Nefelejts, 1875. január-február (17. évfolyam, 1-9. szám) - Divat-Nefelejts, 1875. március-december (1. évfolyam, 1-43. szám)
1875-01-03 / 1. szám
2 örökös mosolynak lebegni ez ajkán, egy szóval mindenkép kimutatni a nagy boldogságot és örömet a fölött, hogy ily gondos kezek vették őt pártfogásuk alá, s képeznek belőle, a tudatlan s elhagyatott árvából, műveit hölgyet. Persze, hogy Tuloky Eliz kisasszony, midőn kegyes kézzel fölemelte semmiségéből az árva gyermeket, számított a hálára. A leány idővel kiképeztetve, nevelői állást foglalhat el az intézetnél, s ezáltal némileg visszafizetheti jóltevőjének, ami reá költetett. Berta elég jól tanult, s az igazgatónő meg volt győződve, hogy teljesen alkalmas személy lesz a kiszemelt állásra, csak a hála érzetét kell kissé hathatósabban felébreszteni benne s önfejűségét megtörni. Éreztetni kell vele alárendelt helyzetét. Az ilyen makacs természetek legyőzésére az nagyon hasznos szer. Ez okból nem is nagyon bánta Eliz kisasszony, ha a többi növendékek pajkos tréfáik czéltáblájává választják a kis árva leányt. Az bátortalanná teszi őt s szerénységre, alázatosságra szoktatja. Néha talán túl is ment e tréfa a megengedett határokon, de Berta soha sem jött panaszkodni, s a nevelőnők szemet hunytak, mintha nem látnák. A legpajzánabb tréfák Terebessy Atalától származtak, s Terebessy Atala az intézetnek szemefénye volt. Melyik nevelőnő mert volna dorgáló szót intézni hozzá ? Maga az igazga tónő is egy mosolylyal ütötte el a dolgot, ha a szép és dúsgazdag Atalának valami újabb csínyéről volt szó. Hisz az oly kedves , szeretetreméltó gyermek , és szülei is oly szeretreméltók. Az egész éven át egyik küldemény a másikat éri, gyümölcs, kalács, mindenféle sütemény egész nagy ládákkal érkezik minduntalan ; az év végén s a vizsgák után arany karpereczek, gyűrűk, órák a nevelőnőknek. Oh, Terebessyék a gyöngédség példányképei! Mindig megemlékeznek Tüloky Eliz kisasszony névnapjáról, születésnapjáról ; a karácsony, az újév, a húsvét csak újabb alkalmak gyöngédségük tanúsítására, mely az ékszerbolttól kiterjed a konyha szükség -é létéig. Terebessy Atala jól ismeri fölényét s használja azt. Ő az intézet elkényeztetett herczegnéje ; neki mindenki hódol, mindenki hízeleg. Az igazgatónő gyöngéden megczirógatja arczát, valahányszor találkozik vele; a nevelőnők csókolgatják s tőle kérdezik meg, hová menjenek sétálni; a növendékleányok igyekeznek kedvében járni, s teljesítik mindenféle szeszélyét. Terebessy Ataláról nem hallani csak dicséretest. A leányok dicsérik, a tanítónők dicsérik, Tüloky Eliz kisasszony dicséri, s még a veres-öves főtisztelendő úr is őt szokta kitűni tetui vizsga alkalmával. Csak egy a tanárok közül, egy zsémbes öreg úr, aki a történelemmel küzködik és sehogy sem bírja megbarátkoztatni az apró kisasszonyokat a görögök, rómaiak és más pogány népek ha-dakozásaival, csak ez a pánczérozott mellű férfi nem hódolt az általános varázslatnak, melyet Terebessy Atala kisasszony környezetére gyakorolt. Az öreg ur a Catok és Brutusok társaságában hajthatatlan maradt. Fiat justitia, pereat mundus. Hány hős halt már meg az igazságért, és ő ne merné kimondani ? Hányan dőltek kardjukba, s neki csak egy plajbász vonásába kerül!s Megtette azt a vonást, s a bámuló és elszörnyedő intézet , alig akart hinni saját szemeinek, saját füleinek, mikor megtudták, hogy a tanár úr Terebessy Atalát egészen hátra, a sze-gény árva leányt Bertát pedig legelőbe helyezte a sorrendben, Tüloky Eliz kisasszony fanyar képpel mosolygott. Nagyon szép a tanár úrtól a pártatlanság s valóban dicséretre méltó volna, bővebb megfontolás után azonban meg kell győződnie ez osztályozásnak inkább ártalmas, mint hasznos voltáról. Az elsőség csak felfuvalkodottságra szoktatná Bertát, ami az életben számtalan keserűséget hozhat fejére; ő beérheti valami szerény helylyel hátul is; ellenben Terebessy Atala kedvét vesztené a tanulástól, ha ily módon degradáltatok, pedig a nevelésnél fő szempontnak kell lenni, hogy a növendék mindig buzdítást nyerjen. Amit a tisztelt urhölgy mondott, oly világos volt, hogy csak ily makacs ó-korbeli agy nem látta be. A zsémbes vén ember megmaradt előbbi elhatározásánál s ezzel, mint Tuloky Eliz kisasszony magát költőileg kifejezte, bedobta az égőkanóerot két ártatlan szívbe. II. Bálra készültek a leányok a növeldében. Tuloky Eliz kisasszony minden farsangon egy estét szentelt a táncz istennőjének is, miután a komoly tanulmányoknak a nélkül is tíz egész hónap jut. Az elme megkapja a magáét, a lábnak is meg kell adni a magáét. E növeldei bálok a szárnypróbálgatások ama másik tánctér számára, hol majd idővel fognak szerepelni épp ily könnyű ruhákban, de tán nem mindig ily könnyű szívvel. Ma még csak a gyermekded öröm elfogultságát érzik, ma még mindegyiknek ártatlan vidámságban repes a szíve. Van kaczagás, lárma, sietség. Mindegyik elébb akar készen lenni, mint a másik. A fodrásznő nem győzi kiszolgálni a sok apróságot. Az öröm ragyog az arczokon. Egyik a másikának segít öltözködni. Ide-oda lebeg a sok fehér ruha. Összedugdossák fejeiket, suttognak s megint szétszaladnak. Mindegyik kapkod, mindegyik türelmetlen, és mégis mindegyik oly boldog. Most Bertára kerül a sor. A fodrásznő kezébe fogja haját s meg nem állhatja, hogy bámulva föl ne kiáltson: — Milyen gyönyörű dúst selyem haj! Na, ma este a kisaszszony lesz a legszebb. Meghallja azt a szót Terebessy Atala s kevély szivében megmozdul valami. A legszebb? Az a leány a legszebb? Az a semmi, az a koldus, az a kegyelemből tartogatott? Terebessy Atalának arcza lángol, amint most megfordul s tetőtől talpig végigméri villogó szemeivel a vakmerőt. Nem szól semmit, csak hosszan végignézi őt a kihívó büszkeség, a gúny és megvetés pillantásával, mintha mondani akarná: te koldus, te semmi, te mersz mérkőzni énvelem? A többi leányok Terebessy Atala körül csoportosultak. A hatalmasoknak mindig sok a jó barátjuk s a sértett hiúság is dolgozott bennök. Mit ? az a lenézett, kicsúfolt teremtés szebb akar lenni mindnyájoknál? A fodrásznő, aki észre sem vette, hogy mily zivatart keltett föl meggondolatlan szavával, csak folytatta munkáját; de a szegény leány, aki már látta a feléje szálló gúnyos, kihívó pillantásokat, megijedt s úgy látszik, mintha mondani akarna valamit, mintha szavakat keresne s a szavak elakadnának ajakán. Arra aztán még jobban vérszemet kaptak a többiek. — Nézzétek csak, — szólt az egyik, — milyen kényesen ül ott a széken, mint valami kis királynő ! NEFELEJTS, XVII. ÉVFOLYAM