Nemzeti Sport, 1935. augusztus (27. évfolyam, 150-171. szám)

1935-08-12 / 158. szám, Második kiadás

BBtm, vm mogaaim ML £8908*1 Hétfőn úszásban, vívásban döntők, úszásban, tornában, teniszben, kosárlabdában elő­­mérkőzések A női tornászok is megkezdik versenyeiket • tornaversenyek folytatása hétfőn délelőtt fél 9-kor lesz a BEACpályán (kedvezőtlen idő Szomorú, eső­ napra ébredt a Főiskolai Világbajnokság meg­nyitó, illetve tulajdonképpen már második napja. Reggel nyolckor esett, kilenc órára elállt és a BLKE tenisz­pályáin már reménykedtek, hogy mégis csak el lehet kezdeni a teniszvilágbajnokság küzdelmeit. — Milyen a pálya talaja? Nem ártott neki a sok eső? — kérdjük Tóth Imrét, a BLKE edzőjét: — A hosszú szárazság hatása alatt szombatra megpuhítottuk a pályákat és most nehezebben issza be a vizet. Az éjjel pedig rengeteg HYPEROL ' SízU-éó i&eoktAet8i£euU& eső esett, úgyhogy legjobb esetben csak délután lehet játszani. Nemsokára azonban már erről is le kellett mondani, mert ismét nagy erővel kezdett esni. De mint kisült, a teniszverseny­nek nem is árt, sőt lehet mondani hasznát az egynapos elhalasztás. Mert, mint megtudtuk, eddig még kevés játékos érkezett meg. (A német bajnokság vasárnap fejező­dött csak be!) Már korán reggel kint voltak az egyiptomiak. Zöld teniszkabátjuk­ban, de főleg fejükön a piros fez­zel nagy feltűnést keltenek. Érdeklődünk a vezetőjüktől, hogy melyik két játékos játszik az egyes mérkőzéseken. — Tharwat és el Borai — adja meg a felvilágosítást Jasszuf Mohamed. — És ők kettőn játszák a párost is. Majd amikor meghallják, hogy vasárnap már nem lesz játék, esetén a Nemzeti Tornacsarnok­ban­, amikoris a férfiak mellett már a nők is porondra lépnek. Délelőtt nyújtó és női szabad­­gyakorlat, délután 4 órakor mű­szabadgyakorlat és női verseny folytatása következik. Talaj­­torna és lóugrások­ sietve elvonulnak, de előzőleg esernyőket kérnek. Hja, Pesten nehéz ilyen szép fezt vásárolni­ Az egyiptomiakon kívül a dá­nok, a franciák tűnnek fel, a csehszlovák hölgyjátékos (Drti­­nova), a görög Steindinger (be­vallása szerint Budapesten szü­letett és jelenleg Bécsben él) és a magyar csapat három tagja lát­ható kint. — Mi van a többiekkel? — kérdjük a versenyintézőséget. — Caska ma este érkezik. Hen­kel és a többi német hétfőn jön. Az osztrákok szintén hétfőre je­lezték érkezésüket. A japánoktól és a hollandoktól még nem kap­tunk végleges értesítést. Lehet, hogy jönnek. A versenyintézőség úgy hatá­roz, hogy teljesen új kiírást csi­nál és eszerint csak hétfőn dél­után kezdik el a játékot. Ame­lyik játékos akkorra nem érkezik meg, szkrecselik. Hosszas tanakodás után a kö­vetkező kiírást készítették el hét­főre. 330: Férfipáros: Magyarország (Gabrói, Ferenczy) — Dánia (a dánok még mindig nem nevezték meg, hogy kik játszák a párost); Egyiptom (Tharwat, el Borai) — Japán. Férfiegyes: Trónéin (fran­cia) — Lengyel II.; Bhandari (india) — von Rampu (holland). i.15: Férfiegyes: Caska (cseh­szlovák) — von Planner (osz­trák); Haberl (osztrák) — Japán II.; Dallas (magyar) — Boon (holland); Nőiegyes: Német L — Lett. 6 óra: Férfiegyes: Mally (ma­gyar) — Osztrák I.; Nőiegyes: Angol IL — Osztrák TL Német IL —Drtinova (csehszlovák)­ elé néztünk. A lettek valóban nagy­szerűen játszottak, különösen a második félidő derekán, de vala­hogy mégis többet vártunk tőlük. Lehet, hogy az utazás és a szokat­lan környezet befolyásolta őket Egyénileg Junkins középdobójuk a nap legjobb játékát nyújtotta, bár hat hóna alatt tojásnagyságú da­ganat akadályozta a játékban. Ki­váló volt a két hátvéd is, különösen Anderson. A len­g­y­el csapat dereka­san küzdött és többet nyújtott mint amennyit általában vártak tőle. Ha középdobójuk — aki egyébként oroszlánként küzdött — nem olyan önző, akkor szebb ered­ményt érnek el. A francia csapat finom,­­kulturált kosárlabdát játszik. Tak­tikában ugyan kissé fogyatékosak, de valamennyien nagyszerű dobók. Ha nekik lett volna annyi helyze­tük, mint a magyaroknak, akkor ők nyernek a gólokkal. A bal­bedobó Larcelet egészen elsőrangú játékos. A magyar csapatnak sok hibái közül egy hatalmas erénye nugaslott ki játékából: a hallatlan küzdenitudás és lelkesedés. Ezzel nyerték meg a mérkőzést bár ha jobban tudnak kosárra dobni, si­mábban megnyerik. Kínos volt azonban látni, hogy a mieink mennyire nem tudnak bedobni. A szabaddobások egész sorát hagyták kiaknázatlanul, nem is beszélve a jobbnál jobb mezőnyhelyzetekről. Hibája még a magyar csapat­­nak a taktikai fogyatékosság. Áll ez elsősorban hátvédjeinkre, akik különösen az első félidőben állandóan előrekalandoztak (külö­nösen Drégely), az ellenfél bedobói meg tisztán várták a labdát a ko­sár alatt. Nem értjük azt sem, hogy miért játszott a középbedobó Velkey balhátvédet ? Kímélték Nagy Sándort? Egyénileg Szamosi volt a legjobb ember, utána Lehel. Lel­kesedésükért és küzdeniakarásu­kért azonban az egész csapatot di­csérnünk kell. A közönséggel már eleve mostohán bántak el, amikor azt a kis „tribünnek” kikiáltott tákol­mányt felállították, mondván: „úgy sem jön ide ki a kutya sem”. Az illetékeseknek illett volna tudni, hogy a télen megtartott TFSC— MAFC Kosdlrlabdamérkőzésen közeüi ötszáz néző szorongott a műegye­temiek tornatermében és gondol­hatták volna, hogy a VB-n esetleg meg is kétszereződhetik ez a szám. A közönség legnagyobb része — külföldiek is — állva voltak kény­telenek végignézni a mérkőzéseket, ellenállva a nagy porfergetegek­­nek és résziben az utána következő esőnek is. Az újságíró működése is hallatlanul és a többi sportágak­hoz és sporttelepekhez képest aránytalanul nehéz volt. Nem lévén egy tenyérnyi fedett hely sem, a játékról tett feljegyzéseink szinte cafatokká áztak (nem helyezked­hettünk arra a kényelmes állás­pontra, amelyre néhány kollégánk, akik konstatálván, hogy ott nem lehet dolgozni, faképnél hagyták az egész kosárlabdát­. Az óvás dolgában teljes a zűr­zavar. Van, aki az időmérőknek, van, aki a franciáknak ad igazat. Kanup, a lett kosárlabdaszövetség egyik vezetője, a következőket mondta nekünk vasárnap délelőtt: ■— Hossza­b­bítani mindenképpen kellett, az jogos volt. Ha nem je­lentette be az időmérő a hosszab­bítást a bírónak, akkor a bírótól függ, hogyan bírálja el a dolgot... Mi lesz ma? Ma, hétfőn délután a BEAC ko­sárlabdapályáján a magyar—len­gyel és a német—lett mérkőzés ke­rül sorra. A lengyelek nagyszerű játékosok, küzdeni is tudnak, a magyar csapatnak lényegesen jobb játékot kell nyújtania, ha győzni akar. A lett—német meccsen a lettek a favoritok. A legtöbb teniszező csak hétfőn érke­zik a VB-re Új kiírást csináltak hétfőre Mit láttunk a VB első kosár­labdafordulóján, és mi lesz ma? A főiskolai VB első kosárlabda­fordulója mindent hozott, amit csak hozhatott: jó sportot, elég nagyszámú közönséget, sok izgal­mat, magyar győzelmet és­­ óvást. A legnagyobb várakozással a nagyhírű lett csapat játéka A nők kosár­labdája Kisorsolták a főiskolai világbaj­noki játékok női kosárlabdamér­kőzéseit. Augusztus 12-én, hétfőn 18 órakor a BEAC-pályán Ma­gyarország—Lengyelország, bíró: Falk, Németország. 13-án, kedden 18 órakor: Lettország—Lengyel­ország, bíró: Creux (Franciaor­szág). 14-én, szerdán: Lettország —Magyarország, bíró: Erixon (Észtország). Az úszó világ­bajnokságok mai főszáma a 4x200 m-es staféta döntő Délelőtt 9 órakor újból megkez­dődik az üzem a Császárfürdőben.. Kilenc órakor a női műugrást bonyolítják le. Ennek csak négy résztvevője van. Sorrend: Fonyó magyar, Sámson német, Boussard angol, Scholz német. A bajnoki címre a Böttön Sám­sonnak, a német műugrónőnek van a legtöbb esélye, de Fonyó Lilitől is szép szereplést várhatunk. 10 órakor rendezik meg a 400 m gyors úszás előfutamait. I. futam: L Cavallero francia, 2. Lenk lengyel, 3. Heyer német, 4. Gróf magyar, 5. Chassels angol, 6. Lepage spanyol. II. futam: 1. Szabados magyar, 2. French Williams angol, 3. Pader osztrák, 4. Mitchell angol, 5. Ca­­rulla spanyol, 6. Schőn csehszlovák. III. futam: 1. Lengyel magyar, 2. Rujzvilar spanyol, 3. Wondreje csehszlovák, 4. Sutton angol, 5. 7 SPORTÉREM minden sportághoz bronz ! vagy ezü­stözött 70 fillér | ARKANZAS 3 IV, VÁCI­ UTCA 20 | Képen árjegyzéket készséggel küldünk ! Hietanen finn, G. Flaschka osztrák. A döntőbe jutásra mindhárom magyarnak esélye van. Szabados­nak kell magát a legerősebb futa­mon keresztül verekednie. A magyarokon kívül a hetes (két első és legjobb harmadik) döntőbe Cavallerot, Padert, Suttont és Lohent várjuk. Délután négy órakor női műugrás bemutató lesz. Utána 4X200 m staféta döntő. A staféta csapatainak sorrendje: 1. Anglia, 2. Spanyolország, 3. Magyarország, 4. Németország, 5. Ausztria, 6. Csehszlovákia. A magyar csapatnak a német a legerősebb ellenfele. Megszorítani azonban aligha tudja bármelyik. A magyar összeállítás: Csik. Lengyel, Székely és Gróf európai rekordra is képes, ha időre megy és jó kondícióban van. „Sajnos”, nem lesz szükségük legjobb tudá­sukra. A 3X100 m hölgy vegyes stafé­tában a német és az angol csapat ellen kevés lehetősége van a három magyar lánynak. A magyar—osztrák vízipólét a magyar csapat, mely új összeállí­tásban áll ki, komoly küzdelem után nyert. A magyar összeállítás: Dugár — Helyes, Szerdahelyi — Kánásy — Zábrák, Bozsi, Brandy. Nem óvták meg a németek a magyar-német vízipólómérkő­­zést! — Saját tudósítónktól —• A főiskolai sportszövetségben vasárnap délelőtt az a hír terjedt el, hogy a németek megóvták a magyar —német vízipól­ómérkőzést, még­pedig Bozsi szerintük jogosulatlan szerepeltetése miatt. Ezzel szemben megállapíthatjuk, hogy óvás nem történt. A németek vezetője, Fischer mindössze azt kérte vasárnap délelőtt, hogy a magyar vizipólócsapat diákigazolványait mu­tassák be neki. Ehhez a CIB sza­bályai szerint joga van. Flór László és Szántó József azonnal taxiba ült Fischerrel együtt. Bevitték az MFSE központjába, ahol megmutat­ták nemcsak a diákigazolványokat, hanem az eredeti indexeket is. Donáth Leó dr, az úszó zsűri d’appel elnöke a következőket mon­dotta ezirányban hozzá intézett kér­désünkre: — Semmiféle óvás nem történt. Fischer csak az igazolványok be­mutatását kérte. A jogosultság meg­állapításának ilyetén való módja minden nemzetközi versenyben min­den további formalitás nélkül jogos és szokásos. Magyar részről viszont Viebahn igazolványát kérték el és nézték meg, mert olyan hírek terjedtek el, hogy Viebahn felette van a 26 éves kor­határnak. De itt sem volt semmi hiba. Rendben volt az igazolvány. Fejlődnek az egyiptomi ugrók — Saját tudósítónktól. — A műugrás vasárnap délelőtti le­bonyolításán Fahmy Hussein, az egyik egyiptomi ugró a második, harmadik és negyedik szabadon­­választott ugrását egyformán 12.40-es pontszámmal ugrotta. Az ötödik szabadonválasztott ugrásra pedig 12.41-et kapott. Erre hangzott el a megjegyzés: — Hogy fejlődnek ezek az egyip­tomi ugrók?

Next