Napút, 2019 (21. évfolyam, 1-6. szám)

2019-07-01 / 6. szám - Évnapok az esztendőben

Már elvirágzott. „Az a nagy halom ott”, szólal meg a bakám­ másik felem, kinek kamerája mindig ilyen kénsárga, alvadtvér-szín egek körül forog, „hogy ott embert áldoztak volna... lehet az... Volt, ahogy volt, testvérem, történetünk csupa halom, néha felléptet rájuk egy lovas (mint az a nő, kendő-burokban, bő ruhában), s emlékezik. Úgy beszélünk, hallgatunk együtt, mintha egy almafa alatt nőttünk volna, (alma!), utoljára Alma Atában forgatott. Az „Ugor folyam” elkészültének idején, s már ő sincs sehol! Szokom a virrasztásokat. Kidőlt tengelye rengett, a világ lejárt róla már hajnalod előtt is, mindig, ha országot gyászolunk, vadkanok tépte űzt, nagyságos fejedelmet, árva Petőfit! Ki, ha mégis menekült a nyugtalan tömegsír torkából — Pétervár nem Haynau Budája, Szibéria pedig Szibéria. Tudnak volt nagy szövetségeinkről, hogy kik voltunk, vagyunk, tudnak a „magyarok száműzött Puskinjáról” — mi róluk szinte semmit, előítélet szül előítéletet, a földről hol dekabristák lelke lebeg, mint az övé itt, s valamiképp ott is, hol ugyanúgy lázadnak, mint mi, ugyanúgy levezetnek, a világ lejárhat a tengelyéről, a lélek ellenáll, a legendák nem születnek csak úgy. De mi van a tényekkel? fVptXr 0ZZS

Next