Nemzeti Sport, 2004. január (102. évfolyam, 1-30. szám)
2004-01-02 / 1. szám
2004. január 2., péntek nemzeti sport NSOnline vJ A sportportál ajánlata: I www.nemzetisport.hu/bajnoksag Hazai labdarúgás 3 VÁLOGATOTT: A Borussia Mönchengladbachnál dolgozó László Csaba is segítheti Lothar Matthäus munkáját Hétfőig tarthat a találgatósdi Munkatársunktól Akár a népszerű sorozat főcímdalát is idézhetnénk: „ Új élet vár, felejts el mindent..." Legalábbis hasonlóan gondolkozhatnak most a Magyar Labdarúgószövetségben (MLSZ), mondván, Lothar Matthäus érkezésével nagy és kedvező változások történhetnek a magyar futballban. Ne feledjük a tényt: a német szakember hivatalosan csütörtök, vagyis január elseje óta áll az MLSZ alkalmazásában, és miután hazatér dubai nyaralásából, hétfőn munkához is lát. Az ötödikei program főleg az adminisztrációs feladatokból áll majd, a korábbi 150-szeres válogatott elfoglalja irodáját a Róbert Károly körúti székházban, és főnökeivel megbeszéli a legfontosabb teendőket. Ilyen téma a szakmai stáb kialakítása is, hiszen nem mindegy, Matthäusnak a következő időszakban kikkel kell majd együtt dolgoznia. Azt tudjuk, hogy a csapatba Németországból érkezik majd az orvos, pályaedzőnek viszont magyar származású szakembert szeretnének a kiszemeltekkel Bozóky Imre MLSZ-elnök tárgyal. S hogy ki lehet a német tréner első számú segítője? Nos, a kérdésre biztos választ e pillanatban még nem adhatunk, igaz, könnyen elképzelhető, ezzel a szövetségben is így vannak. Csak emlékeztetőül: korábban Nyilasi Tibor, Détári Lajos és Varga Zoltán neve merült fel, ám előfordulhat, hogy egy itthon ismeretlen ember kerül fontos pozícióba. A kiválasztásnál az elv egyértelműnek tűnik: olyan szakemberek kerestetnek, akik tökéletesen beszélnek németül, és a magyarokkal is megértetik magukat. Nyilasi, ugyebár, Ausztriában futballozott, így neki nem lehetnek nyelvi problémái, ráadásul most is a szövetség alkalmazásában áll. Azt tudni lehet, hogy a neve fel is merült jelöltként, csakhogy a volt Fradi-kedvenc - ugyanúgy mint a Ferencvárosnál - nemet mondott a felkérésre. Détári Lajos légiós pályafutása a Bundesligában kezdődött, méghozzá nem is akárhogyan: az Eintracht Frankfurtnál gyorsan közönségkedvenc lett. Döme decemberben vállalta el az NB I B-s Tatabánya vezetőedzői posztját, ám ezt a tisztséget föl kellene adnia, ha rá esik a választás (az eddigi kapitány, Gellei Imre segítője, Dajka László főállásban még dolgozhatott a BKV Előrénél, a továbbiakban azonban az efféle megoldáshoz a szövetség nem járul hozzá. A harmadik név, amely eddig nyilvánosságra került, Varga Zoltáné. Szerződtetésével kapcsolatban van némi bökkenő: az egyik, hogy novemberben Nigériából kapott felkérést, hogy az egyik élvonalbeli klub, a Vandel Insurance vezetőedzője legyen, ráadásul nagy kérdés, miként lenne meg egymással az egyaránt „nehéz esetnek” tartott Matthäus és Varga. Korábban hallani lehetett arról, hogy egy hazánkban ismeretlen embert szeretnének meggyőzni az MLSZ vezetői, információink szerint László Csaba a kiszemelt. Az erdélyi származású szakember 16 esztendeje dolgozik Németországban, jelenleg a Borussia Mönchengladbach U16-os csapatának az edzője, és emellett a felnőttegyüttes egyik játékosmegfigyelője. A magyar és a német mellett angolul és románul is tökéletesen beszélő edző elvégezte a híres kölni főiskolát, és természetesen prolicenccel is rendelkezik. Úgy tudjuk, László Csaba hétfőn tárgyal majd Bozóky Imrével, de jelölt lehet a szintén erdélyi származású Szatmári Sándor is. A szeptemberi programot még nem, a januárit és februárit viszont ismerjük. Ezek szerint január 26-án és 27-én Lothar Matthäus, Bozóky Imre elnök és Berzi Sándor főtitkár kíséretében Máltára utazik, ahol a felek egyeztetik a 2006-os vb-selejtező programját. Ezt követően februárban egy másik déli szigeten, Cipruson lesz jelenése a szövetségi kapitánynak, itt három felkészülési meccs vár a válogatottra, vagyis hivatalosan ekkor találkozik először a játékosokkal. Optimistábbak a szurkolók f lst 2 logi O C tuc FOTÓ: NÉMETH FERENC KÖRKÉP: A bajnokcsapatnál pályagondokra panaszkodnak • A fehérváriaknak nagy futást ígér Csank János • Újpesten több játékost is eladnak majd A Fradi edzőjét nem kell bemutatni Munkatársainktól A jövő hét elején, január 5-én a legtöbb pályán edzés lesz, azaz csapatuknál lehetőleg súlyfelesleg nélküli munkára kell jelentkezniük a profi labdarúgóknak. Az MTK Hungária, valamint a Lombard FC Haladás játékosait leszámítva minden csapatnál hétfőn húznak először szerelést a futballisták. A listavezető siófokiaknak ráadásul már igencsak korán, január 11-én jelenésük lesz, hiszen a Balaton FC is szereplője a pécsi teremtornának. Nem meglepő tehát, hogy az ötödikén kezdődő tréningezés az első héten teremben zajlik majd, és csak a siófokiak reményei szerint sikeres pécsi fellépés után költöznek ki a szabadba - ha az időjárás is úgy akarja... Az élvonalbeli csapatok közül a bajnok MTK kezdi „későn” a felkészülést: a kék-fehérek január 7-én találkoznak először. .. „Az ősszel komoly pályaproblémáink voltak, és bár ezek a gomlok továbbra is megvannak, jobb híján a Hungária körúton edzünk majd - mondta Egervári Sándor vezetőedző. - A magyar edzők specializálódtak, hiszen - bár a csapatoknál meglévő feltételrendszer jócskán hagy kívánnivalót maga után - a körülményekhez többé-kevésbé alkalmazkodtak... Az első napokban az állóképesség javítására, valamint a labdás gyakorlatokra helyezzük a hangsúlyt, ám azt követően mi is belehúzunk majd. “ Az UEFA-kupában a tavaszi folytatásban is versenyben lévő Debrecennél nagy várakozás előzi meg az előttünk álló idényt, hiszen a Loki ellenfélként csaphat össze a Bajnokok Ligájából csak nagy balszerencsével kiesett, és szereplését a második számú európai sorozatban folytató belga FC Brugessel. „Január ötödikén a szokásos erdei futás és erősítés szerepel a programban, és ha a talajviszonyok megengedik, akkor elkezdjük a rávezető jellegű edzéseket a futballpályán is - fogalmazott Szentes Lázár vezetőedző. - Ugyanakkor készülünk a kispályás bajnokságra, ezért párhuzamosan teremben is tréningezünk majd. Ezenkívül hamarosan utazunk Budapestre, hogy a játékosok részt vegyenek az év eleji terheléses vizsgálaton. ” A Ferencváros játékosai - immár Pintér Attila vezetőedző irányításával - hétfőn délelőtt 9 órakor találkoznak az Üllői úton. A bemutatkozásra, persze, sok időt nem kell pazarolni, hiszen a korábbi válogatott középhátvéd éveken át futballozott a Fradiban, így a program szerint fél tízkor már az Üllői úton izzadnak a játékosok. Hosszú szabadságot kaptak a pécsiek, hiszen az elhúzódó tavaszi szezon miatt a nyáron aligha pihenhettek, így most a vezetők egy hónapig telelni küldték a csapatot. Hétfőn, persze, kezdődik a felkészülés, mégpedig az ilyenkor szokásos alapozással, ám az élvonalban jól szereplő együttesre napokon belül egy nagy feladat vár, hiszen a teremtorna selejtezőjében kell bizonyítaniuk. Nagy Tamás vezetőedző kombinálja majd a szabadtéri és teremben tartott edzéseket, elvégre a Pécs mindkét helyen szeretne szép eredményeket elérni. Sopronban kényszerű okokból történt edzőváltás az ünnepek alatt, és a Ferencvároshoz távozó Pintér Attila megüresedett posztját az NB I B-s BKV Előre korábbi szakvezetője, Dajka László örökölte, aki hamarosan el is kezdi a munkát a Matáv FC-nél. „Úgy tervezem, hat-nyolc kilométeres erdei futással kezdjük az esztendőt” - mondta Dajka László. Csank János híres arról, hogy alaposan megdolgoztatja játékosait a felkészülés idején, s a jelek szerint ez most sem lesz másként. A Videoton vezetőedzője szintén január ötödikére hívta össze a keretet. „Természetesen egy kiadós futást nem úszhatnak meg a játékosok, elvégre ilyenkor a legfontosabb, hogy felmérjük, ki milyen állapotban jött vissza az ünnepek után - kezdte Csank János. - Remélem azonban, hogy mindenki mértéket tartott, főként, hogy a szezon végén arra kérem a csapatot, a szabadságuk utolsó hetében azért mozogjanak egy keveset, persze, vigyázva arra is, hogy még véletlenül se hajtsák túl magukat. ” Személyi változások várhatók Újpesten. Bizony, pontosan így fogalmazott Mezey György szakmai igazgató, aki lapunk érdeklődésekor ismét kifejtette, a labdarúgó kft. anyagi gondokkal küzd, és ahhoz, hogy a csapat be tudja fejezni a tavaszi szezont, egy-két játékostól kénytelenek lesznek megválni. „Tokody Tibor ugyebár Németországba tart, de több játékosunkat is hívják különböző magyar együttesek - mondta Mezey György. - Sajnos, több klubhoz hasonlóan mi is abban a helyzetben vagyunk, hogy nem bírjuk el - és természetesen felesleges is - a jelenlegi harminckét főből álló létszámot, éppen ezért lesznek távozók. ” Győrött is hétfőn, ám csupán a kora délelőtti órákban tartja meg az első edzést Reszeli Soós István szakmai igazgató. Három pályaedzőjével, Preszeller Tamással, Somogyi Józseffel és Szabó Ottóval valószínűleg már ekkor tesztelhet néhány próbajátékost, annál is inkább, hiszen a zöld-fehérek egy védőt, egy középpályást és egy támadót szeretnének igazolni. Úgy tudjuk, a csatár posztra már meg is találták a megoldást, mégpedig Ferenczi István személyében. Az ötszörös válogatott játékos legutóbb márciusban lépett pályára az MTK-ban, ám egy sérülés miatt majd' egy évet kellett kihagynia. Január 6-án terheléses orvosi kivizsgálásra Budapestre utaznak a szombathelyi labdarúgók, hogy aztán másnap Bózsik Péter vezetőedző irányításával az érdemi munka is elkezdődjön. Az első napon futásra és némi ráhangoló jellegű labdás gyakorlatra számíthatnak a Haladás-játékosok. Az Arany Ászok Liga 11 -ik helyén álló Békéscsabánál sem számíthatnak lazításra Jegija Javrujanék, lévén a csapat célja, hogy kiharcolják a bennmaradást, ehhez viszont sok-sok munkára van szükség. Nem állítjuk, hogy Zalaegerszegen Hinrrtse^ nincsen elég gondja Mihalecz Istvánnak, elvégre csapata csak az utolsó helyen áll az Arany Ászok Ligában. Az ötödikén kezdődő, inkább még kímélő futásból és szolidabb, egymás közti játékból álló felkészülés előtt azonban kisebb problémával nem kell foglalkozniuk a zalaiaknak: a mérlegelés nyugodtan elmaradhat, büntetni sem kell majd az ünnepek alatt a nagyi bejglijétől felszedett kilók miatt, hiszen Egerszegen egyáltalán nincs hízásra hajlamos játékos. Persze, mindez majd kiderül a jövő heti első edzésen... GYERTEK A CRAZY CAFE-BA, ahol minden héten három este KARAOKE, a többi nap BULI kifulladásig vár rátok! Az ,,örült" hangulatot a 100 féle sör és a szakképzett ápolók garantálják, a többi már csak rajtatok múlik" Helyet biztosítunk csoportok, cégek színvonalas őrültségeinek, törzsi rituáléinak 150 főig! Cím: Crazy Cafe 1065 Bp., Jókai u. 30. Asztalfoglalás: 06-1-302-4003, www.crazycafe.hu