Népsport, 1982. július (38. évfolyam, 157-185. szám)
1982-07-01 / 157. szám
XXXVIII. 157. ♦ 1982. július 1 NÉPSPORT 3 MUNSUAL '82 • MUNDIAI '82 • AXUMOIAL '82 * MUM8ML '82 * MUNSIIAI '82 • MUM8MAL '82 * ELÁSTÁK A JÁTÉK SZÉPSÉGEIT A város utcáin, terein kedden késő éjszakáig folyt a tüntetés. Az olaszok harci dalokat utánzó dallamkürtökkel, petárdákkal és lobogókkal hirdették diadalukat, az argentinok pedig fehér ingjükre írt jelszavakkal tiltakoztak: „Havelange, tudsz aludni?” „Kegyelmet azoknak, akik játszani akarnak!” S aztán egy virágágy közepén elástak egy labdát. Könnyes szemmel, temetői hangulatban, mert szerintük ha büntetlenül n megtörténhet az, ami a csapatukkal a Sarriastadionban megesett, akkor vége a futballnak! A spanyolok rokonlelkek és hozzá vannak szokva saját szurkolóik végletes viselkedéséhez, úgyhogy megértéssel nézték végig a „szertartást”. És bár Barcelonában nagyon sok olasz él, azért a többségük a dél-amerikaiakért szurkol, sokan el is ismerték a gyászolók igazát. Herrera, a Barcelona volt edzője, a mérkőzés előtt azt mondta, ha Olaszország válogatottja legyőzné az argentinokat vagy a brazilokat, az az évszázad egyik legnagyobb csodája lenne. Az öreg mágusra sok mindent lehet mondani (!), de azt még senki sem vonta kétségbe, hogy ért a futballhoz. Különösen a dél-amerikaiak és az olaszok játékához, hiszen egész életét köztük élte le. Nos, a csoda megtörtént, és a mágus ezt azzal magyarázza, hogy az argentinok a mérkőzés közben idegesek voltak. Túlságosan erőltették és siettették a góllövést. Szerintünk ez túl udvarias megfogalmazása a történteknek. Az igazság az, hogy az argentinoktól a világbajnoki cím megvédését várja az ország. Ezerszámra kapják az üdvözlőleveleket, táviratokat, ezért aztán Menotti meg is fogadta, hogy „pajzzsal, vagy pajzson fognak hazatérni.” S ennek szellemében készíti fel a mérkőzésekre fiait. Különösen szigorú a csatárokkal szemben — a belgáktól elszenvedett vereség okozta vergődésük óta. — Minden erővel támadni! — hirdeti bármikor, amikor a szája elé tartanak egy mikrofont, s ilyesmi itt gyakran előfordul. A futballozni, játszani akarást, s ezt az eltökéltséget használta fel Bearzot, az olaszok kapitánya csapdája elkészítéséhez. Herrera figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy az Espana pályájának játéktere éppen, hogy eléri a nemzetközileg előírt méreteket. A VR-brossúrák kiadása óta elvettek egy-két métert a szélességéből, hogy egy ideiglenesen készült árokkal, korlátok mögé kényszerítsék a mindig ugrásra és a pályára beszaladni kész fotóriporterek hadát. Bearzot azonban erről is értesült, és tudta, hogy ez kiválóan alkalmas a taktikai esélyek növelésére. Tapasztalatból tudja, hogy Claudio Gentilét, a Juventus 28 éves védőjátékosát nem véletlenül becézik a társai „enyvesmellűnek”. Úgy tapad az őrzésére bízott csatárra, hogy le sem lehet kaparni róla. „Elismerem, azt mondtam a mérkőzés előtt a játékosoknak, hogy nekünk az argentinok ellen egyetlen esélyünk van, az, hogy elárasztjuk őket szívós védekezésünkkel, s ha nem bírják idegekkel a hiábavaló ostromot, akkor egy előrevágott labdát be kell vinni a kapujukba!” — mondta Bearzot már este. . . És hogy fiai a rombolást, a támadó argentinok fizikai és idegi kifárasztását miként hajtották végre, azt az egész világ láthatta. Gentile a labdarúgás szabálytalanságait a szabadfogású birkózás fogásaival keverve fogta, húzta, lökte Maradonát, a tévé szerint 20, a mi statisztikánk szerint 15 alkalommal ítélt szabadrúgást ellene a bíró, de legalább ennyiszer elnézte neki az övön aluli mesterkedéseket. Hasonló terrort alkalmaztak társai Diazzal és Bertonival szemben, és az egy-két előrevágott labdával való próbálkozás is bejött. Stílszerű csattanóval végződött tehát a mérkőzés, az antifutballt játszó olasz válogatott vezető gólját a védőjátékos szerezte! Ravica ezen a mérkőzésen kiosztott öt sárgalapos figyelmeztetést és ezt megtoldotta egy pirossal is, így is az ő számlájára írják, hogy az olaszok a stadionban eláshatták a játék szépségeit! Menotti név szerint nem említette, de nyilván neki címezte azt a megjegyzését, hogy a játékvezetőknek sokkal többet kellene lapozgatniuk a szabálykönyvet. Ha megtennék ezt, nyilván a szemükbe ötlene, hogy a szabálykönyv szerint: azt a játékost, akit sorozatban figyelmeztetni kell, s ez nem használ, ki kell zárni a játékból . Gentilét még csak nem is figyelmeztették ezen a délutánon arra, hogy egy labdarúgónak olykor a labdába is bele kellene rúgnia az ellenfél lába helyett... Holnap pedig hős lesz. De minek a hőse? — tárta szét karjait az argentinok kapitánya. Jóslata bevált, az olasz származású étteremtulajdonosok kirakatai tele vannak Gentile képével. És bár szerintünk az olaszok csináltak mást is ezen a mérkőzésen a szabálytalankodáson túl, ezt a hirtelen támadt népszerűséget károsnak is tartjuk. Mert ha mondjuk valaki odahaza, egy bajnoki mérkőzésen ugyanezen eszközökkel próbálna harcolni, azt alighanem már az első félidőben beküldenek zuhanyozni. Romániában is!... A világbajnokság törvényszerűségei azonban mások. Itt a szervezők nem győzik hangoztatni, s olykor a FIFA magas rangú funkcionáriusai is úgy nyilatkoznak, hogy vigyázni kell a pénzt adók, s a pénzt hozók érdekeire! Azaz: a kedvenc csapatokra és játékosokra!... Bizonyára sokan észrevették, hogy a sárga lappal már előzőleg figyelmeztetett Maradona a második félidő közepén odaszaladt az oldalvonal mellett dulakodókhoz és hátulról belerúgott az első eléje kerülő olaszba. A bíró is látta ezt, futás közben be is nyúlt az ingzsebébe, ahol a színes kártyáit tartotta, nyilván a sárgát kereste, mikor eszébe jutott, hogy Maradonáról van szó, s neki már a piros járna, így üresen húzta ki a kezét! És aztán ellökdöste a felháborodott olaszokat, nehogy visszaadják a rúgást... Mi lenne a VB-vel, meg az argentinokkal Barcelonában, a már a helyi csapathoz szerződött Maradona nélkül?! A világot járó újságírótól elvárható, hogy a szeme se rebbenjen, amikor egy ilyen mérkőzés után tekintélyes olasz szakemberek azt bizonygatják neki: az ilyen taktikai elképzeléseket nem lehet antifutballnak tekinteni, mert még a bibliai párharcban is meg volt engedve a gyengébbnek, Dávidnak, hogy parittyát használjon Góliát ellen .. . Az elkötelezettség, különösen az érzelmi kapcsolódás sokszor kikapcsolja a logikai törvényszerűségeket. Az azonban mégis csak túlzás, hogy ugyanakkor az emberek haragudjanak az NSZK és Anglia válogatottjára, személy szerint Derwallra és Greenwoodra, mert estére kielemezték a stadionban történteket, s egyikük sem akart a Bearzot-féle csapdába esni! Nem is estek. Álltak a saját 16-osukon és onnan ívelgették a labdát előre, azaz ide-oda, mert a védők és a középpályások szigorúan hátulmaradtak az esetleges „orvtámadások” kivédésére. A közönség fütyült, a tévé kommentátora elküldte a nézőket vacsorázni, a reggeli újságok tele vannak méltatlankodással. A két csapat vezetői meg csak mosolyognak rajta. Ha jobban utána gondolunk, igazuk is van! Mindketten játszanak még a spanyolokkal. Ha a vendéglátók ki akarják szolgálni a hazai közönséget és rohanni kezdenek, akkor már készen áll és ki is van próbálva az ellenszer. Ha ők se akarnak futballozni, akkor ebben a csoportban valamennyi mérkőzés előreláthatólag 0-0-ra végződik, és a verseny kiírása szerint az előző „körben” legjobban végzetteké az előny. Azaz, az első helyen végzett nyugatnémeteké és angoloké. S legfeljebb sorsolás dönt majd közöttük ... És így kiesni más, mint — ahogy az argentinok mondják — két „öngólt” kapni!... Ez mind érthető és világos. De — mi lesz a futballal? Ki fog 50 dollárért jegyet venni a következő világbajnokság NSZK—Anglia mérkőzésére? ! A spanyolokban sóvárogva nézik az olaszok örömét. Ők valóban irigylésre méltóak, még számunkra is, hiszen a Sarri-stadion nézőterén százával lobogtak a magyar színekre emlékeztető zöld-fehér-piros lobogók, s ennek láttán nem is lehetett másra gondolni, hej, ha a mieink is itt lehetnének! De félre a kesergéssel, beszéljünk inkább a spanyolokról, akik mint házigazdák, világbajnoki címről álmodoznak, de miután kikaptak az északírektől, fenékig ürítették a bánat poharát. A Rambla Canalitas szökőkútjánál és a Columbus-szoborhoz vezető Plasa Catalabuna bárjaiban csoportokban gyűltek össze a szurkolók, hevesen hadonászva szidták a csapat gólképtelenségét, s persze, a kapitányt. José Santamariát igazán csak sajnálni lehet ezekben a napokban, mert olyan szitoközönt kell elviselnie, hogy az nemcsak a jóérzést sérti, hanem az emberi önérzetbe is belegázol. A mi külföldön szereplő játékosaink otthon mindig azt hirdetik, hogy az újságok — szemben a magyar lapokkal —, mindig sztárolják, dicsérik a játékosokat, no meg a mérkőzéseket, hogy a közönség kedvet kapjon, s többen legyenek a lelátókon. Most is meggyőződhettünk arról, hogy ez nem egészen így van... A tévében az országos IXVChell nyilvánossága előtt ismert személyek olyanokat vagdostak a játékosok és a kapitány fejéhez, hogy azok mindebbe belekábulnak. Az egyik adásban a riporterek serege vette körül a sápadt José Santamariát, s amikor az megpróbált magyarázkodni, valósággal belefojtották a szót, kis magnókészüléket dugtak az orra alá, és záporoztak fejére a cinikus kérdések. Egy bajuszos fickó minden átmenet nélkül közbevágott: — Mit csinál csütörtöktől? .. . — Hogy-hogy? — kérdezte a kapitány. Gúnyos kacaj. — Hát, június 30-án lejár a szerződése!.... Santamaria megdöbbent: — Mi köze ehhez?... Vagy elküldenek vagy maradok, de azt hiszem, ez a kérdés csak rám és a szövetségre tartozik. Maguk pedig azért jöttek ide, hogy a csapat felől érdeklődjenek, vagy nem? A Dicen című lap még a tévéadáson is túltett. Az első oldalon közli Santamaria teljes nagyságú képét, ezzel a nagybetűs címmel: „Az egész ország a kapitány elllen!. . Kissé lejjebb. ...„Spanyolország egyetért abban, hogy Santamaria a nagy felelős a válogatott balsikeréért. Egyetlen mentsége csak az lehet, ha válogatottunk feltámad Anglia és az NSZK ellen!"... Aztán továbbra is az első oldalon slágercímek: „Vádoljuk: • Gólképtelen együttest alkotott! • A játékosok elvesztették az egyéniségüket! • A taktikai felkészültség egyenlő a nullával! ¤ A játékosok fizikai felkészültsége nem megfelelő! ¤ Nem tulajdonít jelentőséget a valenciai kudarcnak !” Ugye, elég ennyi? Mi, kívülállók igazságtalannak tartjuk ezeket a megállapításokat, csupán az nem tetszik nekünk, hogy Santamaria mentségként szinte minden alkalommal arra hivatkozik: „Nincs szerencsénk! . . Pedig van. Például a játékvezetőkkel. . . Ami viszont tetszik, úton-útfélen tapasztaljuk, hogy a korholás mögött segítőszándék is rejtőzik. Az egyszerű emberek féltő szeretettel kísérik a válogatott szereplését, a szakemberek többsége pedig ugyancsak segítőszándékú javaslatokat tesz, aki hosszú ití UHUA, éveken át játékostársa volt a Real Madridban Santamariának, és éveken át a csapat edzője, harsány hangon hirdeti: — A jó VB-szereplés az egész ország ügye. ’Nincs helye semmiféle széthúzásnak. Helyes a véleménynyilvánítás, de olyan jogot senki ne formáljon magának, hogy beleszól José dolgába. Dőreség például az a gondolat, hogy bizottságot rendeljenek fülére. És csupán rá tartozik az is, hogy kiket állít a csapatba. Én magam baráti beszélgetésben gyakran elmondtam neki, mit látnék helyesnek. De természetesnek tartom, hogy a döntés joga az ő kezében van. Santamaria érthetően ideges. De ha szitkokat zúdítanak a fejére, méginkább az lesz,miként a csapat is, s ez nem vezet jóra. Higgyék el, becsülettel és jól dolgozik. Alesanco, a csapat beállósa is kiállt Santamaria mellett. — Minek keresnek mindig bűnbakot? Santamaria semmiről sem tehet. Akit kritizálnak, annak bújjanak egyszer a bőrébe, s meglátják, milyen fenerossz érzés lesz ez majd. Most,hogy az NSZK— Anglia mérkőzés 0-0-ra végződött, s mindkét csapat eléggé mérsékelten játszott, újjáéledtek a spanyol remények. De mi vezethet a sikerhez? Általános feltétlenül változtatni kell az összeállításon. So ltok zúdul Santamira fejére kan követelik Alesanco kihagyását. Alesanco pedig" tiltakozik. — Miért rajtam akarják elverni a port? Mit tehetek én arról, hogy nem rúgunk gólt? Azt mondják, hogy nem vagyok jó erőben? Ez hazugság! Profi vagyok, tehát kötelességem jó kondícióban lenni. Ezt kívánja a saját érdekem is. Akik bírálják Alesancót, azok szívesen látnák a csapatban Macedát, a Gijon játékosát. A jobbhátvéd helyén a Bilbao védője, Urquiaga mutatkozik majd be, Camacho feladata középen az emberfogás lesz, és alighanem Gallego kerül a középpályára, és Quini is tagja lesz a kezdőcsapatnak. Úgy hírlik, ha nem alakul kedvezően az eredmény, bejön csereként Santillana, a Real Madrid híres fejelő középcsatára is. A szériai lapok már Szelbal erőfeszítéseket tesznek a hazai játékosok fellelkesítésére. A Dicen azonban továbbra is borúlátó. Íme az egyik vaskos cím: „Szegény Spanyolország, mi vár rád? .. Meggyőződésünk, hogy pénteken este egy lángoló lelkesedéssel harcoló spanyol válogatott küzd majd a nemzeti színek sikeréért, és egy picit José Santamaria szerződésének meghosszabbításáért. Ha ugyanis elbuknak a pályán, lehet, hogy többen is örökre búcsúra kényszerülnek. Santamaria, a bírált kapitány