Nemzet, 1885. szeptember (4. évfolyam, 1076-1105. szám)
1885-09-01 / 1076. szám
Szerkesztőség: Ferencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ................................................ 2 frt. 8 hónapra ...................................................... 6 » 6 hónapra ....................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. 1076. (239) szám. Budapest, 1885. Kedd, szeptember 1 IV. évi folyam. Budapest, augusztus 31 A pályaválasztás egyik legnagyobb árnyoldala a magyar társadalomnak. Az uj tanév megnyílott, s az uj tanévben is tömve vannak a tudományos pályára előkészítő tanodák. A gymnasiumok óriási túlsúlya még mindig változatlan. Tudósokra, classicus műveltségű férfiakra kétségkívül nagy szükségünk van. A magyar tudományosság szintén most van fejlődési stádiumában, virágzásának küszöbén. A régi, kipróbált férfiak helye annak idején nem maradhat betöltetlen. De egy nemzet tudományos színvonala nincs egyenlő arányban a tudományos pályákra tolongó ifjak számával. Hiszen különben Magyarország, hol a középosztály összes ifjúsága a tudományos pályákra özönlik, legelső sorban állna a tudományos vívmányok terén. Nekünk volnának a legelső nyelvészeink, jogászaink, történészeink, mathematicusaink, physicusaink, orvosaink, ügyvédeink, mérnökeink. Makaulay, Carlyle, Momsen, Arrago, Leverrier, Lesseps, Ihering, Hélie, Carrara stb. magyar emberek leendettek. Tőlünk élhetne a nyugat és nem megfordítva. Magyar lobogó alatt akkor egyik felfedezés a másik után történt volna, s nem kellene sajnosan tapasztalnunk, hogy elsők sehol sem vagyunk , sőt alig tettünk egyebet, mint recipiáltunk, tanultunk a nagy nyugati nemzetektől. Még sajnos abb, hogy valóban értékes tudományosságunkat sem tudtuk értékesíteni. A nyugat jobban ismeri a szláv tudósokat is, mint a magyarokat. És hogy többre nem vittük, bizonyára nem a magyar ember tehetségtelensége az oka. A magyar agy van legalább is oly jó koponya, mint akármelyik árja fajé. Bizonyos tekintetben nagyobb képességek, szunnyadó erők rejlenek benne, mint akár a német, akár az olasz, vagy franczia agyvelőben. Mi az oka tehát, hogy bár a magyarnak első rangú képességei vannak, s a magyar ifjúság szinte kizárólag tudományos képzettségre iparkodik szert tenni, s mégsem vívtuk ki mindeddig rém azon helyet, melyhez jogos igényeink lehetnek ? Azért, mert a magyar ifjúság nem a tudományért keresi a tudományos pályákat. Nem azért lesz jogászszá, orvossá, bölcsészszé stb., hogy a saját szakjabeli tudományt előbbre vigye, vagy mintha azért lelkesednék, hanem mert úri foglalkozást, passiót, vagy megélhetési módot keres. Mindenesetre nagyon kevés fiatalembernek van oly ábrándja, hogy a tudományt mint ezért tekintse. És a tudományos pályákra nemcsak a tehetségesek mennek, hanem válogatás nélkül az egész tömeg. De nem a tudomány világossága vonzza magához a tudatlanság sötétségéből, hanem mert a diploma úri ezégét, az iparos vagy kereskedelmi czég ellenben, szerinte, megabízó. A technikai pályákra most már a magyar »történeti« családok gyermekei is csak rá lépnek. Eddig ez sem igen történt, ennyi-ben tehát javulás észlelhető. De a mérnökség szintén úri foglalkozás. A mérnökké képesítés szintén diploma. A társadalom aristocratikus hajlamainak enyésztét az ifjak pályaválasztása csak akkor jelezné, ha a történeti középosztály, sőt egyáltalán a középosztály fiai is elmennének az iparos és kereskedelmi pályákra. Nem azt értjük ez alatt, hogy mind e pályákra lépjenek, s a tudományos pályák legyenek elhagyatva. Ellenkezőleg, a tudományokat nálunk jobban kell mivelni. Ehhez azonban nem a szám, nem a tömeg szükséges, hanem a qualitás. Az iparos és kereskedelmi pályák ellenben elbírják a jóféle anyagot, ha nagyobb tömegű is. De itt a tolongásról szó sincs. Mi egyátalán nem osztjuk azon magyar táblabíró felfogását, ki secundába pónált fiát azzal fenyegette, hogy ha még egyszer megbukik, iparosnak adja a büntetésből. A kereskedelmi és iparos pályára is lelkesedéssel, ügyszeretettel kell lépni. Ha egyszersmind tehetséggel, annál jobb. A magyar iparnak és kereskedelemnek az is nagy hiánya, hogy a táblabíró felfogás átalános. Csakhogy a fenyegetés többnyire fenyegetés marad. Még a kevésbé tehetséges, vagy épen vizeszn urficskák szüleinek is — szegények vagy gazdagok bár — derogál gyermekükből iparost nevelni. Valahogy átusztatják gymnasiumon, egyetemen s azután elmegy — ujoncznak az értelmi proletárság vörös zászlaja alá. Ez az átalános szabály, kevés a kivétel. A magyar társadalomnak pedig, komoly veszélyekkel való fenyegetés terhe alatt, minél előbb át kell alakulnia e tekintetben is. Iparunk nem lesz, míg a magyar ifjúság, értelmi és anyagi tőkével, az iparos pályákra nem lép s amig az ipar és kereskedelem nem részesül megfelelő tisztességben. Minden év hoz tanulságot s a tanulsággal javulást. Tény, hogy a közszellem kezd átalakulni. Itt-ott már világosan láthatók az uj idők jelei. A jelen tanév szintén legalább előhírnöke a változó időnek.IDe a változásnak és átalakulásnak gyorsabbnak kell lennie. Különben elkésünk. Elkésnünk pedig nem szabad, mert akkor egyszersmind lekésünk a civilisatio robogó vonatáról tünő minőségű tenyészanyag beszerzésére. Az állat- , tenyésztés fölkarolására sem kedvezők ugyan a kilátások, mert különösen a sertéstenyésztés a jelenlegi nyomasztó árak mellett alig űzhető nyereséggel. Ebben a tekintetben is lehet azonban lendíteni azáltal, hogy ott, ahol a viszonyok alkalmasak, a hússertések tenyésztetnek, amire nálunk nagy szükség van. A tenyészsertéskiállítás ezen fajok megismerésére is alkalmat fog adni. Ezen állatkiállításokat nem ajánlhatjuk eléggé gazdaközönségünk figyelmébe. Budapest, aug. 31. (Román irredentisták.) A nagyszebeni »Tribuna« a bukaresti román irredentista alakuló bizottságának egy kiáltványáról tesz említést. Azt mondja, hogy a »bizottság« ezen kiáltványát zárt borítékban küldötte a szerkesztőségnek. A hosszúra terjedő kiáltványból pedig csak igen kis részletet közöl, és pedig csak is azt, amelyet jónak talál, és melyben az irredentisták a mérsékelt románokat is (a kikhez a tribunatták magukat is számítják) fenyegetik golyóval és dynamittal. Ezúttal négy pontot emel ki belőle és pedig 1- öt. »A magyarok Kolozsvárott ma kimondják népünk fele felett a halálos ítéletet.« 2- er. A románoknak azt mondja: »A ti tisztességes és szorgalmas gyermekeitek, kiket nagy áldozatokkal kiképeztettek, az országban egy falat kenyeret sem szerezhetnek maguknak.« 3-or. A romániai románoknak azt mondja: »Egy kormánynak megvan az állam követelte eszélyesség által diétáit útja, ne iparkodjunk őt ettől eltérííteni. Hanem tegyük meg mi kötelességünket, mi a nemzet és mi a közvélemény.« 4- er. A magyarországi románoknak pedig azt mondja: »Ne engedjétek, hogy titeket a félénk és bölcselkedő értelmiség elámítson. A törvényes rend reátok nézve megszűnt létezni már régen, azóta, mióta általa egyetlen egy jogotokat sem tudjátok védelmezni. Fordítsatok hátat azoknak is, a kik türelmet kívánnak tőletek. Ők csak saját maguknak barátjai és nektek öntudatlan rosszakaróitok. Sorakozzatok tántoríthatlan hűséggel azokhoz, a kik el vannak szánva veletek menni az uj utón és készek az önfeláldozásra.« A »Tribuna« ezeket közölvén, azt jegyzi meg, hogy daczára, hogy a kiáltvány ellenük is van intézve, készek tovább is megmaradni az állami eszélyesség követelte útjukban. A kiáltványra azonban vissza fog térni, amiből hihetőleg még érdekesebb dolgokat is fogunk megtudni. Budapest, aug. 31. (Bosnyák felirat ő felségéhez.) Kapetanovics bég, Bosznia egyik leggazdagabb földbirtoka, jelenleg Boszniában és Herczegovinában körutat tesz és aláírásokat gyűjt a felirathoz, melyet egy küldöttség Pozsegában át fog nyújtani király ő felségének. A bég — mint az eszéki »Drau« jelenti — eddig a legjobb sikerrel jár el. A NEMZET TÁRCZÁJA. Augusztus 81. Ebédlő-vagonok. (Dining Cars.) — Augusztus 30-án. Régi krónikák és öreg emberek azt beszélik, hogy valaha hetekig tartott az utazás Magyarország egy-egy félreeső megyéjének székhelyéről Pozsonyba, hol az országgyűlést tartották, vagy pedig Bécsbe, hol a kormányzás központja volt. Amulva hallgatjuk az ilyen beszédet, mint valami legendát, melynek talán fele sem tréfa, vagy pedig fele sem igaz. Hetekig! Hiszen az osztrák-magyar vasút délutáni gyorsvonata 4*5 óra alatt (4.15—8.45) szállítja fel az embert az osztrák fővárosba. Az is igaz, hogy ez a leggyorsabb vonat a monarchiában, vagy 70 kilométert tesz meg óránként, és hegyek, völgyek, falvak, földek csak úgy röpülnek hátra a távol láthatárba, mikor ez a leggyorsabb »futár« száguld végig a Duna partján. De azért tévedne, ki hinné, hogy ez a vonat valaha kielégített gyorsaságával csak egy utazót is. Négy és fél óra ! Hisz ez a végtelenség. Egy helyben ülni, az örökös dübörgést, zakatolást hallgatni ; saját szivarunk füstjét az orron keresztül újra beszívni; a szomszédok bárgyú fecsegését vagy pláne horkolását hallgatni.. .stb.. .stb. Ki ne ismerné, ki ne hallatta volna maga is e panaszokat! Ó, az újkor nagyon ideges; és az ideges ember kíméletlen mindenki, még önmaga iránt is. De hát elvégre a vonatok gyorsaságának is megvan a maga határa, és aminthogy ősrégi meggyőződés szerint nem lehet »röpülni gyalog«, úgy az újabb tapasztalatok beigazolták, hogy kerekeken sem lehet. Meg kell tehát elégednünk az óránkénti 70 kilométerrel. Kell ez nagy szó, és kellemetlenül hangzik. Az emberek találékonysága oly udvarias, hogy ezt a szót sohasem használja. És midőn magukon a tényeken többé nem segíthet, az emberek képzeletéhez fordul. Azokkal köt egyességet. »Nem rövidíthetem meg többé a távolságot« — úgy szól — »de hát segitek máskép, végig csallak a távolságon.« Aki nem érzi a távolságot, arra nézve a távolság nem létezik. Ez az okoskodás áll, megtámadhatatlan. De hát mikép lehet az ember képzeletét annyira lekötni, hogy a híres a priori fogalmaknak, az idő és térnek létezéséről teljesen megfeledkezzék? A találékonyság erre azt feleli: Foglalkozzál, kedves barátom! — De mivel ? Újságolvasással. .. ? — Nem. De magaddal, a te kedves szeretetreméltó és mindenek fölött becsült éneddel. — Hogyan ? Hát mindig a körmömet piszkáljam ? — Dehogy! Hát... például, ...ebédelj! — Ebédeljek! És hol? — Hát, ime az ebédlő-vagon. Ezt kizárólag a te kedvedért, a te mulatságodra, a te megelégülésedre fundáltuk ki, kedves impatiens pátiens! Látod ott ama díszes barna egyenruhás bácsit, az a fényes ebédlő-kocsik külön kalauza. Annál valami csekély taksát fizetsz, menetdíjadon kívül; vagy 30 krajczárt; ezért bárczát kapsz és aztán jogod van belépni az ebédlőbe és ott. . . Hiszen tudod, a töltött káposzta mellett az ember nem unatkozik. — Pompás! És ... aztán .. . van ott igazán konyha ? — Konyha ? Különb konyha van abban a vagonban, mint a mekkai főmufti palotájában. Ennek alig lehet ellentállni. Az ember felszáll az ebédlőbe, és itt valóban kellemes meglepetésben részesül. Az ebédlő-vagon két nagy és tágas teremből áll, melyek mindegyikében hat asztal mellett 18 ember étkezhetik, úgy pedig, hogy két avagy négy személyből álló társaságoknak külön-külön asztal jut. E tágas, magas termekben szabad a járás-kelés, friss a levegő és bőséges a világítás. Az oldalfalak vékony közbeeső keretekbe illesztett nagy és erős üvegtáblákból állnak, melyeken át korlátlan kilátás esik az egész tájra, mint az úgynevezett kilátásos kocsikból (Aussichts-Wagon.) Az ablakok felső fele ügyes készülék segélyével könnyen nyílik és a nagy ventilátorokkal egyetemben a levegő tisztítására is használható. A wagon falazata finom préselt bőrrel van bevonva; ugyancsak préselt bőr födi a könnyű kényelmes székeket. Két nagy négy karos lámpa világít minden teremben , és ezenkívül minden asztal mellé még külön falhoz erősített gyertyatartó is alkalmazható. Az egész terem belseje ízléses, finom és válogatott; jellege: a szilárdság és valami félreismerhetetlen modernizmus, mely igen kellemes hatást tesz. Hogy álmodoztunk mi szegény elmaradott európaiak a híres Pullman kocsikról, melyek az amerikai Pacific-vasutnak egyik legsajátosabb furcsaságát és egyszersmind legkellemesebb újdonságát képezék. Nagy és fényes ebédlő termek, melyekben az ember kényelmesen és jól étkezhetik, sétálhat, társaloghat, szóval szabadon és kénye szerint mozoghat, míg a hosszú vonat a megrettent bivalycsordák nagy ámulatára az őserdőkön és prairieken végig röpül, mint a civilisatio rettenthetlendémona. Ez aztán pathos! És az újságok még meg is fűszerezték mindenféle yankee-vicczekkel, melyeknek meglepő voltát rendszerint csak gorombaságuk múlja fel. Mr. Hopkins, ki szomszédjának zsebébe pök, azt állítván, hogy a zsebet kandallónak (! !) nézte; Mr. Blackwood, ki száz módot tud arra, hogy a menetdíj fizetése alól kibújjék és még egy kis »kárpótlást« is kapjon a vasúttársaságtól tarka dollár-papírokban. Nem állhatunk ellen a kísértésnek, hogy a tiszteletreméltó Blackwood úr egyik legjelesebb fogását el ne mondjuk. Blackwood úr betilt a New Yorkból San Franciscoba vezető óriási vasút egyik legfényesebb kocsijába, anélkül, hogy menetjegyet váltott volna. Amint látja, hogy a vonat kalauza közeledik és kéri a menetjegyeket, kidugja kopott kalapját és bozontos fejét a kocsi egyik nyitott ablakán. Amerikában az utasok jegyüket rendesen öltözetük valamely feltűnő pontjára erősítik, hol azt mindenki azonnal láthatja. Beillesztik felöltőjük felső gomblyukába, vagy kalapjuk szalagja mögé dugják. A kalauz aztán egyszerűen körüljár a teremben és vizsgálja, hogy »kiállította«-e mindenki jegyét. Csak akkor szólítja meg az utast, ha jegye nem látható. Amint Mr. Backwoodhoz ér, ki háttal áll a többi utazó közönség felé, és nagyon kihajolva, feszült figyelemmel látszik vizsgálni a táj egyes apróságos részleteit, megszólítja a kiváncsi urat. — Uram, kérem jegyét! Blackwood úr nem mozdul. A vonat röpül, mint a sárkány .; robogása minden egyéb hangot elnyel . Blackwood úr tehát nem köteles meghallgatni a megszólítást. — Uram, — ismétli a kalauz — szabad kérnem jegyét. Mr. Blackwood mozdulatlan és figyelmes — kifelé. Ekkor a kalauz türelmetlenül megránczigálja a természeti szépségekért rajongó utazót, ki ijedelmet színlelve, sebtibe visszavonul és hátra tekint, úgy azonban, hogy kalapját az ablak keretébe üti és fejéről lehullajtja. A vonat tova robog , a kalap az útszélen hever. Ekkor komoly indignatióval néz Blackwood úr a kalauzra. — Jegyemet kéri. Ott van. (És rámutat a távolban elmaradt kalapra.) Ön pedig legyen szives újdonat uj kalapom árát megadni. Szóváltás. Lárma. A közönség az utasnak fogja pártját. És a kalauz fizet. Így jut Mr. Blackwood új kalaphoz, megtakarítván az útijegy árát. íme, ilyen czifra, az élet az amerikai vasutak társalgó és ebédlő kocsijaiban. Hát nálunk bizony mindez egyszerűbb. Az ebédlő kocsik kényelemre és a berendezés fényére nézve ugyan vetekednek Amerika bármely Pullman-kocsijával, de a vad természet romanticája nem környezi őket és az utazók »sticklijei« nem háborgatják belső békéjüket. Rendeltetésük a kényelem és szórakoztatás, és e kettős czélnek teljesen megfelelnek. Úgy ül bennük az ember, mint bármely más elegáns étteremben. Az asztal szilárd, az edény meg sem inog rajta; és a bor, a leves még meg sem reng a pohárban és csészében. Az étkek és borok elsőrendű finomságúak; a szakácsművész, a pinczemester pedig a borok lelkiismeretes megválogatására és kezelésére nézve akár kanonok is lehetne. Csak egy léleknyomó titokzat környezi e pinczemestert: az ember nem képzelheti el, hogy hol lehet ez embernek a pinczéje e nyolcz kerekű kocsin. Mert ez iszonyú hosszú kocsinak nyolcz kereke van ám, és ezenkívül még valami dupla rugós alkotványa is, melynél fogva simán megy a vágányon és kikerüli még a legcsekélyebb ingadozást is. Hauser Nándor úr, az osztrák-magyar állami vasúttársaság forgalmi ellenőre a mai (vasárnapi) első próbamenet alkalmával szeretreméltó előzékenységgel meg is magyarázta nekünk a dupla rugók kényes mysteriumát, de hat forgalmi ellenőr legyen az, aki az ilyen kiváló technikai találmányt egyszeri magyarázatra el tudja érteni, így hát mi sem magyarázhatjuk tovább. Pedig ez volna a fődolog kirándulásunk folyamában tett tapasztalatainkban. Csak annyit mondhatunk jó lélekkel, hogy a mai első próbamenet teljesen sikerült, eredménye minden tekintetben kitűnő volt. Erről meggyőződött nem csupán az ez alkalomra meghívottak kis társasága, hanem az utas a közönség is, mely már Vácz közelében elárasztotta a termeket és komoly öntudatossággal hozzá látott a jóizű falatozáshoz. Schwab Vilmos, császári tanácsos úr, a vasút bécsi főfelügyelője és jeles forgalmi főnöke, mint e próbamenet vezénylője, igen helyesen úgy vélekedett, hogy az utazó közönség is részesítendő az első nap ünnepélyességében, és megnyitotta a termeket. Az expeditió házigazdája pedig a Wagons-Lits társaság igazgatója Wendt Pál úr szolgáltatott a közönségnek úgy, amint — saját szavai szerint, — mindig fog szolgáltatni, azaz fényesen. Schwab tanácsos úr igen szép felköszöntőt is mondott a magyarországi vendégekre és beszédét magyarul is fejezte be, tisztán és helyesen ejtvén ki a magyar szót. — Kitől tanult tanácsos úr ily jól magyarul? kérdők. — Kitűnő mesterem volt, feleség feleségem, ki magyar születésű és magyar lelkű asszony. A »Wagons-Lits et Grands-Express« társasága, melynek üzleti hálózata kiterjed egész Európára, kétségkívül nagy hasznot fog vonni ez új vállalkozásból. De nem is kímélte a költséget. Az egy Münchenben épített és Saint-Ouen-ban (Francziaország) berendezett ebédlő wagonja, melyet ma láttunk, 50.000 francjába került; a wagon minden ablaka 100 franc, négy függő lámpája 2500 franc volt. Mesés összegek a tárgyakhoz képest! De hát ily féle vállalkozások csak úgy jövedelmezők, ha kielégítő szolgálatot tesznek. Ezt pedig nem fukarkodással érik el. Az osztrák-magyar állami vasútnak is nagy előnyére lesz a fontos újítás, mert a közönség mindig hálás, midőn kényelméről kellően gondoskodnak. Legtöbbet pedig maga a közönség nyer vele, mert aránylag csekély díjért nagy kényelmet nyer a pompás ebédlőkben, melyeket a mai ünnepélyes megnyitás emelkedettebb hangulatában elneveztek »robogó palotáknak.« A kifejezés túlzó. De ez a túlzás is jellemzi a kedvező benyomást, melyet e szerencsés újítás tett. Kétségtelen is, hogy az ebédlő-vagonok alkalmazása nagy haladást képez a vasúti személyforgalom terén, és ezért nálunk kedveltetésben is fog részesülni. Hiszen nálunk úgy szeretik a haladást! Hány mindenféle haladók voltak már Magyarországon. Először voltak a simpla haladók, aztán a »fontolva haladók« ; most új fajtájuk támadt; az» ebédelve haladók. Ezek talán a legpracticusabbak. És a legkomolyabbak is: ügyük mindenesetre nagyon harapós. BELFÖLD Budapest, aug. 31. (Az állatkiállítások.) Holnap az országos kiállítás keretében három állatkiállítás nyílik meg: a nemzetközi tenyészszarvasmarha, a nemzetközi tenyészsertés és a hízott sertéskiállítás. E kiállítások sikere eleve is biztosítottnak mondható, mert a felküldés rendkívül tömeges volt, úgyhogy azok mindegyike a legnagyobb állatkiállítások közé tartozik. De van e kiállításoknak nagyobb jelentősége is. A gabonatermelés csökkenő jövedelmezősége mellett gazdaságunkban mind nagyobb figyelmet kell fordítani az állattenyésztésre és e kiállítások alkalmat fognak nyújtani gazdáinknak a különböző helyes tenyészirányok megismerésére és ki KÜLFÖLD. Budapest,aug. 31. (A bevándorlókés a gazdasági viszonyok az Egyesült-Államokban.) Newyorkból a következőket írják a »Post«-nak. A kilátások az északamerikai Egyesült- Államokba való bevándorlók részére évről-évre roszszabbak lesznek. A bevándorlók nagy tömege gazdákból és iparosokból áll. Hogy legelsőbb is a gazdákról szóljunk, ezeknek nem szabad elfeledni, hogy a földbirtok az Egyesült Államokban keleten már annyira megdrágult, hogy egy gazda a keleti államokban nem képes a nyugati államok gazdáival versenyezni. A keleti államokban tehát a mezőgazdaságot mindinkább megszorítani igyekeznek és az iparra térnek át. A közép államokban mint Ohioban, Indianában, Illinoisban egy 120 acre-es (1 acre = 900 négyszögöl) gazdaság 6000—7000 dollárba kerül, mely költségehez még a felszerelés, a gépek s a marhaállomány stb. költségei számítandók. Azon államokban és területeken, ahol földet még alacsony áron lehet kapni, a jó és kedvező fekvésű területek már el vannak adva, vagyis szilárd kezekben vannak. Egy olyan bevándorló, aki arra vállalkozik, hogy egy darab vadon földet művelhető állapotba hozzon, az irtást csak úgy eszközölheti, ha van egy kis vagyona is, mert az irtott föld csak a harmadik, negyedik évben lesz hasznavehető állapotban. Neki le kell mondani minden élvezetről s oly nélkülözéseknek és fáradságoknak kell magát alávetnie, a melyekről művelt európai embereknek fogalmuk sincs. Nyáron reggeltől estig az égető nap hevében kell dolgoznia, télen meg 30—40 fokos hideget kiállnia. Olykor hetekig ki nem mozdulhat a hóból; a külvilágról semmit nem hall s nem lát semmi újságot, vagy levelet nem kap. Amerika éghajlata megközelítőleg sem oly egészséges, mint pl. Németországé. Az ellentét a roppant nyári hőség és téli hideg közt igen nagy s az időjárás igen hirtelen átcsap egyik szélsőségből a másikba s ezért a lakosok igen hamar meg is öregszenek. A kivándorlóknak tehát arra is gondolniok kellene, hogy itt hamar elcsigázódnak s elöregednek és sokkal többet betegeskednek, mint hazájukban. Hogy milyen kellemetlen helyzetbe jöhetnek a bevándorlók , mutatja az az eset , hogy az indiánok területével határos vidékről az összes letelepülők kénytelenek voltak pár nap előtt aratásukat és mindenüket hátrahagyva a városokba menekülni, mert az a hír terjedt el, hogy az indiánok fellázadni készülnek. Minden gazdára nézve nagy calamitás az, hogy az Egyesült Államokban sokkal több kenyérnek valót termelnek, mint amennyit ama világrész lakossága megemészteni képes; ennek következtében a gazdák oly olcsón kénytelenek terményeiket eladni, hogy alig élhetnek meg. A déli államok éghajlatuk miatt kevésbé alkalmasok bevándorlóknak, s ehhez járul, hogy a legtöbb államban oly gyarló a közbiztonság, hogy már emiatt sem boldogulhat a gazda. A gazdasági munkások tekintetében nagyobb a kínálat, mint a kereslet, s így e munkásoknak is rossz dolguk van. Különböző helyről a felett panaszkodnak, hogy napszámosok 50 centért sem kapnak munkát, ezzel pedig nem mennek többre, mint ha egy európai munkásnak 30—35 kv fizetése van. A tartós bevándorlás és a gazdasági gépek folytonos szaporodása, melyek minden munkát helyettesítenek, lenyomja a mezei munkadíjakat. S ép úgy, mint az amerikai mezőgazdaság, az amerikai ipar is a túltermelés káros hatását sínyli. A belföldi gyárak sokkal több árut állítanak elő, mint amennyire az országban szükség van, s az amerikai ipartermények csak igen korlátolt kelendőségre számíthatnak. Ennek következtében igen sok gyár vagy egészen bezáratik, vagy csak megszorított munkaerővel dolgozik, minek következtében sok ezer munkás elvesztő kenyerét, vagy alacsony munkadíjjal kénytelen beérni. Az ezerszámra bevándorolt európai munkások is lenyomják folytonosan a munkadíjakat, mert ezen munkások a viszonyok ismerete nélkül oly alacsony díjakkal megelégszenek, melyek semmi arányban nem állanak az országban uralkodó drágasággal. Amerikában minden európai munkás azt a tapasztalatot fogja tenni, hogy új hazájában neki sokkal többet kell dolgozni, sokkal jobban táplálkozni és ruházkodni, úgy hogy még a magasabb fizetés mellett sem javul helyzete. A nyelvismeret hiánya is sok alkalmatlanságot okoz neki, s kénytelen lesz azt is belátni, hogy igen nehéz itt jövedelmező állást találni. Mert azok az idők rég elmúltak, amikor a bevándorlóknak jó dolguk volt Amerikában. Budapest, aug. 31. (Oceanida maradványai.) A »Temps« érdekes kis közleményt hoz a most annyit emlegetett Karolina-szigetekről, azt sejtetve, hogy e szigetcsoport a mythicus Oceanida világrész maradványa. A Karolinák — írja-----sokkal érdekesebbek régészeti, mint hadászati szempontból. Egy hollandi missio, mely ezelőtt 25 évvel felkereste e szigeteket, jelezte legelőször, hogy azokon igen érdekes régészeti colossalis maradványok vannak, mint Páques szigeten. 1883-ban az angol L’Espiégle hajó látogatta meg a szigetcsoportot s tett azon észleleteket, amelyek a praehistoricus korból való monumentumokról szóló hollandi missionariusok jelentését megerősítik. A legérdekesebb romok Metalanin kikötőhelyen, Panapén és Chabrol kikötőben Kusay szigeten vannak. Egy egyszerű tény fogalmat adhat azokról. Az épületkövek, amelyekből ama romok építve vannak, nem kevesebb, mint 12 méter hosszuk, 6 méter szélesek és 7—8 méter vastagok. Azok az emberek, kik ilyen építőanyagot használtak a mechanicában és a művelődésben átalában igen előrehaladottak lehettek. És ezen köveken olyan díszítések is fordulnak gyakran elő, melyek nagyon emlékeztetnek a Páques szigeten levőkre, s végül úgy látszik, hogy ismeretlen irás nyomai is találtatnak a köveken. Ha ezen tény megerősítést nyer, s főleg ha az irás egyezni fog a Páques szigeten talált fatáblák írásával, e tény nagyjelentőségű lesz s világot fog vetni ama régió mesés történelmére, mely azt az elméletet tartalmazza, hogy a Páques sziget utolsó maradványa az Ausztrália és Amerika közt valaha elterült szárazföldnek, mely vulcanicus kitörés folytán merült volna el. A Karolinák több mint 2000 tengmérföldnyire esnek a Páques szigettől, s így nem valószínű, hogy egy continenshez tartoztak. De érdekes volna ily távol egymástól feltalálni egy és ugyanazon emberfaj civilisatiójának maradványait, kik valaha Oceanidát lakták. A tudományos világ figyelme fel van most keltve e kérdés iránt. Egy franczia missio már elindult a helyszínére, a Pâques szigeten archaeológiai gyűjteményt összeszedni ; egy német hajó is elment oda Upshur tengernagy lobogója alatt. Churchill amerikkai kapitány igen érdekes emlékiratot tett közzé az ott található monumentumokról és hierogliphizású megkövesült fatáblákról. Igen érdekes volna, ha a Carolina-szigetek ügye egyszerűen oda fejlődnék, hogy ezen szigetcsoport komolyan kikutattatnék. És e dolog nem is egészen valószínűtlen. Budapest, aug. 31. (Csehek és szerbek.) A prágai »Národni Listy« örömtől áradozó czikkben üdvözli a szerb túlzó nemzetiségieknek a congressusi választások alkalmával kivívott győzelmét s azon reményének ad kifejezést, hogy ezen egyházi választásoknál nyert váratlanul fényes eredmény hatással leendő politikai színezetű választásokra is s egyszersmind buzdításul fog szolgálni a többi nem-magyar, s kislelküségben tespedő nemzetiségeknek. Budapest, augusztus 31. (Az orosz »szentga«.) Andrieux, Páris városának volt rendőrfőnöke most teszi közzé emlékiratai második kötetét. Ebben többek közt azt állítja, hogy Gambetta a 2 millió franknyi rendelkezési alapból vagy másfél milliót zsebre rakott, amely állítást csak az teszi megmagyarázhatóvá, hogy Andrieux egyik legelkeseredettebb ellensége volt Gambettának. Érdekesebb, mert hitelesebbnek látszó az, amit Andrieux arról a szent ligáról beszél, mely Oroszországban 1881-ben alakult. Pár hónappal II. Sándor czár meggyilkoltatása után ugyanis az orosz aristocratia néhány kiváló tagja III. Sándor czártól engedélyt kért arra, hogy bizonyos titkos rendőrséget alakíthassanak, mely a nihilista hajszát nagyban űzné. Demidov sandonatói herczeg állt élén a ligának, mely elküldte ügynökeit az európai fővárosokba, s kieszközölte az idegen rendőrség közreműködését. Némely helyen ez ügynököket visszautasították, de Páriában — úgy látszik — elég jól fogadták. Parisban a praefectura egy volt tisztviselője szegődött a liga szolgálatába. Az ügynökök közt, kiknek száma légió volt, akadtak előkelő uracsok, kik ily módon igyekeztek zsebpénzre szert tenni. Az ügynököket nemcsak Szt. Pétervár, Moskva, Kiev, Odessa és a többi