Nemzeti Sport, 1924. október (16. évfolyam, 185-206. szám)
1924-10-22 / 200. szám
2 tókerőt képviselnek a pécsiek. Az élen álló Vasútiak új csapata Pécsnek, ha olyan érvvel folytatja a munkálkodását, mint ahogyan megkezdte, hamarosan megszervezheti a hegemóniát. Az egyetemi ifjúság is nehezen várja a PEAC megalakulását. Pénzkérdésen múlik az egész dolog, elképzelhetjük tehát, miikor tudunk majd a közönség elé jutni a PEAC-ról szóló hírekkel. Egyik ritka érdekessége a pécsi sportéletnek, hogy a közönség szinte egyenlő számban oszlik meg az egyesületeik között. Ez olyan egészséges állapotra mutat, amire biztosan építhetnek az egyesületek is jövő terveik során. Ide csak nívós versenyek kellenek. Sportember csak Chillingworth önborotvapengét használ Hiszen pl. a PSC birkózó- és boxversenyeit, a PAG vívó-, vagy a BTC tornászversenyeit mindig nagy érdeklődés kíséri. Nagy fába vágta a fejszét a PAG. Kilenc holdat kitevő területen valóságos kis stadiont szándékszik építeni, teljesen a saját, illetve a pécsi közönség erejéből. Lenne ott futball-, atlétikai-, korcsolya-, 10 tenniszpálya, strandfürdő, sőt még szálloda is. A gombok már megvannak, csak a ruhát kell hozzávarrrni. Nehéz feladat lesz. És most azzal fejezem be, amivel kezdtem ismertetésemet. Sok, nagyon sok Pécsett a templom, azt hinné az ember, hogy itt csupa szeretettől, megértéstől vezéreltetve intézik az emberek az egymásköröttt, ügyeiket. Sajnos, a hivatalos sportkörökben ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. A kerület labdarúgósportjának vezetői éppen mikor ott jártam, lemondóban voltak, teljes volt a felfordulás a BT-bem, MLSz-ben egyaránt és mindez egy játékosnak 4 hétre való eltiltása miatt. Ez a játékos Pécsett végig játszotta ugyanazt, mint Opata legutóbb Budapesten, illetve Csehországban. A lemondott vezetők arra is hivatkoznak, hogy ha Opata nem kapott büntetést, ugyanazért miért büntetik meg Ferit. Háti ezért igazán ikiátr volt lemondani. Ez uraim sportpolitika! I. e. EMIK—Szentlőrinci FC 3:0 (1:0). Erzsébet utca. Az EMTK új csapatöszszeállítással kísérletezett. Gulyás játszott centert, Nadray balszélsőt. A csatársor ebben az összeállításban igen jól mozgott. Urbanovits is játszott, de játékán meglátszott a tréninghiány. A gólokat Gulyás (2) és Nadray lőtte. Csepeli TK-Kisp. MTE 4:0 (1:0). Wekerletelepi SE—KAC Lomb. 8:1 (4:1). Bíró Buczkó. A WSE szép játék után győz a KAC kombináltjai ellen. Góljait Nurnberger (2) Fehérváry (2), Ember (2) és Hornek (2) lőtte, a KAC gólját Bukovi. Jó volt Balogh WSE és Bukovi KAC. KAC E-atléták—Futballisták 3:3 (1:3). Bíró László. Az atléták mindenáron meg akarták mutatni a klub futballistáinak, hogy ők nem is annyira atléták, de legalább annyira futballisták, mint a bajnokságért küzdő csapat. A futballistáknál is volt tartalék, de az atléták is nélkülözték a két perőt. Nagyobb driblereknek a futballisták bizonyultak, mert lekenyerezték a félvér Gegusst, az atléták kapusát s így hamarosan három gólt rúgtak. Gegusst ki is tették a kapuból, a második félidőben pedig Steinmetz ki is egyenlített. Egy 11-est azonban az atléták kihagytak. A mérkőzést s a játékosokat egyaránt félrevezette László! Az atléták csapata: Geguss — Lukács, Vattay — Magyar, Varga, Winter — Balázs, Steinmetz, Vida B., Szigeti, Balogh. IU! ím aL |17 a6 készpénzzel, mikor ■VB B I! c 1 I £L ö & 900.000 koronáért részletre készít fazonmunkát olcsón és elsőrangúan KANDEL női divatterme IV. Kossuth Lajos-u. 15.1.3. # *»*•**»! • i POstiSzanca, 1934 október 22 Lámpagyári-serleg A Lámpagyári-serleg bizottságai megalakultak A Lámpagyár sportszeretetéről közismert vezérigazgatója, Kern Ernő és imbsaalkd igazgatója, Weszycky Reinhold álltal adományozott nagy értékű serlegért már megindult a küzdelem a zöld gyepem, míg a zöld asztalnál a bizottságok munkája folyik serényen. A megalakult bizottságok vezetősége a következő: Intézőbizottság: Elnök: Kállay Andor (Lámpagyár). Ügyvezető elnök: Haberern György (Vízmüvek). Fegyelmi bizottság: Elnök: Chloupek Gusztáv (Vízmüvek). Ügyvezető alelnök: Steingasstner Ernő (Vásárpénztár). Felebbezési tanács: Weisland Mihály (Lámpagyár), Lucius Károly (Elektromosmüvek) és Csutor József (Phöbus). Pénztáros: Ujváry Ferenc (Elektromos müvek). Jegyző: Ssegő Ernő (Lámpagyár). Az intéző- és fegyelmi bizottság minden szombaton 5 órakor tartja ülését a kőbányai Grand étteremben. A felebbezési tanács esetenként lesz összehíva. A Lámpagyári serleg e heti mérkőzéseit programmunfjában közöljük. A serlegmérkőzések további sorsolása a következő: Okt. 27—31-ig: Vízművek—Győrffy- Wolfff. Elektromosmüvek—Lámpagyár, Vásárpénztár—Phöbus, Postatakarékpénztár—Autótaxi üzem. November 3—3-ig: Lámpagyár—Vízmüveik, Elektromosmüvek—Győrffy-Wolff, Autótaxi—Phöbus, Vásárpénztár—Postatakarékpénztár. November 10—13-ig: Vízmüvek— Elektromosmüvek, Lámpagyár—Vásárpénztár, Győrffy-Wolfff—Autótaxi, Postatakarékpénztár—Phöbus. November 17—22-ig: Vásárpénztár— Autótaxi, Vízmüvek—Postatakarékpénztár, Elektromosművek—Pinibus, Lámpagyár—Győrffy-Wolff. November 24—20-ig: Autótaxi—Vízmüvek, Phöbus—Lámpagyár, Győrffy-Wolff—Postatakarékpénztár, Vásárpénztár—Elektromosművek. December 1—6-ig: Phöbus—Győrffy- Wolff és az esetleg megokoltan elmaradó, vagy megsemmisített mérkőzések. Wesz Fülöp lemondott II. osztályú válogatóbizottsági tagságáról, mert nem tartja helyesnek a mai állapotot, amikor exponált klubemberek is bennülnek a bizottságban és nem tudják leküzdeni elfogultságukat. Már a stájer meccs előtt foglalkozott Weisz a lemondás gondolatával, de a Pécsre küldött csapat összeállítása végleg megérlelte benne a lemondás gondolatát. Matkovich FTC annak közlésére kért fel bennünket, hogy egyes lapok célzatos híradásaival szemben, mintha ő nem az FTC sajátnevelésű játékosa volna, a valóság az, hogy ő már mint diák az FTC Il. csapatában szerepelt és itt kezdte meg futballista pályáját A pénteki tanácsülés programmján szerepel harmadik pont gyanánt az elnökség jelentése az OTT-nek a nyári labdarúgó tilalom ügyében hozott határozatáról. Ezt megelőzőleg fogják tárgyalni több egylet indítványát rendkívüli közgyűlés összehívása iránt, ami szintén összefüggésben van a futballtilalom kérdésével. Ezenkívül csak egy tárgya van még a tanácsülésnek és pedig az országos vidéki tanács javaslata a vidéki sport támogatását célzó mérkőzések kötelező lejátszására vonatkozólag. Eszerint minden I. és II. osztályú egylet köteles volna évenkint két mérkőzést vidéken lejátszani és addig nem kaphat egy egylet sem külföldi túrára engedélyt, amíg ezt a két vidéki mérkőzést le nem játszotta. A pécsi kerület kifejezetten kéri a tanácstól, hogy a csapatok beosztását maga a szövetség végezze és hogy a felszámítható költségeket is pontosan írják elő, különben az egész határozat illuziórius lenne. A Vízművek és a Phőbus az URAK-pályán mérkőznek ma délután 3 órakor a Lámpagyári serlegért, nem pedig az UMTE-pályán, mint ahogyan eredetileg tervezve volt. Biró: Juhász Attila dr. A Rapid szombaton este érkezik Ragaszkodik az FTC-vel való játékhoz • Beszélgetés Schöneckerrel, a Rapid futballvezérével A „Nemzeti Sport" telefonjelentése Bécs, okt. 21. A Rapid jövő vasárnapi budapesti vendégszereplésével kapcsolatban itt Bécsben is a legkülönbözőbb hírek voltak elterjedve. Felkerestem tehát Schöneckert, a Rapid futballvezérét, aki a szóbanforgó ügyről a következőket mondotta.: Tegnap délután táviratot kaptam az FTC-től, melyben megkért, hogy jövő vasárnap ne velek, hanem az MTK-val játszunk. Visszatáviratoztam, azonkívül ma délután expresss-ajánlott levélben bőven kifejtettem, hogy mi minden körülmények között ragaszkodunk az FTC-vel kötött szerződésünkhöz és csak velük vagyunk hajlandók játszani és senki mással. Az MTK-val már csak azért sem, mert a nyári jubileumi ünnepségünkre elsősorban őket hívtuk meg és ők még csak nem is válaszoltak meghívásunkra. A csapat különben — 13 játékos és mint kísérő jómagam — szombaton délután 14-kor indul és este KlO-kor érkezik Budapestre, még pedig a következő összeállításban: J B stnett fém-és zománc-felvé” ■ Ig nyék MORZSÁNYI, Budapest IV.Esküut Köhler — Sohl, Dittrich — Richter. Brandstatter, Nitsch — Wondrak, Uridil, Katlián, Zách, Wessely. Tartalékok: Reguart, Bauer. Uridilnek ez lesz háromnegyedév óta az első szereplése a Rapid első csapatában. Mégegyszer hangsúlyozom, hogy a szerződés betartását, melynek megszegése esetére 41X1 dollár penálé van kikötve, a leghatározottabban kívánom és ragaszkodom az FTC-vel való játékhoz. O. H. FTC—Rapid mérkőzés lesz vasárnap az Üllői úton Az elsőosztályú programm — A Nemzeti Sport tudósítójától — A vasárnapi programm megállapítása nem ment minden zavaró körülmény nélkül. A nagy vereség okozta csüggedt hangulatban az FTC lemondott arról, hogy kiáll a Rapid ellen és maga helyett az MTK-t kérte fel a Rapid ellenfeléül. Az MTK szívesen is fogadta az ajánlatot, a Rapid azonban már kevésbé. Közben az FTC-ben is megváltozott a hangulat, számítanak rá, hogy az egészséges Amsell mellett Takács és esetleg Futaky is elfoglalja helyét a Csapatban és ezért örömmel fogadták, hogy a Rapid velük akar játszani. Kedvező és gyors alkalom lesz tehát a csorba kiköszörülésére és az FTC-ben összeszorított fogakkal várják a revánsalkalmat. Az FTC-Rapid meccs előtt az Üllői útán a Zuglói VAC-mérkőzés játszódik le, a Sungária után pedig hármas meccs lesz MTK—NSC, KAC—GTE és Törekvés- Vasas párosításban. A BEAC—III. ker. TVE-mérkőzés színhelye a Lágymányos lesz. A kisegylet sk panaszait kezdik orvöseim Villamoson szállítható a felszerelés. A HL és IV. osztályúak vigalmi adóját faarmadára szállítják A kisegyleti kollégium megbízásából Bíró Dezső eljárt a városi villamos társaságnál és kieszközölte, hogy a 111. és IV. osztályú egyleteket igazolvánnyal fogják ellátni. Ennek felmutatása mellett az összes kalauzok kötelesek megengedni, hogy a kisegyletek felszereléseit, ami rendesen nagyobb terjedelmű csomagot jelent, az intézők a villamoskocsikon szállíthassák. Ezzel egy régen felpanaszolt anomália fog megszűnni, mert eddig a kalauzok önkényeskedéseinek voltak kitéve a szegény féisegyletek, amelyeknek nem telik arra, hogy kocsit fizessenek és azon hordják ki a felszerelésüket az idegen pályára. A vigalmi adó kérdésében is rövidesen várható a megoldás, mert Lipovetz Aurél, fővárosi tisztviselői minőségében fenn járt kedden este az MLSzben és ott a kisegyleti bevételek öszszegszerűségét ellenőrizte. Ezen az alapon előreláthatólag egyharmadára fogják leszállítani a III. és IV. osztályú egyletek vigalmi adóját. „ A svéd válogatott csapat november 9-iki bécsi vendégszerepléséért 10.000 svéd korona költségmegtérítést kap. Az MTK—FTC mérkőzés sebesültjeinek állapota Az MTK—FTC-mérkőzéseknek biztos velejárói a sérülések amelyek hol egyik, hol másik, de még gyakrabban mindkét csapatot sújtják. A vasárnapi nagy összecsapás kisebb csatározásaiban Braun, az MTK jobbszélsője és Rupricht, az FTC hátvédje maradtak a porondon, illetőleg ők kerültek le leghamarabb a porondról. Természetesen ilyen esetekben a hiebhirek nagyon kapósak és a legenyhébb csontütést is legalább ficamnak szokott elkönyvelni a közönség. Másnap azután a Röntgensugarak hatása alatt a sérülés mértéke rendszerint ledegradálódik és 7—8 napos pihenés tökéletesen elegendő a teljes felgyógyuláshoz. Gyógyulás terén, akárcsak a játéktéren előreláthatólag az MTK fog fölényesen győzni. Braunt tegnap délután a Zsidó-kórházban megvizsgálták és kitűnt, hogy erősebb vérömlenyről és szalaghúzódásról van csupán szó. A kórházból Bruill Alfréd elnök lakására vitték, ahol a gondos ápolás mellett körülbelül 10 nap alatt rendbe is fog jönni. Rupricht sérülése fájdalmasabb. Tegnap röntgenezték a Szent Istvánkórházban, de a vizsgálat nem járt a várt eredménnyel. Egyelőre mozdulatlanul fekszik, a lába a térde körül alaposan meg van dagadva, az egész lábszár egy pléhtartóban fekszik s a térden állandóan rajta van a jeges borogatás. Rupricht sebesülésének a mértékét a mai Rötgen-vizsgálat fogja végérvényesen megállapítani. A prágai Vecser így ír a Slavia— DEC meccsről: „Reméljük, hogy a Slavia tudja jól, mit várunk tőle. Szent kötelessége megverni a DFC-t! Ha a Csehszlovén Koziretelés Künigratz-től elszenvedett vereséghez még hozzájön a prágai németektől egy kudarc, akkor a Sparta felett aratott győzelem teljesen elveszti reprezentatív értékét nemcsak nálunk, de idegenben is“. Ez a cikk alkalmat ad a Bohémiának arra, hogy felvesse a gondolatot, nem volna-e célszerű külföldi bírót hozatni erre a „barátságos" mérkőzésre? í foctballcipő varrott talppal I 300 COOO« | Balogh és Társa 3 sportszaküzlet, Bpest VII, Erzsébet körút 33 . Telefon: József 129-26. (Royal Orf. mellett) dry "-i. ^ ^ f'X Btmse ^ # törvényszékileg bejegyzett lakberendező, kárpitos CH víz és díszítő. Budapest, VIIi. kerület„ József körút 66