Nefelejts, 1875. január-február (17. évfolyam, 1-9. szám) - Divat-Nefelejts, 1875. március-december (1. évfolyam, 1-43. szám)
1875-12-26 / 43. szám
I. évfolyam mint ami a magánéletben volt — a legbájosabb l egszeretetreméltóbb női lény, ki valaha e világon élt.“ Csodálatos, hogy és midőn a művésznő hatalma apadni kezdett, Beranger dalainak dramatizálásában újabb forrás nyílt számára. Mirecourt beszéli Dejazetről írt jegyzeteiben, hogy a „Fretalon“ Dormeuil színigazgatónak háromszázezer francnál többet jövedelmezett. „Fretillon“ már évekig hevert Dormeuil könyvtárában, de ez makacsul ellenezte színrehozatalát, míg végre engedve Dejazet zaklató kérelmeinek, előadatta és a szerző Bayard által is már elveszettnek hitt darab 200 előadást ért. Az ünnepelt művésznő későbbi sorsa még mindenkinek élénk emlékében él. Midőn 1847 óta folytatott vidéki és külföldi vándorlásából , mely idő alatt csak rövid hetekig tartózkodott szülővárosában, 1859-ben Párisba ismét visszatért, saját fészket akart alapítani. E célból fiává átvette a „Folies-Nouvelles“-t a Boulevard du Templen, melyet fia később „Theatre Dejazet“ néven tovább vezetett. E falak között segíté ő Sardout dicsősségre. Minden oldalról visszautasíttatva, a szegény fiatal író Dejazetben oly nőre talált, ki ép fejjel és ép szívvel azonnal fölismerte benne a drámai tehetséget. A „Premieres Armes du Figaro“ színrehozatalával Sardou hire meg lön alapítva. „Monsieur Garat“ és „Les Prés Saint- Gervais“ már csak megerősíték diadalát. 1869-ben ismét művészi körútra indult De’ jazet, ekkor mára szükségkényszerűté. Hosszú művészi pályája alatt nem gyűjtött kincseket, nemes szíve a jótékonyságban nem ismert határt, mindenét rokonainak, barátainak adta, sőt az első jött-ment kicsalhatta tőle. A 2000 franknyi államsegély és az ismeretes jótékony előadás agg napjaira alig védték meg a nyomortól. Dejazet Virginia, a francia művészet egykori fémes csillaga, fiának szegényes lakásán halt meg Bellevilleben, a munkásosztály külvárosában. — ő, Dejazet, kiről egykor egyik könyvében egy Fuocher Pál ezt írá: „Dejazet, c’est du champagne en jupons ; c'est la gaudriole élevée jusqu’à Tart, c’est la Gauloise de qualité.“ Az elköltözöttnek jótékonysága közmondásossá vált. Egy reggel egyik barátnője látogatta meg. — Képzeld csak édes Virginiám, mi történt velem ! . . . 100 frankért mindenemet le akarják foglalni! — Ez baj. Magam is a legnagyobb zavarban vagyok De várj. Vedd ezt a karperecet, igen , értékes, a Mont-de-Pitié-n kétségkívül adnak rá öt Louis-d’ort. Csak a zálogcédulát hozd el, igen becses előttem e karperec. A barátnő örömmel távozik. Ugyanaznap délután egy másik barátnő kopogtat be, kinek szintén egy garasa sincs. Lásd Virginia, te oly jó vagy ! És Virginia, feledve saját szorult helyzetét, csak szíve sugallatára hallgat. Megpillantja hój asztalán a zálogcédulát, fölkapja, s minden gondolkozás, vagy sajnálat nélkül átadja barátanőjének. — Add el ezt, ez összes vagyonom. *Egy ízben Dejazet egyik vidéki kis városkába, ha nem csalódunk Orleansba, vendégjátékra rándult. Ugyanez estére a színház átellenében levő vendéglőben egy nyolcforúságos vándortársulat is előadást hirdetett. Életkérdés volt ez a szegény ördögöknél, összes reményüket ez est jövedelméhez kötötték. Azonban, mint előre látható volt, a Dejazet név az egész várost a színházba csalta. Fölvonás közben elmondták Dejazetnek a szegény ördögök sorsát, kik odaát szomorú szívvel üres székek előtt játszanak. És mit tesz Dejazet ? Midőn szerepét bevégző, s csak egy rövid kis darab volt hátra, melyben ő nem játszott, a közönség elé lépve így szólalt meg: „Mes dames et messieurs! „Most hallom, hogy önök becses megjelenése néhány pályatársamat végleg koldusbotra juttatá. „Nem tagadhatom meg magamtól azon örö mi újság ? [A király] szerdán visszatért Bécsből Gödöllőre, hol a királyi családdal együtt tölti az ünnepeket. |József főherceg mint esztergályos.] József főherceg, a budai rakparton sétálva, egy nyitott ablakon át esztergályost pillantott meg, ki szemfájóssága dacára erősen fúrt, faragott. A főherceg, ki tudvalevőleg az esztergályos mesterséget tanulta — a habsburgi uralkodóház minden férfitagja tanul valamely mesterséget — nem állhatta meg, hogy az esztergályos műhelyében körül ne tekintsen. Az esztergályos nem tudott bámulatában hova lenni, midőn az előkelő urat megpillantotta. József fő herceg azonban fölszólította, hogy csak folytasa a munkáját, s ő majd nézi, miként dolgozik. De nem sokáig maradt a néző szerepnél. Leoldta kardját, az öreg esztergályos mellé ült, s versenyt dolgozott vele Csak nagy sokára, midőn már több órán át dolgozott, hagyta félben a munkát. Az esztergályos, midőn a főherceg távozott tőle, kijelentette, hogy tulajdonképen ő se esztergályos, hanem nyugalmazott őrnagy, ki az esztergályos mesterséget csak kedvtelésből űzi. Most a főhercegen volt a sor, hogy bámuljon. A kölcsönös kimagyarázásoknak az lett a vége, hogy József főherceg „mesterember társát“ meghízta magához. Ez idő óta gyakran látják az öreg esztergályos urat József főherceg palotájába beosonni, hol egymás társaságában esztergályoznak le egy-egy délutáni órát. [Munkácsy] a philadelphiai kiállítás számára új képen dolgozik. A kép Munkácsy műtermét tünteti fel annak minden művészi eszközeivel és apróságaival. Maga a művész is látható a képen, amint asztalára dőlve, egy általa épen most tett ecsetvonás hatását vizsgálja. Az állvány mellett a művész neje ül, figyelemmel kisérve férje munkáját. Ezenkívül láthatók a vásznak s mindazon művek fényképei is, melyek Munkácsy hírét megállapították. [Honvédek mint szabadkőművesek.] A honvédfőparancsnokság, mint a „P. C.“ írja, legközelebb megengedte, hogy honvédtisztek szabadkőműves páholyok tagjaivá lehessenek. Német- és Olaszországban, hol az illető uralkodók is szabadkőművesek, szintén már rég meg van engedve a tiszteknek, hogy beléphessenek a szabadkőműves páholyokba. Ez alkalomból megemlítjük, hogy Magyarországon 50 szabadkőműves páholy létezik, mely számból 12 a fővárosra esik. Ez utóbbi páholyoknak 2000 tagja van. Körülbelül 500 osztrák alattvaló is magyar páholyokba iratkozott be, mert Ausztriában nem szabad szabadkőműves páholyt állítani föl. Bukarestben is van egy páholy, mely a budapesti főpáholy védelme alatt áll. [Ha békét akarsz,] háborúra készülj ! A közös hadügyminisztérium megfogadja a régiek e bölcs tanácsát és az új „Actatiusok“ számára ugyancsak önteti a golyókat a budai Ganzféle vasöntödében. És a poroszok ? Hogy bebizonyítsák, mennyire óhajtják ők is a békét, ugyanazon gyárban készíttetnek maguknak ágyúgolyókat. Mindkét kormány küldött néhány ágyút mértékül a nevezett gyárba. A békeszerszámok nyugodtan néznek egymással farkasszemet ugyanazon egy csarnokban.A budai lóvasúttársaság a margitszigeti hídon keresztül kettős vágányú vonalat akar vezetni, s pedig a nádor utcán végig az Erzsébet tér mellett a Deák térig. Ez iránt a kormánynyal már érintkezésbe is lépett. A kormány három feltétel mellett kész ezen engedélyt megadni: t. i. hogyha a társaság a híd építési költségeihez 270,000 írttal járul, továbbá ha a vámilletéket megfizeti, s harmadszor, a mi fő, hogy a folytonos forgalmat Buda és Pest közt fönntartsa. |F o l o l va s á s o k.] Jagics Ignác mintaszerűleg berendezett magán főgymnásiumában (nemzeti színházépület 4k emelet) január első vasárnapján érdekes fölolvasási ciklus veszi kezdetét. E fölolvasások sorát Harrach József tanár nyitja meg: 1. „Az ördög a művészetben“ című értekezéssel. 2. Fekete József tanár „A hosszmérték történeti vázlatáról, kapcsolatban a méter-rendszerrel.“ 3. Dr. Erődi Béla tanár „A török népdal költéséről.“ 4. Jagics Ignác intézeti igazgató „Az erők egységéről.“ 5. Dr Corcan Gábor igazgató „Az erők fenmaradásának elvéről.“ 6. Dr. Bihari Péter tanár a cselekvés lélektanáról." 7. Endrődi Sándor „Irodalmi viszonyaink és közönségünkről.“ E ciklus második részére az intézeti igazgató szintén a tanári kar legjobb erőit nyerte meg. A fölolvasások nyilvánosak. (Thay Kálmánnak] az olasz király a Sz.Móric- és Lázár-rend lovagkeresztjét adományozta. Thaly a turini és milánói akadémiának is tagja, így Olaszország részéről már harmadik kitüntetésben részesül. [A „Stadtheater“ címe, melyet a gyapjú-utcai német színház használ, végre magára vonta a városi tanács figyelmét is. A tanács utasította a IV. kerület elöljárósági hivatalát, hogy intézkedjék, miszerint a német igazgató által elím, mely azon tévhiedelmet gerjeszthetné, hogy az intézet városi, többé ne használtassák. Minthogy továbbá Svoboda úr a Hermina-téri volt Fürst-féle játék- és énekcsarnokot „Herminen-Theater“-nek hirdeti a falragaszokon, ugyanazon hivatal utasíttatott ezen visszaélés eltiltására, mert az e tárgyra vonatkozó okiratokból kitűnik, hogy Fürst igazgatónak nem színház, hanem csak játékcsarnok-nyitásra adatott engedély. [Színházi előadások tart hatására] engedélyt ezután csak a városi tanács adhat, egyéb énekes és szavalati, s látványossági előadásokra pedig a főkapitányság. így határozza meg ezt egy a városi tanácshoz érkezett belügyministeri rendelet. [József főherceg karácsonyi bevásárlásait,] mint ezt már néhány év óta tévé, az idén ismét a Kertész és Eisert-féle üzletben teljesítette. Említett üzletben az ezernyi felhalmozott ajándéktárgyak oly célszerűen vannak rendezve, hogy nem csak a választás könnyű, de a nagybecsű darabok vásárlói mellett a szerényebb igényű vevő is bizonyára hamar feltalálja a neki legjobban megfelelőt.A Dobos és rablótársainak pere hétfőn délelőtt a debreceni kir. törvényszék által kihirdetett ítélettel véget ért. Nagyszerű látvány volt — írja a „Debrecen“ — szemlélni a három főbűnösnek s a többi vádlottaknak arcvonásait, amint azokon a különböző indulatok, a benső érzések keresztülcikáztak. — Dobos kinézése, tartása ma is olyan volt, mint ezelőtt, csak sápadtabb arccal és talán fájdalmasabb kebellel jártatá végig néha a hallgatóságon szemeit. Blagauonon épen semmi változás nem volt észlelhető; — bátor arccal és tekintettel nézett folytonosan az ítéletet hirdető elnökre és a bírákra. Mily óriási különbséggel, társaitól egészen eltérő kinézéssel birt azonban Katona Gábor! — Megtörve testben és lélekben, a sűrű borosták alól is rendkívül kitetsző halvány, beesett arccal, és folyvást lehorgasztott fővel hallgatá végig az ítéletet. A három főbünös közül, kikre a királyi alügyész a halálbüntetést kérte szabatni, a törvényszék csupán kettőre: Dobosra és Blagára mondta ki a kötél általi kivégzést. — Katonára pedig 15 DIVAT-NEFELEJTSe met, hogy rögtön segélyt ne nyújtsak nekik, azonnal átsietek, és néhány dalt énekelek! A cél szent, aki szeret, követni fog !“ E szeretetteljes fölszólítás annyira lángba bobta a közönséget, hogy egy szálig kirohant a színházból, s Dejazetet lelkesülten körülrajongva a szomszéd terembe nyomult. A szegény komédiások azt se tudták, hogy fejezzék ki hálájukat. Sajátságos módon jellemezte Touohatout a híres művésznő nemes lelkét és jótékonysági szenvedélyét: „Mademoiselle Dejazet részére nagyszerű búcsú-előadás rendeztetett; a jövedelem nagyon szép volt; a meggondolatlan 70 éves agg mellé azonban egy gondnokot is kellett volna kinevezni, hogy a pénzt ismét mások javára ne fordítsa.“ Végül azt igtatjuk még ide, mit a „Figaro“ mondott nekrológjának befejezéséül: „Mademoiselle Mars egykor azt mondá: „„Csak három nagy színész van: Talma, Potier és én.““ Nem mondhatnék el ma joggal: Franciaországnak csak két nagy színésznője volt: Rachel és Dejazet ?! 345