Napló, 1996 (7. évfolyam, 296-347. szám)

1996-04-24 / 312. szám

Valóság nevű nagybátyánk „És miről szólnak, mit mondanak ezek az egyszerű dalok, honnét bennük az erő, amely idehozta ma este ezt a hatszáz embert, és holnap elviszi egy másik város kultúrházába a másik hatszázat? Divat? Nemzedéki nosztalgia? Egy megfeneklett generáció érzelmi és szellemi pótcse­lekvése? Kezdete valaminek, vagy egy csendes kínszenvedés utolsó rándulása? Sokáig azt gondoltam, hogy ezeket a kérdéseket egyetlen rövid és pontos gondolatmenetben meg lehet válaszolni, pár perc elegendő rájuk, annyi idő, amennyi alatt egy kávé sem hűl ki, egy cigaretta sem füstöl el. Ma úgy vélem, az sem volna kis ered­mény, ha a Cseh-Bereményi-dalok érzelmi és gondolatvilágát, az énekesnek meg a közönségnek a dalvilághoz s egymáshoz fűződő viszonyát megismerve, megértve, a helyes kérdésfeltevéshez, mint a remélt válaszok alapvető feltételéhez eljuthatnánk.” (Csengey Dénes: A kétségbeesés méltósága) Nemrégiben Zentán és Kanizsán lépett fel Cseh Tamás. Műsorának címe Régi és új dalok volt.­­ De készülnek a legújabb dalok is. Ősszel szeretnénk egy nagy kosárral a közönségre zúdítani belőlük. De addig meg is kell írni, ki kell szenvedni, sok pohár bort inni, összekapni, egymás vállát ropogtatni, megdicsérni egymást, összekapni. Olyan a dalszülés, mint egy házasság. De most jó idők vannak. Végre sikerült a világ összes nyűgétől megszabadulni. A politikusok csinálják a saját dolgukat, a pénzemberek rabolnak, akit akarnak. Mi eldöntöttük, csak nehéz volt megvalósítani, hogy ettől a világtól lelépünk és azzal foglalkozunk, amit szeretünk. Jó elbújni a dalokba. Énekelni, az a dolgom. ■ Kedvezőbb-e ez az idő, mint a rendszerváltás előtt volt? - Nem, ezt így nem állíthatom. De a világ azért annyit változott, hogy sok nyűg, pénztelenség, szenvedés és nyomor közepette a szabadság szagát érzem. Igaz, most semmit sem tudsz csinálni, ha nincs szponzorod. Ilyen értelemben nyomorultabb, de a szabadság azért megvan. Régen a hatalom fogta a kezünket, most egy gonoszabb dolog köti meg, mint egy rossz bilincs: a pénz. Csakhogy, aki a pénzt is le tudja rázni, az tényleg megszabadul. Mi a Beremé­­nyivel úgy döntöttünk, hogy bennünket ez nem érdekel. Mellesleg, sohasem értettünk a pénzhez, tehát nem volt olyan nagy dolog lemondani róla. Egy-két jó ember még mindig akad, aki segíti a munkásságunkat. Nemcsak anyagilag, hanem úgy is, hogy színházhoz, stúdióhoz juttat minket. Az egy ügyetlen hatalom volt. De a maga módján még az etikának sem volt híjján. Későn vette észre, hogy mi vagyunk, hogy ez számít az embereknek, utána pedig nem lehetett elhallgattatni. Aztán meg annyira bajba került, hogy már nem tudott velünk foglalkozni. Jó időkben, jó szelekkel indultunk. Mi ezeket a dalokat át akartuk men­teni. Mert üzeneteket tartalmaznak, amelyek, ha nem is mindenkinek, nekünk fontosak voltak. Ezért örülök, hogy kihajóztunk. Mindig tudtuk, hol van az öböl, ahol egy időre meghúzhatjuk magunkat. A hatalommal lehetett taktikázni, most a pénzzel nem lehet. Csak így, ha azt mondjuk, hogy nem vagy te nekem. Voltak olyanok, akik titokban örültek a rendszerváltás idején, hogy kihúzták végre a szőnyeget a lábunk alól. Mert addig ágáltunk, de ezután mit teszünk? Kinek kell már a rejtjeles beszéd? Pedig szövegeink nem a politikával szemben voltak rejtjelesek. Ez Bere­­ményi Géza nyelvezete. Az ő észjárása nélkül ezek a dalok nem lennének, én nem énekelnék és nem létezne ez a műfaj. Azt hiszem, hogy az emberek nagyon kíváncsiak Bereményi gondolataira. ■ Át akartátok menteni a dalokat, de arra gondoltatok-e, hogy huszonöt évvel később is úgy szólnak, mint akkor?­­ Olyanokat gondoltunk, hogy 2020-ban majd valaki előveszi a lemezünket és felrakja. És megtudja, hogyan éltünk, mert ezekből a dalokból kiderül. 1976-ban mondtam, de mondom még mindig a dalt, hogy közülünk hányan elmentek, és nem a legrosszabbak. Megy az idő, mintha mi sem történne. Hát mi folyik itt? A daloknak, ha feltételezzük, hogy mindig az elnyomottak oldalán vannak, még hosszú ideig helyük lesz ebben a világ­ban. Ez nagyon szomorú, de anyagilag vagy szellemileg az emberek itt még sokáig sínylődni fognak. Ha én csak addig énekelhetek, amíg ez tart, akkor nem akarom sokáig csinálni, de odáig mindenképpen. ■ Most, amikor hozzánk készültél, hogyan állítottad össze a műsorodat?­­ Nem cseréltem ki a dalokat, ugyanazt énekeltem, amit az elmúlt három-négy hónapban Magyarországon. Ez az össze­állítás nekem jelent valamit. Nálunk is ezek a kérdések vannak, nincs különbség. Ezek mindenütt érvényesek. A dal erről szól, nem válogat közönséget, vagy megértik, vagy nem. Nem szok­tam könnyfakasztani, nem az a dolgom. Én egy dalnok vagyok, nektek énekelek, akik az én nyelvemet beszélitek. Amíg magyar nyelvterületen vagyok, ezen nem változtatok. ■ Hogyan fogadtad dalaitok szerb fordítását? - Ez nagyon kedves történet. Milosevics Péter régi barátunk és mindig nagyon szerette a dalainkat. Elmentem a bemutatóra, ahol ott volt a Magyarországon tartózkodó szerbség. Gondol­tam is, mi lesz ebből? De hát ők akarták, mi itt vagyunk, lesz, ami lesz. A negyedik dalnál azonban már látszott, hogy az övéké is. Boldog voltam, mert én ezt mindig is tudtam, csak ők nem értették. Annyira egy a sorsunk nemcsak a szerbekkel, a horvátokkal, a tótokkal, a románokkal. A dalok mennyire át tudták lépni mindazt, amire a politika és az ő nacionalizmusuk képtelen. Szarvas módjára egy másodperc alatt átszékelték. Büszke vagyok rájuk. Tudom, hogy álmodozó vagyok, de csak akkor lesz béke, ha ilyen dolgok történ­nek. Akkor béke volt a szerbek és a magyarok között, arra a másfél órára. Gyönyörűséges béke. Méltó befejezés, de most nem elég. Mivel Cseh Tamás hosszú évekéig, sőt, több mint egy évtizede nem járt Zentán, és Vajdaságban sem túl gyakori vendég, még egy mondat került tőle a magnóra, amely így hangzott: Hát persze, hogy visszajövök! Tóth Lívia Cseh Tamás válaszol - újabb Levél készül

Next