Nefelejts, 1875. január-február (17. évfolyam, 1-9. szám) - Divat-Nefelejts, 1875. március-december (1. évfolyam, 1-43. szám)

1875-12-26 / 43. szám

I. évfolyam mint ami a magánéletben volt — a legbájosabb l egszeretetreméltóbb női lény, ki valaha e vilá­gon élt.“ Csodálatos, hogy és midőn a művésznő hatalma apadni kezdett, Beranger dalainak dramatizálásá­­ban újabb forrás nyílt számára. Mirecourt beszéli Dejazetről írt jegyzeteiben, hogy a „Fretalon“ Dormeuil színigazgatónak háromszázezer franc­nál többet jövedelmezett. „Fretillon“ már évekig hevert Dormeuil könyvtárában, de ez makacsul ellenezte színrehozatalát, m­íg végre engedve De­jazet zaklató kérelmeinek, előadatta és a szerző Bayard által­ is már elveszettnek hitt darab 200 elő­adást ért. Az ünnepelt művésznő későbbi sorsa még mindenkinek élénk emlékében él. Midőn 1847 óta folytatott vidéki és külföldi vándorlásából , mely idő alatt csak rövid he­tekig tartózkodott szülővárosában,­­ 1859-ben Párisba ismét visszatért, saját fészket akart alapítani. E célból fiává­ átvette a „Folies-Nou­­velles“-t a Boulevard du Temple­n, melyet fia később „Theatre Dejazet“ néven tovább ve­­­­zetett. E falak között segíté ő Sardout dicsős­­­ségre. Minden oldalról visszautasíttatva, a sze­gény fiatal író Dejazetben oly nőre talált, ki ép fejjel és ép szívvel azonnal fölismerte benne a drámai tehetséget. A „Premieres Armes du Fi­garo“ színrehozatalával Sardou hire meg lön alapítva. „Monsieur Garat“ és „Les Prés Saint- Gervais“ már csak megerősíték diadalát. 1869-ben ismét művészi körútra indult De’ jazet, ekkor mára szükségkényszerűté. Hosszú művészi pályája alatt nem gyűjtött kincseket, nemes szíve a jótékonyságban nem ismert ha­tárt, mindenét rokonainak, barátainak adta, sőt az első jött-ment kicsalhatta tőle. A 2000 frank­­nyi államsegély és az ismeretes jótékony elő­adás agg napjaira alig védték meg a nyomortól. Dejazet Virginia, a francia művészet egykori fémes csillaga, fiának szegényes lakásán halt meg Bellevilleben, a munkásosztály külvárosában. — ő, Dejazet, kiről egykor egyik könyvében egy Fuoch­er Pál ezt írá: „Dejazet, c’est du cham­pagne en jupons ; c'est la gaudriole élevée jus­­qu’à Tart, c’est la Gauloise de qualité.“ Az elköltözöttnek jótékonysága közmon­dásossá vált. Egy reggel egyik barátnője látogatta meg. — Képzeld csak édes Virginiám, mi történt velem ! . . . 100 frankért mindenemet le akarják foglalni! — Ez baj. Magam is a legnagyobb zavarban­­ vagyok De várj. Vedd ezt a karperecet, igen , értékes, a Mont-de-Pitié-n kétségkívül adnak­­ rá öt Louis-d’ort. Csak a zálogcédulát hozd el, igen becses előttem e karperec. A barátnő örömmel távozik. Ugyanaz­nap délután egy másik barátnő ko­pogtat be, kinek szintén egy garasa sincs. Lásd Virginia, te oly jó vagy ! És Virginia, feledve saját szorult helyzetét,­­ csak szíve sugallatára hallgat. Megpillantja h­ó­­j asztalán a zálogcédulát, fölkapja, s minden gon­­­­dolkozás, vagy sajnálat nélkül átadja barát­a­nőjének. — Add el ezt, ez összes vagyonom. *Egy ízben Dejazet egyik vidéki kis város­kába, ha nem csalódunk Orleansba, vendégjá­tékra rándult. Ugyanez estére a színház átellenében levő vendéglőben egy nyolcforúságos vándortársulat is előadást hirdetett. Életkérdés volt ez a sze­gény ördögöknél, összes reményüket ez est jöve­delméhez kötötték. Azonban, mint előre látható volt, a Dejazet név az egész várost a színházba csalta. Fölvonás közben elmondták Dejazetnek a sze­gény ördögök sorsát, kik odaát szomorú szívvel üres székek előtt játszanak. És mit tesz Dejazet ? Midőn szerepét bevégző, s csak egy rövid kis darab volt hátra, melyben ő nem játszott, a közönség elé lépve így szó­lalt meg: „Mes dames et messieurs! „Most hallom, hogy önök becses megjele­nése néhány pályatársamat végleg koldusbotra juttatá. „Nem tagadhatom meg magamtól azon örö­­ mi újság ? [A király] szerdán visszatért Bécsből Gö­döllőre, hol a királyi családdal együtt tölti az ünnepeket. |József főherceg mint eszter­gályos.] József főherceg, a budai rakparton sétálva, egy nyitott ablakon át esztergályost pil­lantott meg, ki szem­fájóssága dacára erősen fúrt, faragott. A főherceg, ki tudvalevőleg az eszter­gályos mesterséget tanulta — a habsburgi ural­kodó­ház minden férfitagja tanul valamely mes­terséget — nem állhatta meg, hogy az eszter­gályos műhelyében körül ne tekintsen. Az esz­­t­­ergályos nem tudott bámulatában hova lenni,­­ midőn az előkelő urat megpillantotta. József fő­­­ herceg azonban fölszólította, hogy csak foly­­­tasa a munkáját, s ő majd nézi, miként dolgozik.­­ De nem sokáig maradt a néző szerepnél. Leoldta kardját, az öreg esztergályos mellé ült, s ver­­­­senyt dolgozott vele Csak nagy sokára, midőn már több órán át dolgozott, hagyta félben a mun­kát. Az esztergályos, midőn a főherceg távozott tőle, kijelentette, hogy tulajdonképen ő se esz­tergályos, hanem nyugalmazott őrnagy, ki az esztergályos mesterséget csak kedvtelésből űzi. Most a főhercegen volt a sor, hogy bámuljon. A kölcsönös kimagyarázásoknak az lett a vége, hogy József főherceg „mesterember társát“ meghízta magához. Ez idő óta gyakran látják az öreg esztergályos urat József főherceg palo­tájába beosonni, hol egymás társaságában esz­­tergályoznak le egy-egy délutáni órát. [Munkácsy] a philadelphiai kiállítás szá­mára új képen dolgozik. A kép Munkácsy mű­termét tünteti fel annak minden művészi eszkö­zeivel és apróságaival. Maga a művész is látható a képen, amint asztalára dőlve, egy általa épen most tett ecsetvonás hatását vizsgálja. Az állvány mellett a művész neje ül, figyelemmel kisérve férje munkáját. Ezenkívül láthatók a vásznak s mindazon művek fényképei is, melyek Mun­kácsy hírét megállapították. [Honvédek mint szabadkőműve­sek.] A honvédfőparancsnokság, mint a „P. C.“ írja, legközelebb megengedte, hogy honvédtisz­­tek szabadkőműves páholyok tagjaivá lehessenek. Német- és Olaszországban, hol az illető uralkodók is szabadkőművesek, szintén már rég meg van engedve a tiszteknek, hogy beléphessenek a sza­badkőműves páholyokba. Ez alkalomból megem­lítjük, hogy Magyarországon 50 szabadkőműves páholy létezik, mely számból 12 a fővárosra esik. Ez utóbbi páholyoknak 2000 tagja van. Kö­rülbelül 500 osztrák alattvaló is magyar páho­lyokba iratkozott be, mert Ausztriában nem sza­bad szabadkőműves páholyt állítani föl. Bukarest­ben is van egy páholy, mely a budapesti főpáholy védelme alatt áll. [Ha békét akarsz,] háborúra készülj ! A közös hadügyminisztérium megfogadja a régiek e bölcs tanácsát és az új „Actatiusok“ számára ugyancsak önteti a golyókat a budai Ganzféle vasöntödében. És a poroszok ? Hogy bebizonyít­sák, mennyire óhajtják ők is a békét, ugyanazon gyárban készíttetnek maguknak ágyúgolyókat. Mindkét kormány küldött néhány ágyút mér­tékül a nevezett gyárba. A békeszerszámok nyu­godtan néznek egymással farkasszemet ugyan­azon egy csarnokban.­­A budai lóvasúttársaság­ a margit­szigeti hídon keresztül kettős vágányú vonalat akar vezetni, s pedig a nádor­ utcán végig az Erzsébet tér mellett a Deák térig. Ez iránt a kormánynyal már érintkezésbe is lépett. A kormány három feltétel mellett kész ezen engedélyt megadni: t. i. hogyha a társaság a híd építési költségeihez 270,000 írttal járul, továbbá ha a vámilletéket megfizeti, s har­madszor, a mi fő, hogy a folytonos forgalmat Buda és Pest közt fönntartsa. |F o l o l va s á s o k.] Jagics Ignác mintaszerű­­leg berendezett magán főgymnásiumában (nemzeti színházépület 4­­k emelet) január első vasárnap­ján érdekes fölolvasási ciklus veszi kezdetét. E fölolvasások sorát Harrach József tanár nyitja meg: 1. „Az ördög a művészetben“ című érteke­zéssel. 2. Fekete József tanár „A hosszmérték történeti vázlatáról, kapcsolatban a méter-rend­szerrel.“ 3. Dr. Erődi Béla tanár „A török nép­dal költés­éről.“ 4. Jagics Ignác intézeti igaz­­gató „Az erők egységéről.“ 5. Dr Corcan Gá­bor igazgató „Az erők fenmaradásának elvéről.“ 6. Dr. Bihari Péter tanár a cselekvés lélektaná­ról." 7. Endrődi Sándor „Irodalmi viszo­nyaink és közönségünkről.“ E ciklus második részére az intézeti igazgató szintén a tanári kar legjobb erőit nyerte meg. A fölolvasások nyil­vánosak. (Tha­­­y Kálmánnak] az olasz király a Sz.­Móric- és Lázár-rend lovagkeresztjét adomá­nyozta. Thaly a turini és milánói akadémiának is tagja, így Olaszország részéről már harmadik kitüntetésben részesül. [A „S­tad­­the­ater“­ cím­e, melyet a gyapjú-utcai német színház használ, végre ma­gára vonta a városi tanács figyelmét is. A ta­nács utasította a IV. kerület elöljárósági hivata­lát, hogy intézkedjék, miszerint a német igaz­gató által e­lím, mely azon tévhiedelmet ger­jeszthetné, hogy az intézet városi, többé ne hasz­náltassák. Minthogy továbbá Svoboda úr a Her­­mina-téri volt Fürst-féle játék- és énekcsarnokot „Herminen-Theater“-nek hirdeti a falragaszokon, ugyanazon hivatal utasíttatott ezen visszaélés el­tiltására, mert az e tárgyra vonatkozó okiratok­ból kitűnik, hogy Fürst igazgatónak nem színház, hanem csak játékcsarnok-nyitásra adatott en­gedély. [Színházi előadások tart hatásár­a] engedélyt ezután csak a városi tanács adhat, egyéb énekes és szavalati, s látványossági előadásokra pedig a főkapitányság. így határoz­za meg ezt egy a városi tanácshoz érkezett bel­­ügyministeri rendelet. [J­ózsef fő­herceg karácsonyi bevá­sárlásait,] mint ezt már néhány év óta tévé, az idén ismét a Kertész é­s E­i­s­e­r­t-féle üz­­letben teljesítette. Említett üzletben az ezernyi felhalmozott ajándéktárgyak oly célszerűen van­nak rendezve, hogy nem csak a választás könnyű, de a nagybecsű darabok vásárlói mellett a sze­rényebb igényű vevő is bizonyára hamar felta­lálja a neki legjobban megfelelőt.­­A Dobos és rablótársainak­ pere hétfőn délelőtt a debreceni kir. törvényszék által kihirdetett ítélettel véget ért. Nagyszerű látvány volt — írja a „Debrecen“ — szemlélni a három főbűnösnek s a többi vádlottaknak arcvonásait, amint azokon a különböző indulatok, a benső érzé­sek keresztülcikáztak. — Dobos kinézése, tartása ma is olyan volt, mint ezelőtt, csak sápadtabb arccal és talán fájdalmasabb kebellel jártatá végig néha a hallgatóságon szemeit. Blaga­­uonon épen semmi változás nem volt észlelhető; — bá­tor arccal és tekintettel nézett folytonosan az íté­letet hirdető elnökre és a bírákra. Mily óriási kü­lönbséggel, társaitól egészen eltérő kinézéssel birt azonban Katona Gábor! — Megtörve test­ben és lélekben, a sűrű borosták alól is rendkí­vül kitetsző halvány, beesett arccal, és folyvást lehorgasztott fővel hallgatá végig az ítéletet. A három főbünös közül, kikre a királyi alügyész a halálbüntetést kérte szabatni, a törvényszék csupán kettőre: Dobosra és Blagára mondta ki a kötél általi kivégzést. — Katonára pedig 15 DIVAT-NEFELEJTSe met, hogy rögtön segélyt ne nyújtsak nekik, azonnal átsietek, és néhány dalt énekelek! A cél szent, aki szeret, követni fog !“ E szeretetteljes fölszólítás annyira lángba bo­­b­ta a közönséget, hogy egy szálig kirohant a színházból, s Dejazetet lelkesülten körülrajongva a szomszéd terembe nyomult. A szegény komé­diások azt se tudták, hogy fejezzék ki hálá­jukat. Sajátságos módon jellemezte Touohatout a híres művésznő nemes lelkét és jótékonysági szenvedélyét: „Mademoiselle Dejazet részére nagyszerű búcsú-előadás rendeztetett; a jövedelem nagyon szép volt; a meggondolatlan 70 éves agg mellé azonban egy gondnokot is kellett volna kine­vezni, hogy a pénzt ismét mások javára ne for­dítsa.“ Végül azt igtatjuk még ide, mit a „Figaro“ mondott nekrológjának befejezéséül: „Mademoiselle Mars egykor azt mondá: „„Csak három nagy színész van: Talma, Potier és én.““ Nem mondhatnék el ma joggal: Francia­országnak csak két nagy színésznője volt: Rachel és Dejazet ?! 345

Next