Népsport, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
XXXVII. 27. ♦ 1981. február 1 LABDARÚGÁS 1980 őszén a labdarúgó NB II ismét nem olyan idényt zárt, amilyet életrehívói, a küzdelmei iránt érdeklődők, vagy akár résztvevői alapos okkal elvárnának tőle. Sajnos, alapkérdésekben nem mutatkozott előrelépés! A színvonal egyáltalán nem emelkedett, a szakmai munka nem mindenütt takart méltán elvárt korszerűséget; a vezetői igényesség sehol sem nyomta rá bélyegét a játékosok hétköznapjaira, a csapatok hosszútávú terveire. Egykedvűség, becsvágyhiány jellemezte a mezőny tagjainak többségét, s egy ilyen szakmai-hangulati töltéstől körülölelten élő mezőny nem is játszhat igazán élvezetes, izgalmas, változatos, közönségigényt kielégítő bajnokságot. Kerekasztal-beszélgetésünkre az NB II-ben működő hatvan edző közül úgy válogattunk, hogy képviselve legyen az idősebb, rutinosabb korosztály, a pályafutása elején tartó gárda, s a középgeneráció is. A második vonalban szereplő három csoport mindegyikéből került ki résztvevő, nem utolsósorban azért, hogy a lehető legsokrétűbb, legátfogóbb képet festhessük az NB II jelenlegi helyzetéről, no meg egy kicsit a várható, az elképzelt jövőről is... Hogyan értékelik az NB II-es bajnokság őszi idényének színvonalát, egyetértenek-e az állítással: a mérkőzések - egy-egy kivételtől eltekintve — unalmasak, érdektelenek, egyáltalán nem közönségvonzók? KOVÁCS JÓZSEF: — A minősítést, ami egyben kemény bírálat is, el kell fogadnunk: az NB I-ben a színvonal valóban alacsony. Ennek oka véleményem szerint az, hogy sok a 60 csapat, Magyarországon jelenleg nincs annyi kiemelkedő képességű futballista, hogy ez a létszám indokolt volna! Jellemző példa erre a SZEOL AK esete. A csapat, ugye, bajnokságért (!) küzd, a lehetséges 20-as keretlétszámot mégsem tudjuk kitölteni, mert egyszerűen nincs annyi erre érdemes játékosunk. . NAGYKAPOSI ELEMÉR: — A küzdőképesség, az akarás, a harc tekintetében — az NB II-nek nincs szégyenkeznivalója! Szerintem a ma szurkolói már igénylik is az ilyenfajta futballt, hiszen ezt látják a televízióban, ennek igényéről ír nap nap után a szaksajtó. A játék színvonala valóban nem magas, de ugyanez elmondható az NB I-es mezőnyről is. Szerintem nagyobb veszély, hogy a két osztály rohamosan közelít egymáshoz, de úgy, hogy az élvonal süllyed — lefelé . . KOVÁTS CSABA: — Egy csapat akkor jó, ha minél nagyobb közönséget vonz. Nálunk színvonal-meghatározó tényezővé nőtt a látogatottság, az érdeklődés az egyes csapatok iránt. Ahol tele a nézőtér, ott sohasem beszélnek gyenge, rossz mérkőzésről. . Kérdés: hogyan lehet elérni, hogy mindenütt megteljenek a lelátók? Mindig, mindenütt győzni akaró csapatokra lenne szükség .. . Erőnlét és közepes labdarúgó tudás a mai helyzetben, a jelen viszonyok között elegendő a sikeres szerepléshez ! MADÁR GÁBOR: — Meggyőződésem, hogy ha a három NB II-es csoport első hét helyezettjét egy csoportban szerepeltetnék, ugrásszerűen nőne a színvonal. A mostani rendszerben csodát nem várhatunk, a játékosok és az egyes csapatok képességei behatároltak ... Tisztázni kellene egyébként azt is, hogy mi tulajdonképpen a labdarúgás funkciója? A megélhetés vagy a szórakoztatás? Úgy érzem, nálunk a kettő között sikkad el a lényeg, s amíg nem tudjuk ezeket, az abszolút erővel motiváló tényezőket szoros egységbe hozni, csak olyan bajnokságot játszhatunk, mint amilyen a mostani... A színvonal kérdéséhez tartozik egyébként egy szerintem kevesebbet tárgyalt téma: a gyenge összszínvonal ellenére az egyes csapatok önmagukhoz képest azért fejlődhetnek, javulhatnak, erősödhetnek. Állítom: színvonal-emelkedést jelent pusztán az a tény is, hogy Nyugaton az Olajbányász, a Komló, a MÁV DAC elért odáig, hogy a bajnokesélyes Haladás VSE riválisa tud egyáltalán lenni . .. NAGY JÁNOS: — A színvonal rohamos zuhanásáért én személy szerint az utóbbi évtizedek folytonos formai átszervezését hibáztatom! Egészen pontosan azt, hogy a formák mindig változtak, tartalommal azonban egyszer sem sikerült kitölteni őket. .. Az NB1-es bajnokság színvonalát jelentősen befolyásolja a tény: nincsenek úgynevezett nagy kérdések, a résztvevőknek csak egy egészen szűk csoportja dédelget feljutási álmokat. Azt, hogy ki jut majd 1931 nyarán az NB I-be, tulajdonképpen a bajnokság indulásának pillanatában elenyésző hibaszázalékkal meg lehetett jósolni . . . Egyetértenek-e azzal, hogy az NB II-ben a bajnokság lefutott, s az aranyérmeket máris ki lehetne osztani? NAGYKAPOSI ELEMÉR: —Vezetési gyengeség, ha egy csapat nem lát maga előtt megvalósítható célokat.. . Sajnos, az NB II-ben a résztvevők szinte mindegyikénél úgy fogalmaznak: „Legyetek jó középcsapat, nekünk sem bázisunk, sem anyagi lehetőségeink nincsenek az NB I-rel" A hiba az, hogy a játékosok — mivel ez a könnyebb! — azonosulnak az állásponttal, s a továbbiakban ez a tudat határozza meg edzésmunkájukat, teljesítményüket. Egy idő után így még abban a játékosban is lanyhul a becsvágy, aki egyébként — más, igényesebb vezetői céloktól vezéreltetve — foggalkörömmel harcolna az NB I-es szereplés jogáért. NAGY JÁNOS: — A tétel igaz: a bajnokság kezdetén én is megjelöltem magamnak a feljutásra szinte kizárólagosan esélyes csapatokat, s ezek közül ketten, a SZEOL AK, valamint a Haladás máris az élen van... Úgy érzem, hamarosan ott lesz harmadik jelöltem, az LTC is! KOVÁCS JÓZSEF: — Az elmélet és a gyakorlat között különbséget kell tenni. Nem titkolom, nálunk, a SZEOL AK-nál csak és kizárólag a bajnokság megnyerése számít eredménynek, a második helyezés már a kudarc... Bajnoknak lenni azonban minden osztályban nagyon nehéz, sohasem lehet kijelentés, vagy elhatározás kérdése. Rettenetes dolog olyan lélektani batyuval a pályára lépni, hogy nekünk minden mérkőzésen győzni kell... Nem véletlen az sem, hogy a SZEOL AK például a 88., vagy a 89. percben már képtelen mérkőzést nyerni, hiszen ha addig nem sikerül dönteni, a saját közönsége kezdi ki a csapatot! Mindezzel persze nem magát az elméletet akarom támadni, hiszen az tulajdonképpen valós: a Középcsoportból például rajtunk kívül — tudomásom szerint — a Kecskemét az egyetlen olyan gárda, amely vállalná egyáltalán az élvonalbeli szereplést. . KOVÁTS CSABA: — Mint aktív futballista, Kaposvárott annak idején átéltem egy felkerülés minden örömét, de szemem előtt játszódtak le annak körülményei, öszszetevői is. Úgy érzem, az NB II- ből mindig az a csapat jut fel, amelynek az úgynevezett kiszolgáló személyzete — vezetőség, szurkolótábor — a leginkább akarja ... A játékosok puszta igyekezete, elhatározása, akarata ebben a kérdésben nem elég! MADAR GÁBOR: — Sajnos, nem ahat vitatkozni az állítással: az NB II nem a bajnokságot nyerni akarók mezőnye . . . Ennek állandó hangoztatását, tálalását azonban én nem tartom helyesnek, mert a nem kifejezetten ebbe a kategóriába sorolt, ám elméletileg mégis esélyes csapatok vezetése egyszeriben alapállást változtat, ez pedig kihat a csapatra, s természetesen az eredményességre ... Az érintett egyesületek játékosaiban fokozhatja a tüzet, a becsvágyat, ám a vezetést törvényszerűen „elkedvetleníti”, s ez mindig következményekkel jár! Vajon a résztvevők milyen módon szeretnének segíteni a helyzeten; látnak-e kiutat a jelenlegi állapotból; milyen speciális problémákkal küszködnek, hogyan ítélik meg az NB II utánpótláshelyzetét? NAGY JÁNOS: A Honvéd Bem SE, katonacsapat lévén, igazán speciális helyzetben él és dolgozik. Egy ilyen szervezeti keretek között működő edzőnek a legfontosabb feladata, hogy a gondjaira bízott játékosokból az adott két esztendő alatt kihozza a bennük rejlő valamennyi tartalékot, riadóztatható képességet. Tapasztalataim szerint akiből enyyi idő alatt nem bontakozik ki minden rejtett képesség, avval tovább nem szabad foglalkozni. .. Hozzám — mint katonacsapatnál működő edzőhöz — három típusú játékos kerül. Az egyik tehetséges, de megrekedt; a másik játszott már ugyan az NB II-ben, de még nem nevezhető érett, kiforrott futballistának; a harmadikban pedig több van, mint amit bevonulása előtt mutatott. Az utóbbiak csoportja a legértékesebb, mindig belőlük kerülnek ki — leszerelésük, azaz két év múltán — az NB I-es futballisták. Az utóbbi esztendők termésében ilyen volt Dajka, Dékány, Gruborovits és Morvai. Személy szerint nekem egyébként van egyéni „követelményrendszerem” , kötelességemnek érzem, hogy az én csapatomból NB I-be vigyék a játékosokat... Úgy érzem, így tehetem a legtöbbet az NB II-ért, s természetesen az élvonalért is! KOVÁTS CSABA: — Kollégámmal, vezető edzőnkkel, Horváth Tamással ,aki külföldi útja miatt nem tehetett eleget meghívásunknak. A szerk. együtt fiatal, pályakezdő edzők vagyunk, tele nagy tervekkel. Úgy érzem, rövid idő alatt sikerült olyan, közösséget kovácsolnunk Győrött a MÁV DAC- ból, amely szép jövő előtt áll. Igazolja ezt a bajnokságban játszott szerepünk, s MNK-szereplésünk is. Módszerünk egyszerű: a futballban nem ismerünk tréfát! Barátság a pályán kívül, könyörtelen szigor edzés, mérkőzés közben. Így dolgozunk! Ennél többet egyelőre nem adhatunk. Utánpótlásunkkal elégedetlenek vagyunk, legfeljebb középszintűnek minősíthető. Mostanában javult valamit a helyzet, amit nagyban elősegített az új pálya, a körülmények javulása. NAGYKAPOSI ELEMÉR: — Tapasztaltaim szerint a mai futballisták nem fejlődnek ki igazán, képtelenek kibontakoztatni azt a képességet, amit egyébként birtokolnak. Ennek okát többek között abban látom, hogy a mostaniakkal szemben sokkal kevesebb a „visszakérdezés”. . . A magyar futballra mindig is jellemző volt a tehetségek el- kallódása, ilyen mértékben azonban talán még soha. Kötelességemnek érzem, hogy minden, a futball számára megtartható játékost a pályán tartsak, annak ellenére, hogy egyetem keretében működő, s így meghatározott lehetőségekkel bíró csapatnál dolgozom, ébren tartsam bennük a hitet: egyikük-másikuk igenis lehet NB I-es futballista! A módszer az egyéni beszélgetésektől a kollektív helyzet- és történéselemzésen, értékelésen át a lehetőségek őszinte feltárásáig vezet. Nálunk az utánpótlás kérdésében is speciális a helyzet: egyetemi csapat lévén, nekünk nem kellene serdülőket, ifiket foglalkoztatnunk. Én azonban ragaszkodtam ahhoz, hogy a DINTE KEVÉS A JÓ CSAPAT, HIÁNYZIK A TARTALOM feloszlása után az addig ott játszó gyerekek ne maradjanak csapat nélkül, így két serdülő és egy ifjúsági együttest is működtetünk a DUSE keretein belül. KOVÁCS JÓZSEF: — Sohasem tagadtam, a játékospárti edzők közé tartozom, most azonban mégis úgy érzem, egy kicsit eltúloztuk a demokratizmust. .. Játékosok szólnak bele sorozatban — olvasom az újságokban hallom a televízióban, rádióban — olyasmibe, ami nem az ő dolguk, ami szak- és klubvezetési kérdés. Én a SZEOL AK keretein belül arra törekszem, hogy rendet teremtsek a fejekben, kialakítsak egy olyan légkört, amelyben mindenki nyugodtan, felszabadultan élhet, futballozhat. Minden játékosnak tudnia kell, hogy hol a helye a csapatban — itt nem posztokra gondolok ... — hogy a kezdőcsapatnál pillanatnyilag számításba nem vett játékos se kedvetlenedjen el, hogy épforma legyen a mérce mindenki számára. Ez mind edzői feladat, senki más nem oldhatja meg, csak az, aki nap nap után az öltözőben, a játékosok körében él. Szakmai kérdésekben sem árt utat mutatni a játékosoknak Senkinek sem kívánom a feladatot, megmagyarázni például — hitelt érdemlően! —, hogy éveken át a követelményrendszer mindenkori végrehajtását tettük a megoldandó feladatok élére, most szót sem ejtünk róla... Nem lehet négyévenként szakmai koncepciót váltani, hiszen, ha így történik, akkor a játékos bizony megkérdezi: „Józsi bácsi, mondja, ma éppen mi a jó?...” Az utánpótlásról szólva: nagy szükségét érzem egy úgynevezett juniorbajnokság beindításának, hiszen a mostani 18—21 évesek döntő többsége tulajdonképpen mérkőzés nélküli futballista ... MADÁR GÁBOR: — Állandó szakmai továbbképzés, a gyakorlati munka színvonalának folytonos emelése, megingathatatlan — esetenkénti kemény önbírálattal járó — következetesség. Ez az én edzői ars poeticám, amely meghatározza feladataimat, mindennapos teendőimet is. Lehet, hogy sokan nem értenek velem egyet, de én csak így tudom elképzelni a vezető edzői poszt betöltését ! Több mint három és fél órát töltöttünk el a meghívott edzőkkel a futballról, pontosabban az NB II helyzetéről szóló beszélgetéssel. Nem kis örömmel vettük tudomásul: valamennyien őszintén, esetenként önkritikusan formáltak véleményt az egyes kérdésekben. Mondókájuknak természetesen töredékét adhattuk csak közre, ami kimaradt, az jobbára azoknak a tételeknek gyakorlati példákkal való megerősítése volt, amelyeket bajnokság közben seregnyi alkalommal megírtunk, felvetettünk már. A teljes beszélgetés hangulatára egyébként az elégedetlenség hangoztatása volt a legjellemzőbb! S ez a tény több mint örvendetes. Az előbbre lépés, az oly sokszor megígért, de gyakorlatban elsikkadó javulás másként nem képzelhető el... LAKAT T. KÁROLY KOVÁCS JÓZSEF (SZEOL AK) :A 18 — 21 évesek érintő többsége mérkőzés nélküli futballista .. NAGYKAPOSI ELEMÉR (Debreceni Universitas) „A két osztály, sajnos, vészesen közelít egymáshoz!” KOVÁTS CSABA (MÁV DAC) „Játékosként éltem át egy felkerülés minden örömét .. MADÁR GÁBOR (Nagykanizsai Olajbányász) „Az egyes csapatok önmagukhoz képest azért fejlődhetnek .. NAGY JÁNOS (H. Bem J. SE) „A bajnokság kezdetén megjelöltem magamnak az esélyeseket .. NÉPSPORT 3