Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)

1874-06-03 / 44. szám

Korodi Lajos tanár úrtól következő levelet vettük. Brassó, május, 31-án Tisztelt szerkesztő úr! Meg vagyok győződve, hogy Ön a „ Nemerédben szándékosan rágalmaknak nem fog helyet adni becsületes ember létére. Ez okból nem kétlem, hogy következő soraimnak becses lapjában tért engedend, annyival inkább, mivel mindketten kétségközti erkölcsi színt kötelességüknek tartjuk, atactára annak, hogy politikai ellenfeleknek tekinthetjük egymást, mérgezett fegyvereket nem használni a harczban. De térjünk a dologra. A „Nemere“ 42-ik számában bizonyos „F.“ munkatársa a „brassói szászok anathemája“ czímű czikkben azt állítja, miszerint én „arczátlanul oda nyilatkoztam“ volna, hogy Waechter, képviselő úr a közjegyzői vitában mondott beszédjeért: „megérdemelné, hogy máglyára vigyék.“ Én ezennel ünnepélyesen hivatkozom az egés legalább 400 főből álló gyűlésre bizonyságul, hog én sem ezen, sem hasonló szavakkal nem éltem, melyek eg ily lelkiismeretlen ferdítést legkevésbbé igazolhatnának. Ez alkalommal egyszersmind ünnepélyesen kinyilatkoztatom, miszerint, valamint az egész brassz szász polgárokból álló gyűlésneti magatartása nem sitinyült a magyar nemzet ellen, hogy név szerint én alulírt sohasem harczoltam, nem is harczolatulok atyám nemzete ellen. Hogy miért csatlakoztam gyermekkoromtól fogva mai napig természetszerűen azon nemzethez, melynek édesanyámat és teljes szellemi fejlődésemet köszönhetem, azt bővebben fejtegettem néhány év előtt Réthy tanfelügyelő úrnak itt nyílt levelemben. Ha bárkinek nem tetszett indokolásom, ám legyen, nem akarom megtéríteni, de soha senkinek nincs joga, kígyót békát kiáltani rám, mint a magyar nemzet ellenségére. Másrészt ellenben őszintén megvallom, hogy mindenkor ellenzettem és ellenezni fogom a téves és végzetszerű törekvést, mely oda irányul, hogy édes hazánk bármely nemzetisége a vele született szent jogától, szeretett anyanyelve szabad és senkit sem sértő sem nem károsító használatától megfosztassék. Mert szent meggyőződésem, hogy ezen mindinkább előtérbe nyomuló törekvés a nemzetiségek közti békét lehetlenné teszi hazánk anyagi felvirágzását gátolja Magyarországot minden részben gyöngíti, egy szóval , hogy ezen siralmas tévúton mindnyájan a végveszély felé indultunk. Vajha valahára fölhagyna a vezérnemzet ezen túlfeszített magyarosítási törekvéssé ! Akkor minden bizonnyal majd felderülne ama jobb kor, melyben mi honpolgárok mindnyájan, egymással kibékülvén és vállvetve közremunkálván a közös haza jóllétére büszkén és lelkesülve mondhatnék magunkat magyaroknak, ha külömböző nyelveken is dicsérnék Istenünket. Végre, meg kell jegyeznem, hogy ha valaki, mint például „F.- ur, politikai elveimet „kicsinyes létfenntartási érdekekből“ származtatja az olyan egyén ilyetén nevetséges ráfogással világosan bebizonyítja,ogy tényleges viszonyainkat nem akarja ismerni. Maradok t. ez. szerkesztő urnak kész szolgája Korodi Lajos, tanár. A ki mindig szeret. Beszél. Irta: Vasady Gyula. (Folytatás.) Ilyen szerencsétlen ember voltam én. Midőn az indóháztól hazafelé ballagtam Pirkelné szobatisztitó nem jelenté, hogy Etelka kisasszony keresett. Igen izgatottnak látszott s előbb Fülöp után tudakozódott, aztán jelenté, hogy újra el fog jönni. Alig tevem le, kalapom és felső kabátom, midőn az ajtó rohamosan feltárult s rajta inkább beesett, mint belépett — Etelka. Meglepetve siettem eléje. Kedves kisasszony! kiállóm majdnem ijedten. Ne csodálkozz meglepetésemen. A feldúltság, izgatottság és zavar is, mely Etelka egész lényén tükröződött nagyon föltünő volt. Fülöp elutazott ? —rebegő Etelka. Elutazott? Az Istenéit kérem, mérsékelje magát, ne oly hevesen. Ne izgassa fel magát oly nagyon. Tessék helyet foglalni. — — A pamlaghoz vezettem s leültetem Etelka csak lerogyott a pamlag szögletébe, zsebkendőjét a lezáru bontás elkezdett idegesen, görcsök és fuldoklások közt zokogni. E tehetetlen részvéttel néztem a jelenetet. — Mennyire szerettetve volt Ő, gondolául keserűen. Végre megszűnt zokogni, eltévé kendőjét, könnyben áztatott szép szemeit ream szegzé, Bocsásson meg kedves Reduil az illetlen látogatásomért, de szivem kergetett ide. — Oh kérem! Nem jutott más eszembe ennél a megbecsülhetlen pár szónál. — Ily hideg levelet írni nekem, s még csak czimzetét sem közlé! De én írni fogok neki, s tudom hogy az fölébreszti szunnyadó lelkiismeretét. Azért jöttem, hogy Öntől elkérjem czimzetét. Ilyen udvariatlan levelet nekem írni. Hallja csak: „Etelka kisasszony!“ Most kapok egy levelet, melyben igen szép állást biztosít a kormány nekem. .Sietek oda utazni, s nincs időm kegyetektől elbúcsúzni. Én szerettem igaz, de kaczérságáért ma már nem szerethetem. Kötelességem kijelenteni: Adieu! Látja kedves kisasszony ilyen a hálátlan fiatal ember. De látja itt van egy vérző sziv, ki kegyedért eped — méltassa azt. . . A nő nem felelt, de megfogá kezem s magához voná. Miután helyet foglaltam mellette, reám borult s halkan susogva kérdező: — Tud ön igazán szeretni,- nőül fog-e venni engem ? — De hogyan kérdezhet kegyed igy? hisz nem az volt mindig egyetlen czélom ? Egymásra néztünk. A leány arczi lázas pírban égtek, szemei szenvedélyes villámokat lövelltek, keze ott reszketett az enyimben. Észre sem vettük , hogy ajkaink egymásba vannak forrva. Az ablakfüggöny, mintha valami öntudatos daemon lett volna, önmagától lezuhant, bádggadt félvilágot árasztva körül a szobában s a titok fátyolát borítva öleléseinkre, csók fáinkra, önfeledt mámorunkra. . . . Az aggastyán nehéz lélekzetet vett, kezére csüggeszté fejét s halkan folytatá: — Ez édes álom másnap reggelig tartott. Tele voltam lelkiismeret-furdalással, önváddal. De Isten tanúm, kinek szolgája vagyok, jóvá akartam tenni hibámat, nőül akartam venni őt, bár a láz elmúltával érezem , hogy a valódi, tiszta, becsülésen alapuló szerelem Emmához fűzött. Hanem harmadnap, midőn egy tánczestélyen újra találkozom Etelkával, egészen megváltozottnak találtam őt. Nyoma sem maradt szerelmének, odaadásának Eleinte nem tudtam okát kitalálni. De majd észrevettem, hogy egy jómódú ifjú kereskedő forgolódik egész tűzzel mellette s a bolondulásig szerelmesnek látszik belé. Valóban úgy volt. A fiatal ember néhány hóig állhatatos udvarlója volt Etelkának s végre úgy félév múlva — a jegyváltás is megtörtént. Tudja Isten, valami titkos gyönyörrel néztem az az egész dolgot. Úgy vettem, mintha a végzet maga bocsátotta volna meg egy fölhevült perez félrelépését. Azt hittem, örökre eltemettem Etelka emlékét De nem úgy volt. A mennyegző után pár hóval egy fiúcskával áldozta vagy átkozta meg az ég Etelkát. Átkozta mondom, mert az ifju férj megcsalázva látva magát attól, kit a földön leginkább szeretett: sajátkezüleg vetett véget életének, özvegyen hagyva a nőt s kétszeresen árván a szegény fiúcskát. Mi lett belőlük aztán, nem tudom. Csak annyit sikerült kifürkésznem, hogy a fia a keresztségben Károly nevet kapott s az anya valahol Bécs környékén, vagy épen Bécsben telepedett meg, hol talán ínség s nyomorban végzé be életét. (Vége köv.) — 174 — Az országházból. A M. U.“ irja: Tehát megszavaztatott az, hogy jövőre ügyvéd lehet, a ki az elméleti tanfolyam bevégeztével még 3 évi gyakorló évet tölt s dodoni koszorút szerez. Ez a gyakorló ügyvédi képesség bizonyítványa a jövőre. Pauler beszédében fényesen bebizonyította azt, hogy a törvényjavaslat czélja megnehezíteni az ügyvédi pálya elérhetését. Statisztikai kimutatással demonstrálta, hogy míg a 10-es években alig volt 200 egyetemi hallgató, most van ezeren felül. Ezt úgy emelte ki, hogy ez valami nagy kulturális veszély az államra. Míg másutt dicsekszenek vele, hogy egyetemeik miként népesednek, nálunk Paner összecsapja a kezét, hogy mennyi ifjú jár az egyetemre s készül ügyvédi diplomát szerezni. Valóban megdöbbentő jelenség egy miniszteri padról ilyeneket hallani. Ifjaink az egyetemekre mennek, ügyvédi diplomára törekszenek, tehát el kell onnan riasztani, s ezt Pauer úr ha nem is ezen szóval, de őszintén bevallja, leplezetlen előadásával. Bizony szépen haladunk hazánknak kultur állammá emeléséhez. Madarász József- Nekem csak az°n egy észrevételem van, hogy miután már több törvényben azon kifejezés nyert életet, hogy akiknek hitükkel az eskü letétele netalán ellenkeznék, azok hitük szerint ígéretet tehetnek. Óhajtanám, hogy e szakasz ennek megfelőleg szerkesztessék. Pauler miniszter kijelenti, hogy erről gondoskodva van, mert zárjel közt az esküszöm szó helyett a „fogadom“ alkalmazható Módosításokat hoztak javaslatba, hogy a „közigazgatási és szabályrendeletek“ szó hagyasék ki. (N0Id fogadtatott el), hogy 20 frt helyett 10 frt tétessék (nem fogadtatott el) mint szintén Majoros indítványa sem miszerint a királyra csupán a királyi kinevezéstől függő hivatalnokok tennének esküt. A 10-ik §-t Lázár A. többektől támogatva kihagyatni kívánja, mert az ott említett foglalkozások megnevezve nincsenek; a ház azonban megtartotta. A 22-ik új-nál Lázár Á. 3 év helyett idvet kíván tétetni. Szavazásra kerül a dolog: igennel szavazott 64, nemmel 32. Elnek a házat határozképtelenek jelenti ki. A névsor felolvastatik: távol van 299 képviselő, jelen volt az olvasás bevégzésekor 11, 1m nek g. házat határozatképesnek nyilvánítja, s a vitatkozás a házszabályok magyarázgatására terelődik. _ Végre ismételtetik a szavazás s a ház a 22-ik §. eredeti szövegezését elfogadja. A tárgyalás folytattatván a 28-ik haladt. Holnap d. e. az ülés elsőbben a kérvényeket letárgyalja s aztán a mai tárgy folytatásához fog. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése május 29-én. Kérvényeket nyújtottak be: Elnök Perczel Béla, Zsebédényi Ede, Szeniczey Ödön. Ezután Szapáry Gyula gr. belügyminiszter a törvényhatóságok részére segélyül szükségelt 500.000 fotnyi kölcsönről nyújt be póthitelt tárgyazó törvényjavaslatot. Következik a napirend: az ügyvédi rendtartás részletes tárgyalása. Csíki Sándor pártolja Solymosy módosítvaányát, mert az ügyvédeket mint az igazságos pereknek , első bíráit óhajtja tekinteni, és hogy ha olyanokká válnak és lesznek, nem lesz szükségük arra, hogy törvényhatóságilag parancsoltassék a haza népére az irányukban! tisztelet adása, mert ők kivívják azt ők maguknak becsületes, tudományos, igazságos és erényes maguk viselete által. E kérdéshez szóltmég az eredeti szöveget pártolva Lozmnn J. és Fauler miniszter. Elnöke felteszi a kérdéseket: elfogadja-e a ház a központi bizottság javaslatát, mely szerint az ügyvédi vizsgára bocsáttatáshoz tudorság kívántatik ? (Elfogadtatik.) Elfogadja-e a bizottság azon javaslatát, mely szerint a joggyakorlat 3 évig tart? (Elfogadja.) Következett az 5-ik § pontonként megszavazása Ez megtörténvén, a 6 ikő ellenében felszólal. A képviselőház illése május 30-án. Elnök bemutatja Sopron m megye kérvényét s a magy. tud. akadémia meghívását Kérvényt nyújt be: Lukács B., Bujanovits L., Dániel P., Tisza K. utóbbi Biharmegye gazdasági egylete kérvényét önálló földművelési minisztérium iránt. Horn E. törvényjavaslatot tesz le az állam hátralékos követeléseinek behajtásáról, mely következőleg szól: 1. §. Az államnak adó-s bértartozások, úgyszíntén az inségi kölcsönből eredő hátralékos követelései az illető adósok folyó adó- s másnemű tartozásaiktól külön választatnak, külön könyveztetnek s behajtatnakha csak nem mint behajthatlanok töröltetnek, egészben vagy részben. 2. §. A hátralék után, mely mint behajtható tartatott fenn, az adós fizeti a törvényszabta késedelmi kamatot (6°/0), a tőke pedig hatvaincz félévi járadékban törlesztett ív. 3. §. A törlesztési hányad a hátralékösszeg két százalékban állapíttatik meg; kamat s törlesztés fejében fizetendő tehát öt százalék minden hat hónapban, vagyis tíz százalék évenkint. 4 §. Az első szakasz értelmében megállapított s lehetőleg telekkönyvileg betáblázott követelések alapján s ezeknek erejéig a kormány adójegyeket bocsát ki.