Nemzeti Közoktatás, 1935-1936 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1935-09-01 / 1-2. szám
1935 szept.—okt. hu: NEMZETI KÖZOKTATÁS • A beiratások eredménye Örömmel állapítjuk meg, hogy az elemi és továbbképző iskolákban az új iskolai évben a tanulólétszám nem fogyatkozott meg. Az elemi iskolába beiratkozott 46.722 tanuló, a továbbképző iskolába pedig 4967. A továbbképző iskolákban a tanulólétszám meglehetősen felszaporodott. Az iskolakörzeteken belül azonban meglehetős eltolódások mutatkoznak. A város belső területén sok iskola elnéptelenedett. A külső részeken pedig egyes iskolák túlzsúfoltak. Az iskolanépesedés szomorúan mutatja a mai magyar gazdasági helyzetet, a polgári és középosztály elszegényedését. Az új iskolaévvel sok iskola vezetésében történt változás. Takarékossági szempontból az egy épületben elhelyezett fiú- és leányiskolákat összevonták. Mi, pedagógiai szempontból, de még az igazgatói állások szempontjából se örülhettünk ezen összevonásoknak. Egy-egy iskola életében bizonyos tradíciók fejlődtek ki, bizonyos szellem honosodott meg s ezek az összevonásokkal mind megszüntek. Meggyőződésünk szerint az ilyen összevont iskoláknál az iskolai élet organizmusában eleinte bizonyos nemkívánatos zökkenések elkerülhetetlenek lesznek. Az iskola mai sokoldalú szociális munkája mellett az ilyen nagy létszámú iskolák vezetése és megfelelő irányítása nehéz feladatok elé állítja az igazgatókat. Reméljük, hogy amint gazdasági helyzetünk jobbra fordul, ezek a kényszerű intézkedések is hatályukat fogják veszíteni. (O. P.) Piciny iskolai csengők gyenge, meleg hangja, összeölelkezve hatalmas harangok messze konduló búgd sóval, figyelmeztetően csendülzendül a gyönyörű szeptemberben a magyar szívekhez és telkekhez. Odairányítja a társadalmat a magyar iskola elé, hogy lássa a jövőt, lássa a Gyermekben az érzéssé és gondolattá vált teremtést, a világ színpompáját, örömét és az Isten gyújtotta lelket, mely a magyarság mécsesének, a kínzó sötétségben világosságának kell lennie! Mennyi acélból kovácsolt szó sűrűsödik e vágyhoz, mennyi aranyba öntött érzés hullámzik, pereg e jelszóvá magasodott, óriásivá nőtt kérdés körül. Hogy zúgnak róla a szónoklatok a hivatottak és hívatlanok ajkán és mégis hányszor elfárad a szó s nem lesz belőle tett, de sokszor megrokkan az érzés és nem formálódik át élő akarattá. A nemes gondolatok beragadnak a sárba és a jövőt — a magyarság kiapadhatatlan balsorsa továbbra is tépi, bántja. S a pénz és a gép istenének árnyékában, de igen sokan elsurrannak a programbeváltás elől s hagyják, hogy a véletlen talán megépíti a boldogság hídját a szomorú jelenből a jövendőbe. De sokan vannak, akik a szavak után csendesen elbújnak, hogy ne kelljen önfeláldozással, az elhatározás igazi bátorságával, a cselekvés tényleges erejével s kitartó munkával a bajok gyökeréhez nyúlni és gyógyítani. Ehelyett engedik, hogy az idő dolgozzon! Elfecsérelve napokat, éveket, engedik, hogy beidegződjön ez a lelkiismeretlen jelszó, ez az ócska verkliszólammá süllyedt kényelemkeresés, amelytől elpusztul árván didergő népünk. Tűrik, hogy a feldúlt magyar életben fajok és átkok között egymást marjuk, egymás háta mögött gáncsoljuk a jellem legszebb tulajdonságait s így gyarapítsák a fölöttünk úgyis eléggé gomolygó fekete fellegeket. Már nem fáj a szentistváni határokon prédáló rabló idegen se, csak múljon már az idő s ne kelljen felelősséget vállalni, ne kelljen vérző magyar szíveket a szívünkhöz szorítani, a titokzatos magyar életösztönt, a dacoló akaratot, a csodás hivatástudatot felkorbácsolni! Csak ne kelljen dolgozni, a jövendőt előkészíteni! Ez a képe a mai lelki bizonytalanságban vakon támolygó, süketen tévelygő magyar társadalomnak a jövővel s azon keresztül a gyermekkel szemben. Egyetlen egy hely van, ahol nincs és nem is lehet nyugalom, kényelem, ahol cselekedni, küzdeni, alkotni akarnak és tudnak a felelősség teljes tudatában és ez a hely: a magyar iskola. Itt nincs útvesztő, amelynek végén tragédiávul zuhan a nemzet sorsa! Itt a felmagasztosult lélek az Isten igéjével s a tudás tanításával rázza le az anyag bilincseit és a meggyőződés izzásával, a hivatás nagyszerű tudatával vezet a boldogabb, tisztultabb holnap elé. A magyar iskolában oszthatatlanul termékenyít a becsületes ezer év szelleme s ez téríti vissza a nemzetet a mostani válságos sorsfordulóján régi útjára, támasztja fel a magyarság elhaló vágyait és viszi vissza az eredetétől és céljától elszakadt embert is a szakadékok és romboló viharok közt az emberi méltóság magasába! Minden órája az ember és a magyar küldetés igéinek hirdetése, amelyet izzóvá tesz a segítségül hívott Szentlélek , az erkölcsi bátorság, az el nem korcsosult felelőségérzet, a tüzes tanítólelkek világossághintése, a kötelességek tudatos végrehajtása. Mindezt egyensúlyoznia kell, irányítani és bírálni is egyidőben a legnagyobb s mindig virrasztó erőnek: a lelkiismeretnek, annak a külön tanítói lelkiismeretnek, amely a felfokozott egyéni és a vele erősen összefonódott nemzeti lelkiismeretből tevődik össze. Ezért nem lehet a tanító munkája kontár•ság, hanem életfejlesztő és nemesítő tényező, a magyar közösségi érzésnek eleven beoltása a szívekbe. Itt nem lehet félni és fázni a dologtól! A munka az élet, a boldogság szűk ös tcící