Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-01-06 / 2. szám
Brassó, 1871. Első évi folyam 2. szám. Péntek január 6. Megjelenik ez a lap hetenkint kétszer, Kedden és Pénteken. Ára: Egész évre . 6 ft. — kr. Félévre . . 3 ft. — kr. Negyedévre . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői és kiadói szállás: Kenyeres Adolf ügyvédi irodája, Nagypiaczon. Politikai, közgazdászat és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr.— (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint. — Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kamner nyomdájában. » Petőfi Sándor legszebb verse. A „Magyar Újság“ újévi száma egy levelet közöl, melyben érdekesen van előadva Petőfi két versének története. Íme után közüljük az egész levelet: „A magyar nép felejthetetlen emlékű, lángkeblű nagy költője Petőfi Sándor, sokszor és több ízben a pillanatnyi Kevély által ihletetten írta dalai nagy részét, a körülmények behatása alatt. Úgy jött létre „Ivásközben“ czímű bordala, és eddig még világot nem látott „legszebb verse“, melynek létrejöttének története, úgy hiszem érdekelni fogja mindazokat, kik Petőfit ismerték, vagy irányában kegyeletes emlékkel viseltetnek. Az 1843-ik évben Petőfi Sándor mint közrendü színész Debreczenben egy fütetlen kis szobában lakott; olvasni, időzni és francziából a Kisfaludy-Társaság részére regényeket fordítani feltárt az úgynevezett ócska collegium XIX-ik szobájában levő olvasó köri helyiségbe, hol a többek közt egy estve, Kovács József — ki több verseire dallamot szerzett — és több vigéziuiborák pénzt tettünk össze — conferáltunk, hogy a rideg életű költőnek egy kedélyes estvét szerezzünk; volt kenyér, kolbász, bor, zene és vidor ifjúsági jókedv. Petőfi harmadmagával volt az ifjúság vendége, elbeszélte előttünk élte addigi történetét, tanulói s katonai viszontagságait, mi verseit szavaltuk, és Kovács József által több verseire szerzett dallamokat énekeltünk, melyek tetszését megnyerték. Én ez időben mint akkori könytárnok ,Lepkeczim alatt egy ifjúsági írott hetilapot szerkesztettem, melybe Tetőfi, Bulyovszki, Székely dolgozatokat adtak. Éjféltájban felszólítottam a bor és ifjúi jó kedélyünk által felviranyozott Petőfi Sándort, hogy írjon valamit a holnapután megjelenendő „Lepké“-be. Papírt kért és felirta a czímet: „Ivás közben.“ Motto: Soknak kárt Teszen a bor, szent igaz; Soknak árt A tivornya, semmi az. Félre most az éthikával Nincs itt pap. Csokonai. Ezután következik az ismert bordal egészen e versei étig: „Hadd igyam hát! hogy forogjon Kerekem, Meg sem állok, csak a kancsó- Feneken. Bárha mindjárt, a mint Falstaff szólana, Bárba, — mondom, — egy mértföldig tartana.“ — Eddig Írván, eredeti kéziratát most is bárkinek felmutathatom, bort kért, ivott és felolvasta, általunk a legnagyobb lelkesedéssel fogadott, ivás közben írott fentebbi bordalát s általadta a „Lepke“ számára. Midőn a vidám társaság éjfél után eloszlott, Petőfi, mint máskor is gyakran, hálásra bent maradt, s ágyamat el nem fogadván, pár nagy könyvet tön feje alá, s a bosszú fenyőlóczára leheveredett és újólag szóba hozatván az általa most írott bordal, kérdezte: mit mondok hozzá? Azt feleltem, hogy az egész nagyon szépen sikerült darab, de nem jól végződik, mintha még hiányoznék belőle valami, egy szóval a végződése nem csattanós, miként más verseinél tapasztaltam. Hát hol és hogy hagytam el? kérdezé. Felolvastam ekkor a két utolsó strófát. Felkelt, kezébe vette az eredeti kéziratot, szótlanul leült az asztal mellé, és ezt írta utána: Hol is hagytam! . . . tudj a gólya ügy, — igaz,A malom volt az utósó. Vagy nem az? Mit is mondtam a malomról? ... én bizon Hogyha présbe csavariznak, sem tudom. Annyi szent, ... a szemem baja Oly nehéz, Mint malomkő, — tán az álom környékez? . . . Elég is ma a tivornya, — ágyba hát! Álmodozzuk folytatását, — jó éjszakát! Petőfi Sándor. Pár év múlva Pestről Szatmármegyébe utazván, meglátogatott Er-Mihályfalván, azzal köszöntvén be, — miután megkérdezte: van-e bor és kolbász? — hogy három nap és három éjjel nálam fog mulatni. Ez idő alatt — mert szavát be is váltotta — felhoztam és elszavaltam előtte „Ivásközben“ czimü bordalát,melyről, mind mondá, egészen megfeledkezett, megmutatván eredeti kéziratát, magának lemásolta, elvitte Pestre. Ugyanez alkalommal felkértem, hogy mostani együttlétünk emlékére is írna egy verset. Azt felelte: „jól van! most fogom írni a legszebb versemet,“ és csakugyan az elővett papírra ezen czimet irta: „Legszebb versem.“ Sok verset írtam én már össze, S nem mindenik haszontalan, De amely hírem megszerezte, A legszebb vers még hátra van! Legszebb lesz az, ha majdan Bécscsel Hazám boszuja szembe száll, S én villogó kardom hegyével Száz szívbe ezt irom: Halál! Petőfi Sándor. ) A királyföld vagyona és iskolák segélyezése. Amint múlt lapunkban említettük, a szász nemzeti egyetem folyó hó 10-én megkezdi üléseit. A tárgyak egy nevezetes részét iskolák felállítása fogja képezni. E tekintetben volnának némi megjegyzéseink. Nem gondolnék, hogy legyen még valaki, aki abban a nézetben volna, hogy a királyföld vagyona a szász nemzet kizárólagos tulajdona lenne, hanem ha mégis akadna, aki ilyen szűkkeblű nézeteket táplálna, nagyon bajba jöhetne akkor, amikor megbíznák, hogy ezen vagyont a szász nemzet fiai között ossza fel. Már csak azt is, hogy ki szász, bajos meghatározni; de hogy ki hányad ízben szász, ez már lehetetlen, mert ily nemű családkönyvek nem vitettek, és más ismertető jelekről sincsen gondoskodva. A királyföld vagyona országos donatiok jövedelméből alapult, és az csak azért neveztetett szász nemzeti vagyonnak mivel akkor csak is a szász nemzeti brit politikai jogokkal a királyföldön, de miután a kivált-ságok megszűntek, és a hazának minden polgára egyenjogúvá vált, minden javadal-makban és terhekben a terület minden lakójának egyaránt kell részesülnie. . . E kérdés felett, úgy hisszük, igen sok vita nem leend; inkább a lesz vita tárgya, hogy hova és milyen iskolák állíttassanak. Lehet, hogy meghatározza az egyetem, hogy kiírt Nagy-Szebenbe egy ipariskolát és a már segélyzett és közelebbről Brassóban és Beszterczén felállítandó földmivelési iskolákat még dúsabban adományozza, és még a szabadelvűségben annyira megy, hogy az ezen iskolákban német nyelven előadott tantárgyak hallgatására a más nemzetiségek gyermekeit feljogosítja. Ily nemű iskolák, Jillet, a szász nemzet czéljainak megfelelnének; de a más nemzetiségek semmi hasznát sem vennék, mert vagy nem értik a nyelvet, vagy nincsen módjuk előlegesen kiképezni magukat. Egyátalában ilynemű iskolák azokat nem elégethetik ki. A jelen korban megkívánhatja mindenki, hogy saját anyanyelvén oktassák; a mellett az is állhat, hogy a más nemzetiségeknek szükségei is mások. Amíg a szászoknak ipar és földmivelési iskolára van szükségök, úgy lehet a magyarnak és románnak még megfelelő népiskolája sincsen. Hiába nézi ő akkor az említett két szép iskolának falát, mert annak ajtai még abban az esetben is, ha az ottani tannyelvet értené, zárva maradnának előtte. A barczasági magyar falvak, mit mindenki tud, 48-ig jobbágyközségek voltak, de azokban a regaléknek máig a város az ura; minden községi és egyházi terhet a szegény ember maga kell hogy hordjon 48 óta is; csoda hát, ha árva lelkeknek nincsen még csak megfelelő népiskolájuk is? Nem biza, de csoda az, hogy ez a nép akkor, amikor minden srellék meg volt arra, hogy tökéletesen tönkre menjen, még él. De hagyjuk ezeket a kevéssé örvendetes dolgokat és térjünk vissza az iskolákhoz. A mint már említek, a barczasági magyar falvak gyengén állnak népiskolák dolgában, de nem saját hibájuk ez, hanem a körülmények mostohasága, mert szeretik azoknak lakói nagyon is az iskolát, de mind hiába ha nincs pénzerő, amivel felállítják, és a már fennállókat jó karba tegyék. Ide fordítsa a szász nemzeti egyetem figyelmét, itt van mit tenni, itt meg lehet mutatni, hogy a traditionális szűkkeblűség ma már nem létezik. A Barczaság 30,000 lélekre menő magyar ajkú lakossága nem sóhajtozik akadémiák vagy istentudja minő magas oskolák után. Jelenleg minden vágyai abban összpontosulnak, hogy Hosszúfaluban, mind a két falu számára egy felsőbb népiskolát állítson fel. Ezt ajánljuk a szász nemzeti egyetemnek atyai gondoskodásába. Nem mondjuk mi azt, hogy áldozzon a szász nemzeti egyetem a barczasági magyarság javára akkor, ha másokon, kik még inkább szűkölködnek, kíván segíteni ; legyen segítve másokon is, és mi örömmel fogadjuk, ha román testvéreinknek a két faluban szintén segítségükre lesznek egy hasonló felsőbb népiskola felállításában, ha ők ilyennel nem bírnának. Ez az én nótám is olyan, mint a csárdás: szomorú az eleje, de vigabb lesz a vége. Ha mindenütt olyan követeket választottak a szász egyetemre, mint Brassóban, meg lehetünk győződve, hogy a szász föld egy új korszakba lép. Nem kívánnak ezek szász országot, hanem az egyes municipiumok szabad fejlődését, megvetik a kornak már meg nem felelő kizárólagosságot, és leghőbb óhajtásuk a többi nemzetiséggel szeretett testvériségben élhetni. Ha a többi követek is, bár részben, ilyen férfiak lesznek, akkor teljes bizalmunk lehet, hogy méltó kívánságunk a szász nemzeti egyetemben viszhangra talál, és forró óhajtásunk, a hosszúfalusi felsőbb népiskola, létesülni fog. ..