Nemzeti Sport, 2005. november (103. évfolyam, 298-326. szám)
2005-11-02 / 298. szám
v német világsztár nyugodt: „Nincs itt semmi szenzáció” B.B. - Gondolom, tudja, miért keresem? - Nem én - válaszolt kapásból Lothar Matthäus, és ez a válasz valóban úgy hangzott, mintha a kapitány nem tudná, hogy ezúttal a Nürnberg szemelte ki őt vezetőedzőnek, ám később kiderült, hogy csodálkozása csak tettetett volt. - Néhány német újság kész tényként közölte távozását Magyarországról, és azt is megírta, hogy az 1. FC Nürnberg kispadján ön váltja Wolfgang Wolfot. - Jaj, már megint ezek a találgatások! Kérem, hagyjuk már ezt! Kezd elegem lenni abból, hogy folyton új klubokkal hozzák össze a nevemet. Nincs itt semmi szenzáció. Mindig újabb és újabb klubok érdeklődnek irántam. - No de ezúttal a Nürnberg valóban komoly érdeklődőnek tekinthető. - Ez most számomra egyáltalán nem fontos. Nem az a lényeg ugyanis, hogy egyes német, görög, angol vagy éppen francia lapok mit írnak, ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy meddig tartható még az, ami a zűrzavaros magyar labdarúgásban az utóbbi időben folyik. Jó lenne, ha az én jövőm helyett inkább a magyar futballéval törődnénk, az mindennél előbbre való. Az a küzdelem, amely a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Bozóky Imre és a Magyar Labdarúgóliga első embere, Kisteleki István között folyik, csak árt a futballnak. Kérdem: azóta, amióta Kisteleki István visszatért a magyar futballba, mit tett le az asztalra? Mennyi pénzt hozott a kluboknak? Hány szponzort csábított a labdarúgás mellé? És a kérdéseket még sorolhatnám tovább. A válasz egyébként meglehetősen egyszerű: szerintem semmit sem tett. Nem szeretnék szócsatákat, meg kellene végre érteni, hogy ez a háború senkinek sem jó. Ezt majd elintézik az érdekelt focivezérek, önnel kapcsolatban az az érdekes, hogy marad-e a válogatott szövetségi kapitánya, vagy esetleg valaki más veszi át a helyét. - Erre csak annyit tudok mondani, hogy akár én dolgozom tovább a nemzeti csapat élén, akár az esetleges utódom, a sikeres jövőhöz mindenképpen békére és nyugalomra lenne szükség. Ilyen körülmények között képtelenség a feladatokra összpontosítani, ám képtelenség csupán a futballra figyelni. - Akkor másképpen kérdezem ugyanazt: szívesen dolgozna Nürnbergben? - Én pedig erre azt mondom, természetes, hogy a nevem több klubnál felvetődik, hiszen ez is hozzátartozik a futballhoz. Ám ettől én még továbbra is a magyar válogatott szövetségi kapitánya szeretnék maradni. Írja csak le nyugodtan, bármit állítanak a német lapok, bármilyen pletyka kering rólam, én bármikor kész vagyok aláírni újabb szerződésemet a magyar szövetséggel. „Nincs abban semmi szenzáció, hogy mindig újabb és újabb klubok érdeklődnek irántam.” Lothar Matthäus a csábításról Diplomatikus holland: „Csak pletykálnak... BORBOLA BENCE A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjával kapcsolatban a korábbi kiváló holland labdarúgó, a manapság edzősködő 57 esztendős Arie Haan neve néhány héttel ezelőtt már felvetődött, és a lapunknak már akkor is készségesen nyilatkozó holland szakember még meglehetősen korainak találta, hogy komolyabban foglalkozzon a szokásos találgatásokkal. Arie Haan, aki jelenleg Németországban él, természetesen olvasta a német újságokat, azt, hogy Lothar Matthäus a Nürnberg edzőjelöltje, így látta a nevét lehetséges magyar kapitányként. - Bizonyára tud arról, ha Lothar Matthäus elfogadná a Nürnberg ajánlatát, ön lehetne az utóda a magyar válogatott kispadján. - Persze, hozzám is eljutottak ezek az információk, hiszen egyes német lapok már tényként közölték Lothar Matthäus Nürnbergbe szerződését, valamint azt is, hogy ebben az esetben én venném át az ő posztját - mondta a holland tréner. - Csakhogy még nem beszélhetünk róla kijelentő módban. - Ön szerint mi okozza a bizonytalanságot? - Mint azt már korábban is említettem, amíg Lothar Matthäus a magyar válogatott szövetségi kapitánya, addig én ez ügyben semmit sem akarok lépni. Úgy vélem, akkor vagyok tisztességes, ha megvárom, ő hogyan dönt, és ha esetleg valóban elfogadja a németországi ajánlatot, akkor az illetékesekkel elkezdhetnénk beszélgetni a jövőmről. Pillanatnyilag azonban a magyaroknak van szövetségi kapitányuk, és őt Lothar Matthäusnak hívják. - Ha Lothar Matthäus visszatér Németországba, akkor dolgozna a magyar válogatott élén? - Ha a magyar szövetség vezetői Lothar Matthäus távozása után velem képzelik el a válogatottjuk jövőjét, akkor nyugodtan írja le: igen, szívesen dolgoznék Magyarországon. A magyar futballnak még ma is presztízse van Európában, sőt az egész világon. Igaz, az önök labdarúgása manapság nem éli fénykorát, de így legalább van hová fejlődni. Mindenesetre követem a nemzetközi futball eseményeit, így természetesen a magyar válogatott eredményeivel is tisztában vagyok, mi több, egy-két mérkőzését láttam is, így - ha esetleg úgy hozná a sors - nem érne túl nagy meglepetés. No, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen tudja, egyelőre csak feltételes módban beszélhetünk mindenről, engem nem kerestek, úgyhogy... Csak pletykálnak... HIRDETÉS A nagy tapasztalatú szakember, Arie Haan nem bűvészkedni jönne - a holland tréner már készült a magyar futballból, és a válogatott néhány mérkőzését is látta lesz a vége a Nürnberg hívja, Arie Haan melegik fogalmazott, a jelenlegi magyar kapitány a környékről való, azaz „...csupán tizenöt kilométere innen, Erlangenben nőtt fel”. Később a Nürnberg elnöke több orgánumnak is megerősítette: már felvették a kapcsolatot Lothar Matthäusszal, s várhatóan a hét közepén tárgyalóasztalhoz is ülnek - a hét végéig még Dieter Lieberwirth pályaedző vezeti a nürnbergiek edzéseit. Az illetékesek legkésőbb november közepéig szeretnék megtalálni és kinevezni a szakmai munka első számú felelősét. A Kicker internetes kiadásában kiemeli: a korábban két külföldi klubcsapat, a bécsi Rapid és a belgrádi Partizán kispadján ülő Lothar Matthäus régi vágya, hogy edzőként kipróbálja magát a Bundesligában. Úgy tetszik, most végre lehetősége nyílik erre, már csak azért is, mert a nürnbergiek szponzorai is őt akarják. Magyarországon eközben felvetődött, ha a kapitány távozik, úgy Arie Haan, a hollandok korábbi nagyszerű középpályása lehet az utódja. Csak emlékeztetőül: Lothar Matthäus szerződése december 31 -én jár le, és a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége egyelőre nem döntött arról, hogy hoszszabbít-e a kapitánnyal, vagy sem. Néhány héttel ezelőtt már hisztérikussá vált a hangulat kapitányügyben, ugyanis Lothar Matthäust a görög PAOK Szaloniki alkalmazta volna. A német sztár akkor - állítólag - ígéretet kapott arra, hogy maradhat magyar kapitány, azóta azonban nagy a csend ebben az ügyben... No, de térjünk vissza a Nürnberghez és a mindenható Michael A. Rothhoz! A klub múlt csütörtöki taggyűlésén az elnök állítólag azt találta mondani, hogy „nem nyúlnak hozzá” Wolfgang Wolfhoz, ám a Mainz elleni találkozó szünetében már „kicsit” másról beszélt: „Egy szóvat sem állítottam, hogy az őszi idény végéig Wolf irányítja a csapatot. ” Jóllehet az immár menesztett edző akkor már sejtette, nem sokáig koptatja a nürnbergi kispadot, mégis reménykedett még a háromgólos vereséget követően is. Mindhiába... Hétfőn az elnök a következő a szavakkal fogadta őt: ,íz elnökség tagjaival alaposan elemeztük a kialakult helyzetet, és arra a következtetésre jutottunk, hogy nincs más kiút, váltani kell. ” A 48 éves Wolfgang Wolf 2003. április 30-a óta irányította az 1. FC Nürnberget. Az utódja - úgy tűnik - Lothar Matthäus lesz... POLITIKAI HIRDETÉS speedo Melegítők, joggingok már 7900 Ft tól Melegítő nadrágok, felsők már 2900 Ft tól speedo (Tu 't L 1)t 1139 Bp., Röppentyű u. 65. Nyitva: H-P: 9-17. Szombat: 9-14