Népsport, 1977. december (33. évfolyam, 285-310. szám)
1977-12-01 / 285. szám
I BERZI: „Nagyszerű sportcsemege lesz!” . Az MLSZ Intéző Bizottságának tagja, a SZOT sportosztályának vezetője Berzi Sándor ezt mondta: „ Itt az újabb bizonyítási lehetőség, de nemcsak a mi számunkra, hanem a szovjet válogatottnak is. Ez egyben azt jelenti, hogy nagyszerű sportcsemege szemtanúi lehetnek a magyar és a szovjet szurkolók. E két együttes közül kerül ki minden bizonnyal a csoport győztese. A mi szemszögünkből a beosztást nem tartom rossznak, hiszen ha a VB-selejtezőből tovább tudtunk jutni, akkor ezt most megismételhetjük. SALGA: „Megismétlődik a magyar—szovjet párharc" Salga Lajos, az MLSZ titká-Kl: — Nincs könnyű ellenfél, tehát nincs könnyű csoport sem! A Szovjetunió ismét a nagy rivális, a legerősebb ellenfél. Újra magyar—szovjet párharc lesz a továbbjutásért, bár a görögökkel és az egyre jobban fejlődő finnekkel is számolni kell. A VB-selejtezők előtt sokan nem adtak esélyt válogatottunknak, mégis továbbjutott. Miért ne ismételhetnénk meg most is?! Bízom a csoportgyőzelemben! KESZTHELYI: „Tudjuk, mire képesek" Keszthelyi Mihály az MLSZ edzőbizottságának vezetője: „ Nagy előnynek tartom, hogy nem ismeretlenek az ellenfelek, tudjuk, hogy mire képesek a szovjetek, a görögök. A finnekről kevés hírünk van, de ők aligha játszanak majd jelentős szerepet. Az az érzésem, hogy a görögök is kisebb szerephez jutnak, mint a VB-selejtezőben__Tehát: szovjetmagyar csoportdöntő lesz. SZÁGER: „Mi vagyunk az esélyesebbek" Száger György, az MLSZ edzőbizottságának titkára: — Erre a csoportbeosztásra nem számítottam, de azt hiszem, a Szovjetunióban és Görögországban sem... Ritka, hogy egymás után ugyanazok a csapatok kerülnek egy csoportba. Most mégis ez történt, hiszen a finnek csak a „ráadást" jelentik. Szerintem továbbjutunk, mi vagyunk az esélyesebbek! MÉSZÖLY: „Az erőnlétnek nagy szerepe lesz" Mészöly Kálmán, a Békéscsabai Előre Spartacus edzője: „ Nagy harc lesz. Szerencse, hogy ellenfeleinket ismerjük. Biztos vagyok abban, hogy a szovjet és a magyar válogatott között dől el a csoportelsőség És a mi javunkra! Persze, ehhez nem elég az, hogy Budapesten győzzünk, a Szovjetunióban is pontot kell szerezni, akárcsak Görögországban és Finnországban A görögök és a finnek ellen kettőt-kettőt szerezhetünk idegenben is. A Nemzetek Kupájában és az Európabajnokság keretében négy alkalommal játszottam a szovjet válogatott ellen, mindig az XXXIII. 285. ♦ 1977. december 1 LABDARÚGÁS Az EB-sorsolás visszhangjá A jó VB-szereplés újabb reményeket ébreszt Az élet néha ismétli önmagát ! A világbajnokság selejtező csoportjában a Szovjetunió és Görögország válogatottja volt a magyar együttes ellenfele, s most, az Európabajnokság csoportmérkőzésein is e két csapattal kerültünk egy csoportba. A negyedik Finnország válogatottja. A csoportgyőztes jut majd az EB legjobb nyolc válogatottja közé. A sorsolás után sportvezetőket, edzőket, klubelnököket, volt válogatott játékosokat kérdeztünk meg, mit szólnak a csoportbeosztáshoz, hogyan látják az esélyeket? Íme, a válaszok a teljesség igénye nélkül, erőnlét döntötte el a továbbjutást. Szerintem most is ez lesz a döntő. BOZSIK: „Görögországban dől el..." Bozsik József, a volt százszoros válogatott: „ Nehéz csoport, nem várt ellenfelekkel. A VB-selejtező előtt is bíztam játékosainkban, most is reménykedem, s bízom bennük. Döntőnek tartom azt, hogy megszerezzük-e Görögországban a két pontot. Ha ez sikerül, miénk lesz a csoportgyőzelem, hiszen itthon két vállra fektetjük a Szovjetuniót, s ebben az esetben ellenük idegenben veszíthetünk is ... A finnek ellen négy pontot szerezhetünk. A lényeg tehát: Athén. MÜLLER: „Mi vagyunk a jobbak" Müller Sándor, a Vasas bajnokcsapatának kapitánya: — A Szovjetuniót biztosan fűti a visszavágás. Ha nem fűtené őket, akkor is ez a válogatott lenne a legnehezebb akadály, így kétszeresen az lesz! Érzésem szerint mi jobbak vagyunk és ismét továbbjutunk. LOSONCZY: „Erős csoport, de..." — Losonczy Flórián, a Csepel technikai vezetője: — A sorsolásnál az élet megismételte önmagát, miért ne ismételhetné meg a továbbjutásnál is? A csapatok most visszavághatnak, s ez azt jelenti, hogy többesélyes a csoport. Én mégis a mieink mellett teszem le a voksot. NYILASI: „Nagy csaták várnak ránk!" Nyilasi Tibor, az FTC válogatott játékosa: — Ha a finnek nem lennének, azt hinném, hogy csaknem két évvel fiatalabb vagyok, s most kezdődik a VB-selejtező ... De hát ez nem az, hanem már az Európa-bajnokság legjobb nyolc csapata közé jutásért kell játszanunk. A Szovjetunióval és Görögországgal nehéz mérkőzéseket játszottunk, s most ismét nagy csaták várnak ránk! Lépéselőnyben vagyunk. KÖVES: „Ott leszünk Itáliában" Köves Imre, az Újpesti Dózsa technikai vezetője: — Arra számítok hogy kétszer megverjük a görögöket, egyszer a Szovjetuniót, és ez elég is a továbbjutáshoz" A finnekkel komolyan nem számolok, hiszen őket megverik a szovjetek és mi is. Az az érzésem, hogy ott leszünk a nyolcas döntőben, Itáliában. HARDY: „A legjobb nyolc között teszítek" Harót János, az FTC ügyvezető elnöke: — Atlétikai hasonlattal élve: aki egyszer átugrotta a két métert, annak még egyszer — sőt többször is — túl kell jutnia ezen a magasságon... Mi már a VB-selejtezőn „átugrottuk”, miért ne ugranánk most is át? Ha a magyar labdarúgás továbbra is azon az úton jár, amelyen az utóbbi években, akkor a legjobb nyolc között leszünk! / A MI JÁTÉKOSUNK A tököli tuséi* Csak egy név és más semmi, de * ez a név önmagában is sokat sejtető legyen. Mindössze ennyi volt kérésünk lényegeveleje. Az első osztályú labdarúgócsapatok vezetőinek szavazataiból 18 nevet tartalmazó lista áll össze. Sorozatunkban azt a 18 futballistát léptetjük elő főszereplővé, aki magánéletével, felfogásával és hosszú távon mutatott teljesítményével kiérdemelte a megkülönböztetett figyelmet. Ne maradjon ti- tok a nagyközönség előtt sem az, ami klubjaikon belül köztudomású, hogy valamennyi példakép — vagy, ahogy a vezetők mondják — a mi játékosunk. A spiáión ✓ visszhangzó földlUU kurjong ásásaiból ítélve jó torkú fiúnak hittük. Véltük, hogy az asztalnál, ültőhelyében sincs híján a szónak. Eszmecserénkből azután kiviláglott, hogy amint csökken a pulzusszáma és kisimulnak idegei, mondókája is fogyatkozik. Pedig Somogyi Mátyás mondanivalója nem untatná az olvasót, hiszen a csepelieken és a szűkebb hazájabeli tökölieken kívül egy kezén megszámlálhatná ismerőseit. A statisztikák kedvelői kiböngészhetik, hogy nemrégiben ünnepelte 23. születésnapját és 90 NB I-es bajnoki szereplést mondhat magáénak. A neve után szerénykedő „sn" (saját nevelés) is árulkodik. A választott klub mellett kitartó, az egy helyütt nevelődött törzsgárda,asok fokról fokra hágó, javarészt szokványos életútjáról. Az ínségben is hűséges csepeli szurkolók kiegészíthetik a töredékes portrét. Hozzátehetik, hogy könyed léptű, gyors mozgású. Érthető, mert mindössze 67 kilós terhet hordoznak lábai. A csekély súlya ellenére izmos felépítésű labdarúgóra a „váradis” lövőerő a legjellemzőbb. Rúgásai nyomán megnyökkenve kel távoli légi útra a bőrgolyó és nagy rontást visz végbe a sorfalban, kapufában, hálóban, mikor mit talál. Szabadrúgásaikor megbolydulnak, a kapu mögött lesben álló fotósok. Bombagólt remélnek lencsevégre kapni és sokszor nem csalatkoznak. A technikás tököli tüzér, a csepeli Somogyi Mátyás sosem szolgáltatott okot arra, hogy az orrára koppintsanak, rápirítsanak. Bortermelő vidéken él, de még egyszer sem látták borközi állapotban. Sok a barátja, de a kancsával nem került komaságba. Erőállapota mindig jó, s ez is közrejátszik abban, hogy a sérülések elkerülik. „Toldozott-foldozott” állapotban még sosem lépett pályára. Daniferrt erőviszonyokat AdegSal, feledve áhítja a győzelmet. A lehetőségeken túli kívánalmakat támaszt önmagával és társaival szemben. És itt erényei némiképp visszájukra fordulnak. Ugyanis a magánérintkezésben higgadt fiatalember a kezdőrúgáskor átlényegül — nem előnyére. Másfél órán át magas hőfokon égve szinte beleszabadul a játékba. Áradó bőbeszédűséggel irányít, buzdít, korhol. S bár a focisták a gyepen ritkán fuvoláznak mézédes hangon, könyörtelen bírálatáról örömmel lemondanának társai. Somogyinak és a méltató cikknek sem válik kárára, hogy a dicsérő jelzők közé egy apró elmarasztalás is befurakodott. Hitelesebb a példakép, ha nincs átkenve a makulátlanság émelygős mázával. Annál is inkább, mert Mátyás követendő példaként, szigorral szemléli önmagát is. Szóbeli önéletrajzában hiányosságait, kételyeit sorakoztatja egymás mellé. Tudja, hogy rendszerint balra cselez, így veszedelmes jobb lábától vesz el lövési lehetőséget. Pedig az ő rúgótechnikájával mérkőzésenként legalább tízszer érdemes megpróbálkozni nagy távolságról is. Sokat kesereg formaingadozása miatt. Kifogástalan életmódja és töretlen harckészsége fényében rejtélyes, miért gyengélkedik szombaton a szerdán még mezőny legjobba volt labdarúgó. Talán felfokozott érzelmi életében, a túlzott önmarcangolás közben megviselődő idegrendszerében érdemes keresni a baj gyökerét. Ha jól játszik, szorong, hogy legközelebb se adja alább. Ha rosszul, akkor azonmód gyászpántlikát köt és búskodik — az önmaga által felnagyított — kudarc fölött. Friss emlékeivel bajmolódik, miközben rémképzelődésekbe kergeti magát. Ám a dús, nyugtalan belső érzelmi élet velejárója a kiút keresése és a kutató személyiség önmagában is a rátalálás záloga. Somogyi Mátyás nem hagyott kétséget afelől, hogy rátalál önkifejezési eszközeire és a megnyugvás egyet jelent majd az állandó jó formával. Mi mit művel élete kegy idilli vés szabad órájában a Tököl—Csepel távot napjában kétszer megjáró ifjú családapa? Egyebek között szakközépiskolába jár és figyelmét esténként megosztja a házi feladat és kétesztendős lánya felügyelete között. A labdarúgó és iskolaév holt időszakaiban kőműves édesapja irányításával építi, bővíti a „Somogyi-kúriát". A malterkeverésben, a téglahordásban is emberül helytáll. Vasárnap délelőttönként a salakos tököli pályán régi barátaival vív vérre menő kiskapus mérkőzéseket. Kikapcsolódásként. Ahogyan gyerekkorában tette, amíg a többség rablópandúrozott, csúzlizott vagy madártojást gyűjtött a fák hegyében. Somogyi Mátás fiatalon eljutott arra a szintre, ahol nem puszta szórakozás többé a labdarúgás, a kelleténél is komolyabban veszi küldetését. De talán — mivel nem mohó egyéniség — meg sem fordul a fejében, hogy igényeit bővebbre méretezze. Pedig teheti, mert fizikai és szellemi képességei alapján számára egyre hihetőbbé válik a nemrég még hihetetlen. Török Péter NÉPSPORT 3 ! Mi történt a döntő fontosságú mérkőzés előtt? (Folytatás az 1. oldalról) jóval a szokott időben jelentkezhessünk. Amikor e sorokat olvassák a rádió hajnali adásából sokan már ismerik a válogatott labdarúgó-mérkőzés eredményét. Az előzetes várakozások tehát magyarázattá öregednek. Jelentősen megnő az ígéretek súlya, nem érti az ember, hogyan lehetett számításon kívül hagyni azt, ami magától értetődő — utólag... Mégis hiba lenne éppen ezen a napon kihagyni a híradást, hiszen most tetőzik a csapaton belüli feszültség, erre a mérkőzésre, a végső szó kimondására készültek hónapokon keresztül nagyon becsületesen válogatottjaink. És joggal feltételezhető, hogy odahaza is sokan vannak, akik gondolatban most többször erre kalandoztak, találgatták, mit csinálunk, hogyan telnek az utolsó, selejtező előtti óráink? A rádió- és tévéközvetítését kiegészítendő, elmondom tehát a közvetlen felkészülés „kuliszszatitkait”. Késett a gép éjszaka, három óra körül járt, mire a játékosok ágyba kerültek, pedig konzulunk, Busa Árpád egy kollégájával mindent előkészített a repülőtéren és a szállodában. Rendkívülszolgálatkészek voltak a vendéglátók, nem kellett sorba állni az alapos útlevél- és vámvizsgálatnál. Igaz, nem is ment volna ez könnyen, mert enyhén szólva szédelegtünk a szokatlanul hideg — hat fokos! — és oxigénszegény levegőben. A játékosok szerdán helyi idő szerint 11 órakor reggeliztek, öt órakor még ettek valamit, de az egész napot pihenéssel töltötték. Az ellenfél feltűnően higgadt A hazaiak is befejezték az előkészületekeit. Szerda délelőtt egy filmet néztek meg szállodájuk vetítőtermében és a családtagjaikat fogadhatták a játékosok figyelemterelőnek. A bolíviai labdarúgókra rá sem lehet ismerni. A Budapesten arcukat eltakarók, nevüket letagadó, szívélyesen köszöntek, majd megbízott vezetőjük, Isaac Alvarez egy hívó szóra késze állt a válaszadásra. A tragikus eredménnyel zárult budapesti mérkőzésért nagy árat fizettek labdarúgó szövetségünk vezetői. Talán maguk is tudják, hogy ellenszövetség alakult és most folyik a harc az elismerésért. A vezetők alig beszélnek egymással ... Nem szerencsés ez a helyzet, elkerülhetetlenül megosztják a csapatot is a viszályukkal ... — Tudom, hogy a hangulat túlfeszítésében mi is közreműködtünk Viroával (Alvarez Budapesten másodedző volt ) (A szerk.), de úgy gondoltuk, feldobjuk ezzel a csapatot. Nem számítottunk még döntetlenre sem az első mérkőzésen, de egy biztos, behozható vereségre, azt hiszem, képesek lettünk volna, ha nem annyira passzív a játékunk! Én is részt vettem a taktika kiddogozásában, így nyugodtan beszélhetek róla. Lebecsültük a magyarok támadójátékát és csak a szünetben állítottuk át a mieinket bátrabb játékra, de akkor már késő volt. — A 6-0 behozására ép észszel nem lehet gondolni, de mi mégis megkíséreljük! Ha az első félidőben sikerülne berúgni a fejét a magyar kapuba, esélyesekké válnánk, mert a második félidőben La Pazban még mindig és mindenkinél mi bírtuk sokkal jobban. — Csak támadásra, minél hevesebb támadójátékra kell gongondolnunk! Ha sikerülne harmadik mérkőzést kiharcolnunk, az világraszóló siker lenne. Ha nem, néhány játékosunknak ez lesz az utolsó válogatottsága. A mieink , ahogy szokták Baráti Lajos nem tőlem értesült Alvarez tervéről: már beszélgetésünk előtt leírta a bolíviaiak várható taktikáját. És ebben nincs semmi különös. Volt már ő is hasonlóan nehéz helyzetben, tudja, hogy ilyenkor csak a lerohanásban lehet bízni. Abban, hogy talán meg lehet lepni az ellenfelet, fel lehet idegesíteni, zavarba hozni és akkor hátha!... Válaszként lehetne erre a taktikára biztonságos játékkal válaszolni. Élő falat vonni a kapu elé, megtiltani, hogy a középpályások az első félidőben átlépjék a pálya felezővonalát, és aztán a szünetben felmérni, bírja-e a hazai gárda? Elvégre közöttük is vannak vidékiek, akik majdnem úgy kínlódnak a magaslati levegőn, mint mi. — 6-0 birtokában sok mindennel kísérletezhetnénk, de nem szívesen adom fel a megszokott játékunkat — mondta a kapitány. — Nagy küzdelmet várok, mert tapasztalatból tudom, hogy a dél-amerikai játékosokra saját pályán nem lehet ráismerni, de annak a taktikának, amely segítségével idáig eljutottunk, jónak kell lennie erre az utolsó kilencven percre is! — Tehát hátul szoros emberfogás ... — Hátul is, a középpályán is! Számítok arra, hogy néhány helyen megváltoztatják a Budapesten szerepelt csapatot. Az Aragones—Angulo—Romero sor a csapat ereje. Különösen a jól cselező, lendületes Romerára kell nagyon ügyelnie Halásznak. És ha hozzánk kerül a labda, törjön mindenki előre. Gólt, gólokat kell rúgnunk. Ez a legjobb ellenszer az ellenfél harci kedvének lelohasztására! A nemzetközi tekintély szempontjából nem mindegy, milyen eredménnyel lépjük át a tizenhatok küszöbét. Azt szeretném, hogy a véghajrá látványos lenne, ne csak udvariasságból csattanjon fel a taps! — Lehet, hogy játszik Morálét is? — Én is hallottam róla. Ügyes, erőszakos labdarúgó, jól ismerjük őt is, a többit is, akikkel Alvarez operálhat, mert a két mérkőzésre csak húsz játékost neveztek, nincs tehát nagy változtatási lehetőségük. A magasság nagyon komoly ellenfél Annak idején minket úgy neveltek a kosárlabda-válogatottban, hogy a kedvezőtlen körülményekre hivatkozás a mellébeszélés. Nem is írtam le soha életemben, hogy csúszott a pálya, a megszokottnál rugalmasabb volt a labda, vagy hogy a játékvezető a másik csapatnak kedvezett. Ha most odajön hozzám valamelyik játékos és megkérdi: fáj-e a fejem, tudtam-e aludni, és ha lehajolok, szédülök-e, akkor is mellébeszélek. Hogy az elején volt valami, de most már sokkal jobban érzem magam. Pedig ilyen helyzetben még életemben nem voltam, hiszen el sem tudtam képzelni, hogy háromezerhatszáz méteren ilyen sok baja lehet az embernek. Egy percet sem tudtunk aludni Novotny Zolival, az ágyban ülve kapkodtunk levegő után, s hiába szedtünk be minden orvosságot, amit perui barátaink becsomagoltak, egyre kínzóbb fejfájás kezdett gyötörni bennünket. A bokánk megdagadt, az utcán meghajolva, óvatosan csoszogunk, mert annyira labilis az egyensúlyhelyzetünk. Az előttünk itt járt különböző küldöttségeknek hasonló tapasztalatuk volt. Egy-egy delegációval orvos is jött, kórházi kezelésre is sor került. Persze, van, aki jobban, van, aki kevésbé bírja. És joggal feltételezhető, hogy a kifogástalanul kondicionált, itt is állandó orvosi ellenőrzés alatt álló fiatal sportolók az előbbiek közé sorolhatók. De ez a magasság számukra is cudar dolog, és itt futballozni hihetetlenül nehéz lesz! Argentína’78