Napút, 2013 (15. évfolyam, 1-9. szám)
2013-02-01 / 2. szám - Víztükörkép
/WptÁT zuhatagnak még tudatosan alája is áll? Önmagára ismer, saját ideghálóit érzi rokonnak a nettel. Pilinszkynek volt egy szép kinyilatkoztatása: Mindannyian egyek vagyunk! S ha ez így van, többé nincs olyan, hogy semmi közöm a másik által kibocsátott jelzésekhez. Felcserélhetjük sorsaink... Néha az volt az érzésem Csokonai Attila Pilátus-park című új verseskönyvének olvasás közben, mintha egy az emberi agy számára szinte követhetetlenül gyors komputer engedne a rajta átfutó adat-milliárdból föl-fölvillanni és eltűnni valamit mégis költőien dekódolhatón, máskor pedig mintha egy meggyötört és meghajszolt személyiség vergődne attól, hogy nem akarnak véget érni az egyik képtől a másikig torlódó asszociációk. A költő többször a - kényszeres kézmosásáért a nép által koronként ki is nevezett - Pilátus prokurátor álarca mögül szólal meg e mostani - a Dirádó utáni - versregényben. Csokonai Attilának - s egész nemzedékének - életre szóló olvasmányélménye volt Bulgakov nagy regénye, amely Jézus utolsó napjait éppen Poncius Pilátus közelében ábrázolja. Csokonai Attila Pilátus belső monológjait írta meg e kötetében. A költő a maga Pilátus-képét a Bulgakovi forráshoz viszi vissza, hogy lemossa mindazt, ami egyszer, majd már Jézus kereszthalála után folytonosan rárakódott. Íme, a kötet (majdnem, de nem egészen!) címadó darabja. Nem véletlen, hogy csupán egyetlen i betű közöttük az eltérés: AKÁR HA SOKADIKÁN // A Podmaniczky-rézsü / Zöld emeletén / Gaiaküldetésű / Júniusi fény // Ma apámként meghaltam / Élek mint anyám / Ecce homo pilátusi parkban / A fényt tapintanám // А Пар kelt 3 óra 40-kor (Pilátusi parkban). Jézus Krisztus: Megváltó, az Isten fia - jóllehet jelenléte szelíden is sugárzik - a versekben nem főszereplőként jelenik meg, mint eddig legtöbbször a művészettörténetben vagy akár a legtöbb írott bibliai parafrázisban (Szent Ferenctől és Giottótól Renanon át Ady Endréig), hanem legföljebb a másik félként. A Pilátus-park egyik legszebb darabjában például egy német romantikus hősre - Kaspar Hauserra - igencsak emlékeztető figura - akit parkban ölnek meg! - szólítja a Názaretit: Az én sorsom csupa legenda misztikus toposzok sora a tiéd Forscheimben születtem a Rajna menti Mainz közelében / Hol a mezőkön komló az erdőkben gyanta illata árad / Atyám egy Tyrus nevű király akinek palotájában mindössze / Egyszer jártam mivel féltestvérem / Gyilkosát kreálták belőlem / Mint bélyeges ősödből a ti kegyetlen képzeletű költőitek / Anyám egy pénzverő messze földön szép leánya Pila / Apjának Alusnak házában nevelkedtem ezért emlékszem jól / A szorgos kezek mozdulataira a szálló ezüstforgácsra / Az érmék csengésére a malom szüntelenül morajló vizére / Mint ahogy te is az apádtól örökölt ácsműhely forgács- / Illatára az orrodon lesikló izzadságcseppekre mikor a szögeket / Belekalapáltad a kemény fába... (Rege a félig királyi gyermekről és az ács fiáról) Igen beszédes a lírai hangulatú versrészlet. A költő szerepversben alteregója segítsége révén veti öszsze sorsát Jézuséval, ahogyan a régi mesterek évszázadról évszázadra megújítani vélték értelmezéseikben és átéléseikben a szenvedéstörténet stációit. Csokonai Attila ugyan nem sajátítja ki a Keresztút jeleneteit a maga pályarajzának megfestésére, nem vetíti magára a jézusi toposzok se-