Népsport, 1953. november (9. évfolyam, 218-239. szám)
1953-11-26 / 236. szám
Javuló formában minden mérkőzésüket megnyerték Bristolban válogatott asztaliteniszezőink GYETVAI LEGYŐZTE HERSG .MAXAT — Távbeszélő jelentésünk. — Hastingsban lejátszott első mérkőzésünk Után kissé aggódva néztünk a második találkozó elé. Amint már mondtam, legtöbb játékosunk nem játszott meggyőző formában s a bristoli ellenfél lényegesen erősebbnek ígérkezett, mint a hastingsi volt. — Bergmann .. . Simons .. . D. Rowe . .. Ez egy kicsit sok — hajtogatták a játékosok Hétfőn délután utaztunk át Bristolba s itt is nagyon kedves, baráti fogadtatásban volt részünk. A polgármester megnyitó beszédében hangoztatta, hogy a magyar versenyzők mindig szívesen látott vendégek voltak Angliában s a bristoliak most kitüntetésnek veszik, hogy náluk szerepel a világbajnokságon nagy sikert aratott magyar válogatott. Összesen három játszmát vesztettünk Több mint 1500 néző volt a Colston Halban, amikor elkezdődött a mérkőzés. Versenyzőink — feledtetve a hastingsi gyengébb szereplést — olyan játékot mutattak be, amilyenre nemigen számítottunk, így folyt le a találkozó. Sidó— Simons 2:0 (21:18, 21:17). Óvatosan kezdett Sidó, de amikor látta, hogy Simons tehetetlen a fonák visszaütéseivel szemben, akkor már bátran s igen jól játszott. Gyetvaid Bergmann 2:1 (21:14, 11:21, 21:2). Az első két játszmában úgy folyt a játék, mint a bukaresti VB-csapatmérkőzésén, de a folytatás sikeresebb volt. Végig biztosan és nagyon keményen ütött Gyetvai az első játszmában, de a másodikban egy-két kiütött labda után megtorpant. A harmadikban aztán nem lehetett ellenállni neki. Bergmann próbált közbeütni, de ezeket az inkább húzásnak nevezhető ütéseket is visszaütötte a magyar versenyző. Az angol közönség nagy ünneplésben részesítette Gyetvait. Szepesi—Miller 2:0 (21:19, 21:17). Szepesi javuló formában játszott, időnkint azonban kissé könnyelműsködött Péterfi—Craigie 2:1 (21:18, 19:21, 21:16). A második játszmában is csaknem végig Péterfi vezetett. Nyugodtan, szép stílusban győzte le a tehetséges fia,fai angolt. Gervaine—D Rowe 2:0 (24:8, 21:11). Gervainé úgy játszott mint legjobb napjaiban. Egy pillanatra sem hagyta ki bontaktozni az angolok második női játékosát, végig ő irányította a játékot, ütött, s nagyszerűen időzítve ejtett Kóczián-Winn 2:1 (19:21, 21:8, 21:13). Az angol leány nyesegetéseivel és labdatartásával az első játszmában még megzavarta Kócziánt, de aztán jó ütésekkel győzött a magyar versenyző. Fantasz -Seaman 2:0 (21:12, 21:10). Egy pillanatra sem volt küzdelem, Seaman nem tudott mit csinálni Faltusz „örökmozgó” stílusával szemben. Simonné—Millbank 2:0 (21:46, 22:20). Simonná is jobban játszott, mint Hastingsban, most nem volt annyira tartózkodó. Még egy férfipárost is beiktattak a műsorba s most ez a mi előnyünkre szolgált. Sidó, Péterfi—Simons, Craigie 2:0 (21:12, 21:19). Az angol kettős védekezésre rendezkedett be, de nem sok sikerrel. Péterfi játéka most is nagy sikert aratott A magyar válogatott tehát 9:0-ra győzte Dél-Anglia csapatát. „Tartani kell a magyaroktól 44 A mérkőzés után a közönség nagy ünneplésben részesítette a versenyzőket s minden egyes magyar győzelem nagy tapsot kapott. Nemcsak versenyzőink játéka, hanem sportszerű viselkedése is tetszett a bristoliaknak. Szepesit például két ízben hatalmas tapsviharral köszöntötték, amikor két olyan ,,csugzát“ mondott be maga ellen, amelyet a játékvezető nem vett észre. A bristoli siker után a sajtóban is megnőtt a tekintélyünk. Elsősorban Gyetvai győzelmének van nagy visszhangja „Utógépnek", „ágyúzónak" nevezték el Gyetvait, s a Simons elleni mérkőzésére is esélyt adnak neki. Az újságok hétfőn reggel még biztos angol győzelemre számítottak a londoni mérkőzésen, csupán a győzelmi arány nagysága felett oszlott meg a cikkírók véleménye. Most már más a helyzet. A „Daily Mirror“ többek között ezeket írja: „Nem a legkedvezőbbek az angol asztaliteniszezők kilátásai a szerdai mérkőzés előtt. A magyarok Bristolban már megszokták az asztalokat s sokkal jobban játszottak, mint első mérkőzésükön. Nagy küzdelem lesz szerdán este a Wembley Pool-ban s úgy látjuk, hogy tartani kell a magyaroktól Az angol szakértőket elsősorban Gyetvai eredménye és Gervaine egészen fölényes győzelme lepte meg. Montagu is azt mondja, hogy sokkal keményebb ellen,állásra számítottak Diana Retre részéről. Most abban bíznak, hogy talán majd Rozalind Rowe jobban helyt áll. Bármelyik csapat győzhet Pristolból kedden délelőtt érkeztünk vissza Londonba s délután kiadós edzést tartottunk, örömmel láttuk, hogy játékosaink nem ,,hastingsi“, hanem „bristoli" formában vannak. Bizakodó a hangulat. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az angol csapat nagyon erős, de a bristoli diadal visszaadta versenyzőink önbizalmát. Az az általános vélemény, hogy a győztest nem lehet megjósolni, nagyon nagy harc lesz az Anglia—Magyarország találkozón. Az érdeklődés óriási. Tizenötezer jegyet adtak el. Reméljük, hogy a nagy tömeg nem fogja majd idegesíteni fiataljainkat. Kedden este sikerült véglegesen megállapodnunk a verseny műsorára vonatkozóan. A mérkőzések sorrendje a következő lesz: Simons— Gyetvai, Leach, R. Rowe—Sidó, Gervainé, Best,—Fantisz, R. Retre— Gervainé, Bergmann, Leach— Sidó, Péterfi, D. Rowe—Kóezián fi. Bergmann—Sidó, Leach—Péterfi, R. Rowe, D Rowe—Gervaine, Kóezián fi. Várkonyi László ASZTALITENISZ Iparterv—Haladás 11:2. Zichy Jenő-u- Gy: Soltész (3) Lippai (2), Zsolnai, Pénzes, a Lippai, Soltész-pár (2) és a Pénzes, Zsolnai-pár (2), ill. Varányi és Va** lentyik. ATLÉTIKA A Bp. Honvéd szombaton délután 5 órakor meghívásos I—II. o. női ifjúsági súlylökő versenyt rendez tüzér utcai sportcsarnokában. SZÉCSÉNYI 51 M-EN FELÜL DOBOTT DISZKOSSZAL A TF Haladás hétfőn minősítő versenyt rendezett, amelynek során a még mindig igen jó formában levő Széchényi nem sokkal maradt el egyéni csúcsától (51.26). Jobb eredmények: Súly: Mihályfi 14.25, Szécsényi 14.01, Rák 12.15. Diszkosz: Szécsényi 51-14, Tóth 39136, Biró 57.89 (Biró helyes eredménye legutóbb a MÁV AU versenyén egyébként 56.67 cm volt). Gerely: Koltai 49.28. Kalapács: Mozsdlényi 47.26, Zlinszky 46.65. KÉZILABDA Béke Kupa-mérkőzések, II. o. férfi: Vágás Fémáru—Postás 14:7, Budakalászi Vörös Lobogó—Tükör 11:6, Lőrinci Fonó— Sztálinvárosi Vasas 18:7, Gödöllői Dózsa— Csepeli Nagyítomég 9:6, Telefongyár—45. sz. Építők 10:9, Vasas EKA—Ganzvagon 12:3, Ságvári Honvéd—EMERGÉ 11:5, Vasútépítő Lokomotív—Agrártudományi Egyetem 11:7, Csepeli Csőgyár—Gamma 7:7, Gázművek—Budai Pamut 10:9. II. o. női: Spartacus—Autótaxi 6:3, Kőbányai Építők—Gyapjúfonó 3:2, Váci Vörös Lobogó—Bp. Lokomotív 9:4, 21. sz. Építők-r 43. sz. Építők 3:2, Sortex—Hiradástechnikai Intézet. 9:3, Bp. Lokomotív—Récseygarázs 3:1, Ganz—AKA 12:8, Kőbányai Acél—Pharma 0I:1, Bertex—Fér. Lokomotív 1:0 LABDARÚGÁS MB-ifjúsági bajnokság: Bp. Vörös Lobogó—Keltex 6:1, Bp. Honvéd—Bp. Dózsa 2:1 Csepeli Vasas—P. Vasas 4:3, Bp. Honvéd—Elektromos 3:3, Bp. Vasas—Bp. Építők 3:2, Bp. Vörös Lobogó—Bp. Vasas 5:0, Köb. Lokomotív—Bp. Gyárépítők 7:0, Bp. lokomotív—Bp. Előre 2:2, Sörgyár— Bp. Építők 4:0, Légierő—Dohánygyár 3:0, Kénsavgyár—Turbó 2:0 Dinamó—Csepeli Vasas 3:1, Bp. Kinizsi Dohánygyár 4:1, Cepeli Szikra—Duna-cipőgyár 2:1 Bp Vörös Meteor—Textilfestő 2:1. Anglia. Szombati eredmények: Bolton Wanderers—Chelsea 2:2, Burnley—Aston Villa 3:2, Charlton—Wolverhampton 0:2, Liverpool—Arsenal 1:2, Manchester United —Blackpool 4:1, Middlesbrough—Manchester City 0:1, Newcastle United— Portsmouth 1:1, Preston—Sheffield United 2:1, Sheffield Wednesday—Simberland 2:2, Tottenham—Huddersfield 1:0, Westbromwich —Cardiff 6:1. Budapest-bajnokság, II. osztály, I. csoport: Démagyár—Furner és Luez 5:1, Bécsi úti Építők—Budai Vasas 2:0, Kaliber—Duelos-gyár 0:0, Juta—Acélöntők 4:2, Vasas -minisztériumok—Fémmunkások _ 4:0. Épületburkolók—Orion l il, Transvillamossági—Darugyár 2:1, Alt. Szerelők— Könnyű vasszerkezeti 3:1, IX. ker. Lendület—Afort 2:1. II. csoport: János-kórház— Budai Lokomotív 4:2, Hídépítők—Budafoki Zománc 6:1, Bp. Erőmű—Nemzeti Bank 8:0, Csillaghegyi Építők—Közoktatásgyi min. 3:1, Mezőszerrv—Ventesz 8:0, amint kikészítő—Óbudai Textil kikészítő 2:1. III. csoport: Határőrség—Alumínium 2:1, Récsei-garázs—Athenaeum 7:1, Rákos, menti Szikra—Cinkóteai Lokomotív 1:0, Telefongyár—Villanyszerelők 1:1, Alumínum—Vasútépítők 2:0, Ikarus—XVII. ker Közért 3:1, Bánya- és Energiaügyi min.— Vasútépítők 2:0. IV. csoport: Délpestis Kinizsi—Bp. Traktor 4:0, SzIT—Irodagép 5:1, Fővárosi Tefu—Férfiruha 3:0, Bp. Irányász—Lőrinci Tégla 2:1, Gamma—Fia 6:1, 37. sz. Spartacus—Ganzkapcsoló 2:2. V. csoport: Atra—Ásványolaj 2:1, Csatornázás—Tusped 4:1, Nagytétényi Kinizsi— Huungária 2:,1. Radiátor—Belkereskedelmi min. 1:0, Rakodás 44. sz. Építők 3:1, 35. sz. Dózsa—Konzervgyár elmaradt. Kerületi osztályozó mérkőzések a budapesti II. osztályba jutásért. I. csoport: Dinamó—Magyar Lakk 4:1 (2:0). Középülettervező—Ganzivezérlő 4:1 (3:1). Szerelőipar—Guszek 6:2 (2:1). 1. Középülettervező 6, 2. Dinamó 5, 3. Szerelőipar 3, 4. Ganzvezérlő 2, 5. Magyar Lakk 1, 6. Guszek 1 pont. II. csoport: Forgácsoló—Épületkarbantartó 4:2 (3:0), a Táncsics-bőrgyár -KisSzivattyú elmaradt, mert a Kisszivatttyú nem jelent meg. II. Tefu—IX. ker- Kinizsi 5:0 (2:0), II. Tefu—Kisszivattyú 5:0 (2:0) hétköznap játszatták. 1. II. sz. Tefu 6, 2. Forgácsoló 4, 3. Táncsics-bőrgyár 2, 4. IX. ker. Kinézi 2, 5. Épületkarbantartó 2, 6. Kisszivattyú 0 pont. III. csoport: Épület anyag fuvarozó—Köztisztasági Hivatal 6:1 (3:0), 43. sz. Építőik— Statisztikai Hivatal 2:0 (1:0), Újpesti Gyapjú—Elektro szerviz 2:0 (2:0), 1. 43. sz. Építőik 6, 2. Újpesti Gyapjú 4, 3. Épület anyagfuvarozó 2, 4. Statisztika 2, 5. Köztisztasági 2, 6. Elektroszerviz 2 pont. IV. csoport: Zuglói Előre—Fonalkikészítő 2:1 (2:1), 36. sz. Spartacus—Sülért 3:0 (2:0), Csokoládégyár—Fürst-garázs 1:1 (1:0), 1. 36. sz. Spartacus 5, 2. Fürest-garázs 5,3. Csokoládégyár 5, 4. Zuglói Előre 2, 5. Fonalkikészítő 1, 6. Sálért 0 pont. V. csoport: I. sz. Autójavító-Hengermű 3:1 (3:0), Csepeli Nagytömeg—Borpalackozó 2:1 (2:0), 24. sz. Építőik 1—Épületfedők 2:1 (1:1), 1. 21. sz. Építők 5, 2. Csepeli Nagytömeg 4, 3. Hengermű 3, 4. I. sz. Autójavító 3, 5. Épületfestők 2, 6. Borpalackozó 1 pont. Valamennyi csoportban a 4. forduló következik. VASÁRNAPI MŰSOR NB I Sz. Honvéd—Bp. Postáva, Szeged, 13.30 Krémer* (Kovács R., Fehér L). Gy. Vasas—Salgótarjáni Bányász, Győr, 13.30, Szigeti Gy. (Lőcsei, Fülöp). Osztályozó mérkőzések az NB I-be jutásért: Vasas Izzó-Szikra Gázművek. Üllői út, 13.30, Pósa (ifj Balogh, Gere). Diósgyőri Vasa®—Pécsli Lokomotív. Üllői út, 11.30. Harangozó (Kőhalmi V., Kőhalmi F.) NB II. Közép-csoport: Bp. Gyárépítők —Bp. Haladás, Budafok. 13.30. Szalai. Osztályozó mérkőzések az NB II-be jutásért: I. csoport: Pénzügyőrök—Nagymányoki Bányász. Sztálinváros. Szigeti L.; Kaposvári Vasas—Székesfehérvári Építők. Dombóvári, Palásti; Pécsi Haladás—Belsped, Simontoronya. Fór. II. csoport: Nyergesujfalusi Viscosa—Szombathelyi Dózsa, Pápa, Darázsi; Veszprémi Vasas—Soproni Lokomotív, Celldömölk, Gaál; Bázakerettyei Bányász—Generátor Siófok, Pósfai III. csoport: Diósgyőri Vörös Csillag—Debreceni Vörös Meteor, Szerencs, Kádár TT. ; Hatvani Lokomotív—Bp. Spartacus, Bp., Szőnyi út, Baja, Kisterenyei Bányász—Nyirmadai Traktor, Aszód, Kristóf. IV. csoport: Kecskeméti Honvéd—Jászberényi Vasas, Abony, Révész L.; Gödöllői Dózsa—Békéscsabai Dórsa, Szolnok, Hernádi— Újszegedi Dózsa—Kistext, Nagykőrös, Mogyorósi. ÖKÖLVÍVÁS A Nemzetközi Amatőr ökölvívó-szövetség végrehajtó bizottságának brüsszeli ülésén Nigériát, Aranypartot, Dél-Rhodesiát, Észak-Rhodesiát, Kubát és Panamát felvették a szövetség tagjai sorába Ezzel a taglétszám hetvenre emelkedett. Az értekezlet egyhangúan elenezte azt a javaslatot, hogy az olimpiai játékok résztvevőinek számát csökkentsék. Elhatározták, hogy a Nemzetközi Amatőr ökölvívó-szövetség legközelebbi kongresszusára 1954 október 16-án és 17-én kerül sor Rómában. (MTI) RÖPLABDA Megkezdődött a Bp. II. osztályú női teremröplabda-bajnokság. Az első fordulóban meglepetés is akadt: kikapott az főosztályból most kiesett Testnevelési Főiskola. A-csoport: Lokomotív—Vasöntő 66:33, Közi. min.—TF 49:39, Pénzverő— Építők 60::21, Közg Egyetem—Munkaerőtartalékok 64:35 B-csoport: Fáklya—Magnezit 7:24, Pénzügyőrök—Otex 54:39, 44 sz. Építők—Angyalföldi Lak. 54:38. SAKK Az 1953. évi össznémet sakkbajnokság vasárnapi, utolsó fordulója nem döntötte el a bajnokság kérdéseit. A bajnoki táblázat élén ugyanis Linzickor és Schmitt áll egyformán 9—9 ponttal. A kettőjük közötti döntő mérkőzésre előreláthatólag januárban kerül sor Lipcsében. HÍREK, EREDMÉNYEK Új, készülő színes magyar játékfilm: KISKRAJCÁR 200 FOGADÓ 400 TIPPJE a Sportfogadási osztályhoz szerdáig beérkezett szelvények közül 1 X2 Az első 12 oszlopban egy-egy fogadó tippjei szerepelnek, az ezt követő három oszlopban 200 fogadó 409 tippjét összesítve, az utolsó oszlopban a legtöbbet előfordulótippeket tünteti fel a Sportfogadási osztály. 1. Szombathely—Bp. Kinizsi törölve 2. Szeged—Bp. Ponták x x 3 2 1 1 x 2 1 x x 117 140 113 1 3. Izzó—Gázművek 1 1 x 2 1 x 1 2 1 x 3 18 134 108 1 4. Diósgyőr—Pécsi Lók. 1 1 1 1 x 1 2 1 x 1 1 x 266 106 88 1 5. Bp. Gyár ép.—Bp. Haladás x 1 2 1 1 x 1 1 1 1 2 2 187 99 114 1 6. Misk. Lók.—Sajószentpéter 1 x 1 2 1 x 1 2 x 11 x 166 129 105 1 7. Misk. Honvéd—Misk. Építők 1 1 2 1 1 2 2 x 1 2 1 2 1 198 126 136 1 8. Ózd-Pereces 1 x 1 2 1 1 1 2 1 1 x x 155 122 123 1 9. Kaposvár—Székesf. Építők 2 1 2 2 2 x 2 2 x x 2 x 110 118 172 2 10. Veszprém—Soproni Lók. 2 1 x 2 2 x 1 2 x 2 x2 122 186 142 2 11. Ujszegedi D.—Kistext *1. x x 2 x 2 x x 2 *2 x 19 162 149 x 12. Portugália—Ausztria 1 *2 2 x 1 2 x 2 2 2 1 1 132 115 153 2 13. Recsk Honvéd—Jászberény x 2 1 x 2 2 x 1 1 1 1 2 74 152 1*24 1 TORNA A Haladás SE alapfokú tornász-csapatbajnoksága budapesti döntőjén igen sok csapat vett részt — elsősorban a férfiak küzdelmében Férfiak: 1. Bp. Haladás I 378.3, 2. TF Haladás 381.7, 3. Bp. Haladás II 375.4, 4. Ped. Főiskola 371.6, 5. Orvoskar Egyetem 371.2, 6. Állatorvosi Egyetem 365.7. Nők: 1. Bp. Haladás ‘172.4, 2. Ped Főiskola I 270.3. 3. TF Haladas I 269.2, 4 Ped. Főiskola ÉI 268. 5. Orvoskari Egyetem 268.4 6. Építőipari Műszaki Egyetem *201.4. SZOMBATON ÉS VASÁRNAP RENDEZIK BUDAPEST TORNÁSZ CSAPATBAJNOKSÁGÁT A BTSE szombaton és vasárnap Csepelen, a Jedlik Ányos gimnáziumban rendezi meg Budapest 1953. évi női és férfi tornász-csapatbajnokságát. A kétnapos viadalon számos csapat áll rajthoz, köztük a Dózsa, a Honvéd, a Vasas és a Postás. VÍVÁS Bp. vivő CsB eredményei: I. o. férfi tőr: Dózsa—Honvéd 11:5. Semmelweis-u. V: Dunay P. Gy: Földi (4), Somodi (3), Murai (2), Pacséri (2), ill. Hennyei I. (3), Szőcs, Hennyey dr. A Sákovics ésMaszlay nélkül kiálló Honvéd együttes nem tudott egyenrangúú ellenfele lenni a jól vívó fiatalokból álló Dózsának. II. o. férfi tőr: Kohóipari Tervező Iroda—MAVAG 8:8 (31:24 kapott találat). Engels-tér, V: Barcza F. Gy: Matschenbacher (3), Tarnay (3), Frick, Bróker, ill. Gombos, Ravasz, Fényi, Zalavári (2—2). A Ganz vagon—Műszaki Gumigyár mérkőzésen az utóbbi csapat nem jelent meg. II. 2. kard: Eöre—Kohópark Tervező Iroda 11:5, Fuges-tér. V: Berczely T. Gy: Jeney, Sinai, Hajdú (3—3), Záborszky (2), ill Finek (2), Becker (2), Horváth. "4 Nagy elismeréssel ír a lengyel sajtó a magyar ifjúsági úszói és vízilabdázók szerepléséről Csütörtökön: Budapest-Poznan viadal — Kiküldött munkatársunk távbeszélő jelentése. — (Poznan, november 25.) Hétfőn este a lengyel Legfelső Testnevelési Bizottság ünnepi vacsorát rendezett a magyar ifjúsági úszócsapat és a lengyel válogatott tagjai és vezetői részére. A vacsora során Herbert Ubert, a lengyel társadalmi úszószövetség elnöke és Ádám József, a magyar sportküldöttség vezetője mondott beszédet. Mindketten hangsúlyozták, hogy a most megtartott találkozó is jól szolgálta a két ország baráti kapcsolatait. A magyar úszók körében érthetően jó volt a hangulat. Örültek annak is, hogy megjavult az időjárás. A kedd délelőtt öt városü réssel töltötték, többen edzést is tartottak. Mit ír a lengyel sajtó A hétfői és keddi lengyel lapok általában igen részletesen foglalkoznak a kétnapos úszóviadallal és nagy elismeréssel méltatják a magyar fiatalokteljesülnényeit. A „Trybuna Ludua lengyel Egyessült Munkáspárt központi lapja négy hasábos címet ad tudósításának, kiemeli a legjobb eredményeket, Áts és Petrasewicz nagy küzdelmét. Külön megemlíti hogy olyan hajráküzdelmet, aminőt Serfőző és Székely vívott, a varsói uszodában még nem láttak. A lengyel vízilabdázók — a lap szerint — vasárnap jobban játszottak, mint szombaton, de taktikailag most is alulmaradtak. A magyarok technikában sokkal jobbak voltak és az erőnlét terén is nagy különbség mutatkozott a javukra. A „Przeglad Sportowy“ első oldalon közli Szőke Kató és Petrusewicz fényképét, a 3. oldalon pedig egy felvételt Kárpáti Veráról verseny közben. Részletes tudósítást ad a lap az egyes számok lefolyásáról, méltatja a több órázban európai színvonalon mozgó eredményeket Megdicséri a fiatal műugrókat, akik szép stílusban hajtották végre ugrásaikat Részletes, fényképes tudósítás található a smalinogródi ,Sporti-ban is. A „Sportowiec** című képes sportlap is hosszú cikkben, több fényképpel számol be a viadalról. A ,,Zycie Warsawy“ szerint nagyszerű küzdelmet hozott a verseny, amelyen a fiatal magyar úszók megmutatták, hogy milyen magas színvonalat képviselnek. Az egyes számok közül különösen a férfi vegyesváltóban vívott nagy küzdelmet emeli ki a lap. Megállapítja, hogy a tapasztaltabb és idősebb lengyel műugrók nem voltak olyan fölényben a fiatal magyarokkal szemben, amilyen várható volt. Dicséri Szőke Kató könnyed, harmonikus úszását. A ,,Glos Pracy** a szakszervezetek lapja, méltatja a magyar úszók kitűnő technikáját, nagyszerű lábütemét, fordulóvételé. különösen Ats pillangózó stílusát és delfin-lábütemét dicséri. A magyar vízilabdázókról megállapítja, hogy nagy gyorsaságukkal, helyzetfelismerési készségükkel tűntek ki, védekezésből hirtelen át tudnak menni támadásba. A lap bírálja a lengyel úszók szereplését és felveti a kérdést: várjon megfelelően készültek-e fel a versenyre? A következő állomás: Poznan A magyar csapat kedden késő délután elutazott Varsóból és éjfélkor érkezett meg Poznanba A pályaudvaron a városi testnevelési bizottság vezetői üdvözölték a magyar versenyzőket Szerdán reggel csípős, hideg időre ébredtünk. A csapat egy része már kora délelőtt kisietett a 25 m-es uszodába, ahol a csütörtöki verseny sorra kerül. A szép tágas uszodával és vizével egyaránt elégedettek voltak a mieink. Az uszoda négy rajtköves, mindkét oldalán lelátó van. Csütörtökön az esti órákban sorrakerülő verseny iránt igen nagy az érdeklődés. Jegyeket, nem is árusítottak elővételben, személy szerint osztották szét, azokat. Az HK0 fő befogadóképességű uszoda bizony kicsiny lesz az érdeklődéshez képest, sokkal többen szeretnék megtekinteni a versenyt. A helyi lapok egy cikkekben foglalkoznak a magyar úszók szereplésével. A „Gazeta Poznanska“ részletes beharangozót ír, megemlíti, hogy a magyar ifjúságiak nagyszerűen szerepeltek a legjobb lengyel úszók ellen. Az ,,Expres Poznanski“ szerint a poznani úszók a találkozó során lemérhetik majd, hogy menynyit fejlődtek 1918 óta, amikor a csehszlovákok szerepeltek itt. A vezetők szerdán délelőtt megbeszélést tartottak. A csütörtöki verseny Budapest —Poznan viadal formájában kerül sorra, a pontozás az egyéni számokban 5—3—2—1# a váltókban és vízilabdában 10:6 lesz. Vízilabdában az uszoda méretére való tekintettel ötös csapatok játszanak. A részletes műsor a következő: 400 m női gyorsé 200 m férfi hát, 100 m női gyors, 200 m férfi pillangó, 200 m női mellúszás, 400 m férfi gyors, 110 m női pillangó, 200 m férfi mell, 100 m női halászás, 100 m férfi gyors, férfi és női műugrás, férfi és női 4x100 m-es vegyes váltó és a vízilabda-mérkőzés. A nevesebb lengyel versenyzők közül indul Kleminska, aki az idén már 1,21 m- es időt ért el a 100 m-es női pillangózásben és a varsói versenyen nem vett részt, továbbá többek között Szüle, Werakso, Uburkówna. A magyar úszók jó hangulatban várják a második versenyt. Várszegi Jánnoa Kluger legyőzte Flóriánt, Gosztonyi Réthyt az országos sakkbajnokságban A IX. országos egyéni sakkbajnokság hétfői játéknapján a függőjátszmákat fejezték be. Androvitzky érvényesítette Kluger elleni előnyét és végjátékban győzött, mely helytelenül folytatta Gereben elleni végjátékát, Gereben először kiegyenlített, majd esélyes ellentámadást épített kiés ezt nyerésig fokozta. Barcza több ízben kihagyta a számára előnyt biztosító folytatást Gasztonyi ellen, s utóbbi szívós játékkal kiharcolta a döntetlent. A Navarovszky—Mészáros és a Sándor—Lengyel játszmát folytatás nélkül döntetlenre adták. Kedden a 3. fordulóra került sor. Gasztonyi erős támadóállást épített ki Réthy ellen, a támadást szép tisztaldozattal folytatta és a 27. lépésben feladásra kényszerítette ellenfelét. A versenynek ez az első olyan játszmája, amelyben mesterjelölt győzött mester ellen. A Kluger—Flórián játszmában Kluger kitűnő pozíciójátékkal meggyöngítette ellenfele vezérszárnyi gyalogjait, gyalog előnyt szerzett és előnyét érvényesítette Tipary világossal leszorította Gereben haderejét, majd gyalogáldozattal vonalakat nyitott, mattfenyegetésekkel döntő anyagi előnyre tett szert, s ekkor Gereben a számára kilátástalanná vált küzdelmet feladta. A Szilágyi—Berger mérkőzésen Szilágyi kedvezőbb végjátékot ért el, de nem találta meg a legelőnyösebb folytatást. A küzdelem érdekessége, hogy a 41. lépésben akkor adták döntetlenre a játszmát, amikor Szilágyi feladványszerfi folytatással még mindig nyerőesélyeket szerezhetett volna. A Szily—Barcza játszmában korai vezércsere után Barcza magához ragadta a kezdeményezést, Szily azonban kitűnően védekezett, vezérszárnyi ellenfenyegetéseket épített ki, s a küzdelmes mérkőzés a 41. lépésben döntetlenül végződött. A Dely—Mészáros játszma sötét állá® előnyével, a Navarovszky—Sándor mérkőzés sötét gyalogelőnyével, a Lengyel— Androvitzky küzdelem pedig sötét valamivel kedvezőbb esélyeivel függőben maradt. Tapasztó harmadízben sem tudott megjelenni, ezért a versenyszabályok értelmében törölni kellett a résztvevők sorából. A bajnoki mezőny létszáma ezzel 17 főre csökkent Az új sportnyilvántartási rendszer . Amióta a magyar sport fejlesztése állami ügy lett, a sportegyesületek, sportkörök nyilvántartása igen komoly szerepet kapott sportéletünkben. Régebben is volt nyilvántartás, de mi volt ennek a célja? ... A felszabadulás előtti időben a belügyminisztérium főként azért tartotta számon a sportszervezeteket, hogy figyelemmel tudja kísérni munkájukat: nem folynak-e azokban, ,,titkos“ összejövetelelű, politikai célzatú szervezkedések. 1951 óta minisztertanácsi rendelet írja elő a nyilvántartás rendszerét, a rendeletet azonban igen lazán hajtották végre az illetékesek. Testnevelési és sportmozgalmunk tervszerű fejlődését gátolta, sok esetben akadályoztaa nyilvántartás hiányossága. A szocialista sport fejlesztése megkívánja, hogy ez OTSB vegye át a sportszervek nyilvántartásának a vezetését. Erre annál is inkább szükség van, mert a sportfejlesztést is csak megfelelő tervező munkával, az adatok pontos felmérésével lehet keresztülvinni. Előtérbe került tehát egy új nyilvántartási rendszer kidolgozása. Az OTSB 1953 november 20-án megjelent közlönyében rendelet és tájékoztató jelent meg a sportegyesületek, sportkörök nyilvántartásáról és bejelentéséről. A rendelet végrehajtása terén komoly feladatok hárulnak az elkövetkező időben a sportegyesületek, sportkörök vezetőire, valamint a TSB-kre. A rendeletet gondosan kell áttanulmányozni, hogy egyes pontjait megfelelően tudják végrehajtani. Minden működő sportegyesület, sportkör vezetőségének — az illetékes TSB- től kapott íven — eleget kell tennie bejelentési kötelezettségének. A pontosan kitöltött íveket 1953. december 10-ig kell eljuttatni az illetékes TSB-hez. Csütörtöki sportműsor ASZTALITENISZ, Bp. férfi I. 0., Csepeli Vasas—Vasútépítő Lokomotív, Csepel, Ady Endre-u. 6. sz., 18. Dózsa— Szikra, Csáky-u. 82. sz., 18. Haladás— Spartacus, Zichy Jenő-u. 5. sz., j® Iparterv—Telefongyár, Deák Ferenc-u. 10. sz., 18 ATLÉTIKA. A Bp. Munkaerőtartalékok és a Vasas MÁVAG dobóversenye (versenybíróság elnöke: Balogh László). Kőbányai-út. 16 SAKK. Az országos egyéni bajnokság döntője, függőjátszmák befejezése. Aulich-u. 7. II. am. 16.30. NÉPSPORT A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa mellett működő Országos Testnevelési és Sportbizottság lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Bp., VIII., Rökk Szilárdutca 6. (Postai címe: Bp. 8, postafiók 10.) Távbeszélő: 338—560. Kiadja a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Kiadóhivatal: Bp., VII., Rákóczi út 50.1. Távb.: 229—085. 220—416. Terjeszti: Posta Központi Hirlapiroda Vállalat: Bp., V., József nádor tér I. Távb.: 180—850. Budapesti előfizetés: a kerületi kézbesítő postahivataloknál, vidéken a helyi hírlapterjesztéssel foglalkozó postahivatalokban és postai kézbesítőknél. Előfizetési díjA évre 42.— Ft. Megjelenik: hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap. Szikra Lapnyomda. VÁROS ALATT Új, színes magyar játékfilm. Írta: Halász Péter. Operatőr: Pásztor István. Zene: Ránky György. Rendezte: Herskó János. Szereplők: Bulla Elma, Bessenyei Ferenc, Kossuth-díjas, Bihari József, kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész, Horváth Teri, Pécsi Sándor, kétszeres Kossuth-díjas, Szemethy Endre, Somló István, Kemény László, Tompa Sándor, Kállai Ferenc, Szirtes Ádám, Pongrácz Imre, Sinkovits Imre és mások. alkotás 1953 november 26, csütörtök Rövidesen bemutatásra kerül: HAJÓKKAL A BÁSTYÁK ELLEN (A flotta hőse folytatása) Színes szovjet történelmi film