Nemzeti Sport, 1938. január (30. évfolyam, 1-21. szám)

1938-01-06 / 3. szám

Csütörtök, 1938 január 6. Reggel 14, dő után 12 fokos hidegben Hidvéghy végleg megnyerte az „Ifj. Levitzky Károly vándor** díjat" ISOOon és 5000-en biztosan győzött Második: Ladányi G., harmadik: Ladányi E. — Saját triásk­onferja Az ifj. Levitzky Károly emlé­kére alapított vándordíjait — hete­dik kiírásában — Hidvéghy László nyerte. S mert a kiírás értelmében az a futó, aki a díjért folyó küz­delemben kétszer megnyeri az összetett versenyt, véglegesen meg­nyeri a vándordíját is: a tavalyi győzelmére idén ráduplázó Hid­véghy lett a szép vándordíj máso­dik végleges megnyerője. (Wintner István 1934-ben már végleg meg­nyerte a vándordíját, de azt újra felajánlotta ifj. Levitzky Károly emlékére.) Hidvéghy ma kétségtelenül a legjobb magyar gyorskorcsolyázó. Tehetséges, szorgalmas és okos versenyző. S ezért tegnapi sikerét éppen úgy megérdemelte, mint sok más, eddigi győzelmét. Az ő stí­lusa a legkiforrottabb, de egyúttal az ő erőbeli állapota a legmegfele­lőbb is mai gyorskorcsolyázóink között. Egyetlen komoly hiánya: sprintelni nem tud. Nem sprint­­természet. A többi távon azonban annál nagyobb jövő előtt áll. A győztest a két Ladányi fivér követi. Mindegyikből kitűnő futó lehet. Fizikumban és — kötülide­­gek dolgában — Hidvéghy elhagy­ja őket, de stíluskészségük legalább akkora, mint a győztesé. Még mind a két len f­orranak, de azt hisszük, egyik sincs messze a teljes kifor­rástól s a nemzetközi klasszisba vezető eredményektől. Mind a ket­­ten —­ de különösen Gedeon — rövid távon is kiváló, anélkül hogy a hosszútáv­ú versenyekre alkalmatlan volna. A többiek közül Bácskai és Wintner tűnt ki. Az utóbbi sérül­ten is jól helytállt. A szerdán reggel és délután ren­dezett verseny részletei a követ­­kez­ők" HAJNALI KÉSZÜLŐ­DÉS A gyorskorcsolyázók már reggel hét óra előtt kint vannak az öltö­zőben. A főtéma a hideg. Most már csak 14 fok van. Csak... Levitzky Károly Jr., a gyors­szakosztály elnöke benéz az öltö­zőbe s közli, hogy valamivel ké­sőbb kezdenek. Ez általános örömet kelt. A futók előmelegítenek. A sor­olás elég izgalmas, bár egye­lőre sok jelentősége nincs. Aztán — kevéssel 8 óra előtt — rajthoz áll az első pár. LADÁNYI GYŐZ, A „SÁNTA” REKOR­DER LEMARAD 500 m: 1. Ladányi G. 46­ 7, 2. Bácskai 46 8, 3. Ladányi E. 47, 4. Wintner 47 5, 5. Hidvéghy 48, 6. Vida 50.2, 7. Enyedi 50.6, 8. Somlai 50.9. 1. pár: Bácskai—Ladányi E. Bácskai raj­tá­jó, Ladányi E. kissé bennragad. Ez a különbség csak­nem végig megmarad. 2. pár: Vida—­Hidvéghy. Hid­véghy fölényesen győz, de ideje közepes. 3. pár : Wintner­—Somlai. Wint­ner az első egyenesben kétszer is botlik. Futása bizonytalan. 4. pár: Ladányi G.—Engedi. Ladányi elég lassan kap lábra, de aztán igen jól fut. Nagy fölénnyel győz. A táv után Wintner kijelenti, hogy kedden le kellett operálni az egyik lábujjáról a körmöt. A friss seb miatt alig tudott futni. — Ha tudtam volna, hogy ope­rálták, nem is engedtem volna futni Wintnert —­ mondja Le­vitzky dr. Pihenő következik. Ez alatt sorsolnak az 5000 méteres futás sorrendjére. (Az egyes párokba az 500 m-es táv 1 — 2., 3 — 4., 5 — 6., 7­­-8. helyezettjei kerülnek.) Itt már fontosabb a sorrend. A nap ugyanis kezdi áttörni a ködöt s minél jobban előbújik, annál in­kább „megengeszteli” a merev, túl kemény jég legfelső rétegét s így gyorsabbá teszi a jeget. — Biztosan pechem lesz — mondja Ladányi G. és —­ „nyert”, az első párba került. Hidvéghy viszont az utolsóba. HIDVÉGHY CSAKNEM REKORDOT FUT, A TÖBBIEK — MESSZE 5000 m: 1. Hidvéghy 8:52­ 8, 2. Ladányi E. 9:19.3, 3. Ladányi Q. 9:19.5, 4. Wintner 9:38.3, 5. Enyedi 9:34­,9 6­. Vida 9:38.5, 7. Somlai 9:48.5, 8. Bácskai 9:54.6. 1. pár: Ladányi G.—Bácskai. Bácskai nem ellenfél 5000-en. La­dányi a hajrában csaknem lekö­rözi. Ladányi ezúttal is lassan kezd s csak a táv második felében gyorsul fel. 2. pár: Enyedi—Somlai- Somlai csak 1500 m-ig tart Enyedivel, aztán fokozatosan leszakad. Enye­­ditől jobb időt vártunk. 3. pár: Ladányi E.—Wintner. Ladányi E. 1550 m­-nél bukik s mintegy 8 mp-et veszt. A bukás után hősiesen fut tovább s pompá­san javít. De persze a 8 mp-es „kényszerpihenő” tehertétele még­is csak megmaradt. 4. Hidvéghy—Vida- Hidvéghy már a táv felében lekörözi Vidát. Egyenletesen s végig energikusan fut a bajnok s a némileg már megjavult jégen csak 3 mp-cel marad el belföldi rekordjától. Részidők (500, 1000, 1500, 3000 m): Hidvéghy: 54- 1:45, 2:37.8, 5:17.3. 8-52.8. Ladányi E.: 55, 1:48.5, 2:43, 5:36.8. 9:19.3-Ladányi G.: 56.5, 1:51, 2:47, 5:36.8. 9:19.5. Hidvéghy körei: 23, 31, 31, 30, 32, 32.5, 81, 32, 31.5, 32.5, 32­ 5, 32, 32-5, 32, 32.5, 32, 32.8 mp. Ladányi E. körei: 23, 32, 32, 32, 33. 41­ (itt bukott), 33, 33, 33, 33.5, 33, 34, 32.5, 34, 33.5, 33.5, 33.3 mp. Ladányi G. körei: 24, 32.5, 32.5, 33, 34, 34, 34.5, 33.5, 34, 34 5, 34.5, 33, 33.5, 34, 33.5, 33.5, 32. Az első és a m második 2500 m (a táv első és második feléjifjij­­áéjé: Hidvéghy: I.: 4:23.5. — II.: 4:29.3. Ladányi E­: I.: 4:41.5. — II.: 4:37.8. Ladányi G.: I.: 4:40.5. — II.: 4:39.­­Ladányi E. a táv első felében bukott, azért rosszabb az első 2500 m ideje, mint a másodiké. Ladányi G. erőbeosztása helytelen- Hidvéghyé sokkal jobb.) A KÉT TÁV UTÁN: 1. HIDVÉGHY HIDVÉGHY 1500 ON IS BIZTOSAN ELSŐ 1500 m: 1. Hidvéghy 2:29.8, 2. Ladányi E. 2:32-4, 3. Ladányi G 2:32.6, 4. Bácskai 2:34.8, 5. Enyedi 2:36.7, 6. Wintner 2:38.3, 7. Somlai 2:41, 8. Vida 2:42. Délután negyed 4 órakor kezdő­dött az utolsó táv első futama. A hideg nőttön csökken, már 12 fokra szállt le Köd. 1. pár: Somlai—Bácskai. Bács­kai végig vezet, szépen, egyenlete­­­sen fut. Somlai erőlködött. 2. pár: Ladányi G.—Wintner. A fájós lábú Wintner már a rajt­nál lemarad. Ladányi fokozatosan elhúz és győz. 3. pár: Hidvéghy­—Ladányi — Ladányi E. rajtja jobb, de 300 méternél Hidvéghy már valamivel előbb van. A két futó közti távol­ság szinte gépies pontossággal no Hidvéghy a végén kissé fáradt be­nyomást kelt (az utolsó kör nagy­­kanyarát 18 lépéssel tette meg, ez egy kicsit sok). 4. pár: Enyedi—Vida. Enyedi igen jól futott, az örökifjú Vida viszont erősen örökifjú módon... (Fáradt volt már a délelőtti két távtól.) Hidvéghy körei: 31, 28, 29, 30, 31.8. Ladányi E. körei: 31, 29, 30, 31, 31.4. Ladányi G. körei: 31, 29, 30, 31, 31.6. Bácskai körei: 30, 29, 30, 32, 33.8. AZ ÖSSZESÍTÉSBEN: 1. HIDVÉGHY A három távú összetett verseny végeredménye: 1. Hidvéghy 151.213 pont (101.28, 49 933), 2. Ladányi G. 153.516 (102.65, 50 866), 3. Ladányi E. 153.73 (102.94, 50.8), 4. Wintner 157.596, 5. Bácskai 157.86, 6. Enyedi 160.323, 7. Vida 162.05, 8. Somlai 163. 416. NYILATKOZATOK: Minich Jenő dr., a BKE igazga­tója: A nagy hidegben s a ködös, nehéz levegőben igen jóknak tar­tom Hidvéghy eredményeit. A győzelemre teljes mértékben rá­szolgált. Ha az idény elején szor­galmasabb lett volna, ma még jobb formában lenne. Levitzky Károly dr., a BKE gyors­ szakosztaginak elnöke, Hid­véghy megérdemelten győzött. Ki­tűnő formában van. Jó időben, jó jégen két rekordot is futott volna. Hidvéghy László: Komolyan ké­szültem a versenyre é s" éreztem, hogy jó formában vagyok.­ Most már csak egy vágyam van: kijutni Oslóba, az Európa-bajnokságra. Ladányi E.: Két második és egy harmadik helyezéssel csak­ a har­madik lehettem. Az 1500 alatt éreztem, hogy jól futok. De­­ Hidvéghy még jobb volt. Ladányi G.: Hidvéghy nagyon jó.­­ A háromtávú összetett verseny első két távja után a helyzet a kö­vetkező: 1. Hidvéghy 101.28 (48: 53.28) 2. Ladányi G. 102.65 (46.7, 55.95) 3. Ladányi E 102.93 (47, 55.193) 4. Wintner 104.83 (47.5- 57.33) 5. Bácskai 106.26 (46.8, 59.46) 6. Vida 108.05 (­50-2, 57.85) 7. Enyedi 108.09 (50.6, 57.49) 8. Somlai 109-75 (50.9, 58.85) issa Sallai György (BVSC), * 1 2 3 4 5 6 7 8 nagyon harapós ökölvívó. (Ez látszik is rajta.) P­erczel tanúskodhatna emellett! Magyarországnak kilenc ingyenhely jut a párisi atlétikai EB-n Saját tudósítónktól . A január közepén Párisban tar­tandó EBB-értekezlet egyik leg­fontosabb pontja a rendező ország által a résztvevők részére fizetendő 100 ingyen hely kiosztása lesz. A hivatalos javaslat ugyan még nem készült el, mert néhány európai szövetség még nem küldte be az idei legjobb eredmények listáját, amelynek alapján a helyeket ki­osztják, nekünk azonban rendelke­zésünkre áll valamennyi szükséges adat és a torinói tapasztalatok alapján kiszámítottuk, hogy melyik ország , hány helyre tarthat igényt. Az­ EB-n országonként 2—2 ver­senyző vehet részt. Ennélfogva az egyes versenyszámokban olyan rangsorokat kellett összeállítani, amelyekben országonként, legfel­jebb két versenyző szerepel. Az EB számai közül a tízpróba, híarathón, gyaloglás és staféták nem számí­tanak ebben az osztályozásban, vi­szont a bizottság határozata sze­rint egy-egy helyre minden jelent­kező európai ország igényt tart­hat. A rendező Franciaországon kívül: 26—28 ország részvételére lehet számítani, 74 hely tehát el­­osz­­ásra vár Számításunk szerint a fent említett rangsorban szereplő minden 13 pont után jár egy-egy hely, ehhez járul a minden nem­zetnek kijáró 1­1 pont. Eszerint az egyes országok a következő mértékben részesednének az ingyen helyekben: 10-en aluli pontot szerzett még Csehszlovákia, Dánia, Belgium­, Ju­goszlávia és Lettország is. Egy­­egy helyre igényt tarthat Luxem­burg, Románia, Bulgária, Török­ország, Litvánia, Spanyolország, Portugália, sőt Albánia és Málta is, úgyhogy míg 6—10 hely (asze­rint, hogy hány ország nem vesz részt az EB-n) felszabadul. Ezek­kel valószínűleg a töredék­helyet szerzett nemzeteket fogják jutal­mazni. Németország 14 Finnország , 11 Svédország 11 Anglia 9 Magyarország 9 Olaszország 5 Észtország 4 Lengyelország 3 Norvégia 3 Hollandia­ 3 Görögország 2 Svájc 2 Ausztria 2 Írország . . .. 2 A negyedik tiszta hölgyverseny farkr­sordító hidegben, zajlik majd le vasárnap este fél 8 órai kezdet­tel a Nemzeti Sportuszodában­. A versenynek nemcsak" a szereplői, hanem rendezői is "csupa nők. Sz­­idán egy kis baj történik a ren­dezőbizottsággal. A tisztségvise­lők száma nem telt ki csak höl­gyekből, férfiak is segíteni fognak a verseny lebonyolításában. Három átigazolás alatt álló höl­gyet kivéve mindenki részt vesz ezen a versenyen, aki a magyar höl­gysportban számot tesz és a wembley-i Európa-bajnokságra ko­molyan készül. A 200 méteres hölgymellúszásnak Varga Emőke, a 200-as hátnak Győrffy Irén, a 200-as gyorsnak Ács Ilonka a re­kordot ígérő csillaga. Összesen 12 számban­­ vonulnak fel a hölgyek, minden korú és tudású hölgy ré­szére van versenyalkalom. Belépődíj nincsen. Németh és Halasy ügyében, akiket a fe­­lgyenmi bizottság­ ,június 1-ig­ tiltott el a versenyzéstől, az UTE fellebbeztés adott be- A fellebbezésnek nincsen indokolása, az indokolást élőszóval akarják előadni a fellebbezési tanács előtt. Megjelenik szerda és szombat kivételével minden nap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vill., Rökk Szilárd­ u. 4­ Telefon: 1-324-99. és 1-339-77. Levélcím: Budapest 72. Postattok: 42. Távirati cím: Nemzetisport, tipest. Postatakar­ékpénzt­ári csekkszámla 53.806. Főszerkesztő: DR. VADAS OVI­LA Felelő* werkesztő: HOPPÉ USZI.O Felelő* kiadd: KUTSÁK ISTVÁN ELŐFIZETŐS! UIJ: Belföldre egy aura ........................2­ 20 P Belföldre negyedévre .. •• .. .. .*— P Ausztriába....................... ia .. .. r u­szak Amerikába « •• •• • • •• 10' P Egyéb küllőidre . .. .. .. .. .. »■- P Fiéksdminisztráci­i t*«eh*z'i» aki Ahati: Xaviuárelvo St. Szollár. Bratislava. Sch­ündorfsUá 53. Nyomatott a Stádium Ztt. k!Usörgő­ tépelo Felelős- Győry /­ladír igazgató. 7 Nevezünk a világ­bajnokságra, Pesten lesz az osztrák-­­ m­­agyar és egyebek a tanács­ülésről — Sa­ját tudásítónktól — Nem ment k­i külön meghívó, így mindössze 8 egyesület képviselője jelent meg a tisztújító közgyűlést előkészítő tanácsülésen. Hodászy Miklós társelnök meg­nyitó szavai után Kovács Ernő fő­titkár ismertette a tavaszi osztrák­­magyar mérkőzés előkészületeit. A győriek feltételeit a tanács nem fo­gadta el és nagy vita után elhatá­rozta, hogy a mérkőzést Budapes­­ten rendezi meg. Ezután szó nélkül tudomásul vette, csapatunk nevezé­sét a berlini világbajnokságra. Meg­bízta vitéz Pál Imre ügyvezető alel­­nököt, hogy a teremkézilabda beve­zetése és a világbajnoki előkészüle­tek ügyében tegye meg a szükséges lépéseket a Nemzeti Tornacsarnok megszerzésére. Végül a főtitkár ja­vaslatára január 29-re tűzte ki a tisztújító közgyűlést. MINDEN SZEMPONTBÓL MEGFELELŐ a Nemzeti Tornacsarnok a terem­kézilabda céljaira — mondotta Mol­nár Zoltán, miután szerdán alapo­san végignézte a csarnokot. — A já­téktér elegendő, legfeljebb a kapu­kat kell megszűkítenünk kissé. Az, hogy fűrészpor fedi a termet, az tiszta szerencse, legalább el lehet kerülni a sérülést, ami pedig a vi­lágbajnokságra való tekintettel nem utolsó szempont. Én rajta leszek, hogy már most vasárnap­­—akkár délelőtt is — megtarthassam az első edzést a világbajnoki kerettel. A vasutas birkózó bajnokság küzdelmei ma egész napon keresztül folynak az Istvántelki főműhely nagytermében. A bajnoki versenyen a teljes magyar vasutasgárda elin­dul. A verseny nívója alig lesz alatta az országos magyar bajnok­ság nívójának. Ilyen nevek szerepel­nek a nevezési lapon: Bibic, Palo­tás, Gyarmati, Me­di­ras Göndör, Kövesdi, Kittka, Somos, Móri, Far­kas, stb. A versenyt a MÁV-Sport­­liga megbízásából a Testvériség rendezi.

Next