Napi Magyarország, 1999. február (3. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-06 / 31. szám
1999. február 6., szombat* Vélemény! Antall József 1992-ben is visszautasította azt a vádat, miszerint ő paktumokat kötött volna. „Mi nem kötöttünk negatív értelmezés szerint paktumot sem 1989-ben a kerekasztal-tárgyalások után az MSZMP-MSZP-vel, mint ahol nem ezt tettük 1990. április végén az SZDSZ-szel sem. Mind a két alkalommal azt tettük, amit a magyar átalakulás érdekében egyáltalán tehettünk: lefektettük azokat a jogi alapokat, melyeket az adott politikai helyzetben az ország kormányozhatósága érdekében képesek voltunk elérni. Minderről egyszer lehet majd - és kell is - beszélni, hogy minél kevesebb hazugság maradjon az emberek agyában.” Mindkét megállapodást - szinte az aláírásukat követő pillanattól kezdve - támadták. Felmerül a kérdés: miért e nem lankadó igyekezet? Tekintsünk be a politika művészetének lázálmoktól sem mentes csarnokába; tapasztaljuk, hogy e különös emberi foglalatosság ideális esetben nem más, mint a kompromisszumok művészete. 1995 tavaszán baljós politikai előszelek érzékelése késztetett arra, hogy a paktumok természetét átbeszélve talán elejét lehetne venni az MDF és a KDNP belső viszályainak. Ezért felkértem a pártok vezető politikusait ide vonatkoztatható véleményük kifejtésére. Interjút adott Boross Péter volt miniszterelnök; Für Lajos, az akkori MDF elnöke, volt miniszter; Kónya Imre volt belügyminiszter; Isépy Tamás, a KDNP akkori frakcióvezetője; Szabó Iván volt miniszter, az MDF akkori frakcióvezetője, pártja ügyvezető elnöke; Lezsák Sándor, az MDF volt alelnöke, leköszönt elnöke; Kövér László, a Fidesz akkori alelnöke, jelenlegi miniszter és Orbán Viktor a Fidesz elnökeként, jelenlegi miniszterelnök. Az idézetek olvasása közben ne feledjük, hogy azok 1995-ből szólnak, el nem múló aktualitással. Felkértem SZDSZ- es politikust is, nem vállalkozott a válaszadásra, így cselekedett Giczy György is. Az interjúsorozat megjelenése után egy időre megszűntek az okvetetlenkedések, de valahányszor felizzik egyesek Antall-ellenes indulata, mindmáig az úgynevezett paktumok körüli értetlenkedések cérnaszálára fűzik fel paprikavörösre fonnyadó erősségüket. Legutóbb a Bíró Zoltán felségterületéről ki-kicsapó Kiss Gy. Csaba csapott a lecsóba.Ki ez az ember? címmel, Napi Magyarország, 1998. dec. 12.) Portyázásai alkalmával soha nem felejti el, hogy Antall József elleni indulatainak hangot ne adjon. Ez tette őt az egyik legtipikusabb szereptévesztővé. E sorok írója soha nem vonta kétségbe Pozsgay Imre és Bíró Zoltán törekvéseinek becsületességét, de az ő útjuk távlatossága nagyon is behatárolódott. Ők maguk tették ilyenné. Dicséretes politikai szerepük úgy ért véget, hogy Pozsgay az MSZP frakció vezetőjeként ért a finisbe. Bíró Zoltán pedig, aki a régi MDF első - nem választott, hanem megbízott! - elnöke volt, Antall 89-es őszi elnökké választását, majd az 1990-es miniszterelnökké választását követően már az MDF-ből való kiválásra agitálta a tagság egy részét. A Pozsgay-Bíró-féle elgondolás egy reformkommunista, az addigi pártstruktúrában kifulladó törekvés volt. Gyorsan kiderült, hogy Antall József nem reformokban gondolkodott, hanem azok pozitívumait felhasználva egy merőben új és európai horizontú Magyarországot - polgári demokratikus hazát! - és ahhoz méltó pártstruktúrát tartott szükségesnek. Ezt - szerintem - leghamarabb az SZDSZ értette meg akkor, ezért is verték félre a hamisra hangolt harangokat, mivel ezt a szerepet önmaguknak szánták. Antallt pedig saját pártjában - tisztelettel gondolva a kivételekre - szándékaiban eleinte meg sem értették. Erre gondolhatott, amikor egy zártkörű születésnapi összejövetelen így nyilatkozott: „A Magyar Demokrata Fórum azt az eszmeiséget fejezi ki ma, aminek szántuk. Lehet, hogy egyesek másnak szánták, de én úgy gondolom, hogy mi, akik ma itt vagyunk, mi egy centrumpártnak szántuk, és nem egy kiegészítő, kollaboráló mozgalomnak...” Szippantsunk bele Kiss Gy. Csaba kifogásainak csokrába, rögtön egymást kioltó illatok teszik próbára szaglóérzékünket. „Megítélésem szerint a demokratikus átmenet nagyon kritikus pillanatában egy titkos alku határozta meg az ország parlamentarizmusát. Én ezt nem tartottam politikailag erkölcsösnek, másrészt az alkuban kirekesztés nyilvánult meg, kimaradtak belőle a későbbi kormány- és ellenzéki pártok... Az MDF-nek ugyanis volt egy nehezen megfogalmazható ethosza, amelyhez hozzátartozott valamiféle egyenesség, becsületesség igénye. Nos, a paktum nagy repedést jelentett ezen.” Ha figyelmesen tekintünk szét e magaslatról, akkor is csak addig láthatunk, mint egy törvénytelenül sztrájkoló vasutas. Van itt minden: erkölcs, ethosz, egyenesség, becsületesség, még okosság is, ilyen: szerinte a legnagyobb ellenzéki párttal - 94 mandátum! - megállapodásra jutni a kétharmados törvények lecsökkentése érdekében gyanús és elítélendő cselekedet, ellenben kihagyni ebből az összes többi kismandátumú párt acsarkodását és követelőzését - már maga a becstelenség. Ne kérdezzük meg Kiss Gy.-t, megszámolta-e a pártok mandátumait, mert biztosan nem tette. Kérdezzük meg Kiss Gy.-t, elvárja-e tőlünk, hogy még csak ne is csodálkozzunk további kifogásain. „Ezt a politikai döntést én magam sem tudtam belülről elfogadni. A megállapodások híve voltam, azt is el tudtam volna képzelni, hogy az SZDSZ-szel valahogyan megegyezik az MDF, de nem illegális módon és törvénytelenül...” (!) Ezek után már csak egy ilyen feltétel hiányzik a logikai sorból: „Azt is el tudtam volna képzelni, hogy megegyezünk illegális és törvénytelen módon, de nem az SZDSZ-szel, hanem a Kínai Népköztársasággal!” - de ez nem jutott eszébe, mert így folytatja: „A politikában persze sok minden elképzelhető, de itt a hasznosságot megkérdőjelezi, hogy a kommunisták politikai erkölcstelenségéből, amiből ki akartunk lépni, ide jutotunk, és épp ezen a ponton meglehetősen furcsa fordulatot vett a rendszerváltás.” — Tehát a paktum erkölcstelen volt. Miért? Csak. És rögtön ezután: „Antall számára a paktum ügyes húzás volt, hiszen nemcsak az SZDSZ leszerelését jelentette, hanem megerősítette pártbeli pozícióját.” Kérdezzük meg Kiss Gy.-t: miért fáj neki az SZDSZ leszerelése? És miért Antall pártbeli megerősödése? Mert a kommunisták politikai erkölcstelenségéből ki akartunk lépni? Mert ezen a ponton nem várt fordulatot vett a rendszerváltoztatás? De most már ideje a profikhoz fordulnunk, hiszen a tanító szándék késztetett bennünket a megszólalásra. Idézzük Boross Pétert 1995 márciusából: „A viszszaemlékezésekkel általában az a baj, hogy történelmietlenek. Kilépnek azokból a szituációkból, melyek egyedüli meghatározói voltak. Nem árt megemlíteni, hogy az ilyen eljárásokban bizonyos politikai ravaszság is szerepet játszik, tehát a legtöbb esetben tudatos hamisítással van dolgunk. Aki emlékszik a teljes 89- es évre, tudja, hogy még május körül is a Grósz-Al, MSZMP- vezette többpártrendszer gondolata volt az uralkodó nézet. Amikor 1989 szeptemberében megszületett a megállapodás az MSZMP-vel, annak szinte egyetlen fő célja volt: legyenek szabad választások Magyarországon!... Ezzel vette kezdetét az SZDSZ részéről az a vádaskodás, hogy az MDF lepaktált a baloldallal, az MSZMP-MSZP-vel. Ez a vád kitartott a választási kampány során, megtévesztve ezzel a választók százezreit. Továbbmenve: Antall József történelmi-politikai intelligenciájának köszönhetően hamar rájött, hogy az SZDSZ-szel nem lehet koalíciót kötni; választási vereségének traumája következtében fél év alatt odaadó szövetségese lett annak a baloldalnak, amelynek szidalmazása következtében söpörte be a szavazatok garmadáját. Változatlanul azt tartom, hogy működőképtelen lett volna az új iromány, ha megmarad a kétharmados törvények világa. Tudni kell még: a köztársasági elnök személyében is megállapodás született. Göncz Árpád ugyan az SZDSZ tagja volt, de aki annak előtte ismerte, feltételezte róla, hogy elnökként képes lesz a tárgyilagosságra. Ha ennek tudatában mérlegelünk, és rátérünk a médiumok ügyére, akkor azt kell mondani - mivel az akkori jogszabályok szerint a miniszterelnök javasol és a köztársasági elnök aláír -, hogy ez a megállapodás is reá-Bertalan Tivadar grafikájais eredménynek számított az akkori viszonyok között. Tehát akkor a médiumok ügye egyáltalán nem bírt olyan jelentőséggel, mint amikor azzá vált a köztársasági elnök magatartása miatt, ugyanis a miniszterelnök személyekre vonatkozó előterjesztéseinek aláírását rendre megadta. Tehát itt olyan elem lépett be, amire józanul nem lehetett számítani. Tudott az is, hogy az SZDSZ a költségvetés kétharmadosságának eltörléséért a köztársasági elnök pozícióját kapta, és nem Göncz személyét. Az Alkotmánybíróság döntéséből is tudhatjuk, hogy Göncznek az előterjesztéseket alá kellett volna írnia. Nem ez történt. Megindult az országot, politikát, közállapotokat lezüllesztő folyamat, amelyben óriási szerepet játszottak a médiumok, és amely állapot megszüntetésére tett kísérleteknek éppen a köztársasági elnök állt ellen. Nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy már a 90-es választások előtt az MSZMP-MSZP gondoskodott arról, hogy a lapjaik és kvázilapjaik olyan kezekbe kerüljenek, hogy a régi gárda mindenhol megmaradhasson. E gárda jelentős része az egykori MSZMP- kegyeltekből átvedlett SZDSZ- kegyeltekké, és elképesztő hangnemben támadta az első független krománynak úgyszólván minden megnyilatkozását. Politikai életünk zavarai, nívótlansága, mely alpári rágalmakban, trükkös és direkt támadásokban az elmúlt éveket meghatározta, jórészt visszavezethető arra, hogy nem sikerült tisztességes arányokat létrehozni a fő médiákban... Ellenben ennek kompenzációjaképpen Antall elfogadtatta az úgynevezett konstruktív bizalmatlansági indítványt, ami lehetővé tette, hogy a kormány gyakorlatilag megbuktathatatlanná vált. Ennek az a boldogító következménye lett, hogy a térségben egyedül Magyarországnak volt stabil kormányzata, és nyugaton polgárjogot nyertek azok a nézetek, hogy hazánk a béke, a stabilitás szigete. Ezek után figyeljünk Für Lajos idevonatkoztatható véleményeire. (Ezt annak idején Kiss Gy. Csaba is megtehette volna!) „A Magyar Demokrata Fórum mindig deklarálta, hogy a rendszerváltoztatást csakis békés úton, törvényes eszközökkel szabad kivívni, ugyanis bármiféle, úgynevezett forradalmi eszközök ellenfeleink érdekeit szolgálták volna. Az esedékes aláírások előtt három nappal előbb már jelezték nekem Washingtonban, hogy a két liberális párt nem foga aláírni a megállapodás tervezetét. A hírforrás Magyar Bálint volt. Az SZDSZ így tudta felvenni a legantikommunistább csoportosulás pózát. Ami az 1990-es MDF-SZDSZ paktumot illeti, állapítsuk meg rögtön, hogy az akkori győztes MDF nem rendelkezett akkora parlamenti többséggel, hogy a koalíciót elkerülhette volna. Tehát az MDF a maga 42 százalékával a kereszténydemokratákkal és a kisgazdákkal együttesen is mindössze 58-59 százalékkal rendelkezett, ami a kétharmados törvények meghozatalához kevés volt. Antall zsenialitása kellett ahhoz, hogy a legnagyobb ellenzéki párttal, az SZDSZ-szel egy olyan egyszeri megállapodást kötött, hogy a kormányzáshoz szükséges törvénytervezeteket engedjék ki a kétharmadosság kalodájából. Tehát: törvényes keretek között le lehetett vezényelni az ország gazdasági átalakítását, ami mára már remélhetőleg visszafordíthatatlanná tette a polgárosodás folyamatát. De, amint ez természetes, minden alkunak ára is van, és ezt gyakran elfelejtik azok, akik mindent egyszerre szeretnének, és úgy, hogy lehetőleg semmit se kelljen érte adni. Ha Antall nem köti meg a paktumot, sok fontos törvényt nem tudtunk volna megalkotni, és a sötét erők már talán a taxisblokád idején elsöpörtek volna minket. Tehát ne feledjük: minden alkunak ára van. Azt pedig még álmodni sem merte senki, hogy az addig törvénytisztelőnek ismert elnök alkotmánybírósági döntés ellenére sem nyújt segítséget a kormányzatnak a tarthatatlan médiahelyzet megváltoztatásához. És ne feledjük, nem Antall adta a médiát az akkori ellenzék kezére - mint ellenfelei gyakran állítják -, hiszen az már a kezdetekkor mindenestől az övék volt. Többen azt vetik a paktum ellen, miért nem avatták be a megállapodások megkötésébe a többi pártot is. Kérdem, hogy azoknak is adni kelljen valamit? Miből és mit? Ne feledjük: az MDF célja az ország érdekeinek mindenek feletti vállalása volt, akár a maga érdekeinek ellenében is. Sajnos vannak olyanok is, akik elfelejtik, hogy annak idején lelkesen támogatták, meg is szavazták a megállapodásokat, de azóta úgymond megvilágosodtak. Ezeknek a barátainknak azt kívánjuk, hogy egyéni vágyaik ne homályosítsák el tisztánlátásukat.” Figyeljünk Isépy Tamás (KDNP) nyilatkozatára. (1995. május) „Először is: nem szeretem ezt a szót: paktum, mert ennek igei alakja nem más, mint: paktál. Használjuk inkább a megállapodás kifejezést. Mi volt a helyzet 1989-ben? Lényegileg arról volt szó, hogy egy ásatag, düledező épületet hogyan távolítsunk el: robbantással, avagy óvatos lebontással? A bontás mellett döntöttünk. Ebből viszont az a hátrány keletkezett, hogy a jóindulatokkal örökösen visszaélők távirányítású aknákat telepítettek az átalakulás mélyeibe, ami az új épület épségét napjainkban is fenyegeti. Ezért született meg a kormányozhatóság érdekében az MDF-SZDSZ megállapodás, ami a kormányzást ugyan lehetővé tette, de bizonyos mértékben a vergődést is állandósította, mivel a köztársasági elnök későbbi viselkedése mintegy állandósította az arányosnak tartott megállapodás arányeltolódását. A kormánytöbbség végül is nem merte felvállalni azokat a határozottabb intézkedéseket - melyeket szerény véleményem szerint felvállalhatott volna -, hiszen a törvényalkotásnak és egyéb előterjesztéseknek örökös gátjaként rémlett fel a köztársasági elnök túl célzatos viselkedése, valamint egyes elemeknek az elnök jogkörének alkotmányellenesen erőszakos megnövelésére tett permanens kísérlete. Mindez - ahogy mondani szokás - valóban nem volt benne a pakliban. Mindezt így együtt látva is meg kell állapítani: a megállapodásnak nem volt alternatívája. Mindenesetre amit az SZDSZ művelt a médiatörvény végső szavazásakor - 1992 végén -, amikor saját - már elfogadott - előterjesztéseit sem szavazta meg, akkor a magyar jogalkotás történetében egyedüli helyzetet idézett elő, szinte törvényalkotási perverzitást... Másrészt, ha megállapítjuk, hogy Gombár és Hankiss személyét Csurka István is ajánlotta Antallnak, akinek ezen a területen semmi gyakorlata nem volt még, és naivan, bár fenntartásait hangoztatva elfogadta Csurka akkori meglátásait, amelyek azóta ugyancsak tetemes változásokon estek át. Ne feledjük: ha egyszer 89-ben úgy döntöttünk, hogy nem robbantgatunk, hanem békésen lebontunk, akkor a bontás folyamatába nem iktatgathatunk bele robbanási akciókat! Akik ezt megtennék - és megtették! -, azok szörnyű bűnt követnek el, azok felett a történelem szigorúan fog ítélni.” (Folytatjuk) Balaskó Jenő A paktumok, illetve ellenzőik természetéről ■W M MAGYARORSZÁG'7 Jiau MAGYARORSZÁG Főszerkesztő: D. Horváth Gábor • Főszerkesztő-helyettes: O. Kovács Attila Lapszerkesztők: G. Fehér Péter, Ludwig Emil, Pusztai Emese Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 51. Telefon: 216-1274, 06-30-916-3843, -44, -45, 06-30-916-3847 Telefax: 215-3197 Levélcím: 1450 Bp. 9. Pf. 74. • E-mail: mahir@mail.elender.hu Interneteim: http://www.napimagyar.hu/ Kiadja a MAHIR Lapkiadó Korlátolt Felelősségű Társaság Felelős kiadó: dr. Győri Tibor ügyvezető igazgató Lapigazgató: Lovas Lajos Terjeszti a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapelőfizetési és Elektronikus Posta Igazgatósága (HELP). Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, vidéken a postahivatalokban, Budapesten a HELP ügyfélszolgálati irodáinál, valamint a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (1089 Budapest VIII., Orczy tér 1.) Levélcím: Helir, 1900 Budapest, Orczy tér 1. Telefon: 303-3441, 303-3442, telefax: 303-3440, közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank és Takarékpénztár Rt. 11991102-02102799 pénzforgalmi jelzőszámon Előfizetési díj egy hónapra 965 forint, negyedévre 2895 forint, fél évre 5790 forint, egy évre 11 580 forint Hirdetésfelvétel: MAHIR Press Média Kft. 1075 Budapest, Wesselényi u. 8., Telefon/fax: 342-6132 Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Vidék ISSN: 1418-0863, Budapest ISSN: 1418-043 X OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELO KFT. 1084 Budapest VTII., Auátra u. 11. Telefon: 303-4738, fax: 303-4744 /.... _____httm//gwiv.observer.hu________________