Nemzeti Sport, 2003. január (14. évfolyam, 1-30. szám)
2003-01-02 / 1. szám
2003. január 2. csütörtök tmnmetisport HIRDETÉS Hazai labdarúgás 3 ÉRTÉKELÉS. A Győr vezetőedzője, Tamási Zsolt kritikus csapatával, szerinte ugyanis hiányoztak a bravúrgyőzelmek Varga Zoltán ismét színre lép HAVASRÉTI BÉLA Visszatekintés helyett rendhagyó módon azzal kezdjük a Győrről szóló értékelésünket, hogy az ETO-nál mi minden történhet a közeljövőben. Azt azonban meglátják, minden mindennel összefügg majd, ugyanis a múlt sok szempontból kapcsolódik a jövőhöz. Lapunk vasárnapi számában már megírtuk, hogy Győrött várhatóan ismét lesz szakmai igazgatói státusz, és e poszt várományosa Varga Zoltán, aki korábban edzőként dolgozott az ETO-nál. A korábbi válogatott labdarúgó 2001. június elsején lépett a klub szolgálatába, majd miután a 2001-2002. évi bajnokság alapszakaszának 11. fordulójában, szeptember 29-én Győrött a Vasastól 3-2-re kikapott a csapat (amelyiknek a szereplése amúgy sem volt túl hivalkodó) a klubtulajdonos s az edző közös megegyezéssel szerződést bontott. Azóta Tamási Zsolt a Győri ETO szakmai munkájának felelőse, és az ő irányításával a zöld-fehérek az utolsó helyről a felsőházba küzdötték fel magukat, és a most zajló bajnokságban az ötödik helyen állnak. A klubtulajdonos, Quaestor Rt. elnök-vezérigazgatója, Tarsoly Csaba már korábban is úgy gondolkodott: ha újra létrehozza a szakmai igazgatói státuszt, akkor arra Varga Zoltán az esélyes. Nos, hétfő délután Budapesten, a Questor Rt. székházában ült asztalhoz a klubtulajdonos és a leendő szakmai igazgató, valamint Tamási Zsolt, a csapat jelenlegi vezetőedzője. A részleteket január 3-án 15 órakor Győrött sajtótájékoztatón jelentik be (bár, gyanítható, annál többet akkor sem tudhatunk meg, mint hogy Varga Zoltán újra színre lép a magyar futballban), és akkor kiderülhet az is, hogy ki lesz a távozó Peczár László helyett a kft. ügyvezető igazgatója. Ezek után nézzük azt, ami a győriek idei szereplését illeti. Varga Zoltán távozását követően a Tamási Zsolt vezette szakmai stábnak sikerült stabilizálnia az ETO helyét az élvonalban. A nyáron aztán jelentős változtatás történt a játékoskeretben: hét hazai és hét külföldi labdarúgó igazolásával egészült ki a törzsgárda, és így a csapat harmincegy tagú állománnyal vághatott neki az új bajnoki esztendőnek. Célként az első hat közé kerülést jelölték meg, bár a klubtulajdonos a nemzetközi szereplésre jogosító helyezés elérése mellett kardoskodott, és teszi ezt ma is. Ez utóbbit sokan irreálisnak tartják, mondván, igaz, hogy a játékosállomány mennyiségileg erősödött, de minőségileg jelentős változás nem történt, így csoda lenne, ha a Győr a Ferencváros, az MTK és az Újpest között második lenne (az ETO a Magyar Kupából már kiesett). Az ősz során azonban a hajdani bajnokegyüttes - köszönhetően annak, hogy Tamási Zsolt edző remek érzékkel nyúlt a csapathoz, s hogy a játékosok partnerei voltak a szakvezetőnek - végig az élmezőnyben küzdött, és e pillanatban a bajnok ZTE-t is megelőzve, az ötödik helyen áll. A július 27-én rajtoló bajnokságot tehát remekül kezdték a győriek, ám a négy győzelem és egy döntetlen után aztán megtorpant a gárda, amit bizonyít, hogy a következő öt mérkőzés során csak néggyel gyarapodott a pontok száma. A következő újabb négy fordulóban ismét felfelé ívelő pályára került az ETO, és stabilan dobogós volt, mígnem az őszi idényt záró három bajnoki és egy Magyar Kupa-mérkőzés elvesztésével igazolták a tételt, a győri jegenyefák sem érnek az égig. Nézzük, miben látja a hullámzó teljesítmény okát Tamási Zsolt, aki a csapattal negyvennégy élvonalbeli mérkőzésen közel ötvenszázalékos eredményt produkálva bizonyíthatta felkészültségét és szakértelmét. „A nyáron érkezett tizennégy új játékossal új csapatot, új játékrendszert, új közösséget kellett kialakítani - mondta a szakember, aki elődje, Varga Zoltán jövőbeni győri szerepvállalása kapcsán felmerülő változásokról nem kívánt beszélni, csupán az őszi idény szakmai részleteit elemezte. - Ennek ellenére jól rajtoltunk, bár az igazsághoz tartozik az is, hogy a tizenhárom pontot eredményező első öt találkozó során csak a Sopron elleni győzelmünk volt biztos. Újpesten például a kilencvenkettedik percben, a vendéglátóink nagy védelmi hibája után sikerült pontot mentenünk. Később aztán fokozatosan jelentkeztek a gondok. A jól összeállt védelemből sérülés miatt előbb Stark Péter, majd Baranyai Tibor, míg a támadók közül Nagy Tamás esett ki hosszabb időre. A kiválásukkal a közvetlen védelem meghatározó emberei helyett kellett újakat keresni, és e próbálkozások során bizony akadtak gondok. Érzékenyen érintette támadójátékunkat Nagy Tamás kiválása, mivel nem volt a szerepkör betöltésére alkalmas bal oldali játékosunk. Hiába rendelkeztünk bő kerettel, a megfelelő minőség hiányában a kieső játékosokat nem sikerült megfelelő helyettesekkel pótolni. Következhetett tehát számunkra a négy pontot eredményező ifjabb öt találkozó, majd a táblázat alsó régiójában álló együttesek elleni újbóli fellendülést négy vereségből álló sorozat zárta. Ezeken a meccseken nem csupán az alkalmilag összetákolt összes góljainak száma: 6 Jobbal: 3 Ballal: 2 Fejjel: 1 védelmünk bizonytalankodott sokat, de a támadójátékunk is hatástalanabb volt, és ez eredményezte azt, hogy kettő-tízes gólkülönbséggel, pont nélkül zártuk a bajnokság befejező szakaszát. Ami az egyéni teljesítményeket illeti: Sebők Zsolt dicséretére szól, hogy az ő teljesítményét látva az ősszel a kapuscsere gondolata fel sem merült. A Siófokról igazolt magas termetű Baranyi Tibor gyorsan és jól illeszkedett be, és a csapat meghatározó tagja lett, éppen ezért a súlyos sérülése érzékenyen érintett bennünket. A tapasztalt Böjte Attila eredményesen oldotta meg a feladatát, Szanyó Károly pedig a vezéregyénisége és leggólerősebb tagja volt az együttesnek. A Kispestről igazolt Németh Norbert remekül kezdett, de az idény végére a nagyobb igénybevétel sok volt a számára. A horvát labdarúgók közül Darko Peric kelti a legjobb benyomást, mert képzett, jó megoldásokat választó labdarúgó, azonban kár, hogy a góllövéssel gondjai vannak. ” Tamási Zsolt - mint olvasható - roppant kritikus a saját csapatával szemben. Azt valóban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ETO eddig gyűjtött huszonhét pontja közül huszonkettőt a tabella alsó régiójában tanyázó gárdák ellen szerezte. Sokat árul el a győri csapat erejéről az is, hogy az élmezőnyhöz tartozó találkozók során a megszerezhető huszonnégy pontból mindössze ötöt tudott szerezni, és ennél még a tizedik helyen álló Dunaferr is többre volt képes. A jelenlegi csapat játékosállományát tekintve már az első hat közé kerülés is komoly siker lenne, minden más vágy az álmok kategóriájába sorolható... Szanyó Károly hat találattal is első lett 1. Ferencváros 17 12m 2 3 33-12 +21 38 2. MTK 17 122 3 34-15 +19 38 3. Újpest 179 3 5 37-26 +11 30 4. Debrecen 177 8 2 34-25 +9 29 5. Győri ETO 178 3 6 28-23 +5 27 6. Siófok 177 5 5 23-22 +1 26 7. ZTE 177 4 6 33-29 +4 25 8. Sopron 174 4 9 22-31 -9 16 9. Videoton 173 6 8 16-27-11 15 10. Dunaferr 173 5 9 21-32 -11 14 11. Békéscsaba 174 1 12 23-44 -21 13 12. Kispest 173 3 11 22-40 -18 12 1A két félidei teljesítmény ég és föld A bajnokságban 5. 17 83 6 28-23 +5 27 Hazai pályán 6. 8 5-3 14- 9 +5 15 Vendégként 5. 9 33 3 14-14 0 12 1. félidőben 4. 17 77 3 13- 7 +6 28 2. félidőben 9. 174 7 6 15-16 -1 19 Házi kanadai táblázat gól+gólpassz Baranyai Tibor 14-0 Baumgartner Attila 34-1 Herczeg Miklós 24-2 Branko Hucika 34-1 Jurica Karabatic 14-0 Mracskó Mihály 04-1 Nagy Tamás 14-2 Németh Norbert 34-3 Igor Nicsenko 54-2 Darko Peric 24-3 Róbert Semeník 14-0 Szanyó Károly 64-2 Weitner Ádám 04-1 Tamási Zsolt arról még nem akar beszélni, miként tudna együtt dolgozni Varga Zoltánnal