Nemzeti Sport, 1937. október (29. évfolyam, 192-212. szám)

1937-10-11 / 198. szám

16 A székesfehérvári Adorján futotta a nap legjobb idejét Magyarország 1937. évi kerékpáros hegymászó bajnokságának négy elő­futamában — Saját tudósítónktól — Tegnap, vasárnap délelőtt bonyo­lította le a Magyar—Osztrák Al­pesi Egyesület Magyarország 1937 évi hegymászóbajnokságának négy előfutamát a svábhegyi, kb. 3.5 km-es szabványszakaszon. A ver­seny, mely négy csoportban bonyo­lódott le, ö1 indulót ültetett nye­regbe és a széles, napsütéses idő­ben értékes sportot hozott. A nap abszolút legjobb idejét a székesfe­hérvári Adóján ére el, aki 9-51-t futott, de még így sem tudta meg­közelíteni Fekete 8:54-es, tavalyi csúcsteljesítményét. A négy előfutam eredményei alapján egyébként a következők osztályozták magukat a jövő va­sárnapi döntőbe: Fekete VTE, Ko­sár MPSE, Nótás PTE, Adorján Zrt- Kerékpárokat, segéd- Jp|A/pt| motorost, alkatrészé­ül­ két, rádiót előnyös heti részletfizetésre is vásárolhat. ALFA, Dob­ utca egy Székesfehérvári MÁV, Nyilasi UTE, Kőszegi Besskárt, Kovács Besz­­kárt, Erős MPSE, Takács VillKK, Karaki Beszkárt, Boday Törekvés és Brummel MPSE. A nap nagyjában reális eredmé­nyeket hozott s igazolta a papír­formát. Egyesül Éles aránylag gyenge szereplése keltett feltűnést, aki negyedik helyre szorulva ki­esett a jövő vasárnapi döntőből. A bajnokság előfutamainak rész­letes eredménye, Jetes eredménye: 1. csoport: 1. Karaki BSzKRT 10:29, 2. Boday Törekvés 10:30. 3.­­ Brummer MPSE 10:34. 4. Ritz PSE 10:40. 5. Né­meth I. UTE 10:41. 6. Szalai Sólyom K­K 10:42. 7. Németh II. UTE 10:48. 8. Csánó UTE 11:00. 9. Neuwelt UTE 11:07. 10. C­sóti MPSE. 11. Lóháti MVSC 11:09. 12. Kovács KSzKK. 13. Schelle BSzKRT. 14. Móritz Tipográfia. 15. Wagner BSzKRT. 16. Padur MVSC. II. csoport: 1. Kovács BSzKRT. 10:25. 2. Erős MPSE 10:26. 3. Takács Vil. KK 10:27. 4. Gajdán UTE 10:41. 5. Sípos MPSE 10:52. 6. Ungvári BSzKRT 10:53. 7. Gere PSE 11:03. 8. Molnár MORE 11:19. 9. Ujváry UTE 11:23. 10. Jaklits BSzKRT 11:26. 11. Erős PSE 11:34. 12. Rajci PSE 11:37. 13. Poho­ránszky MVSC 11:39. 14. Borka MOAE 11:51. 15. Oláh UTE 11:52. 16. Bodonyi MVC 12:03. 17. Lóhán­ MVSC 12:09. 18­. Láng MOAE 12:57. 19. Laborcz Tipog­ráfia 13:24. III. csoport: 1. Adorján Székesfehér­vári MÁV Előre 9:51. 2. Nyilas UTE 10:13. 3. Kőszegi BSzKRT 10:22. 4. Kremlitza KKK 10:26. 5. Patus UTE 10:41. 6. Gyarmati MPSE 10:58. 7. Ter­­nai MVSC 11:02. 8. Jálics PSE 11:13. 9. Szilágyi Törekvés 11:21. 10. Jónás MPSE 11:27. 11. Havas MVSC 11:31. 12. Schultz UTE 11:42. 13. Breuer BSzKRT 11:57. 14. Zimmermann Só­lyom KK 12:10. 15. Molnár PSE 12:21. 16. Török UTE 12:23. IV. csoport: 1. Fekete UTE 10:11. 2. Kozár MPSE 10:15. 3. Nótás PSE 10:17. 4. Éles FTC 10:20. 5. Mikó BSzKRT 10:29. 6. Dacsilla MPSE 10:29. 7. Álmosdy Typográfia 10:34. 8. Diel Törekvés 10:46. 9. Schrempel UTE 10:50. 10. Vittori UTE 11:02. 11. Nemes UTE —a Világhírű Styria. Wonder. O ffiSSKtj/SSb Automoto. Darling, Diadal, Vénusz kerékpárok és al­­katrészek nagyban és ki­csinyben. Ezerképes árjegyzék ingyen DIADAL Budapest, VII. Thököly­ út 26. szám. Telefon: 14—04—38. Győzött a BBTE, kikapott az AHC­ I. osztályú bajnokság A vasárnapi gyepligamérkőzé­­sek nagy meglepetése az AHC ve­resége. BBTE—MAC 1:2 (1:1). Margit­sziget, vezette László M. dr.. Szép, változatos küzdelemben győzött a BBTE. Kapushibából kapott két gólt a MAC. László M. kiválóan ke­zében tartotta a nehéz mérkőzést. A mérkőzés után a nézők és játékosok közt nézeteltérés támadt. Buda jobb támadósorával megérdemelten nyert. Kitűnt Papp és Belloni. Góllövő: Berkes (2) és Háray, illetve Lud­­vig és Heinrich F. FTC—AHC 2:0 (1:0). Lóverseny­tér, vezette: Buzinkai dr. Végig iz­galmas, izzó hangulatú mérkőzésen két tartalékos csapat került szembe egymással. Az FTC megérdemelten győzött. Sorozatos bírói tévedések rontották el a szép játékot.-" Az AHC erősen érezte Lifka I. hiányát. Az FTC egy sz­abályoos gólját nem adta meg a játékvezető — míg egy szabálytalanságból eredőt megadott. Góllövő: Fleischman­­és Pálfalvi. MHC—Köln. HC 6:0 (1:0). Ló­versenytőr, vezette: Konoráth dr. Az MHC iskolajátékkal, tetszés sze­­rint érte el az eredményt a lelkes Köln. HC ellen. A Hokki Club csa­társora helyenként nagyon szépen játszott. Főleg Teleky gr. és Domb­­óváry III. Góllövő: Cerva (2), Te­leky gr. (2), Dombóváry III. és Tasnády. Szilic—SzHC 2:0 (0:0). Lóver­senytőr, vezette: Busicza és Móser. A második félidőben a Szilic nagy fölénybe került és biztosan győzött a szívós SzHC ellen. Góllövő: Dal­­los I. és Sebián. Ki­tűnt Nobel I., Róna és Simon. . II. osztály MHC II.—Köln. HC II. 10:0 (6:0). Ló­versenytőr. Vezette: Pásztor. Az MHC II. könnyen győzött a 10 emberrel ki­álló Köln. HC II. ellen. Góllövő: Rudán­­dr. (4)­, Wirth (2), Tóth (2), Csikálsz és Schuszter. MAC II.—BBTC II. 2:1 (1:0). Mar­gitsziget. Vezette: Höflinger. Erős mér­kőzésen nyert a MAC. Góllövő: Ivády dr és Nagy, illetve Vass. AHC II.—FTC II. 1:0 (1:0). Lóver­senytőr. Vezette: Dánoczi. Biztos győ­zelem, az eredmény nagyobb is lehetett volna. Góllövő: Schmidt. SzIHC II.—SzHC II. 2:0 (1:0). .Ló­ 11:06. 12. Szemsey MPSE 11:08. 13. The­ma UTE 11:10. 14. Neiki MORE 11:14. 15. 542-es rajtszám. 16. Tamás Typográfia 11:48. 17. Zelenszka Sólyom KK 11:49. 18. Nagy KKK 11:52. 19. Kérész PSE. 20. Deutscher MVSC. 21. Ecker UTE. 22. Fülöp PSE. 23. Gu­­bicska BSzKRT. 24. Manusich. MVSC. versenytér. Vezette: Rosztányi. Megér­demelt győzelem. Góllövő: Dallos II. és Hepp. HHC II.­-TTC III. s1.-D (1:0). Lóver­senytér. Vezette: Rádonyi (szombaton). Több elsőosztálybeli játékos szerepelt a barátságos mérkőzésen. Góllövő: Höf­linger. 1 KÉZILABDA Jobbak az „öregek”... Erősen javuló játékot és sok gólt hozott a vasárnapi válogató. Mind­három csapat kielégítően játszott, mégis kitűnt a „fiatalokkal” szem­ben az „öregek” rutinos játéka. A három harmad eredménye: „öreg"- A)—, Fiatalok” 5:2. A dugók sorrendje: Matykó F„ Szo­morú ö, Benda ö, Harsányi F, Cséfay, Cséfay ö, Fodor ö. „öreg” A)—„Öreg" B) 6:6. Salgó B), Fodor A), Salgó B), Cséfay, Cséfay A), Rajk B), Fodor A), Forrai B), Cséfay A), Rajki B), Cséfay A), Forrai B). „öreg” B)—­„Fiatalok" 6:2. For­rai ö, Szomori ő, Gömöri F, Forrai Ö, Salgó ö, Galgóczi Ö, Görcs F, Galgóczi ö. II. osztályú férfibajnokság ETE—BTK 14:0 (7:0). Latorca­ utca. Vezette: Szőlő­sy. A ..helyi rangadón” hengerelt az ETE. Góldobó: Juhász (4), Levitt (4), Steták (3), Temesvári (2) és Szűcs. Az UTE—KAOE mérkőzést a KAOE lemondta. A barátságos mérkőzést az UTE nyerte 6:3 (3:1) arányban. Góldo­bó: Kővári (3), Brau, Ritter és Bricht, illetve Rigó (2) és Horváth. BSE XIV.—Wacker 18:10 (9:5). Aréná­ét. Vezette: Jávor. A sok dugó a ka­pusok lelkén szárad. Góldobó: Sziráky ((4), Waldner (5), Unmuth (4) és Matykó, illetve Mayer (8) és Lindner (2). _MTK—Kistex 5:1 (2:1). Kispest, Ül­­lői-út. Vezette:, Bobrovszky. Szépen ját­szott, de szünet után visszaesett a Kis­tex. Góldobó: Neumann (2), Kömives (2) és Steiner, illetve 5'vár. Szécheni—VÁC 4:2 (3:0). Bulafoki-út. Vezette: Dénes I. Szép játékkal győ­zött a Szécheni. Góldobó: Hodály (4), illetve Serényi I. (2). Fazekast (Szé­chenyi) a játékvezető kiállította. MAFC—EKASC 11:7 (6:3). Budafoki­­út. Vezette: Egri. Heves iramú, válto­zatos játék. A gólképesebb csapat győ­zött. Góldobó: Mátyási (5), Németh (3) és Mául (3),­illetve Lukács (5) és Klein (2). I. osztályú belg­­bajnokság AMC—Olimpia 2:1 (1:0). Újpest. Váci­ak Vezette: Kolos. Csapkodó játékban megérdmelten győzött az AMC. Góldobó: Neuburgerné­­ és Kollárné, illetve Wid­­der. Pamutipar—Váci FSK 7:1 (5:1). Újpest. Horthy Miklós­ út. Vezette: Grossmann. Iskolajátékkal győzött a Pamutipar a 8 emberrel kiáltó váciak ellen. Góldobó: Édes a bosszú Páger—Erdélyi—­Ráday—Vaszary Capito— Horváth (3), Szalayné (2), Sonnenfeld és Lorenzen, illetve Duray. Goldberger SE—VAU 7:0 (3:0). Buda­foki­ út. Vezette: Budavári. Iskolajáték A mezőny legjobbja Fazekas GSE. Gól­dobó: Kapitány (4), Oroszné, Fazekas és Illés. II. osztályú hölgybajnokság Olimpia—AMC 2:1 (2:0). Újpest. Váci­­út. Vezette: Bors. Góldobó: Zssigm­ond és Szőnyi, illetve Stuller. GSE—Kistex 1:0 (0:0). Budafoki­ út. Vezette: Dénes II. Gólképtelen csatár­sorok. Góldobó: Bozóky. Ifjúsági bajnokság A MAFC—ERASC bajnoki mérkőzésre SPORTÉRMEK LIUDVIG Bp. Thék E.­u. 18. kaphatók Képes árjegyzék, jelvények, díjak, serlegek a­ MAFC nem állt ki. A barátságos mér­kőzést az­ EKASC nyerte 6:2 (2:0) arány­ban. Góldobó: Warner (6), illetve Takács N­. (2). KOSÁRLABDA: A BSZKRT JUBILEUMI-KUPA vasárnapi I. fordulójának eredményei: TFSC A)—MAFC B) 15:14 (8:4). Játék­vezető: Király. Kosárdobó... Amandson (8), Szilágyi (4), Gyimesi (3), illetve Eszéki­­(8),* Takács (4), Hévízi (2). A forduló nagy meglepetése!­A BSzKRT B)—Mátyásföldi LTC mér­kőzés az utóbbi csapat megnemjelenése miatt elmaradt. A MAC—KAOE mérkőzés az utóbbi csapat megnemjelenése miatt elmaradt. MAFC­A­—BVTSE 43:9 (17:7). Játék­vezető:­ Páku. Kosár­dobó: Eszéki (22), Takács (13), Sidó (6), Hévízi (2), illetve Gombos (2), Lukács és Nagy (1—1), Per­­metei (5). BSzKRT A)—TFSC B) 59:8 (35:0). Já­tékvezető: Paku. J­psárdobp: Boldizsár (20), Mátyási (17), Velkey Ot), Kardos (8), illetve Haján­­i­ Marót, és János­­ (2—2). A­ BBTE nyerte a llolla-vándordíjas tornaversenyt. A verseny végeredménye: 1. BBTE, 2. TFSC A), 3. BTC, 4. TFSC B), 5. UTE. Egész Budapest a Terézkönti Színpad új műsoráról beszél Tel.: 12-02-54 Kezdete 9 órakor ^ra©caí Megjelenik szerda és szombat kivételével minden nap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vill., Rökk Szilárd­ u. I. Telefon: 1-321-99. és 1-339-77. Levélcím: Budapest 72. Postafiók: 12. Távirati cím: Nemzetisport, Bpest. Postatakarékpénztári csekkszámla 53.366. Főszerkesztő: DR. VADAS GYULA Felelős szerkesztő: HOPPÉ LÁSZL­Ó Felelős kiadó: KULTSÁR ISTVÁN ELŐFIZETÉSI DÍJ: Hol föld­re egy bóra ..............................2-20 P Költőidre negyedévre .. .. .. .. *­•— P Ausztriába .. .. .. .. .. .. — 7-— )' Észak-Amerikába .. 10-— P egyéb költőidre.. ...............................9­—­P Fiókadminisztráció Csehszlovákiában: Novinarstvo St. Szobor, Bratislava, Schöndorfská 53. Nyomatott a Stádium Rt. körforrgógépein Felelős: Győry Aladár igazgató. Hétfői jegyzetek A MAGYAR—JUGOSZLÁV filmegyezmény néhány nap múlva a gyakorlatban is életbe lép. 1936/37 . folyamán tíz magyar film kerül be­mutatásra Jugoszláviában. Az első az Én lányom nem olyan című Csathó — Nóti — Press - film lesz, amelyet nagy érdeklődéssel várnak Jugoszláviában. Egészen bizonyos, hogy ha a jugoszláv filmgyártás megvalósul, nálunk is érdeklődéssel fogadják majd a jugoszláv filme­ket. » * KESKENYFILMEN akarják eljuttatni a magyar játék­filmet azokba a kis magyar falvak­ba, amelyekben még mindig nincsen mozi. Keskenyfilmhez nem kell tűz­álló mozit építeni, nem kell hozzá semmiféle különleges berendezés. A keskenyfilmleadáshoz szükséges felszerelés összesen körülbelül 1300—1600 pengőbe kerül. És a keskenyfilm éghetetlen. A Magyar Filmiroda elvállalta, hogy egész ön é­­­zetlenül addig folytatja a keskeny-­ filmek falusi próbaelődásait, amíg a falusiakban is feltámad a vállal­kozási hajlam és „keskenymozi” engedélyt kérnek a belügyminiszter­től. Mi azonban attól tartunk, hogy még 1300—1600 pengős vállalkozó sem akad majd minden faluban, ahol pedig szívesen néznék a megkeskenyí­­tett játékfilmeket. Helyes lenne a keskeny játékfilm ügyét össze­kapcsolni az iskolai filmoktatással. Ugyanazt a gépet felhasználhatnák játékfilmek és oktatófilmek leadásá­ra. S az utóbbi előadások költségeit — esetleg — fedezhetnék az előbbiek bevételéből. MIÉRT NEM MAGYAR nevet viselnek a magyar mozik? Nézzük végig a budapesti mozi­műsort! Igazán csak elvétve akad egy-két magyar nevű mozi, az is inkább csak a kisebbek között. Rossz külföldi példát utánoznak a pesti mozisok, pedig jobban tennék, ha ezen a téren inkább a színház­­igazgatókat követnék. Magyar nevet a magyar mozinak! Hétfő, 1957 október 11. /rp. Hétfő, október 11. Budapest I. (550.5 m): 6.45: Torna. — Utána: Hanglemezek. — lö: Hírek. — 10.20: „Irodalmi ABC 1847-ből.“ — 10.45: ,,A racionalizált háztartás.“ Irta: gróf Andrássy Mihályné,­­Károlyi Gabriella grófnő. — 12.05: Fiesch Imre énekel, Bandó Gyula hegedül, zongorakísérettel. Közben kb. 12.30: Hírek. — 13.30: BSzKRT-zenekar. Vezényel: Müller Ká­roly. — 14.40: Hírek. — 16.15: „Nagy Imre 48-as diákköltő.“ Kiss Tamás elő­adása. — 17. ,,Így élünk Kínában.“ Ro­mán Ágnes dr., a sanghaji kínai bank statisztikai osztályvezetőjének előadása. — 17.30: Guttenberg György jazz-zene­­kara játszik. — 18.30: Munkásfélóra. — 19: Berzsenyi László és Villax István két zongorán magyar nótákat ad elő. — 19.30: ,,A planéta.“ Nyirő József elbe­szélése. — 20.05: Hanglemezek. — Köz­ben kb. 20.30: „Sötétítő gyakorlat Bu­­dapesten.“ Borssányi Julián előadása. — 21.10* Hírek. — 21.25: Kerntler-zongora­h­ármas. Tagjai: Kerntler Jenő dr., Dö- ? ! 12 . 13 ? ! Újévig tucatárban 13. darab mötör Tibor és Friss Antal. 1. G. Fr. Telemannn: E-dur versenymű. 2. Volk­­mann: b-moll hármas. 3. Beethoven: G- dur hármas. — 22.35: Esterházy Móric gróf francia és angol nyelvű előadása. — 22.50: Kiss Lajos és cigányzenekara muzsikál. — Közben kb. 23: Hírek né­met nyelven. — 00.05: Hírek külföldi magyarok számára. Budapest II. (834.5 m). 18.30: Hangle­mezek Strauss-keringők. — 19: Német nyelvoktatás. (Szentgyörgyi Ede dr.) — 19.39: Saljapin és Crooks hanglemezek. —­ 20.10: Hírek. — 20.30: ..Történelmi já­tékok Középolaszországban.“ Huszti Dé­nes dr. előadása. Mai jelentősebb külföldi műsorrészek 2 ó.: Bécs: Híres énekesek lemezei. 7.25 ó.: D Sender és Stuttgart: Dalos, zenés est. 8 ó.: Belgrád: Operaest. 8 ó.: I­. Sender: Filharmonikusok. 10.35: Droitwich: Tánczene Newyork­ból. 10.35 ó.: R. Lyon: Részletek Wagner műveiből. Filmszínházak műsora Bemutató mozik ÁTRIUM (Margit-körút 55. T.: 154-024, 153—034), fél 6, fél 8, fél 10. Szomb., vas.: fél 4-kor is. A férfi mind őrült. (Lázár Mária, Jávor, Páger, Vaszary.) Híradó: CITY (Vilmos császár­ út 36. Tel.: 111— 140). %6, %8, 9410. Szórab., vas. és ün­nep %4-kor is. Lázadók kapitánya. (Garry Cooper.) Nem vagy legény Popeye. Cigányvér. Híradó. CORSO (Váci­ utca 9. Tel.: 182—818), fél 6, fél 8, fél 10. Szomb., vas.: fél 4-kor is. Muráti, Mezey, Básthy, Ka­­bos: 120-as tempó. (Szántó-­Szécsén vígjátéka.) Banyókirály. Híradók. DÉCSI (Teréz-körut 28. T.: 121343, 125952), 6. 8, 10. Szombat, vasárnap 4-szor Is. Torockói menyasszony. (Dayka Margit, Jávor Pál, Kabos, Sziklay Szeréna.) Híradók. 3-ik hétre prolongálva! FÓRUM (Kossuth Lajos­ u. 18. 1­.: 189—543, V.6, fél 8, %10. Szomb., vasárnap, ünnep: fél 4, fél 6, fél 8, 8410. Férfi­sors. (Jean Galland, Francoise Rosay, Rosine Derean.) 2-ik hétre prolongálva! KAMARA (Dohány­ utca 42. T.: 144027.). 346.­­8, 3410. Szomb., vas.: 4, 6, 8, 10. Torockói menyasszony . (Dayka Mar­git, Jávor Pál, Kabos, Sziklay Szeré­na.) Híradók. 3-ik hétre prolongálva! METRÓ (Teréz-körút 60. Tel.: 112—230). 166, fél 8,­­10. Szomb., vas.: fél 4, fél 6, 348, 10. Botrány a turfán. (Gaucso, Csikó, Harpo, Maureen D‘Sullivan, Allan Jones.) Híradók. Prolongálva! Kizárólagos joggal. OMNIA FILMSZÍNHÁZ (József-körút és Kölcsey-utca sarok. T.: 130—125.). 5, ne­gyed 8, fél 10. Szomb., vas.: 4, 6, 8. 10. A lázadók kapitánya. (Gary Cooper.) Cigány vér. Nem vagy legény Popeye. RADIUS (Nagymező-utca 22. Tel.: 122— 098, 129250.) %6, 5/18, %10. Szomb., vas.: 3/14-kor is. 120-as tempó (Muráti Lili, Mezey Mária, Básthy Lajos, Kapeczi- Boócz, Kabos.) Híradók.. ROYAL APOLLO (Erzsébet­ körút 45. T.: 141902, 342946.) 6, 8, 10. Szomb., vas.: 4-kor is. A férfi mind őrült. (Lázár Mária, Jávor, Páger.) Híradó. Prolon­gálva! URÁNIA (Rákóczi­ út 21. Tel.: 146046.). 5, negyed 8, fél 10. Szomb., vas.:­­3-kor is. (Zenés uzsonnázó helyiség.) Kém vagy! (Mathias Wiemann, Lida Baa­­rova.) A búvárúszás művészete. Hír­adók. Utánjátszó mozik CAPITOL (Baross-tár 32. Tel.: 134—3371, fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Az utolsó kaland. (Joan Crawford, William Powell.) Hír­adó. CORVIN (József­ körút és Üllői­ út sarok. T.: 138—988 139—584.) fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-től is. (Elsőn 1000 hely 40—80 fill.) Édes a bosszú. (Er­délyi, Páger, Ráday, Vaszary.) Kísérő műsor. Híradó. CASINO (Eskü-tér 6. Telefon: 383102.), fél 5, 7, fél 10. Szomb., vas.: fél 3, .5, fél 8, 10. Orgona virágzás.­ (Jeanette MacDonald, John Barrymoore.) ELIT (Szt. István-körút 16. T­: 118—151). 4, 6,. 8, 10. Vas.: 2-kor is. Elefántboy. (Sahin.) .P­opeye, mint szárazdada. Hír­adók: LLOYD (Hollán-utca 7/a. T.: 111-994.). %4, %6, 948, %10. Vas.: 8/12-kor is. (Első olcsó helyára.) Mámi. (Fedák Sári, Törzs, Vaszary.) Híradók. (Na­­gyot hallók részére fejhallgatós zsöly­­lyék.) PALACE (Erzsébet­ körút 8. Tel.: 136- 523). 11, 2, 4, 6, 8, 10. (Az első három félhelyárakkal.) Hotel Kikelet. (Tőkés, Turay, Páger, Uray, Kabos, Palló dr.) Híradók. Prolongálva! SIMPLON (Horthy Miklós­ út 62. T.: 268 998.) fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. Édes a bosszú. (Erdélyi, Páger, Komár, Rád­ai.) Frontharcos találkozó. Badoglio Budapesten. SAVOY (Kálvin-tér, Üllői-út. T.: 146­ 040.) fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) (Vas. d. e. 10, 3/£12. matiné.) Café Metropole. (Loretta Young.) Síparádé. Híradók. STÚDIÓ (Akácfa­ utca 4. Tel.: 140-040). 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. (Első féld.) Koldus és királyfi. (Erről Flynn, Mauch ikrek.) Híradók. Tovább játszó mozik ALKOTÁS (Alkotás­ u. 11. T.: 155—374). fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-kor is. Segítség, örököltem! (Ag­ai Irén.) Díszelőadás a pincében. Híradó. BUDAI APOLLO Széna-tér 1.: 151—500. fél 5, 947, 9. Vas.: 1, 3. V.6. fél 8, 9410. Premier. (Zarah Leander.) Chaplin víg­játék. ELDORÁDÓ (Népszínház­ u. 81. T.: 133— 171.) fél 5, 7, fél 10. Vas.: 2, 4, 6, 8, 10. (Első mérs.) Urilány szobát, keres. (Zilahy Irén.) A Louis — Bradock­­mérkőzés. GLÓRIA (Thököly­ út 56. T.el: 144—800). fél 5, 947, 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Premier. (Zarah­ Leander.) Tavaszi han­gok. Próbaháboru a tengeren. Híradó. HOMEROS (Hermina-út 7. T.: 296—178.): 945, 7. ViIO. Vas.: 922-től. Urilány szo­bát keres. Híradók. JÓZSEFVÁROSI. (Kálvária-tér 7. TO.: 134—644). Negyed 5, 947, V4IO. Szomb.: 4, 6, 8, 10. Vas.: háromn. 2, háromn. 4, három­n. 6, háromn. 8, háromn. 10. (El­ső mérsékelt.) Urileány szobát ke­res. (Zilahy Irén, Kabos.) A forrongó Kína. OLYMPIA (Erzsébet­ körút 26. T.: 142947.) 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. (Első mérs.) Premier. (Zalan Leander.) Zúg az erdő. Versenyfutás a halállal. Híradó. OTTHON (VIII. Beniczky-utca 3—5. T.: 146-447.) 4, fél 7, 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél. 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Naplemente előtt. (Emil Jan­­nings.) Ujjé a ligetben ... (Popeye.) PÁTRIA (Népszinház­ u. 13. T.: 145673.) 11. 2, fél, 5, 7, fél 10. Vas: fé­l 11-től. (E­lső mérs.) " Parisban szerettem­ beléd. (Claudette Colbert.) Kakaskörzó. REX Ilstván-út 39. T.: 139416.­ fél 5, 947, 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. .(Első mérs.) Rab­szolga hajó. (Wallace Beery.) Fajku­tyák parádéja. Híradó: RIALTO (Rákóczi-út 70. T. 139497.) fél 11, fél 1, 943, 5, 948, fél 10. Vas.: 10, 12, 2, 4, 6, 8, 10. (Délelőtt minden hely 40 fill., páholy 60 fill.) Rabs­zolgahajó. (Wallace Beery.); Bueter, a m­intatenge­­ rész.

Next