Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-10-21 / 85. szám

inkább meggyőződik róla, hogy a verseny a tettek rugója. Különösen örömünkre szolgál pedig, hogy a jó­tékony versenyen ott is kezdünk immár találkozni, a­hol eddig csak kevésé tapasztaltuk: a mezőgaz­daság terén. A verseny itt beláthatatlan nagy és nemzetgaz­­dászatilag is fontos eredményeket hozhat létre. A gazdák versenyezni kezdenek egymással földeik czélszerű művelésében, az állattenyésztésben és — a mi nagy fontossággal bír — gazdasági fölszerelé­sük tökéletességében. Hiszen éppen most értek véget az egész ország­ban az ekeversenyekkel rendszeresített gazdasági kiállítások És mi más a kiállítás, mint a verseny piacra,­­ mint felhívás a versenyre. És ezeknek a gazdasági kiállításoknak kiszámít­­hatatlan nagy befolyásuk van mezőgazdaságunk és gazda­gépiparunk fejlődésére nézve. Itt van például a Krumpach féle hármas eke. Volt-e csak egy évvel ezelőtt gazda, a­ki a Krum­­pach-féle ekét ismerte volna? És vane ma, csak rövid egy év után gazda, a­ki a Krumpach-féle 3-as ekét ne ismerné? És mi tette ezt­ a ver­seny ! A geniális Krumpach, a­ki saját találmánya 3 as ekéjével egy év óta minden versenyen részt vett és kevés kivétellel mindenütt az első díjat nyerte, a­ki szerény magyar találmányával síkra mert szállni a leghíresebb angol czégekkel, az ekék­e „Kincsem“­­jének feltalálója szegény kaposvári kovács volt, a­kinek a múlt évben az a szerencsés ötlete támadt, hogy elmenjen az agárdi versenyre. Itt jelen volt Tarnóczy Gusztáv is, ki látva az ismeretlen eke mű­ködését, felismerte benne a geniális alapgondolatot, a czélszerű eszmét, az ekét azonnal bizományába, védszárnyai alá vette, szabadalmaztatta, nem nyu­godott addig, míg a híres magyar Schlick-féle vas­öntöde és gépgyár el nem vállalta készítését, meg nem vette Krumpach szabadamát és magát a fel­találót nem alkalmazta új gazdasági gépgyárának vezetőjévé. Itt kezdődött aztán a verseny hatalmának bebizo­nyítása, az eke diadalútja. Tarnóczy Gusztáv egy év óta viszi ez­eket ver­senyre és folytonos győzelemre. Nagyszombaton: első rendű díszoklevelet nyert. Szentesen : első dijat. Nagyváradon : ezüst érmet és dicsérő oklevelet. Kulán : a legnagyobb dijat, el­ismerő oklevelet. Bács-Almáson : egyhangúlag első dijat és arany díszoklevelet. Vogyerádon : első di­jat arany díszoklevéllel. Lepsényben: első kitünte­tési okmányt. A nyitravölgyi gazd.­egylet összeha­sonlító kísérleténél fényesen győzött. Eperjesen: arany díszoklevelet nyert. A tephezin az első dijat. Abaúj Szántón : nagy, nyilvános elismerést. Szepes­­váralján : első rendű díszokmányt. Szatmáron: el­ismerő okmányt. Szilágy-Somlyón : szintén, Ipolysá­gon szintén kitüntetést nyert. Ugyan igy Esztergom­ban, Losonczon és Komáromban is első rendű ki­tüntetéseket és dús elismerést. íme a verseny hatalma. Egy év előtt még kiválólag külföldi gyártmányok uralkodtak e téren és most Tarnóczy, e testestől­­lelkestől magyar ember, Krumpach magyar talál­mányával, melyet még egy évvel ezelőtt senki sem ismert és melyet a Schlick féle hazai gyár készít Tarnóczy számára, rövid egy év alatt kezdi az an­gol gyártmányokat a magyar piac­ról leszorítani. A mezőgazdaságra nézve pedig kimondhatatlan nagy hatása van a kitűnő gazdasági eszközöknek, melyek a verseny folytán mind tökéletesebben ké­szíttetnek. Vajha minden téren tapasztalhatnék a verseny jótékony hatását, akkor sehol sem volna pangás. — Mert a verseny a tett rugója. I. - I­­zetségből származó Forgách család ősének, Ivánká­nak czimere egy növekvő fehér farkas volt. Majláth a Képes Krónikában ábrázolt czimert annál kevésb­­bé tekinti az auctor önkényének, mert a X. szá­zadban rendezett lovagjátékokon a vadászok általá­nos jelvénye volt a sváb lovagoknak. Ivánka épp úgy fölcserélhette az ősi nemzetségi czimert újab­bal, mint egyik ivadéka, Forgách Balázs, ki 1386- ban Mária királynő képét vette föl czimerébe. Né­meth Lajos befejezi a híres Bebek család mellék­ágának, a Chetneky családnak nemzedék­rendéről irt czikkét, végül közölve a Chetnekyek nemzedék­­fáját. B. N­y­ár­y Albert a vadkerti és szentgyörgyi Vincze családnak Zsigmond király által 1415-ben Constanzban adott czimerről értekezik, közölve a czimert is színezett lenyomatban ; czikke végén fel­kéri az érdeklődő közönséget, hogy miután a ma­gyar Zsigmondkori czimerábrás armálisok közül olyan, mely hazánkban kelteztetett volna egy sem ismeretes, ha netalán valakinek ily magyarországi keletű, ábrával ellátott czimeres levélről tudomása volna, ezt a hazai adomány érdekében szíveskedjék vagy a heraldikai és genealógiai társaság titkárá­val, vagy pedig a „Turul“ szerkesztőségével tu­datni. Tagányi Károly közli az országos levéltár­ban őrzött vagy följegyzett herczegi, grófi, bárói, honossági és nemesi okleveleknek jegyzékét az 1690 és 1691. előtti időből. A könyvismertetések közt tíz. J. Horvát Árpád „Oklevéltani Jegyzetek“ s „Oklevél hasonmások gyűjteménye (XI—XV. század)“ czimű művét, Károlyi Árpád Nagy Imre által szer­kesztett „Anjoukon okmánytár“ harmadik kötetét, s tíz. W. az Altenburger és Rumbold által kiadott s szöveggel Tagányi Károly által ellátott „Magyar­­ország czimenáját“ ismertetik. A vegyesek közt Nagy Imre egy oklevél nyomán „A Tomaj nemzet­ségbeli Losonczi család őseiről“ értekezik, kiegészít­ve a Losonczy Bánffy családnak Nagy Iván által a „Turul“ 1 ső füzetében s gróf Lázár Miklósnak a székely ispánokról irt értekezésében közlött nemze­dékrendjét. A közlemény által végképp eldöntetett azon előbb kellőleg még be nem bizott­tott állítás, hogy a Losonczi és Bánffy család a Tomaj nemzet­ségből veszi eredetét, melynek őse Thonuzoba Ano­nymus szerint Taksony idejében költözött be a Bes­­senyőföldre­. A Tomaj nemzetségből a Losoncziakon és Bánffy­ak­on kívül még egy harmadik család is származott, az Abádi, melynek őse Privard testvére volt II. Endre nádorának Dénesnek, a Bánffy és Losonczy család ősének. Nagy Imre a közlemény­hez egy az Abádiaknak a Losoncziaktól és Bánffy­­­aktó­l való elágazását feltüntető családfát mellékel. Szendrei János egy XIV. századbeli pecsétnyomót közöl. Végül következik: Tárcza,­­a társulat ügyei­ről, szakirodalom s könyvészet. — A Heraldikai és Genealógiai Társulat czélja egy negyedévenkint meg­jelenő folyóirat által terjeszteni a történelem társ­tudományait, u. m. a czimertant, (heraldika), okle­véltant (diplomatika), pecsétismét (sphragistika) és a családtörténetet (genealógia). Ezenkívül a társa­ság koronként egy nemzedékrendi zsebkönyvet fog kiadni, mely a magyar családok származásának nyil­vántartására lesz hivatva. A társulat tagjai vagy alapítók, vagy pártolók, vagy évdíjasak. Alapító háromféle van : 1. a­ki egyszerre 100 forintot fizet a társaság pénztárába ; 2. a­ki 200 forintot fizet ; 3 az örökös alapítók, kik 500 főt vagy ennél na­­­­gyobb alapítványt tesznek ; ezeknek alapítványi jog­o­guk fiúutódaikra is átszáll. Pártoló tag lehet az, a­ki kötelezi magát, hogy évenként 10 forintot fizet tíz éven át a társulat pénztárába. Evdijas tag az, ki kötelezi magát, hogy évenként 5 forintot fizet öt éven át. A társulat tagjai az alapítvány vagy tag­díj fejében kapják a társulat kiadványait és pedig : az evdijas és 100 frtos alapító tagok a társulat fo­lyóiratát, a pártolók és 200 frtos alapítók a folyó­iraton kívül még a nemzedékrendi zsebkönyvet is, és végül az örökös alapítók a társulat összes ki­adványait. I Г О (1 ti 1­0 m. Megjelent a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság közlönyének, a „Turu­l“-nak 2-ik füzete változatos és gazdag tartalommal. Szopjoni Hagg Imre folytatja és befejezi „A Vezekényi nemzetség­ről és a gróf Czirákyakról“ írt közleményét, Szin­­vay Lázár „Beatrix és Izabella királynék pecséteit“ közli, Majláth Béla az Árpádok korában oly nagy szerepet játszott idegen nemzetségről, „A Hunt- Pázmánok“-ról értekezik, és pedig­­szól a Hunt- Pázman név írásáról, a két név eredetéről, amazt a germán „d­ynen­t tudni“ szóból származtatva s egy eredetűnek mondva : a unó, Hanno, Konrád sat. ó-német nevekkel, emezt pedig a „Boso“, „Ba­­so“ név és „man“ szó összetételének állítva; majd áttér a nemzetség alapítóinak, Hunt­ és Pázmánnak letelepedésére s azon eredményre jut, hogy a két testvér Svábföldről hazánkba akkor jött s utazott át, a tengeren túlra igyekezvén, midőn II. Ottó császár Olaszországban Calabriában Basilius és Con­stantinus byzanti császárok s az azokkal egyesült mórok ellen hadait 983 ban összegyűjtötte ; de 984-ben Ottó elhalván, a testvérek vagy saját aka­ratukból, vagy Géza fejedelem által visszatartva, itt maradtak; s végül beszél a Hunt-Pázmán nem­zetség czimeréről, mely a Képes Krónikában a Hunt-Pázmán nemzetségről irt fejezet kezdőbetűjé­ben vadászebfejnek ábrázoltaik, míg az ezen nem­ — 339 — VEGYES HÍREK. Fillérestély. A sepsi-szentgyörgyi jótékonyczélű nőegylet folyó évi október hó 20-án, szombaton a szöglet-csillárok javára a városház nagytermében fillérestélyt rendez. Programm : Íj Nyitány, a ze­nekar által. 2) Czimbalom-játék, előadva egy 11 éves fiú által. 3) Társasjáték. 4) Táncz. A t. ez. közönséget résztvevő pártolásra kéri a rendezőség. Belépti dij 20 kr. — Karzat 10 kr. Felülfizetések szívesen fogadtatnak s hirlapilag nyugtázva lesznek. Kezdete 7 órakor. Tűzvész. Kökösön tegnapelőtt délután nagy tűz volt. A magasra szálló füstöt Szentgyörgyről is jól lehetett látni s mint a város mögötti magaslatról kivehető volt, egyszerre két helyen is égett. Úgy hallottuk, hogy a tűznek egy eldobott szivar volt az oka. Egy öreg asszony, ki betegen feküdt, benn égett. Felhivás az 1848/49. évi önvédelmi szabadság­­­harczban Háromszék megye területéről több mint 960 elvérzett székely honfitársunk megörökítendő emlékének Sepsi-Sztgyörgyön ez év november 2-án megtartandó ünnepélyen való részvételre. Tisztelt honfitársak ! A mely nemzet kegyeletet érzelemmel viseltetik fényes múltja iránt, csak annak lehet biztos jövője, szilárd fennállása ; a mely nemzet fiai politikai és harezmezei vértanúit nem feledi, azoknak hős tetteit, áldozatkészségét, fényes eré­nyeit tiszteletben tartja, nagy tetteikre világitó fáklyaként rámutatva, a jövő nemzedéknek átadni s az által szent emlékeit a feledékenységtől meg­óvni kívánja, az tud és akar is önzetlenül, bizto­san munkálkodni hazája nagyságán, boldogságán. Ezen magasztos érzelem ösztönözte a Rikán belőli 1848/49-es honvéd-egylet tagjait, hogy az önvédel­mi szabadságharczban Háromszék megye területéből több mint 960 elvérzett székely honfitársainak drá­ga emlékét a feledéstől megóvja s a jövőnek tudá­sára megőrizze. E czért elérni legbiztosabbnak ta­lálta, hogy elesett hontársainak névsorát ez év no­vember 2-án Sepsi-Szentgyörgyön e törvényhatóság fenkölt lelkű honleánya özv. Cserey Jánosné szül. Zathureczky Emilia urhölgy által szép áldozattal alkotott s a székely nemzetnek ajándékozott múze­um kincses falai közé elhelyezze s ünnepélyesen le­­téteményezze. Ezen kegyeletes ünnepély megtartá­sára minden hű keblű székely magyar hazánkfia részvétteljes megjelenését hazafi örömmel látandja a Rikán belőli 1848/49-es honvéd egylet. — Kézdi- Vásárhelytt, 1883. okt. 14-én. K. Horváth Ignácz, a Rikán belőli honvéd-egylet elnöke, 1848/49-iki honvédhuszár alezredes. Binder Lajos, iparfelügyelő, ki városunkból Ko­lozsvárra tette át lakását, az ipartanmű­helyek meg­tekintése s esetleges létesítése végett, továbbá az ipar körüli személyes tapasztalatok szerzése czéljá­­ból, a közelebbi napokban az erdélyi részekben körútra indul. Csángók ügye. A m. kir. pénzügyminiszter kö­zelebb 5000 forint hitelt nyitott a pancsovai kir. adóhivatalnál a csángók részére. Ezen összeg „épít­kezési kölcsön“ czimen fog kiosztatni közöttük, s csak egy év lefolyása után, m­ost kamat nélküli elő­leg, lesz visszatérítendő. Ugyancsak a pénzügymi­niszter a vöröskereszt-egylet részére, a csángók élel­mezési költsége fejében szintén a napokban utalvá­nyozott 16.000 fr­tot. A kerepesi úti zavargások ügyében Tóth Gerő vizsgálóbíró befejezte a vizsgálatot, még csak lé­nyegtelen kiegészítés van hátra. Úgy az elfogottak, mint a tanuk vallomásából konstatálható, hogy sem­miféle felbujtók nincsenek és az egész zavargás ma­gától keletkezett. Csak egy Radeczki nevű tót nap­számos vallotta, hogy néhány fiatal ember három liter pálinkával őt több társával leitatta s rávette, hogy a zsidók ablakait beverjék. Mámorukban azon­ban nemcsak a zsidók, de a keresztények ablakait is összetördösték. Kiderült, hogy a Weingruber-féle korcsmába betörők először az ott vacsoráló színé­szekre támadtak, de midőn ezek kijelentették, hogy ők nem zsidók, akkor távozásra szólították fel őket a zavargók, s sorfalat nyitva engedték valamennyit eltávozni a korcsmából. A pikáns házasságnak, melyről lapunk közelebbi számában szóltunk, folytatása is van. A szerencsét­len fiatal asszonyt (vagy leányt) atyjának, ki nem más, mint Schossberger gazdag bankár, egyik pusztájára vitték és szigorúan vigyáztak rá. Mindazáltal sikerült neki titokban hírt adni magáról a távolban érte epedő imádójának. De ezen hírek egyszerre kima­radtak. Sch. kisasszonyt Párisba vitték. Onnan né­hány nap múlva Dr. Rosenberger, a hoppon ma­radt férj egy trónnal irt czédulát kapott, mely meg­magyarázta a hosszas hallgatást. Erővel lehúzták ujj­áról a jegygyűrűt, Wiesbadenbe utaztatták és ott eljegyeznék gróf Batthyány Istvánnal. Dr. R. élet­halálra szóló párbajra hívta ki a boldogtalan meny­asszony vőlegényét. A gróf azonban elutazott Buda­­pestről, s dr. R. az „Egyetértés“ nyíltterében gyá­vának nevezte őt. De mit használt mindez ! Az es­küvő vasárnap megtörtént. A szerelmesk szíve meg­van törve, a világ tele van a botrány hírével, de a nagyravágyó apának második veje is mágnás. Többet nem kíván. Aztán az ilyen házasságok is az égben köttetnek? Hallatlan számla. József főherczeg katona szem­­­leútja alkalmával egy n.-b-i (nagy-becskereki ?) ven­déglős huszonnégy órai tartózkodásáért 480 iitot kö­vetelt. A főherczeg átadta az összeget a polgár­­mesternek azon kéréssel, hogy nézze át a számla tételeit és a túlkövetelést oszsza ki a helybeli sze­gények közt. Botrány a templomban. A szarvasi nagy tót templomban, mint az „ Egyetértésinek írják, a múlt vasárnap különös jelenet folyt le. Az evangélikus lelkész megható hitszónoklatot tartott nagy szám­mal együtt levő hívei előtt a mértékletlenség ellen, sötét színekkel festette a részegeskedés következmé­nyeit és főleg a pálinkaivás ellen fordult kemény szavakkal. — Mikor az érdemes lelkész javában menydörögne a pálinka ellen, egyszer csak fölemel­kedik az egyik padból egy tót és ezt mondja han­gos szózattal: „Már kérem szépen, kár azt az italt gyalázni!“ A templomban nagy lett az elképzedés : a pap elakadt szónoklatában, míg végre akadt né­hány nyugodtabb polgár, a­kik az ital meleg ba­rátját kivezették a templomból. A botrány elköve­tője ellen másnap a büntető törvénykönyv 191. §-a alapján megindították a vizsgálatot; a pálinkaked­­velő tót vétségét hat hónapig terjedhető fogházzal lehet büntetni. Felelős szerkesztő : Nagy Géza. Kiadótulajdonos : Bernstein Márk.

Next