Nemzeti Sport, 1994. február (5. évfolyam, 30-57. szám)

1994-02-08 / 37. szám

­ Bikaerős csapat Kerüld el a h­orvátokat!... A január végi, manches­teri sorsolás után majdnem minden nyilatkozó és pub­likáló egyetértett abban, hogy az olaszoknak piszok szerencséjük van, a Squad­­ra Azzurra került a leg­gyengébb csoportba. Sac­­chi kapitány csapatát a jó­szerencse Szlovéniával, Észtországgal, Litvániával, Ukrajnával és Horvátor­szággal hozta össze. Az el­ső három esetében a kitétel indokolt - melyik csoport­ban nem? -, az ukránokkal azonban bánjunk csínján (majd csak eldől egyszer, hogy ki ukrán...), a horvát válogatott vonatkozásában pedig egyenesen észbontó ostobaság. Nehéz kalibrálni egy olyan csapat erejét, amely jósze­rével még sohasem játszott legerősebb összeállításában. És ha azt mondom, hogy Joszip Webernek, a belga bajnokság utolsó kétévi gól­királyának esélye sincs, hogy beférjen a támadó duóba? Nem vagyok rokona Mu­­cius Scaevolának, de nem is hiszem, hogy komoly bá­torság kell a tételhez. Hor­vátország válogatottja - a gárdát alkotó játékosok ké­pessége alapján - Európá­ban feltétlenül az első nyolc­ba tartozik, s e véleménnyel talán még sértegetem is a dél-nyugati szomszédot. Furcsa dolog, ugyanakkor a sors fintora is, hogy ez a csapat a világbajnoki selej­tezőkön nem játszhatott ere­je teljében, s az angliai EB- döntőig még három esz­tendőt „öregszik” majd. Sportoló számára tán a leg­nagyobb kín, ha nem verse­nyezhet, de mit számít mind­ez, ha a mérleg másik ser­penyőjébe a haza független­sége került. Ám nézzük csak, kik kerül­hetnek a kapitány, Vlatko Markovics seregébe! A kapuba Drazsen Ladics, a Croatia Zagreb kapusa pályázik a legjobb eséllyel. Ő a légiós válogatott legjobb hazai játékosa, bár tény, hogy az otthoniak közül rajta kívül csak klubtársa, a jobb­hátvéd, Dzsevad Turkovics kap egyszámjegyű dresszt. Turkovics mellett a három hátvéd Nikola Jerkan (Real Oviedo), Szlaven Bilics (Karlsruhe) és Róbert Járni (Torino Calcio) lehet. Tessék erősen figyelni, mert a vé­delem a csapat ,,leggyen­gébb” része, de ide is jutott spanyol élvonalbeli, Bundes­­liga 1-es és Serie A-s profi. A kimaradtak? A Nantes-os Valics talán a legismertebb, de neki tényleg inkább csak a múltja fényes, Stimac pe­dig gyenge csapatban, a spanyol második vonalból kiesni készülő Cádizban ját­szik. A középpálya jobb oldala „spanyol”, az oldalvonal mellé Cruyff kiszemeltje, a Barcelona B-ben vitézkedő Goran Vucsevics kerül, egy­­gyel beljebb az „üveglábú” Robert Proszinecski (Real Madrid) kér helyet. Nem kevésbé acélos a bal oldal sem! A játékot a milánós Zvonimir Boban szervez­­(het)i, s ,,Zorro” mellett az az Aljosa Aszanovics ügyköd­het, aki most éppen a Mont­­pellier játékosa, de tavaly rajta (érte?) veszekedett a Monacóval az élen fél Fran­ciaország. Tényleg nem a bosszantás kedvéért, de itt is érdemes felsorolni, kik maradnak ki az „alapcsapatból”: Sztipe And­­rijasevics (Celta Vigo), Janko Jankovics (Real Oviedo), Zorán Bán (Juventus)... Elérkeztünk a csatárokhoz. A gólvágók „kínálatát” ismeri alkalmasint legjobban a világ. Alen Boksics BEK-et nyert a Marseille-jel, most a Lazio (világ)sztárja, „párja” Davor Suker (Sevilla) a spa­nyol bajnokság őszi évadjá­nak legjobb játékosa. Mario Sztanics a Sporting Gijonban jó, bár ha ő nem fér be egy válogatottba, attól még nem mozdulnak meg a képek a falon. De hogy Joszip We­bernek se legyen helye... Szegény úgy elkeseredett, hogy rágja klubja, a Cercle Bruges vezetőinek fülét, nem kaphatna-e még a VB előtt belga állampolgárságot? Mondom, bikaerős csapat... (andrás) Alen Boksics, Horvátország büszkesége, és az ő büsz­keségei, felesége Aida és az ő Stellájuk Piros lap? iV'ciii, piros A baj sosem jár egyedül. Szegény embert még az ág is húzza. Ilyen és ehhez hasonló (ál)bölcsességek jutnak az ember eszébe, amikor az olasz lab­darúgás egyik legpatinásabb egyesüle­tének, a Torino Calciónak legfrissebb viselt(es) ügyeiről hall. Nem elég, hogy tavaly botrányos körülmények között, a csődbemenetel előtt „percekkel” vásárolta meg Roberto Goveani torinói közjegyző a klubot Gian Maria Borsanótól, aki építési vállalkozó, egyben parlamenti képviselő. Nem elég, hogy nemrégiben kide­rült, nemcsak a Borsano-féle vezetés, de a Goveani-féle is sűrűn alkal­mazta a fekete pénzek gyakorlatát. Nem elég, hogy anyagilag most Goveani is a csőd szélére sodorta a klubot. A közel­múltban kiderült, a Torino európai (rész)­­kupasikereit a külföldi játékvezetők jóin­dulatát megnyerő „hölgyikéknek” kö­szönhette. Az UEFA még nem rendelte ugyan el a hiva­talos vizsgálatot, de csak napok kérdése, hogy meginduljon a nyomozás az európai szövetség részéről. Mint azt René Eberle, az UEFA fegyel­mi bizottságának titkára (e bizottság tagja a magyar Berzi Sándor is) elmondta: ,,Azért nem léptünk meg, mert várjuk az Olasz Labdarúgó Szövetség jelentését az ügyről. Amint az megérkezik, lépni fogunk. ” Az ÖLSZ egyelőre legjobb „nyomozóját”, Consolato Labatét, a hasonló ügyekben illetékes iroda vezetőjét állította rá a Torinóra. A szövetségi „szuperzsaru” feladata lesz ki­deríteni, hogy alkalmazott-e a piemontei klub tolmács­kísérőként (Magyarországon leginkább hostessnek mondanánk őket) olyan hölgyeket, akiknél a hangsúly nem a nyelvtudáson (már­mint az idegen országból érkezett bíró nyel­vének tudásán) volt. A gyanú árnyéka egyébként egészen vé­letlenül vetődött a Torinóra. A súlyos gazdasági válság­ban lévő klub költ­ségvetését a közel­múltban könyvvizs­gálók ellenőrizték, s a kontrollok során egyi­kük egy meglehetősen magas összegű tételre lett figyelmes a „kiadá­sok” rovatban. Tolmá­csolás címszó alatt az egyesület több mint hatmillió lírát (csak­nem négyszázezer forintot) adott ki egy bizonyos Adriana nevű hölgynek, háromnapi „munkáért”. Azt min­denki tudja, hogy Itáliában drága mulatság a tolmácsok igénybevétele, de az még a felületes szemlélőnek is szemet szúrt volna, hogy valaki az ottani átlagfizetés több mint háromszorosát kereste meg nem egészen hetvenkét óra alatt. Nosza, megindult az elmélyült vizsgálat, s kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor a Torino igénybe vette Adriana kisasz­­szony (?) szolgáltatásait, ám - úgy tűnik - a többi „munkát” egy titkos svájci bankszámlán keresztül egyenlítette ki a cég, így marad az egyetlen diszkriminált mérkőzés: 1991. decem­ber 11-én Torino-AEK Athén, az UEFA- találkozó a legjobb nyolc közé jutásért Tori­nóban. Az első találkozón, Athénben 2-2-t ját­szott egymással a két klub, így a visszavágón a ha­zaiaknak rendkívül fontos volt a győzelem vagy legalább az 1-1 -es döntetlen. Ennek érdekében - úgy tűnik - semmitől sem riadtak vissza a Toro akkori vezetői. Guy Goethals belga (pontosabban flamand, ez sem mindegy egy tolmács igénybevételekor) játékvezetőt, Raymond Goethalsnak, az Olympique Marseille edzőjének fiát jelölte az UEFA a találkozóra. A mérkőzés (csak a tör­ténelmi hűség kedvéért) 1-0-ás Torino-győ­­zelemmel ért véget, a brazil Walter Casagrande szerezte a gólt a találkozó ötvenötödik per­cében. A Torino továbbjutott, majd egészen a döntőig menetelt, csak ott maradt alul - kevesebb idegenben lőtt góllal - az Ajaxszal szemben. Itt tart tehát jelen pillanat­ban a történet, a klub - akkori és mai - vezetői mindent tagadnak, egy­másra mutogatnak. Ad­riana kisasszony köz­ben már többször meg­szólalt az olasz lapok hasábjain, s bizony, nyi­latkozatai enyhén szólva is terhelőek voltak a Torino Calcióra nézve. Labate úr tehát nyomoz, az UEFA vár, az egye­­­­sület vezetői félnek. Egyedül azok nem izgatják magukat, akiknek kár­legjobban érintené, ha a Torót az európai szövetség kizárná a kupákból. A játékosok edzenek, meccset játszanak, teszik a dol­gukat... (misor) NEMZETI KÉPES SPORT lámpa! így látja a bírók „lábról való levételét” az olasz Il Guerrn Sportivo című hetilap illusztrátora 41 * Az írek beolvastak az amerikaiaknak A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség vezetősége - an­nak idején - két érvvel tá­masztotta alá, hogy miért az Egyesült Államok kapta az 1994-es világbajnokság rendezési jogát. A FIFA ille­tékesei elsősorban azzal ér­veltek: éppen itt az ideje, hogy a soccer meghonosod­jon az Államokban. Szintén az ellentmondásos döntést védte a második számú tétel: az „igaz amerikaiak” körében bármenynyire is ismeretlen a futball, a bevándorlók leszármazottai biztosan megtöltik majd a stadionokat. Fél évtized távlatából s öt hónappal a világbajnokság kezdete előtt azonban úgy tűnik, az utóbbi tézis kártya­várként omlik össze... Dick Spring, Írország kül­ügyminisztere ugyanis nyíl­tan arra szólította fel Ameri­kába szakadt honfitársait, hogy bojkottálják a világbaj­nokságot. A szigetországi politikus véleménye szerint a tengerentúlon tisztességtelen módon bánnak a szurko­lókkal, s ez ellen látványosan fel kell lépni. ,,Döbbenetes, hogy a VB kapcsán mi folyik az Egyesült Államokban. Tudtommal még egyetlen világversenyen sem szabtak olyan magas jegyárakat, mint most, Amerikában... Úgy lát­szik, ki akarják semmizni a szurkolókat. Ezt feltétlenül meg kell akadályoznunk" - véli az ír politikus, akit a mi­niszterelnök Albert Reynolds legfőbb tanácsadójaként ismernek Európa-szerte. A tengerentúlon élő írek hallgattak Dick Spring fel­hívására, s már az első hé­ten tömegesen mondták vissza jegymegrendelésüket. Az Olaszország-Írország ta­lálkozóra eredetileg huszon­négyezer igénylés futott be, ám ez hirtelenjében a felére apadt. ,,A külügyminiszter úr döbbentett rá minket arra, hogy a szervezők elvtelenül járnak el velünk szemben. Tisztességtelenül magas árat állapítottak meg, bizonyára arra számítva, hogy ősha­zánk válogatottját látni ne­künk minden pénzt megér... A bojkottal elsősorban az a célunk, hogy a jegyárak csökkentésére kényszeresük a rendezőket. Biztos vagyok benne, hogy sikerül lejjebb nyomni az árakat, hiszen Rothenberg úrék is tudják, a csekély haszon is jobb a semminél" - érvel Stuart McLaughlin, a szurkolókat tömörítő szervezet szóvivője. Nem véletlen, hogy az Olaszország elleni csoport­­mérkőzés jegyeiből utasítot­tak eddig vissza a legtöb­bet... Ennek a meccsnek a beugrója ugyanis mind­egyiknél többe kerül. Nem kevesebb mint 450 dollárt kell(ene) leszurkolni azok­nak, akik élőben szeretnék látni Arrigo Sacchi és Jackie Charlton csapatának a csa­táját. „ Természetesen szeret­nénk a helyszínen követni a találkozót. Ám ha nem en­gednek az árakból, akkor csak a tévéképernyők előtt ülve leszünk a fiúkkal. A szí­vünk úgyis mindenhol Íror­szágért dobog” - mondta Stuart McLaughlin. A köztudottan hazafias gondolkodású írek - külügy­miniszterük tanácsára - ez­úttal alaposan beolvastak az amerikaiaknak, ám az két­séges, hogy akkor is állják-e majd a szavukat, amikor eljön a világbajnokság ide­je... Bármennyire büszkék is, valószínűleg megalkudnak majd önmagukkal, hiszen az őshaza válogatottját élőben látni minden pénzt megér... (borsány) 1994. február 8.

Next