Napi Magyarország, 1999. augusztus (3. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-02 / 178. szám

1999. augusztus 2., hétfő" Áradás és szárazság Vietnamban az áradások követ­keztében meghalt 14 ember, 43 pedig eltűnt - jelentette az MTI. Július 21. óta 550 milliméternyi eső esett az ország középső ré­szén található Binh Thuan tarto­mányban. 181 ház összedőlt, víz alatt áll 15 ezer hektárnyi rizsül­tetvény. A becsült kár 5,7 millió dollár. Az északon fekvő Ha Giang tartományban viszont szá­razság van, emiatt 33 ezer embert sújt az éhínség. A helyzet azokon a vidékeken a legsúlyosabb, ahol monokultúrájú a növénytermesz­tés. A tartományi kormány 3600 dollár értékű élelmiszersegélyt juttatott az éhezőknek, amelyből három hónapig havonta tíz kolo­­gramm rizs jut egy embernek. Lezuhant egy repülőgép Szombaton az amerikai Michigan államban lezuhant egy repülőgép, amely ejtőernyős sportolókat vitt volna ugrásra - olvasható az MTI jelentésében. A kétmotoros gép Detroittól mintegy 65 kilométerre ismeretlen okokból a földbe csa­­pódott. A kilenc légiszörföző és a pilóta életét vesztette. Kigyulladt a komphajó Három személy életét vesztette, és 162 személyről azóta sincs hír, hogy a tengeren lángba borult egy komphajó - írja az MTI. Hetven­­három utast és a személyzet tagja­it sikerült kimenteni a Rosalia II. nevű hajóról. A kompon 210 utas és 28 főnyi legénység tartózko­dott, amikor szombaton Cebuból kifutott. Túlélők elmondták, hogy az utasok azonnal elhagyták a ha­jót és átmásztak a mentőtutajokra, amikor füst tört fel a gépházból. Sokan a tengerbe vetették magu­kat. Néhány utast a közelben lévő halászok mentettek ki a vízből. Molotov-koktél autóra Rálöttek és Molotov-koktélt dob­tak egy parkoló autóra tegnap haj­nalban a XXI. kerületi Zöld fa ut­ca 2. számú ház előtt - jelentette az MTI. A fehér színű Ford kigyul­ladt. A kiérkező tűzoltók eloltották a lángokat, de egy másik gépkocsi is megpörkölődött. A tettes vagy tettesek kiléte ismeretlen. Hírforgó/Hirdetés A III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület szervezésében a szőregi csata II0. évfor­dulója emlékére nemzetközi huszár- és katonai hagyományőrző találkozót rendeztek a hét végén Szegeden fotó: mt­-veréb simon Európa gyorsan öregszik Az Európai Unió legtöbb térségé­ben a következő harminc év során megkettőződik a 60 évesek és annál idősebbek száma - állapította meg az Eurostat, az európai közösségek luxemburgi központú statisztikai hivatala. Az adatok szerint a 60 éves és annál idősebb személyek aránya az EU-országok összlakos­ságában a mostani 21 százalékról 2050-re mintegy 34 százalékra nő. A nagyon öregek (80 évesek és az annál idősebbek) számaránya 4 százalékról 10 százalékra növek­szik ugyanebben az időszakban. Az Európai Unióban ily módon a nyolcvanas éveikben járók 2050- ben közel 37 millióan lesznek. Az Eurostat szerint e növeke­désnek mélyreható következmé­nyei lesznek a szociális ellátásra, főként a nyugdíjellátásra nézve. A nyugdíjakat többnyire a munka­adók és a bérből élők befizetései táplálják. Problémát jelentenek az egészségügyi kiadások is, mert erőteljes a d­águlás. Bizonyos területeket a többinél jobban érint majd a lakosság öre­gedése. A szigetek és a fővárosok bizonyára az első tíz „fiatal” térség között lesznek, Olaszországban viszont öt térség található a legel­­öregedettebbek között. A lakosság öregedésének okai között az első helyen a születés­szám utóbbi 20-30 évben tapasz­talható csökkenése áll. Fontos té­nyező ugyanakkor , az idős embe­rek halandósági arányának csök­kenése is. A születéskor várható élettartam a következő három évti­zedben az előrejelzések szerint legalább öt évvel növekszik a férfiaknál és néggyel a nőknél. MTI - Panoráma Csúcsforgalom volt a hét végén a Balatonnál. A magyar tenger partján még sakkozni is kellemesebb fotó: mti-­h. szabó Sándor albérlet““""“" Zugló kertvárosában 120 nm-es, 3 szoba + nappalis, garázsos, kertes ház, hosszú távra, lehetőleg német nyelvterü­letűnek, kiadó. Érdeklődni 8-11 és 20-22 óráig: 221-0116. Egyetemista hosszabb időre garzonla­kást bérelne. 06-22/311-661. ADÁSVÉTEL termék régi képeslapokat, 1-2 darab vagy esetleg gyűjtemény is érdekel. Tel.: 216-1174 (üzenetrögzítő is). Bonanza íróasztal + szék, 2 db Bonanza szekrény, teleszkópos do­hányzóasztal, régi Singer varrógép, hálószobatükör eladó. 06-20/942- 1424. Gebr Manegold (Berlin) páncéltöltés pianínó eladó. Irányár 45 000 FL Pethe Péter, tel.: 325-8561. Dedikált Móricz-, Radnóti-, Szép E.-, Várnai Zs.-, Kassák-kötetek eladók. 420- 3553. 1767-es Mária T.-kori 1 db pénzérme eladó. 06-48/345-251. Csajka, Smena fényképezőgépek, új síkötés, 1895-ös katolikus oktatókönyv, 1894-es német nyelvű műszaki könyv el­adó. 0648/345-251. 1974-1990-ig gyűjtött bélyegek el­adók, valamint régebbi pénzek. 06­ 48/345-251. ÁLLÁS Egyházi iskola alkalmazna 1999-2000. tanévtől biológia-test­nevelés vagy földrajz-testnevelés szakos tanárt. Jelentkezni: szerdai napokon a 342-6142-es, 351-7995- ös telefonon 9-13-ig, ahol további felvilágosítást adnak. *MAHIR 79375/1H* Rt. ügyfélkörrel rendelkező hirdetés­­szervezőket keres. Tel.: 06-30/919-6353. *MAHIR 79377/1H* Felsőfokú angolnyelv-tudással, szá­mítógépes ismerettel, multinacionális cégnél szerzett kommunikációs gyakor­lattal kreatív hölgy munkát keres. Tel.: 388-6788. Közalkalmazottaknak, köztisztvise­lőknek többletjövedelem. Tel.: 266- 8953. Egészségügyben dolgozóknak többletjövedelem. Tel.: 266-8953. BÉRLÉS Sürgősen bérelnek állattartásra alkal­mas területet lakható épülettel, Budapest 35 km-es körzetében. Tel.: 06-30/216- 9524. ......INGATLAN Kőszegi-hegységben, Szabó-hegyen eladó 670 nm-es saroktelek (az utcában összközmű, előtte nyilvános telefon, a sí­felvonó 10 percre), 2250 Ft/nm-es áron. Érdeklődni: 06-60/375-749. Csepelen távfűtéses öröklakás eladó. Ady út 27., Pelsőczi, 18-19 órakor. (B042434) Jászfényszarun eladó egy 90 nm-es, 2 szobás, gázfűtéses, telefonos családi ház azonnali beköltözéssel, kb. 500 nm-es telken. 16 óra után: 57/438-723. Lőrinci városában eladó egy 3 szobás, összkomfortos családi ház, melléképülettel, pincével, garázzsal, közepes méretű kerttel, ipari áram­mal, telefonnal, a közelben több hor­gásztó és strand van. 06-37/388-793. Telkiben (Budapesttől 25 km) 110 nm-es, összkomfortos, kertes családi ház panorámakilátással, eladó. Irányár: 14,9 millió Ft Pethe Péter, tel.: 325-8561. Kunpeszéren, a Duna-völgyi Főcsa­­tornánál 245 n.­öles üdülőtelek 15 nm-es faházzal eladó. Két villany van. Irányár: 700 E Ft. 06-24/474-078 vagy 06- 30/211-0249. Balatonszéplak alsó központjában (Ezüstpart) 2x3 szobás nyaraló (ikennyara­­lóvá alakítható) egyben v. külön-külön is el­adó. Üzleti célra is kiváló. Vízpart állomás 1 perc. Tel.: 405-1883; 405-9214, Pethő. Budatétényben kétlakásos családi ház nagy telekkel, műhellyel, pincével, 25 M Ft-ért eladó. Tel.: 228-7417. Csepelen távfűtéses öröklakás eladó. Érdeklődni 18-19 órakor, Ady út 27., Pelsőczi. Pilismarón üdülőterületen 321 nm-s telek, kis házzal, közel a Dunához, eladó. Ára: 1,2 millió Ft Tel.: 06-33/311-791. JÁRMŰ Fiat Unó dízel, 1300 köbcentiméteres, 1985-ös, 3 ajtós, fehér, üzemképes autó, új kuplunggal és akkuval, dugattyúgyű­­rűcsere előtt, a gyűrűzés árával olcsób­­batt 310 000 Ft kézpénzért eladó. Tel.: 228-8143. Golfot Kadettet vennék. Tel.: 06- 20/958-6160. (B042307) Ladát Samarát vernék. Tel.: 06- 30/953-361. (B042301) OKTATÁS Nyelvtanfolyamok külföldön! BigBen: 318-5732. Francia nyelvből alap-, illetve közép­fokon oktatást vállalok. Tel.: 06-46/380- 733. Gyermekfelügyeletet némettanítást vállal fiatal, diplomás védőnő. Tel: 314- 6104, 20 óra után. RÉGISÉG Kastély berendezéséhez külföldi ma­gas áron, készpénzért vásárol nagyméretű és kisebb festményeket bútorokat, bie­­dermier és empire tabernákulumot, szek­retert, íróasztalt szalongarnitúrát, könyv­­szekrényt, fekete oszloppal díszítve előnyben, régi álló-, fali és asztali dísz­órákat, ezüstkészleteket és dísztárgyakat porcelánokat. Teljes hagyatékért első ve­vőként a legmagasabb árat fizetem. (Vi­dékre is!) Tel: 271-9861, 06-30/947- 5725. SZOLGÁLTATÁS Redőnyös munkák: 262-4724. (B042323) Helyszíni műkőmunkát vállalok. Tel: 208-1632. »MAHIR 79374/IK* TÁRSKERESÉS 50-es, 167/60, egyedülálló közgazdász hölgy keresztény szellemiségű, nemzeti ér­zelmű diplomás társat keres. „Zsófia” jel­igére a Mahir, Wesselényi u. 8.-ba. ÜDÜLÉS Bogácson, termálfürdőjéről híres bükkaljai faluban komfortos házrész ki­adó. Nagy kert, tűzrakási, parkolási lehe­tőség. Hangulatos borvidék Eger vonzás­­körzetében. Ár: 950 Ft/fő/nap. Tel: 06- 49/334-693,06-49/334-693. Üdülések Hajdúszoboszlón, Szilvás­váradon, Egerben szállodákban, svédasz­talos reggelivel: 5 nap 14 400 Ft-tól Kis­bér Tourist Tel: 06-34/352-700. MAGYARORSZÁG* 15 Véget ért a küldetés Szombaton becsapódott a Hold déli sarkvidékének egyik kráterébe, és ezzel befejezte másfél éves kutató­munkáját a Lunar Prospector ameri­kai űrszonda - jelenti az MTI. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a Lunar Prospectornak azt a fő feladatot szánta, hogy igazolja azokat a méréseket, melyek szerint a Holdon vízjég található. A szondát tavaly januárban indították, ezt kö­vetően 100 kilométer magasan Hold körüli munkapályára állt, és már­ciusban a NASA bejelentette: a Lunar Prospector megerősítette a korábbi méréseket. Mi több, nem­csak a Hold déli, hanem északi pólu­sa környékén is észlelt vízjeget, és jóval nagyobb mennyiségben, mint azt korábban gondolták. A Lunar Prospectornak a vízkutatás mellett voltak más feladatai is, mint például az égitest felszínének feltérképezé­se, gravitációs viszonyainak mérése. A szonda küldetésének a befe­jeztével a szakemberek még egy bi­zonyítékhoz kívánnak jutni: ha már az űreszköznek küldetése végén mindenképpen be kell csapódnia a talajba, akkor ez legalább ott történ­jék meg, ahol adatai szerint vízjég szunnyad. Rendkívül bonyolult mű­veletek révén sikerült egy ilyen krá­terbe vezényelni a szondát. Az üt­közés révén kicsapódó törmeléket teleszkópok armad­ája várta, még a Hubble űrtávcsövet is csatasorba ál­lították, hogy színképelemzéseket végezzenek, és ezáltal a­­holdi víz „láthatóvá” is váljék, amint elpáro­log. A mérések eredményeinek elem­izése valószínűleg még néhány napot igénybe vesz, de ha nem is si­kerül kimutatni a hidrogén- és oxi­génmolekulákat, az önmagában még nem cáfolja a szonda korábbi észleléseit. Elképzelhető ugyanis, hogy bár a Prospector a sírhelyéül kiszemelt kráterbe vágódott be, nem érte el annak alját, ahol a feltétele­zett jégrétegződés van. Végezetül a Lunar Prospector egy kegyeleti kötelességnek is ele­get tett: „végső nyugalomra helyez­te” a Holdon két éve elhunyt Eugene Shoemaker űrkutató-geoló­gus hamvait. MTI - Panoráma Ingyenes hirdetési kupon 1x = ingyen, 2x = 200 Ft, 3x = 300 Ft, 4x = 400 Ft, 5x = 500 Ft Jeligeköltség: 150 Ft. A hirdetés díját postautalványon kérjük feladni! Szöveg: Érdeklődni: Név. . . Cím: . . Telefon: Aláírás: 1999. VII. 26. Érvényes: 1 hónapig Kérjük, töltse ki, az alábbiak nem kerülnek közlésre!­r­­­ik Hogyan hirdethet a MAGYARORSZÁGBAN kuponon? Magánszemélyek nem üzleti jellegű hirdetését egy alkalommal - 20 szóig - ingyen jelentetjük meg hétfőn, illetve csütörtökön. Kérjük, a HIRDETÉSI KUPONT nyomtatott betűk­kel vagy írógéppel töltse ki és küldje be irodánkba: MAHIR PRESS MÉDIA Kft. 1075 Budapest, Wesselényi u. 8. Hirdetését csak a lapból kivágott szelvényen fogadjuk el, a fénymásolt kupont nem jelentetjük meg. Megjelenés: Ingyenes hirdetés esetén a kupon, több megjelenés esetén a pénz beérkezését követő hét hétfő vagy csütörtök. Közületi hirdetés feladása: a fenti címen HIRKER Rt. hírlapárus MUNKAKÖRBE budapesti lakosok jelentkezését várjuk! HIRKER Rt. Budapest IX. Táblás u. 32. TeL:347-7300/262 m. (Janó Gabriella)

Next