Nemere, 1879 (9. évfolyam, 1-104. szám)

1879-10-19 / 84. szám

84. szám. Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyyn Csíki utcza, Matheovics-féle ház, hová ". lap szellemi részét illető közlemények küldendők • Kiadó limitái : JBHI­NSTHÍN /v’ÁRK könyvnyomdája a .hirdetések és előfizetési pénzek b.értééhtesen intézendő­k Sepsi-Szenttgyörgy, 1879. vasárnap, október 19. Politikai, társadalmi, szépodalmi és közgazdászati lap. ft »iWarannsiifefi EtmlaiEds MzElm. :~~~г ■' ■ ' / E -----------------­Sbf évfolyam. Megjelenik ezen lapheten­­kint kétszer:­­ csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI FELTÉTEK . Helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve Egész évre . . 6 frt — kr. Kél évre ... 3 .frt -- kr. Negyedévre . . 1 frt $6 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, v*vgy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 39 kr.^* Nyittscér sora 15 kr. -t: Budapest, október 15. "­­ Odaát Ausztriában nagy parlamenti h­arczok készülnek a politikai helyzet edddigi urai, az osz­trák-német alkotm­ányhő párt és a csehek közt, a­kik a most megnyílt reich­srathban végre Taaffe miniszterelnök biztatására elfoglalták rég üresen álló helyzetüket. A csehek még alig melegedtek meg a reichs­­rathban, még alig jutottak a kormányzat gyakorla­tának egy részéhez, melyet még az alkotmánytól párttal kell megosztaniok, már­is előléptek pro­gramma­l­v­al, mely az al­k­o­t­m­á­n­y m­e­g­v­á­lt­oz­ta­t­ás­át czélozza. E program­m az ó -csehek fő lapjában, a prágai „Politik“-ban jelent meg s csak idő kérdése, hogy mikor fog a reichsrath­ elé ter­jesztetni positiv javaslat alakjában, — de addig is élénken emlékeztető a cseh tervekre, melyek a cse­hek reich­srathba lépését előidézték. A cseh szláv nép, s mint ilyen, magán vi­seli a szláv karakternek minden jellemvonását. A szláv faj szívós, czélját szakadatlanul szem előtt tartó s egyúttal nagy előszeretettel viseltetik az ármány s a cselszövény iránt. Könnyű kedélyű, erélytelen, eszmék iránt lelkesülő a magyar, egye­nes és becsületes a német, udvarias és elhatározott a franczia, nyers és erélyes az angol, szívós és képmutató a szláv. Nem árt, ha a népek lélekta­nának egy­némely tételeit a konkrét politikára is alkalmazzuk. A csehek h­oszrú elmaradás után s jobbra­­balra való hosszas alkudozások után beléptek az osztrák reich­srathba. A reichsratlmak ez által hir­telen egészen más, eddig ismeretlen phisiognom­iája lett, mely nem egy talányos feladat megfejtésével fogja szaporítani még az államférfiak gondjait. — Mert téved az, ki azt hiszi, hogy a csehek belép­­tének nincs más jelentősége, mint hogy azáltal az­­ osztrák reichsratli végre teljessé lett. Mert hisz alig hogy megnyílt a reichsratli s már is mit látunk ? A villanyos feszültség már is­­ beállott az ellentétes elem­ek , a németek s a cse­hek között. Okot rá az ad­ott, hogy a csehek a képviselői eskü letétele előtt­­ „fogóvásukat“ a trón zsámolyához juttatták. Bármily jámbor színezetű legyen is ezen okmány, a selymes patának mégis érezhetők a körmei ; első óvatos kísérlet az, feszítő ékkel megközelíteni a mostani alkotmány eresz­tékeit. S a küzdés a csehek s a németek közt már meg is kezdődött. A felsőházba belépett négy cseh mágnás ott is előterjeszté a cseh „jogóvást“ és Schmerling lovag a legkerekebben s legsimi­­tatlanabb szavakkal alkotmánytalannak s érvény­telennek nyilvánította azt. Mily iróniája, fekszik abban a sorsnak, hogy épen a c­entralizáczió fő­bajnokának kelle ma a cseh föderalistikus törek­vések ellen a dualizmus védelmére föllépni, Schmer­­lingnek, kit épen e dualistikus államforma életbe­léptetése buktatott meg. A tény tehát az, hogy a cseheket a Hohen­­warth­-féle rendszer megbukása nem tette okosabbá, ismét annak életbeléptetését akarják megkísérteni. Mert ma már bizonyos, hogy ha Taaffenak nem sikerül levarázsolni az általa felidézett szellemet , ez Hohenwarthot fogja rövid idő alatt a helyzet urává tenni, s Hohenwarth neve, föderalistikus rendszereinek föléledésével a szláv hegemóniát je­lenti Ausztriában. Mint czikkünk elején említik, a csehek már most előléptek programmjukkal, mely oda megy ki, hogy Ausztriában előbb-utóbb alkotmány­válto­zásnak kell történni. E programoinak most még selymesek a patái. A csehek kimondják, hogy a duális­m­u­s­t bántani nem akarják, persze ne­hogy a magyarokat megsértsék s azokat idő előtt ellenségeikké tegyék; de czéljuk, hogy a del­egá­­c­z­­­ó­k hatásköre kiterjesztessék, s egyúttal hogy a szláv kormányok és községek mi­nél több önkormányzati joggal hibáztassanak fel. A delegácziók hatáskörének kitágítása nem czéloz kevesebbet, mint hogy a monarchia súlypontja e közös testületbe helyeztessék át s a magyar or­szággyűlés hatásköre egy tartomány­gyűlés niveau­­jára nyomassák le. Mely törekvéssel épen ellenke­ző a magyar tendenczia, mely a magyar ország­­gyűlésnek ingerencziáját a külügyek vezetésére nö­velni akarja. A csehek törekvései tehát nyilvánvalókig olya­nok, melyek teljesedése a monarchia eddigi alkot­mányának átalakulását s a dualistikus államrend­szernek föderalistikussá való átalakulását idéz­né elő. Jó volt a csehek e törekvését nekünk még idejekorán a maguk valóságában megismernünk. A magyar kormány ébren van, s a magyar ország­­gyűlés nem kevésbé s rendületlenül el van hatá­rozva megóvni az utolsó betűig azon jogokat, me­lyek Magyarországnak a monarchiában a dualisti­kus államforma által biztosítva vannak. S András­­­sy is idehaza van, a maga meg nem fogyott, sőt hatalmában nőtt tekintélyével, mely elhatározó sú­­lya minden politikus előtt mind itthon, mind a külföldön. A dualistikus államforma megizmosítá a monarchiát, fölemelte tetszhalott állapotából a ha­­talomsuly olyan fokára, minőt már rég nem élve­zett. S mindezt Magyarország jogos kivonatai alap­vető részének kielégítő része idézte elő. Ausztria belügyeibe nincs beleszólásunk, habár a csehek ki­elégítése végett ott most oly experimentumok lát­szanak is végbemenni, melyeket mi a monarchia nemzetközi állására nézve koczkáztatott vállalat­nak tartunk. De ez experimentumoknak nem sza­bad e dualismust érinteniük, mert az a m­i joga­inknak biztosi­tója s igy azt Magyarország védeni fogja körömszakadásig. N. A vallás és közoktatásügyi mi­niszter által a középiskolákról legközelebb a képviselőház elé terjesztendő törvényjavaslat, a középiskolák állami felügyelete iránti határozmá­­nyokat is tartalmazni fogja. Temetőben. Budapest, 1879. okt. 15. Az ősz beállt s a temető látogatói napról­­napra szaporodnak. Mindenki siet fölkeresni el­­­hunyt kedvese sirját, mig a szép idő tart, — télen úgy sem sokszor látogathat ide. S van is valami meghatóan szép a temetőben őszszel. ‘Mig a fák lombjai frissek, zöldek, a­mig üde, illatos virág d­iszlik a gonddal ápolt sirhalmokon, addig, bármit beszéljenek, a kép benyomásából hiányzik az össz­hang. — Ez az üde, virágzó élet teljességgel nem való a halottak országába. Hanem mikor az alá­­­boruló ágak lombjai sárgulni kezdenek, lábunk alatt minden lépésnél megzörren a száraz levél, a Hrdombok virágai halványak, félig már elhaltak,­­és midőn a száraz virágkórókat bánatosan zörgeti az őszi szél , akkor a temető képe megragadja a legközönyösebb lelket is, melancholikus hangulatot kelt és az ember csaknem örömmel időz a szomo­rúság e birodalmában. Talán ezért is van, hogy őszszel sokkal töb­­­ben járnak ki a temetőbe. Alig múlt el a dH, már­is csoportosan jönnek felnőttek és gyermekek ve­gyesen. Legtöbbnek a kezében egy-egy koszorú van. Ez itt Budapesten különben is divat , talán a világ egyik városában sem költenek annyit koszo­rúra, mint nálunk. Hadd lássák, mily gyöngéd ke­gyelettel őrzi az elhunytnak emlékét ! Jönnek ele­gáns nők és mély gyászba öltözött, igen csendes, hallgatag öreg asszonyok. S ha az ember egy sé­tát tesz, minden második-harmadik sír mellett talál egy-egy komoly, elgondolkozó férjet, ki a kis pa­don ülve, tenyerébe hajtott fővel elméláz és lelké­ben visszavarázsolja azt az eltűnt és vissza nem térő boldog időt, midőn azzal, ki most a föld alatt nyugszik, édes napokat töltött el öröm-, megelé­gedésben. -- Emitt egy fiatal hölgy, ki friss ko­szorúval cseréli fel a feledhetlen férj sírkövén az elszáradtat. Ott egy tisztes matróna köteget élte javában elhunyt fia sírja mellett, míg odább uno­kái játszanak, kergetőznek a sírok között, foga­lommal sem bírva arról, kit vesztettek el abban, kinek sírkövéről le nem tudja venni a jó nagyma­ma koronkint könyekkel megtelt szemeit. .. Vannak, a­kik állandó látogatói a temetőnek egész éven át. El se tudnának lenni anélkül, hogy minden istenadta délután, ha csak a rosz idő meg nem akadályozza , ki ne jöjjenek ide s pár órát ne töltsenek annak a sírjánál, a ki, míg élt, oly kedves volt előttük. Ugyszólva csak akkor élnek, mikor ott ülnek a kis, zöldre festett kerítésen be­­lül, é­s ha az ember figyelemmel nézi őket, úg­y tetszik, mintha formális társalgás folyna a látogató és a sírban nyugvó között. S a temető e rendes látogatói közt bizonyos nemű ismeretség, mondhat­­nók lelki rokonság fejlődik ki. Sajátságos rokon­­szenv támad bennök egymás iránt, habár névről alig ismerik egymást s vagy épen nem, vagy csak nagy ritkán s akkor is minél kevesebbet beszél­nek egymással. Halkan köszöntik egymást s to­vább mennek. Hanem azt tudják, hogy ki kit lá­togat s tudják, hogy azt, a­kit naponkint fölkeres­nek, szerették. És a szeretetnek ez a közössége képezi a benső kapcsot közöttük. * Jön egy elegáns férfi, karján egy nagyon hal­vány arcza szép fiatal nővel. Utjokból a szűk mes­­gyón tiszteletteljesen tér ki mindenki, még az az öreg anyóka is, a­ki már huszonöt esztendő óta jár ide. Nem, mivel azok az előkelő osztályhoz tartoznak, hanem mivel a még friss sebek fájdal­masabbak, mint azok, melyeket már évek óta vi­selünk és a friss fájdalomnak kiváltsága van a ré­giek fölött. — Néhány nap előtt temették el egyetlen g­yermeköket — mondja egy éltes anyuka szom­szédjának, a­ki komoran néz utánok. — Nekem férjem és hat gyermekem nyugszik itt, — válaszol emez. — De nem most vesztette el őket ! — Az utolsó két év előtt kisértem ide, — mond ez ismét és elfordul, átadván magát szomorú emlékeinek. *" * Hanem fordulnak elő kevésbé megható jele­netek is. — Hogyan uram, ön itt ? — szólítja meg egy fiatal gyászos nő régi ismerősét, ki kalapján fá­­tyolt visel. — Hát nem tudja, hogy két hó előtt temet­tem el a feleségemet ? — Azt nem tudtam, — feleli a nő, s el­hallgat. Kis idő múlva felemeli fejét s nagy kék sze­meivel mélyen a szeme közé néz az öreg özvegy férfinak, a ki csinos ember. — S nem fog ön újra nősülni ? — kérdi halkan. Amaz nem válaszol, csak némán üdvözli is­merősét s tovább megy.* * * Amott egy csinos gyászos nő négy gyerme­kével áll körül egy gondosan ápolt sirt. — Az esztelen ! — mondja halkan egy ott elmenő asszony a másiknak. — Férjhez mehetne.

Next