Napkelet, 1929. január-június (7. évfolyam, 1-12. szám)
1929-06-15 / 12. szám - SZEMLE - A Jókai síremlék leleplezése
943 Balzac, Shakespeare hivatott fordítója, a spanyol irodalom legnagyobb magyar ismerője volt, írásainak az értékelése ingadozni fog. Kora ízlésétől egy eszmeibb kor ízléséhez fellebbez. Máris közelebb kerültünk hozzá. Új szempontok érnek, amelyek talán a mi ítéletünkön túl is igazolni fogják. Tisztálkodás őt olvasni. Sokan és soká térnek még vissza könyveihez. Akikhez nem térhetünk vissza : az ember, aki több volt, mint műve. Bizonyságot teszek erkölcsi nagysága, engem gyakran megszégyenítő nagylelkűsége mellett. Nem ismertem férfit, aki ilyen konokul csüggött volna az örök dolgokon s túl a társadalmi hierarchiákon, ennyire szellemük szerint mérte volna az embereket. Csökevényeiben sem volt meg benne a legtöbb írótehetség védő agyafúrtsága. Nem látta, vagy nem akarta látni az ideák személyi horgonyait. Ami másnak megfejthető frázis volt, neki sorvasztó eszme maradt. Ki tisztelte úgy az írott szót, mint ő? Robotfilléreiből csodálatos könyvtárat gyűjtött s ebbe a könyvtárba nem került kötetlen könyv akkor sem, amikor neki magának nem maradt gondmentes éjtszakája. Tudta, hogy meg kell halnia s együtt akarta látni műveit. Könyvkiadásába belebukott. Minden verem póruljárt csillagásza, minden szélmalom összetört Don Quijoteja hitelezőkre hagyta vagyonát s a közismert magyar hálára gyermekeit. Gondolkozom rajta, mi lehetett a legtöbb, amit ez a Krisztus-arcú ember megért. Karosszékében ülve, a halált várva, szeme előtt félig kész műve csorbáival s szívében a közelgő terminussal, talán volt egy pillanata, melyben élete külső reménytelensége s belső végzetszerűsége egyszerre suhant át rajta. A Parancs, amelyhez hű volt s a Hely, amely a hűséget kipróbálta, a helytállók reménytelen diadalérzetében ölelkezett össze. Egy keresztény pillanat : talán ez volt a legtöbb, amit megért. ő volt az egyetlen író, aki bírálatom kemény szavait sem utasította vissza, sőt barátságába fogadott értük. E nekrológ sem akarja hízelgéssel vagy elhallgatással sérteni emlékezetét. Harsányi Kálmánra rágondolok és újra érzem, hogy az igazság eljegyzettjeit csak egyféle kegyelet tiszteli meg : a kritika. Németh László: A Jókai síremlék leleplezése. Június hó 2-án délelőtt lélekemelő ünnepség keretében leplezték le a kerepesi temetőben Jókai Mór síremlékét. A magyarság régi tartozását rótta le ezzel az emlékművel és ünneppel. Évek hosszú sora múlt el Jókai halála óta és még mindig csak egyszerű fejfa jelölte annak sírját, aki milliók és újra milliók lelkét tette és teszi még ma is nemesebbé, gazdagabbá. Az országos gyűjtést, amelynek során a legtöbbet a magyar ifjúság áldozta, a szobor költségei majdnem teljesen felemésztették, múltak az évek és a sír dísztelen maradt. Valóban szégyenletes megfeledkezés volt annak a nemzedéknek részéről, amelyet Jókai annyi kinccsel ajándékozott meg. Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszteré az érdem, hogy ez a lehetetlen állapot végre véget ért s hogy ma a síron díszes emlékmű emelkedik, mely Füredi Richard és Lechner Jenő sikerült alkotása és méltán rója le a nemzet kegyeletét. Az ünnepélyen ugyancsak gróf Klebelsberg Kunó, akinek nagyarányú kultúrpolitikáját a magyar történelmiség szerves gondolata állandóan színezi, ebből a szempontból meglepően találó jellemzést adott Jókai jelentőségéről, amidőn a következőket mondotta : «— Jókai a többi között a maga gyönyörű munkás életét mindvégig következetesen élte le. Nagy szelleme, hatalmas poézise mindvégig egy irányban haladt. Utána hatalmas, nagy életmű maradt, amely örök értéke a magyar nemzetnek. — Amikor irodalmi munkásságát megkezdte, szerte Európában a klasszicizmus után mindenütt felébredt a romantikus korszak és benne a tér