Népsport, 1974. július (30. évfolyam, 153-178. szám)

1974-07-25 / 173. szám

XXX. 173. ♦ 1974. június 25 ÖKÖLVÍVÁS A ritmusok tanyája A szél csúfot űz a nyárból. Türelmetlenül, sietősen zörgeti a szabadság-hegyi edzőtábor ab­lakát. Papp László, a havannai világbajnokságra készülő ököl­vívó-válogatott vezető­edzője fá­zósan húzza össze magán a za­kót, merengve nézi az udvaron nyögve, dideregve hajladozó fákat... Emlékpergető kalap az idő teszi, vagy a nyugalmas, emlékpergető óra, kérdés nélkül buggyannak elő belőle az első szavak: — Engem minden ehhez a környékhez köt, itt készültem versenyző koromban, és amikor edző lettem, a tanítványaimat is ide hoztam fel. Soha nem felej­tem el, 1968-ban még nem állt itt ez az épület, a sísánc alatt felvertek egy sátrat, ott készül­tünk. Szép volt. .. — Mindig ilyennek látja? — Nem mondanám, némely­kor borúsabb a kép. Mint pél­dául most, a világbajnokság előtt. Gedó hosszú ideig bete­geskedett, Botos, Juhász sérült volt, nehezen, baljóslatúan kez­dődött a felkészülésünk .. . Halkan születnek és múlnak ki a mondatai, mintha attól tar­tana Papp László, hogy felveri a versenyzők délutáni álmát... Riadóütem Felesleges elővigyázatosság ez. Egyrészt, mert ahogy fogynak az utazás előtti napok, úgy nö­vekszik a versenyzők álmatlan­sága, másrészt pedig az ököl­vívók csökönyös emberek, kö­römszakadtukig ragaszkodnak az álmaikhoz. Gedó Györgyben a a türelmetlen akarat dobol ria­dót a betegség miatt elvesztege­tett napok pótlására. A pécsi Kovács István pedig a frissen kapott lehetőségtől megmámo­­rosodva sokszorozza meg ere­jét, elszántságát nap nap után, szinte óráról órára szülve újjá szorgalmát. Különös ember a háromszoros magyar bajnok. Nemcsak kap a sporttól, áldoz is érte. Pécsett a Volán-taxi gépkocsivezetője, nem keres rosszul... Itt mégis szíveseb­ben van. — Havannában ünnepli majd a huszonkilencedik születésnap­ját — mondja dr. Bálint Ernő, a válogatott edzője. Az első gondolatom: nagy igazságszolgáltatás lenne, ha ér­met kapna ajándékba. A máso­dik, hogy már megjutalmazta saját magát azzal, hogy kivívta az utazás jogát. A készülés lüktet mindegyi­kükben. A ritmus tanyája most a szabadság-hegyi edzőtábor. Ütemesen suhannak az ugráló­kötelek, százával születnek meg a bal-jobb-bal ütéskombinációk, és mintha egy különös metro­nóm monoton parancsszavának engedelmeskednének, a gondo­latok is szinte azonos periódu­sokban kanyarodnak vissza az egyetlen lényeges kérdéshez: mi lesz Havannában, mi lesz Ha­vannában? Óvatos tamtam ... Mi lesz Havannában, mi lesz Havannában. Kimondhatat­lanul is felerősödik a kérdés, olyannyira, hogy felpattintja az összezárt szájakat. — Mi lesz Havannáiban? — Nehéz, nagyon nehéz jó­solni — sóhajt dr. Bálint Ernő. — Nemcsak azért, mert ez lesz az első világbajnokság, hanem azért is, mert éppen az olim­­piász félidejében rendezik. Egy sor ismeretlen versenyző érke­zik majd Havannnába, akik nyilván Montrealban is szárító­ba szeretnének lépni. Egyszóval, sok, rendkívül sok lesz az is­meretlen ökölvívó. Ráadásul, az európaiakat a nagyon meleg, pá­rás időjárás is sújtja majd. A mérkőzéseket éppen ezért a ké­ső esti órákban rendezik meg, erre mi is készülünk, közvet­lenül az elutazás előtt este tíz órakor kezdjük majd az edzé­seket. Egyébként, szerencsére, az OTSH engedélyezte, hogy már tíz nappal a megnyitó előtt a kubai fővárosban legyünk, így talán lesz elég időnk akkli­­matizálódni. — A legnagyobb problémát az étkezés jelenti — teszi hozzá Papp László. — Most nem lesz magyar konyha, magyar sza­kács . . . Nehéz jósolni, mondják, és in­dokaik óvatos tamtamként ér­keznek el hozzám. — Rajtuk nem múlik — bic­cent a fejével a versenyzők felé Papp László. — Nézze meg, példamutatóan, mintaszerűen készül mindegyik, bátran állít­hatom őket példaképként min­den sportoló elé. Nézze csak Kovács Pistát. Ez a fiú most lesz huszonkilenc esztendős. Öt éve mindig itt van, a legtöbb­ször edzőtárs volt, segített a fel­készülésben, és most, öt év után ő lett az igazi válogatott, még­hozzá az első világbajnokságon. Azt hiszi, ez nincs benne a mozdulataiban, a gyakorlatai­ban? Nézze csak ... Figyelem őket. Gedót, Ková­csot, Badarit, Juhászt, Orbánt, Bácsait, Botost és az edzőtársa­­kat. Bal-jobb-bal, elhajlás, min­den csupa ritmus, bal-jobb-bal, feszes az ütem, nem lanyhul egy másodpercre sem . .. Bennem pedig lassan, fokoza­tosan múlik az óvatosság, és egyre erőteljesebben, bizakodva zeng a tamtam . . . Bocs Ferenc A havannai világbajnokságra készülő ökölvívó-válogatott újonca, Rácsai II János, társaihoz hasonlóan, szorgalmasan készül ASZTALITENISZ Pimasens jubileumra készül A ma­gyar aszta­li­teniszezők büszkén sorolják az idei leg­szebb sikereket: Európa Liga: első hely,... három EB-arany­­érem, ... a Statisztika BEK- győzelme. Felvetődik a kérdés: mi hiányzik még? Nos, szép kiegészítés­ lenne például egy­két VVK-győzelem. Hogy mi­kor? Pontosan augusztus­­24-én. Ek­kor játssza ugyanis az idei döntőt a Bp. Spartacus férfi és az FTC női együttese az NSZK- beli Pirmasensben. - Nagyon készülünk a Vásár­városok Kupája idei, tizedik döntőjére - nyilatkozta nem­régen Klaus Hengel, pirma­sensi főrendező. — Ezt a rangos kupaküzdelmet mi indítottuk el. A sportág népszerűsítése érde­kében rendeztünk már döntőt Athénban, Barcelonában, Lissza­bonban, Bledben és még több városban. A jubileumi finálé végre idehaza bonyolódik le. Természetesen a magyarok az esélyesek, hiszen eddig is ők játszották a főszerepet... A Bp. Spartacus férfiegyüt­tese — Jónyer, Tímár, Kocsis, Marosffy, Papp — egy hete el­kezdte a felkészülést. Méghoz­zá nem is akármilyen intenzi­tással. — Régóta láttam a fiúkat ilyen nagy lelkesedéssel edzeni — mondta Szilágyi György, a szakosztály elnöke. — Sidó Ferenc irányításával mindennap tartanak erőnléti és labdaedzést, s persze, nagyon fogadkoznak, hogy megnyerik a döntőt. — Az ellenfél nem lebecsü­lendő — jegyezte meg Sidó mesteredző. — A Hertha Berlin csapatát erősíti Schlüter osztrák bajnok is. De azért remélem, nem lesz baj. — A hátralevő egy hónap programja? — Elindulunk a szolnoki ver­senyen és a Balaton-bajnok­­ságon. Az FTC női csapatánál — Szendy, Poór, Petrányi, Szabó Bea és Mong körében — szin­tén nagy beszédtéma már az augusztusi döntő. Mivel a gárda eddig kétszer volt első és két­szer második a VVK-ban, kellő önbizalommal áll majd asztal­hoz az NSZK-beli bajnok Ram­­schade ellen, annak ellenére, hogy Kneip, a válogatott is el­lenfelük lesz. — Nagy segítség részünkre — mondta Pénzes György edző —, hogy Szendyék a válogatott ke­rettel együtt alapozhatnak. Ber­czik Zoltán biztosította ezt a le­hetőséget, így megfelelő erőnlét­ben állhatnak ki a mieink. Persze, labdaedzéseket is foly­tatunk a szakosztályban. Nem­sokára kijelölöm az utazó négy versenyzőt. — Szintén elindulnak a nyári versenyeken? — Igen, augusztus 3-án és 4- én Szolnokon, 16—11-én való­színűleg Kecskeméten és 19—20- án Veszprémben játszunk. Az idei, jubileumi VVK-dön­­tőknek egyébként a nirmásén­i polgármester a védnöke, aki a sportbarát Klaus Hengelnek és társainak minden segítséget megad a sikeres rendezéshez. Csupán egyben ne számítsunk a házigazdákra: nem harcolják ki helyettünk az első helyet. Erre a Spartacus és az FTC re­mélhetőleg nem is szorul rá . . .­­. Gyakorlott gépírónőket felvesz a NÉPSPORT szerkesztősége. Jelentkezés a 338—568 számú telefo­non, naponta 12 és 16 óra között VÍVÁS szépfrílufi kell (Soványan vagy kövéren V) A magyar himnusz hangjai éppen, hogy elhaltak a Palais des Sports csarnokában, máris egészen más zaj vette át a ha­talmait: a kis magyar küldöttség kezdett óriási ovációba. Hogy kinek támadt az ötlete, nem tudni, de Bóbis Ildikót, alig­hogy lelépett a dobogóról, máris izmos kezek dobálták a magas­ba. Szegény, az első pillanat­ban azt sem tudta, hol van, mi történik vele. Ráadásul a dobáló csapat nem volt eléggé össze­hangolva, így Ildikó harmadik repülése után majdnem a föld­re esett. — Jaj, de bolondok vagytok! — kiáltotta a magasból, de ez­zel vajmi keveset ért el­ a győ­zelmét s a magyar vívónők álta­lános sikerét ünneplő fiúk kö­zött. Való igaz, több mint tíz éve nem volt női tőrvívásban és tágaibb értelemben a magyar vívásban ehhez fogható siker. Kis híján csak magyar vívónő került a dobogóra. A versenyző gyorsan számol, Marót Péter azon nyomban, a hecc kedvéért, kiszámolta és megjegyezte: „A lányok most egyedül összeszedtek egy súly­emelő-, egy birkózó- és egy öt­tusa-világbajnokságra való pon­tot!” Nem ünneprontó megjegyzés­nek szánta. Egy kicsit azért mindenki végiggondolta a dol­got, s az általános örömbe egy csepp üröm is vegyült: egyedül a lányok — és már a súlyemelők, a bir­kózók is .. . Egy röpke pillanat­nyi csend feszült közénk. Ezt azután újabb élénk csata­zaj verte fel. ..Dobjuk fel Tor­­dasit is!” — és máris a sport­­csarnok légterében repdesett a másik Ildikó, majd percekkel később Szolnoki Mária is, aki­nek múló szomorúságát, hi­szen az első helyre tört ő is, némileg feledtetni tudta a túl­áradó ünneplés. Valakinek aztán új ötlete támadt: „Dobjuk fel Bayt is!” — Ügy van, Béla bácsit is! — hangzott mindenünnen, de az­tán a kapitány szigorú és főleg fáradt arca, törékeny termete visszariasztott mindenkit a dina­mikus üdvözléstől. — Majd a végén — egyeztek meg Kulcsárék —, majd akkor feldobjuk. Azt nem mondták, de a hang­jukon érződik: „Ha majd mi is győztünk .. Nem tudom, ők győznek-e. Az egyéni verseny eredménye nem sok jót ígér, de hát volt már, hogy az egyénit erősen cáfolta a csapat. Bízzunk benne, hogy így lesz most is. Annak ellené­re, hogy kardvívóink csapatban is azt nyújtották, amit az egyé­niben — azt a keveset. Ennek a rendkívül kevésnek, persze, most mindenki keresi az okát. Mindenki mást talál, de azt hiszem, az igazat, az egyetlen okot nem találja meg senki. Mégpedig egyszerűen azért, mert nem létezik ilyen alapvető ok — csak apró okocskák egy­beesése, sorozata, amelyeknek összessége a grenoble-i kudarc, azaz a negyedik hely. Az ala­pos elemzésre még nem meg­felelő az időpont, néhány gon­dolat azonban máris ide kíván­kozik. Nevezetesen az, hogy a nemzetközi pástokon a végsőkig kiélezett helyzetekben a szak­mai tudáson kívül az a csapat győz, amelyik erkülc*si mégl­‘n is ellenfelei fölé tud emelkedni. Nem tudom, pontos-e ez a szó, a fogalom, de nyilván érthető. Nincs „spontán” győzniakarás, csak olyan kü­zdeni tudás, amely tudja, mit miért akar, s ez a „miért” a versenyző számára a legfontosabb. A mi kardcsapa­­tunkban most nem volt meg a győzelembe vetett hit, az össze­fogás, a töretlen akarat, amely ellenfelei fölé emelte volna. Hogy miért nem, az hosszú tör­ténet lenne. Most nincs idő ki­térni rá, de hamarosan úgy is el kell mondani. Éppen azért, hogy jövőre és az­után talán jobb legyen. Ám lé­nyeges: Kovács Tamásék nem felejtettek el vívni, és a mosta­ni világbajnokság sok csatavesz­tése közül többek között az övék sem végleges. Tudom, kis­sé fekete humor, de hadd írjam ide: amikor Bóbis Ildikóékat dobálták a levegőbe, a nagy vi­dámságban Kovács Tamás bol­dogan nevetve jegyezte meg: — Titeket még csak könnyű volt feldobálni, mert pilleköny­­nyűek vagytok, de mi lesz, ha a kardotokat dobáljátok? Mind 80 kg fölött vagyunk ... Azt hiszem, Tordasi Ildikó vágott vissza csípősen: — Hát addig majd lefogytok! Lehet. Bár vállaltuk volna kövéren is. Grenoble, július 24. Dávid Sándor Egy híján husi V­ége, kész, elvégeztetett... Az eredmények, a nevek már papíron, akár bele is törődhetnénk a megváltoz­­tathatatlanba. Mégis szót emelünk egy-két kérdés­ben, ami úszósportunkkal kapcsolatos, függetlenül attól, hogy néhány jel félreérthetetlenül arra utal: az égvilágon semmi köze sem volt az országos bajnokságnak az EB- válogatáshoz, egy füst alatt tesszük meg észrevételeinket. Ha másért nem, azért, mert egyszer és mindenkorra pontot szeretnénk tenni a nyári „előidény” végére, s semmiféle elmélkedéssel sem kívánjuk zavarni az időközben megkezdő­dött és egyre inkább a hajrájához érkező Európa-bajnoki előkészületeket. Ha csupán az időrendhez tartjuk magunkat, ak­kor is a bajnoksággal kell elsősorban foglalkoznunk. Furcsa baj­nokság volt az idei! Ezt bátran kijelenthetjük, akár az indulók számában felállított negatív csúcsot, akár néhány más körülményt veszünk figyelembe. Azt jó előre tudta mindenki, hogy az EB-csapatnak leg­alább nyolcvan százaléka adva volt már az OB előtt is. Vezető szakembereinknek és egész felkészítési felfo­gásunknak sajátossága, hogy a menőket kizárólag az év fő versenyére hozzák csúcsformába. Noha ez, máshol, mint ahogy az több vezető európai úszónemzet bajnokságai­ról érkező hírek bizonyítják, egészen másképp van! Melyik a jó? Erről kötetnyi anyagot lehetne írni, s nem célunk az olvasót elvont szakmai fejtegetésekkel untatni. Egy biztos: azoknál, akik végső soron meghatározzák úszósportunk lé­tét, ez a metódus egyszer-kétszer már bevált, tehát fogad­juk el úgy, ahogy van. Annál is inkább, mert nem tudjuk feledni a mexikói olimpia arcpirító kudarcait, az olimpiai válogatók csúcsesője után... A­mit viszont nem értünk: azok, akik még nem voltak biztos utazók, vagy esetleg ott táncoltak valahol a kerettagság peremén, miért nem voltak csúcsformá­ban? Mert nem voltak! Jó néhányukat edzőik ugyanolyan sorozatterhelésre „programoztak” be, mint például Har­­gitayékat Széchy Tamás. Ahelyett, hogy egy számra „he­gyezték” volna ki a formát, s ebben próbáltak volna pro­dukálni valamit. S ennél a gondolatnál máris áttérhetünk a válogatás­ra. A tizenkilenc tagú csapatban pontosan tizenhat verseny­ző jelöléséhez kétség sem férhet. Három úszót (miért ker­teltünk: Kovácsot, Csehet és Szentirmay dr.-t) érzésünk szerint beerőszakoltak a válogatottba. Miért merjük ezt ilyen határozottan kijelenteni? Nos, Kovács európai vi­szonylatban gyenge eredménnyel harmadik lett száz gyor­son, így csupán a megfelelő szereplés reményének leghal­ványabb jelét is nélkülöző gyorsváltónak lehet tagja. Cseh László elveszítette hatéves hegemóniáját és kizárólag an­nak köszönheti csapattagságát, hogy Széchy Tamásnak tehetséges tanítványával, a Csehet idén többször is biztosan verő Rudolffal kétszázon vannak komolyabb tervei. Szenl­­irmay részben tanulmányai, részben munkahelyi elfoglaltsá­ga miatt csak töredékét úszta annak az edzésmennyiségnek, amely ma már elengedhetetlen még egy kisebb jelentősé­gű versenyre való felkészülésre is. Úszósportunkban a helyzet megérett az őrségváltásra. Ezt határozottan állítjuk, még akkor is, ha néhány „öreg muskétás” maradt a jelenlegi csapatban. Har­­gitay, Verrasztó és társaik minden szem­pontból átvették­ a főszerepet, s az egyetlen helyes út: az ő menedzselésük. Ha akár rövid-, akár hosszú távon helyt akarunk állni a világ medencéiben, akkor nem szabad kicsinyes problémákkal bomlasztani az eredményes munkához feltétlenül szüksé­ges összhangot. A látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy bele kívá­nunk szólni a válogatás kérdésébe, s ezért név nélkül ír­juk le azt a történetet, amellyel zárjuk jegyzetünket. Az edzőbizottság a versenyzők me­gon­iavas kito­­tóit a kiutazó edzők személyére is. Nos, ezek között szerepelt a fentebb felsorolt három úszó egyikének edzője is Azt viszem nem, akinek két versenyzője biztos csapattag, egyik döntős le­het, a másik a válogatott legfiatalabb tagja, 13 esztendős, a jövő embere. Hogyan várjuk el akkor ettől és a többi okkal, ok nélkül itthonmaradásra ítélt edzőtől, hogy fiatalokat neveljen? Ezen is el kellene gondolkodni az illetékeseknek. . . Az objektív körülményeket, a szegényes uszodahelyzetet nehéz megváltoztatni, de a szemléletet, ha úgy tetszik, a hozzá­állást lényegesen könnyebb. Csak értő kézzel és szívvel kell az erd­ezekk­el bánni. . . Serényi Péter SÚLYEMELÉS Világnagyságok küzdenek a Pannónia Kupáért (Folytatás a 2 1. oldalról.) Érthotrí h°sy mi elsősor­tritiCIU, bár a magyar ver­senyzők szereplését kísérjük fi­gyelemmel. Az utóbbi világver­senyek viszonylag gyengébb eredményei után hazai közön­ség előtt bizonyíthatják be súly­emelőink, hogy nem szakadta­k le a világ élvonalától. Vala­mennyi magyar válogatott elin­dul, s rajtuk kívül ott lesznek a dobogón azok a versenyzők is, akik a legjobbak mögött köz­vetlenül felsorakoznak. A tét a bizonyításon túl is rendkívül nagy: a Pannónia ’74 tulajdon­képpen válogató is a szeptem­beri manilai világbajnokságra. Egyben pedig ez a viadal lesz az első vizsgája a Verona után megváltoztatott edzésmódsze­rünknek. A legutóbbi Európ­a­­bajnokság óta az addiginál ke­ményebb edzésekkel készül­tek legjobbjaink, s jóllehet, ennek hatását ilyen rövid idő eltelte után nem lehet lemérni, némi kénét már adhat. Valamennyi súlycsoportban nagy csata várható a győzel­mekért, a helyezésekért. A lep­kesúly várhatóan hazai sikert hoz, a veronai ezüstérmes Szűcs és a veronai negyedik helye­zett Kőszegi között dőlhet el az aranyérem sorsa. Légsúlyban Földi Imre nagy küzdelme vár­ható az ellenfelekkel és­­ a de­kagrammokkal. Pehelysúlyban ugyancsak hazai sikert,­­sér a Benedek és Kovács István küz­delme, bár nagy kérdés, hogy a Szovjetunió és Lengyelország kiket nevez ebben a súlycso­portban. Könnyűsúlyban hiány­zik a sérült Bogács, dobogóra lép viszont Ambrózi Jenő, aki idén nem került be az Európa­­bajnokságra utazó együttesbe. Számára most van itt újra a bi­zonyítási lehetőség. Váltósúly­ban Startc mellett az utóbbi időben visszaesett Szarvas is szerepel. Itt az olimpiai ezüst­érmes Libanoni Trabussi a nagy esélyes. Középsúlyban elindul -a tavaly még váltósúlyú Baczaly hiányzik viszont a válogató­­­ságtól visszalépett Horvé György. A tehetséges, fiatal Ar­talovics mellett az egykori te­hetség, Kránitz próbálhat javí­tani idei gyengébb eredményem s rajthoz áll Tóth K. is. A fel­­sőbb súlycsoportokban elsősor­ban a vendégeknek van remé­nyük a sikerre, de sok kérdésre adhat választ Hanzl­k és Tas­­nádi harca. Ólomsúlyban aligha lehet elvenni a győzelmet a belga Redingtől. A magyar szí­neket ebben a súlycsoportban Chudik Lajos képviseli. Ebben az évben , dont a Sportcsarnok súlyemelő­versenynek. Nem véletlenül, hi­szen ez a legrangosabb haza viadal ebben a sportágban, és a rendezők — többek között — az is várják tőle, hogy fokozza az érdeklődést a súlyemelés Iránt­ Újítás, hogy ezúttal a viada első napján, csütörtökön dél­előtt kerül sor a versenyt meg­előző sajtótájékoztatóra, ame­lyen többek között jelen lesz a Nemzetközi Súlyemelő Szövet­ség osztrák elnöke, Gottfried Schödl, valamint főtitkára, Osca- State. (Kocsák) NÉPSPORT 5

Next