Nemzet, 1883. november (2. évfolyam, 300-329/449. szám)

1883-11-21 / 320. (440.) szám

SzER­KESZTŐSÉG: Bereneziek-tere, Athenaeum-ópület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek­ tere, Ath­enaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 440. (320.) szám. Reggeli kiadás. — :—^— ----■ ■ ■..................................................................... ........' — ' ------------■■■ '■ ■ ' Budapest, 1883. Szerda, november 21. Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .................. . . . 8 hónapra ...........................­ " " J ff 6 hónapra ....................................... 12 . Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felül­­fizetés negyedévenként ...........................­­ Egyes szám 4 kr. II. évi folyam. Budapest november 20. Az éljenek s a Szerencsekivánatok, me­lyekkel a képviselő úr ma Horvát Boldizsárt nagyszabású beszéde után elhalmozta, többet tanúsítottak a tetszés egyszerű nyilatkozatai­nál : azokban a mai Magyarország liberális elemeinek csatlakozása nyilvánult az eszmék­hez, melyeket a régibb magyar liberalismus egyik első zászlóvivője, s legkitűnőbb letéte­ményese hirdetett. Ezekben az eszmékben van a modern Ma­gyarország alapja. A polgárok békéje, egyenlő jogú volta, szabadsága; az állam — más szó­val a haza — elsősége minden, bármily elő­kelő, nagy múltú, s nagy szerepű intézmény fölött; bizodalom az ország polgárainak ha­­zafisága s törvénytisztelete iránt; a meggyő­ződés, hogy a haladás utján csak előre sza­bad lépnünk, hátra nem: ezek a hagyomá­nyok, melyeket magáénak vallott e liberaliz­mus, s melyektől nem szabad megtántorod­­nia. Félő volt-e, hogy megtántorodik? Önérzettel merjük állítani, hogy nem. A tömeg szenvedélyei nevében beszélhetik a visszaesés tanait egyes izgatók, akadhatnak baljós szereplők, a­kiknek tetszik a fel-fel­tűnő, pillanatnyi értékű, egyes rétegeket fel­színes előnyökkel kecsegtető eszmeáramlatok szószólói lenni, úgy is tetszhetik, mintha ez eszmeáramlatok itt-ott megnyernék azt a sanctiót, a­melyet a vox populi ezúttal nem először adna igaztalan ügynek, de azért, ha arra kerül a sor, hogy ez a nemzet, ez az or­szág, ez a közvélemény komoly alakban nyil­vánítsa akaratát, eltűnik a szenvedélyek, es a népszerű eszmeáramlatok, el a habozó inga­dozás játéka, s a hazafiús kötelességteljesítés mezején öntudatos, határozott és fentartás nélkül való egyenességgel nyilatkozik a nem­zeti közérzü­let a szabadelvűség mellett, más szóval az igazság mellett. Nincs miért ki nem mondani, mi a kép­viselőházban ma lefolyt jelenetben, de már az azt megelőző tanácskozmányokban is oly va­lami emelőt, oly valami lelkesítőt láttunk, a­mi alkalmas megerősíteni a hitet bár­kiben is az iránt, hogy a magyar szabadelvűségnek nem kell félnie a jövőtől. Hónapok, sőt évek óta foly az izgatás retrográd jelszavak alatt. Megtámadják összes intézményeink alapját, a polgárok létező egyenjogúságát, megtámadják, élvezve azt a szabadságot, mely ez egyenjogúság tartozéka és vívmánya, s felhasználva minden eszközt, melyet a civilisatio nyújt, a civilisatio, mely­nek alapgondolata ellen törnek. És már-már azt hitetik el a felszínesen szélőkkel, hogy ez izgatás több az izgatásnál. Tényezői erőt vél­nek érezhetni magukban, akaratuk érvénye­sítésére is. Fennen hirdetik, hogy nem csak a jövő az övék, a jelen is. És a retrográd esz­mék kenyérelégségének ezen napjaiban, a­mi­dőn arra kerül a sor, hogy az ország akarata nyilatkozzék ebben a kérdésben, a nyilatko­zat, a válasz nem az, hogy a létező egyenjo­gúság megtámadtassék, megbéníttassék, rajta rés­­ztessék, hanem ellenkezőleg az, hogy a­miben ez az egyenjogúság még hézagos volt, nyerjen kiegészítést, a­miben az épület hiá­nyos volt, nyerjen betetőzést. És pártról-párt­­ra, tanácsteremből-tanácstembe jut a kérdés, és a válasz mindenünnen aképpen hangzik, a­mint a szabadelvűség józan politikája kívánja. Kifogás — a szorosan vett egyházi tényezők kivételével — úgyszólva általánosan csak a tervezett intézkedés partiális volta miatt hangzik; sehol nem nyilatkozik az az állító­lag oly nagy erőre kapott retrográd irány­zat. És ha felszólalnak azok a férfiak, a­kik az antisemitismus képviselésének kétes di­csőségét arrogálják maguknak, látni fogják, hogy vélt hatalmi terjedésük napjaiban, sötét eszméikkel, s agyafúrt theóriáikkal, nem ke­­vésbbé magukra vannak, mint voltak hajdan. S hogy Horvát Boldizsár fölemelte nyomatékos és mindig tisztelettel hallgatott szavát ezek ellen a zajongó és ezért hatalma­saknak tartott irányzatok ellen­­ fogadja érte köszönetü­nket. Amit ő küzdelmeinkben és fegyvereink megválasztásában kérései vagy rosszul, az részlet kérdése, amelyre nézve e perc­ben nem veszszük fel a vitát; örvendve consta­táljuk e helyett, hogy az irány, amelyben a magyar állami érdekek egyete­mes fejlesztésének modern hívei haladnak, közös iránya mindazoknak, akik a szabadsá­got szeretik s megbecsülni tudják. És a volt igazságü­gyminiszter beszédét elteszszü­k ma­gunknak becses fegyver gyanánt minden al­kalomra, amikor deákpárti jelszavak és remi­­niscentiák hamis fölidézésével a sajtó terén vagy egyebütt akár a retrográd eszmék, akár a mindent egyszerre, akár a va banque poli­tikáját akarnák megkedveltetni a közvéle­ménynyel. S a Deák-politika hamis hirde­tői ellen hivatkozni fogunk Horvát Boldi­zsárra, ki a szabadelvüség, az eszélyesség, a jogtisztelet és megfontolás politikáját ma is ily ékesszólón és meggyőzőn hirdeti. A „NEMZET“ TÁRCZÁJA. November 20. A lőcsei fehér asszony. Történ­eliELi regiéaa­y. ÖT KÖTETBEN. Irta: Jókai Mór. Első kötet. 21 — A feleségemet! Akkor gyere velem. S azzal karon kapva a kedves bajtársát, vitte őt rohanva magával, útközben rátaláltak Belleville el­hullott kardjára. Azt is felvette, a kezébe adta a lo­vagnak. — Megyünk az asszonyomhoz ! No ez szép találkozás lesz. Doctor Cornides ez alatt odafenn minden tudo­ mányát kimerítette, hogy az alvó úrasszonyt életre keltse, természetesen eredmény nélkül. Tanúi voltak a sikertelen kísérleteknek többen a házkutatást végzett polgárok közül, a­kikhez csatla­kozott később Fabriczius is. A bíró, a mint Belleville lovagot a drabantjai elnyomták, visszasietett Korponayné hálószobájába, nehogy távollétében az asszonyt valaki az egyetértő szövetséges társai közül a történtekről értesítse. Ez alatt Vencze Klauz is előkerült a villamos géppel. Megcsinálták az ember­lánczot. A doctor fogta az egyik kezét az alvónak, Platzinger polgár a mási­kat, a többiek egymásét. Venczerlauz hajtotta az üveg kereket. A doctor hozzányúlt a jobb kezével az ör­­döngös gép villanysürítő rézfejéhez; valamennyien mind elordították magukat, olyan formát érezve, mintha a könyökük sajgó erére kaptak volna egy botű­tést. Csak az asszonyság nem nyitotta fel a száját. — Még erősebb electricitást kell összegyűjteni !­­ monda a tudós ezermester, s Wenczerlauz urfi újra hozzáfogott nagy igyekezettel hajtani a gépet, a köz­ben kandi tekintettel pislogva az alvó tündérre, kinek­­ nem volt módja az éji öltöny fodrait helyeigazítani, mik az ébresztési kísérletek alatt félrecsúsztak. De mielőtt másodszor is megrázhatta volna a doctor a szép alvó tagjait az aprópénzre felváltott mennykővel, berontott az ajtón a hazaérkezett férj, kisérve Belleville lovagtól. Mikor meglátta ezt a sok hívatlan szájtátó fér­fit a felesége nyoszolyája körül, magát az asszonyát pedig élettelen beverve a párnáin, csakugyan azt hitte, hogy feleségét torturázzák. Hozzá a doctor alakja, a villamos gép, s az azt hajtó hóhérlegény. Éktelen dühbe jött, széttaszitotta az útjában állókat s a legjobban kezeügyébe eső "Wenczerlauz nyakát megragadva, orditá: — Mit csináltok ti itt ? beszé­lélek fiai! Doctor Cornides, felismerve a kapitányt, két mankójára emelkedik, fejét a vállai között csaknem elvesztve, kenetteljes hangon mondá: — Moderálja magát kegyelmed, kapitány uram. Physicum experimentum producáltatik, elec­­ trica macbinával contra soporem artemisialem. Korponay a doctort félretolta maga elől, Wen­­czerlauzt odalökte a villamos gépre, s azzal az ágy­hoz rohant; kezeit az alvó feje alá tette, s magához emelte; szemeit, ajkait sorba megcsókolta, nevéről szólt rá: »Juliánnám ! Juliskám, galambocskám! Én vagyok itt! Ébredj fel. És ecce ! A gonosz tetanusnak egyszerre vége szakadt. A nyak nem volt megmeredve többé; szépen meghajlott; a szempillák felnyíltak, az öklök, a­mik görcsösen szok­ták be a hüvelyujjaikat, lágyan széj­jelváltak; az ajkak mosolyogtak; szavakat rebegtek. Még egy repetált experimentum a hitvesi csó­kokkal, s a kábulat végképp elenyészik; az alvó esz­méletéhez tér; lát, hall és érez, aztán nagyot sikolt örömében, s mind a két karját a hízelgő ébresztő nya­ka körül fonja, s visszaadja neki az orvosságot, erő­sebb dasisban, hevesen libegve hozzá: »kedvesem, ara­nyom, bálványom, édes kis uracskám.« Doktor Cornides kihúzza a palástja zsebéből a jegyzőkönyvét, s az okuláréján keresztül nézve, beleirja álma hegyével a praxist: »Contra soporem artemisi­alem . — oscula mariti. — Specificum. — Proba­­sum est.« — Urak! Úgy hiszem, hogy mi itt ezen a he­lyen egészen fölösleges emberek vagyunk.Monda Belle­ville lovag. — Magam is azt tartom. Szólt Fabriczius. A kapitány úrnak ott a helye a felesége mellett. Kend­­ nek Alauda Wenczezlauz a Keterhäuschen mellett, a strázsán, a­mig föl lesz váltva ; a többieknek a ma­guk őrtornyán , a doctornak az officinájában; nekem a városházán, Belleville lovagnak pedig a börtönben. Erre a szóra félbeszakitó Korponay a viszont­látás boldog ölelkezését s sietett a beavatkozását érvényesíteni. — Protestálok! Biró uram. Belleville lovag ka­tona. Ő felette polgári magistratus nem ítél; ő csak katonának adhatja át kardját. — Én fogom őt őrizni és én felelek érte.­­ — Ám lássa kegyelmed. Szólt Fabriczius, elég önuralkodással, hogy semmi arczkifejezéssel ne ma­gyarázza szavait. »Mi többiek menjünk; Belleville lo­vag maradjon!« Belleville is kénytelen volt belenyugodni ez ex­­pediensbe , s savanykás képpel adta át a kardját Kor­­ponaynak. — De hát csakugyan mit vétettél, pajtás? — kérdezé tőle a kapitány, mikor a többiek eltár­koztak. Belleville lovag félre nézett a hölgy felé, ki tér­deit karjaival átfonva, s magát fehér ágyleplével nya­kig beburkolva, olyan daemoni hamissággal mosoly­gott feléje. — Mit vétettem ? Azt, hogy nem akadályoztam meg az öregapámat abban, hogy az öreg anyámat fe­leségül vegye, mert már az apámtól is hiba volt a vi­lágra jönni; de én tőlem már valóságos vétek, nem okulni a példáján, s otthagyni a poklot, hogy aztán nagy kerülővel jussak megint vissza. — Valami kaland volt! — suttogá Korponay. — Va! farceur! Kitelik tőled! S azzal gyöngén a hátára ütött. — No gyere, csókolj kezet az asszonyomnak, kívánj neki jó reggelt, s aztán menj át a szobámba, hűlj le az ágyamra és aludjál békével. Én nem há­borgatlak. — Köszönöm. Belleville lovag hallható, alig tette be maga után az ajtót, a csalfa tündér örömének csattogó hangjait, ő pedig aludjék békével. Pedig hiszen nem a férj vetteté föl a lőporos tornyot. Ezt a helyzetet csakugyan Belzebub találta fel az elkárhozott extra­ megkínzására. (Folytatása következik.) A magyar modern dráma. (Osiky Gergely munkái.) Irta: Ddczl Lajos. (Befejező közlemény.) Mondják, hogy egy párisi út folytán fedezte fel az ifjú erejében levő, a papi öltönytől megszabadult férfi tulajdonképpeni tehetségét. Csiky látta ott Zola »L’Assemmoir«-ját, látta a többi en vogye-darabok­­ban is a cselekmény azon biztosságát, mely az affectusaira úgyszólván beiskolázott közönség szük­ségleteihez és idegeihez illenek, s oly darabokat ered­ményez, a­milyenek éppen kellenek. A franczia szerzők önkorlátozása, kik soha sem nyargalnak a formán, kik soha sem akarnak többet nyújtani, mint a­mi a fölál­lított keretben kényelmesen helyet foglalhat; kik úgy az alakban, mint a formákban modernek, s a legmeré­szebb röpülésnél is, mint a Mouche d’or, mégis a rendező láthatatlan drótján mozognak ; a megbízható biablonokhoz való óvatos ragaszkodás, párosulva azon találékonysággal, hogy ezen kipróbált keretbe mindig új részletek hozassanak, a divat fentartására s tovább fejlesztésére való tekintet a szellemből és routineből álló ezen pezsgő, mit a bécsiek »eredetiséggel föleresz­­tett techniká«-nak neveznek, derekasan hatottak Csiky tehetségére, s vezérfonalul szolgáltak eredmé­nyes működéséhez. Ezen új periódusnak első darabja, »A prole­tár­o­k«, oly színpadi sikert jelent, amilyet a magyar színház még alig ismert, s a­milyen a német színházban is, eltekintve az operettektől és helyi bo­hózatoktól, melyek mindig vagy száz, vagy két előadást érnek meg, a ritkaságok közé tartozik. Limitatlan darab, ha azon érzelmeket és érdeke­ket veszszük tekintetbe, melyek körül a cselek­mény forog, de mesterileg összeállított, finomul kiszámított épület, ha mint színpadi cselekményt színpadi világításnál tekintjük. Az ember alig haj­landó elhinni azt, hogy egy oly ember, ki két szép nőt vesz el, hogy azután barátainak átengedje őket s pénzért egyezzék­ bele a tőlük való elválásba,középpont­­ját képezhesse egy cselekménynek, a­nélkül, hogy az un­­dor a nézőt kiűzze a színházból.Ezen cselekmény merész­­ségét még j­obban növeli azon alakok rajzolása,melyekről a darab nevezve van. Egy öregedő salon-koldusnő, ki »mint a szabadságharcz egyik vértanújának özvegye«, a fölültetett társadalom adományaiból él, tulajdon­képpen azonban kém és courtisane volt, ki alig hogy megszabadult a fegyháztól ; egy ügyvéd, ki valami vétség miatt elvesztette diplomáját, s most mint ezen nőnek titkára, a meghatólag büszke kérőleveleket szerkeszti, amiért, a nő undorító konyhájának maradé­kaiból él ; egy kifosztott földbirtokos, ki semmit sem tanult, s ki most »régiségbuvár« ez ég alatt kártyából s adósságokból él ; neje, kit pénzért szerzett meg, s ki most, hogy ismét pénzre tegyenek szert, közremű­ködik abban, hogy volt férjének karjai közé hasonló ál­dozatot vezessen : ezek az alakok állnak a darab elő­terében. Világos, hogy az ilyen mű vagy elrettenti az embert, vagy fényes sikerrel kell végződnie. Az utóbbi eset volt az eset, s ettől kezdve Csiky Gergely bizton­sággal halad azon a téren, melyen ő és közönsége csakhamar otthonosan érzi magát. Legközelebbi darabja a »Czifra nyomorúság«. Tartós hatást aratott. Tárgyát Lindau Pál is földol­gozta : Oly embérek sorsa, kiknek a társadalom valami BELFÖLD. Budapest, nov. 20. A képviselőház holnap f. hó 21-én d. e. 10 órakor ülést tart. A képviselőház pénzügyi bizottsága nov. 21-én délután hat órakor ülést tart. Budapest, nov.20. (Minisztertanács.) Ma este több órai m­i­n­i­s­zte­r­t­a­n­á­c­s tartatott. Budapest, nov. 20. (A zugiskolák bezá­rása.) A képviselőház kérvényi bizottsága ma dél­után 5 órakor Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt tar­tott ülésében tárgyalta több törvényhatóságnak a rabbi-zugiskolák bezáratása iránti kérvényét. E kér­vényre a bizottság azon határozatot hozta, hogy a vallás és közoktatásügyi miniszternek adatik ki. Buda­pest, november 20. (A kivándorlás.) A kivándorlás egyes megyékben újabban örven­detesen csökken, így, mint Zólyom megyéből értesü­lünk, ezen megye területéről, a hiteles hivatalos ada­tok szerint ezen év első felében csupán két egyén ván­dorolt ki, de ezek is már előzőleg hosszabb ideig külföldön tartózkodtak. Budapest, november 20. (A virilis nevek megállapításához.) Újabban felmerült az a kérdés, váljon a pénzintézeteknél elhelyezett tőkékből befolyó jövedelem után, az 1883. VII. tcz. alapján kivetett adó figyelembe veendő-e a virilis nevek meg­állapításánál. Mint értesülünk, a belügyminiszter egy előfordult eset alkalmából, a pénzügyminiszterrel egyetértőleg kimondotta, hogy az ilyen adó be nem számíttathatik,s pedig tekintettel arra, hogy a virilis névjegyzék összeállításának alapul szolgáló adó­összegek csak­is az adó­hivatalok kimutatásaiban, avagy hitelt érdemlő községi bizonylatokkal tüntethetők ki,­­ valamint tekintettel arra is, hogy a pénzintézetek­nél elhelyezett tőkékből folyó jövedelem után kivetett adó a községeknél nem, hanem csak az adóhivatalok­nál s ez utóbbiaknál is nem egyenként, hanem som­másan iratik elő. Budapest, november 20. A Duna gőzhajótársulattal a kormány­­alkudozást kezdett. De ez lassan, nagy félbe­szakításokkal halad, daczára annak, hogy a társulat és a magyar állam közös érdeke azt követeli, hogy az egyezség a két fél közt mi­előbb létrejöjjön. Természetes, hogy ezt csak azon feltétel alatt óhajtjuk, hogy a magyar forgalmi érdekek teljesen biztosíttassanak, de ha ezt elérjük, ezen is túlmenő követelésünk nincs és haszontalan chauvinismusnak vagy fölösleges erőpazarlásnak tartanánk minden olyan követelést és törekvést, mely a Duna­­gőzhajótársulat iránti puszta ellenszenvből (talán a múltból származó, de most nem iga­zolható tapasztalás vagy traditio alapján) en­nek romlására törne. Mert e vállalat kipró­bált ereje nélkülözhetetlen Magyarország for­galmára, és ha ez biztosítva van az ország ér­dekeinek, akkor fel lehet hagyni minden el­lenkező kísérlettel, melyről lemondani, bár tudjuk, hogy mekkora erőfeszítést tesz szük­ségessé, mi sem akarnánk az esetben, ha a Duna gőzhajótársulat intéző körei elzárkózná­nak Magyarország méltányos igényei elől. Azonban ha azt akarjuk, hogy a kiegye­zés létesüljön (és ezt a legközönségesebb közgazdasági számítás is tanácsolja mindkét félnek) akkor egyfelől: a tárgyalásokra nem kell olyan befolyást gyakorolni akarni, mely a czéllal ellenkezik és egyoldalú ellenszenv­ből származik; másfelől: a feladattól el kell választani minden olyant, mi ahoz nem tar­tozik. Már­pedig, úgy látszik, az első követel­mény ellen ugyancsak vétenek a napisajtó­ban úgy Bécsben, mint Budapesten. A bé­csi sajtó izgatja a társulatot, hogy sem­miben se engedjen, a budapesti sajtóban pedig csak fenyegetőzéssel és vádasko­dással találkozik az ember. Úgy annyira, hogy meg vagyunk győződve, hogy ha ilyen módon folyt volna az osztrák vasúttársulat­­tal az alkudozás, e mellett a dissonans chorus mellett, mely minden lépten-nyomon a legel­lentétesebb és szenvedélyesebb módon akar befolyást gyakorolni a szereplőkre és inté­zőkre, az alku talán létre sem jött volna. Pe­dig Magyarország nem bánta meg, hogy lé­tesült az és Ausztriának sincs oka panasz­kodni. Kívánatos lenne, ha a nyilvánosság a Duna gőzhajótársulat kérdésében sem viselné úgy magát, hogy óhajtandónak lássék, a tel­jes titkolózás, mert így még tanácsait sem képes (pedig az elfogulatlannak ez a feladata) úgy érvényesíteni, mint ha azoknak objectív formulázást képes adni. Ezért tartjuk azt is kívánatosnak, hogy a múltból fakadó recriminatiókkal, vádakkal, Budapesten és a múltban gyakorolt monopó­lium kizárólagos álláspontjával Bécsben hagy­janak fel. Annyival is inkább, mert egyik is, másik is, sem a valóságnak, sem a közérdek­nek meg nem felel. Mert a Duna gőzhajótársulat újabb tarifa­­politikája sokkal inkább felel meg a magyar forgalmi érdekeknek, mint a korábbi. És ha most is állandóan tartja magát az a régi vád, hogy a nemzetközi forgalomban Magyaror­szágot háttérbe nyomja, hát ezt szigorúan bizonyítani és nagy óvatossággal fogadni kellene, mert pl. az előttünk levő magyar­­svájczi és román-svájczi-ebersdorfi tarifa ta­núsága szerint, a gabonaszállítás tarifája is kedvezőbb Magyarországra nézve, mint Ro­mániára; mi kitűnik abból, hogy pl. Pancso­­váról 82‘6, tehát mértföldenkint 0'78, Sze­gedről 85­ 2, tehát mértföldenkint 0-66, Se­­mendriáról 87'4, tehát mértföldenkint 0‘79 Turn-Severinből 129’7, tehát mifldenkint 0 96, Calafatból 1146’3, tehát mértföldenkint 0­ 96, Giurgevoból 166‘7, tehát mértföldenkint 0 87 márka egy métermázsa szállítása a magyar adóval együtt. Ez nem mutat magyarellenes eljárásra. És ha lenne némely relatióban hát­rány, követelni kell megszüntetését, feltételül kell felállítani, hogy sem a transitoban, sem az exportban Magyarország hátrányt, illető­leg más állam vele szemben előnyt ne nyer­jen , de nem kell ellenségnek tüntetni fel azt a társulatot, mely újabb időben csakugyan méltánylattal viseltetik a magyar kereskedők kívánalmai iránt. A kiegyezés feladatául tekintjük termé­szetesen azt, hogy egyfelől : elvül állítsa fel, hogy Magyarország semmiféle relatióban for­galmi hátrányt a társulat részéről ne szen­vedjen, és másfelől : egy maximális tarifá­ban biztosíttassék neki az absolut olcsó szál­lítás is. De másfelől éppen ennek megszabásá­nál és követelésénél szem elől nem szabad téveszteni azt, hogy a Duna egységes folyó, hogy az szabad folyó, mely nem biztosít a Dunagőzha­jótársulatnak sem olyan mono­póliumot, milyent élvez egy vasút. És ebből a két tényből következik két axióma is. Az egyik az, hogy ennek tarifáját megosztani és két külön igazgatóságra bízni (ha a korlátok és biztosítékok szerződésileg megvan­nak) alig lehetséges. A másik az, hogy a he­lyi és nemzetközi versenynyel szemben bizonyos szabad kezet kell neki hagyni, ha egyáltalában erejétől és hasznosságától meg­fosztani nem akarjuk. Azonban még itt is, Buda­pesten egy magyar igazgató bizottság szervezé­se és a központi választmányban Magyarország képviselete módot nyújt arra, hogy minden egyes transactióban meglegyen óva a ma­gyar forgalmi érdek, a­nélkül, hogy a társu­latnak nemzetközi és helyi versenyképessé­ge, mely a magyar termelők és kereskedők­nek is érdekében áll, legkevésbbé is veszé­lyeztetve legyen. Továbbá el kell a kiegyezés feladatától választani a Vaskapu szabályozást, melylyel a Duna gőzhaj­ó-társulat nem foglalkozhatik, mert az állami feladat. De az érdekében sem áll, mert csak a versenyt fogja az megnyitni és nem az ő erejét megfelelő mértékben nö­velni. Hogy a gönyői ág szabályozással a tár­sulat is nyer, kétségtelen, de, hogy főleg ha a Vaskapu megnyílik, elsősorban állami ér­dek is, az is kétségtelen. Van Magyarország kezében az 1870-iki törvényben és a közigaz­gatásban elég más eszköz és concessió, mi a társulatra fontossággal bír; sem egyik, sem másik fél a Schreckschussokra szorulva nincs. Ezért tartjuk nevetségesnek a bécsi sajtó agyarkodását is. Hisz a társulatot kettévágni és megrontani senki sem akarja; a részvénye­­sek jogos érdekét és hatáskörét respectálja mindenki; de azért Magyarorság adja a for­galom súlyát és védelmét a társulatnak; arra megfelelő befolyást kell gyakorolnia. A régi helyzetet — a forgalom és verseny is meg­­változtató, a következményeket le kell vonni és elemezni, azaz kifejezésre juttatni. —r. ID TTL IF5 DJL 3D.­ ­ Budapest, nov. 20.(A szerbiai felkelés­­h­e­z.) Az újvidéki »Zasztava« a szerbiai felkelés alkal­mából nemcsak a szerb kormány és uralkodó, hanem monarchiánk ellen is izgat. Szerinte Milán király mo­narchiánktól kapta a felhatalmazást a szerb radikáli­­sok elleni fellépésre, és végső esetben a mi interven­­ciónkra számít, a­mi ha nem is európai háborúra, de mindenesetre döntő háborúra vezetne Oroszországgal, a­mit azonban Bécsben koc­káztatni készek, mivel kü­lönben koc­káztatni kellene a monarchia egész befo­­lyását a Balkán-félszigeten. De ha Nikolics tábornok le is verné a felkelőket és egy csomó radicális le is gyilkoltatnék, a rend és nyugalom nem térne vissza Szerbiában. Milán király nem boldogulhat, mivel sza­kított a nemzeti politikával. Egy másik »Kalphások és Pilátusok« czímű czikkében hasonlóan izgat a »Zasz­­tava«, csak hogy itt már azt insinuálja, hogy Milánt Bécsből eleintén biztatták , de esetleg cserben hagyják. Mindenesetre meglepő jelenség, hogy a monar­chia határain és a magyar sajtószabadság védelme alatt megjelenő lap, addig mer menni, hogy mintegy trónvesztességre ítél egy idegen fejedelmet, azért mivel a monarchia szövetségese. A mi egyéb állításait illeti monarchiánk távol volt és távol lesz mindég attól, hogy a szerbiai belügyekbe illetéktelenül beavat­kozzék, Milán király pedig souverain, a­kinek semmiféle idegen felhatalmazásra szüksége nincs. A szerb kormány eljárását kizárólag az anarchisták provocálták és igazolták. Azt azonban igenis consta­­tálhatjuk, hogy szövetségeseinket soha és sehol cser­ben hagyni nem fogjuk, és hogy az anarchia uralomra jutását Szerbiában nem nézhetnék nyugodtan, és pe­dig azon egyszerű oknál fogva nem, mivel az igen könnyen átnyúlhatna saját területünkre is, a­mire a legjobb bizonyíték éppen a »Zasztava« magatartása, melyet egyébiránt dalmatiai szerb lapok is támogatni látszanak. Róma, november 17. (D­epret­is és kabi­ne­tje. — A lapok a német trónörökös ú­t­j­á­r­ó­l.) Depretis miniszterelnök s vele együtt kol­legái szilárdul el vannak tökélve, hogy legalább egye­lőre a kabinetben egyéb változás ne történjék. Ez annyit jelent, hogy a kormány kabinetkérdést csinál a felsőbb oktatásról szóló törvényjavaslat elfogadásá­ból, illetve Bacelli közoktatási miniszternek javaslata

Next