Nefelejts, 1875. január-február (17. évfolyam, 1-9. szám) - Divat-Nefelejts, 1875. március-december (1. évfolyam, 1-43. szám)
1875-09-12 / 28. szám
Q7 cr. NEFELEJTS Ol. b£. xvn. évfolyam. Megyeien minden vasárnap. A DIVAT 09 cr/ X évfolyam OL. DIVAT NE FELEJ' Egyesült szépirodalmi és divatközlöny.rs. I. évfolyam. 28. ».ám. Budapest, 1875. szept. 12. A divat befolyása a jelmezekre. — Adalékok a műtörténelemhez. — *) I. Mindazok, kik elviselhetlennek találva a mai divat szeszélyeit, egész fölháborodással hadat üzennek neki: egy fontos körülményt minden alkalommal feledni látszanak ; ez pedig nem más mint az, hogy mint mindennek, úgy a divatnak is története van, s hogy ennélfogva a divatnak azelőtt is, mindenkor szeszélyei voltak, melyek szerint változott és fejlődött. A műtörténész pedig az egész fejlődési folyamatban nem csak a puszta véletlen játékát találja, hanem egy természetes okszerű törvényt, s a századok óta más-más alakban uralkodó divatban egy-egy korszak szellemének legközvetlenebb s igy legcsalhatlanabb kifejezését s külső jellemét fedezi föl. A divat ennélfogva akár a jelen, akár a jövő történész és bölcsész figyelmére se méltatlan- Erről az itt jelzett diszmó átlapozása alkalmával is meggyőződtem. Challamel műve a francia divat történetét tartalmazza, miután azonban évszázadok óta a francia divat jóformán egyszersmind az európai, e pompásan kiállított könyv a más nemzetek történeti jelmezeivel is megismertet bennünket. A nagy tudományi szerző a gazdag anyagot múzeumokban, műemlékekről, érmekről, könyvtárakban, templomokban gyűjtötte s ízléssel dolgozta föl. A szöveget tizenhét szépen rajzolt s kiszínezett tábla illusztrálja. Midőn e könyv nyomán a divat befolyását a jelmezekre vázolni igyekszünk, egyszersmind figyelmeztetni akarjuk mindazokat, e műre, kik a mulattató olvasmányokat akkor se mellőzik, ha tudományos értékük van. Challamel először a régi gallok jelmezeit veszi vizsgálat alá. Ámaz első korszakban, amidőn azonban némi ipar is virágzott, a gall nők ruházatát hosszú, ráncozott s a vállon megerősített felső öltöny képezé ; fejüket s vállukat fátyol disziié. A déli alakjuk, szőke hajuk s fehér arcbőrükről hires gall nők mindent elkövettek szépségük föntartására. Hideg vízben fürödtek, testöket kenték, arcukat a sör habjával mosták, szemöldöküket korommal s ajkukat cinóberrel festették. Ékszereiket nagyobbára karperecek s ércövek képezék, szóval látszik, hogy a hiúság nem épen mai keletű. A gall divat első fordulatát politikai események idézték elő. Midőn Julius Caesar meghódító Galliát, a római luxus és annak külsősége kezdett ott divattá válni, később, a frankok invasiója folytán, a jelmezek germán szabás mellett latin díszítést nyertek. A merovingiek uralkodása kezdetén a férfiak s nők prémes bőrből, vagy teveszőr szövetből (u. n. kamelotból) készült ruhákat viseltek. A mivelődés haladtával azonban a dísz is mind gyakoribb és változatosabb von. Különösen festői ruhadarab egy köpenyszerű felső öltöny, mely az alatta levő testhez álló casaque-t látni engedé. A fátyol, a gyűrűk, a széles arany nyakékek csövek mind kiegészítők, a későbbi merovingi nők toilette-jének, mely bizonyára ép oly pompás, mint méltóságteljes volt. A tudós Gregorius tourspüspök hosszasan dicséri az előkelő hölgyek díszruháit s a műtörténész örömmel idézi e magasztalásokat. A karolingi korszak jelmezei a germán és mór elemek befolyásáról tanúskodnak. A tizedik századbeli nők legnagyobb dísze két más színű tunikából állt, melyek egyike hosszú, a másika rövid ujjakkal birt. A nyaknyílást, az ujjakat s a széleket aranybrokátos szalagok dísziték. Az övét csipőn alul viselték, s lábbelik gyanánt fekete gyöngyhímes cipők, vagy elől befűzhető csizmák szolgáltak. A mór homlokszalag s a chlamys (köpeny-féle ruha) tökéletesítélt e jelmezt. Sétaközben a karolingi szépek botot is hordtak, melyet fölül valami phantastikus madárfej ékített. Minél nagyobb egyetértésre törekedett Franciaország, minél jobban terjedt el kereskedelme, annál sajátosabbá tön a francia nők jelmeze. Egyszersmind azonban az egyes társadalmi osztályok ruházata között is mind föltűnőbb különbség keletkezett. A capetingiek trónraléptétől a renaissance-ig, a divatok mind gyorsabban változni kezdtek. A tizenegyedik századból fönmaradt nagyszámú miniature-ök az előkelő hölgyeket köpenyben s fátyollal tüntetik föl. Ez utóbbit diminicalnak nevezték, mert főkép vasárnap, templombamenés alkalmával viselték. A tizenkettedik században a nők fejüket virággal, k ékes szalaggal disziték, egy másik szalag az arcot kenité be s az áll alatt jön összekötve. Az alsóbbrendű leányok posztó, a gazdagok bársony sapkát viseltek. A tizenharmadik században látott világot az első kalap, pergamentből készült posztóval, selyemmel, vagy bársonynyal lett bevonva, s nagyon idomtalan volt. Nem is élte túl az 1310-ik évet. A ruházat, mely eleinte a keresztes háborúk befolyása alatt valamennyire egyszerűbbé vált, lassan kint a fényűzési cikkek közé emelkedett. A luxus átalában a társaság éltető elemévé kezdett válni. A francia udvar csakhamar a divat kulturhelye gyanánt kezdett szerepelni s meghatározott ruhanemeket irt elő. Egyes hires egyének hangadók voltak e tekintetben, így IX. Lajos leányai, kikről azt tartják, hogy görbe és rút lábaik voltak, az uszályt hozták divatba. III. Fülöp neje, ki túlságos hosszú nyakkal volt megáldva, a gallért kedveltette meg udvarával; a bajor Izabella, VI. Károly neje, az u. n. „hennin“t, egy borzasztó fejdíszt találta föl. Ez két szarvból állt, melyen egy fátyol, crépe rojtok és más ékítmények fityegtek. A férjek, sőt a papok is a szószékről erélyesen kikeltek ez „ördögi divat ellen, de a szarvas hölgyek győzelmesen hagyták el a csatát. Bourbon Johanna a hermelint, a cukorsüveg alakú coiffure-öket, a hosszú fülbevalókat s a csőralakú cipőket, úgyszintén az elől szétnyitott, s a mell egy részét szabadon hagyó ruhákat hozta divatba A vállakat valami pelerine féle fedte, mely télen prémből, nyáron selyemből készült: az egész öltözet egyhangúságát egy felső ruha szakita meg, mely később manteau de cour-rá hosszabbodott. Ama szerencsétlenség, mely akkor Franciaországot a végzetteljes angol háborúk folytán érte, keveset változtatott a fényűzésen. A nagy szelleme és szépsége miatt ünnepelt Seros Ágnes, ki VII. Károly udvarában az uralkodónő szerepét játszta, csak oly pompakedvelő volt mint Izabella; neki köszönheti a divat a mell közepéig nyitott ruhákat, széles övvel s gallérral, azon kívül a csipkéket és finom kertüjíket, s oly hosszú uszályokat, melyeket, ha apród nem volt jelen, kénytelenek voltak a hölgyek karjukra akasztani, mint mai napság gyakran amazonjainknál is láthatni. Seros Ágnes azonkívül az első volt, ki hajában gyémántokat viselt. Utánna csakhamar a hamis haj jött divatba s a nők fehér vagy sárga parókákkal rátlták el magukat, melyekről a hajszálak szemükig csüngött alá. A következő korszakban VIII. Károly Olaszországig hadjárata len befolyásossá. A ragyogó színek s a keskeny derekak iránti előszeretet jellemzi az akkori divatot. A magas, bizarr hajékek helyett rózsákkal díszített főkötőket választottak, s a csőralakú cipők helyébe csinos bársony, vagy atlasz topánkákat. A pompaszerető s lovagias I. Ferenc alatt a fényűzés még jobban emelkedett. Ama korszak leghíresebb találmánya az 1530-ban keletkezett abroncsos szoknya. Pyramid alakú, köpühöz hasonló ruha volt az, melynek belső „állványa“ vasból, fából vagy elefántcsontból készült. Igen természetes dolog, hogy a gúny azonnal talpon volt e nevet- Ideges és rút divat ellen, de mérgezett nyilai oly keveset használtak, mint IX. Károly s III. és IV. Henrik tilalmai az akkor vertugadin-nak nevezett krinolin megszüntetésére. A következő uralkodók alatt az I. Ferenc által életbe léptetett divat, fényűzés tekintetében mind nagyobb mérvet öltött. II. Henrik neje, Medici Katalin alatt, a vertugadinhoz a halcsontú derék is járult, s a magas, gyakran a fülig érő gallérok, melyeket most már a férfiak is állandóan viseltek, egész Franciaországban elterjedtek. Mindazáltal az olasz művészet és ízlés is nagy befolyással volt az akkori divatra, mint azt a számos festvényeken látható testhez álló ruhák mutatják. A büszke Medici Katalin után a skót Mária határozá meg a napi divatot. Leglényegesebb része a toilette-nak a történetileg híres Stuart-főkötő, mely fekete bársonyból készült. Amaz időben, midőn a szépség különös gondozás tárgya volt, a fehér és piros arcfestéket is átalánosan használták. Séta közben kicsiny, fekete bársony álarcokat viseltek, hogy a festett arcot a jég és nap ellen védelmezzék. A selyem cipők fölött viselt magas talpú és farkas cipőket is ez időben említik először. Miután Párisban akkor még nem voltak divatban a hintók, az utcai sár e találmányra adott alkalmat. IX. Károly, ki a toilette szeszélyei iránt nagy ellenszenvvel viseltetett négy parancsot adott ki a fényűzés ellen , mindazáltal nem akadályozhatta meg, hogy a nők olasz selyemszöveteket strucollakat s genuai aranyfiligránt vegyenek, s hogy maguk a férfiak is asszonyias jelmezbe bújtak. E hóbort különösen III. Henrik alatt harapózott el átalá s) „flistoire de la Mode en France'' par Augustin Challamel, Paris, 1875.