Népsport, 1958. március (14. évfolyam, 43-64. szám)
1958-03-02 / 43. szám
Visszaesés utáni felfelé törés GYŐR ATLÉTIKAI ÉLETÉRŐL Mi jellemzi ma Győr atlétikai életét? E tekintetben erősen megoszlanak a vélemények. Akik csak az eredményekből ítélnek, azok kijelentik: visszaesés. Azok viszont, akik az egyéb körülményeket is figyelembe veszik, sőt néha bekukkantanak a „kulisszák" mögé is, azt állítják, hogy nincs visszaesés, csak egészségesebb alapokra helyezték Győrött az atlétikát. Két egymással ellentétes vélemény. De melyik csoportnak van hát igaza? Egy évtizeddel ezelőtt, 1948—49 táján a számszerű eredmények tükrében Győr a magyar atlétika egyik erőssége volt. Egész sereg olyan versenyzővel rendelkezett a város, jobban” mondva a Győri ETO (mert akkoriban más egyesületnek nem volt még atlétikai szakosztálya), akik tagjai voltak a válogatott keretnek, vagy legalább is a válogatottság határán álltak. Ma viszont csak Szabó Aladár tízpróba-bajnoksága és Bácskai Máriának az ifjúsági bajnokságon elért két győzelme fémjelzi a győri atlétikát. Csupán ezeket a tényeket szembeállítva, kétségtelenül visszaesés következett be — méghozzá nagymérvű. — Helyes-e egy szakosztály munkáját vagy egy egész város atlétikai életét néhány nagy név tükrében vizsgálni? Miért volt sikeresebb a működés tíz évvel ezelőtt? — teszi fel a kérdést Bartos László, a Győri ETO szakosztályának vezetője, amikor a visszaesés okai felől érdeklődöm. De mindjárt felel is rá: — Sikeresebb volt azért, mert akkor tudja betölteni azt a szerepet, amire hivatott lenne. Az ETO vezetősége is teljesen közömbös magatartást tanúsít az atlétika iránt. A közelmúltban megtartott szakosztályi évadzáró alkalmával joggal esett rosszul a vezetőknek és a versenyzőknek, hogy az elnökség egyetlen tagja sem jelent meg az ünnepségen. A vígasztalé csak az, hogy mindezek ellenére az ETO atlétái lelkesen készülnek az új idényre. " Teljesen új alapokra épült szakosztályunk most már olyan szakaszba lépett, hogy fiatal tehetségeink várható eredményeikkel megközelítik, sőt utól is érik nagynevű elődjeiket — bizakodik Bartos szakosztályvezető. — Ennek azonban az lenne az előfeltétele, hogy egyetlen edzőnk mellé külön edzőt tudnánk szerződtetni a női gárda és az utánpótlás nevelésére. Ha ez sikerül, szakosztályunk eléri a tíz év előtti színvonalat, azzal a különbséggel, hogy a múlthoz képest sokkal magasabb sporterkölcs biztosíték is lesz a színvonal állandósítására. Kétségtelenül történttehát vissza-esés a győri atlétikában, de ennek — a fentiek szerint — be kellett következnie. A jelek arra mutatnak, hogy Győrött és különösen az ETO ban tanultak a hibákból. És az erkölcsileg I szilárdabb alapokra helyezett szak- I osztály működéséből a múltbelieknél I fényesebb sikerek fakadhatnak. Havasréti Béla összeszipkáztak néhány kész versenyzőt, nagy nevet, akik azután az első alkalommal, amikor az érdekeik kívánták, a Dózsa, a Textiles vagy más egyesület iránti „szeretetről" tettek tanúságot Ez a megállapítás valóban elgondolkoztató. Vajon mivel teszünk nagyobb szolgálatot a szocialista sportnak? Azzal-e, ha megnyerünk ötven fiatalt az atlétikának és kitartó munkával közülük kívánjuk felnevelni a jövő élversenyzőit vagy azzal, ha különböző anyagi előnyök ígérgetésével megerősítünk egy szakosztályt néhány ,nagy” névvel? Mert Győrött bizony tíz évvel ezelőtt az utóbbi utat követték. Elsárgult levelek, iratok bizonyítják, mennyi pénzébe került a Győri ETO-nak tíz év előtti „sikeres, eredményes’’ atlétikai szakosztálya. Az 1951-es év fordulópontot jelentett a győri atlétikában. A szigorúbb pénzügyi fegyelem „felrobbantotta” az ETO atlétikai szakosztályát. A versenyzők közül néhányan a fővárosba távoztak, mások a Dózsa akkor megalakult szakosztályába léptek át. Ebben az időben a Lokomotív, a Textiles és a Spartacus is szakosztályt alakított s így a győri atlétika — ha kevesebb lett is a nagy név a szélesebb és egészségesebb alapokra került. Az ötvenes évek elején az ETO atlétikai szakosztálya nagy anyagi nehézségekkel küszködött, az egyesület elnöksége a másik végletbe esett, nem fordított megfelelő gondot az atlétákra, s ez bizony gátolta a fejlődést. Az ellenforradalom után megváltozott a győri atlétika arculata. A Spartacus, a Lokomotív és a Textiles szakosztálya megszűnt. Jelenleg ismét elsősorban a Győri ETO, mellette pedig még a Győri Dózsa szakosztályán nyugszik a város atlétikája. Mégis más a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt volt. Amíg ugyanis 1948-ban 74, 1952- ben (a „robbantás” után) 43, addig most 109 minősített atlétája van az ETO-nak. Igaz, hogy nincs annyi kitűnő eredményt elért versenyzője, mint egy évtizeddel ezelőtt volt, de a szakosztály tagjainak átlagtudása jóval magasabb színvonalon áll, mint akkor. Ennek tulajdonítható, hogy az egyesületek 1957. évi atlétikai rangsorában a Győri ETO — mint legjobb vidéki — a 6. helyen végzett. A tavalyi országos vidéki bajnokság pontversenyében győztes Győr megyei válogatott pontjait 95 százalékban az ETO versenyzői szerezték. A jó átlag mellett akadnak biztató eredmények is és mindezeket figyelembe véve valóban meggondolandó visszaesésről beszélni. Van igazság abban, hogy egészségesebb alapokra helyezték Győrött az atlétikai életet. Mindenesetre akadnak hibák és nehézségek, amelyek gátolják a gyorsabb fejlődést. Tullner János, a volt kitűnő 400-as futó, jelenleg a megyei alszövetség elnöke, így látja a nem teljesen kielégítő ütemű fejlődés okait: — A legnagyobb baj, hogy iskolai vonalon nagyon keveset foglalkoznak az atlétikával. Mindössze három testnevelő tanár, s egyben edző nevel az atlétikának utánpótlást az iskolások közül. A középiskolások, sajnos, tanulmányaik után gyakran abbahagyják az atlétizálást, vagy elkerülnek Győrből. Megfelelő tudású élgárda kialakulását hátráltatja az is, hogy a környező városokban, így például Pápán és Sopronban erősen hanyatlott az atlétikai élet. Ez pedig feltétlenül hatással van Győr atlétikájának fejlődésére is. Akadnak más bajok is. Nagyon kevés az atléta-szakember Győrött, ennek egyik következménye, hogy a megyei alszövetség úgyszólván csak papíron működik, így nem Vasárnap nyitják meg Szmiszlov és Botvinnik visszavágó páros versenyét a sakkvilágbajnoki címért. A múlt év tavaszán tudvalevőleg Szmiszlov 12.5:9.5 arányban legyőzte Botvinniket, s ezzel elhódította a sakkvilágbajnokságot. A Nemzetközi Sakkszövetség szabályai szerint azonban a volt világbajnoknak jogában áll egy éven belül kihívni visszavágóra utódját. Botvinnik élt ezzel a jogával, s most 24 játszmás páros mérkőzés dönt a világbajnoki cím 1960-ig esedékes birtoklásáról. A két nagymester ezúttal már harmadszor vív egymással páros versenyt. Először 1954- ben mérkőztek, 12:12 arányú döntetlen eredménnyel. Akkor a döntetlen a szabályok értelmében azt jelentette, hogy Botvinnik megvédte világbajnokságát. Most viszont érdekes változása a dolgok rendjének, hogy egy esetleges döntetlen Szmiszlov világbajnokságának megvédését jelentené. A sakk történetében ezúttal harmadszor fordul elő, hogy az új világbajnok visszavágót játszik utódjával. Először Steinitz mérkőzött így Laskerrel, 1896-ban, de még nagyobb arányú vereséget szenvedett, mint 1891-ben. Másodszor Aljechin és Euwe között rendeztek visszavágót, 1937-ben, s ezen Aljechin visszaszerezte az 1935-ben tőle elhódított világbajnokságot. A most kezdődő páros mérkőzést heti 3 játszmával bonyolítják le. Minden hét keddjén, csütörtökjén és szombatján kerül sor új játszmára, a közbeeső napokon a függő játszmákat fejezik be. A verseny főbírája a svéd Stahlberg, ennek helyettese az angol Golombek lesz. Botvinnik a múlt évi találkozó óta nem játszott nyilvános versenyen, s Szmiszlov is csak az Európa-bajnoki csapatversenyen vett részt a múlt év augusztusában. A visszavágó sorsára így nehezen lehet következtetni, mégis Szmiezlovot általában esélyesebbnek tartják, hiszen 10 évvel fiatalabb a most 47. életévében járó Botvinniknál. A csehszlovák női röplabda-válogatott Verdauban 3:1-re, Greitztoan 3:0-ra győzött az NDK válogatottja ellen. Juan Manuel Fangio argentin automobil-világbajnokot, akit mint már közöltük, Havannában szállodája elől ismeretlen fegyveresek elraboltak, 25 órával később szabadon bocsátották. Fangio távolléte ellenére megkezdődött közben a Kuba nagydíjáért folyó automobil-verseny, de már az első körökben súlyos szerencsétlenség történt. Az egyik kubai versenyző gépkocsija a kanyarban megcsúszott, egy másik kocsival összeütközött és a nézők közé vágódott. A baleset az eddigi jelentések szerint négy halálos áldozatot követelt a nézők közül, a versenyzőt életveszélyes állapotban szállították kórházba. A rendezőség a szerencsétlenség után a versenyt azonnal félbeszakította. Az amerikai fedettpályás teniszbajnokság férfi egyes döntőjében Savitt 6:1, 6:2, 3:6, 12:10 arányban győzött Patty ellen. Az ausztrál úszóbajnokság után kijelölték a nyári Brit Birodalmi Játékokon résztvevő ausztrál úszócsapatot. Férfiak: Devitt, Chapman, Konrads, Shipton, Wiliam gyorsúszó, Monckton, Hayren hátúszó, Gathercole mellúszó, Wikinson pillangózó. Nők: Fraser, Crapp, Konrads, Morgan, Colquhoun gyorsúszó, Beckett, Nelson hátúszó, Evans mellúszó, Brainbridge pillangózó. Csehszlovákiában megnyitották a 22. műjégpályát a Poprádon. A megnyitó alkalmából rendezett jégkorong-tornát a Slovan Bratislava csapata nyerte meg. Szovjet utánpótlás—Csehszlovák utánpótlás 1:1. Jégkorong-mérkőzés Prágában. A stár sakk-világbajnoki páros verseny 10. játszmáját Bukova nyerte, s így 6:4 arányban vezet Rubcova ellen. A nizzai nemzetközi teniszverseny negyeddöntőjében a magyar Gulyás 6:2, 6:3-ra győzött az olasz Pirro ellen. Még mindig akadnak hanyag atlétikai szakosztályok A MASZ elnöksége pénteken ülést tartott, amelyen többek között foglalkozott az ifjúsági bizottság különböző javaslataival az ifjúságii és serdülő atléták versenyzésére vonatkozólag. Véglegesdöntés azonban nem született, mert az elnökség meghallgatja még az edző bizottság véleményét is a javaslatokkal kapcsolatban. Az elnökség ezután 9 országos csúcseredményt hitelesített, ezek egy kivétellel 1957-ben születtek. A lista a következő: Felnőttek. Magasugrás: 200 Bodó (Belgrádban elért eredmény), 1500 m, női: 4:36.5 Rőder, svédváltó, női: 2:16.5 Újpesti Dózsa, diszikoszvetén, női: 47.42 Bucsányi I., 48.11 Hegedűs, Ifjúságiak, 3000 m: 8:213.2 Szekeres, súlylökés, női: 13.81 Bognár, diszikoszvetén, női: 40.43 (1956-09 eredmény) és 48.11 Hegedűs. Megállapították, hogy több csúcseredmény jegyzőkönyve ismételt felszólítás ellenére is hiányzik, így a rendező egyesületek közül a Bp. Honvéd 3 1 valamennyi még 1956-ból való), az MPSC 2, a MAFC pedig 1 országos csúcs jegyzőkönyvével adós. Az elnökség úgy határozott, hogy amennyiben , az egyesületek a jegyzőkönyveket hitelesítésre egy héten belül nem nyújtják be, a szakosztályok versenyzési jogát felfüggeszti, részükre igazolást és átigazolást nem eszközöl. Az ez évi országos mezei futóbajnokság terepére vonatkozólag a technikai bizottságnak március 14-ig kell javaslatot tennie az elnökségnek. A MASZ-nak a csúcseredményekkel kapcsolatos döntését helyeseljük. E téren az utóbbi években feltűnő lazaságokat tapasztalhattunk s valóban erélyes intézkedések szükségesek ezek felszámolására. Egy versenyt rendező szakosztály elemi kötelessége, hogy a versenyen született csúcseredmény jegyzőkönyvét felszólítás nélkül benyújtsa, hiszen ennek elmulasztásával a csúcseredményt elért atlétát, nem egyszer saját versenyzőjét is, sújtja. Felkészült csapatok, újszerűségek harca várható a tavaszi kosárlabda-bajnoki idényben Ma megkezdődik a tavaszi idény a kosárlabdában is. Az érdekes, színvonalas mérkőzésekre állító kosárlabda-szurkolókat bizonyára az érdekli, hogy van-e kilátás javulásra, jobbnak ígérkezik-e a tavaszi idény, mint amilyen az őszi volt A remény megvan, bár némi aggodalom is vegyül bele. Kezdjük mindjárt a nőkkel. Hűvös légkör, meglehetős érdektelenség kísérte a női kosárlabda-mérkőzéseket az ősszel. És az unalom, a szürkeség nem a nézőtérről, hanem a játéktérről áradt. Az őszi befejezés egy-két rangadóját leszámítva, színvonalas mérkőzéseket nem láthatott a közönség. Ennek fő oka a Rio de Janeiróban lezajlott női világbajnokság. A világbajnokságon való részvétel és az azt megelőző felkészülés — őszintén leszögezhetjük — komolytalanná tette a bajnokságot. A mérkőzéseket vagy elhalasztották, vagy a több válogatottat nélkülöző klubok hátrányos helyzetbe kerültek, ha mégis lejátszották a mérkőzéseket. Könnyen felelhetné erre bárki, hogy most tavasszal egyenlő feltételek mellett állnak ki a csapatok, egyik sportkör sem nélkülözi válogatott játékosát. Igemám, de itt van a májusban megrendezésre kerülő női Európa-bajnokság. Tudott dolog, hogy az EB-re való felkészüléssel a magyar csapat elkésett. Nem kis gondot jelent tehát női válogatottunk formábahozása és megfelelő formában tartása. Éppen ezért nem ígérhetjük a szurkolóknak — mint eddig már oly sokszor —, hogy tavasszal jelentős javulás várható a női mérkőzéseken. Bizony, alapos megfontolás, nagy körültekintés szükséges az illetékesek részéről, hogy megfelelően bonyolódjék le a női kosárlabda-bajnokság. Méghozzá úgy, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. .Arról van ugyanis szó, hogyha a női bajnokságot az Európa-bajnokságig lebonyolítják, előfordulhat, hogy „túlhajtják” a játékosokat, ha viszont az EB-re való felkészülés érdekében félbeszakítják, ugyanaz a helyzet áll elő, mint a két VB után. A tavaszi bajnokság befejezése belenyúlik a nyárba, esetleg az őszbe is. A két lehetőséget mérlegelve, mégis az látszik célszerűbbnek, ha a magyar bajnokságot — ebben az évben úgyis ez a sorsa — alárendelik az Európa-bajnokságra való felkészülésnek. Szerencsére a férfiak kevesebb gonddal vágnak neki a tavaszi idénynek. A férfi mezőny őszi szereplésének az volt a jellemzője, hogy a csapatok korántsem voltak úgy felkészülve, mint a megelőző években. Ez sok körülménynyel magyarázható (megváltozott felkészülési lehetőségek, képzett játékosok kiválása, Influenzajárvány stb.). Ezeket a nehézségeket azonban nem küzdötték le, hanem olyan hangulat alakult ki: „Mit tehetünk ennyi nehézséggel szemben? — lesz ahogy lesz.” A csapatok rendszertelenül edzettek, rábízták magukat a szerencsére. Ús a magyarázata a sok meglepetésnek, valamint annak, hogy kiegyenlítődött középmezőny alakult ki. Az őszi idény azonban fontos figyelmeztető volt. A csapatok rádöbbentek arra, hogy a nemtörődömség csak ritkán párosul a szerencsével, s csak munkával lehet biztosítani azt az utat, amely felfelé vezet. A pihenőt szorgos felkészüléssel töltötték, fokozták az edzések számát és mennyiségét. Legjellemzőbb példa erre a VTSK együttese, amely az őszi idényben jóformán edzést sem tartott, most pedig heti 2—3 edzéssel készült a tavaszi fordulóra. A Honvéd a heti 2—3-ról 4—5- re emelte edzéseinek számát. (Meg kell jegyezni, hogy a Honvéd-játékosok azért is fokozták edzéseiket, mert részt vesznek a klubcsapatok Európa Kupájában.) Jeletősen, növelte edzéseinek utát a MAFC, szolgálásra készült, a MÁVAG stb. A felkészülés alapozza meg a csapatok jó vagy rossz szereplését. Ezúttal a szokásosnál is fontosabb volt a gondos, körültekintő, jó felkészülés, mert csak így lehetséges az új szabályok adta taktikai lehetőségek felhasználása. A tavaszi forduló arról is bizonyítványt fog kiállítani, hogy melyik csapat hogyan aknázta ki az új szabályok adta lehetőségeket. A jelek arra mutatnak, hogy felkészült csapatok, újszerűségek harca várható a tavaszi idényben. És ha a játékvezetők is gondosan készültek, akkor a kosárlabdát szeretők bosszankodás nélkül élvezhetik e szép sportot.. Két „őszi“ kosárlabda-mérkőzés Csütörtökön este két, őszről elmaradt NB I-es kosárlabda-mérkőzést játszottak le a Testnevelési Főiskolán. Női mérkőzés: MTK — Testnevelési Főiskola 60:50 (29:20). TF-terem. V: Vincze, Hornyák. Ld: Korennné (21), Mátayné (20), Hl. Hegedűs (27), Kocsor (13). Az MTK megérdemelten nyert. Jó: Korenné, Mátayné, Fredksz. HU: Kocser, Hegedűs. Férfi mérkőzés. Testnevelési Főiskola — FTC 84:53 (43:20). TF-terem. V: Kassai, Cziffra. Ld: Bencze (23), Haris (14), III. Temesvári (19), Laczházi (12). A testnevelők kitűnő napot fogtak ki. Jó: Bencze, Haris, Letek, Eperjessy, Hl. Laczházi. A BP. HONVÉD 108 „TAVASZI” KOSÁRRAL RAJTOLT Férfi mérkőzés: Bp. Honvéd —Szegedi Postás 108:49 (108:49). TF-terem: V: Varsányi, Bánkuty. Ld: Bánhegyi (34), Czinkán (20), 111. Beke (14). A bajnokcsapat nem játszott teljes erőbedobással, de így is könnyen aratta háromszámjegyű győzelmét a tavaszi bajnoki „nyitányon”. Jó: Bánhegyi, Greminger, Simon, Balogh, ill. Beke, Viski. ------------- Megkezdődött a jégkorong VB Oslóban pénteken megkezdődtek az 1958. évi jégkorong világ- és Európabajnokság küzdelmei. Az első napon három mérkőzést bonyolítottak le, mindhárom az esélyesek győzelmével végződött. Meglepetésnek legfeljebb csak az számít, hogy a svédek a vártnál nagyobb arányban győzték le a norvégeket. Eredmények: Csehszlovákia—Finnország 5:1 (2:0 2:0, 1:1), Svédország—Norvégia 9:0 (0:0, 5:0, 4:0), Egyesült Államok—Lengyelország 12:4 (4:2, 2:0, 6:2). A Nemzetközi Röplabda Szövetség monakói kongresszusán pénteken úgy határozott, hogy a következő világbajnokságot 1960-ban Brazília rendezi meg, amennyiben a röplabdát nem veszik fel az olimpiai műsorra. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség Párizsban ülésező technikai bizottsága csütörtökön úgy döntött, hogy az idei országúti világbajnokságot augusztus 30-án (amatőrök) és 31-én (hivatásosak) rendezik meg Reimstein. Cahuban, a vasárnap kezdődő északi sí-világbajnokság színhelyén a pénteki ugróedzés során a szovjet Bikov 76.50 m-es ugrással új sánccsúcsot állított fel. Gorkijban 15 ezer néző előtt bonyolították le az OSZSZSZK—Svédország 1 férfi és női gyorskorcsolyázó-versenyt. A viadalt az OSZSZSZK nyerte 216.5:136.5 arányban. Férfiak. 500 m: Sztenyin (O) 42.8, Mihajlov (O) 43.3, Szakunenko (O) 43.7, Dahlberg (S) 43.9. 5000 m: Szakunenko 8:26, Stelbrums (O) 8:26.6, Kiszlov (O) 8:28.1 1500 m: Sztenyin 2:16, Mihajlov 2:17.2, Rogyionov (O) és Dahlberg 2:18.1. 10 000 m: Stelbaums 16:59.4 (!), idei legjobb szovjet eredmény nem magaslati pályán: Szakunenko 17:13.6, Dahlberg 17:28.5. Nők. 500 m: Belova (O) 48.7, Sztenyina (O) 49.9, Scherling (S) és Röden (S) 50.9. 1500 m: Belova 2:39.3, Sztenyina 2:39.9, Scherling 2:43.8. 3000 m: Sztenyina 5:34.3, Scherling 5:38.9. Cannesben a franciák 20:16 arányban nyerték az olaszok elleni hatos kardvívó-csapatversenyt. A francia csapatban Lefevre 5, Roulot, Roch és Ramez 4—4, Arabo 2, Brousse 1 győzelmet aratott, az olaszok győzelmeit Calarese (4), L. Narduzzi (4), Ravagnan, (3), Calanchini (3), Carletto (1) és P. Narduzzi (1) szerezte. A francia kardvívók fejlődésének figyelemre méltó bizonyítéka ez a győzelem! Hét évi szünet után ismét a HC Davos csapata nyerte meg a svájci jégkorongbajnokságot. A davosiak ezzel 22-szer nyerték el a bajnoki címet. A budapesti középiskolás kosárlabda döntők Fiú mérkőzések. Eötvös József Gimnázium—Jedlik Ányos Gimnázium 56:40 (24:22). Ld: Kozocsa (24), Bátori (13), 111. Németh (34). Abonyi utcai Gimnázium—József Attila Gimnázium 84:49 (37:25). Ld: Koczka (36), Török 1 23). (11. Vadkerti (19). Leány mérkőzések: Leővey Technikum— Alkotmány utcai Technikum 39:30 (25:15). Ld: Varga (14), Makk (10), ill. Abrahám (11). Hámán Kató Gimnázium—Fazekas Gimnázium 38:28 (12:15). Ld: Horváth (13), 111. Monori E. (0). A vasutas férfi ifjúsági kosárlabda-keretek Két jól sikerült országos seregszemle után összeállították a vidéki és budapesti férfi ifjúsági vasutas kosárlabdakereteket. A vasutas fiatalok tavasszal mérkőznek egymással Budapest és Vidék összeállításban, majd az országos vasutas ifjúsági válogatott nemzetközi feladatra készül. A keretek: Vidék. Hátvédek: Varga (Pécs), Bátor (Pécs), Kovács (Békés), Gáti (Keszthely). Közepek: Vörös (Dombóvár), Padányi (Szombathely), Gallyas, Lehmann (Hódmezővásárhely). Bedobók: Molnár (Békés), Pánczél (Pécs), Balogh (Komárom), Káplár (Szolnok), Bottlik (Kiskunfélegyháza), Halmosi (Dombóvár), C. Veres (Békés). Budapest. Hátvédek: Ferenczy, Hanzély, Hídvégi, Kecekovíce, Szentkláray. Közepek: Csimár, Czira, Varga. Bedobók: Bártfay, Gyulai, Kováts, Szilágyi, Női ifjúsági tőrcsapatunk vereséget szenvedett Kircheimbolandenben — Távbeszélő-jelentésünk, (Kircheimbolanden, március 1.) Prágán keresztül kényelmes utazás után csütörtökön éjfélkor érkeztünk meg Mannheimba. A pfalzi vívókerület elnöke fogadott bennünket. A lányok hatalmas virágcsokrokat kaptak. . Először nem a verseny színhelyére, hanem Edenkében-be vittek bennünket. Itt van az NSZK délnyugati labdarúgó-szövetségének tábora. A pénteki napot is itt töltöttük. Péntek délután a szállás melletti sportcsarnokban edzést terveztünk, de a terem talaja olyan csúszós volt, hogy nem kockáztathattuk a versenyzők épségét, így az egyik terem színpadán végeztek a versenyzők könnyebb bemelegítő mozgást. Szombaton reggel autóbusszal vittek bennünket a verseny színhelyére, Kircheimbolandenbe. Ez a helység , egy kb. 5000 lakosú tipikus német városka. A lángokat a gimnáziumi diákotthonban, a fiúkat pedig a tűzoltóisko lában szállásolták el. Délelőtt a városka polgármestere adott fogadást a tisztele- tünkre. A mi Pasaréti úti tornatermünkhöz hasonló nagyságú teremben délután 2 órakor a női tőrcsapatok mérkőzésével kezdődött a barátságos jellegű NSZK— Magyarország ifjúsági vívó-csapatmérkőzés. A németek ígért erős — Schmidt, Berndt, Mees és Stroh — összeállítást terveztek ellenünk. Érdekes, hogy Ommerborn, a tavalyi ifjúsági VB 3. helyezettje csak tartalék tudott lenni. Az NSZK idei ifjúsági női bajnokságát ugyanis Berndt nyerte. Mi Rejtő, Ágoston, Szabó És Szalontay összeállításban léptünk pástra. A németek az utolsó pillanatban változtattak az összeállításon és Ommerborn vívott a tanulmányai miatt edzéshiánnyal küzdő Schmidt helyett. Az NSZK csapata így is erősebbnek bizonyult a kisső bizonytalankodó magyar lányokkal szemben. A németek már 6:1, 7:2 arányban 1® vezettek. A győztes csapatban Mees és Berndt minden asszóját megnyerte. NSZK —Magyarország 10:6 Gy: Mees 4 (Ágoston 4:3, Szabó 4:3, Szalontay 4:2, Rejtő 4:2), Berndt 4 ■Ágoston 4:3, Szalontay 4:1, Szabó 4:2, Rejtő 4:2), Stroh 1 (Ágoston 4:0), Omnerborn 1 (Szalontay 4:11, ill. Szabó 2 (Stroh 4:1, Ommerborn 4:2), Rejtő 2 ( Stroh 4:1, Ommerborn 4:1), Ágoston 1 ( Ommerborn 4:1), Szalontay 1 (Stroh 1:1). Amikor most beszélünk, már a párbajtőrmérkőzést is elkezdték. A németek Sauer, Lampro, Kaster, Pautz öszszeállításban, mi Oszok, Török, Lendvai, Botka összetételben álltunk ki. Pillanatnyilag a németek 4:0 arányban vezetnek. Vasárnap délután a férfi tőrvívók és a kardvívók találkozójára kerül sor. Székely Tibor Költözik az MLSZ Sok-sok tárgyalgatás után végre megoldódott az MLSZ régóta húzódó helyiségügye. A Vadász utca 31-et nem sikerült visszakapnia a szövetségnek, megkapta viszont a Haladás országos elnöksége által bérelt hat szobából és egy tanácsteremből álló összefüggő helyiségrészt a Népköztársaság útja 47. számú ház első emeletén. — Végre megoldódott egyik legnagyobb problémánk — mondta Honti György, az MLSZ főtitkára —, bár, sajnos, korábbi tervünk, hogy az ÉT-vel, a JT-vel és a BLASZ-szal együtt legyünk, ezzel az elintézéssel nem valósulhatott meg. Kényelmes és jó elhelyezést kapott viszont adminisztrációs részlegünk. Hétfőn már megkezdjük a költözködést és remélhetőleg a hét közepére be is fejezzük. Ha már teljesen rendben leszünk, közöljük majd a félfogadási időt is, mert szeretnénk véget vetni az eddigi zűrzavarnak és rendet teremteni ezen a téren is. 3 forint 30 fillérért nagy összeget nyerhet! Totózzon!