Nefelejts, 1870. január-december (12. évfolyam, 1-52. szám)

1870-01-16 / 3. szám

HL évfolyam. U­­ Január 16. 1870. Hulló levelek. VI. Ne légy oly bús s oly hallgatag, Ha én tán az vagyok. Hol az a fényes, tiszta nap, Mely éjjel is ragyog ? A nap letűnt, az éj beállt. Ám légy te szende hold, Ki ezüst fényt hintvén körül, A táj nem lesz kiholt. — Te szólsz : „ki tudja, hogy mi jó Ismét az éjre majd? !­ Szép tőled, szép! De kebled úgy E szóra mért sóhajt? — VII. Csöndes permeteg hull a földre. Alig volt dél s már alkonyul! Komor homály ül a határon, Mitől a kedély szinte elborul. — Szép kedvesem, ah­­égy a tűzre. Oly dermesztő ez őszi nap; És gyújts világot . . . e homály lásd Nehézzé teszi szempilláimat. Vagy hadd ezt, s ha tán te is igy vagy, Úgy jer, szunnyadjunk keveset. De hogyha soká elaludnám : Kérlek kelts föl! Én is fölkeltelek. — VIII. \ i:( Emlékszel-e ? A parton ültünk.­­) Emlékszel-e szép angyalom? A jég oly vidám volt körültünk ! S verőfény játszott a habon. — S emlékszel-e, — hisz nem rég történt, — Ott ültünk ismét. S a habon Nem láttunk mást, mint csupán örvényt, S oly pusztán állott völgy, halom ? Emlékszel-e , mi kéjjel csüggtél Egykor te rajtam s rajtad én ? S most pusztább vagy a tartott földnél, S én nem több, mint a kósza dér. — IX. A múlt éjen kényezni láttam Álmomban halvány képedet. Szóltam hozzád, de mindhiában, Szép ajkad szótlan reszketett. Hervadt virág volt kis kezedben. Aztán eltűntél hirtelen, Ép úgy, miként ha csupán engem kerültél volna, kedvesem ! Ah!­s énnekem az fájt legjobban, Hogy nem osztod keservedet. Aztán rohantam s bevallottam. Hogy olykor én is ép igy könyerek. — Szép kedvesem, az estharang szól ugy­e ? Ne vedd rósz néven, ha imádkozom. Nem tudom mért, de én egyidő óta E hangra kissé úgy átváltozom ! — Hogyan ? ! Reád is hatnak tán e hangok ? Egy csak imádkozz’, és ne szégyeneid. — Szép kedvesem, az estharang szól ugy­e? — A sirhoz ismét egy nappal közelb ! 3­ 3. szám.

Next