Nemzeti Sport, 1933. november (25. évfolyam, 217-237. szám)

1933-11-14 / 226. szám

4 Kétségen kívül az öreg prima­donnák napja volt a vasárnap. A filmen Fedik Sári, a színházban Király I­rnő, a pályán pedig Opata, Hunyadi, Sólyom idézte vissza a régi szép időket. Öreg ember nem vén ember, mondja a közmondás. De joggal mondhatja az a lendületes kis­pesti csatár is, aki már vagy nyolcadszor akad meg Hunyadi bácsin. Opata és Turay Tegye a kezét szívére minden Hungária-szurkoló és vallja be, hogy milyen érzelmekkel fogadta Opata beállítását. Aggok men­­- házát emlegették és azt, hogy ime Turay mellé megint vettek egy „bóvlit”. — Az Opata éppen olyan lesz, mint a Turay! — legyintették a búsulásban megedzett hungaris­­ták. Meccs után aztán lelkiismeret­­furdalást éreztek a vészmadarak és így magyarázták ki a pesszi­mizmust: — Meccs előtt is csak az igazat mondtuk! Opata éppen olyan, mint a Turay. Olyan remek! Turay terjeszkedik Valaki csodálkozik: — Milyen agilis ma ez a Turay! — Biztosan emeletet akar épí­teni a házára! Távirat a Fradinak Szegény Hungária-szurkolókat eleget bosszantották már a fe­rencvárosi oldalról Turayval. Most végre a régi jó volt Turay. Ragyogó gólja után így kiáltott fel egy hungarista: — Ezt a gólt megtáviratozom a Fradiba,­ menni a köztudatba. Nagy elősze­retettel rohan neki az emberek­nek, látszott rajta, hogy tetszik neki az új szerep. Ezt még sose csinálta. Csodálatosképpen még­sem tetszett a fradistáknak. Amint az egyik meg is mondta: — Taki, inkább egy pár gyáva gólt lássunk! Sólymos bító vigyáz a ruhájára A Phöbus-pályán legalább olyan nagy volt a sár, mint Kis­pesten. Nagy tócsák éktelenked­tek a talajon, egy-egy száraz szi­get nagy ritkaság volt. Nagy fel­tűnést keltett Sólymos, a bíró, aki hosszú nadrágban jött ki a pályá­ra. Féltvén nemes ruhadarabját, kiválasztott a tribün előtt egy száraz szigetet és onnan egy menyországért sem volt hajlandó elmozdulni. Dúlhatott a küzdelem a pálya másik oldalán, másik sar­kán, a bíró kitartott őrhelyén, mint ama őrszem a Sipka-szoros­ban. Hiába kiabálták neki: — Tengerre bíró! — Bíró úr, nem tud úszni?! Fél, hogy belefullad? — Otthonfelejtette a csónakját? Félidőben azonban Sólymos észrevette, hogy nadrágja minden gondos óvintézkedés dacára sáros pettyektől tarkállott. Tehát „egye fene” felkiáltássá! a második fél­időben már szaladgált a játéko­sokkal. Valaki így magyarázta meg ezt a tüneményt:­­— A kis ravasz az első félidő­ben lazsált, nehogy kifulladjon a másodikban! Szúrt, vagy nem szúrt Potya ? Rossz nyelvek szerint Potya szúrta fel Újpesten az alagútban azt a bizonyos labdát. Potya tilta­kozott a vádak ellen, de egy hu­moros megjegyzést azért nem ke­rülhetett el: — Mit kell ezen csodálkozni? Potya, a régi válogatott jól meg­szúrta a bőrt! Brüll Alfréd mosolya Sok mindent lehetne írni Brüll elnök mély szatírájú megjegyzé­séről, amit akkor mondott, ami­kor gratuláltak neki Opatához: „Most egy hétig jó elnök leszek!” A szurkolók azonban örömmel alapították meg, hogy Brüll Alfréd már a második héten gra­tuláló és nem sötéten vádaskodó arcokat lát. Majd egy szurkolós megjegyezte: — Az elnök úr már egészen el­szokik attól, hogy lovagias ellen­félhez illően átmenjen a győztes öltözőjébe gra­tulálni! Két Gallowich-vicc A mérkőzés előtt tüzesnek lát­szott a hangulat Kispesten. Töb­ben aggódva kérdezték: — Mi lesz, ha Gallowich össze­akaszkodik Blummal ?! — Nem fog az megtörténni, hiszen nem tartoznak egy súly­csoportba ! — Mi lenne, ha B Blum­ Zolit is eltiltanák a pályákról verekedés miatt? — Leszerződne sportújságíró­nak! Óvják Sárosi Gyurkát Sárosi Gyurkára maguk a já­tékosok is vigyáznak, de a bíró is. Még talán Iváncsics is hajlandó enne tizenegyest adni egy olyan faultért, mely Sárosit éri. Egy­szer egy enyhe remplit fújt le Iváncsics, amire egy kispesti így kiáltott be: — Bíró úr, Sárosira már csú­nyán sem szabad nézni?! A kispesti kapufák két hatalmas kapufát lőtt a Kispest, de a ferencvárosiak erre csak legyintettek. — Ezt már ismerjük! Nyolc ilyet lőttünk a Hungáriának! Kis Taki, az Or­oszlán Takács már maga is komolyan hiszi, hogy benne vad tüzek ég­nek és rövidesen a rettegett csonttörő Takács néven fog át­ I .MELICHER NEM HAGYJA MAGÁT A Biulatétény gólzsákja minden meccsén rúg gólt. Most azonban a szentlőrinci Vaksi is belejött a gól­­gyártásba. Kettőjük között nagy harc lesz az őszi elsőségért. 10 gólos: Melicher Budatétény, 10 gólos: Paksi Szentlőrínc. 2 gólos: Mélesz Vác PC. 1 gólos: Tritz Budafok. (1 gólos: Kelemen Soroksár, Solt Millenáris, Létai, Berecz Erzsébet. 5 gólos: Udvaros Bak­ TK, Br­­aczky Erzsébet, Brun­­eker Vasas, Szebehelyi Szentlőrínc, Tóth Váci Remény, Zvn­ényi Sorok­sár. AZ AMATŐRÖKNÉL Kozma javított újra helyzetén és a BSzKRT Gergelye. Nem játszott viszont az éllovas, Ker­tész és Készei II. csapata sem. 11, gólos: Kertész Postás. 12 gólos: Kozma BSE. 11,gólos: Róna II. UTE. 10 gólos: Gergely BSzKRT. 5 gólos: Kaszai II. Törekvés. ,5 gólos: Kereszte- Testvériség, Aidas BSE. 6 gólos: Mátéffy Postás, Plávics MÁVAG, Varga 33FC. .5 gólos: Linkó II. Testvériség, Vajda URAK, Boskovitz III. ker. TVE, Kardos, Varga EMTE, Koron­­czay, Mad­ag EMTK, Görög KFC, Pintér MÁVAG, Ungvári, Kállai, Aranyossy UTE, Bodrogi Postás. A Zsál­y és az Az Est megóvta a P. Remény­ ellen elvesztett mérkő­zését, mert Bartkó az óvók szerint jogosulatlanul szerepelt a Remény­ben. Az MKB-ben Gauretzky felépült. Egy évi szünet után ismét szóhoz jut a Drasche ellen. Ugyancsak erő­síti a csapatot Héri és Miezdlbak. c­ri‘5ki Kedd, 1933 november 14. h­ogy Iváncsics jó bírája volt a F­erencváros—-Kispest derbinek, csak ott hibázott, amikor az „előny­­szabályt” figyelmen kívül hagyva főként Kispestnek néhány komoly reményekkel kecsegtető támadását akasztotta meg zöld-fehér játékos szabálytalansága (lökése, kezelése) miatt. Mi is az az előnyszabály? A bíró ne fújja le a szabálytalanságot, ne büntesse a bűnös­ csapatot, amikor ez a büntetés inkább az ártatlan csapat számára jelent büntetést. Ha tehát Serényi tizenötméteres előnnyel kap egy labdát, amivel szinte besétálhat ,egyedül Háda kapujába, ne fújja le a bíró a szi­tuációt, ha Serényihez úgy került a labda, hogy Laky előbb kézzel ütötte el. A játékszabályok meglehetősen szófukar szövegében ez az előny­­szabály még nem jutott kifejezés­re.Csak a szabadrúgásról szóló 17. szakaszhoz írott hivatalos utasítás­ban olvasható a következő mondat: „Tartózkodjék a bíró a szabadrúgások megítélésétől akkor, ha az a játék folytatá­sával szembeállítva a szabály­­sértő fél előnyére válnék.” Ennek a szabálynak a gyakorlat­ban való keresztülvitele meglehető­sen nehéz feladatot ró a bírákra, mert a szabálysértés pillanatában nemcsak azzal kell törődniük, hogy szabálysértés történt-e, hanem szempillantás alatt át kell látniuk az egész szituációt és el kell bírál­­niuk, hogy tényleg előnyére válnék-e a szabálysértő félnek, ha most le­fújná a játékot. Itt is az a hely­zet, mint az élet más ágában: ■gyakorlat teszi a mestert. Aki már sok meccset látott, vezetett és maga is játékos volt, az nyomban meglátja,­­ hogy fütyülnie, kel-e adott esetben, vagy pedig engedje inkább útjára a játékot, ha a fut­ball szellemében akarja meghozni ítéletét. Szabadrúgás három méterre a kaputól Vasárnap a B. Vasutas—Zuglói AC II. osztályú amatőrbajnoki mécs­esen történt, hogy a kitűnően bírás­kodó Kondor bíró füttye egyizben a Vasutas 16-osán belül állította meg a játékot. 3—4 játékos volt akkor a labda körül s bár feltűnő szabály­talanságot senki sem látott, mégis mindenki 11-est várt. A zuglóiak már rúgni akarták a büntetőt, ami­kor az odasiető bíró három méterrel a 1­6-oson belül egyszerű szabad­rúgást ítélt, mint a bíró maga mond­ta. „Szó sincs 11-esről, nem, fatin és nem kezelés miatt fütyültem, hanem egyszerű veszélyes játék címén. Erre az esetre a szabályok még a 16-oson belü­l is csak egyszerű szabadrúgást­­ fszi­k elő s ebből közvetlenül gól nem érhető elő. A bírónak teljesen igaza volt, mert a játékszabályok 11. S-c pontja felsorolja azokat a szabály­ érté­­két, am­elyeke­t szigorítos , szabadrúgás jár. Minthogy ezek között a veszélyes játék nem szere­pel, nyilvánvaló, hogy veszélyes játék miatt csak egyszerű szabadrúgást lehet ítélni. Egyébként a 13. § máso­dik bekezdése a következőket mondja: „A bíró minden­ esetben ítéljen sza­badrúgást, ha a­ játékos­­viselkedését veszélyesnek, vagy olyannak véli, amely veszélyesnek bizonyulhat ugyan, azonban, egyik esetben sem eléggé súlyos ahhoz, hogy részéről ráruházott jogkörből kifolyólag hatá­sosabb intézkedés megtételét indokol­ná.A 11-est pedig a 16-oson elkövetett olyan szabálysértésekért lehet csak ítélni, amelyekért 16-oson kívül szi­gorított­­szabadrúgás járna. Szakadás fenyeget a holland lab­darúgó szövetségben. Délhollandia különböző sérelmek miatt ki akar lépni a szövetségből. Magyarország—Svájc Európa Ku­pa reváns mérkőzés jövő év­­no­vember 11-én lesz Svájcban. Az első német—lengyel váloga­tott mérkőzést december 3-ára Ber­linbe kötötte le a két ország szövet­sége. VASÁRNAPI EREDMENTEX MOVE-bajnokság I. osztály Gránit—PJSE 3:1 (2:0). Endresz­­utca. Bíró: Szikszai. Góllövő: Nagy, Bendik és Magád, ill. Strutz. Az álló­képesebb csapat biztosan győzött. A BEAC—MAFC mérkőzés (Ber­­talan­ u. Bíró: Horváth) elmaradt, mert a pálya használhatatlan volt. A PTESC—CsEAC mérkőzés el­maradt. II. osztály BAC—AKSE 6:1 (3:0). Vörös­­vári-út. Bíró: Török. A BAC állandó fölény mellett győzött. BFC—BTSC 5:1 (2:1). Nagy­szombat-­.1. Bíró: Bélés. Góllövő: Túr (2), Maros, Stumpf és Seffer III., ill. Kozák. Könnyű győzelem. BFC—PLA 2:1 (2:0). Bécsi-út. Bíró: Berecz. Góllövő:­ Kapcsos és Lúd, illetve Gruber. RFC—BTSC 5:1 (2:0). Nagyszom­bat-ír Bíró: Béla. Góllövő: Túr (2), Maros, Stum­pf és Kiss, illetve Schäffer. III. Osztály HSC­—P. Akarat 2:1 (1:1). Pasa­­réti-út. Bíró: Rojik. Góllövő: Tóth és Matejka, illetve Kovács. Biztos győzelem. SzJSE—JEMAC 3:0 (1:0). Kőbá­­nyai-út. Bíró: Borsos. Izgalmas küz­delem után a gól­képesebb csapat győzött. V. ker. SC—Budavár 4:2 (1:1). Lenke-út. Bíró: Czigány. Góllövő: Fehtner (2) és Rossi (2), illetve Nyúl és Cseplesz. BFC—PLA 2:1 (2:0). Bécsi­ út. Bíró: Berecz. Nagy küzdelem. Az eredmény reális. Liga-díj VIII. ker. SE—PSzSE 8:1 (1:1). Gránit—PI­SE 9:1 (5:1). Ifjúsági bajnokság I. osztály: UTE—BSE 1:0 (0:0). A Postás—BVSC mérkőzésre utóbbi nem jelent meg. — BMTE—V. ker. SC 5:1 (2:0). — VSC—MÁVAG 1:0 (a 2. percben , félbeszakadt). II. osztály: N­AC—ZAC 6:2 (4:0). — PSC—Vasas 4:3 (3:0). III. osztály: RAFC—BTK 2:2 (1:1). — Főv. TKör—VI.­­ker. SC 6:0 (3:0). — Hálókocsi—Szondy 5:1 (0:1). IV osztály: Köb. FC—MÉMOSz 5:1 (2:1). — PMTK-Arutagyár 3:2 (1:2). III. osztály Köb. AC—SzNSE 4:1 (2:1). IV. osztály M. Pamut—T. Előre 4:0 (3:0). Szövetségi díj I. osztály: UTE—BSE 3:0. A nagy sor miatt csak egy félidőt játszottak. — Postás—HAC 5:2 (2:1). II. osztály: Pamut—MFTR 3:1 (2:1). — Pannónia—TSC 3:2 (1:1). — PSC—Vasas 5:2 (2:0). Barátsá­gos, mert a bíró nem jelent meg. III. osztály: Az NATO—Húsos mérkőzésre utóbbi nem jelent meg.­­ IV. osztály: Autótaxi­—Az Est 3:0­­ (3:0). — A KASC—LTE meccsre utóbbi nem jelent meg. — B. Felső­­város—St. Juventus 10:1 (4:0). — VÁC—X. ker. Remény 1:0 (0:0). Kölykök bajnoksága BSK—VI. ker. SC 0:0. IFJÚSÁGI SZÖVETSÉGI DÍJ EMTK­­MTE 2:2. Félbs.—.k. dí esőzés miatt. Barátságos mérkőzések A Ferencváros B)—Hungária B) mérkőzés a nagy esőzés miatt elma­radt. Az Lijpest—HFC mérkőzés a pá­lya használhatatlansága miatt el­maradt. Sz. Előre—IX. ker. Törekvés I :1 (1:1). — Sz. Előre II.—IX. ker. Tö­rekvés II. 460 (0:0). VÁC MILI.—X. ker. Remény 1:0 (0:0). Góllövő: Pécsi. LSC—FKSC 4:4 (4:0). Köve isi.—MTK ifj. 2:2 (1:0). Góllövő: Szakatics és Löwy, illetve Heizier (2). Kiemelkedett Szakatics játéka. Vidéki eredmények Szentes, Sz. MÁV—Tiszaföldvár 4:1 (2:1). II. o. bajnoki. A bajnok­jelölt MÁV vészes küzdelemben győ­zött­­ az erőszakos földváriak ellen. Góllövő: Sz­abó, Mihály (3), illetve Szuk­ok. Kunszentmárton: KLTE—KTK II. 9:1 (3:1). II. o. bajnoki. A félegy­házi csapat lelkesen védekezett, de kevés sikerrel. Góllövő: Gyenes (­4), Lefer I. (2), Molnár, Szekeres, Saj­­ber (öngól), ill. Sajber (11-esből). Mezőberény: Textil—Gyomai SC 6:0 (3:0). II. o. bajnoki. A tartalé­kos GySC ellen lépésben nyer a Textil. Góllövő: Zétenyánszki (2), Nyerges (2), Ancsin és Büngösdi. — MTK—Turul 3:0 (1:0). II. o. baj­noki. Az MTK szép játékkal verte a bajnokjelölt szarvasi csapatot. Gól­­lövő: Szigeti (11-esből) és Makai (2). A mezőny legjobbja Makai volt. Vecsés­ üllői DSÖK—VFC 2:1. (Félbeszakadt.) II. o. bajnoki. A meccs a 24. percben botrányos körül­mények között félbeszakadt. Pintér bíró a VFC egyik bekkjét (Borosst) kiállította, mire az dühében a bíróra rontott s úgy boxolta arcon, hogy a vér elöntötte. Góllövő: Burza II. és Göbölös, illetve Kovács. Diósgyőr: DSE—SISE 1:0 (0:0). II. o. bajnoki. A gólt Bahor lőtte. Szerencs: SzCSE—MVSC II. 0:0. II. o. bajnoki. Dorog: Csillaghegyi KSC 2:0 (1:0). Bíró: Kecskeméti. Felázott talaj. Az első félidőben egyenlő erők,, a másodikban Dorog felsikentkedik. Gólok: Szörényi, Koppány. ­­KEREM ú­ könyvet! NEM TAKARÍTANAK A NAGY­PÁLYÁKON Mélyen tisztelt Szerkesztő úr! Vasárnap az Újpesti Nemzeti meccset tekintettem meg a Mille­nárison. Azon kevesek közé tar­toztam, akik páholyjegyet váltot­tak. Bár ne tettem volna ... A páholyban por és piszok foga­dott. Ujságpapírhulladék, alma­­csutkák hevertek szanaszét. Az­ egyik újságpapírt, fel is vettem s abból megállapítottam, hogy még a Ferencvárosi Nemzeti meccsen dobhatták el. Azóta nem takarítottak? így akarnak a pályák közönséget nevelni? Tisztelettel :■ teljes aláírás. Majdnem csonka csapattal állt ki kezdésre Kispest ellen a Ferencváros a BSzKRT jóvoltából — Saját tudósítónktól — A Ferencváros vezetősége az eddigi szokástól eltérően a csapat játékosait nem együttesen szállí­totta ki a kispesti pályára, hanem minden játékos maga utazott ki villamoson Kispestre. A zöld­fehérek vezetői nyilván abból a feltevésből indultak ki, hogy Kis­pest nincs­ is olyan messze a IX. kerülettől. Földrajzilag kétségte­lenül igazuk is volt a ferencváro­siaknak, elfelejtették azonban számításba venni a budapesti közúti közlekedés defektusait, így történt meg azután, hogy komoly veszély fenyegette a zöld-fehér csapatot, hogy kezdésre nem tud teljes létszámmal kiállni. Néhány játékos alig tudta magát felküz­­deni a fulladásig zsúfolt villa­mos kocsikra, Toldi is csak közel­harc árán tudta felsegíteni az egyik villamosra menyasszonyát, ő már a lépcsőn kapaszkodva tette meg az utat Kispestre. Jövőben a zöld-fehéreknek is kalkulálniok kell majd azzal a ténnyel, hogy a BSzKRT vonalán sokkal messzebb van Kispest Bu­dapesttől, mint a térképen. wm­mmmmm. A Losonci AFC Középszlovenszko MLSz bajnoka. Most fejeződtek be a középszlovenszkói MLSz bajnoksá­gok. A bajnoki címet megérdemelten a Losonci AFC csapata nyerte el, bár csak gólaránnyal, de kétségkívül megérdemelten. A bajnokság végső állása: Bajnok: LAFC (12 p), 2-Füleki TC (12 p), 3. Rimaszombati PS (11 p), 4. Rimaszombati ME, 5. Ragyolci TC, 6. Apátfalusi SC, 7. Felsőd TC, 8. Tomalji SE.

Next