Népsport, 1965. február (21. évfolyam, 22-41. szám)

1965-02-01 / 22. szám

BOHÓKÁS fiAMSMNtf Még a tokiói olimpia után sem jutottam annyira közel a japán nyelvhez, hogy megért­sem azt a múlt idejű mondatot, amelyik a hét végén a Jégszín­­házban csengett a fülembe. Imigyen hangzott: — Miután a bíró azt mondta, hogy hadzsime, Laci a tatamira vitte partnerét, mindketten csír­váltak egy tokaiét, majd a ma­le után egy oszájkomi követke­zett, s ekkor letelt a dzsikan. A csodálatos mondatot Gyön­gyösi Gáspár, a Kertészeti Tech­nikum tanulója állította össze Budapest serdülő cselgáncsbaj­nokságán. — Hányasod volt magyarból? — kérdezte tőle edzője, Rajm­on Gyula. — Ötösöm! — Akkor ismételd meg ma­gyarul, hogy a kezdő gyerekek is megértsék. A fordítás megoldotta a rejt­vényt. Kiderült, hogy Baka László és ellenfele a bíró sza­vára megkezdte a küzdelmet, aztán Laci a szőnyegre vitte Jakabot. Ezután elhangzott az állj, majd egy leszorítás követ­kezett, s ekkor letelt az idő. Kilencven dek­ás gyerek avat­ta fel a cselgáncsozók Párizsból érkezett vadonatúj­­ műanyag­szőnyegét, amelynek az a sajá­tossága, hogy keményebb az előzőknél, így nem süllyed bele a láb. Gyorsan mozogtak rajta a gyerekek, vagyis azok a ser­dülők, akiknek már jócskán kell borotválkozniok. A felső korhatárok ugyanis tizennyolc év. korosodtak tehát a serdülők is, de gondjaik még mindig gyermeki gondok. Iskola és sport. — Hogy megy a sportolás? — kérdeztük Baka Lászlót, a Fürst Sándor Gimnázium tanulóját. — Ara pompásan ment! — És a tanulás? — Nem vagyok színjeles, de nem is panaszkodhattam. Ma osztották ki a félévi bi­zonyítványokat az iskolákban. Az élet egyforma. Nemcsak itt a szőnyegen, hanem a bizonyít­­ványosztás során is akadtak meglepetések. Az iménti győz­tes Gyöngyösi Gáspár is egy ilyennek részese. — Elszámítottam magam! Nem vagyok rossz tanuló, hiszen hat ötöst és hét négyest kaptam, de becsúszott egy egyes is. — Miből? —Matekból! Elrohant az öltözőbe a friss bizonyítványért, s máris mu­tatta: — Volt négy egyes és két­­né­gyes feleletem, az átlagom tehát­­ kettes. — Mi lesz otthon?­­ — Beszámolhatok majd apám­­­­nak egy szép győzelemről, és egy súlyos vereségről. Vállalták a veszélyt A Trabantos kisasszonyt fel­kérte a Wartburgos úr, aztán jött az Opelos ifjú, s alaposan megdobogtatta a kisasszony szí­vét. Bohókás autósbál volt. Ka­rambol nélkül, azaz... Ki te­het róla, hogy annyira megsza­porodott az autótulajdonosok száma, hogy két garázsnyi em­ber kint rekedt. Végeredmény­ben nem jártak rosszul, akik­nek nem jutott hely, mert nem­­ taposták le a lábukat. A lég­­­­szűrőjüket nem vette erősen igénybe a sok égési termék, a dohányfüstös levegő. Akik te­hát benn­maradtak, azok vállal­ták a veszélyt. Még talán zár­óra után is. Elvégre világos, hogy az autósbálra gépkocsival jöttek a vendégek, és az is, hogy az idény első nagy bálján jólesik egy pohár bort fogyasz­tani. Az is természetes, hogy aki gépkocsival jött, az azzal is ment. Mit is tehetett szegény bálozó? Táncolt, nevetett, evett és ivott. Úgy látszik, a balesetmentes közlekedésért folytatott küzdel­met a bál idejére felfüggesztet­ték. Mert a gazdagon terített asztalokról csak az üdítő italok hiányoztak, mondván, hadd rúg­jon ki egyszer igazán a hámból az a szegény autós is. Ródlifesztivál helyett... Sok gyerek húzta a száját a Szabadság-hegyen. Mert a vizes hó miatt elmaradt a vasárnap­ra tervezett szánkóverseny. De az idő nem foghatott ki az élel­mes gyerekeken, ők versenyen kívül is viaskodtak egymással. Az egyik például bemutatta, hogyan lehet állva szánkózni a lejtőn. A tanulság az, hogy ne­hezen, mert rendszerint bukás a vége. No, de nem maradt esemény nélkül a hegy. Buda­pesti természetjárók jöttek, s terepszemlét tartottak. A Bu­dapesti Természetjáró Szövet­ség vezetősége, Bérces Jenő, Szőnyi László, Magyarszéki Béla, dr. Szilágyi Géza és a többiek megvizsgálták, hol le­hetne majd a nyáron állandó tábort létesíteni. Ezúttal ők ta­posták az erdei ösvényeket, a havat. — Sikerrel? — Igen. Találtunk egy hold­­nyi olyan területet, amelyet be­keríthetünk, s amely kiesik a sípályákból. — Mire kell a tábor? — Kevés a hely a kempingek­ben, így saját erőnkből igyek­szünk javítani a nehéz körül­ményeken. A táborépítés most országos feladat, s ennek a si­kere további lendületet adhat a természetjárásnak. Valaki úszik a Dunában... A Margit-híd alatti rakparton hatalmas tömeg. Egy embert fi­gyel, aki a Duna közepén úszik. — öngyilkos lett? — kérdi ré­mült tekintettel egy asszony. Szó sincs róla. Schirilla György, a Vasas SC futója he­tente kétszer is leúszik a Bem tértől a Batthyányi térig. Schi­rilla tempózik, s közben valaki megméri a víz hőmérsékletét: — Két fok! Őrület, mit kibír! Negyed óra múlva vidáman fut vissza a fürdőnadrágos fia­talember. — Milyen volt? — kérdezzük. — Mindjárt, csak előbb meg­száradok! — válaszolta, s tovább fut. Még törülközőt sem hozott magával. Libabőrös háttal hall­gatjuk: — Kísérletezem! Először min­dig nagyot futok, aztán megfür­­döm a Dunában, így akarom a szervezetemet igazán ellen­állóvá tenni, így akarom elérni, hogy futás közben ne mereved­jek el. Mert az idén igazán nagy távot akarok futni. Há­romszor annyit, mint amennyi a maratoni táv. Pontosan 126 kilométert és 600 métert. Néhány szemtanú megkérdezi: — Hogyan szokott rá a hideg vízre? — A 96 éves egri nagyapám szoktatott rá! — Nem az édesapja? — Nem, ő kissé elütött a csa­ládtól. — Nem fél a náthától? — De igen! Félek, hogy a há­rom gyerekem megfázik, mert ők még nem úsznak. — Hány éves? — Husz­onöt! Még tartott a diskurzus, ami­kor egy taxi fékezett a rakpar­ton. A gépkocsivezető lehúzta az ablakot, aztán odakiáltott: — Kolléga úr, ne mossam meg a hátát ? Schirilla nevetve visszainte­getett, aztán magára kapta a melegítőjét, s futásnak eredt. Tornacipőben Solymárra és visz­­sza nem lehet rossz program egy ilyen kiadós fürdés után. Csak legyen, aki bírja! Szabó András Derűlátó riport túrázóknak 1964 a kemping és a túrázás éve volt. A kempingcikkek irán­ti növekvő keresletet találta a tavalyi év legjellegzetesebb té­nyének "Urbán György, a Sport, Hangszer és Játékáru Kiskeres­kedelmi vállalat osztályvezetője, amikor arra kértük, foglalja össze a múlt évben szerzett ta­pasztalatokat, és ismertesse, mi­re számíthat a sportboltok vá­sárlóközönsége az idén.­­ A főváros 12 sportboltja kö­zül tavaly a Bajcsy-Zsilinszky úti és a Mártírok úti üzletet lát­tuk el elsősorban a kempinge­zéshez szükséges árukkal. Bár a választék nagyobb volt, és egyes cikkekből mennyiségileg is több állt a vásárlók rendelke­zésére, mint 1963-ban, mégis so­kan kénytelenek voltak dolguk végezetlenül távozni boltjaink­ból. Kevés volt és gyorsan fo­gyott az összecsukható kemping­­bútor, akadozott a sátorellátás, főleg a kétszemélyes sátrakat keresték hiába. Hiány volt ta­karóban, termoszban, sátorcö­­vekben és a keresett vietnami saru szállításában néha zökke­nők voltak, a méretválaszték sem volt mindig kielégítő. A gyorsan népszerűvé vált gumi­matracból 5—6 ezerrel több volt az üzletben tavaly, mint az elő­ző évben, a választékra sem lehetett panasz. — Hogyan készül a kiske­reskedelem az idei várhatóan nagy rohamra? Számítanak-e arra, hogy a kemping- és tú­racikkek iránt tovább növek­szik az érdeklődés és a minő­ségi igény? — Igen, készülünk rá. A vá­laszték és a mennyiség növe­lésén túl arra kell törekednünk, hogy az áruellátás folyamato­sabb legyen. Ennek érdekében már az elmúlt év decemberében megkezdtük a raktárak feltölté­sét, több ezer kempingbútor, matrac, saru van raktáron, és már a boltokban kapható sátor. A nagykereskedelmi vállalatunk­nál decemberben szintén beje­lentettük áruigényünket. A lis­tán szerepel takaró, hőpalack, turista-evőeszköz, sportpresszó, gyorsfőző, sátor, sátorkövek, gumimatrac és párna, pum­pa, gumitulaj és -csónak, függőágy, békafelszerelés, kem­pingbútor, tábori étkészlet, fürdősapka saru. A Belke­reskedelmi Minisztériumban megalakult egy kempingbi­zottság. Erre azért volt szükség, mert a kempingezéshez szüksé­ges cikkek már kiléptek a sport­cikkek birodalmából. A jó ellá­tás érdekében több kereskedel­mi­­ szerv munkáját kell össze­hangolni. A bizottság tevék­eny­­ségétől sokat várunk. — Mi hír a Váci utcában­­ megnyíló kemping- és turista-­­ boltról? •*— Az átalakítási munkálatai­­­kat már megkezdték, a tervek szerint április 1-én nyílik. Ez lesz az országban az első ilyen jellegű boltunk. A kirakatból belátni majd az üzletbe, ahol a középen egy emelvényen ál­landó kempingcikk-kiállítás is lesz. Természetesen, ennek a boltnak a megnyitása nem azt jelenti, hogy a többi sportszer­boltban nem lehet kempingezés­hez, túrázáshoz szükséges cik­keket vásárolni. Sőt fokozatosan kialakítunk egy hálózatot úgy, hogy a város más pontjain is legyenek később a Váci utcai­hoz hasonló jellegű üzletek. Az azonban biztos, hogy az április­ban megnyíló Váci utcai kem­ping- és turistabolt ilyen jelle­gű felszerelése jóval gazdagabb lesz. Itt kívánjuk megoldani pél­dául a piackutatást; egyes cik­kek készítésére, melyek nem tö­meges igényt elégítenek ki, szer­ződést kötünk különböző ktsz­­ekkel. Valószínűleg ilyen mód­szerrel bővítjük a sátortípusok választékát, és így kapható majd ebben a boltban néhány kisebb, kényelmi célokat szolgáló cikk. — Mi kerül még a kemping­bolt polcaira? — Azt szeretnénk, hogy itt a túrára, kempingezésre készülő vevő ne csak a sátrát, gumimat­racát, hátizsákját vehesse meg, de mindazt, ami egy ilyen tú­rához, sátorozáshoz kell. Elem­lámpát, horgászfelszerelést, elemmel működő sátorventillá­tort, konzervnyitót, motorosfel­szerelést, bukósisakot csakúgy, mint melegítőt, anovákat, puló­vert. A szórakozásról sem fe­ledkezünk meg: kaphatók lesz­nek a kempingben űzhető játé­kok, sportok felszerelése, sakk, társasjáték, tollaslabda, kem­pingtenisz ... Az első negyedév végén megjelennek az üzletek­ben a Tisza Cipőgyárban ké­szült, sokak által keresett, könnyű, vízhatlan, terepjárótal­pú, olcsó turistacipők. Szeret­nénk a műanyagot egyre jobban felhasználni a túracikkeknél, el­sősorban a habszivacsot, melyből kempingbútorok és -felszerelési tárgyak készülnek majd. Persze, sok tervünk van még, de ezekről nem beszélünk, mert nem szeretnénk olyan reménye­ket kelteni, melyekben aztán esetleg csalódniuk kell vevőink­nek. Annyit azonban a hallottak alapján remélhetünk, hogy 1965 több örömet hoz a túrázás és kempingezés híveinek, mint az elmúlt év. 5 és 1/2 Pontosabban hat és fél. Ennyi ugyanis a fővárosban levő fedett teniszpályák száma. De ezek közül egy, az epzseben, olyan állapotban van, hogy Sa­­roveczki Gyula, a teniszszövet-­­­ség főtitkára szerint: — Helyrehozatala annyiba ke­rülne, mint egy új építése. Marad tehát öt és fél. Ennyi pályán kell átvészel­niük teniszezőinknek a téli éva­dot. Nem is olyan régen — egy­két éve — az áttelelést a pálya­hiányon kívül más is megnehe­zítette. A klubsovinizmus. A gazdaegyesületek nem nagyon adtak módot játékra azoknak, akiknek nem volt teniszcsarno­­kuk. Mi most a helyz­et? Reggel 7-től este 10-ig A választ először az Újpesti Dózsa Németvölgyi úti fedett pályáján kerestük. Gyönyörűen rendben tartott pálya, fényárban úszó csarnok. A pályákon edzés folyik. Ter­mészetesen mind dózsások ... — Szó sincs róla — mondja Homolya Lajos, a belügyiek ed­zője. — Ezek a BVSC lányai. Nálunk különben is sok egyesü­let vendégeskedik. A klubhelyiségbe vezet. A fekete hirdetőtáblán ott függ a pályabeosztás. Mindennap reg­gel héttől este tízig valamennyi pálya foglalt. A dózsások nevei mellett fehér papiroson ott so­rakoznak a vendégegyesületek nevei is. Spartacus, Tervhiva­tal, Előre, Vörös Meteor, VTSK, Gyárépítők. . . Ezenkívül a férfiválogatott itt edz hetente háromszor, itt játszik egy-egy alkalommal a női és a Galea­­keret is. — Nem veszik igénybe túl­zottan a pályát? — Azért van, hogy játszanak rajta — mondja az edző. — Es­ténként tíz után dolgoznak raj­ta a pályamunkások, reggelre rendbe hozzuk. Minél több mun­ka van vele, annál jobban örü­lünk. Azt jelenti, jól kihasznál­tuk a lehetőségünket. Telt ház a Pasaréten és a Klapka utcában A Vasas-pályán barátságosan izzanak a hősugárzók. A lelátó­kon melegítők, sportzsákok és teniszütők hevernek. A pályán pedig itt is játék folyik. Kalauzunk ezúttal Vágó Ró­bert, a tornacsarnok gondnoka. — Nálunk is megfordul egy sor egyesület — mondja. — Összesen tizenöt sportkör leg­jobbjai kapnak edzéslehetőséget. Ezenkívül a női és az ifjúsági válogatott keret is többször ját­szik pályánkon. A női váloga­tottak másik főhadiszállása a Klapka utca. A pálya tulajdonképpen a honvédség tulajdona. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy más sportegyesületek nem kapnak módot itt a felkészülésre. Az egykori lovardában látoga­tásunkkor is zajlik az élet. Két pálya hálója feszül a csarnok­ban, no meg egy harmadiké is. Ez azonban nem igazi teniszpá­lyát vág ketté, mert a háló mö­gött fal következik. Ez csak amolyan gyakorlópálya­ is: a félpályától eltekintve itt is ugyanaz a kép, mint a má­sik két teniszcsarnokban. Labda pattog a salakon, akinek pedig nem jut pálya, a sarokban gu­mikötelezik. És a pályabeosztás is ugyan­azt mutatja: a Bp. Honvéd sportolóin kívül öt másik egye­­sület­ teniszezői is felkészülhet­nek itt. És, természetesen, a vá­logatott keretek. — Ebben az évben nagyon jól kihasználják a fedett pálya le­hetőségét — foglalja össze a lá­tottakat Saroveczki Gyula. — Ez elsősorban a pályatulajdonos egyesületeknek köszönhető. Az előző évekhez képest nagyot lép­tünk előre. Reméljük, jövőre — ha újabb pályák épülnek — még jobb lesz a helyzet. (keres­zty) Sikeresen működik a franciaországi rokkantak sportszövetsége A­­ franciaországi rokkantak­­ sportszövetsége Coubertin báró egyik mondatát tűzte zászlajára,­­ amely szerint a sporthoz minden-­­­kinek joga van. És a franciák igyekeznek is élni ezzel a joggal. A másfélmillió rokkantból a lelkesedéssel és szak­szerűen végzett sportolás 4000 em­bert már teljesen meggyógyított és visszaadott a társadalomnak. A francia rokkantak sportszö­vetsége 1954. július 31-én alakult meg, és azóta egyre nagyobb sze­repet játszik hazai és nemzetközi viszonylatban. Tagjai közé tarto­zik az észbeli fogyatékosokon kí­vül minden rokkant és lehetősé­get adnak mindenkinek a gyógyu­lásra — a sport áldásain keresztül. Jelenleg a rokkant sportolók át­lagos életkora 40 év, ez azonban fiatalodási irányzatot mutat. A tagoknak évenként 20 frankot kell fizetniük, és ezzel jutányos áron látogathatják a különböző, számukra kijelölt sportpályákat és létesítményeket. Részükre 13 sport­ágban rendeznek versenyeket: síe­lésben, kosárlabdában, tekézés­ben, asztaliteniszben, vívásban, úszásban, íjászatban, kerékpáros­túrázásban, atlétikában, autózás­ban, kerékpározásban, röplabdá­ban és vitorlázásban. ^\\\\\\\\W\\VCWXV\\\Vv\\\\N^^^ | BEVÉTELEK | M­ióta Montecuccoli osztrák császári tábornok a had­viselés mindhárom alapfeltételét lakonikusan a pénzben jelölte meg, könnyű az anyagi fel­tételek jelentőségére megragadó módon felhívni a fi­gyelmet. Nem valljuk ugyan, hogy a sportmozgalomban is min­denható ereje lenne a pénznek, hiszen ha így lenne, akkor a szigorúan anyagias alapon, üzleti vállalkozásként mű­ködő profi kluboknak minden esetben diadalmaskodniuk kellene a nem hivatásos sportolókat foglalkoztató egyesü­leteken. A gyakorlat azonban igazolja, hogy ez nincs így. Sőt a bajnokok, a kiváló játékosok, a nagy versenyzők sokaságának a példája tanúskodik róla, hogy a tehetség és az akarat diadalmaskodni képes még a legrosszabb anyagi feltételeken is. De ha nem is ismerjük el a pénz, az anyagi feltételek mindenhatóságát, azt feltétlenül hirdetjük, hogy a rend­szeres sportoláshoz minden szinten elkerülhetetlenül szük­ség van anyagiakra, az élvonalban pedig kifejezetten csak akkor lehet versenyben lenni a világ legjobb sportolóival, ha anyagi feltételeink átlaga legalább eléri a versenytársakét. P­énzre tehát minden sportszervezet működéséhez szükség van, a kérdés csupán az, hogy mennyire és még inkább az, hogy honnan származik, honnan szerezhető meg a szükséges pénzösszeg. A kapitalista or­szágokban a tömegsportban résztvevők, tehát az alapfokon sportolók színte százszázalékosan maguk fedezik sporto­lásuk költségeit, az élsportot pedig részben az állam, rész­ben szervezetek, részben pedig mecénások támogatják. Nálunk a tömegsport és az élsport fejlesztésének terheit egyaránt túlnyomórészt a társadalom, illetve az állam vállalja magára. Felszabadulásunk lassan húsz esztendeje alatt annyira hozzászoktunk ehhez a kényelmes helyzet­hez, hogy hajlamosak vagyunk sültgalamb-várók módjára mindent csak az állami-társadalmi támogatás összegétől függővé tenni. P­edig a sport nemcsak társadalmi ügy, hanem kinek­­kinek a magánügye is. Úgy illik tehát, hogy aki szereti a sportot, aki szívesen sportol, az adott feltételeket a maga anyagi és erkölcsi hozzájárulásával is javítgassa, fejlessze. Van is erre szépen példa. Elég ha csak a társadalmi munkában épített sportpályák százaira uta­lunk, vagy a lelkes sportemberek tízezreire, akik ingyért, sportszeretésből végzik vezetői, szervezői munkájukat. Fejlődés tapasztalható a tagdíjbevételekben is, ami a sport­egyesületi tagok minimális, sokszor szinte csak eszmei hozzájárulása az anyagi alap növeléséhez. A legnagyobb lehetőséget azonban szinte minden sportegyesület számára azok a forintok jelentik, amelyek a versenyek, a mér­kőzések nézőitől, tehát a szurkolóktól, a sportkedve­lőktől származnak. Úgy véljük, hogy ebben a tekintetben még nagyon messze vagyunk lehetőségeink határától. 1962-ben 39 millió, 1963-ban 40 millió, 1964-ben előrelátha­tólag — a felmérés ugyanis még tart — 42 millió forintra rúgott a sportrendezvények összbevétele. A tervek 1965-re 47 milliós rendezvénybevételt írnak elő. Ha azonban meg­gondoljuk, hogy szervezetlenség, rossz előkészítés, hiányos propaganda, nemtörődömség miatt milyen sok egyébként érdekes, jó színvonalú sportesemény került az utóbbi esz­tendőkben is megrendezésre a nézők szinte teljes kizárásával, akkor láthatjuk igazán, hogy a 47 mil­liós előirányzatot bizony kis ügybuzgalommal alaposan túl lehetne teljesíteni. S ez jó lenne általában a magyar sportnak, de különösen azoknak a sportegyesületeknek, amelyek bevételeiket ily módon fokozni tudnák. ] 12 ország legjobbjai a csehszlovák nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon — Távbeszélő-jelentésünk. (Prága, január 31.) Fokozott érdeklődés előzi meg a cseh­szlovák nemzetközi asztalitenisz­­bajnokságokat, 12 ország leg­jobbjai jelezték részvételüket a hétfőn kezdődő viadalra. Vasár­nap már megérkeztek az ango­lok, a svédeik, a jugoszlávok, az osztrákok, a lengyelek, az NDK, az NSZK sportolói és a magya­rok is. Rendkívül erős a mezőny, az európai asztaliteniszsport leg­jobbjai adnak egymásnak talál­kozót a Vinohrady-stadionban. Alser, Johansson, Korpa, Vecke, Barnels, Neale, Shannon, Rowe, Buchholz, Kriegelstein neve már egymagában fémjelzi a csehszlovák nemzetközi bajnok­ságot. Itt nyerni tehát egyálta­lán nem lesz könnyű. A háromnapos verseny hétfőn reggel a csapatmérkőzésekkel kezdődik. A női és a férfi csa­patversenyben egyformán 12— 12 együttes vesz részt, a cseh­szlovákok több csapattal rajtol­nak. A magyar férfi csapat az NSZK—Csehszlovákia II talál­kozó győztesével, a női csapat pedig a Jugoszlávia—Lengyel­­ország győztesével kerül először szembe. Kozák Mihály Hétfő, 1965. február 1. – Vihar után NAPSÜTÉS A kosárlab­dasport hívei közül még sokan emlékeznek az 1962- 63-as bajnokság végküzdelmeire, amikor a DVTK férfi csapata hosszú idő után ismét kiesett az NB 1-ből. A kiesés fájó volt, de­­ hasz­nos. Megszületett az elhatáro­zás bizonyítani kell és vissza­kerülni az NB I-be! Letek László, a csapat edzője az NB II-s mérkőzéseket arra is fel­használta, hogy szakítson a diós­győriek „hagyományos zónavé­dekezési” formájával és az em­­­berfogásos védekezés változatait gyakoroltatta, kiegészítve új tak­tikai és technikai elemekkel. Edzéstervében azt tűzte ki célul, hogy csapata a bajnokságot kö­vető osztályozó mérkőzéseken érje el csúcsformáját. Tíz osztá­lyozó mérkőzés közül kilencet megnyert a DVTK és megnyerte az NB II abszolút bajnokságát is. Annak ellenére, hogy a bajnoki küzdelmekben 28 mérkőzésein 21 játékos jutott szóhoz, az ered­ményt egy jól összeszokott együttes érte el. Judt, a csapat­kapitány 28, Letek, Király, Hé­­resz 27—27, Králik 26, Szabados 25, Alm­eder I 23 mérkőzésen szerepelt. Ezeket az idősebb, ta­pasztalt játékosokat nagysze­rűen egészítették ki a tehetséges fiatalok: Monori, Szabó, Harcos, Alm­e­der II, Sztanev. És amikor a já­­ttékosok nevét említjük, nem hagyhatjuk el a veteránnak szá­mító Káló Istvánt, akit a csapat nélkülözött a bajnoki mérkőzé­seken, mert bejelentette vissza­vonulását. Amikor azonban az osztályozó mérkőzésekre került a sor, újra cs­atasorba állt. E példamutató elhatározás szinte megsokszorozta a fiatalok harci kedvét az osztályozókon, de segítette őket Káló István nagy tapasztaltsága, higgadt já­téka is. A diósgyőri szurkoló­­tábor mindig nagy érdeklődéssel figyelte a kosárlabda-szakosztály eredményes munkáját. Most is várakozással tekint a bajnoki rajt elé. — Milyen elhatározással indulnak az új bajnoki küzdel­meknek? - tettük fel a kérdést Papp József szakosztályvezető­nek. — A múlt évi eredményes sze­replés fokozott munkára ösztö­nözte a szakosztály vezetőségét és a sportolókat. Felkészülésün­ket azzal az elhatározással kezd­tük el, hogy biztosítani kell bennmaradásunkat az NB I-ben. Ha változatlan marad a csapat küzdőszelleme, fegyelmezett csa­patjátéka, nem lehet baj az NB I-ben sem. Hiszen a csapatban NB I-es rutinnal rendelkező já­tékosok vannak szép számmal, de még többen tehetséges fiata­lok. Több csapatunk szerepel az alsóbb osztályokban, a nevelő­munkára fektetjük a súlyt, amely kiterjed a játékosok tanulmá­nyi, munkahelyi eredményeinek ellenőrzésére is. Mindez záloga lehet a sikernek ... Nemes Péter

Next