Népsport, 1989. július (45. évfolyam, 154-180. szám)

1989-07-01 / 154. szám

XLV. 154. ♦ 1989. július 1. labdarúgás | Futballberkekben történik Beindul a kupagépezet A Rába, a Tatabánya és a Siófok idegenben Szombaton és vasárnap mind a négy magyar csapat pályára lép az IFC-Panaso­­nic Cup ’89 első fordulójá­ban. Minden csoportban négy együttes játszik. Az első he­lyezettek 10 ezer, a másodi­kok pedig 15 ezer nyugatné­met márkát kasszírozhatnak. Szombaton három csapa­tunk szerepel­t idegenben. A Rába ETO a dán Brönd­­byvel mérkőzik. A vendég­látók az első helyen állnak a most folyó bajnokságban. A Rába már útrakelt, igaz nem a legjobb előjelekkel. Sal­lói után a csütörtöki edzé­sen Csikós is súlyosan meg­sérült. A három kapus kö­zül ezúttal Boros és Albert utazott. Rajtuk kívül Turbók, Hlagyvik, Pecsics, Udvardi, Bordás, Bü­cs, Kiss, Urbányi, Somogyi, Virág, Handel, Mör­tel, Hajszán alkotja a kere­tet. A csapattal tartott Pe­cze Károly vezető­edző, Győrfi László, Horváth Bé­la, dr Szű­ts Jenő. A kül­döttséget Szániel János, a klub elnöke vezeti. A Siófok a Slavia Praha ellen szerepel egy dél­­morvaországi kisvárosban. Radistiben Illés János, a balaton-parti együttes elnöke elmondta a Népsportnak, hogy jó játékot vár a soro­zaton csapatától. A három frissen igazolt, Magyar (Vi­deoton), Kirchmayer (Düm­­söd), Takács (Keszthely) is szóhoz juthat, hiszen az MLSZ ilyen esetben mindig megadja az ideiglenes játék­­engedélyt A Tatabánya is Dániába utazott, a Lyngby ellen kezd Szentmihályi Antal, a kékek vezető edzője elmondta, hogy Szekeres leigazolása komoly nyereség. Sokat je­lent, hogy még egy csatár­ral erősödnek, Kanyok Im­rével, aki a Videotonból ke­rült át a bányászvárosba. Vasárnap a Vác az inns­brucki bajnokcsapatot, az FCS Swarosky Tirolt fogad­ja A találkozóról a Vác fris­sen beiktatott szakvezetője, Csank János beszélt. Leg­alább döntetlent vár. Ha min­den sikerül, akkor Romanek is pályára lép a váci együt­tesben. És ott lehet a kezdő­csapatban a D. Kinizsiből igazolt Fekete is. Várhatóan így kezd a Vác: Gelei - Nagy, Talapa, Sze­mere, Csima - Bánföldi, Gyimesi, Fekete, Víg — Ba­logh Z. Romanek A magyar csapatok hét vé­gi mérkőzései így alakulnak. Szombat: Bröndby—Rába ETO, 17. Slavia Praha—Sió­fok, 18. Lingby—Tatabánya, 17. Vasárnap: Vác—FCS Tirol. Vác, 17. Örömfoci az Üllői úton Végre örömfoci, ráadásul a nyár közepén! Szombat este az Üllői úton nem lesz biró­­kergetés, buszborogatás, s egyéb „hangulatos” közjáték, csupán egy dolog vár a nagy­érdeműre: leülni a padra, s megnézni eg­y jó meccset. A 7­8-as és a 82-es VB-csapat tagjaiból alakult gárda mér­kőzik majd a kölni főiskola „nebulóival", s a találkozó bevételét felajánlják a daga­natos gyerekek gyógyítására, é­s a magyar utánpótlás meg­segítésére. A cél nemes, s ha az idő kegyes, akkor el lehet felej­teni azt a sok bosszúságot, ami futball címszó alatt ért bennünket az utóbbi időben. A show résztvevőinek név­sorát böngészve, akár nosz­talgiázni is kezdhetnénk, fel­elevenítve a hazai és külföl­di sztárok immár nevezetes­sé vált alakításait, de nem tesszük. Már csak azért sem, mert Mészáros „Bubu” a Telesport egyik adásában megjegyezte, hogy jólesik a közönség szüretetét élvezni, de annak idején meg őket szidták olyan hévvel, mint a maiakat Ráadásul a most pá­lyára lépők között lesznek aktív futballisták is, akikkel szemben illetlenség lenne a múltat idézni Szóval, ne nosztalgiázzunk, de az az igazság, hogy ne­héz megállni. Mert, ha az ember Nyilasi Tibit látja az Üllői úti pályán, akkor nem is tud másra gondolni, mint egy nyíl sebességű Nytl szla­lomra. Vagy ahogy Müller Sanyi megjelenik a Fradi­­pályán, hát önkéntelenül az FTC-Vasas pályaavatón lőtt gólja jut a szurkolók eszé­be. Bár a zöld-fehér tábor ezt alighanem elfelejtené. És folytathatnánk az időke­rék visszapörgetését, hiszen a futballszerető ember képes emlékezni még hosszú­hosszú évek után is egy gól­ra, lövésre. De itt megállít­juk a filmet, s a következő kockák a szombati esti mér­kőzés után kerülnek majd szalagra. Ami pedig az ellenfelet, a külföldi fiúkat illeti, pénte­ken megérkeztek Budapest­re. A repülőről leszálló Fe­lix Magathra nehéz volt rá­ismerni, hiszen az egykor kemény játékos most inkább egy jó módú üzletember be­nyomását kelti. S itt van a Nyugat-Európában eddig leg­sikeresebb ázsiai játékos. Bum Kun Csa is Mindkét híresség ugyanazt ígérte: lát­ványos játékot, szép gólokat. (sinkovics) A magyar csapat várható összeállítása: Mészáros — Martos, Bálint, Rab, Nagy L. — Müller, Csapó, Pintér, Zombori — Kiss, Nyilasi. Novák nem, Reszeli-Soós igen Dorogon hétfőn kezdi fel­készülését a labdarúgócsapat az új idényre. Gabala Ferenc vezető­edző megvált az egye­sülettől, s helyére Reszeli- Soós Istvánt, a Váci Izzó ed­digi utánpótlás-szakágvezető­­jét szerződtették. Az új szak­vezető minden bizonnyal a legfiatalabb a másodosztály­ban, hiszen 27 éves. Keszeli- Soós edzői múltja fiatal ko­ra ellenére tekintélyes, mi­vel dolgozott az MTK-VM serdülőknél, az ifjúsági vá­logatottnál Bicskei Bertalan és Piski Elemér mellett, s nevéhez fűződik a váci foci­­gimi beindítása is. Csuha Andrástól, a Dorog ügyvezető elnökétől megtud­tuk, hogy számítanak az új vezető edző ambíciójára, lel­­kesedésére - s természete­sen - szakértelmére. Azt is megtudtuk, hogy az előzetes híresztelésekkel el­lentétben Novák Dezsővel nem tárgyaltak a klub veze­tői. A játékoskeret jószeré­vel változatlan marad a Bá­nyásznál, mivel a váciak hozzájárultak ahhoz, hogy Mózner a jövőben is Doro­gon futballozzon. Szabó Béla visszavonul Követelményrendszer a játékvezetőknek Nem tétlenkedik megvá­lasztása óta a Játékvezető Bizottság új elnöksége. A héten ülésezett, és úgy dön­tött, hogy az NB I-es és az NB II-es keretben egyelőre csak kisebb változtatásokat hajt végre. Nem mond le egy nagyobb vérátömlesztés­ről, de ezt az év végére ha­lasztja, mert csak a közel­jövőben, a játékvezetők nyá­ri edzőtáborozásán ismerte­tik a bírókkal a követel­ményrendszert, amelynek alapján fél év múlva rostál­ják majd őket. Az NB I-es keretben most egy változás történik. Szabó Béla levelet írt az elnökség­nek, és bejelentette hogy munkahelyi elfoglaltsága miatt befejezi a játékveze­tést. Ugyanakkor kéri, hogy a JB engedje őt az ősszel két találkozón vezetni, mert ak­kor hetvenöt első osztályú mérkőzéssel fejezhetné be pályafutását. Az elnökség be­leegyezett Szabó Béla helyé­re Statuier Péter került a keretbe. Az NB II-es játékvezetők közül kiesett Tajthy János, a keretbe került Balajti Já­nos, Herbály Lajos, Kálmán Imre, Kincses Tibor, Maros­vári Csaba, Németh Vilmos és Vida László. Zsadányi csodálkozik és távozni akar Pénteki számunkban rövid helyzetképet adtunk a Sió­foki Bányászról, és a klubtól kapott információ alapján meg is írtuk, hogy a csapat­tól nem távozik senki. Aztán délután csöngött a telefon. Zsadányi László, a siófokiak középpályása jelentkezett, aki a télen Hollandiában gólki­rály lett a FIFA első terem­labdarúgó-világbajnokságán. — Csodálkoztam, amikor el­olvastam a cikket — mond­ta. — Én ugyanis a hét ele­jén bejelentettem, hogy tá­vozni akarok az egyesülettől. Egyébként ezért is reagálha­tok ilyen frissen. Gellei Im­re vezető­edző ugyanis a be­jelentésem miatt már nem számít rám a szombati Inter­­tot­ó-mérkőzésen. ♦ Mivel indokolta távozá­si szándékát?­­ Tárgyaltunk a hét ele­jén, és nem tudtunk meg­egyezni. ♦ Olyan igényei voltak? — Nem erről van szó. El kell ismernem, hogy az itte­ni körülményekhez képest kimondottan jó ajánlatot kaptam, ha három évvel meghosszabbítom a szerződé­semet. Én a jövőt látom bi­zonytalannak. Most is „sú­rolta a lécet” a csapat, s je­lenleg úgy néz ki, a nyáron gyengül a Siófok, tehát a következő bajnokságban baj­ba kerülhet. Szeretnék jobb csapatban játszani, mindösz­­sze erről van szó. ♦ Más klubtól kapott már ajánlatot? — Jelentkezett a Rába ETO, de minden arra vall, hogy meggondolta magát. Más még nem jött értem. Öt évet játszottam Siófokon, azt hiszem, ideje változtatnom. NÉPSPORT 3 üvül ÉV VÉGI ÉRTESÍTŐ „Dicsőséges" tavaszi hadjárat Újpesten Amikor egy Dózsa-szurkoló kézhez kapta lapunk június 21-i számát, és át­böngészte a harmadik oldalon a tabel­laparádét, biztos végigfutott a hátán a hideg. Hiszen újra megpillanthatta a táblázatot, amely azt tükrözte: kedvenc csapata ősszel 12 pontot gyűjtve, 14. he­lyen fejezte be a szezont. Öt ponttal maradt le a mezőnytől, és egyetlen pon­tocskával előzte meg a két utolsót. Ez akkor a pótvizsga előszelét jelentette. Nagyon sokan féltették, sőt, temették a Dózsát, kevesen reménykedtek a meg­újulásban. A csapat azonban huszáros, dicsőséges" tavaszi hadjárattal igazolta, hogy sokkal több van benne, mint amit ősszel produkált. De ezt az őszt, sőt, a tavaszt sem szabad elfelejteni, mert sok-sok tanulsággal szolgál. Az vitathatatlan tény, hogy a Megyeri úton ugyanaz az átok ül, mint az egész magyar labdarúgáson. Méghozzá az aranycsapat árnya. Ha valahol szóba kerül a honi labdarúgás, mindjárt akad valaki, aki példálózni kezd: „bezzeg Puskásék idejében . .Erre még „rá­tesznek” Újpesten, ahol azt is hajtogat­ják: „bezzeg Benéék idejében...” Saj­nos, az elvárások a régiek, de a hét­köznapokon mindenki csak nosztalgiázik és édeskeveset tesz azért, hogy a ma­gyar foci és benne az újpesti labdarú­gás is tényleg újra a régi fényében ra­gyogjon. Lehet, hogy sokan sértésnek veszik az „édeskevés” szóhasználatot, de meggyő­ződésem, hogy a szövegelés, a „bezzege­­lés” és az állandó átszervezés helyett jobb lenne már az erőket tényleg a já­tékra, s főleg az utánpótlás nevelésére fordítani. Mert emlékezzünk csak, annak a le­gendás aranycsapatnak nagyszerű volt az utánpótlása. Az más kérdés, hogy a kor másként határozott, mert ’56-ban a jövő csapata szétrajzott a világ négy tá­ja felé. De később Újpesten a Bene-féle aranykorban is odafigyeltek a fiatalok­ra, mert a Konkoly Béla bácsik olyan ötösfogatot neveltek a sztárok mögé, mint: Hegyi, Dunai Ede, Kolár, Nagy Laci, Tóth Andris, akik még válogatott játékosként is sokáig koptatták a Me­gyeri úti kispadot. Aztán mintha megállt volna az idő. A lilák vezérkara a sikerek fényében ki­csit megfeledkezett a holnapról, és ezért majdnem nagy árat kellett fizetnie. Mert magyarázatot mindenre lehet ta­lálni, de ha az Újpesti Dózsa a bajnok­ság végén kiesett volna az NB I-ből, ar­ra nincs mentség. Főleg akkor, amikor egy évvel korábban még bronzérmes volt a csapat, és az utánpótlásgárda bajnokságot nyert. Ezt az utóbbi csapa­tot azonban — könnyelműen — jósze­rével szélnek eresztették. Természetesen az új bajnoki év kez­detén a bronzérmes csapatnak reális volt a célkitűzése: az első öt hely valamelyi­kének a megszerzése. Az élet azonban átrendezte a sorokat. Ehhez viszont kellett egy szakmai baklövés, egy rosszul szervezett felkészülési túra. És bizony, erre még azt sem lehet mon­dani, hogy könnyű utólag okosnak len­ni. Nem, mert ezt előre lehetett látni. A Dózsa ugyanis a bajnokság előtt fel­készületlenül elutazott az NSZK-ba, két­naponként edzőmérkőzést játszott, ame­lyek között 100—150 kilométert utazott, és nem tudott edzeni. Törvényszerű volt, hogy egymás után sérültek meg a játé­kosok. Az edzőmérkőzéseken elszenve­dett súlyos vereségek nemcsak a csapat tekintélyét tépázták meg, hanem elvet­ték a játékosok önbizalmát is. Így nem csoda, hogy a bajnokságban a lilák az ötödik forduló után egyetlen ponttal a tabella végén kullogtak. Göröcs János vezető­edző, az addigi sikerkovács kilátástalannak tartva a helyzetet, felállt a kispadról, bedobta a törülközőt, lemondott. De azért ennek is voltak előzményei. Amikor Göröcs át­vette a Dózsát, a csapat szintén a mély­ponton volt. Az egyesület vezetői egy új együttest ígértek nekik. Ez viszont nem jött össze. Nem sikerült meghatározó egyéniségeket igazolni. Az is nyílt titok, hogy Göröcs és a szakosztályvezető, Raj­na Károly között nem volt éppen fel­hőtlen a kapcsolat. Aztán felkérték szaktanácsadónak Baráti Lajost. Göröcs ezt nehezen emésztette meg és edzőként már korántsem lelkesedett úgy a mes­terért, mint amikor még játékosa volt. Mindezek ellenére mind a mai napig nem tudom elfogadni Göröcs Titi dönté­sét, mert tudomásom szerint a játéko­sokkal nem volt különösebb összezördü­lése. S ez akkor is igaz, ha a csapat tagjai a harmadik hely után úgy érez­ték: az edző már nem tud nekik sok újat mondani és nyújtani. Nem volt könnyű helyzetben Varga István, a korábbi pályaedző, amikor át­vette a csapat irányítását. A kevésbé ismert szakembernek a szurkolók előtt eredményekkel kellett volna igazolnia „létét” és rátermettségét. Ősszel azon­ban ez nem sikerült. Hiába volt a hát­térben Baróti Lajos gazdag tapasztalata, felkészültsége, emberi habitusa — a sze­gény embert az ág is húzta —, a játé­kosok körében egymás után jöttek a vá­ratlan sérülések. Eszenyi, Steidl, Kovács Ervin, Katona, H­eredi kiesése szinte pótolhatatlan űrt teremtett. Akik a tar­talékoknál rendelkezésre álltak, nem tudták feledtetni a hiányzókat. Most ütött vissza a volt bajnok utánpótláscsapat elherdálása. Szinte nem volt két olyan mérkőzés, hogy az újpesti együttes ugyanabban az összeállításiján lépett volna a pályára. Szeretnék itt most eloszlatni egy tév­hitet. Sokan azt állítják, hogy könnyű a Dózsának, mert a Honvéddal egyetem­ben azt vonultat be, akit akar. Ez így nem igaz. Egyik egyesület esetében sem. Mert vannak megfelelő rendelkezések, amelyeket egyik csapat sem léphet át. Az viszont tény, hogy a gyakorlatban a kisebb klubok ajánlják játékosaikat be­vonulásra az Újpesti Dózsának. Az új­pestiek a szerződéseknek megfelelően járnak el, Kenesztért még fizettek is a Csepelnek. Leszereléskor viszont, ha nem tudnak megállapodni a másik egye­sülettel, akkor a játékos visszamegy ko­rábbi klubjához. Említettem már a sok sérülést. Ide kívánkozik az a megjegyzés, hogy jó lenne egyszer már országosan megvizs­gálni, mi az oka annak, hogy olyan gya­korta sérülnek a magyar labdarúgók, és hogy miért tart olyan hosszú ideig a lábadozásuk. A sérülések oka talán a gyerekkori alapozás hiánya és a felké­születlenség, a lábadozás okát a bizto­sítás körüli manipulációban látom. Hi­szen nálunk is működik már a Sport­kórházban az artroszikópiás eljárás. Ér­dekes módon a Milánban játszó Gullitt a BEK-döntő előtt jó három héttel esett át a porcműtéten, aztán ott volt, és két gólt is rúgott a sorsdöntő találkozón! A tavaszi nagy menetelésért, a bravú­ros hadjáratért minden elismerés az új­pesti játékosoké. Nemcsak szerencséjük volt, hanem akarták is a bennmaradást, a jobb szereplést, és meg is tettek érte mindent. Még Kozmának is meg lehet bocsátani, hogy a profiszerződéssel a tarsolyában vigyázott magára, de végül játékával hozzájárult csapatának sikeré­hez. Tulajdonképpen a Dózsának nincse­nek csatárai, hiszen a gólok többségét védők és középpályások rúgták. De iga­zán nincsenek védői sem. Alapos fel­frissítésre szorul ez az együttes. Mert akármennyire dicséretes is ez a tavaszi szereplés, azt azért mindenkinek el kell ismerni, hogy ez a csapat méltatlanul szerepelt patinás hírnevéhez. E rövid értékelés során nem lehet mindenre ki­térni, csak felvillantani a sikertelen sze­replés okait. Az egyesület vezetőire vár­na, hogy egyszer alaposan értékeljék sa­ját munkájukat, felelősségüket és a lab­darúgó-szakosztály néhány éves tevé­kenységét. Megérné, mert a hibák szem­­mel láthatóak, kézzelfoghatóak, ebből kö­vetkezik, hogy korrigálni is lehetne őket. Boross Dezső

Next