Népsport, 1964. február (20. évfolyam, 22-41. szám)

1964-02-02 / 22. szám

UTOülé AllOMál... Egy sajnálatos sportpályafutás nyomában Az új idény elindulása előtti seregszemle során, miközben készülődnek a klubcsapatok, feltűnést kelt, hogy labdarúgá­sunk egyik nagy ígérete, az olimpiai és B-válogatott hajdani csatárjátékosa, Sátori Imre, ezúttal sincs ott azok között, akikre biztosan számíthatnak a bajnoki rajt előtt. Érdekelt minket, hogy ez a tehetséges játékos milyen utat tett meg, amíg eljutott az általa választott legújabb állomásáig, az Egyetértés csapatáig. A be­szélgetés köztünk az Egyetértés 1951-ben, kölyökkorában vitték el az erzsébeti grundról az Előre újonc csapatába. Majd onnan átment a Bp. I. osztály­ban szerepelt Gammába. 1956- ban, tizenhét éves korában, egyik barátja hívására „kisza­ladt” külföldre, az egyik svéd vidéki város csapatában játszott egy ideig. De elegendő volt édesapja telefonhívása: rövide­sen hazajött, mert hiányzott neki a család, a megszokott baráti kör. Újra jelentkezett a Gammá­nál, de ott nem fogadták vissza, így került Budafokra, majd 1958-ban a bajnokjelölt Csepel edzője, Jávor Pál felkereste és áthívta őt a később bajnokságot nyert Csepelbe. Szerepelt a ró­mai olimpián, majd utána ki­adták a Tatabányának. Másfél év után azonban Tatabányáról visszakerült Csepelre ... De ott ezúttal sem tudott gyökeret irodájában — a hajdani „Para­dicsom” mulató szűk kis helyi­ségében — folyt le, ahol a klub munkatársai egyáltalán nem „paradicsomi” környezetben dolgoznak. Megkértük Sátorit, hogy mondja el pályafutásának történetét és adjon magyaráza­tot sűrű vándorlásairól. Hiszen a ma közel 27 esztendős játékos — kölyökkorától — nem keve­sebb, mint hét klubcsapatban szerepelt, beleértve az Egyet­értést, ahová jelenleg nem iga­zolhatták le­­verni, másodszor is vándorbotot vett a kezébe. Az Egyetértésnél kötött ki. Mivel nem adták ki, elhatározta, hogy kivárja az át­igazoláshoz szükséges időt... Az újságíró Sátoritól várja a választ a 13 esztendős pálya­futása alatti hét klubcserére, arra, hogy mi vezethette a já­tékost, amikor csapattól csapat­hoz vándorolt, s közben gyak­ran­­kivárt”... Megjegyezzük: a magunk ré­széről — némi fenntartással ugyan —, de megértjük, amikor fiatal korában az alsóbb osztály­ban játszó csapatokból felső osztályban szereplő együttesbe vágyott. És ma már más szem­mel nézi ő is azt a 17 esztendős fiút, aki kalandvágyból kül­földre ment, de hamarosan hazajött. Ugorjuk át tehát Cse­pelig az előző állomásokat és választ kérünk tőle: miért ment el a római olimpia után Csepel­ről? nak ugyanis később távoznia kel­lett a Csepelből... így kerültem Tatabányára . .. — Miért ment el onnan? ... — Ma már nagyon sajnálom. Szép lakást kaptam, de nem tud­tam ott gyökeret verni, hiányzott a családom is, a feleségem, a kis­lányom __ Közben Erzsébeten családi házat építettünk, ezért vágytam vissza a fővárosba. Már úgy volt, hogy az U. Dózsához megyek, de eszembe jutott, hogy a Csepelből már kivált az a já­tékos, aki miatt elmentem és arra gondoltam, hogy szívesen látnak újra Csepelen. ■— Miért nem maradt ott? — Ennek tisztán szakmai magya­rázata van: én vérbeli jobbszélső vagyok, de mivel a Csepelnek Kalmár személyében már volt jobbszélsője, megállapodtunk ab­ban: én előretolt középcsatárt ját­szom ... Rövidesen aztán átkerül­tem a bal oldalra, s mivel kife­jezetten jobbszélsőnek érzem ma­gam, s mivel jobblábas vagyok, bal oldalon vagy a csatársor más posztján nem éreztem jól magam, nem ment a játék, a nézők sok­szor kifütyültek... Sátori három napig gondolko­dott és kijelentette: nem kíván a Csepelben játszani... A Csepel olyan feltételhez kö­tötte kiadatását, amelyet az Egyetértés most nem tud teljesí­teni. Sátori is belátja, hogy túl gyorsan, könnyelműen döntött, amikor az NB I-as Tatabányá­ból az NB I-es Csepelbe ment vissza. Szerintünk gyenge akaraterő­ről tett tanúságot akkor is, ami­kor beletörődött abba, hogy a jobblábas labdarúgó marad pá­lyafutása végéig. Nem vett pél­dát az ifjúkorában szintén jobb­lábas Hidegkútiról és Illovszky­­ról, akik szívósan, minden igye­kezetükkel törekedtek a sok­oldalúságra, külön edzéseken fejlesztették a bal lábukat is, nem kis sikerrel. Sátori esete nemcsak egy „csepp” labdarúgásunk tengeré­ben, s nemcsak „Sátori-ügynek” tekintjük a ma még klubcsapat nélkül tengődő játékos dolgát és barangolását. Érdemes Sátori vándorlását abból a szemszögből is megvizsgálni, hogyan kallód­hat el egy tehetséges, gyors, a válogatottságig is eljutott játé­kos, amikor például jobbszélső­­gondokkal küszködik labdarúgá­sunk, amikor minden tehetséges labdarúgónak ott kellene len­nie a „fedélzeten”. Nem ment­hetjük fel Sátorit, mint ahogyan nem is hárítja el magától a fe­lelősséget. De nem menthetjük fel az egyesületek, a szakosztá­lyok vezetőit sem, akik sokkal nagyobb felelősséggel tartoznak, mint amit az érdekelt klubok vezetői Sátori ügyében tanúsí­tottak. Tekervé­nyes úton Soroksárig M­iért?... Miért?... — Sajnos, ennek okát eléggé ismerik mások is. Rómából ha­zatérve egyik, csatártársammal olyan súlyos, személyi ügyem ok­ozott konfliktust, hogy — raj­tam kívül álló okokból — tartha­­tatlanná vált a helyzet: fel kellett vetnem a vezetőknek a kérdést: válasszanak köztem vagy a másik játékos között... Ma már, évek múltán belátják a csepeliek is, kár volt, hogy nem mellettem döntöttek... Az említett játékos. A vasárnap kiemelkedő eseményei A teljes műsort a pén­teki számunkban közöltük. KÜLFÖLDÖN SZEREPEL­NEK, sportolóink az olim­pián, alpesi síelőink Mürazu­­schlagban, az­ FTC ifjúsági labdarúgó-csapata Olaszor­szágban. ASZTALITENISZ. Budapest­bajnokság. Vegyespáros, elő­döntők, döntők. Sportcsar­nok, 9. ul. 16 óráitól. Orszá­gos vidéki bajnokság Pé­csett. BIRKÓZÁS. A Csepel I. osztályú kötöttfogású verse­nye, Delej utca 51. sz., 10 óra. CSELGÁNCS. Az Újpesti Dózsa felnőtt csapatverse­nye, Vajda Péter utca 31. sz., 10 óra. JÉGKORONG. Nemzetközi mérkőzés: Újpesti Dózsa— Slovan Bratislava, Újpest, 17.30. Vidéki bajnokság: Sop­ron— Debrecen, Sopron. 10. KÉZILABDA. A hazafias Népfront Kupáért. Csepelen 10-től, a Tüzér utcában 12.30- tól. LABDARÚGÁS. Edzőmérkő­zések: Statisztika—Ferencvá­ros, Mező u., 14.30. Egyetér­tés—Csepel Autó, Soroksár, 10. Szállítók—Törökőri Fém­bútor, Czabán Samu tér, 10.30. Ganz-MÁVAG—Nyer­­gesújfalusi Viscosa, Kőbá­nyai út, 10.30. Tatabányai Bányász—Debreceni VSC, Ta­tabánya, 14.30. St. Budapest serdülő és út­törő futóbajnoksága, egyben az északi összetett futószá­ma. Szabadság-hegy, Norma­fa környéke, 9.30. VÍVÁS. Országos vidéki if­júsági női tőrbajnoksá­g, Sportcsarnok, 8. Ifjúsági kard Budapest-bajnokság. Tanács krt 9. sz., 9 óra. ből valaha is eredményes profi bokszoló lehet. Én azonban biztos voltam a dolgomban: — Mr. Cohen, adja meg ne­kem az esélyt! A terem túlsó végébe muta­tott: — Látja fiam, ott azt a férfit? Ő is ilyen jóképű gyerek volt, mint maga valamikor. Nézze szétlapított orrát, a sebhelyeket a szeme felett, összeroncsolt fü­lét ... Szerencsére Terry beavatko­zott. Karonfogta Cohent és ma­gával vitte. Láttam, hogy erősen magyaráz neki. Aztán Cohen visszajött hozzám és magasra tartotta két kezét, mint aki meg­adja magát: — Vetkőzzön le! Megnézem, hogyan dolgozik a szorítóban. Próbamérkőzés kiütéssel Bementem az öltözőbe. Rette­netes helyiség volt. Tele zárható szekrényekkel, egy paddal és egy zuhanyozó fülkével. Nem hiszem, hogy egyszerre négy em­bernél több elfért volna benne. Izzadságszag terjengett, ami ke­veredett masszírozó szerek kám­­foros illatával. Terry adott egy nadrágot, meg egy pár kesztyűt. Gyorsan magamra rángattam és kimentem a terembe. Cohen megkérdezte nem aka­­rok-e bemelegíteni. Csak legyin­tettem. Bemutatta az ellenfele­met. Nem emlékszem már a ne­vére, valami spanyolos hang­zása volt. Sötétbőrű, erős, nálam jóval idősebb fickó lehetett. Lou Stillman bejelentette, hogy két menetet fogunk bokszolni az első ringben. Senki sem tö­rődött a bejelentéssel. Dühös lettem, elhatároztam, hogy meg­mutatom ezeknek a fickóknak, megérdemlek egy ötven dolláros mérkőzést. Bemásztunk a ringbe. Körül­néztem. Csak Terry és Cohen figyelt bennünket. A többiek beszélgettek, telefonáltak, néhá­­nyan pedig a ring melletti szé­keken ülve tárflapokat tanulmá­nyoztak. Megszólalt a csengő. Jó pár hónapja eltelt már, hogy utol­jára bokszoltam. Kicsit vicces­nek éreztem a helyzetet, mezte­len felsőtesttel, kesztyűkkel a kezemen, fogvédővel a szám­ban. Ellenfelem körültáncolt, cse­lezett, aztán eltalálta az arco­mat. Én is ütöttem, de nem találtam. Utánamentem, de egy egyenes megállított. Már csep­pet sem éreztem olyan nevet­ségesnek a helyzetet. Az ötven dollárra gondoltam és megráz­tam a fejem. Újra elindultam, de ellenfelem ügyesen kizárta az ütésemet, s egy horoggal alaposan állón vágott. Nekivá­gódtam a kötélnek. Megdühöd­tem. Ismét közel mentem hoz­zá, de eltáncolt előlem, s köz­ben kétszer is eltalált. A má­sodik ütéstől majdnem térdre estem. Ennek fele sem tréfa, gondoltam magamban. Megfon­toltabb lettem, cseleztem én is, s amikor láttam, hogy üt, ellép­tem előle. Aztán sikerült be­szorítanom az egyik sarokba. Elkezdtem neki adni a maga­mét. Úgy járt a két kezem, mint a cséphadaró. Az egyik ütésem alaposan eltalálta az állát. Most már az enyém vagy, gondoltam. Visszaléptem, mélyet lélegeztem, készültem a nagy ütésre. Nem került rá sor. A fickó még mindig a sa­rokban, háttal a kötélnek tá­maszkodva, üveges szemekkel lassan lecsúszott a földre! Ott is maradt ülve. Világhírnév és Sing-Sing Körülnéztem. Mindenki ott állt a ring körül. A telefonok berregtek, senki sem ment oda felvenni őket. Az egyik tréner beugrott a ringbe és kezelésbe vette ellenfelemet. Terry hangját hallottam: — Ez a fickó, akit kiütöttél, valamikor Argentína középsú­lyú bajnoka volt__ Cohen sem mosolygott többé: — Whitey! Whitey! — kiabál­ta. — Ezt a fickót meg kell ta­nítanod bokszolni! Odahozott hozzám egy gyors­mozgású, szőke hajú, apró em­berkét. — Rocky — mondotta — ez itt Whitey Rirnstein. Ő lesz az edződ. Bólintottam Whitey felé, aztán Cohenhez fordultam: — Meglesz az ötvendolláros mérkőzésem, Mr. Cohen? Cohen szinte meghatottan ve­regette meg a vállamat: — Ötvendolláros? Rocky, mi hárman még nagy pénzt szedünk össze.” Így kezdődött Rocky Graziano díj­verekedői pályafutása. A lányosképű Rocky Bob egyike lett a legsikeresebb pro­fiknak. Cohen jóslata bevált. A hármas tíz esztendő alatt nagy pénzt szedett össze. De hány reményteljes ököl­vívónak sikerül úgy, mint Rocky­­nak? Talán minden húszezredik­nek se. Csak egy példa. Mi lett például a reményteljes Terry Youngből? Szomorú, csalódott ember. Egyszer úgy megverték, hogy többé nem léphetett szorítóba. Mit tehetett? Belépett egy geng­szterbandába, és rablás közben rajtacsípték. A világhírnév he­lyett a Sing-Sing várt rá. Keserű sors? Nem! Szokványos amerikai profisors. Ardai Aladár (Folytatjuk.) És mi lesz ezután?... — Edzésben vagyok, Pyber edző keze alatt az Egyetértésnél. A­ szakmában akartam elhelyezkedni, de például nem tartom magamat alkalmasnak arra, hogy „gebines” üzletet vezessek. Ezért arra kér­tem a vezetőket, hogy régi szak­mámnak megfelelően valamelyik gyárban helyezkedhessem el... A mai fejemmel nem mennék kül­földre. Hibát követtem el, amikor elhagytam Tatabányát... Elisme­rem azt is, hogy nem a rosszin­dulat vezette Preiner edzőt, ami­kor olyan poszton szerepeltetett, amelyik nem fekszik nekem. Saj­nos, nagy hibám, hogy gyorsan, kellő megfontolás nélkül döntők. Most, ha sikerül az Egyetértésnél megállapodnom, szilárd elhatáro­zással állítom: ez a csapat lesz pályafutásom utolsó állomása ..„ Sok tanulsággal járt, amíg Sá­tori — aki annak idején benne volt a VB-keretben is — elju­tott ehhez az elhatározásig. És sokat tanulhatnak más te­hetséges, de álmokat álmok után kergető játékosok is a jelenleg labdarúgásunk „senki földjén” állomásozó labdarúgó esetéből. Fekete Pál Munka és világszínvonal Ü­létezik a parlament... Fontos, nagy hord­erejű kérdésekről van szó. Képviselők gondokról, tervekről számolnak be. Or­szágos gondokról, s orszá­gos tervekről. Mindany­­nyiunk gondjáról, mindany­­nyiunk tervéről. Számok és szavak ..., amelyek mögött már kirajzolódik a még szebb, még kulturáltabb, még gondtalanabb jövő kör­vonala. — Sportról nem esett szó. De munkáról — igen. S ezen a ponton, a szürke hétköznapi cseleke­detek pontján találkozik gondolatunk, cselekvőkész­ségünk a nagy országos gondokkal és tervekkel. „Jobb szervezéssel, határozottabb vezetéssel, az érdekelt szer­vek és intézmények hatékony összefogásával, nagyobb lel­kesedéssel és fegyelmezet­tebb munkával meggyorsít­hatjuk előrehaladásunk üte­mét” — mondotta beszédé­ben Kállay Gyula, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, s mindez mennyire vonatko­zik, így, tömör egészében a mi gondjainkra, s a mi ter­veinkre is! A nemrég átszervezett sportmozgalom, sportéle­tünk fejlődése annak a függvénye, hogy vajon si­kerül-e erőinket­­tömörí­teni, sikerül-e a vezetés színvonalát növelni. Mind­ez a hétköznapok jó mun­kájától függ, a szürke, póz­­talan, de lelkes és fegyel­mezett munkától. Önnön mércénk és a sportmozga­lom ügyébe vetett hit sza­bályozza az előrehaladást. A cél? — Ugyanaz, mint életünk minden más területén — el­érni a világszínvonalat, il­letve, túlhaladni azt! A sportmozgalom munká­sai elé is ezt a célt tűzte az MTI kongresszusa. En­nek a jelszónak a jegyében kezdték meg a felkészülést legjobb sportolóink a nyá­ri olimpiai játékokra. Ez a jelszó hatja át az edzőket, a sportolókat, a sportmoz­galom minden tennivágyó dolgozóját. Világszínvonal! E bűvös versenytársat akarjuk le­győzni kereskedelemben, ipari termékekben, az élet­­színvonal alakulásában. A nagy nekigyürkőzés már eredményezett részgyőzel­meket. Kállai Gyula mon­dotta országgyűlési referá­tumában: „A szakemberek képzésében... elértük a világszínvonalat."’ S a szakemberek képzése a feltétele a magasabb terme­lékenységnek. A korszerűen képzett szakember, nemcsak ismeri a fejlettebb technikát, hanem rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal is, amelyek formálódó társadalmunk em­berét jellemzik. Olyan pszi­chikai és fizikai adott­ságokkal, amelyek nem­csak arra teszik képessé, hogy utolérje a világszínvo­nalat, hanem arra is, hogy túlhaladja. A világszínvonal elérése olyan feladat, amely indokolttá teszi — a sportmozgalom vonatkoztatva — annak felmérését: vajon megteremtettük-e a sport­szakemberek képzésében is a feltételét annak, hogy utolérjük a világot? A sport­mozgalom vezető szakembe­rei kétségtelenül alkalmasak arra, hogy eséllyel vegyék fel a versenyt a­­ világszínvo­nallal! Rendkívül fontos, hogy eb­ben az esztendőben jól sáfár­kodjunk erőinkkel, hogy va­lóban minden csepp verejték, mindennap, minden ed­zés a nagy cél el­érését szolgálja. Az előre­haladás ütemét kizárólag­­ önmagunk szabhatjuk meg. A nagy társadalmi összefo­gás, amely létrehozta az új sportmozgalom szervezetét, a gyors előrehaladás lehetősé­gét rejti magában. Minden azon múlik, hogy sikerül-e a sport lángoló szeretetét hét­köznapi tettekre váltani, s a világszínvonal elérése érdekében mindennap, kinek­­kinek talán kicsinynek lát­szó, de összességében nagy munkát elvégezni. Úgy, ahogy azt hazánk más területein dolgozók teszik! A világszínvonal elérése most népi jelszó lett. Hogy maradhatna ki ebből a ver­sengésből éppen a­­ Sport? R. A. Minek köszönheti a sikert? Beszélgetés Tringoval, a kecskeméti győztessel A kecskeméti Cifra-palotában a zónaverseny pénteki utolsó fordulóján alig telt el fél óra, máris taps hangzott fel. Látszó­lag az ek­kor befejezett, de ér­dekesnek egyáltalán nem mond­ható Horta Tringov döntetlennek szólt ez a taps. Valójában azon­ban nem a játszmát, hanem a sötét bábok vezetőjét köszöntöt­ték a nézők, hiszen ez a fél pont kellett még Triagovnak ahhoz, hogy biztossá váljék számára az első díj. A bolgár nagymester moso­lyogva köszönte meg az üdvöz­lést, és fogadta versenyzőtársai gratulációit, majd a kijárat felé sietett. Itt fogtuk el és kértük, mondja el gondolatait, ame­lyeket eddigi legnagyobb si­kere első pillanatában érez. Am­ikor elindultam hazulról — kezdte el a bolgár nagymester — azt tartottam a legfontosabb fel­adatomnak, hogy továbbjussak a zónaközi versenyre. Egyáltalán nem törtem le, amikor első dön­tetlenem után Bilek nagymester ellen vesztettem. Hiszen ezáltal csak a verseny megnyerése vált valószínűtlenné számomra, a to­vábbjutáshoz szükséges harmadik helyezés még korántsem. Minden­esetre e vereségem után úgy dön­töttem, hogy mindent el kell kö­vetnem a harmadik, a Clarke el­leni játszmám megnyeréséért. Ezért játszottam olyan élesen, s hoztam egy meglehetősen tisztázatlan, de gyakorlatilag nagyon esélyes tiszt­áldozatot. Ezután jött a döntő for­dulat. Szabó nagymester elleni, sötéttel kivívott győzelmem nem­csak a jó hangulatomat, hanem az önbizalmamat is helyreállította. Persze egyedül a jómagam további eredményei nem lettek volna ele­gendőek az elsőséghez, ha legve­szélyesebb vetélytársaim sorra nem szenvedtek volna el olyan kisiklá­sokat, amelyeken én — szeren­csére már az első napokon — túlestem. Miután szerénységből ezzel be­mutatkozott a verseny győztese, arra kértem, mondja el a teljes bemutatkozáshoz szükséges ada­tokat is. — Huszonhat éves vagyok, Pom­­divban születtem, 1937. március 7-én. Tizennégy éves koromban kezdtem el sakkozni, addig egy ifi­csapatban futballoztam , jobbszél­sőként. A sakkal úgy ismerked­tem meg, hogy betévedtem az egyik sakk-klubba, ott nagyon megragadott a játék komolysága. Ettől kezdve rendszeresen eljáro­­gattam oda és már két év múlva megszereztem a bolgár mesteri címet. Jelenleg is Plovdivban la­kom, a Testnevelési Tanács edző­jeként működöm. Elemzőtársam, Padevszki mester, kecskeméti sze­­kundánsom, aki két év óta szin­tén plovdivi lakos. Azokat a vál­tozatokat, amelyekkel most több ellenfelemet sikerült meglepnem, Padevszkivel együtt készítettük elő. — Mik az eddigi legjobb eredményei? — Tavaly megnyertem a bolgár bajnokságot, 19 játszmásból 15 ponttal, a 13,5 pontos Minev mes­ter előtt. Ez az első bajnoksá­gom. Korábban csak több magas helyezést tudtam elérni. Nemzet­közi versenyen még keveset ját­szottam, igazán nagy versenyen nem is vettem részt. A nemzet­közi mesteri címet nem is egyéni vetélkedésen, hanem az 1958. évi müncheni sakkolimpián kivívott eredményemért kaptam, s másfél évvel ezelőtt ugyancsak olimpián, Várnában teljesítettem a nemzet­közi nagymesteri normát. Érde­kes, hogy amint itt, Kecskemé­ten, úgy Várnában is Szabó nagy­mester nevéhez fűződik sikerem. Várnában utoljára kerültem vele össze, ekkor már csak döntetlenre volt szükségem a norma teljesí­téséhez. Ezt el is értem. — Milyen kapcsolatai van­nak a magyar sakkozással? — Az 1959. évi Főiskolai Olim­pián, Budapesten, a győztes bol­gár csapat második táblása vol­tam. Ezenkívül játszottam még országaink közötti válogatott mér­kőzéseken is. — Annak idején Budapesten úgy mutatkozott be, mint fel­tétlen támadó, kockázatos stí­lusú sakkozó. Miért változta­tott a stílusán? — A sakkozás legnagyobbjai közül Lasker, az egykori világ­bajnok játszmái voltak rám a legnagyobb hatással. Azt is meg­tanultam belőlük, hogy nem sza­bad egyoldalúságba tévedni sem kombinációs, sem pozíciós tekin­tetben. Mindig egy-egy játszma konkrét lehetőségei és körülmé­nyei szabják meg, mihez tartsam magam. Támadtam én Kecskemé­ten is, s kockáztattam is olykor. Például Clarke ellen, mert táma­dásra alkalmam nyílt, a kockázat sikerére pedig jogos reményt ■nyújtóét ellenfelem időzavara. — Melyik volt a legkedve­sebb és a legjobb játszmája Kecskeméten? — A legkedvesebb a Pietzsch elleni győzelmem a XIII. forduló­ban, hiszen gyakorlatilag ezzel dőlt el, hogy első lettem. A leg­jobb játszmámról még nem nyi­­latkozhatom. Nem szeretek felü­letes kijelentést tenni, ezért még játszmáim gondos átvizsgálására van szükség. — Milyen sportokat űz? * — Versenyszerűleg csak a sak­kozást. De szeretek pingpongozni és még most is kedvelem a lab­darúgást. Nyári versenyeken pe­dig erőnlétemet rendszeres úszás­sal javítom. Persze itt Kecskemé­ten a tél miatt meg kellett elé­gednem a kiadós sétákkal, de mint látjuk, ez is megtette a ma­gáét. — Mi a véleménye a ver­seny lefolyásáról, és megren­dezéséről? — Az előbbiről annyit mondha­tok, hogy idegfeszítő volt, s jó, hogy már vége van. Az utóbbiról egyetlen szó a legtalálóbb kifeje­zés: ragyogó. — Mik a legközelebbi tervei? *­* Most az a legfontosabb, hogy felkészüljek­ a fél év múlva megrendezésre kerülő zónaközi versenyre. A mostani sikerem kö­telez, s e faladat teljesítéséhez — úgy érzem — szorgalmas tanu­lásra és képességeim tudatos to­vábbfejlesztésére van szükség — fejezte be a beszélgetést, pár pillanatra mintegy a messzeség­be révedő tekintettel, de rögtön utána barátságos mosolygással, a kecskeméti zónaverseny győz­tese Gheorgi Petrov Tringov nagymester. Barcza Gedeon ■............. .* Vasárnap, 1964. február 2. * Balról: Tringov, Pachmann , Bitek. (Potoudia Fotó felírt

Next