Népsport, 1979. május (35. évfolyam, 102-127. szám)

1979-05-02 / 102. szám

XXXV. 102. 4 1979. május 2. LABDARÚGÁS Tavaszi rejtélyek, furcsaságok ! Lehangolóbbnál lehangolóbb események és különbö­ző tapasztalatok oly nagy számban jelentkeztek eb­ben a bajnoki esztendőben az NB II szinte elmarad­hatatlan kísérőzenéjeként, hogy már-már azt hittük, a rosszabb nem jöhet, kimerült a kellemetlen meglep­­ petések tárháza! A második vonal mezőnye — és azon belül ezúttal a Középcsoport — a legutóbbi fordulóban aztán rácáfolt minden várakozásra, olyasmit mutatott be, amit még egyetlen egyszer sem az 1978 őszi bajnoki rajt óta ... A Középcsoportban vasárnap lejátszott kilenc mér­kőzésen 10 (!) gól esett összesen — ebből is négy a SZEOL AK—BKV Előre mérkőzésen ... A pályára lépett 18 együttes közül 11 bizonyult gólképtelennek! Nagyon ne­héz megfelelő jelzőt találni erre. Talán az a leghelyesebb — és a valósághoz leginkább közelítő —, ha így fogalma­zunk: megdöbbentően­ gyenge az a támadójáték, amit az NB II-ben a csapatok hétről hétre bemutatnak. A hajrá közeledtével mindinkább előtérbe kerül a gól, a gólok, az állandó eredményesség fontossága, hiszen null találattal a legszerencsésebb esetben is csupán egy ponthoz juthat a csapat. Csakhogy ez a bizonyos — sokszor, bizony hajszá­lon múló — pont nagyon sok együttes számára már édeskevés céljainak megvalósításához ... Nagyon nehezen elképzelhető például, hogy miként akar ősztől is NB II-es csapat ma­radni az a Ganz-MÁVAG, amely tavasszal lejátszott 13 mér­kőzésének 1080 perce alatt írd és mondd 7 (!) gólra volt csak képes. De ugyanezt a kérdést felteheti bárki a ta­vasszal alig 8—8 szerzett góllal szerénykedő Dunakeszi­­nakeszinek és Dunaújvárosi Építőknek is. . . A közönség most már egyértelműnek mondható elpártolását a csoport küzdelmeitől ez a kritikán aluli csatárjáték magyarázza, hiszen ki kíváncsi olyan mérkőzések sorozatára, amelyeken gól szinte csak véletlenül esik? .. . Ráadásul téved, aki azt hiszi, hogy a vészes gólképtelenség a csoport szerényebb felkészültségű csapataira jellemző csupán. A középcso­portban manapság már azok az együttesek sem­­ rezegte­­tik meg sűrűn ellenfeleik hálóját, amelyek az élcsoport tagjai, és amelyek közül a Volán ősztől feltehetően már az élvonalban kell, hogy helytálljon .. . .aflHash. Apropó, Volán. . . Most már feltétlenül szót érde- V® demel az a látványosnak nevezhető hanyatlás,­­m, amely a csapat tavaszi teljesítményének fő jellem­­zője. A Czabán Samu tériek úgy kezdték a tava­­szi idényt, hogy hat pont előnyük birtokában szin-­­ te „formalitásnak” tűnt a még előttük álló 18 mér- ” kőzés. Vasárnap viszont már három pontra csök­kent az előnyük a Szegedi Dózsával szemben, amely most sajnálhatja csak igazán, hogy nyilvánosan tudatta minden­kivel álláspontját: nem célja az NB I-be jutás!... A for­dulóról fordulóra egyre gyengébben játszó Volán SC meg­szorítása, vagy esetleges megelőzése most egyáltalán nem lenne megoldhatatlan feladat egyetlen, feltörekvő, a szür­keségnél többre vágyó, az NB I-es szereplést vállalni tudó együttes számára sem . .. így viszont a Volán élvezi a tár­sai által teremtett kényelmes helyzet minden előnyét, s még alig ötvenszázalékos (!) tavaszi összteljesítményt is megengedhet magának. Nem lehet azonban eleget hangoz­tatni: a most „végigsétálgatott”, elkönnyelműsködött mér­kőzések káros hatása akkor üthet majd vissza a legfáj­dalmasabban, amikor a csapatnak már valóban égető szüksége, lenne minden bajnoki pontra, amikor már har­colna, küzdene, verekedne minden kis sikeréért... A Vo­lán — társai önkéntes visszalépése miatt joggal — már huzamosabb ideje az élvonalban érzi magát, s játékosai úgy gondolják, elegendő lesz majd, ha az NB I-es rajtra „hozzák” magukat. Elfeledkeznek arról a régi igazságról, hogy, aki a középiskolát kettessel végzi el, de valami cso­da folytán mégis felvételt nyer az egyetemre, az ott sem válik varázsütésre eminens tanulóvá, s minden valószínű­ség szerint vizsgaismétlésekre, állandó bukdácsolásokra kényszerül majd. A Volán SC tavasza — függetlenül a még hátralevő mérkőzésektől — már nem lehet olyan, amely megfelelő előkészítést jelenthet a várható nagy fel­adathoz. Semmivé vált a csapat ősszel még kifejezetten jó­nak minősíthető támadójátéka. 11 mérkőzésen szerzett 15 gólja önmagáért beszél, miként az is, hogy a csapat szí­neiben utolsó lehetőséget kapott Juhász Péter hetek óta újra hiányzik az összeállításból . A még mindig őrzött első helyezés ellenére, van tehát gond bőven a Volán SC háza táján. Vasárnap például az a Dunaújvárosi Építők vitt haza pontot a közlekedésiek otthonából, amely a kiesés ellen küzd, s igazán nem ne­vezhető idegenben gyakorta pontot szerző csapatnak... A kínos pontvesztést 500 szurkoló látta. Az első tavaszi for­dulóban még 4000-en voltak kíváncsiak a Volán mérkőzésére . .. A Kaposvárott ugyan háromezren néztek végig egy ha­sonlóan fájdalmas pontvesztést, elkeseredésük azon­ban, ha lehet, még nagyobb volt, mint a rákospalo­taiaké ... Ennek a hangulatnak az NB 11-ben meg-■ hetesen szokatlan — és feltétlenül elítélendő! — meg­nyilvánulása volt, hogy a mérkőzés befejezése után a nézők máglyákban égették a Kaposvári Rákóczi zöld­fehér zászlóit, s a felszálló füst egy kicsit a csapat NB I-es terveit is illusztrálta... Szó, ami szó: a Rákóczi most már nem nagyon remény­kedhet abban, hogy négypontos hátrányát ledolgozva, a bajnokság zárásig behozza, sőt maga mögé utasítja a Pécsi VSK-t. Hiszen míg az újonc pécsiek bravúros győri győzelmükkel közel kerültek a „naphoz”, addig a somogyi gárdára alaposan ráborult az alkonyat, s a jelek szerint már csak azért lesz számukra emlékezetes ez a bajnoki esztendő, mert minden valószí­nűség szerint olyan rekordot állítanak fel, amelyhez ha­sonlót még egyetlen csapatnak sem sikerült a magyar lab­darúgás történetében! A Kaposvári Rákóczi ugyanis min­den bizonnyal a „döntetlenek örökös bajnoka” címmel zár­ja a bajnoki esztendőt! Az eddig lejátszott mérkőzéseinek 52 százaléka (!) — 31 találkozóból 17 — végződött döntet­lenül! Amilyen sokat jelentettek ezek a biztos, mondhat­ni menetrendszerű egy pontok a zöld-fehéreknek idegen­ben, legalább annyira hátráltatták őket a bajnoki címért folyó harcban, amikor hazai pályán „jöttek” a döntetle­nek sorozatban. Mint például a vasárnapi pontvesztés, hi­szen a sereghajtó Honvéd Rákóczi SE rabolt pontot a ka­posvári stadionból ... Ráadásul nem is akármilyen körül­mények között! Az történt, hogy 1-1-es állásnál, az első félidő befejezése előtt néhány perccel, a vendégek kapu­sa, Janiga megsérült, s helyére a cserekapus, Horváth állt. Ebben még nincs semmi különös, de mindjárt érdekessé, izgalmassá, szokatlanná válik a történet, ha elmondjuk: Horváth néhány héttel ezelőtt még a Kaposvári Rákóczi játékosaként küzdött társaival együtt a feljutásért... Szinte nem is akadt néző a lelátón, akinek ne jutott vol­na eszébe: Horváth majd „megsegíti” egykori — pilla­natnyilag teljesen gólképtelennek látszó — játékostársait. És mi történt: a fiatal kapus 45 perc alatt bravúrt bra­vúrra halmozott, gólnak látszó lövéseket, fejeseket tett ár­talmatlanná, a mezőny legjobbjának bizonyult! Jelenlegi csapatát értékes ponthoz segítette az osztályozóért vívott harcban, volt együttesét pedig talán véglegesen elütötte a feljutás lehetőségétől! A jövő esztendőben is odaítélik majd a Fair Play-dí­­jakat... L. T. K. Támadni és győzni! Amikor kedden délelőtt válogatottjaink a Hévízi úton kikászálódtak az autóbusz­ból, úgy ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna. Érthető, hogy a játéko­sok nem voltak valami rózsás hangulat­ban. Hétfőn két edzést tartottak, nem is akármilyen megterheléssel, s ez a dél­előtti arra volt hivatva, hogy felfrissítse a játékosokat. És ehhez az eső nem volt a legjobb „kísérő zene”. Martos Győző nem vetkőzött neki. Ke­seregve mondta, hogy a legutóbbi edzésen megrándult a lába. A szövetségi kapitány így szerdán nem is ültetheti őt a kispadra. Amíg Botár dr. vizsgált, szót váltottunk néhány játékossal. Kiderült, hogy a görö­gök elleni mérkőzést mindenki bizakodva várja. „Ha kell, kifutom a lelkem is..." is Kovács Béla ifjúsági válogatottként már akkor sokszor magára öltötte a címeres mezt, amikor a Mákvölgyi Bányászban ját­szott. Aztán nyolc évvel ezelőtt átigazolt az MTK-ba, azóta gyakran játszott az A- és a B-válogatottban, de az A-csapatig csak most, 27 éves korában jutott el. Úgy készül a bemutatkozásra, hogy nem látszik rajta különösebb szorongás, annál inkább valami nagy-nagy akarat, elszántság. — Nagyon nhéz volt eljutni idáig. És ebben nemcsak az játszott közre, hogy a formám némelykor ingadozott, hanem az is: az MTK-ban nehéz volt kitűnni, hi­szen éveken át a középmezőnyben szere­peltünk, csak tavaly — már MTK-VM- ként — volt egy jó időszakunk. Nem tar­tom magam sokra, de azt hiszem elmond­hatom: rendelkezem olyan erényekkel, amelyeket a mai futball megkövetel: har­cosság, munkabírás, keménység, szerelő­készség, szív! Nem tudom, hogyan megy majd a játék a görögök ellen, de az biz­tos: ha kell, kifutom a lelkem is, az ösz­­szerogyásig fogok dacolni! Katzirz Béla is azon magyar játéko­sok közé tartozik, akik derűlátással­­te­kintenek a mérkőzés elé. Nagyon bízik ab­ban, hogy az 1-1-ért sikerül visszavágni. A játék­vezető az angol Bartley John Homewood lesz, aki 1948-ban, 16 éves korában, vizsgázott! 1971 óta tagja a FIFA-keretnek. 1975-ben az UEFA- tornán ő vezette a Magyarország- Olaszország (2-0) mérkőzést. Civilben fejlesztési mérnök. Igaz, Béla annak idején Szalonikiben is reménykedett a mérkőzés előtt... — Valóban, olyannyira, hogy Szaloniki­ben még a félidőben is fogadtam volna, nem kapunk ki! Aztán kihagytuk a hely­zeteket, a görögök átvették az irányítást, mi pedig hátul egyre többet kapkodtunk. Szó ami szó, akkor nem volt jó napom, bár nem hiszem, hogy a kapusok közötti különbség döntötte el a két pont sorsát. Érdekes, hogy a visszavágón is alighanem olyanok lesznek a pályaviszonyok, mint Szalonikiben voltak, mert a nagy esőzés miatt alaposan felázott a Népstadion tala­ja. Nem örülök neki, mert egy­ olyan ne­héz játékos, mint én, nehezebben mozog a laza talajon. Bárhogyan is lesz, nyernünk kell! Többen vagyunk, akik csak­ akkor tudjuk megszilárdítani a helyünket a csa­patban, ha kiteszünk magunkért. Élnünk kell az újabb lehetőséggel! «» „Összpontosítani !” Kutasi László az NDK ellen remekül mutatkozott be a Népstadionban, helytállt Chorzówban is, de Pitestiben nagyon mér­sékelten játszott. Vajon mi várható tőle a görögök ellen? — Pitestiben az volt a baj, hogy fel­bomlott csapatjátékunk egész szerkezete — válaszolta. — Valamennyien elkövettünk helyezkedési hibákat, sokszor előfordult, hogy hátul két emberrel találtuk magun­kat szembe. Én például nemcsak a jobb­­szélsővel, hanem a feltörő jobbhátvéddel is. De ettől függetlenül tény, hogy egy kicsit megtorpantam. Ez­­ talán várható­ is volt, hiszen a szerda—szombati bajnoki mérkőzések, majd a három válogatott ta­lálkozó jelentős idegi terhelést is jelentett. Azóta regenerálódtam. Remélem, nem lesz baj a Népstadionban. Tudom, hogy Ar­­dizoglou gyors, rutinos, ügyesen cselező játékos, nagyon nehéz dolgom lesz, de ha valamennyien betartjuk a taktikai utasítá­sokat, megbirkózunk velük és — én is Ardizoglouval! Résen kell lennünk, mert a görögök nyilván rajtaütésszerű rohamok­kal próbálkoznak, s ilyen esetekben hátul mindig nagyobb figyelem-összpontosításra van szükség. NÉPSPORT 3 SZERDÁN ESTE A NÉPSTADIONBAN: Magyarország—Görögország EB-selejtező Két és fél éven belül immáron negyedszer kerül szembe labdarúgó-válogatottunk a görögök legjobbjaival, ráadásul kivétel nélkül mindig tétmér­kőzésen. A jelenlegi állás szerint vendégeink szemé­lyében a 6. EB-selejtező csoport éllovasát köszönt­hetjük, a mieink pedig ezt az alkalmat szeretnék megragadni, hogy másra testálják a sereghajtó he­lyét. Mint már annyiszor a múltban, nemzeti tizen­együnk számára kizárólag győzelem adhat tápot a további reményekre. Egy olyan győzelem, amely méltó válasz lehetne a szaloniki kudarcért és egy­ben fejre állítaná a tabellát is. Matematikailag az utolsóból egy csapásra első lehet. Az ehhez szük­séges négygólos győzelem azonban bravúr lenne, ezért megelégednénk kisebb különbségű sikerrel és főként olyan felfogással és csapatjátékkal, amely után kellő önbizalommal utazhatna válogatottunk Tbiliszibe, a csoport kulcsmérkőzésére. Ehhez — remélhetően — minden segítséget meg­ad majd legjobb labdarúgóinknak a Népstadion lelkes közönsége, hiszen a csoport hagyományait most azután igazán érdemes lenne ápolni. Ugya­­is a görög, a finn, a szovjet és a magyar válogatott küzdelemsorozatában eddig mindig a vendéglátó győzedelmeskedett! Ami azt illeti, meglehetősen didergető látványt nyújtott Ardizoglou a Sport Szálló halljában kedd reggel. Miközben a többiek méla pillantásokkal méregették az esőben fürdő parkot és fázósan húzták össze ma­gukon a kabátot, az AEK Athén remek csatára rövidujjú trikóban díszelgett, fit­­­tyet hányva a zord időjárásra. Nem sike­rült azonban fellopóznia a városnéző autó­buszra, mert­ Panagulisz kapitány nyakon­­csípte a „forró vérű” játékost és vissza­irányította a szobájába — villámgyors öltö­zet-kiegészítésre. A röpke fegyelmezés után Panagulisz a körülötte állókhoz fordult és meglepő bejelentést tett: — Győzünk Budapesten is! Fiatal, pró­­bálatlan a csapatunk, de mi emlékszünk a szaloniki 4-1-re ... Aztán akkorát kacagott saját szavain, mintha a pesti aszfalton kinőtt ízes viccet hallott volna. Persze, Szaloniki emléke csakis jó hangulatra deríthette. Hogy osz­tozhassunk a derültségben, mi inkább a VB-selejtezőkre gondoltunk, főként­ a bu­dapesti 3-0-ra. Való igaz, emlékekben nincs hiány. Gö­rögnek magyar­ emlékben, magyarnak gö­rögben. Már-már hozzászoktunk, hogy minden évben szembe kerülünk Hellasz legjobb labdarúgóival. Ráadásul tétmérkő­zéseken. 1976, 1977: VB-selejtező. 1978, 1979: EB-selejtező. A legutóbbi három ösz­­szecsapás mérlege egyik oldalra sem bil­len. Akárhonnan szemléljük: egy győzel­met, egy döntetlent, egy vereséget szám­lál össze a statisztika. Még a gólkülönbség sem dönt: mindkét válogatott öt-öt alka­lommal volt eredményes. Mindkettő arány­talan megoszlásban. Akad még hasonlóság. Egyik válogatottban sem találunk olyan labdarúgót, aki 1976 óta egyhuzamban őrzi helyét a nemzeti tizenegyben." S a változó személyi­­ állomány, az új és új összeállí­tás azt jelzi, mindkét ország labdarúgása átmeneti korszakban próbálkozik, keresi a kiutat. Alketasz Panagulisz páratlanul udvarias ember. Tudja, hol ülik a múltat idézni. Elmeséli, hogy Görögországban minden gyerek ismeri Bozsik, Grosics, Albert ne­vét. Amikor közbevetjük, hogy szerda este egyikük sem lesz ott a Népstadion küzdő­terén, bebizonyítja, nemcsak udvarias, hanem diplomatikus vezető is. Úgy vált témát, ahogyan az egy politikai tudomá­nyokból diplomázott, tapasztalt embertől elvárhatjuk. — Azt mondtam az előbb, hogy győzni jöttünk Magyarországra. De hát egy szö­vetségi kapitány nem adhatja a voksát az ellenfélre. Komolyabbra fordítva a szót: a magyar válogatott a mérkőzés esélyese. Érdemes végigfutni a 6. selejtező csoport eddigi eredményein. Minden egyes­ talál­kozó a vendéglátók biztos sikerét hozta. Természetesen most nem törekszünk a csoport hagyományainak ápolására. Jó a csapatunk! — Jó bizony! — vette át a szót Eftza­­kiosz Papaeisztration, a küldöttség veze­tője, aki „civilben” parlamenti képviselő és a görög—magyar kapcsolatokat ápoló vegyes bizottság tagja. A képviselő így folytatta: — Tehetséges, fiatal labdarúgókból ver­buválódott az együttes. A korelnök is csak 28 esztendős. Mi is kíváncsian várjuk, ho­gyan állnak helyt idegen ■környezetben a pályájuk elején tartó játékosok. Tudom, hogy az előttünk álló 90 perc nem­ barát­ságos jellegű, de­­ bízom abban, hogy a nagy tét ellenére baráti légkörű vetélke­désben kerekedik felül a jobbik. A bejáratnál találtuk meg a csapatka­pitányt, a magyar szurkolók régi ismerő­sét. Nikoloudisz legutóbb Szalonikiben a mezőny kimagaslóan legjobb embere volt. Módfelett szerényen, imigyen kezdte nyi­latkozatát: — Beérném azzal, ha most sem kapnék rosszabb bírálatot az újságíróktól. Persze, ahhoz győznünk kellene a Népstadionban. Most sajnáljuk mindannyian, hogy a fin­nek megleptek bennünket, s ez a megle­petés két pontba került. Akárcsak a ma­­gyaroknak. A mi csoportunkban még akár­mi megtörténhet, de így legalább érdeke­sebb, izgalmasabb a véghajrá. Nikoloudisz új összetételű gárdát vezet majd a játéktérre. A „régiek” közül Gal­­lakosz, Delikarisz és Koudasz sérülése mi­att nem tarthatott a csapattal. Kirasztasz ugyan itt van, de nem vállalhatja a játé­kot, az első számú kapus, Konsztantinou pedig a közelmúltban karambolozott. Talán a fentiek miatt húzódoztak a vezetők, ami­kor a kezdő együttes összeállítását firtat­tuk. Végül Panagulisz kapitány „mit ve­szíthetünk, ha eláruljuk” jelszóval a kö­vetkező névsort diktálta: Koleszidisz (Olümpiakosz) — Gounarisz (PAOK), Kap­­szisz (Panathinaikosz), Firosz (Arisz), Jo­­szifidisz (PAOK) — Livathinosz (Panat­hinaikosz), Nikoloudisz (AEK), Damana­­kisz (PAOK) — Ardizoglou (AEK), Kosz­­tikosz (PAOK), Mavrosz (AEK). A kapitány tehát feltárta kártyáit, de pusztán ezzel valóban semmit sem veszít­het csapatai­­t—k. PanagwiSsz: „A magyarok az esélyesek..." A kapitány véleménye A zuhogó esőben egy órán át tartott az edzés, amely gyors ritmusú gimnasztikai gyakorlatokból és különféle játékokból állt. Kovács Ferenc és Bacsó István munkáját Géczi István segítette, aki a kapusokkal foglalkozott. A szövetségi kapitány az edzés után közölte, hogy a tervezett összeállításban nem lesz változás. És amikor szóba került a szerdai mérkőzés, Kovács Ferenc azt a gondolatot fejtegette, hogy a görögök el­len bátran, sokat kezdeményezve, támadó szellemben kell játszani. De ez csak úgy sikerülhet, ha ehhez megfelelő segítséget adnak a hátsó csapatrészek játékosai, így Kocsis és Bálint is. Azt is megemlítette, hogy Nyilasi és Tatár kiesésével csökkent a jól fejelő játékosok száma is, és ez — a görögök várható betömörülése miatt — taktikailag is hátrányos. A kapitány egyébként éppen úgy magyar győzelemre számít, mint a játékosok. Hangsúlyozva: ez csak akkor születhet meg, ha mindenki nagy becsvággyal küzd, ráadásul néhány játékos tudása." legjavát adja. N. Gy.

Next