Nemzeti Sport, 2006. február (104. évfolyam, 31-58. szám)

2006-02-06 / 36. szám

*&&&& * ! csak tátott szájjal nézik a kispesti csatár mozdulatát 10 L­E VENDÉGLÁTÁS: Sokan esküsznek a hagy­más, zsíros kenyérre, de a rántott húsos zsömlét is dicsérik, míg a kispesti szotyi úgy ropog, hogy az ember azonnal venne egy napraforgó­ ültetvényt. MEGKÖZELÍTÉS: Nyugat felől az M1-es és az M7-es, keletről az M3-as felől a leggyorsabb, a pécsi­eknek a 6-os utat, a pestiek­nek a 42-es villamost ajánl­juk. TAKÁCS ZOLTÁN vés A 22 esztendő­s védő­ a Honvéd leg legjobbjává nőtte ki magát. Ha­­adt túl biztos pont, elöl igen vésze­rén­­lyes, ráadásul lerí róla, minde­ret­­ne ez a csapat. Megérdemelné, d­e hogy jobb helyre kerüljön. DOBOS ATTILA Futómennyisége Forrest Gum­­pét idézi - talán ez az oka, hogy a meccsek végére elfárad. A tár­sakat jól szolgálja ki, ám néha ennél is továbbmegy: egyre eredményesebb a 170 centimé­teres „kis” Dobos. DANCS ROLAND Még mindig a tehetségek között emlegetik a 20 éves középpá­lyást. Voltak jól sikerült fellépé­sei az ősszel, voltak gyengébb mérkőzései is, de összeségében nem lehetett panasz a produkci­ójára. SCHULTZ LEVENTE A 2005-2006-os bajnokság első­ „félidejében” alig játszott, pedig jó karmesterre minden­képp szüksége van a csapat­nak. A felkészülés során bizta­tóan mozgott, a többit majd meglátjuk. ALMIRO MIRO Fokozatosan lendült játékba: amíg a szezon elején azt bizonyí­totta, hogy kár volt Mozambik­­ból Magyarországra utaztatni, a felkészülés kezdetére eljutott odáig, hogy már alig várták a visszatérését. I ■ / KÖZÉPPÁLYA CSERE: Lázár Zsolt, Zana Norbert, Pomper Tibor, Schrancz Balázs, Zambo, Mbengomo, Tőkés János ÉRKEZETT Pomper Tibor (csapat nélküli), Schrancz Balázs (Nyíregyháza), Zambo, Mbengomo (mindkettő kameruni) TÁVOZOTT.­­POZITÍVUM: Rakkoló emberekben nincs hiány ebben a sorban. NEGATÍVUM: A sok rakkoló mellett egy ügyes játékmester is elkelne... CSERE: Borgulya István, Csobánki Ádám, Kocsis Ferenc, Abraham ÉRKEZETT: Abraham (elefántcsontparti) TÁVOZOTT Andre Alves (?), Abdou Tangara (?), Boján Bozsovics (?), Bojtor László (Felcsút) POZITÍVUM: Az elküldött légiósok nem veszik el a he­lyet a magyar fiatalok elől. NEGATÍVUM: Nemhogy a Barcelona, a Tatabánya vé­delme sem retten meg ettől a csatársortól. igjgggj finN­EDI­­., hétfő , t­f.­_____ A tehetségekből egy új sikercsapat építhető Kispesten Össznézőszám Gólok az 1. félidőben Gólok a 2. félidőben 9 9 szerzett kapott 14 15 szerzett kapott 6. Összesítés 2005. ősz Hazai pályán Vendég Meccsszám Győzelem Döntetlen Gw­mm­­i Házi gólkirály: Gólkülönbség 14­ 9 21 12 A csapat legjobbja: Takács Zoltán 2­0 000 André Alves GRAFIKA: BENEBIC Tóth Iván (k) Danes Roland Dobos Attila André Alves Takács Zoltán Eugenio Geníto Kovács Norbert Udvari Szabolcs Lázár Zsolt Almiró Miro Baranya Tibor Csobánki Ádám Venczel Balées Zana Norbert Kovács Zoltán Mészáros Attila Bojtor László Bóján Bozsovics Schultz Levente Tőkés János Vadócz Krisztián Kocsis Ferenc Abdou Tangara 14 8/2 14 -13 2/1 13 -13 1/0 12 6/2 11 2/3 10 - 10 4/0 10 2/7 10 2/6 1 1 1/1 0/3 1/3 0/3 1/2 2/1 0/2 0/1 posztja: középső védő lEpBBpj-átlag­BLl216.000 Helyezés Ballalo 11-esből 2 Pontszám TÁMADÓK EUGENIO GENITO A kispesti drukkerek dalba fog­lalták a nevét, ennél nagyobb el­ismerést talán Aldo Dolcettitől sem kapott a mozambiki légió másik „fele”. A csapat legjobbjai közé tartozott, ha így folytatja, verset is írhatnak róla. VENCZEL BALÁZS Fél éve volt az akklimatizálódás­ra, az ősszel kevés lehetőséget kapott. Amikor beállt, nem oko­zott csalódást, de ahhoz, hogy állandó helyet harcoljon ki ma­gának a kezdő tizenegyben, több kell.

Next