Napi Magyarország, 1999. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-06 / 31. szám

1999. február 6., szombat* Vélemény! Antall József 1992-ben is visszautasította azt a vá­dat, miszerint ő paktumo­kat kötött volna. „Mi nem kötöt­tünk negatív értelmezés szerint paktumot sem 1989-ben a kerek­asztal-tárgyalások után az MSZMP-MSZP-vel, mint ahol nem ezt tettük 1990. április végén az SZDSZ-szel sem. Mind a két alkalommal azt tettük, amit a ma­gyar átalakulás érdekében egyál­talán tehettünk: lefektettük azo­kat a jogi alapokat, melyeket az adott politikai helyzetben az or­szág kormányozhatósága érdeké­ben képesek voltunk elérni. Minderről egyszer lehet majd - és kell is - beszélni, hogy minél kevesebb hazugság maradjon az emberek agyában.” Mindkét megállapodást - szinte az aláírásukat követő pilla­nattól kezdve - támadták. Felme­rül a kérdés: miért e nem lankadó igyekezet? Tekintsünk be a politi­ka művészetének lázálmoktól sem mentes csarnokába; tapasz­taljuk, hogy e különös emberi foglalatosság ideális esetben nem más, mint a kompromisszumok művészete. 1995 tavaszán baljós politikai előszelek érzékelése késztetett arra, hogy a paktumok természetét átbeszélve talán ele­jét lehetne venni az MDF és a KDNP belső viszályainak. Ezért felkértem a pártok vezető politi­kusait ide vonatkoztatható véle­ményük kifejtésére. Interjút adott Boross Péter volt miniszterelnök; Für Lajos, az akkori MDF elnö­ke, volt miniszter; Kónya Imre volt belügyminiszter; Isépy Ta­más, a KDNP akkori frakcióve­zetője; Szabó Iván volt miniszter, az MDF akkori frakcióvezetője, pártja ügyvezető elnöke; Lezsák Sándor, az MDF volt alelnöke, le­köszönt elnöke; Kövér László, a Fidesz akkori alelnöke, jelenlegi miniszter és Orbán Viktor a Fi­desz elnökeként, jelenlegi mi­niszterelnök. Az idézetek olvasá­sa közben ne feledjük, hogy azok 1995-ből szólnak, el nem múló aktualitással. Felkértem SZDSZ- es politikust is, nem vállalkozott a válaszadásra, így cselekedett Giczy György is. Az interjúsorozat megjelenése után egy időre megszűntek az ok­­vetetlenkedések, de valahányszor felizzik egyesek Antall-ellenes in­dulata, mindmáig az úgynevezett paktumok körüli értetlenkedések cérnaszálára fűzik fel paprikavö­rösre fonnyadó erősségüket. Legutóbb a Bíró Zoltán fel­ségterületéről ki-kicsapó Kiss Gy. Csaba csapott a lecsóba.­­Ki ez az ember? címmel, Napi Magyaror­szág, 1998. dec. 12.) Portyázásai alkalmával soha nem felejti el, hogy Antall József elleni indula­tainak hangot ne adjon. Ez tette őt az egyik legtipikusabb szerep­­tévesztővé. E sorok írója soha nem vonta kétségbe Pozsgay Im­re és Bíró Zoltán törekvéseinek becsületességét, de az ő útjuk távlatossága nagyon is behatáro­lódott. Ők maguk tették ilyenné. Dicséretes politikai szerepük úgy ért véget, hogy Pozsgay az MSZP fr­akció vezetőjeként ért a finisbe. Bíró Zoltán pedig, aki a régi MDF első - nem választott, ha­nem megbízott! - elnöke volt, Antall 89-es őszi elnökké válasz­tását, majd az 1990-es miniszter­­elnökké választását követően már az MDF-ből való kiválásra agi­tálta a tagság egy részét. A Pozsgay-B­író-féle elgondo­lás egy reformkommunista, az addigi pártstruktúrában kifulladó törekvés volt. Gyorsan kiderült, hogy Antall József nem refor­mokban gondolkodott, hanem azok pozitívumait felhasználva egy merőben új és európai hori­zontú Magyarországot - polgári demokratikus hazát! - és ahhoz méltó pártstruktúrát tartott szük­ségesnek. Ezt - szerintem - leg­hamarabb az SZDSZ értette meg akkor, ezért is verték félre a ha­misra hangolt harangokat, mivel ezt a szerepet önmaguknak szán­ták. Antallt pedig saját pártjában - tisztelettel gondolva a kivéte­lekre - szándékaiban eleinte meg sem értették. Erre gondolhatott, amikor egy zártkörű születésnapi összejövetelen így nyilatkozott: „A Magyar Demokrata Fórum azt az eszmeiséget fejezi ki ma, ami­nek szántuk. Lehet, hogy egyesek másnak szánták, de én úgy gon­dolom, hogy mi, akik ma itt va­gyunk, mi egy centrumpártnak szántuk, és nem egy kiegészítő, kollaboráló mozgalomnak...” Szippantsunk bele Kiss Gy. Csaba kifogásainak csokrába, rögtön egymást kioltó illatok te­szik próbára szaglóérzékünket. „Megítélésem szerint a demokra­tikus átmenet nagyon kritikus pil­lanatában egy titkos alku határoz­ta meg az ország parlamentariz­musát. Én ezt nem tartottam poli­tikailag erkölcsösnek, másrészt az alkuban kirekesztés nyilvánult meg, kimaradtak belőle a későbbi kormány- és ellenzéki pártok... Az MDF-nek ugyanis volt egy nehezen megfogalmazható ethosza, amelyhez hozzátartozott valamiféle egyenesség, becsüle­tesség igénye. Nos, a paktum nagy repedést jelentett ezen.” Ha figyelmesen tekintünk szét e magaslatról, akkor is csak addig láthatunk, mint egy törvénytele­nül sztrájkoló vasutas. Van itt minden: erkölcs, ethosz, egye­nesség, becsületesség, még okos­ság is, ilyen: szerinte a legna­gyobb ellenzéki párttal - 94 man­dátum! - megállapodásra jutni a kétharmados törvények lecsök­kentése érdekében gyanús és el­ítélendő cselekedet, ellenben ki­hagyni ebből az összes többi kis­­mandátumú párt acsarkodását és követelőzését - már maga a becs­telenség. Ne kérdezzük meg Kiss Gy.-t, megszámolta-e a pártok mandátumait, mert biztosan nem tette. Kérdezzük meg Kiss Gy.-t, elvárja-e tőlünk, hogy még csak ne is csodálkozzunk további kifo­gásain. „Ezt a politikai döntést én magam sem tudtam belülről elfo­gadni. A megállapodások híve voltam, azt is el tudtam volna képzelni, hogy az SZDSZ-szel valahogyan megegyezik az MDF, de nem illegális módon és tör­vénytelenül...” (!) Ezek után már csak egy ilyen feltétel hiányzik a logikai sorból: „Azt is el tudtam volna képzelni, hogy megegye­zünk illegális és törvénytelen módon, de nem az SZDSZ-szel, hanem a Kínai Népköztársaság­gal!” - de ez nem jutott eszébe, mert így folytatja: „A politikában persze sok minden elképzelhető, de itt a hasznosságot megkérdő­jelezi, hogy a kommunisták poli­tikai erkölcstelenségéből, amiből ki akartunk lépni, ide jutotunk, és épp ezen a ponton meglehetősen furcsa fordulatot vett a rendszer­­váltás.” — Tehát a paktum er­kölcstelen volt. Miért? Csak. És rögtön ezután: „Antall számára a paktum ügyes húzás volt, hiszen nemcsak az SZDSZ leszerelését jelentette, hanem megerősítette pártbeli pozícióját.”­­ Kérdezzük meg Kiss Gy.-t: miért fáj neki az SZDSZ leszerelése? És miért An­tall pártbeli megerősödése? Mert a kommunisták politikai erkölcs­telenségéből ki akartunk lépni? Mert ezen a ponton nem várt for­­dulatot vett a rendszerváltozta­tás? De most már ideje a profik­hoz fordulnunk, hiszen a tanító szándék késztetett bennünket a megszólalásra. Idézzük Boross Pétert 1995 márciusából: „A viszszaemlékezésekkel általában az a baj, hogy történelmietlenek. Kilépnek azokból a szituációk­ból, melyek egyedüli meghatáro­zói voltak. Nem árt megemlíteni, hogy az ilyen eljárásokban bizo­nyos politikai ravaszság is szere­pet játszik, tehát a legtöbb eset­ben tudatos hamisítással van dol­gunk. Aki emlékszik a teljes 89- es évre, tudja, hogy még május körül is a Grósz-Al­, MSZMP- vezette többpártrendszer gondo­lata volt az uralkodó nézet. Ami­kor 1989 szeptemberében meg­született a megállapodás az MSZMP-vel, annak szinte egyet­len fő célja volt: legyenek szabad választások Magyarországon!... Ezzel vette kezdetét az SZDSZ részéről az a vádaskodás, hogy az MDF lepaktált a baloldallal, az MSZMP-MSZP-vel. Ez a vád ki­tartott a választási kampány so­rán, megtévesztve ezzel a válasz­tók százezreit.­­ Továbbmenve: Antall Jó­zsef történelmi-politikai intelligenciájának köszön­hetően hamar rájött, hogy az SZDSZ-szel nem lehet koalíciót kötni; választási vereségének trau­mája következtében fél év alatt odaadó szövetségese lett annak a baloldalnak, amelynek szidalma­zása következtében söpörte be a szavazatok garmadáját. Változat­lanul azt tartom, hogy működőképtelen lett volna az új irom­ány, ha megmarad a kéthar­mados törvények világa. Tudni kell még: a köztársasági elnök személyében is megállapodás szü­letett. Göncz Árpád ugyan az SZDSZ tagja volt, de aki annak előtte ismerte, feltételezte róla, hogy elnökként képes lesz a tár­gyilagosságra. Ha ennek tudatá­ban mérlegelünk, és rátérünk a médiumok ügyére, akkor azt kell mondani - mivel az akkori jogsza­bályok szerint a miniszterelnök ja­­vasol és a köztársasági elnök aláír -, hogy ez a megállapodás is reá-Bertalan Tivadar grafikája­­is eredménynek számított az ak­kori viszonyok között. Tehát ak­kor a médiumok ügye egyáltalán nem bírt olyan jelentőséggel, mint amikor azzá vált a köztársasági el­nök magatartása miatt, ugyanis a miniszterelnök személyekre vo­natkozó előterjesztéseinek aláírá­sát rendre me­gadta. Tehát itt olyan elem lépett be, amire józanul nem lehetett számí­tani. Tudott az is, hogy az SZDSZ a költségvetés kétharmadosságá­nak eltörléséért a köztársasági el­nök pozícióját kapta, és nem Göncz személyét. Az Alkotmány­­bíróság döntéséből is tudhatjuk, hogy Göncznek az előterjesztése­ket alá kellett volna írnia. Nem ez történt. Megindult az országot, politikát, közállapotokat lezül­­lesztő folyamat, amelyben óriási szerepet játszottak a médiumok, és amely állapot megszüntetésére tett kísérleteknek éppen a köztár­sasági elnök állt ellen. Nem sza­bad szem elől téveszteni azt sem, hogy már a 90-es választások előtt az MSZMP-MSZP gondos­kodott arról, hogy a lapjaik és kvázilapjaik olyan kezekbe kerül­jenek, hogy a régi gárda minden­hol megmaradhasson. E gárda je­lentős része az egykori MSZMP- kegyeltekből átvedlett SZDSZ- kegyeltekké, és elképesztő hang­nemben támadta az első független krom­ánynak úgyszólván minden megnyilatkozását. Politikai éle­tünk zavarai, nívótlansága, mely alpári rágalmakban, trükkös és di­rekt támadásokban az elmúlt éve­ket meghatározta, jórészt vissza­vezethető arra, hogy nem sikerült tisztességes arányokat létrehozni a fő médiákban... Ellenben ennek kompenzációjaképpen Antall el­fogadtatta az úgynevezett konst­ruktív bizalmatlansági indítványt, ami lehetővé tette, hogy a kor­mány gyakorlatilag megbuktatha­­tatlanná vált. Ennek az a boldogí­tó következménye lett, hogy a tér­ségben egyedül Magyarország­nak volt stabil kormányzata, és nyugaton polgárjogot nyertek azok a nézetek, hogy hazánk a bé­ke, a stabilitás szigete. Ezek után figyeljünk Für La­jos idevonatkoztatható vélemé­nyeire. (Ezt annak idején Kiss Gy. Csaba is megtehette volna!) „A Magyar Demokrata Fórum mindig deklarálta, hogy a rend­szerváltoztatást csakis békés úton, törvényes eszközökkel szabad ki­vívni, ugyanis bármiféle, úgyne­vezett forradalmi eszközök ellen­feleink érdekeit szolgálták volna. Az esedékes aláírások előtt három nappal előbb már jelezték nekem Washingtonban, hogy a két libe­rális párt nem foga aláírni a meg­állapodás tervezetét. A hírforrás Magyar Bálint volt. Az SZDSZ így tudta felvenni a legantikom­­munistább csoportosulás pózát. Ami az 1990-es MDF-SZDSZ paktumot illeti, állapítsuk meg rögtön, hogy az akkori győztes MDF nem rendelkezett akkora parlamenti többséggel, hogy a ko­alíciót elkerülhette volna. Tehát az MDF a maga 42 százalékával a kereszténydemokratákkal és a kisgazdákkal együttesen is mind­össze 58-59 százalékkal rendelke­zett, ami a kétharmados törvé­nyek meghozatalához kevés volt. Antall zsenialitása kellett ahhoz, hogy a legnagyobb ellenzéki párt­tal, az SZDSZ-szel egy olyan egy­szeri megállapodást kötött, hogy a kormányzáshoz szükséges tör­vénytervezeteket engedjék ki a kétharmadosság kalodájából. Te­hát: törvényes keretek között le lehetett vezényelni az ország gaz­dasági átalakítását, ami mára már remélhetőleg visszafordíthatat­lanná tette a polgárosodás folya­matát. De, amint ez természetes, minden alkunak ára is van, és ezt gyakran elfelejtik azok, akik min­dent egyszerre szeretnének, és úgy, hogy lehetőleg semmit se kelljen érte adni. Ha Antall nem köti meg a paktumot, sok fontos törvényt nem tudtunk volna meg­alkotni, és a sötét erők már talán a taxisblokád idején elsöpörtek vol­na minket. Tehát ne feledjük: minden alkunak ára van. Azt pe­dig még álmodni sem merte sen­ki, hogy az addig törvénytisztelő­nek ismert elnök alkotmánybíró­sági döntés ellenére sem nyújt se­gítséget a kormányzatnak a tart­hatatlan médiahelyzet megváltoz­tatásához. És ne feledjük, nem Antall adta a médiát az akkori el­lenzék kezére - mint ellenfelei gyakran állítják -, hiszen az már a kezdetekkor mindenestől az övék volt. Többen azt vetik a paktum ellen, miért nem avatták be a megállapodások megkötésébe a többi pártot is. Kérdem, hogy azoknak is adni kelljen valamit? Miből és mit? Ne feledjük: az MDF célja az ország érdekeinek mindenek feletti vállalása volt, akár a maga érdekeinek ellenében is. Sajnos vannak olyanok is, akik elfelejtik, hogy annak idején lel­kesen támogatták, meg is szavaz­ták a megállapodásokat, de azóta úgymond megvilágosodtak. Ezeknek a barátainknak azt kí­vánjuk, hogy egyéni vágyaik ne homályosítsák el tisztánlátásu­kat.” Figyeljünk Isépy Tamás (KDNP) nyilatkozatára. (1995. május) „Először is: nem szeretem ezt a szót: paktum, mert ennek igei alakja nem más, mint: paktál. Használjuk in­kább a megállapodás kifejezést. Mi volt a helyzet 1989-ben? Lé­nyegileg arról volt szó, hogy egy ásatag, düledező épületet hogyan távolítsunk el: robbantással, avagy óvatos lebontással? A bon­tás mellett döntöttünk. Ebből vi­szont az a hátrány keletkezett, hogy a jóindulatokkal örökösen visszaélők távirányítású aknákat telepítettek az átalakulás mélyei­be, ami az új épület épségét nap­jainkban is fenyegeti. Ezért szü­letett meg a kormányozhatóság érdekében az MDF-SZDSZ megállapodás, ami a kormány­zást ugyan lehetővé tette, de bi­zonyos mértékben a vergődést is állandósította, mivel a köztársa­sági elnök későbbi viselkedése mintegy állandósította az ará­nyosnak tartott megállapodás arányeltolódását. A kormány­­többség végül is nem merte fel­vállalni azokat a határozottabb intézkedéseket - melyeket sze­rény véleményem szerint felvál­lalhatott volna -, hiszen a tör­vényalkotásnak és egyéb előter­jesztéseknek örökös gátjaként rémlett fel a köztársasági elnök túl célzatos viselkedése, valamint egyes elemeknek az elnök jog­körének alkotmányellenesen erő­szakos megnövelésére tett per­manens kísérlete. Mindez - ahogy mondani szokás - valóban nem volt benne a pakliban. Mind­ezt így együtt látva is meg kell ál­lapítani: a megállapodásnak nem volt alternatívája. Mindenesetre amit az SZDSZ művelt a média­­törvény végső szavazásakor - 1992 végén -, amikor saját - már elfogadott - előterjesztéseit sem szavazta meg, akkor a magyar jogalkotás történetében egyedüli helyzetet idézett elő, szinte tör­vényalkotási perverzitást... Más­részt, ha megállapítjuk, hogy Gombár és Hankiss személyét Csurka István is ajánlotta Antall­nak, akinek ezen a területen sem­mi gyakorlata nem volt még, és naivan, bár fenntartásait hangoz­tatva elfogadta Csurka akkori meglátásait, amelyek azóta ugyancsak tetemes változásokon estek át. Ne feledjük: ha egyszer 89-ben úgy döntöttünk, hogy nem robbantgatunk, hanem béké­sen lebontunk, akkor a bontás fo­lyamatába nem iktatgathatunk bele robbanási akciókat! Akik ezt megtennék - és megtették! -, azok szörnyű bűnt követnek el, azok felett a történelem szigorúan fog ítélni.” (Folytatjuk) Balaskó Jenő A paktumok, illetve ellenzőik természetéről ■W M MAGYARORSZÁG'7 Jia­u MAGYARORSZÁG Főszerkesztő: D. Horváth Gábor • Főszerkesztő-helyettes: O. Kovács Attila Lapszerkesztők: G. Fehér Péter, Ludwig Emil, Pusztai Emese Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 51. Telefon: 216-1274, 06-30-916-3843, -44, -45, 06-30-916-3847 Telefax: 215-3197 Levélcím: 1450 Bp. 9. Pf. 74. • E-mail: mahir@mail.elender.hu Interneteim: http://www.napimagyar.hu/ Kiadja a MAHIR Lapkiadó Korlátolt Felelősségű Társaság Felelős kiadó: dr. Győri Tibor ügyvezető igazgató Lapigazgató: Lovas Lajos Terjeszti a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapelőfizetési és Elektronikus Posta Igazgatósága (HELP). Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, vidéken a postahivatalokban, Budapesten a HELP ügyfélszolgálati irodáinál, valamint a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (1089 Budapest VIII., Orczy tér 1.) Levélcím: Helir, 1900 Budapest, Orczy tér 1. Telefon: 303-3441, 303-3442, telefax: 303-3440­, közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank és Takarékpénztár Rt. 11991102-02102799 pénzforgalmi jelzőszámon Előfizetési díj egy hónapra 965 forint, negyedévre 2895 forint, fél évre 5790 forint, egy évre 11 580 forint Hirdetésfelvétel: MAHIR Press Média Kft. 1075 Budapest, Wesselényi u. 8., Telefon/fax: 342-6132 Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Vidék ISSN: 1418-0863, Budapest ISSN: 1418-04­3 X OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELO KFT. 1084 Budapest VTII., Au­­átra u. 11. Telefon: 303-4738, fax: 303-4744 /.... _____httm­//gw­iv.observer.hu________________

Next