Népsport, 1977. december (33. évfolyam, 285-310. szám)

1977-12-01 / 285. szám

­­I BERZI: „Nagyszerű sportcsemege lesz!” . Az MLSZ Intéző Bizottságá­nak tagja, a SZOT sportosztá­lyának vezetője Berzi Sándor ezt mondta: „ Itt az újabb bizonyítási le­hetőség, de nemcsak a mi szá­munkra, hanem a szovjet válo­gatottnak is. Ez egyben azt je­lenti, hogy nagyszerű sportcse­mege szemtanúi lehetnek a ma­gyar és a szovjet szurkolók. E két együttes közül kerül ki minden bizonnyal a csoport győztese. A mi szemszögünkből a beosztást nem tartom rossz­nak, hiszen ha a V­B-selejtező­­ből tovább tudtunk jutni, ak­kor ezt most megismételhetjük. SALGA: „Megismétlődik a magyar—szovjet párharc" Salga Lajos, az MLSZ titká-Kl: — Nincs könnyű ellenfél, te­hát nincs könnyű csoport sem! A Szovjetunió ismét a nagy ri­vális, a legerősebb ellenfél. Új­ra magyar—szovjet párharc lesz a továbbjutásért, bár a görö­gökkel és az egyre jobban fej­lődő finnekkel is számolni kell. A VB-selejtezők előtt sokan nem adtak esélyt válogatot­tunknak, mégis továbbjutott. Miért ne ismételhetnénk meg most is?! Bízom a csoportgyő­zelemben! KESZTHELYI: „Tudjuk, mire képesek" Keszthelyi Mihály az MLSZ edzőbizottságának vezetője: „ Nagy előnynek tartom, hogy nem ismeretlenek az el­lenfelek, tudjuk, hogy mire ké­pesek a szovjetek, a görögök. A finnekről kevés hírünk van, de ők aligha játszanak majd­ jelentős szerepet. Az az érzé­sem, hogy a görögök is kisebb szerephez jutnak, mint a VB-selejtezőben__Tehát: szovjet­magyar csoportdöntő lesz. SZÁGER: „Mi vagyunk az esélyesebbek" Száger György, az­ MLSZ ed­zőbizottságának titkára: — Erre a csoportbeosztásra nem számítottam, de azt hi­szem, a Szovjetunióban és Gö­rögországban sem... Ritka, hogy egymás után ugyanazok a csapatok kerülnek egy cso­portba. Most mégis ez történt, hiszen a finnek csak a „rá­adást" jelentik. Szerintem to­vábbjutunk, mi vagyunk az esé­lyesebbek! MÉSZÖLY: „Az erőnlétnek nagy szerepe lesz" Mészöly Kálmán, a Békéscsa­bai Előre Spartacus edzője: „ Nagy harc lesz. Szerencse, hogy ellenfeleinket ismerjük. Biztos vagyok abban, hogy a szovjet és a magyar válogatott között dől el a csoportelsőség És a mi javunkra! Persze, eh­hez nem elég az, hogy Buda­pesten győzzünk, a Szovjet­unióban is pontot kell­ szerez­ni, akárcsak Görögországban és Finnországban A görögök és a finnek ellen kettőt-kettőt sze­rezhetünk idegenben is. A Nem­zetek Kupájában és az Európa­­bajnokság keretében négy alka­lommal játszottam a szovjet vá­logatott ellen,­­ mindig az XXXIII. 285. ♦ 1977. december 1 LABDARÚGÁS Az EB-sorsolás visszhangjá A jó VB-szereplés újabb reményeket ébreszt Az élet néha ismétli önmagát ! A világbajnokság selej­tező csoportjában a Szovjetunió és Görögország váloga­tottja volt a magyar együttes ellenfele, s most, az Európa­­bajnokság csoportmérkőzésein is e két csapattal kerültünk egy csoportba. A negyedik Finnország válogatottja. A cso­portgyőztes jut majd az EB legjobb nyolc válogatottja közé. A sorsolás után sportvezetőket, edzőket, klubelnököket, volt válogatott játékosokat kérdeztünk meg, mit szólnak a csoportbeosztáshoz, hogyan látják az esélyeket? Íme, a válaszok­­ a teljesség igénye nélkül, erőnlét döntötte el a továbbju­tást. Szerintem most is ez lesz a döntő. BOZSIK: „Görögországban dől el..." Bozsik József, a volt száz­szoros válogatott: „ Nehéz csoport, nem várt ellenfelekkel. A VB-selejtező előtt is bíztam játékosainkban, most is reménykedem, s bízom bennük. Döntőnek tartom azt, hogy megszerezzük-e Görögor­szágban a két pontot. Ha ez sikerül, miénk lesz a csoport­­győzelem, hiszen itthon két vállra fektetjük a Szovjetuniót, s ebben az esetben ellenük ide­genben veszíthetünk is ... A finnek ellen négy pontot sze­rezhetünk. A lényeg tehát: Athén. MÜLLER: „Mi vagyunk a jobbak" Mü­ller Sándor,­ a Vasas baj­nokcsapatának kapitánya: — A Szovjetuniót biztosan fű­ti a visszavágás. Ha nem fűte­né őket, akkor is ez a váloga­tott lenne a legnehezebb aka­dály, így kétszeresen az lesz! Érzésem szerint mi jobbak va­gyunk és ismét továbbjutunk. LOSONCZY: „Erős csoport, de..." — Losonczy Flórián, a Csepel technikai vezetője: — A sorsolásnál az élet meg­ismételte önmagát, miért ne ismételhetné meg a továbbju­tásnál is? A csapatok most visszavághatnak, s ez azt je­lenti, hogy többesélyes a cso­port. Én mégis a mieink mel­lett teszem le a voksot. NYILASI: „Nagy csaták várnak ránk!" Nyilasi Tibor, az FTC válo­gatott játékosa: — Ha a finnek nem lenné­nek, azt hinném, hogy csak­nem két évvel fiatalabb vagyok, s most kezdődik a VB-selejte­ző ... De hát ez nem az, ha­nem már az Európa-bajnokság legjobb nyolc csapata közé ju­tásért kell játszanunk. A Szov­jetunióval és Görögországgal nehéz mérkőzéseket játszottunk, s most ismét nagy csaták vár­nak ránk! Lépéselőnyben va­gyunk. KÖVES: „Ott leszünk Itáliában" Köves Imre, az Újpesti Dó­zsa technikai vezetője: — Arra számítok hogy két­szer megverjük a görögöket, egyszer a Szovjetuniót, és ez elég is a továbbjutáshoz" A finnekkel komolyan nem szá­molok, hiszen őket megverik a szovjetek és mi is. Az az ér­zésem, hogy ott leszünk a nyol­cas döntőben, Itáliában. HARDY: „A legjobb nyolc között teszítek" Harót János, az FTC ügyve­zető elnöke: — Atlétikai hasonlattal élve: aki egyszer átugrotta a két mé­tert, annak még egyszer — sőt többször is — túl kell jutnia ezen a magasságon... Mi már a VB-selejtezőn „átugrottuk”, miért ne ugranánk most is át? Ha a magyar labdarúgás to­vábbra is azon az úton jár, ame­lyen az utóbbi években, akkor a legjobb nyolc között leszünk! / A MI JÁTÉKOSUNK A tököli tuséi* Csak egy név és más semmi, de * ez a név ön­magában is sokat sejtető legyen. Mindössze ennyi volt kérésünk lényege­­veleje. Az első osztályú labdarúgócsapatok veze­tőinek szavazataiból 18 nevet tartalmazó lista áll össze. Sorozatunkban azt a 18 futballistát léptetjük elő főszereplővé, aki ma­gánéletével, felfogásával és hosszú távon mutatott teljesítményével kiérde­melte a megkülönböztetett figyelmet. Ne maradjon ti-­ tok a nagyközönség előtt sem az, ami klubjaikon belül köztudomású, hogy valamennyi példakép — vagy, ahogy a vezetők mondják — a mi játékosunk. A spiái­ón ✓ visszhangzó földlUU kurjong ásá­saiból ítélve jó torkú fiúnak hittük. Véltük, hogy az asz­talnál, ültőhelyében sincs hí­ján a szónak. Eszmecserénk­ből azután kiviláglott, hogy amint csökken a pulzusszáma és kisimulnak idegei, mon­­dókája is fogyatkozik. Pedig Somogyi Mátyás mondanivalója nem untatná az olvasót, hiszen a csepelie­ken és a szűkebb hazájabeli tökölieken kívül egy kezén megszámlálhatná ismerőseit. A statisztikák kedvelői ki­böngészhetik, hogy nemrégi­ben ünnepelte 23. születés­napját és 90 NB I-es bajnoki szereplést mondhat magáé­nak. A neve után szerény­kedő „sn" (saját nevelés) is árulkodik. A választott klub mellett kitartó, az egy he­lyütt nevelődött törzsgárda,a­­sok fokról fokra hágó, ja­varészt szokványos életútjá­­ról. Az ínségben is hűséges cse­peli szurkolók kiegészíthetik a töredékes portrét. Hozzá­­tehetik, hogy könyed léptű, gyors mozgású. Érthető, mert mindössze 67 kilós terhet hor­doznak lábai. A csekély sú­lya ellenére izmos felépítésű labdarúgóra a „váradis” lövő­erő a legjellemzőbb. Rúgásai nyomán megnyökkenve kel távoli légi útra a bőrgolyó és nagy rontást visz végbe a sorfalban, kapufában, háló­ban, mikor mit talál. Sza­badrúgásaikor megbolydulnak, a kapu mögött lesben­­ álló fotósok. Bombagólt remélnek lencsevégre kapni és sokszor nem csalatkoznak. A technikás tököli tüzér, a csepeli Somogyi Mátyás so­sem szolgáltatott okot arra, hogy az orrára koppintsanak, rápirítsanak. Bortermelő vi­déken él, de még egyszer sem látták borközi állapotban. Sok a barátja, de a kancsával nem került komaságba. Erő­állapota mindig jó, s ez is közrejátszik abban, hogy a sérülések elkerülik. „Toldo­zott-foldozott” állapotban még sosem lépett pályára. Daniferrt erőviszonyokat AdegSal­­, feledve áhítja a győzelmet. A lehetőségeken túli kívánalmakat támaszt ön­magával és társaival szem­ben. És itt erényei némiképp visszájukra fordulnak. Ugyan­is a magánérintkezésben hig­gadt fiatalember a kezdőrú­gáskor átlényegül — nem előnyére. Másfél órán át ma­gas hőfokon égve szinte bele­­szabadul a játékba. Áradó bőbeszédűséggel irányít, buz­dít, korhol. S bár a focisták a gyepen ritkán fuvoláznak mézédes hangon, könyörtelen bírálatáról örömmel lemon­danának társai. Somogyinak és a méltató cikknek sem válik kárára, hogy a dicsérő jelzők közé egy apró elmarasztalás is befurakodott. Hitelesebb a példakép, ha nincs átkenve a makulátlanság émelygős má­zával. Annál is inkább, mert Mátyás követendő példaként, szigorral szemléli önmagát is. Szóbeli önéletrajzában hiá­nyosságait, kételyeit sorakoz­tatja egymás mellé. Tudja, hogy rendszerint balra cselez, így veszedelmes jobb lábától vesz el lövési lehetőséget. Pe­dig az ő rúgótechnikájával mérkőzésenként legalább tíz­szer érdemes megpróbálkozni nagy távolságról is. Sokat kesereg formainga­dozása miatt. Kifogástalan életmódja és töretlen harc­készsége fényében rejtélyes, miért gyengélkedik szombaton a szerdán még mezőny leg­jobba volt labdarúgó. Talán felfokozott érzelmi életében, a túlzott önmarcangolás köz­ben megviselődő idegrendsze­rében érdemes keresni a baj gyökerét. Ha jól játszik, szo­rong, hogy legközelebb se adja alább. Ha rosszul, akkor azonmód gyászpántlikát köt és búskodik — az önmaga ál­tal felnagyított — kudarc fö­lött. Friss emlékeivel bajmo­­lódik, miközben rémképzelő­désekbe kergeti magát. Ám a dús, nyugtalan belső érzelmi élet velejárója a kiút keresé­se és a kutató személyiség önmagában is a rátalálás zá­loga. Somogyi Mátyás nem hagyott kétséget afelől, hogy rátalál önkifejezési eszkö­zeire és a megnyugvás egyet jelent majd az állandó jó formával. Mi mit művel élete keg­y idilli vés szabad órá­jában a Tököl—Csepel tá­vot napjában kétszer megjá­ró ifjú családapa? Egyebek között szakközépiskolába jár és figyelmét­­ esténként meg­osztja a házi feladat és kétesztendős lánya felügyele­te között. A labdarúgó és is­kolaév holt időszakaiban kő­műves édesapja irányításával építi, bővíti a „Somogyi-kú­riát". A malterkeverésben, a téglahordásban is emberül helytáll. Vasárnap délelőt­tönként a salakos tököli pá­lyán régi barátaival vív vérre menő kiskapus mérkő­zéseket. Kikapcsolódásként. Ahogyan gyerekkorában tet­te, amíg a többség rabló­­pandúrozott, csúzlizott vagy madártojást gyűjtött a fák hegyében. Somogyi Má­tás fiatalon eljutott arra a szintre, ahol nem puszta szórakozás többé a labdarúgás,­­ a kelleténél is komolyabban veszi külde­tését. De talán — mivel nem mohó egyéniség — meg sem fordul a fejében, hogy igé­nyeit bővebbre méretezze. Pedig teheti, mert fizikai és szellemi képességei alapján számára egyre hihetőbbé vá­lik a nemrég még hihetetlen. Török Péter NÉPSPORT 3 ! Mi történt a döntő fontosságú mérkőzés előtt? (Folytatás az 1. oldalról) jóval a szokott időben jelent­kezhessünk. Amikor e sorokat olvassák a rádió hajnali adá­sából sokan már ismerik a vá­logatott labdarúgó-mérkőzés eredményét. Az előzetes vára­kozások tehát magyarázattá öre­gednek. Jelentősen megnő az ígéretek súlya, nem érti az em­ber, hogyan lehetett számításon kívül hagyni azt, ami magától értetődő — utólag... Mégis hiba lenne éppen ezen a napon kihagyni a híradást, hiszen most tetőzik a csapaton belüli feszültség, erre a mér­kőzésre, a végső szó kimondá­sára készültek hónapokon ke­resztül nagyon becsületesen vá­logatottjaink. És joggal felté­telezhető, hogy odahaza is so­kan vannak, akik gondolatban most többször erre kalandoztak, találgatták, mit csinálunk, ho­gyan telnek az utolsó, selejte­ző előtti óráink? A rádió- és tévéközvetítését kiegészítendő, elmondom tehát a közvetlen felkészülés „kulisz­­szatitkait”. Késett a gép éjszaka, három óra körül járt, mire a játékosok ágyba kerültek, pedig konzu­lunk, Busa Árpád egy kollégá­jával mindent előkészített a re­pülőtéren és a szállodában. Rendkívül­­szolgálatkészek vol­tak a vendéglátók, nem kellett sorba állni az alapos útlevél- és vámvizsgálatnál. Igaz, nem is ment volna ez könnyen, mert enyhén szólva szédelegtünk a szokatlanul hideg — hat fokos! — és oxigénszegény levegőben. A játékosok szerdán helyi idő szerint 11 órakor reggeliztek, öt órakor még ettek valamit, de az egész napot pihenéssel töl­tötték. Az ellenfél feltűnően higgadt A hazaiak is befejezték az előkészületekeit. Szerda dél­előtt egy filmet néztek meg szállodájuk vetítőtermében és a családtagjaikat fogadhatták a játékosok figyelemterelőnek. A bolíviai labdarúgókra rá sem lehet ismerni. A Budapes­ten arcukat eltakarók, nevüket letagadó­, szívélyesen köszöntek, majd megbízott vezetőjük, Isaac Alvarez egy hívó szóra késze­­ állt a válaszadásra.­­ A tragikus eredménnyel zárult budapesti mérkőzésért nagy árat fizettek labdarúgó szövetségünk vezetői. Talán ma­guk is tudják, hogy ellenszö­vetség alakult és most folyik a harc az elismerésért. A ve­zetők alig beszélnek egymás­sal ... Nem szerencsés ez a helyzet, elkerülhetetlenül meg­osztják a csapatot is a viszá­lyukkal ... — Tudom, hogy a hangulat túlfeszítésében mi is közremű­ködtünk Vir­oával (Alvarez Bu­dapesten másodedző volt ) (A szerk.), de úgy gondoltuk, fel­dobjuk ezzel a csapatot. Nem számítottunk még döntetlenre sem az első mérkőzésen, de egy biztos, behozható vereségre, azt hiszem, képesek lettünk volna, ha nem annyira passzív a játé­kunk! Én is részt vettem a tak­tika kiddogozásában, így nyu­godtan beszélhetek róla. Lebe­csültük a magyarok támadójá­tékát és csak a szünetben állí­tottuk át a mieinket bátrabb játékra, de akkor már késő volt. — A 6-0 behozására ép ész­szel nem lehet gondolni, de mi mégis megkíséreljük! Ha az el­ső félidőben sikerülne berúgni a fejét a magyar kapuba, esé­lyesekké válnánk, mert a má­sodik félidőben La Pazban még mindig és mindenkinél mi bír­tuk sokkal jobban. — Csak támadásra, minél he­vesebb támadójátékra kell gon­­gondolnunk! Ha sikerülne har­madik mérkőzést kiharcolnunk, az világraszóló­ siker lenne. Ha nem, néhány játékosunknak ez lesz az utolsó válogatottsága. A mieink , ahogy szokták Baráti Lajos nem tőlem érte­sült Alvarez tervéről: már be­szélgetésünk előtt leírta a bolí­viaiak várható taktikáját. És eb­ben nincs semmi különös. Volt már ő is hasonlóan nehéz hely­zetben, tudja, hogy ilyenkor csak a lerohanásban lehet bízni. Ab­ban, hogy talán meg lehet lepni az ellenfelet, fel lehet idegesí­teni, zavarba hozni és akkor hátha!... Válaszként lehetne erre a tak­tikára biztonságos játékkal vá­laszolni. Élő falat vonni a kapu elé, megtiltani, hogy a középpá­lyások az első félidőben át­lépjék a pálya felezővonalát, és aztán a szünetben felmérni, bír­­ja-e­ a hazai gárda? Elvégre kö­zöttük is vannak vidékiek, akik majdnem úgy kínlódnak a ma­gaslati levegőn, mint mi. — 6-0 birtokában sok minden­nel kísérletezhetnénk, de nem szívesen adom fel a megszokott játékunkat — mondta a kapi­tány. — Nagy küzdelmet várok, mert tapasztalatból tudom, hogy a dél-amerikai játékosokra saját pályán nem lehet ráismerni, de annak a taktikának, amely se­gítségével idáig eljutottunk, jó­nak kell lennie erre az utolsó ki­lencven percre is! — Tehát hátul szoros ember­fogás ... — Hátul is, a középpályán is! Számítok arra, hogy néhány he­lyen megváltoztatják a Budapes­ten szerepelt csapatot. Az Ara­­gones—Angulo—Romero sor a csapat ereje. Különösen a jól cselező, lendületes Romerára kell nagyon ügyelnie Halásznak. És ha hozzánk kerül a labda, tör­jön mindenki előre. Gólt, gólo­kat kell rúgnunk. Ez a legjobb ellenszer az ellenfél harci ked­vének lelohasztására! A nem­zetközi tekintély szempontjából nem mindegy, milyen ered­ménnyel lépjük át a tizenhatok küszöbét. Azt szeretném, hogy a véghajrá látványos lenne, ne csak udvariasságból csattanjon fel a taps! — Lehet, hogy játszik Morá­lét is? — Én is hallottam róla. Ügyes, erőszakos labdarúgó, jól ismer­jük őt is, a többit is, akikkel Alvarez operálhat, mert a két mérkőzésre csak húsz játékost neveztek, nincs tehát nagy vál­toztatási lehetőségük. A magasság nagyon komoly ellenfél Annak idején minket úgy ne­veltek a kosárlabda-válogatott­ban, hogy a kedvezőtlen körül­ményekre hivatkozás a mellé­beszélés. Nem is írtam le soha életemben, hogy csúszott a pá­lya, a megszokottnál rugalma­sabb volt a labda, vagy hogy a játékvezető a másik csapatnak kedvezett. Ha most odajön hoz­zám valamelyik játékos és meg­kérdi: fáj-e a fejem, tudtam-e aludni, és ha lehajolok, szédü­lök-e, akkor is mellébeszélek. Hogy az elején volt valami, de most már sokkal jobban érzem magam. Pedig ilyen helyzetben még életemben nem voltam, hi­szen el sem tudtam képzelni, hogy háromezerhatszáz méteren ilyen sok baja lehet az ember­nek. Egy percet sem tudtunk alud­ni Novotny Zolival, az ágyban ülve kapkodtunk levegő után, s hiába szedtünk be minden or­vosságot, amit perui barátaink becsomagoltak, egyre kínzóbb fejfájás kezdett gyötörni ben­nünket. A bokánk megdagadt, az utcán meghajolva, óvatosan csoszogunk, mert annyira labilis az egyensúlyhelyzetünk. Az előttünk itt járt különbö­ző küldöttségeknek hasonló ta­pasztalatuk volt. Egy-egy de­legációval orvos is jött, kórházi kezelésre is sor került­. Persze, van, aki jobban, van, aki kevésbé bírja. És joggal fel­tételezhető, hogy a kifogástala­nul kondicionált, itt is állandó orvosi ellenőrzés alatt álló fia­tal sportolók az előbbiek közé sorolhatók. De ez a magasság számukra is cudar dolog, és itt futballozni hihetetlenül nehéz lesz! Argentína’78

Next