Nemzeti Sport, 1932. április (24. évfolyam, 64-83. szám)

1932-04-11 / 70. szám

gécsi, 1932 április 11- — Távirati jelentésünk — Páris, április 10. A caltxmbesi stadionban 50.000 (!) ember előtt, a svájci Mercet bírásko­dása mellett 2:1 (1:1) arányban győ­zött Olaszország Franciaország ellen. Az olaszok jobbak volta­k, mint az eredményből következtetni lehetne, nem volt szerencséjük azonban a lö­vésekkel. Szünet után nyomasztó fö­lényben játszottak. A franciák szerez­ték meg a vezetést Liberatti révén a 9. percben, Magnozzi a 41. percben egyenlített s szünet után Constantino gólja döntött. Az olaszok párisi szereplése sem volt mentes a politikai tüntetésektől. Kínos feltűnést keltett, hogy az olasz csapat pályára léptekor a ze­nekar nem az olasz himnuszt húzta, hanem a Marseillause-t. Amikor pe­dig az olasz csapat fasiszta karfel­emeléssel köszöntötte a közönséget,­­ kifütyülték. Comoból jelentik, hogy az olasz B­ válogatott ott Luxemburg válo­gatottja ellen 12:0 (6:0) arányban győzött. • A negyedik... Táncos passzát Turay sarokkal perdítette a helyére középre futó Takács II. elé, aki az elébe futó Aknai mellett védhetetlenül lőtt a hálóba. Képünkön Szalay takarja el a helyzet előkészítő Turayt, Takácstól balra Kővágó, jobbra Volentik látható, a kép jobbszélén Aknai A hét tizenegye A hét, az esedékes forduló, a derbi jegyében telt el. Egé­szen természetesen minden figyelem az újpesti mérkőzés felé fordult s annak tüzéből vártuk a hét csapatának kikovácsolódá­­sát. Az eredmény váratlan. A Ferencváros olyan fölénnyel ke­rült ki a mérkőzésből, hogy a legjobb tizenegy összeállításánál szinte nincs más feladat, mint a zöld-fehérek csapatába egy-két pontra alkalmas kiegészítőt keresni. Háda helyét Szabó talán veszélyeztethetné, Sárosi és Kalmár beállítása körül lehetne vitázni s Kohut pozícióját talán megingatná Híres. A tegnapi játék alapján azonban így alakultak a csapatok: Háda Takács I. Dudás Borsányi Sárosi Lázár Táncos Takács II. Turay ToldiKohut A tartalékcsapat: Szabó Roz­gon­yi Rém­mer Laky KalmárMagyar Koszta Vincze Teleki Brunecker Híres Karafiáth Jenő dr. kultuszminiszter a derbiről és a magyar futballról * — Saját tudósítónktól — Az újpesti nagy mérkőzésen Sz 'T Andor dr.-nak, az OTT elnök úr társaságában megjelent Karl Jenő dr. kultuszminiszter i­s nagy érdeklődéssel nézte végi l”J®H.-t. Az Újpest elnöksége (­­ MLSz vezérkara foglalt helyet SPORTCIPŐK 8­8 LINÓLEUM cipőház Andrássy-út 27 (Az Operával szemben) ^laholyban­ az illusztris rende­rs- láthatóan megelégedet­távoztak a mérkőzés után dr^e^1kérr-leztük Karafiáth Jenő kei­iákról, aki a következő­mondotta munkatársunknak: fagyok ®t,T játék­kal nagyon meg­elégedve. Sportszerűen és FUTBALL TURISZTIKA ■ttUjEpr'^A 10B“l­sol,ban fairin ’fuig­u­e rr­e9 a két csapat a rot i£Zkozé^« csak a Ferencvá­­dott és , túlságosan kidomboro­­^tkezett1 °aosan s°k gólban je­*1 5dre “ITM6«« meg vagyok gyö­­tred­vn uu ,a, futballkéridésnek az *hyen szén­ezsejfes megoldása, hogy ^^jsportszerűen végighar­colt mérkőzéseket lásson a közön­ség. Az ilyennek mindig lesz néző­je, mint ahogy a mai meccs is ilyen tekintélyes nézősereget tudott megmozgatni. Éppen ezért gratulá­lok a két csapatnak! Csehszlovákia Prága I. liga: Sparta—Kladno 6:1 (4:1). — Bohemians—Nachod 6:2 (2:1). — Viktoria Pilsen—Teplitzer FK 1:1 (0:1). H. liga: SK Pilsen—Vinohrady 2:0 (2:0). Nemzetközi: WAC Bécs—Zsidenice Brünn 8:3. Barátságos: DFC Prága—Viktoria Zsiskov 8:0 Losonc Losonci AFC—Füleki TC 1:1 (0:0). Kassa KAC—K. Törekvés 2:2 (1:1). Pozsony Vasas—Húsos 5:2 (4:0). Makkabea—Érsekújvári SE 2:1 (0:1). Kábelgyár—Lévai TE 1:1 (1:0). Komárom KFC—PTE 3:1 (0:1). Galánta GSE—Céragyár 9:0 (2:0). Románia Kolozsvár Romania—KAC 3:1 (2:1). Szatmár Bar Kochba—Olympia 1:1 (1:0). SzSE—Törekvés 3:0 (2:0). Nagybánya Nagybányai SC—Tricolor 2:1 (1:1). Mármarossziget Nagykárolyi Victoria—Mara­mures 7:2 (1:1). Nagykároly Szinérváraljai SC—Nagykárolyi Törekvés 0:0. Brassó Brassovia—Olympia 6:3 (4:1). Gloria—Izvorul 5:0 (3:0). Astra—Sparta 1:1 (1:0). Nagyvárad Egyetértés—Makkabea 9:0 (4:0). Crisana—Nagyváradi SC 4:0 (4:0). Temesvár UDR—TAC 3:3 (2:1). TMTE—Kadima 4:0 (2:0). Hsa—Kinizsi 4:0 (1:0). Bánátul—Rapid 2:1 (1:0). Patria—Tricolor 1:1 (0:0). Freidorf—Zsombolyai SE 2:2 (2:0). Hertha—Electrica 4:3 (2:1). Unirea—Vulturii 2:1. Unió—Venus 1:1. Dacia—Amatőr 2:2. Bukarest Unirea—Juventus 2:0 HhOl__ Makkabea—Sportul Studentesc 1:0 (0:0). CFR—Vojvodul Mihai 6:1 (3:0). Vmus—Olympia 1:0 (0:0). Svájc FC Lugano—FC Chaux de Fond 2:0, Nordstern Basel—Young Fel­lows Zürich 4:2, Urania Genf—*FC Basel 4:1, Grasshoppers Zürich—Ser­vette Genf 5:1, FC Aarau—Young Boys Bem 3:2. Lengyelország Polonia Varsó—Warta Poznan 2:1, Krakowia Krakó—Fogon Lemberg 2:1, Czamy Lemberg—Legia Varsó 0:4. Belgium Beersot—Daring Brüsszel 1:1. FC Mecheln—Bacing Mecheln 4:1, Stand­ard Liege—Racing Gent 3:2, FC An­vers Tubantia FC 6:0, FC Brügge— CS Brügge 4:2, Bexchem Sport- Union St. Gilloise 2:0. Németország Minerva 93—Stettiner SC 6:0 (3:0). Eintracht Frankfurt—VFL Neckarau 3:1 (2:1). FSV Frank­furt—FK Pirmasens 4:1, SV Wald­hof—FV Saarbrücken 5:2, FSV Mainz 05—Wörmatia Worms 2:1, Bayern München—Karlsruher FV 1:0, I. FC Nürnberg—Spielvereini­gung Fürth 2:0 (1:0), FV Rastadt —VFB Stuttgart 3:2, Kicker Stutt­gart—Teltonia München 3:1 (1:0), Dresdner SC—Wacker Leipzig 1:0 (0:0), Polizei Chemnitz—Wackei Halle 7:2 (5:1). Altona 93—Ein­tracht Braunschweig 4:1 (1:1), Her­tha BSC—Tennis Borussia 3:2 Sportfreunde Leipzig—Gutsmu-TV,» r.,-1 ---O . O----------------------­­“ ’ Az első... Turay tisztára játszotta Takács 11-et s Kővágó már nem tudja megakadályozni a gólrekordert a lövésben, Aknai is hiába nyúl a pompás, magas labda után Vegyes hírek ATLÉTIKA A svéd olimpiai bizottság elhatá­rozta, hogy nem küldi ki atlétáit a los angelesi olimpiára. A svéd sport­élet vezetői együttes megbeszélést tartottak és helyeselték az olimpiai bizottságnak a súlyos gazdasági hely­zetre való tekintettel hozott határo­zatát. Kalander kapitány javasolta, hogy az összes előzetes megállapodá­sokat (az atléták szállítására, az el­látására stb. vonatkozólag) azonnali hatállyal érvénytelenítsék. KERÉKPÁR A DKK 56 km-es időelőnyver­senyét Csaplár nyerte. Ideje 1:39, 2. Deák 1:45.35, 3. Ragzik 1:48.20, 4. Gyenis 2:05.4. — 21 induló. Max Bulla körül botrányos je­lenetek alakultak ki a párisi hat­napos folyamán. Bullát diszkvali­fikálták, mert önként kiállt, majd félóra szünet után újra vissza akart tértii. A Velodrom d’Hiver 20.000 főnyi közönsége a diszkva­­lifikálás hírére óriási botrányt csapott, szét akarta szedni az arénát, mire a rendezőség kény­telen-kelletlen visszaengedte Bul­lát. Bulla beállása után a sportök­­ben 5 perc alatt 11.000 frankot nyert össze. Mielőtt teniszpályát bérel, I győződjön meg leszállított 8 árainkról! t­e csináljon gondot ma­­jd­ gának, ha nincs társasága, mert mi be­­llt osztjuk csoportokba és személyenkint m egész idényre (7 hónap) csak 30 pengőt fizet ! hetenként háromszor délelőtti 2 órai játékért O/cső csoportos teniszoktatás fájl „FASO­R“ teniszpálya SS VII , K Damjanich-utca 24. Telefon: 324—Oí Ej „A BOKYI*1 teniszpálya B VTI, Abonyi-utca 3., Aréna-út sarok Telefon :­­Mg—13­­ M

Next