási lehetőségeket kínál a Hungary Card Idén nyolcadik alkalommal jelentette meg a Hotelinfo Kft. a Magyar Turizmus Kártyát - közismert nevén Hungary Cardot. A kártyát bárki megvásárolhatja és birtokában jelentős összeget takaríthat meg anélkül, hogy megszokott kényelméről le kellene mondania. Egyaránt félárú kedvezmény vonatkozik a vasúton, autóbuszon vagy éppen az autópályákon utazó turistákra. Több mint kétszáz múzeumot, kulturális rendezvényt szintén olcsóbban látogathat a kártya tulajdonosa, sőt sok esetben akár ingyen is. Ilyen az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, vagy Gödöllőn a Királyi Kastély. Országszerte mintegy ezer szállás- és vendéglátóhely várja a Hungary Card-tulajdonosokat 10-20 százalék kedvezménnyel. A megtakarítási lehetőségek kiterjednek szinte minden utazással kapcsolatos szolgáltatásra, így térképet és útikönyvet is 20-30 százalékkal olcsóbban lehet megvásárolni. A kártya kínálta előnyökről részletesen olvashat a www.hungarycard.hu honlapon. Tegyük fel, hogy valaki a családjával egy hétvégét szeretne a Balatonnál eltölteni. Az autópályán már rögtön 1000 forintot spórolt; ha vonattal utazik, jegyenként 1094 forinttal több marad a zsebében egy Budapest-Siófok szakasz esetében. A félárú hajókázási lehetőséget is kihasználva újabb 1800 forint megtakarítás könyvelhető el. Ha véletlenül az idő nem alkalmas fürdőzésre, a déli part múzeumai közül a szárszói József Attila-, a szemesi Latinovits Zoltán-emlékmúzeum tekinthető meg ingyenesen a kártya birtokában. Több mint húsz, a legkülönbözőbb kategóriájú szálláshely kínál 10-20 százalékos kedvezményt szobaáraiból, a négycsillagostól a vendégházig. Ez azt jelenti, hogy senkinek sem kell lemondania megszokott kényelméről ahhoz, hogy ki tudja használni a Magyar Turizmus Kártya nyújtotta lehetőségeket. Ha egy másik alkalommal dél felé van kedvünk indulni - például Pécset és környékét felfedezni -, az előbbi példában szereplő kedvezményes utazási lehetőség mellett itt ingyenes múzeumbérlet jár a Magyar Turizmus Kártya tulajdonosainak. A városnézésbe belefáradva a harkányi gyógyfürdőben pihenheti ki magát az ember, s ha nála van a Hungary Card, ezt is fél áron teheti. És ez még csak két példa arra, hogy mennyi megtakarítás érhető el a kártya érvényességi ideje alatt. Az ország összes Tourinform-irodájában megtalálható a Hungary Card, ahol mindenről pontos és részletes felvilágosítással is tudnak szolgálni. HÍRHÁLÓ ► Még vannak lehetőségek Budapest tavaly a fapados járatoknak és a konferenciaturizmusnak köszönhetően népszerűbb lett az utazók körében, annak ellenére, hogy továbbra sem jól kihasználtak a konferenciaturizmusban rejlő lehetőségek, nagy szükség lenne az 5-10 ezer férőhelyes konferenciaközpontokra. Egyre több kisebb, 200 és 2000 fő közötti rendezvényt szerveznek viszont, s nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is. A Magyar Kongresszusi Iroda adatai szerint 2004-ben ugyan csökkent a Magyarországra szervezett konferenciák száma, ám 3,1-ről 4,1 napra emelkedett a résztvevők átlagos magyarországi tartózkodása. A résztvevők 70 százaléka külföldi. A konferenciák átlagos mérete 2002-2004 között 240 fő körül alakult, ezen belül azonban csökkent a 100-200 és rohamosan nőtt az 500-1000 személyes rendezvények száma. A helyszínek között a tavalyi 70 után az idén 82 százalék a szállodák aránya, kicsivel nőtt, s már 35 százalék a vidéki konferenciák súlya. A rendezvények témáiban továbbra is a tudományos konferenciák vezetnek, 30-31 százalékkal, s az összes konferencia 22 százalékát az orvostudomány-egészségügy témában szervezik. ► Felívelőben a csehek A fogkezelés legújabb trendjeiről tanácskozó orvosok, a világűrbeli élet lehetőségeit boncolgató csillagászok és társaik jelentős összegekhez juttatják Csehországot. A konferenciaturizmus idén várhatóan legalább 16 milliárd koronányi bevételt hoz az országnak, ami mintegy 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban - mondta Michael Hvízdala, a konferenciaturizmus szövetségének elnöke. Ez az összeg az idegenforgalomból származó devizabevételek mintegy 15 százaléka. Huízdala szerint míg tavaly 54 ezer külföldi látogatott az országba a konferenciaturizmus keretében, idén a számuk elérheti a 70 ezret, az ágazat bevétele pedig a 20 milliárd koronát.