Nemzet, 1885. október (4. évfolyam, 1106-1136. szám)
1885-10-10 / 1115. szám
Szekesztőbív: Ferencsiek tere, Athenaeum-épület, L emelet« A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 1115. (278.) szám. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .. -...................................... .. 2 frt. 3 hónapra .................................................. 6 > 6 hónapra .............................................. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 _ _______Reggeli kiadás. Budapest, 1885. Szombat, október 10 IV. évi folyam. Egyes szám 4 kr. Budapest, október 9. A főváros költségvetése minden alkalommal örvendetes képet tár elé. Most is örvendve nézzük a hatalmas számokat, melyek szinte megközelítik egy-egy, az európai sulyegyént fenyegető keleti állam költségvetésének számait, mert ezek azt bizonyítják, hogy Budapest erősen közeledik ahoz, hogy arányaiban elérje azt, hogy világváros legyen. A csekély hiány, mely a költségvetés végeredményében mutatkozik, szintén nem aggaszt bennünket, mert a főváros költségvetéseinek az a szerencsés természete volt eddig, hogy a mutatkozott hiányokat s a költségvetésekben rendesen jelentkezett jövedelmeket, messze túlszárnyalta a jövedelmek természetes emelkedése. Ez képezi a költségvetések fő jellemvonását, s ez mutatja legmeggyőzőbben, hogy az emelkedés, amelynek fővárosunk neki indult, solid, biztos alapokon nyugszik, melyek biztosítják erős és egészséges fejlődését a jövőben is. Nem célunk részletes elemzésébe fogni e költségvetés számainak. Azok megítélése a legutóbbi zárszámadások adatai nélkül úgy sem lenne lehetséges. Csak constatáljuk, hogy az emelkedés minden téren nyilvánvaló s a szerencsés körülményeket, melyek közt fővárosunk van, mi sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy a főváros saját vagyona — a ma nem kicsinylendő áldozatok daczára, melyeket a főváros minden évben hoz — évrőlévre növekedőben van s a legutóbbi zárszámadásokban messze meghaladja az előző becslés számait. Tisztában kell lenni mindenkinek vele, hogy a főváros, e gyors emelkedését elsősorban annak a kivételes helyzetnek köszöni, melyet hazánkban minden tekintetben élvez. Egy időben szokás volt izgatás tárgyává tenni az » elhanyagoltatást«, melyben a »jelen regime« a fővárost részesíti. Az ország egész intelligentiája, mely ez év folyamán hazája fővárosában megfordult, tanuskodhatik mellette, hogy soha vád ennél alaptalanabbik nem hangzott. Nem elhanyagoltatásról panaszkodhatik a főváros, hanem ellenkezőleg dicsekedhetik vele, hogy soha egy székváros igaz érdekeit kormány helyesebben nem fogta fel s öntudatosabban nem mozdította elő, mint a mai kormányzat Budapestet. Nem oly gyámolítás volt ez, mint aminőt a császári kormányzat annak idején Páris érdekében kockáztatott. Nem a milliók mesterséges elköltetése volt a czél, hogy azután nyomában a terhek túlságos emelkedése járjon; nem városrészek hatalmi eszközökkel való újjáteremtése, hanem az, hogy megadassák a fővárosnak minden mód az egészséges, természetes alapokon nyugvó, biztos jövőt ígérő fejlődésre. Az eddigi eredmények mutatják már, hogy e czélt a magyar alkotmányos kormányzat biztosította. A főváros szép, szebb mint a minőnek egy generatióval előbb apáink álmodni merték. Vidéki látogatók, kik huszonöt-harmincz évvel ezelőtt, már Széchenyi nagy arányú tevékenysége után, a fővárosban töltötték ifjúságukat, Erdély bérczei közül, az alföld pusztáiról, a vidéki élet munkájából fölkerülve Budapestre, bámulva állnakmeg a város láttára, melyben nem ismerik fel ifjúságuk egykori tanyáját. S szivüket büszkeség tölti el, mert a magyar ember szereti a fővárost, szerette kezdetleges állapotában, mikor a jövő ígérete volt csak, még inkább ma, mikor a főváros jelenje dobogtatja örömteljesebben a szíveket. S a főváros gazdag. Alig pár évtizeddel ezelőtt, a provisorium kezdetén, Pestnek bizonyos vízvédelmi építkezésekre kölcsönt kell keresnie. Igen nehéznek tartották akkor egy háromszázezer forintos kölcsön contrahálását. Ma közel százszor akkora a kölcsön, melyet szükségesnek és — ami fő — lehetőnek tartanak, hogy a főváros megfeleljen égető szükségleteinek, melyekkel lakosságának tartozik. A város végén oly értékűek ma a telkek, mint nem is nagyon rég közös közepén voltak, s a hatalmas terjedés, mely kifelé irányul, út meg új értékeket teremt úgy az egyeseknek, mint a municipiumnak. S a főváros egészségügy tekintetében is halad. Viszonyai e részben valaha s csak nem rég is, igazán szomorúak voltak. *Ma szemmel látható a haladás e téren is. A köztisztaság érdekeire áldoznak. Kórházakat emelnek. A humanisticus intézetek egymást érik. Ha megteremtik a helyes csatornarendszert s a végleges, bő és jó vizet szolgáltató vízvezetéket, hatalmas dolgot cselekesznek ebben az irányban is s a jövő nemzedék hálájára teszik érdemessé a jelen generatiot. De gondoskodni kell közterekről is, nagyobb számban és terjedelemben, mint eddig vannak. Kivált a gyermekek számára kellenek tágas, biztos, jó karban tartott, de túlságos szépítgetéssel használhatatlanná nem tett játszóterek. Oly terek, melyeken repülhessen a lapda, járhasson a kifutás, hogy idejekorán más élvezetekre ne kapjon kedvet az ifjú kedély s az algymnasiumba járó öngyilkosokkal s magukat kiélt érettségtevőkkel ne gyűljön meg azok baja, kik aggódnak a jövő nemzedék erkölcsi nevelésén. Más alkalommal alkalmat veszünk behatón foglalkozni a főváros ügyeivel. Most csak emelkedésén való örömünket s azt constatáljuk, hogy ezt minden tényező észszerű közreműködésének köszönheti. Constatáljuk, hogy ezt a jó egyetértést fönn kell tartani a jövőre is s akkor a fővárosnak állandókká válhatnak azok a szép napjai, melyeket az idén megért. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 9. A rüpök hang. Nem nagy szerencsétlenség meghalni. Az élő szervezet kétségbeesetten küzködik a megsemmisülés rémletesen sivár gondolata ellen, mert ez a küzködés a lét maga. Ha a küzdés véget ért, akkor már nincs semmi baj. A természetrajzi ember reszket a haláltól, az etnikai ember előtt van rettenetesebb rém is: a meggyaláztatás. Bölcs és józan ellenvetések légióját hallom. Nem lehet meggyalázni a becsületest. Mások gyalázó bántalmai nem a bántalmazottat, de a bántalmazót szennyezik be. Igen, de csak akkor, ha a megbántott ártatlanul kiomló vére ott párolog a társadalom előtt, mely különben kegyetlenül tört volna pálczát a szerencsétlen felett. Tarquinius megbecsteleníte Lucretiát. Lucretia megölte magát, tehát Tarquinius a gyalázatos. De ha Lucretia életben maradikkor Tarquinius csak egy ókori Don Juan és Lucretia?.........»Ismerjük az efféle hölgyeket«, mondotta volna Róma és mondaná a történelem. Becstelenítő bántalommal illeti egy ember a másikat. A megbántott megöleti magát a híres jövővel, aki meggyalázta. Neje és magzata utána bal. Ez tragikus! És a kiirtott család búl véget ért feje, bárcsak 11-ik rangú pénztári tiszt volt 600 frt évi fizetéssel, békén pihenhet sírjában, mert a világ jól ítél felőle. Gyalázat érte, de vérrel mosta le. S ha nem mosta volna le vérrel? Akkor minden »jóravaló« társaságban akadna egy ember, ki a belépő pénztári tiszttől megkérdezné, hogy »ostobasága, vagy szemtelensége nagyobb-e ?« És újra véreznie kellett egynek. Katonatiszt volt s a legvérlázítóbb, legmeggyalázóbb bántalom érte : arczul verték. Mit volt tennie — keresztül lövette magát. Nem békült, nem fogadott el bocsánatkérést. Elszántan, az ütéstől égő arczczal oda ment a barriere elé, a halál torkába. A perczben, mikor véresen összeroskadt — de csak a perczben — lehullott róla a gyalázat s lön hős és áldozat. S ha a por után nem tárja ki keblét kegyetlen ellenének? Akkor neve gyáva lesz, letépik kardbojtját s egy szó hangzik feléje mindenütt: »takarodjál!« Ő nem a bántalom botránkoztatja meg a társadalmat, hanem a vér! Ha meggyaláztatok az csak a te bajod egyedül. Legyen öntudatod tiszta, gondolkozásod nemes, szived jó — azért gyalázatos vagy. Casinók kigolyóznak, tisztikarok kilöknek, gentlemanek megtagadják tőled a kézszoritást. De üss, vagy áttess magadon halálos sebet, vérezzél és vergődjél pokoli kínokban egy erdő gyökeres, kemény talaján, — akkor és csak akkor mocsoktalan újra becsületed és csak akkor volt a bántalom, melyet elszenvedtél, gálád. Mert a gyalázatban élés rosszabb, mint a halál, a meggyalázottak kitárják keblüket a golyóknak. A legrosszabbon már túl vannak, nem veszthetnek többé sokat. Párbajt párbaj követ. Egyiknek tragikus vége még reszketteti az idegeket s már ismét egy dördülés, ismét egy áldozat. És mindenütt igy van az, ahol a párbaj mint társadalmi institutio tényleg létezik ? Nem. — Francziaországban vívnak néha a politikusok és journalisták. Egy-egy polémiát spádéval fejeznek be, — semmi több. Németországban a diákok »paukol«-nak, csupa barátságból, nagy ritkán baj is esik. A többi országok lapjaiban hiába keresünk duellum-bireket; ha találunk olyat, az bizonyosan a mi dicsőségünket hirdeti, mert a magyar »lovagias« mérkőzéseket a műveit nyugat sajtója csodálkozó gúnynyal ugyan, de mint nem érdektelen izgalmakat rendesen tudomásul veszi. Nálunk, igenis csupán nálunk áll a társadalom egy része folytonosan hadilábon. Nincs nap párbaj nélkül s nincs év, melyet ne 4—5 halálos párbajjal zárnánk le. S miért van ez igy ? A bennünket oly végtelenül jellemző nemzeti hiúság kész a felelettel. »A lovagias, heves magyar, ki nem tűr stb. stb.« .... igy hangzik a büszke, de izetlen és mit sem mondó felelet. Nem a magyar lovagiasság oka a sok párbajnak, — ó nem ! Oka igenis az a durva, az a bántó, az az éles — mondjuk ki a valódi szót — az alapokban, mely daczára európai színvonalon álló tudományos intézeteinknek, daczára palotasorainknak, daczára vasutainknak, daczára fényes irodalmunknak és még fényesebb cylinderünknek s daczára a civilisátió és humanismus ezer külső jelének: a monoklinak, az angol pantalonnak s a két giráns által forgatmányozott váltónak, — társadalmunkban még mindig — vagy tán épen most — uralkodik. Nálunk sokkal többször sértik meg az emberek egymást mint másutt. A más személye, becsülete csodálatosan csekély becsben tartatik. Egy boldogtalan és hitvány tévedés azt hitette el társadalmunkkal, hogy a magyarossággal bizonyos hetyke, féktelen hányavetiség is együtt jár. A legnagyobb szittya virtus, a bátorság fölösleges vadóczokat hajt, s az általános emberi tisztesség által megkövetelt mérséklet társadalmunk nagy része előtt szégyen számba jő. A rüpök hang harsog a Kárpátoktól az Adriáig. Szavak, melyek békességben élő, civilizált nemzeteknél csöndesen szunnyadnak a vastag szótárakban, hogy csak egy-egy nagyobb társadalmi, vagy politikai forrongás zajára ébredjenek föl, — nálunk bántó vijogással röpködnek folyton a légben. Parlamentünk aránylag nyugodt. A zágrábival alig állja ki az összehasonlítást. És mégis a mi nyugodt parlamentünkben nem ritkán hallani a mások becsületét beszennyező szavak egész özönét. Egy főrendinek egyszer félmillió ember »in solidum« volt becstelen s szavára »éljen« zúgott. Képviselőnk nem egy van, ki a »honárulás«, »hitszegés«, »megvesztegetés« szavakat csak enyhébb hangulatában, keményebb, azaz »rüpökebb« kifejezések hián használja. Sajtónk a »rüpök hang« valóságos első tenorja. A néhány közlöny, mely bizonyos nemesebb, nyugodtabb hangot mindig megőriz, dicséretes; kivételképen mered föl a folytonosan szitkozódó, rágalmazó, veszekedő, személyeskedő,egymást sárban hurczoló kisebb, nagyobb lapok hempergő elhapjából. A jóravalóbb lapok nagy óvatossággal kerülnek a mennyire lehet minden polémiát, tudva és látva, hogy azok, melyek a magyar sajtóban kezdődnek, legtöbbször utczai verekedéssel, jobb esetben párbajjal érnek véget. Vannak közlönyök, melyeknek minden rágalmát és becsületsértését békén és némán kell zsebredugni, mert tudva vagyon hogy szerkesztőik végül botra mennek. »Nomina sunt odiosa«, nem kell idéznünk ama humoristikus heti lapok czimét, melyek minden heti állandó élete egy-egy »b o t o z á s«, »p of ozá s« vagy legalább egy »kutyakorbács« igérés. S mig a jobbérzésü ember undorodva háborodik fel a »rüpő k hang« e harsogásától, addig a fővárosi sajtó által adott hangon buzgón zeng tovább a vidék. Kisvárosi pletykák, családi viszonyok és szerencsétlenségek tálaltatnak föl hétről-hétre a »vidék« számos hírlapjában gyönge stylussal, de annál erősebb szavakkal. Hogy az ellenpárt kortesének, a patikáriusnak felesége hány szeretőt tart, s hogy a polgármester — ki a közpénzekből ennyit és ennyit »lopott« el — köztük van-e, — azt az olvasó némely vidék közlönyéből könnyen megtudhatja. Ha még arra is kiváncsiak vagyunk, ki és ki által tartsa magát »felpofozott«-nak, akkor csak a »nyilatkozatok« rovatot — mely hasábokra terjed — kell olvasnunk. S amint sajtónk egy nem csekély része i, társadalmunk egy nem kisebb része úgy beszél. Nemrégiben, egy véres párbaj-per folytán, nyilvánossá lett, micsoda hangon érintkezik egymással a fővárosi »jeunesse dorée.« Ifjak,kik a tudomány és műveltség bő forrásaiból annyit menthettek, a mennyi az emberi elmét, szivet és ízlést a lehető legnemesebbé teheti, hitvány semmiség miatt halálos bántalmakkal illetik egymást. Egy legmagasabb tudományos rangfokkal bíró orvos, oly mértéktelen szavakkal áll boszut jó pajtásának alkalmatlankodásáért, hogy elképzelhetlen ezután, vájjon mit mondhatna többet egy írni és olvasni nem tudó kocsis. Egy még újabb párbaj a szilajság még riasztóbb példáját tárta elénk. Itt már nem volt elég a szó, itt már egy pornak is kellett csattania a végből, hogy egy fölingerült magyar ifjúnak gondolatai teljesen kifejezésre jussanak. Aripekbang, a Baczur Gazsi-korbeli barbarismus e maradványa, amely különösen a szenvedélyes faji reactió fölébredése óta növekvőben van, — egyremásra üti a legkínosabb sebeket a mások becsületén. A becsületen ejtett seb uj sebet kivon,— sebet a testen, mely golyótól találva összeroskad a párbajbarriere előtt s vonagló kínjaival nemcsak szánalomra és boszura, de gondolkodásra is hívja föl a magyar társadalmat. Ne csak a párbaj ellen egyedül kezdjetek mozgalmat. A párbaj végre is még hosszú időkig egyetlen mentsvára lesz a meggyalázottaknak. Kezdjetek mozgalmat a rüpok hang ellen. Ne tűrjétek el a műveletlen, gonosz bántalmazásokat, se a parlamentben, se a sajtóban, se a társaságban. Ne csak a győzelmes párbajozó ellen lázadjatok fel, de a brutális sértő ellen is. Ne tartsátokügyes magyar gyereknek a lelkiismeretlen kötekedőt, ki minden perczben kész egy szitokra s egy por adására. Szokjatok és szoktassatok mindenkit más becsületének tiszteletére, mérsékletre, civilizált hangra, kevésbé szittya, enyhébb társadalmi erkölcsökre. ANDRONICUS, BELFÖLD. Budapest, okt. 9. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, i. é. október hó 10-én délelőtt 11 órakor ülést tart. Napirend: A katonai (honvéd) hatóságok által közigazgatási úton hozott kártérítésben marasztaló határozatok hatálya és megtámadhatása tárgyában beadott törvényjavaslat harmadszori felolvasása és a zárszámadási bizottságba egy tag beválasztása. Budapest, okt. 9. (A főrendiház ülése.) A főrendiház folyó évi október hó 10-én, d. e. 11 órakor ülést tart. Napirend. A Francziaországgal kötött hajózási szerződés beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslat érdemleges tárgyalása. Budapest, okt 9. (Gróf Andrássy Gyula és a külügyminisztérium.) A külügyminisztériumban állítólag jelentkező válságról szárnyalt híreket már ma reggeli lapunkban volt alkalmunk megcáfolni. E híreket ma az »Egyetértés« azzal toldta meg, hogy gróf Andrássy Gyulát említette, mint ki gróf Kálnoky utódja lesz, a mi iránt — így szóltak a hírek — Andrássyval már tárgyalások is folynak. A »Pester Lloyd« ma esti lapja föl van hatalmazva, e híreket teljesen alaptalanoknak jelenteni ki. Budapest, okt. 9. (A tengerészeti költségvetés.) Mint a »P. Lloyd«-nak Bécsből jelentik, a delegatió elé terjesztendő tengerészeti költségvetés, dacára annak, hogy a tengerészeti kormány ez idei költségvetését önkényt szorította meg, a közös miniszterértekezleten hozott határozatok következtében nevezetes emelkedést fog felmutatni. Mint teljesen megbízható forrásból értesül a nevezett lap, a tengerészeti költségvetés költségtöbblete, melyet a tengerészeti kormány eredetileg 600,000 írtban javasolt, utólagosan 800,000 írttal felemeltetett, s így az ez évi összes tengerészeti költségtöbblet 1.400,000 írtra megy. Többek között a minisztertanács a következőket fogja a delegátió előtt javaslatba hozni: póthitelt a »Panther és Leopard« torpedókra, melyek jelenleg Angolországban építés alatt vannak, és melyek közül az elsőnek már ez év november havában kell Polába érkezni, azonkívül egy 19 tengeri mértföldnyi gyorsaságú torpedó-czirkálót, mely a trieszti »Stabilimento Tecnico«-ban fog készíttetni, továbbá a jövő évi hajógyakorlatokra a torpedóhajók szaporítását 10 naszáddal, a mi által torpedórajunk 80 naszádra fog emelkedni. ztTöreLn BéCS, okt. 9. [Eredeti tudósítás.] (A porta és a bulgár viszonyok.) Az önök levelezőjének alkalma volt ma huzamosabban beszélgetni a bulgár ügyről egy igen magas állású török diplomatával. A kérdések és a feleletek körülbelül a következőkből álltak : »Lehetséges-e, hogy a portának ne lett volna tudomása a készülőben levő forradalomról, holott a phanar félhivatalos orgánuma, a »Neologos«, három héttel előbb naponkint kimerítő tudósításokat közölt az előkészületekről?« — »A porta tudta, hogy létezik Bulgária és Kelet-Rumélia egyesítésére irányzott mozgalom, tudta azt is, hogy a bolgárok igyekeznek felizgatni a macedóniai lakosságot, de annál kevésbé tudhatta és várhatta a forradalom kitörését abban a pillanatban, midőn az megtörtént, mert Gravril pasa Konstantinápolyban volt és ott azt jelentette, hogy Ruméliában aránylag minden csöndes és egyelőre semmitől se kell félni; kétségtelen, hogy Gavril pasa jóhiszemmel tette meg ezt a jelentésemért neki állt volna legnagyobb érdekében megakadályozni a forradalom kitörését, és bizonyára nem lett volna Konstantinápolyban, ha fenyegető veszélyt sejt, hanem otthon maradt volna. Ami azt illeti, hogy a görög hírlap tudott-e a dologról, azon nem csodálkozom. Ruméliában sok a görög, olyanok is lehettek köztük, a kiknek a keze benne volt a dologban és a kik aztán egyúttal a maguk kormányát is értesítették.« — »Gondolja Excellentiád, hogy az összes kormányok, valamint Sándor herczeg is annyira meg voltak lepetve az események által, a mint mondatik ?« »Legalább az összes kormányok egész határozottsággal igy állítják és Sándor herczeg is azt mondja, hogy a falhoz volt szorítva ; az utóbbit én oly kevéssé tartom lehetetlennek, mint azt, hogy a kormányok se tudtak többet a portánál, vagyis tudták, hogy lappangó mozgalom létezik, de a forradalom kitörése váratlanul lepte meg őket.« — »Van más valami kézzelfogható eredménye a nagykövetek értekezletének , meg van állapítva a memorandum szövege és mit tartalmaz ?« — »Erről még nincs hivatalos tudomásom«. — »Igaz-e, hogy a porta hajlandó a bevégzett tényt elismerni, personal-unió alakjában ?« — Erről nincs hivatalos tudomásom, de egyéni nézetem az, hogy a porta, amely a hatalmakhoz intézett kör jegyzékének alapján áll, ilyen nagyfontosságú elvi elhatározást nem hozhatott, mindaddig, míg a hatalmak, amelyeknek közbenjárását ő maga kérte, nem nyilatkoztak, vagy pedig közbenjárásuk eredménytelenségét nem constatálták. A porta addig el nem térhet mostani álláspontjától. De különben is az a hír, hogy a bevégzett tény personal unió alakjában elfogadtatnék, igen homályos, mert az ilyen elfogadás inkább formainak látszik és semmi következtetést sem enged a leglényegesebb kérdések megfejtésére nézve; mi történnék pl. abban az esetben a keletruméliai szervezési statútummal, mi történnék a porta azon jogával, hogy a Balkánban helyőrséget tarthasson és hogy a ruméliai miliczia főparancsnokát és tisztjeit ő nevezze ki? Mindezek főfontosságú kérdések, amelyek a berlini szerződést aláírt hatalmakat is érdeklik, ismétlem tehát, nem hiszem, hogy a porta most, mikor a hatalmak közbenjárási actiója megindult, annak bármily egyoldalú elhatározással éleibe vágna.« — »Igazak-e a török csapatok jelentékeny mérvben történt mozgósításáról szóló hirek?« — »Nem tudnám megmondani, vájjon e hirek minden részletben megfelelnek-e a valóságnak, nincsenek-e akár enyhítve, akár túlozva, de az igaz, hogy jelentékeny csapatmozdulatok történnek, mert Törökországnak készen kell lenni mindenre, egyebek közt arra is, hogy a hatalmak által felszólíttassék hogy rendet csináljon.« — »Hogyan állnak a dolgok Macedóniában?« — »Értesüléseim szerint megnyugtatóan, különben a török kormány szemmel kiséri az ottani dolgokat és el van készülve az eshetőségekre. Egyébiránt a bolgárok nem oly könnyen lázíthatnák fel Macedóniát. Nem kell feledni, hogy ott nemcsak sok muzulmán él, de számos görög és román is, akiknek politikai ér-dekei a belgászokéval ellentétben állnak«. Ezután még a diplomata megemlítette, hogy az albánok részéről semmiféle politikai mozgalomtól nem kell tartani,mert az ottani chronikus felkelések nem politikai természetűek, sőt a porta fegyveres kézzel megoldandó bonyodalmak esetén bizton számolhat az albánok erélyes segítségére, a beszélgetésünk véget ért. Budapest, október 9. (A franczia választások.) Hogy mily súlyos veszteségeket szenvedett e köztársasági párt az október 4-iki választásoknál, arra nézve a következő érdekes részleteket említjük fel. A republicanus szavazatok száma az 1881-iki eredményekhez képest következőleg csökkent: Ainben 58.000-ről 34.000-re, Ariégeben 37.000-ről 28. ezerre, Bouches du Rhoneban 62.000-ről 53.000-re, Maine et Loireban 54.000-ről 46.000-re, Haute- Marneban 41.000-ről 34.000-re, Oiseban 58.000-ről 47.000- re, Saône-et-Loireban 92.000-ról 75.000-re, Eure-et-Loireban 55.000-ról 40.000-re, Sommeben 78.000- ről 59.000. Másfelől a monarchista szavazatok száma, az 1881-ks eredményekhez képest Nordban 71,000-ről 162,000- re, Mayenneben 18,000-ről 41,000-re, Pasde-Calaisban 60,000-ről 100,000-re emelkedett. Egy tudósító meglátogatta a 11 - t, azon párisi monarchista jelöltet, ki társai közül legtöbb szavazatot nyert, és ez oda nyilatkozott, hogy a conservativek a kamarában a conservativ unió álláspontján fognak maradni és egyik párt sem szándékozik felvetni a dynastikus kérdést, a miniszterek egymást fogják érni, de egy sem fogja magát tarthatni, az elnökválasztás, mely négy hónap múlva lesz, nagy nehézségeket fog okozni és az egész azzal fog végződni, hogy lesz egy Constituante. Ránc, az »Union Républicaine« kiváló publicistája oda nyilatkozott, hogy a conservativek sikerét csak pillanatnyi körülmények idézték elő és október 18-án meg fog szűnni »oly okok miatt, melyeket nem jelezhet, de melyeket jól vél ismerni.« Joffrin, a republicanusok munkás jelöltje kijelente, hogy a republicanusok egytől-egyig síkra fognak szállni, ha a köztársaság veszélyeztetve lesz, a győztes monarchistákkal szemben minden lehetséges eszközzel fogják magukat védeni és bizonyos vidéki városok, így pl. Troyes, habozás nélkül fogják követni a párisiak példáját. A kelet-ruméliai kérdés, Az orosz kormány franczia félhivatalos lapja korainak nyilvánítja azon Sophiából érkezett hírt, hogy a szultán elvben már helybenhagyta Kelet-Rumélia és Bolgárország egyesítését. Sophiából azt a hirt is terjesztették, hogy a czár kegyesen fogadta a bolgár küldöttséget. Ezt a hirt szintén megcáfolták és orosz részről nyilvánosságra juttatták a sürgönyt, melyet Rojander sophiai orosz ügyvivő Giers külügyminisztertől Sándor fejedelem részére kapott. A sürgöny igy hangzik: »Miután ön kijelentette, hogy a népmozgalom önt magával ragadta és hogy önnek nem volt tudomása a történtekről és nem volt része az eseményekben, kötelességem tudomására juttatni, hogy a czár kormánya sajnálja a kalandos politikát, melyre önmagát ragadtatta, oly politikára, mely csak megbecstelenítheti Bolgárország igazi érdekeit. A czár kormánya intézkedni fog, hogy ily meglepetések ne ismétlődjenek.« Egy másik sürgönyben Giers tudatja Rojanderrel, hogy »Oroszország erélyes rendszabályokat fog tenni Bolgárország kormányát illetőleg.« Mindez arra mutat, hogy Oroszország vissza akarja nyerni régi befolyását, melyet saját közegeinek