Népsport, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-23 / 19. szám

­­i­ m­m­m­nmmmamamm&B Az Országos Testnevelési és Sporthivatal lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Szabó Béla. Főszerkesztő-helyettes: dr. Ardai Aladár. Szerkesztő­­ni£31PVSSS3*911^13^1 ség: 1981 Budapest Vill., Somogyi Béla u. 6. Telefon: 130-460. Telex: 22-5245. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Petrus György igazgató. 1 I­lfef IffilUKfJ3 lű Kiadóhivatal: 1374 Budapest VI., Révay utca 16. Telefon: 116-660. Terjeszti a Posta Központi Hirlapiroda, 1900 Budapest V., József nádor tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 24 forint, negyedévre 72 forint Megjelenik naponta, kedd kivételével. Szikra Lapnyomda, Budapest Indext 25 004. — --- ■ -- - .....■ 1 - ———————— ——------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ - 8 NÉPSPORT A KÜLFÖLD SPORTJA És a helyzet a kardvívásban Három éllovas ország Addig-addig mondogattuk, hogy mindössze három igazán jó kardcsapat van a világon (köztük természetesen a ma­gyar), amíg Grenoble-ban (1974.) kikaptunk egy­­ negyediktől. Eltekintve most a román együt­testől elszenvedett vereségünk mellékzöngéitől, az eset felettébb tanulsá­gos és jelzi: vaskos meg­lepetések még a kardvívás­ban sincsenek kizárva. Fontos ezt kijelenteni, mert egyébként a kard, természeté­ből és az emberzsűriből adó­dóan, nem mondható a megle­petések fegyverének. A ver­senybíró szeme képtelen min­den akciót a maga teljességé­­ben, pontosan látni, tehát a bíró „mankóra” van utalva. Ezek a „mankók”: egyéni rokon­­szenve vagy ellenszenve­­a ver­senyző iránt, de még inkább az adott versenyző neve, ered­ményei, már korábban bizonyí­tott tudása, így azután a leg­teljesebb pártatlanság és jóin­dulat esetén is a nevesebb vívó javára ítél a kétes találatok el­döntésekor. Tehát kardvívásban nehe­zebb nevet szerezni, betör­ni a világ élvonalába, vi­szont a már beérkezetteknek biztosabb helyük van ott, mint más fegyvernemek­ben. A tudásért, az eredményért mindenütt egyaránt keményen meg kell dolgozni és küzdeni. Az eddig elmondottak okoz­zák talán javarészben, hogy a kardvívás iránt általában ki­sebb az érdeklődés világszer­te, és azt, hogy évek óta a kard a nemzetközi vívóélet „be­teg gyermeke”, amelynek ápo­lására oly sokan és oly nagy gondot fordítanak, éppen a leg­sikeresebb kardvívókat nevelő országokban. Ám ennek ellené­re, például­­ a budapesti világbajnokságon (1975.) a harminc ország­ból érkezett 119 férfi tőr-s vívóval szemben kardban csak 80 versenyző lépett pástra huszonnégy ország színeiben. Ha pedig megismételjük ugyan­azt a kis számsor játékot, amit tőrben elvégeztünk, akkor a verseny előrehaladtával, a ver­senyzők számával együtt az országok száma is rohamosan csökken. A legjobb huszonnégy vívót már csak kilenc ország, a legjobb tizenkettőt pedig hat nemzet színeiben látjuk. Az utóbbiakat ráadásul a követke­ző megoszlásban: 4 magyar, 3 szovjet, 2 olasz, 1—1 lengyel, francia és spanyol a tizenkettő közül. Hasonló eredményre jutunk, ha azt az igen érdekes statisz­tikai összeállítást lapozgatjuk, amelyet a grenoble-i világbaj­nokság (1974.) irodája állított össze. Ebben a világ tíz leg­erősebb vívóországát is rangso­rolják, fegyvernemenként, a második világháború előtti és utáni időszakot külön is ér­tékelve az összesítésen belül. A kardvívás teljes rang­sorában: 1. Magyarország, 2. Szovjetunió, 3. Olaszország, 4. Lengyelország, 5. Fran­ciaország, 6. Belgium. Igen, Belgium! Még akkor is, ha ma belga kardvívónak, a nevére se nagyon emlékezünk. Azért Belgium, mert az első tíz vívónemzet közül négy (NSZK, Nagy-Britannia, Svéd­ország, Ausztria) a kardvívás­ban semmit sem teljesített a belgák ötvenes évekbeli csapat­helyezéseivel szemben. A mai nemzetközi mezőny élén, nem azonos számú győze­lemmel (a szovjetek mérlege sokkal jobb), de úgyszólván azonos győzelmi esélyekkel a szovjet és a magyar kardvívók állnak. A müncheni olimpia kö­rüli években (1971—1974.) az ál­talában a harmadik helyre ke­rült „harmadik nagy”, az olasz kard többször is az élre tört. Manléi és A. Montano világ­­bajnokságot nyert, a csapat pedig olimpiát. A München óta eltelt, vi­szonylag hosszú idő elle­nére sem valószínű, hogy Montrealban a kardverseny aranyérmeiért folyó nagy csatába eredményesen bele­szólhasson bárki e megle­­letősen szűk körön kívül.­­ Az ugyan igaz, hogy a román kardvívók — már nem egye­dül a nyakig láb, jó reflexű, de túlontúl , ideges Irimiciuc — szemlátomást sokat fejlődtek, s eredményeik elismerésre mél­tóak; igaz, hogy Bierkowski személyében akadt egy lengyel kardozó, aki kis híján meglepe­tést okozott Budapesten az egyéni döntőben; és igaz az is, hogy még sokan mások — kubaiak, lengyelek, franciák — mindent megtesznek az előre­jutás érdekében. Igaz. De vár­hatóan mindez kevés lesz a három éllovas ország vívói el­lenében, hacsak az egyenes ki­eséses versenyrendszer és az in­dulók korlátozott száma (3 vívó országonként) nem nyit várat­lanul utat egy olyan kardvívó előtt, aki élni tud a hirtelen kapott lehetőséggel az egyéni versenyben. Nyerni, persze, mindenképpen nehéz lesz. Nem tudni még, hogy az öt szovjet és az öt magyar vívó közül melyik há­rom-három indul majd az egyéniben. Várhatóan Viktor Szigyak, Nazsimov és Krovo­­puskov (vagy Vinokurov) lesz a szovjet kardozók közül a három „szerencsés”. Szigyik bal kezével, ki­tűnően vezetett pengéjével, de még inkább kiváló ver­senyzői adottságaival, küz­­deni tudásával a mai kardví­vás talán legnagyobb alakja. Legutóbb, Budapesten szokott formája alatt vívott, de vár­ható, hogy az olimpiáig „rend­be szedi” magát. Akkor pedig, mint jó taktikusnak, kérlelhetet­len, erős akaratú vívónak, ha­tározott esélyei vannak az újabb győzelemre. Nazlimov, évtizedes várakozás után, mi­közben már-már az „állandó második” kitüntető címét nyerte el, Budapesten az első helyre lépett — teljesen megérdemel­ten. Szigyak nagyobb „tusor”, de Nazlimov képzettebb, töké­letesebb, tisztább technikájú kardvívó és hasonlóan jó ver­senyzői alkat, mint­ eredménye­sebb csapattársa. Illetve: a szovjet válogatottban mindig Nazlimov volt a legbiztosabb pont, ha olykor-olykor neki is akadtak kisiklásai. Krovopus­kov már az újabb nemzedék tagja, egészében finomabb, pu­hább, a tempóra jobban építő vívással jelentkezett, mint elő­dei. Balkezes és jó idegei, hosszú keze lehetővé teszik szá­mára, hogy a néha már a „lesi­­, puskázásba” hajló stílusban vív­jon. Emellett tud kemény és határozott is lenni, ha a cser­­ében kialakult helyzet úgy kívánja. A magyarokat jobban ismer­jük, következzenek hát az ola­szok: a szépen, stílusosan vívó Maffei és a kegyetlen, színészkedő, hangulatot kel­tő és azt mindig hideg, szá­mító fejjel jól kihasználó A. Montano. Utóbbiról mindezt minden el­lenfele tudja (egyébként is az elmondottaknál sokkal többet és sokkal jobban tudnak egymás­ról, mert „kicsi a világ”), akik közül ennek ellenére ismételten sikerült becsapnia csaknem min­denkit. De hát éppen ez a legszebb a vívásban. Dávid Sándor RIPORTEREINK A NAGYVILÁGBAN PÁRIZS, ÉJJEL A Folies-Bergere t®1áetfon á­­csázom, kérem Monsieur Gyar­­mathyt. — Ki vagy? — kérdezi hal­kan és magyarul. — Egyszer képes riportot ír­tam a műsorról... — Hm. — Küldtél velem egy kis ajándékot az operaénekesnő­nek ... — Hm. — Megkaptad a riportköny­vemet, amiben a francia mű­vészek is szerepelnek? — Ja, tudom már. Köszönöm. Nem felejtettelek el. Hogy hív­nak? Mondom a nevemet, s ráté­rek a lényegre, mert hát ezért hívja fel őt minden magyar. — Itt vagyunk Párizsban. — Hányan akartok jönni? — Sidó, meg én. — Rendben. Megyek vissza a terembe, az exvilágbajnok éppen játékra ké­szülődik, jó kis mezőny gyűlt össze a régi nagyok versenyén. — öreg — mondom Sidónak —, vagy üsd ki két perc alatt az ellenfeledet, vagy kapj ki hamar, mert vár a Gyarmathy! — Jól van — morog —, de ha szívóskodik az ipse, nem lát­juk a műsor felét! Hallja a dialógust egy ren­dező, s elkapja a karomat. — Te, azt a programot én is megnézném! Meg a feleségem is! — Gyerek nincs? — Nincs. Hívom újból a Gyarmathyt. — Ne haragudj, de két fran­cia is... — Jöjjenek! Megyek vissza a terembe, már vár a harcsabajuszú Purkart, akinek a visszavonulása alkal­mából rendezik a viadalt. — Tulajdonképpen este én is ráérek! Ezen ne múljon. Sidó „lelövi” az ellenfelét, vi­lágcsúcsot fürdik és öltözik. Két kocsival gurulunk a Bou-Sevard Montmartre-ra, a Rue Ro­cher felé. Folies-Bergere ... mit is tu­dok róla? Csakugyan több mint száz éves? Az első párizsi gúnyneve „A rugalmas matra­cok terme” volt. De rendeztek ott már politikai gyűlést is. S aztán a könnyű múzsa vissza­foglalta az épületet. A második világháború utáni években a magyar származású művészeti vezető, a kitűnő rendező, világ­színvonalra emelte ezt a nép­szerű szórakozóhelyet. Gyarmathyt kihívja a titkár­nője, ő a kulisszákon keresz­tül bevezet a páholyba. Nem csodálkozik azon, hogy sokkal többen jöttünk, mint amennyit meghívott. De a műsor már megy, oszt, egy szót se, mert csuda érdekes. Hogy milyen? Hát kérem, ezt nem lehet csak úgy egyszerűen leírni. Ilyen szép díszlet és gazdag kosztüm talán sehol sincs. S ezek a nők, ollalas lányok félmeztelenül, a színes szökőkút alatt. Lányok félmeztelenül a nézőtéren. Lá­nyok félmeztelenül egy hatal­mas Eiffel-tornyon. Az ember­nek kicsavarodik a nyaka. Egy­re melegebb van, ne csodálkoz­zanak. De aki a feleségével jött ide, az meg sem mer mozdulni, az kénytelen közömbösen nézni mindezt, mintha az egészet egy festményen látná a Louvre-ban. Igen, anyukám, nem rossz, mondja ásítva, közben pedig ... Gyarmathynak köszönjük az élményt, a vendéglátást, s bú­csúzunk, mert kimegyünk még a párizsi éjszakába. 4 Montmartre, SSSIS, rajzos vendéglők, mulatók, zsú­folásig. Költők által megéne­kelt hangulat. A legenda szerint itt egyszer csoda tör­tént. Egy Saint Denis ne­vű püspököt lefejeztek, ő vi­szont felvette a fejét a földről és elment a kúthoz lemosni ma­gáról a vért. Jó kis sztori, leg­alább elment az étvágyam. Pe­dig a bohémok jókat esznek itt. Na mindegy, majd Pesten. Festők, festők. Giccses táj­képek. Naív rajzok. Portrék. — Uram — kapja el valaki Sidót —, két perc alatt lerajzo­lom önt! Na — gondolom magamban —, ha tőle ezért kiszed egy frankot, kiporszívózom a Notre Dame-ot! — Köszönöm — mondja Sidó —, mi csak nézelődünk itt! — A, magyarok — lelkesedik anyanyelvünkön a Mester. S máris meséli, hogy ő idegenbe szakadt hazánkfia, ebből él, nézzük csak a rajzait, nem is rosszak, igaz? Ma, úgy látszik, magyar nap van Párizsban. A Folies-Berge­­re-ben Gyarmathy, a Montmart­­re-om ez a portréfestő és talán jön egy harmadik is a Pi­­galle-on. Mert már itt sétálunk. A Boulevard de Clichy-n. Pomo-filmek, strip-tease bá­rok, garniszállók tömege. Ha­mis romantika. Nappali forga­lom. Igen, itt a 2-ben volt valami­kor a Gályarabok Pincéje... A 6-ban festette csodálatos ba­lett- és ló­verseny jeleneteit De­gas__ Itt a 36-ban indult el Lucienne Boyer karrierje... Itt a 63-ban meg mi is volt... ja, persze, Van Gogh első kiállí­tása! De kire vár ez a nő itt a sarkon? Randevúja van és rám mosolyog? Nem szép tőle. Min­denesetre megigazítom a nyak­kendőmet. Mert ez a másik is kacsint felém. És a harmadik is. Ma nem nézhetek ki rosz­­szul. Vagy olvasott tőlem va­lamit? A nagyság átka! Csak­hogy ezek Sidót is figyelik! Biz­tosan látták játszani. Jó, majd adunk egy-egy autogramot, de semmi több, értitek? Fél kettő. Visszafelé belebotlunk néhány részegbe, megnézzük egy szene­gáli pokrócra kirakott áruját, eszünk egy zacskó sült krump­lit és kész, irány a hotel. Nehezen alszom el. Marhaságokat szerződtet egy apacstáncra, a partnernőm elveszi a napi­díjamat és megpofoz. Bosz­­szúból átigazolom magam a Moulin Rouge-ba. Megismer­kedem egy szakállas kis­fiúval, úgy hívják: Toulouse Lautrec. Felébredek. Jó régigeit, most szebb vagy, Párizs! Hámori Tibor XXXII. 19. ♦ 1976. január 23. Alekszejev vagy Placskov? Ezt kérdezi V. Otkalenko, ismert szovjet szakíró a Pravdában meg­­jelent cikkében. „Placskov az utób­bi időben óriási ütemben tört elő­re — írja a többi között. — A ti­zenegy évvel fiatalabb versenyző Alekszejev viálgcsúcsát is túlszár­nyalta 2­.5 kilóval. . . Szakításban 198 kilót teljesített, Alekszejev 187.5 kilós eredményével szem-A Pravda cikkírójának vélemé­nye szerint Alekszejev szakításbeli hátrányát a lökésben, ahol 247.6 kg-ot teljesített, kiegyenlíti és még Montreal előtt, talán áprilisban a Berlinben rendezendő Európa­­bajnokságon, vagy májusban a szovjet bajnokságon visszaszerzi a világcsúcsot. Tomaszewski nélkül Gersld, a lengyel labdarúgó-vá­logatott szövetségi kapitánya hu­szonnyolc játékosból álló keretet jelölt ki az új idény feladataira. Az ismert játékosok közül Deyna, Cmikiewicz, Kmieczik, Lato és Ostasinszky tagja a keretnek, To­maszewski, Gorgon, Szarmach és Gadocha viszont hiányzik a jelöl­tek közül. A lengyel csapat tavaszra ter­vezett műsorát már korábban kö­zöltük, így ismert, hogy Górski le­génysége február 1-én spanyolor­szági edzőtáborozással és néhány edzőmérkőzéssel kezdi meg előké­születeit. A bajnokság február 29-én kezdődik és június 6-án fe­jeződik be. A válogatott ellenfelei: március 24: Argentína (o), ápri­lis 24: Franciaország (i), május 5: Görögország (i), május 26: Íror­szág (o), a Svájc elleni mérkőzés időpontja még nem végleges. Mást essék 12 nap AZ MTI JELENTI INNS­BRUCKBÓL: Negyven japán versenyző beköltözött az olim­piai faluba. A téli olimpia ugyan ünne­pélyes keretek között csak feb­ruár 4-én kezdődik, de Bécs­ben már az olimpiai láng ja­nuár 30-i érkezését is meg­­ünneplik. A városi színház­ban rendezendő ünnepséget Kirchschläger köztársasági el­nök nyitja meg. ■k A finn sport képviseletében ötven versenyző indul a téli játékokon. Svájc 63, az NSZK 77, Svédország 54, Norvégia pe­dig 47 sportolót nevezett. 9 9$ 7 fs. zm­afl­ n u c . Szovjet vélemények Montrealról: Liet­i Hifi­ette és Ss. Bjelov Larissza Latinyina, a szovjet női tornászválogatott egykori olimpiai bajnok edzője a Szovjetszkij Szport hasábjain, Szergej Bjelov a kiváló szovjet kosárlabda-játékos pedig a TASZSZ hír­ügynökségnek nyilatkozott sportága fejlődéséről, a montreali esélyekről. Az MTI által kiadott véleményekből idézünk most... — Bármilyen ütemben fejlőd­jék is a női torna, a verseny­zők megfelelő alapok, tapaszta­latok nélkül nem mennének semmire sem .— állapítja meg Latinyina. — A versenyzők hely­zete nem könnyű, hiszen a fel­készülési idő rohamosan csök­ken, a technikai elemek nehéz­ségi foka ugyanakkor állan­dóan növekszik. A Cukahara­­szaktó például 1974-ben csak néhány bátor versenyző műsorá­ban szerepelt, de az 1975-ben rendezett Európa-bajnokságon már természetesnek számított. A versenyzők fiatalodására jel­lemző, hogy amíg Mexikóban 18, Münchenben 17 volt az átlagos életkor, Montrealban a ver­senyzői gárda fele 16 éven alul lesz...” Az esélyekről így nyilatko­zott: „ Az 1975. évi eredmények alapján kétségtelenül Nadia Co­­maneci tűnik az olimpiai ösz­­szetett verseny első számú esé­lyesének, de még legalább fél tucat versenyző tartozik a baj­nokjelöltek közé, akik között csak a pillanatnyi forma, ideg­állapot dönthet Montrealban ... — Az Egyesült Államok válo­gatottja eddig München kivé­telével mindig megnyerte az olimpiai bajnokságot, így Mont­realban is ők az esélyesek — jósolta Szergej Bjelov. — Az amerikai kosarasok je­lentős technikai fölényben vannak, és ezt megfelelő összeszokottság esetén érvényre is tudják jut­tatni. A szovjet játékos véleménye szerint a helyezésekre a világ­bajnokságot nyert jugoszláv vá­logatott is eséllyel pályázik, s az elmúlt években visszaesett Brazília helyett Kuba és Ka­nada lépett előre. Latinyina és Bjelova egyaránt — nyilván szerénységből — keveset beszélt a szovjet ver­senyzők esélyeiről, pedig Tu­­­iscseva, Korbut és a szovjet férfi kosárlabda-válogatott igen­csak eséllyel indul harcba Mün­chenben kivívott elsősége meg­védésére. ­ A bolgár labdarúgó-válogatott három mérkőzésből álló túrára utazik Japánba.­­. R. Bourassa, a québeci tar­tományi kormány miniszterelnöke rádiós és televíziós beszédben fog­lalkozott a Montrealban rendezen­dő olimpia előkészületeivel. El­mondotta, hogy a költségek jelen­leg már az 1 miliárd dollárt is meghaladják s ezért a ráfizetés csökkentése érdekében mintegy kétszázmilliós kölcsönt kérnek a központi kormánytól.­­ Január 25. és 31. között nemzetközi kispályás terem-labda­rúgótornát rendeznek Moszkvá­ban. Az egyik csoportban a Wisla Krakkó, a Lak­ Szófia, a Zenit Leningrád és a Pamir Du­­sambe, a másikban az Akademik Szófia, a Zarja Vorosilovgrád, a Torpedó Kutaiszi és a Dinamo Moszkva vív körmérkőzést, a csoportelsők játszanak a torna el­ső helyéért. A Muhammad Ali február 20- án San Juanban vívja legközeleb­bi mérkőzését a belga Coopman ellen. A nehézsúlyú hivatásos ökölvívó-világbajnok már megér­kezett a mérkőzés színhelyére és újra kijelentette, hogy minden kihívójával hajlandó megmérkőz­ni. + ASZTALITENISZ, Európa Liga, E-csoport: Bulgária — Olaszország 5:1, Szófia, Bulgária és az NSZK csapata még veretlen. LABDARÚGÁS. Olimpiai selej­tezők: Spanyolország—Törökor­szág 2:0 (1:0). Sevilla, 50 000 né­ző. Góllövő: Sossona (23. p.) és Santillana (60. p.). A spanyol csa­pat nagy lépést tett az olimpiai részvételért. 1. Spanyolo. 3 2 1 — 5:2 5 2. Bulgária 3 111 4:3 3 3. Töröko. 2-----------2 0:4 — Hátralevő mérkőzések: Törökor­szág—Spanyolország III. 24. és Bulgária—Törökország IV. 14. Dél-Amerikában, az A-csoport­­ban lejátszották az első mérkőzést. Brazília—Uruguay 1:1 (1:1), Re­­cife. Góllövő: Adao (10. p.), ill Italiano (44. p.). LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG* Angol Liga Kupa. A kupa elő­döntőjének visszavágói: Manches­ter City — Middlesbrough 4:0. A Manchester City 4:1-es összesítés­sel jutott a döntőbe. Newcastle United — Tottenham 3:1. A New­castle jutott tovább 3:2-es összesí­téssel. A Manchester City és a New­castle United a tervek szerint feb­ruár 28-án játssza a döntőt a Wembley-stadionban. Szombati számunkban Látogatás a Bp. Honvéd labdarúgóinál A világ atlétikája — 1975 Fővárosi iskolákban Pillantás a világsajtóba

Next