Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-08-08 / 63. szám

Brassó, 1872. Másod évi folyam 63. szám. Csütörtök, augustu­s 8. Megjelenik ez a lap heten­­kint kétszer csötörtökön és vasárnap. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő irodája: Nagypiacz 322 szám. Lakása : Bolgárszeg 1425 sz.NEMER Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagy­obb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségnél. A franczia kölcsön. Francziaország, a letiport, az elpusztított, az államok sorából már-már kitörölt és a tör­ténelem eszertárába helyezett Francziaország fényes erkölcsi diadalt ülhet. Életre valóságának hatalmas jelét adta és a többi nemzetek zálogát nyújtották szebb jövő­jének. A francia hadisarc 5 milliárdjából hátrama­radt 3 ezer millió gyors törlesztésére a kormány a közhitelhez fordult, és — ki tartotta hihetőnek — rövid idő alatt 43 ezer millió franc volt felajánlva egy — látszólag tönkretett — repu­­blikának. Oly összeg ez, melyről soha pénzem­bere nem álmodott s melynek azonnal letett 14­­/2 °/C-a is kétszer akkora, mint a még törlesz­tendő sarc. S ezen tény roppant horderejű: e bizalom nagyon is emelheti a francziák öntudatát, szilár­dítja tetterejét; e korlátlan hitel bizonyítéka an­nak, hogy a külföld meg van győződve a fran­cia köztársaság gyors felvirulásáról, s ezen vi­­rulást teljes erejéből támogatja, tehát kívánja és óhajtja. Francziaország a császárság aszkórságán, a commune forró lázán szerencsésen túl van, a köztársaság által kezdett lábra — még­pedig erős lábra — kapni, és most az egész világ ki­állította egészségi bizonyítványát! Ha. Egy kis szellőztetés. A „Reform“ 200-ik, „Kelet“ 168-ik és a „Nemere“ 61-ik számú lapjaiban Benedek Gyula úr az ultramontán párttali szövetkezést érdeldőleg ellene emelt gyanúsítás ötletéből, egy nyilatkozatot közölvén: rágalomnak és tendencziosus részakaratú koholmánynak nyilvánítja azon vádat, hogy ő az Apponyi féle ismeretes programmot aláírta volna, s hangzatos nagy szavakban igyekszik politikai hírhedt becsülete méltatlan megtámadtatása fe­letti megilletődésének kifejezést adni. Nem kívánom ezen urnák sem erkölcsi sem poli­tikai jellemét kiváló figyelem tárgyává tenni, mert jó részben ismeretes az úgy is mind­azon körökben, hol annak megismertetésére nyilatkozó alkalmas tért nyert, s e tekintetben azon egyszerű­ tényre szorítkozom, hogy ezen urat 1869-ben is — a kényszernek engedve — vá­lasztóinak egy csekély része, mely az urnához járult, csak is rever­salis mellett választotta meg, melyben magát Deák Ferencz nagy hazánkfia elvei követésére kötelezte s hogy ezen erkölcsi kötésével szemben, nyilatkozó ur még­is feljogosítottnak vélte magát arra, hogy titokban — jelentékeny tényezők kikerülésével — többek által magát írásban felhatalmaztatta : elveit időközben szaba­don változtathatni ! Ezen szükségesnek vélt kitérés után —­ előre bo­csátva azt, hogy legszentebb polgári kötelmemnek tartom minden politikai üzelmekkel­ szembe­szálni, a­melyek hazánk alkotmányos békés fejlődését veszélyeztetik, és hogy komoly meggyőződésem szerint kárházatosnak vé­lem, ha most, a midőn százados vajúdásaiból kibontakozó hazánknak államisága és függetlensége biztosítása lehet az egyetlen czél, melyre tiszta keblű hazafi törekedhetik — separatistikus aspiratiok érvényesítése végett, med­dő párt-tusa támasztatik, s hogy ebből ki­folyólag, jól­lehet a kath. autonómia védelme iránti törekvés jogo­sultnak tekinthető , mindazon­által azt azon alakban és terjedelemben, melyben az bizonyos párt részéről me­reven követeltetik, valamint az összhazára, úgyszintén az ecclesia docens-en kívül álló kath. felekezet speciális érdekeire nézve — kívánatosnak és időszerűnek nem sokan tarthatják: áttérek a sajátlagos szellőztetés czél­­jára s kijelentem, hogy a B. Gy. ur ellen emelt azon vád, hogy ő az ultramontán pártnak egy programúját aláírta , igen is tiszta tényen alapszik ; egyszersmind fel­hívom mint tényeket: 1) hogy B. Gy. ur f. é. julius havában : Mikuics, Schwarz kapitány és Rácz Károly ultramontán párti küldöttekkel Fogarasban hosszabb ideig érintkezésben állott, velük kirándulásokat tett, egy programmot aláírt, s ennek folytán a párt időszerinti pénztárnoka Schwarz úrtól pénzt vett fel mint előleget; 2) hogy B. Gy. ur levélbeli és Rácz Károly táv­irati felszólítása folytán, bizonyos Brassóban raktárilag kezelt ultramontán zászlókból B. Gy. urnak számára egy „Viola Károly“ nevével ellátott, esetleg utóbbi ré­szére felhasználni tervezett — lobogó szálitmány kül­detett át, és hogy ezen lobogók B. Gy. ur részére Fo­­garasban a középső szelet kicserélésével átalakíttattak; 3. hogy B. Gy. ur ez iránt évi julius hó 18- án többek által kérdőre vonatván — maga is be­ismerte, hogy "említett egyénekkel titkos érintkezés­ben állott, és hogy — állítólag — bizonyos bele­egyezése (?!) folytán egy programmot alá is irt­a ugyan, de az — mint B. Gy. ur nyilatkozott, s mint egy ismeretlen eredetű távirattal igazolni is igyekezett, állítólag nem fogadtatott el, s a távirat szavai szerint, mint nem teljes szövegű fidikusnak való visszautasitta­­tott volna. 4) hogy B. Gy. ur f. é. julius hó 19-én a fogaras vidéki székház előtt — egy előzetes megtámadtatás okán felszólittatván az iránt, hogy érdekelt vád bizonyításául —­ az okmányilag is támogatandó érdeket közlemény bevételére helyet és időt tűzne ki, ezt megtagadta, s miután vele ezen adatok többek előtt közöltettek, azokat megc­áfolni képtelen volt. Ezek , tehát tények és pedig olyan tények, melyek B. Gy. urat fennhivatott puritán jellemű­ nyilatkozatra semmi esetre fel nem jogosíthatták, s a­melylyel szem­ben — miután B. Gy. ur elég vakmerő volt ezen ügyet a sajtó terére átvinni — felelni becsületbeli kötelmem­nek ismerem. C­áfolja meg B. Gy. ur ha tudja, de legyen tár­gyilagos, higgadt, s ne dicsekedjék lovagias tényekkel, mert ebbeli dicsekvése — mivel titokban élt — alap­talan. A sajtó­hatóság irányában a felelősségre mindig kész leend X. X. Juarez Benito. -J*. A „N. fr. Presse“-nek ily formán írnak London­ból juli 26-áról : „A legszilárdabb jellemű férfiak egyike, a mexikói köztársaság törvényhű, megvesztegethetlen, csak a nép javáról gondoskodó legfelsőbb hivatalnoka — Juarez Benito — korának 70. évében végezte be mozgalom­dús életét. A gyászhir tegnap érkezett Londonba. Csak két Londoni lap szánt neki vezérczikket — és ezekben is el sem­ torzitva e nemes férfi képe. Csak ha fejedelem voltál, ha koronákat raboltál vagy azokat vérrel ragasztottad össze, csak akkor állják skrodot a dicsszónokok jajgatva körül, csak akkor fa­kadnak veszéklésre a m­egdicsőült hősi fej fölött. A kötelesség egyszerű bajnokának ily utószó nem könnyen jut osztályrészül. De én legjobb tudásom és tudatom szerént akarok tanúskodni a mexikói egyesült állam­ok elnökének be­csületessége, önzetlensége és kötelemhű kormányzásáról; a ki az Indián törzsből származott, sok feltérképűnek mintául tündökölhet. Hosszú politikai pályáján át Jua­rez cselekvésmódjában és indokaiban szeplő nem lelhető. Ő szülőföldje alkotmánya szerint a legfelsőbb törvényszék elnöke minőségében egyszersmind a köztársaság elnö­kének helyettese volt, és Comonfort tábornok elűzetése után jog és törvény szerint őt illette az ország legfőbb tiszte. Nem tudta magát e hivatal alól kivonni a tör­vénynek megsértése nélkül. Dicséretes szilárdság és állandósággal tartotta fen az alkotmányt úgy Zuolaga mint Miramonnal szemben. Balszerencse őt nem törhette meg, siker sohasem tette őt elbizakodottá. Mexikó körüli nagy érdeme főkép abban áll, hogy már jókor — több mint 25 év előtt, mielőtt még szű­­kebb hazájában kormányzó volt — teljes erejéből oda működött, hogy Mexikót a papok nyűge alól felszaba­dítsa. Egykor az Onjakai főiskolában az egyházi jog­tanára, minden, a hierarchia hatalma megdöntését célzó intézkedést támogatott és pártolt. Az egyház holtkéz­­ről való vagyonának szabadelvű állami czélokra való fordítása lényegesen neki köszönhető ; nemkülönben sok törvényszabály, mely a polgári kormányhatalmat az egy­házi fölé helyezi. S ezért a renyhe, feslett, minden szerzetesi ármányban jártas papság őt mindig legmér­­­gebb gyűlöletével üldözte. Ugyanaz működött közre azon fondorlatokban, melyeket tetőzte Napóleon kísér­lete : a szabad állam romjain császárságot alapítani. Ki tudni akarja, beláthatja a világos történeti ok­mányokból, hogy nem Juarez volt oka azon iszonyú pénzgazdálkodásnak, mely miatt állítólag a három nyu­­gati hatalmasság mexikói földre szállította seregeit. Juareznek kény­úri vetély­társa és elődje okozta azon eseményeket, melyek ellen Spanyol-, Franczia- és An­golország panaszt emeltek. És épen azon párt, mely a gonosztetteket elkövette, ingerelte az idegen államokat fegyveres beavatkozásra; és Juarez, a becsületes javító bűnhődjék pártjával ezen elődek és vetély­társakért! A dolgok gyalázatos­ ferdítése ritkán fordult elő. A régi sebeket nem akarom újra felszakítani. Csak ki akarom mondani saját erős meggyőződésemet, misze­­rint a Juarez és a „császári“ betolakodók közt folyt harcznak kezdetétől annak tragikai végéig ,az előbbi részén volt az igazság. Miksa főherceg fegyveres erővel akart magának koronát nyerni. S ezért ezereknek kel­lett áldozatul esniök, nem csak a csatatéren, hanem a rögtön bíróság golyói által is. Miksa még esetének előestéjén bocsátott ki új rög­­töntörvényt. A mexikói állam cancellariától Lefevre franciának történetírás végett átadott számos okmányok között látható ama rendelet hiteles másolata, melyen Miksának különös névaláírása híven van utánozva. Queretaro mellett rendszerű ítélet után történt az engesztelés. Az esemény után néhány hóval Juarez az európai demokrata ügynek szánt élénk óhajai közt eze­ket írja: „Csupán kötelességemet teljesítettem, erőmből működtem, hogy megfeleljek a bizalomnak, melylyel polgártársaim megtiszteltek. Minden Mexikói, ha azon polcon állott volna, melyet én foglaltam el a nemzet szavazása folytán, épen igy cselekedett volna. Ha korunk nem is dicséri Juarezt vagy ellensége is a dicsőült bátor férfinak — neve egykor a kiválóbb szabaditókéi közt fog tündökölni! Eszembe jut ezeknél Ро)эре Ferenc 1867-ben irt költeménye, melyet most közölni nem látom időszerűt­lennek. A Il-ik „káprázat“ra. A „Kr.“ 123. számában ,is megteszi szo­kásos obuigát bökéseit. Nem tudni, elbizakodott­ságból vagy kétségbeesésből-e — a mi ügyünket olyannak véli, mely maga magát megcáfolja, mert a 60. sz. alatti vezérczikkről szólván majd­ Miramare. Éjjel Miramare táján Halk panasznak hallszik hangja, És a hullámok felelnek Óceánon áthaladva: „Ah! mikor szűnik keservem, Vajh! mikor üdvözlöm férjem?“ És a hullámok felelnek: „Tán az árnyak éjjelében.“ „Út, ki hősbabérra méltó, Mért találta én halál azt?“ És a hullámok felelnek: „ Juarez­től kérd a választ.“ „Nincs szerencse dús kastélyban, A trón sem bir boldogsággal?“

Next