Népsport, 1981. június (37. évfolyam, 128-152. szám)

1981-06-27 / 150. szám

4 NÉPSPORT Az úszástanulás nagy lehetősége: A NYÁR Sorra nyitják meg a ka­puikat a Balaton és a Ve­lencei-tó mellett az úttörő­táborok. Sok ezer gyerek tölt el ezekben kedves, emléke­zetes napokat. Sok ezer gye­rek! Közülük szép számmal akadnak olyanok, akik nem tudnak úszni, és akik így szegényebbek az úszás, a víz adta csodálatos élmé­nyekkel. Remélhetően azonban a táborozás végére csak na­gyon kevesen lesznek, akik­nek továbbra is nagy ellen­sége marad a mély víz. Mert az ott töltött napok — ha az időjárás lehetővé te­szi — remek lehetőséget nyújtanak az úszás tanulá­sára. Nem véletlenül írtuk a tanulást — és nem a megtanulást —, mert az em­lített tavak melletti napok általában nem elegendőek a megtanulásra. De az első lé­p­ésekre mindenképpen a­zért kapott jelentős szere­pet a szabad víz melletti nyári táborok szervezett úszásoktatása az 1975-ben életre hívott úszóirányel­vekben. Annak ellenére, hogy itt egyértelműen úszásoktatás­ról és nem bajnoknevelésről van szó, elsősorban szakmai téren a Magyar Úszó Szö­vetség is egyik gazdája a nyári szabad vízi úszásokta­tásnak. A szövetség az eddi­gi tapasztalatok figyelembe­vételével az oktatás hatéko­nyabbá tétele céljából szak­felügyelőt bízott meg. E tisztet a nyári hónapok­ban Németh Béla, a Bajza utcai általános iskola test­nevelő tanára tölti be. Gaz­dag tapasztalat a szakember, hiszen tizennyolc esztendeje foglalkozik iskoláskorúak úszásoktatásával. — Első lépésként a négy érintett megye illetékeseivel veszem fel a kapcsolatot, és tájékozódom a lehetőségek­ről — említette a terveit Németh Bála. — Egyelőre csak a megyei tanácsok és a Balatoni Intéző Bizottság által szervezett táborok tar­toznak hozzám. Nem a szo­kásos értelemben vett el­lenőrző szakfelügyelő sze­retnék lenni, hanem aki se­gít, ötleteket ad. És várom is az ötleteket az oktatók­tól, hiszen lehet, hogy eze­ket egy másik táborban is remekül lehet majd kama­toztatni. Ugyanis az uszodai, tanmedencés úszásoktatással ellentétben a Balaton és a Velencei-tó partján rosszab­bak a lehetőségek, ezért fo­kozottabban szükség van az ötletekre. Egyelőre még nem ismerem az oktatókat, de remélem, hogy érezni fog­ják segítő szándékomat. Tulajdonképpen kulcskér­dés az oktatók személye. A balatoni úszásoktatás pél­dául nem államilag támoga­tott napozás, kedves időtöl­tés. Csodákat nem lehet mű­velni, de aki két hét alatt — jó időjárás, nem hideg víz mellett — az alapokat nem tudja megtanítani a gyerekek túlnyomó többsé­gével, annál igencsak meg­kérdőjelezhető további sze­repeltetése. Az alapoknál itt a siklást, a néhány levegő­­vételes, tizenöt méter körü­li úszást, a vízbiztonság ki­alakítását értjük. Nem meg­oldhatatlan, csak éppen lel­kiismeretességet igényel. A térdig érő vízben a gyere­kekkel fejelni valóban szó­rakoztató dolog, de csupán ettől még senki sem tanult meg úszni. Kétségtelen tény, hogy ezekbe a táborokba olyan eldugott kis falukból jönnek gyerekek, akik vizet csak a kútban vagy a lavór­ban láttak. Az ő vízhez szoktatásuk valóban nem könnyű feladat, nagy türel­met igényel. De elsősorban az ő érdekükben vannak ezek az oktatások, hiszen nekik ezen kívül nem sok lehetőségük adódik az úszás­tanulásra. Főleg náluk van szükség tapasztalatcserére, az ötletek hasznosítására. Amint Németh Béla mond­ta: nem a klasszikus, szigo­rú, ellenőrző „szakfelügyelő bácsi” akar lenni. Nem is az a cél, hogy az oktatók „kirakatórákat” tartsanak, jöttére a már úszni tudók­ból összeállított csoporttal bizonyítsák munkájuk ered­ményét. Természetesen lesz ellen­őrzés és számonkérés is, hiszen az országnak nem két forintjába kerülnek ezek a tanfolyamok. Az is igaz, hogy valamelyik strandon vagy uszodában az önköltsé­ges tanfolyamokon néhány „suba alatti maszek tanít­vánnyal” összehasonlítha­tatlanul többet lehet keres­ni. (Reméljük, ezek hatéko­nyabb ellenőrzésére is sor kerül majd, de hát ez nem szakfelügyelői feladat.) Emlí­tettük már, hogy nem baj­­noknevelésről van szó, de ezek a tanfolyamok arra is alkalmasak, hogy a sok kez­dő közül kihalásszák a te­hetségeseket, és valamelyik egyesületbe irányítsák. Csupán néhány dolgot em­­lítettünk, mintegy jelezve a Balaton és a Velencei-tó melletti szervezett úszások­tatás fontosságát. Nem ke­vés feladata lesz tehát Né­meth Bélának, aki néhány hét múlva már első tapasz­talatairól tud beszámolni. Reméljük, kedvező tapasz­talatai lesznek! Kocsi Tibor XXXVII. 150. ♦ 1981. június 27 GÁZLÁNG egy fehér folt­ os Vízilabda­ Vékony jégen „táncol” a sportág, kevés a bázis, túl kicsi a mezőny, szerény a játékoslétszám, s így nehéz, egyre nehezebb megfelelő te­hetségeket kiválasztani, fel­sorakoztatni ... Szinte una­lomig ismételt megállapítá­sok ezek, nem volt olyan vízilabda szakmai értekezlet az utóbbi években, amelye­ken ne hangzottak volna el. Jelentős változás, előrelépés mégsem született, az állandó felhívások, személyes meg­beszélések ellenére mindösz­­sze egy helyen tettek lépé­seket a fehér folt megszün­tetésére: Hajdúszoboszlón! A huszonnégyezer lakosú Hajdú-Bihar megyei fürdő­városban az idén januárban alakult meg a Gázláng SE vízilabda-szakosztálya. A felnőtt csapat a májusi Do­bó Kupán mutatkozott be, amelyet a szoboszlói bázis­­vállalat, az ország hét me­gyéjét ellátó Tiszántúli Gáz­­szolgáltató rendezett — a Debreceni Dózsa sportegye­sülettel karöltve. A tizenkét résztvevő közül utolsó lett ugyan a gárda, de jó alka­lom volt ez a mérkőzésso­­rozat a tapasztalatszerzésre. Talán ennek is köszönhető, hogy az OB II/B osztályú bajnokságban — mert itt, a harmadik vonalban szerepel az együttes — sikerült le­győzni a Kaposvárt és a Bé­késcsabát. Tizenhárman — Debrecenből A vízilabda nem teljesen új, ismeretlen sportág a vá­rosban. Az 1950-es évek ele­jén volt egy másodosztályú csapata Hajdúszoboszlónak. Az akkori strand hullámme­dencéjében játszottak a fiúk, egy idő után azonban ki­mondták, hogy a létesítmény statikailag nem alkalmas ví­­zilabdázásra, így abbamaradt a játék, s szép lassan elfe­lejtődött a sportág. Az új szakosztály létreho­zása az egykori gárda egyik tagjának, Szűcs Endrének köszönhető. A vízilabda iránt érzett nosztalgia, a­ jó léte­sítményhelyzet és a sportág vezérkarától kapott biztató szó ösztökélte az új legény­ség toborzására. — Már tavaly az év köze­pén megkezdtem a szerve­zést — mondta Szűcs Endre, aki a csapat edzéseinek irá­nyítását is magára vállalta. — A Debreceni Dózsától iga­zoltunk játékosokat, elsősor­ban olyan vízilabdázókat pró­báltunk megnyerni, akik Szoboszlón dolgoznak. Az alakulóülésen tizenhárom sportoló volt jelen Az együttes összetétele ve­gyes. Vannak 17—18 éves fiatalok, de akad a negyve­nedik­­életévéhez közeledő játékos is. Nem várnak tő­lük csodákat, a lényeg az, hogy „beindítsák” a sport­ágat, hogy megszerettessék a lakossággal. A hangsúly a jövőn van ... — Egy 50x25 méteres me­dence áll rendelkezésünkre a gyakorlásra, amelyet hat év­vel ezelőtt kifejezetten ver­senycélokra építettek — magyarázta a mester. — Napi másfél-két órát gyako­rolunk, technikai, taktikai és úszóedzéseket egyaránt vég­zünk. A kétkapus játék meg­szervezése már kicsit bonyo­lultabb: Debrecenbe járunk át, s a Dózsával játszunk. Meg kell szokni egyébként az utazgatást, télen majd na­ponta erre kényszerülünk, hi­szen a nyitott uszodától há­romszáz méterre van az öl­töző s a foglalkozások előtt, e táv megtétele alatt meg­fázhatnak, megbetegedhetnek a játékosok. Persze ha a szoboszlói Béke SZOT-üdülő ötvenméteres uszodájét hasz­nálhatnánk (az előírások most ezt nem teszik lehe­tővé), akkor megoldódna minden gond, ahhoz ugyan­is megfelelő öltözőrendszer tartozik. Háromszáz kezdő A hangsúly a jövőn van — írtuk néhány sorral fel­jebb a sportág „beindításá­val” kapcsolatban. A hajdú­­szoboszlóiaknak az a tervük, hogy utánpótlás-bázist ala­kítsanak ki, majd erre épít­ve ütőképes, magasabb osz­tályban szereplő felnőtt csa­patot indítsanak. — Június 1-én kezdtük meg az úszásoktatással egy­bekötött torborzóinkat —vi­lágosított fel Szűcs Endre. — Hat-tíz éves gyerekeket vettünk fel a csoportokba összesen háromszáz fiatallal foglalkozunk. A jó vízfekvé­sű, bátor, ügyes, és megfe­lelő testalkatú srácokat kü­lön figyelemmel kísérjük, s közülük választjuk majd ki az úttörő vízilabdacsapatot. Az úttörő gárdának szep­tembertől lesznek rendszeres edzései, most tárgyalunk a szakvezető személyének ki­jelöléséről. Ha az úttörő kor­osztály serdülővé csepere­dik, akkor indítunk újabb kezdő csapatot, néhány év­nek tehát el kell telnie, míg minden korosztályban képvi­selteti magát a város. Meg­győződésünk azonban, hogy az a jó út ha magunk ne­velünk, ha olyan elvek, el­képzelések szerint építjük fel a munkánkat, amelyek szerintünk a legjobbak. Háromszáz fiatal — egy toborzón! Más egyesületek­ben örülnek, ha tíz vagy húsz jelentkezik a felhívás­ra. _ Hiába, ezt jelenti a „szűz” terület, ezért hajto­gatják a szövetség szakve­zetői: a fehér foltok eltün­tetésével nagyot lehetne előre lépni. — Még több gyerek is jönne, csak hát véges a le­hetőség — mondta beszél­getőtársunk . A fürdőben rendezett találkozók olyan jó hírverést jelentettek, hogy szinte minden kissrác vízi­labdázó akar lenni Sportágak versenye .Hajdúszoboszlón a Gázláng SE-ben a vízilabdán kívül kézilabda-, asztalitenisz- és súlyemelő-szakosztály mű­ködik. A város másik sport­klubjában, a Bocskai SE- ben labdarúgó- és tollas­labdacsapatokat foglalkoz­tatnak. Ha olyan lelkesedés­sel, lendülettel dolgoznak majd a vízilabdasport irá­nyítói, mint ahogy eddig tet­ték, akkor néhány év alatt a fürdőhely első számú sportágává nőhetné ki ma­gát a vízilabda. Reméljük, versenyre kész­tetik a kézilabdás, labda­rúgó és más szakembereket is... L. K. G. A KÉP MEG ZA VÁM­OS Evezés Tavaly összesen 843 ma­gyar evezős versenyzett a hazai és a nemzetközi re­gattákon. Ebben a számban valamennyi korosztálybeli (tehát úttörő, serdülő, ifjú­sági és felnőtt) szerepel. Eb­ből 97 volt a felnőtt férfi és 50 a felnőtt nő. Közülük a moszkvai olimpián hat ver­senyszámban húszan indultak és egyetlen pontot szerez­tek. Ez tehát az az ugródesz­ka, amelyről elrugaszkodha­tott a sportág, megcélozva az 1981. évi müncheni világ­­bajnokságot. Két hónappal München előtt, a hazai és a nemzetközi erőpróbáit jelen­tős szakaszának lezárása után, körvonalaiban már lát­ni kellene a világbajnoki válogatott keretet. De ezek a körvonalak, bizony, még nagyon haloványak. A nőkkel kapcsolatban egyetlen dolgot biztosan tudunk: váltott evezősök szerepléséről szó sem lehet. Megérne egy tanulmányt, hogyan jutott ilyen mély­pontra ez a szakág. Sajnos, még vitatkozni sem lehet a döntéssel, egy kormányos nélküli kettest, a legki­sebb váltottevezős egységet sem tudnánk a tisztes sze­replés reményében elindíta­ni nemzetközi vizeken. A párevezősnők hazai él­vonalába viszont harcedzett lányok tartoznak, akiknek fejlődését, olimpiai és világ­­bajnoki szereplését már hosszú évek óta figyelem­mel kísérhettük. Ebben az évben, a három párevezős egységen balüli átrendeződés okoz fejtörést a szakveze­tőknek. Ambrus az idén nem kívánt egypárevezősben indulni, a válogatott négy­­párevezősben is új csapat összeállítása vált szükséges­sé. A sok éven át csak har­madik egységként számítás­ba vett kétpárevezős most akár főszereplővé is előlép­hetne. Kérdés, hogy Ambrus a négypárban, vagy a két­­párban találja-e meg a he­lyét és hogy Bertényi (Va­sas), aki a számításba ve­hető párevezősnők közül az egyedüli nem kék-fehér szí­neket képviselő, beilleszthe­tő-e a válogatott valamelyik egységébe? Melyik egységre helyeződjön a hangsúly? A hazai válogatókon Ber­­tényi kitűnően szerepelt. Moszkvában, ahol először „sakkoztak” a párevezősnők­­kel úgy, hogy különböző ösz­­szeállításokban próbálták ki őket, harmadik lett az egyesben, és biztatóan mu­tatkozott be az egyik négy­­párevezős vezérevezőseként. Berlinben az elmúlt hét végén folytatódott a sakkozás és tisztult a kép. A négypár Bertényivel a négyes helyen (mögötte Ambrus, Gyimesi, Kosztolá­nyi) vasárnap döntős volt és jó versenyben harmadik lett. Kicsit zavarja a tisz­tánlátást, hogy Ambrus Kosz­tolányival szombaton kétpár­evezősben indult és —akár­csak vasárnap a négypár — négy másodperc hátránnyal a győztes mögött ugyancsak harmadik lett. A meglévő erőket még számos variációban lehet felhasználni. A Berlinben járt szakemberek az ott sze­repelt négypárevezős össze­állítását jónak találják. A következő hét végén a grü­naui regattán rajthoz állt nyolc párevezősnő még elin­dul az amszterdami verse­nyen, ahol újabb variáció­kat lehet kipróbálni, mielőtt végleg eldől, kik, milyen ha­jóban indulhatnak a július közepén rendezendő luzerni regattán. Ez lesz a világ­­bajnoki szereplés jogáért küzdők utolsó nemzetközi erőpróbája, legfontosabb ver­senye. A férfiak Berlin előtt csak itthon csatáztak, felmérő és rangsoroló versenyeken vet­tek részt. Berlin egy kelle­mes meglepetést és néhány kérdőjelet eredményezett. A négypárevezős (Odor, Südi, Sobrák, Hangai) gondosko­dott a kellemes meglepetés­ről, amikor az NDK félel­metesen jó válogatottja és a román csapat mögött harma­dik lett, mindössze négy másodperccel elmaradva a győztestől. A kormányos és a kormányos nélküli négyes megítélése nem könnyű. Mindkét hajó kétszer raj­tolt, de egyik teljesítménye sem volt egyenletes. A kor­mányos nélküli csapatot kü­lönösen nehéz megítélni, mert egyik nap jó verseny­ben, másnap a győztes mö­gött 14 másodperccel lema­radva lett harmadik. Még nem dőlt el, próbálkozhat­nak-e Luzernban vagy nem. Nehezíti a válogatók dol­gát, hogy az idén a fel­készülés és valamennyi felmérőverseny egyesü­leti hajókban zajlott. Ha felmerül válogatott egy­ség összeállításának gondo­lata, azt az egységet Luzern után már aligha lehet — terven kívüli — nemzetközi versenyen kipróbálni. .. A kép tehát két hónap­pal a VB előtt még zavaros. A sportág igen gyenge ru­­gójú dobbantóról a vártnál kicsivel jobban rajtolt. A folytatást illetően jósolni nem tudunk. Csak biztathat­juk a küzdelemben részt ve­vőket, folytassák — ha le­het még elszántabban — a harcot. A sportág régen óhajtott felemelkedéséért felelősek! P. K. Odor Lajos Berlinben a négypárevezős tagjaként is kellemes meglepetésről gondoskodott

Next