Népsport, 1976. július (32. évfolyam, 155-183. szám)

1976-07-24 / 176. szám

XXXII. 176. ♦ 1976. július 24. NÉPSPORT 7 *8? XXI. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK ♦ XXI. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK ♦ XXI. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK Véget ért egy sorozat Egy reménységgel szegényeb­ben tértek nyugovóra csütörtö­kön este Montrealban a magyar öttusázók. Nem tudták valóra váltani titkos vágyukat, az el­ső számú riválissá­­ előlépett csehszlovákok legyőzését, sőt, meglepte őket egy olyan csa­pat, amellyel komolyan nem is számoltak. A legutóbbi négy olimpián mindig volt az öttusaversenynek magyar aranyérmese. Montreal­ban meg kellett elégedni egy harmadik helyezéssel. B­rit meglepetés Nagy-Britannia együttesének olimpiai győzelme az utóbbi esztendők egyik legnagyobb öt­tusaszenzációja. Legalább ak­kora, mint az, hogy az egyéni aranyérmet a lengyeleknek már több esztendeje az élvonalhoz tartozó versenyzője, Janusz Py­­ciak-Peciak nyerte. Vitathatat­lan, hogy az angol csapatnak kezdettől jól jött ki a lépés, de Jimmy Fox és társai futásukkal tették fel a koronát ötnapos tel­jesítményükre. A három angol öttusázó, a tapasztalt és már a visszavonulás gondolatát fontol­gató Jimmy Folt, a kiváló futó­teljesítményéről ismert Adrian Parker és a két éve még a ju­nioroknál versenyzett Nightinga­­le eredményére leginkább az a jellemző, hogy még leggyen­gébbjük is 36 ponttal futott job­bat a legjobb magyarnál. Pedig a magyar öttusázók sem tartoz­nak a gyenge futók közé, sőt a szakértők mindhármukat a jól, illetve a kitűnően futók között tartják számon. Hasonló a helyzet a lengyelek újdonsült olimpiai bajnokával, Pyciak­ Peciakkal is. A Legia Varsó öttusázója jelenleg hu­szonhét éves, foglalkozása test­nevelő tanár. Már több nagy vi­lágversenyen „riasztgatta” a leg­jobbakat, de többnyire balsze­rencsésen versenyzett. Hol a lo­vaglásban, hol a vívásban, hol pedig a pisztolylövésben veszí­tett értékes pontokat. Az olim­piai öttusabajnokságot teljesen megérdemelten nyerte, hiszen a vívás kivételével minden szám­ban jóval ezer ponton felüli eredményeket ért el. Ez pedig jól bizonyítja, hogy tapasztalt versenyző. Az ő erőssége azon­ban elsősorban az úszás és a futás. Montrealban kiváló futó­eredményével az ötödik helyről ugrott az élre. if­i úszást hírévé Amikor szerdán este dr. Nagy Imre szövetségi kapitány a vár­ható esélyekről beszélt, elmond­ta, hogy Pyciak-Peciak aligha­nem megnyeri az olimpiai baj­nokságot, mert­ sokkal jobban fut bármelyik ellenfelénél. A ka­pitánynak igaza lett, de nem vált be ilyen szerencsésen, a magyar csapat szereplésével kapcsolatos jóslata. Amikor az ünnepélyes ered­ményhirdetés után a csapatokat felvonultatták az interjúszobá­­ban, a magyar versenyzőkön annyira látszottak a csalódás, letörtség jelei, hogy az egyik külföldi újságíró meg is kérdez­te, miért bánatosak ennyire? A választ nem titkolták. Csapatunk tagjai jobb helyezésre számí­tottak a harmadiknál, de elis­merték azt is, hogy az előttük végzettek valóban jobb teljesít­ményt nyújtottak. Mikor azt kérdezték dr. Nagy Imrétől, hogy hol volt a magyar csapat szá­mára a verseny kritikus pontja, akkor a magyar kapitány az úszás kivételével az öttusa va­lamennyi számát felsorolta, mert mint mondta, mindegyik szám­ban elmaradtak versenyzőink a tőlük joggal elvárt teljesítmé­nyektől. A futópálya nehézségi fokát egyébként jól érzékelteti az az adat, hogy a 46 induló közül mindössze az egyetlen, az auszt­rál Ridgeway volt az, aki nem tudta elérni teljesítményével az ezer pontot. A pálya tehát nem volt nehéz, de valahogy nem felelt meg a mieinknek. Hogy miért? Erre már egyikőjük sem tudott válaszolni. Közvetlenül a verseny után külön is beszélgettem dr. Nagy Imrével, aki elmondta, hogy szá­mára még külön csalódás ez az eredmény, mert úgy érezte, jól készítette fel a magyar öttusá­zókat. Tisztában volt vele, hogy az angolok nagy futóteljesít­ményre képesek, de ilyen ered­ményt nem várt tőlük. Jelenté­keny előnyünk volt az angolok­kal szemben, ez az előnyüs a múltban mindig elég volt pozí­cióink megtartásához. Az angol versenyzők mondták el a sajtó­­értekezleten, hogy tulajdonkép­pen csak a verseny napjának reggelén jöttek rá arra, hogy akár nyerhetnek is. Az arany­érem reménye szinte szárnyakat adott nekik, hiszen az öttusa­­sportban eddig még sohasem ünnepeltek brit olimpiai bajno­kot. H­iányzó szárnyak A magyar versenyzőknek ezen a meleg délutánon éppen ezek a szárnyak hiányoztak. Az aka­ratuk vitte őket, de a lábaik nem engedelmeskedtek eléggé. Dr. Nagy Imre még hozzátette, hogy otthon alaposan kell érté­kelni a versenyt és az ered­ményt. A nemzetközi öttusavilág Montrealban egybesereglett szak­értői a versenyt követően úgy vélekedtek, hogy a montreali olimpia előreláthatólag újabb lendületet ad világszerte ennek a sportágnak. A britek, a cseh­szlovákok, a lengyelek sikerei arra hívják fel a figyelmet, hogy megszűnt a szovjet és magyar egyeduralom e sportágban. Most kinyílt egy olyan kapu, amelyen mind többen igyekeznek majd átjutni. ­ Az utolsó morzsa Most már elmondhatom, négy év telt el azóta. Balczó Andris belőlem egyetlen egyszer váltott ki olyan érzést, amelyre, ha finom vagyok, azt mondom: fenntartás, ha pontosabban fogalmazok, azt, hogy: visszatetszés. És éppen életének legnagyobb pillanatában, amikor — nyugodtan mondhatom — mindannyiunk legnagyobb gyönyörűségére négy évvel ezelőtt Münchenben megnyerte egyéni olimpiai bajnoki címét. És ezen a péntekre virradó éjszaka feléb­redtek bennem a hajdani élmények. Van valami, ami miatt el kell mondanom. Emlékezzünk! Balczó beérkezik a stadionba, futfut, versenyt az órával, önmagával, az egész világgal. Lépései nyújtottak, ritmusa káprázatos, most már csaknem biztos, hogy mégiscsak meglesz, meglesz, meglesz. Még öt lépés, még kettő, még egy . . . Bent van! Előttem van a pillanat. Átlépi a célvonalat, két fehérköpenyes rohan hozzá, hogy fogja, hogy óvja, hogy segítse, és akkor Balczó két karjá­nak határozott mozdulatával. .., nem, nem elhárítja, hanem durván, valósággal leüti magáról a két segítő kezet, és lép tovább. A tiszta öröm, a boldogság felemelő pillanatai voltak azok, mégis valami hamis akkord bántó futamot éreztem a közös örömszimfóniában. A segítő, őszinte szándék rideg elutasítása egyszerűen megmagyarázhatatlannak tetszett. Mert senki sem gondolt arra, amit Balczó — jóval később mintegy mellékes érdeklődésemre, mert nem tudtam sza­badulni akkori vegyes érzelmeimtől — elmondott. Nem azt mondta, amivel az első pillanatokban magam is menteget­tem, hogy a verseny önkívülete után nem tudta mit cse­lekszik. Nem. Tudta. És vállalta. Mert ha akkor megáll, ha engedi, hogy megfogják, segítsék, támogassák — elájul, összeesik, megsemmisül. Mert halálosan kifutotta magát! Mert utolsó csepp erejét is kipréselte magából annak érde­kében, hogy győzzön, vagy ha győzni nem tudna is, hogy legalább önmagának ne tehessen szemrehányást, amiért nem tudott mindent beleadni abba az utolsó nagy futásba! És amikor megtette az utolsó lépést, valóban csak, annyi ereje maradt, hogy ébren tartsa magában az akaratot: nem összeesni! De ehhez az kellett, hogy egyedül maradjon, hogy akarat­ közkatonái ne engedelmeskedjenek „Föld­vonzás őrmesternek” (költőtől vettem kölcsön ezt a kifeje­zést!), és ideje, szava nem volt arra, hogy mindezt el­mondja a segítségére sietőknek, hát maradt a mozdulat. A határozott, vagy durva, mindegy, a mozdulat, amely megőrizte magára utaltságát. Amely után megtehette azt a néhány lépést, amely számára nyújtani tudta a verseny befejezettségét. Hogy néhányunknak nem tetszett az a gesztus? Nem értettük! Meg különben is: vannak az élet­ben pillanatok, amikor az egyes ember joggal érezheti úgy, hogy számára más szavakkal írják a tetszés-nem tet­szés etikettjét. De miért időzöm én most ilyen hosszasan annál a haj­dani pillanatnál, miért érzem szükségesnek elmagyarázni Balczó érzéseit? Sokan látták velem együtt a tévében a montreali célbaérkezés egy-egy jelenetét, de nem tudom, hogy eszükbe jutott-e az, ami akkor nekem. Nevezetesen, hogy ezen a versenyen mennyien jutottak el abban az utolsó nagy harcban erőtartalékuk utolsó morzsájáig. Hogy mennyien tanulták már meg azt a nagy tudományt amely­nek maradéktalan birtoklásáig egy Balczó András is csak utolsó versenyzői éveiben jutott el. És amit így lehet megfogalmazni: kiadni magadból mindazt, ami benned van: tudást, erőt, akaratot. Azt hiszem, ez valóban minőségi ugrást jelent az öttusázás történetében. Erre oda kell figyelni! Aki nem tudja, ezt kell megtanulnia mielőbb. Kocsis L. Mihály Színesben Egy barátom vá­ratlanul külföldre utazott, s a legjobb időben hagyta rám a színes televízióját. Na — mondtam a fe­leségemnek — most aztán láthatjuk ere­detiben a zöldeskék vizet, a versenyzők mezét, a zászlók szí­nét. Ezt bizony meg­érdemeljük, hiszen mi olyan hűséges te­levíziónézők va­gyunk, hogy a rek­lámokat is kívülről tudjuk. „Csak vi­gyázz — figyelmezte­tett az asszony —, a szomszédok meg ne tudják, hogy hozod a színest, mert akkor vége a nyugalmunk­nak, én nem polcol­hatom fel a lábam, te pedig min lehetsz alsónadrágban.” Nos, amikor a papírdoboz­ban hoztam a készü­léket, meglátott Fröccsné a kukucs­kálón, de én bekiál­tottam neki: a szil­veszteri luftballono­kat csomagolták be ilyen szépen! Még összefutottam Csórin­­ger szomszéddal, aki viszont elhitte, hogy a dobozban mérges kígyók vannak és ne­künk kell rá vigyáz­ni egy hétig. Pesten azonban nem titok a titok. Éppen elterültem a karosszékben és néztem a csodálatos színeket, amikor csengettek. — Hallom, színes televíziójuk van — mondta Csülök úr, aki a múlt héten ki­festette a spájzunkat. — Ha nem zavarunk, bejönnénk néhány pillanatra. Zavartak, de bejöt­tek. Nem telt bele tíz perc, megint szólt a csengő. — A luftballonhoz képest jól szól — mondta Fröccsné, s jót nevetett hozzá a férjével és a két unokájával. Most már tízen voltunk a szobában. Sebaj, a sublóton nem érez­tem rosszul magam, figyeltem a szeren­­kénti döntőt. Csak­hogy elkezdtek vitat­kozni. Csülök úr sze­rint túl sok volt a zöldes szín a kép­ernyőn, Fröccsné vi­szont a pirosat keve­sellte. Már-már has­­cakaptak, amikor is­mét csengettek. — Megengedi? — kérdezte a Rebecsák család és félrelöktek az ajtóból. Egy szót sem szólhattam, mert ők a hentes bará­ti, és kell a kicson­tozott karaj. Felka­paszkodtam tehát a csillárra és Andria­novnak képzeltem magam. Azzal már nem is törődtem, hogy előre néztem és hátra láttam. Viszont hallottam, hogy újból folyik a vita a ripor­terek szakértelméről. Már-már összevesz­tek, amikor felberre­gett a csengő. De ez­úttal megnyugodtam, mert Káptalan Rozi­ka bizsukészítő állt az ajtóban és neki, ugyebár, van színes tévéje. — Sajnos, elrom­lott — mondta zo­kogva, majd behoz­ta három udvarlóját is a szobába. Egy órával később mondom a felesé­gemnek a szomszéd­ban: — Te, nem kellene megnézni, mit csi­nálnak a vendégek nálunk? Becsöngettem a la­kásunkba: — Ha nem harag­szanak, szeretnénk megtekinteni a vízi­­polot... — Nincs hely! — mondta Csülök úr és becsapta az ajtót. Velem, persze, nem toltak ki. Fúrtam egy lyukat a falon és onnan néztem a meccset. Csuda szép volt szí­nesben ... (h. t.) Jegyzetfüzet és mosoly Május. A Magyar öttusa Szövetség nemzetközi verse­nye Budapesten. Szőke hajú, csupa izom fiatalember bo­lyong az öttusázók között. Kezében jegyzetfüzet, tekin­tetében barátságos mosoly. Janusz Gerard Peciak-Pyciak Lengyelországból. Civilben. Mindent figyel, mindent jegyzetel és közben, persze, rendületlenül mosolyog. Ő nem indul a versenyen, ő csak ellenfélnézőben jár Bu­dapesten. Közben, természe­tesen, rendületlenül, kemé­nyen edz, szédületes iramú köröket fut a lovaspálya kö­rül a szám szünetében, ott látjuk a Komjádi-uszoda vi­zében a verseny kezdete előtt. Hajt, igyekszik — és figyel. Mindenkit és min­dent. Ki ez a fiú? — kérdi va­laki a lelátón. Vállvonogatás. Végre vala­ki felvilágosítással szolgál­. „Peciak a Legia Varsóból. Huszonhét éves, testnevelő tanár. Ügyes fickó. Talán ott lesz az olimpián, de aligha rúg labdába ...” Július. Az öttusa utolsó szá­mának befutója Montrealban. Fehér sapkás, csupa izom fiatalember vágtat a cél fe­lé. A közönség izgatottan fi­gyeli az órát. A futó irama szédületes. Időeredménye méginkább. Hogy ki ez a fiú? — sen­ki nem kérdi. Ki ne ismerné ezt az ügyes fickót Varsóból! Az olimpiai bajnokot. ­ Mm aSimpies sz&mbai£ műsora ATLÉTIKA. 15.00: Rúdugrás. Férfi diszkoszvetés. Faragó János, Tégla Ferenc. Férfi súlylökés, döntő. 16.00: Női 100 m síkfutás, előfutamok. 20.00: Férfi 400 m gát, középfutamok. 20.30: Férfi 100 m síkfutás, közép­futamok. 20.50: Női 800 m síkfutás, középfuta­mok. 21.10: Női 100 m síkfutás, előfutamok. 21.35: Férfi 800 m síkfutás, közép­futamok. 21.55: Férfi 100 m síkfutás, döntő. BIRKÓZÁS. 15.00, illetve 24.00: Döntők, kötöttfogás. EVEZÉS. 15.00: Női döntők. Ambrus Mariann. GYEPLABDA. 15.00—22.00: Négy mérkőzés. KERÉKPÁR. 20.09: 4000 m üldöző csapatverseny, középdöntő, majd döntő. Repülőver­seny, döntők. KÉZILABDA 22.30: Kanada—NDK, női. 22.30: Románia—Japán, női. 22.30: Magyarország—Szovjetunió, női. 24.00: Lengyelország—Egyesült Álla­mok, ifi, B-csop. 24.00: Románia—Csehszlovákia, ifi, B-csop. 24.00: NSZK—Szovjetunió, ifi, A-csop. 01.30: Dánia—Kanada, ifi, A-csop. 01.30: Jugoszlávia—Japán, ifi, A-csop. KOSÁRLABDA. Hat férfi csoportmérkőzés: 14.00: Egyesült Államok—Csehszlová­kia. 16.00: Kuba—Szovjetunió. 19.00: Jugoszlávia—Egyiptom. 21.00: Mexikó—Kanada. 24.00: Olaszország—Puerto Rico. 02.00: Ausztrália—Japán. LOVAGLÁS. 13.00: Military (tereplovaglás). MŰUGRÁS 19.00, illetve 24.00: Női toronyugrás, sel­ejttszők ÖKÖLVÍVÁS. 18.00, illetve 24.00: Mérkőzések a 8 közé jutásért. Botos—Agrimanakisz (görög), Badari—Armstrong (egyesült államokbeli). RÖPLABDA. 18.00: Olaszország—Brazília, ifi, B- csop. 20.00: Dél-Korea—Kuba, női, B-csop. 00.30: Szovjetunió—NDK, női, B-csop. SPORTLÖVÉSZET. 14.00: Utolsó versenynap. Skeet, be­fejező 50 korong. Talabos István. SÚLYEMELÉS. 18.15, illetve 22.45: Középsúly: Baczakó Péter, Antalovits Ferenc. ÚSZÁS. 14.30: Előfutamok. 200 m ffi hát, Ver­­rasztó Zoltán, Rudolf Róbert. 800 m női gyors, 200 m ffi mell, 100 m ffi gyors, 400 m női vegyes, Verrasztó Gabriella. 24.00: Döntők. 100 m ffi gyors (közép­döntők), 100 m női mell, 200 m ffi mell, 400 m női vegyes, 200 m ffi hát. VÍVÁS 13.00: Férfi tőr csapat, selejtező. Női tőr egyéni döntő. VÍZILABDA. A hatos döntő mérkőzései: 17.00: NSZK—Jugoszlávia. 21.00: Hollandia—Magyarország. 22.00: Olaszország—Románia. A 7—12. helyért: 15.00: Kanada—Irán. 16.00: Mexikó—Kuba. 20.00: Ausztrália—Szovjetunió. (A kezdések magyar idő szerint.) A rádió és a televízió adásai Szombat. Rádió. Kossuth-adó. 04.33—04.40: Olimpiai hírek. 05.12—05.35: Olimpiai híradó. 06.15—06.20: Olimpiai hírek. 06.35—06.58: Olimpiai híradó. 07.15—07.30: Olimpiai hírek. 08.05— 08.10: Olimpiai hírek. 10.05—10.10: Olimpiai hírek. 17.05— 17.10: Olimpiai összefoglaló. ■ 22.15—04.30: Női tőr egyéni döntő, úszás, vízilabda, röplabda, birkózás, kézilabda, súlyemelés, ökölvívás. Petőfi-adó. 14.30—18.30: Úszás, eve­zés női döntő, atlétika, férfi tőrvívás, birkózás, vízilabda. 20.00—22.10: Atlétika, ökölvívás, férfi tőrvívás, röplabda, vízilabda. Televízió. Budapest. 17.00—18.30: A hajnali események összefoglalója. Torna, férfi szerenkénti döntő. Military díjlovaglás. Vívás, párbajtőr, egyéni döntő. Sportlövészet. Kötöttfogású birkózás. Labdajátékok. Ökölvívás. 21.20—01.00: Úszás, selejtezők. Atlétika: női gerelyhajítás, férfi súlylö­kés, 100 m síkfutás — döntők. Evezés, női döntők. Labda­játékok. Kerékpár, ökölvívás. Úszás: 100 m női mell, 400 m női vegyes, 200 m női mell, 200 m férfi hát — döntők. Csehszlovák tv. I. műsor. 12.30—15.00, illetve 19.30— 22.40-ig és 23.30—03.30-ig. Közvetítések az olimpiáról. * Michael magánszáma Az egyik montreali tv-adó a napokban portréfilmet su­gárzott Michael Prevostról a a kanadai ökölvívó-válogatott nagyváltósúlyú tagjáról. Meg­tudtuk belőle, hogy kiváló versenyző és egyébként is nagyszerű fickó__ Hanem Michael nem elé­gedett meg a filmmel. Csü­törtökön este a Maurice Richard Aréna szorítójában és környékén egyedülálló magánszámot produkált. Mintegy második részt rög­tönzött a filmhez, amelyben viszont azt mutatta be, hogy nem is annyira nagyszerű fickó... A román Didea elleni mér­kőzésen kétszer megintette, majd 57 mp-cel a végső gong előtt sorozatos szabály­talanságok miatt leléptette őt egy alacsony, idős, félénk, kopasz bíró. Az ausztrál Hynes, akinek személye an­nál is inkább fontos, mert az ítélet után a közel 180 centis, csupa izom­orevost nekiron­tott. Igaz, hátratett kézzel, de fenyegetően. Aztán elrohant a kék sarokhoz, ahol az el­lenfélről már a kesztyűt húzták le. Prevost ütésre emelte a jobb kezét, majd visszahúzta és az utcai bu­nyós vagányok sátáni „na, jól van, öcskös nem bánta­lak” mosolyával végül meg­­paskolta Didea arcát, aki el­hűlve nézte vetélytársa ma­gánszámát, amely azonban ezzel még nem ért véget. Prevost elhagyta a szorítót, s az eredményhirdetés előtt elindult az öltöző felé. Gondolt egyet, s visszaro­hant. Megint a bírót vette elő... Először megveregette a vállát, majd az alacsony kis ember tar fejét kezdte kopogtatni kesztyűjével. A bíró kiküldte a szorítóból. De ő nem ment. Felállt az ered­ményhirdetéshez, s Hynes felé, tartotta a kezét. A bíró azonban nem fogta meg, ha­nem jobbjával még egyszer mutatta, hogy hagyja el a szorítót. No, eddig a magánszám. Most már a „zsűrié” a szó. Mert az bizonyos, hogy a fegyelmi bizottság összeül majd az ügyében. Michael Prevostnak a kö­zeljövőben aligha kell felve­vőgép elé állnia a szorító­­ban! Valahogy majdcsak kibír­juk nélküle...

Next