Nemzeti Sport, 2008. december (106. évfolyam, 328-356. szám)

2008-12-27 / 352. szám

évfolyam, 352. szám - 2008. december 27., szombat Angol futballdömping - vasárnap A TIPPMIXEN 130 fogadási esemény TOTÓPROGNÓZIS _____________________________________________, Newcastle-ban a listavezető Az üldöző Chelsea a Fulham elleni londoni derbin igyekszik behozni vetélytársát • 1. NEWCASTLE-LIVERPOOL (ESÉLY: 2, X) A Newcastle a legutóbbi bajnokságban 3-0- ra „égett” hazai pályán a Liverpoollal szem­ben. A „szarkák” a Tottenham ellen 2-0-s győ­zelemmel növelték hatmeccsesre a St. James’ Parkban szeptember vége óta író­dó veretlenségi sorozatukat. Joe Kinnear vezetőedzőnek a csatársor összeállításá­val gondjai lehetnek, hiszen Owen mellől előbb Martins, majd a szintén nigériai (szár­mazású) Ameobi dőlt ki január elejéig, va­lamint továbbra sem bevethető a közép­pályán meghatározó Barton. Ráadásul ka­rácsonykor Wiganben vesztett a csapat. Az éllovas Liverpoolból Fernando Torres gólérzékenysége mellett a középhátvéd Skrtel játéka fog leginkább hiányozni. A „vö­rösök” pénteken így is kiütötték a Boltont. • 2. ARSENAL-PORTSMOUTH (ESÉLY: 1, X) Az Arsenal az elmúlt szezonban 3-1-es győzelemmel tartotta otthon a három pon­tot a kikötővárosiak ellenében. Arsene Wenger együttese kemény hetek elébe néz, miután az év legsűrűbb időszakában az eddigi súlyos sérültekhez - Rosicky, Kolo Touré - csatlakozott az if­jú kapitány, a csapat „esze”, Fabregas is. A Van Persie, Adebayor támadósor pedig - utóbbi az Aston Villa ellen letöltötte az el­tiltását- minőségi csere nélkül maradt, mi­után Bendtner és Walcott is sérüléssel küsz­ködik. A Portsmouth védelmében két masz­­szív védő, Kaboul és Glen Johnson aligha játszhat- a West Framtól elszenvedett 4-1- es hazai vereségjelzi: pótolhatatlanok. • 3. BOLTON-WIGAN (ESÉLY: 1, X) Az előző kiírásban a Bolton hazai pályán 4-1-re győzött. A Bolton keretében két kiegészítő játékos bajlódik sérüléssel, ám a középpályás Joey O’Brien és a csatár Váz Té kiesése sem fog­ja kicsapni a biztosítékot Gary Megson me­nedzsernél. A Bolton a Boxing Dayen (de­cember 26.) a Liverpool otthonában simán kikapott. A Wigan védője, Boyce az elmúlt napokban csak könnyített edzéseket vé­gezhetett, ám a Wanderers ellen teljes ke­rettel és önbizalommal készülhetnek a ven­dégek, mert pénteken 2-1-re megverték a Newcastle Unitedet. • A. EVERTON-SUNDERLAND (ESÉLY: 1) Az előző szezonban az Everton az idény egyik leglátványosabb csapását mérte a Sunderlandre, amelyet 7-1-re lemosott a pályáról. Mióta november végén Yakubu Aiyegbeni idénye véget ért az Achilles-ín-szakadása miatt, nem könnyű David Moyes menedzser élete. Anichebe vagy Saha lehetne az ide­ális helyettes, ám mindketten a sérülékeny­ségükről ismertek, így a tréner már kétszer is vérbeli csatár nélkül állította ki csapatát, a Pienaar, Osman, Tim Cahill trióra bízva a góllövést. A recept egyelőre bevált, a liver­pooliak pénteken Middlesbrough-ban Cahill góljával 1-0-ra nyertek. A Sunderlandben Fülöp Márton újabb nullás meccset hozott, ezúttal a Blackburn ellen. Pénteken a „fe­kete macskák” támadó alakzatával volt baj, de ez rövid idő alatt aligha orvosolható. • 5. FULHAM-CHELSEA (ESÉLY: X, 2) Legutóbbi látogatása alkalmával a Chelsea 2-1-re győzött a Craven Cottage-on. A Fulham szakvezetőjének, Roy Hodg­­sonnak a karácsonyi időszakra kidőlő Gera Zoltán helyére kellett megoldást találnia. Védekezőbb összetételű csapatával a Tottenham otthonában döntetlent ért el. Az együttes hazai pályán a legerősebbek közé tartozik, csupán a West Hamtől ka­pott ki. Az edző változtatni kényszerül az ünnepen bevált gárdán, mivel a középpá­lyás Bullard megsérült A Chelsea-ből Terry hárommeccses eltiltást kapott az Everton elleni kiállítása miatt, így Felipe Scolari Ivanovicsot állította a védelem tengelyébe Alex mellé. Lampardék pénteken a WBA- t könnyen verték, a hátsó alakzatukat nem tették próbára. • 6. WEST BROMWICH-TOTTENHAM (ESÉLY:2, X) A két fél legutóbb a 2005-2006-os idény­ben csapott össze az élvonalban, akkor a WBA 2-0-ra nyert. Az újonc gyengén muzsikál ebben az idény­ben. Tony Mowbray menedzsert nem se­gíti az ünnepek alatt, hogy majd' mindegyik csapatrészben van sérült kulcsjátékos: a védelemből a rutinos Clement, a csatár­sorból az ifjú ígéret, Ishmael Miller nem bevethető, viszont Greening a középpályá­sok között már pénteken játszott. Ám ő sem tudott segíteni, a West Bromwich pénte­ken simán kikapott a Chelsea-től. A Totten­­ham védelméből Flutton és Woodgate hosz­­szabb ideje maradt, és problémát okoz, hogy a napokban Jenas és Huddlestone is összeszedett egy kisebb sérülést. A Spurs a Boxing Dayen a Fulham ellen nyomasztó fölénye dacára nem tudott nyerni (0-0). • 7. WEST HAM-STOKE CITY (ESÉLY: 1, X) A két együttes 2004-2005-ben a Championshipben találkozott legutóbb, ak­kor a hazaiak 2-0-ra győztek. A West Hram középpályássorának nélkü­lözni kell a két játékot „építő” spílert, Dyert és Ashtont. Hiányuk is hozzájárulhatott ah­hoz, ho­gy a „kalapácsosok” hazai pályán gyengélkednek, legutóbb szeptember 20- án, a Newcastle ellen nyertek otthon. Gian­franco Zola együttese pénteken Ports­­mouthban önbizalomnövelő 4-1-es sikert ért el, s vasárnap hozzáfoghat hazai mér­legének javításához is. Az idegenben a leg­gyengébb csapatnak számító Stoke védelméből hiányzik a csapatkapitány Griffin és Cort is. Az újonc pénteken nagy küzdelemben vesztett a Manchester Unieddal szemben. • 8. BIRMINGHAM-SWANSEA (ESÉLY: 1) A két csapat az utóbbi tíz esztendőben el­kerülte egymást, mindig más osztályban csatáztak. A Prestontól és a Readingtől vereséget szenvedő birminghamiek a karácsonyi időszakban jól startoltak, Ipswich­ben 1-0- ra nyertek. A City kezdője első osztályú já­tékosokkal erősödhet, miután a svéd te­hetség, Sebastian Larsson és a skót McFadden is visszatérhet sérülése után az alapcsapatba, Ridgewell pedig letöltötte az eltiltását. A Swansea az ősz folyamán újonc létére jól helytállt a tömör Champion­shipben, a Birminghamtől ugyanakkor ha­zai pályán is kikapott, 3-2-re. Pénteken csak egy pontot tudott otthon tartani a Coventryvel szemben (0-0). • 9. BRISTOL CITY-CRYSTAL PALACE (ESÉLY: 1, 1) A Bristol City az elmúlt idényben 1-1-re vég­zett a Palace-szal. A Bristol legutóbb október közepén, a Norwich ellen győzött hazai pályán, viszont karácsonykor Watfordban remekelt, és 4-2-re kiütötte házigazdáját. A kikötő­városiak sérültek és eltiltottak visszatéré­sétől várják teljesítményük stabilizálását, és a csapatkapitány, Carey újbóli beveté­se valóban kulcsfontosságú lehet a sűrű időszakban. A Crystal Palace november vége óta remek formában van, az albán származású finn csatár, Shefki Kuqi rend­re betalál, Ifill pedig kiválóan irányít, és a gár­da harcban áll az osztályozós helyekért. A Norwich 3-1-es legyőzése után még inkább. • 10. CARDIFF-PLYMOUTH (ESÉLY: 1) A Cardiff az előző idényben 1-1-es döntet­lent játszotta Plymoutht fogadva. A hazaiak helyzetét nehezíti, hogy egyik leg­jobbjuk, a mesterlövészek listáján 13 gól­lal harmadik McCormack január elejéig nem játszhat a húzódása miatt, és pótlása ne­hezen megoldható. Pénteken a walesiek mégis pontot tudtak szerezni a második he­lyezett Reading otthonában (1-1). A középmezőnyhöz tartozó Plymouth az öt legutóbbi idegenbeli meccsén mindössze egy győzelmet és egy döntetlent ért el a ve­reségek mellett. Tímár Krisztián együtte­se sokat vár a hosszú ideje sérült, belga vá­­logatott Émile Mpenza visszatérésétől, aki­nek karácsony utánra jósolták a meccsre kész állapotát. A Plymouth pénteken 2-0- ra megverte a Southamptont. • 11. QUEENS PARK R-WATFORD (ESÉLY: 1) A 2007-2008-as szezonban a Queens Park Rangers-Watford meccs 1-1 lett. A feljutást célul kitűző QPR menedzsere, Paulo Sousa egyik fő erősségére, Buzsáky Ákosra hosszú ideig nem számíthat, s má­sik kulcsemberét, a csatár Vine-t is kény­telen kihagyni. A londoniak pénteken fő­városi „kisderbin” a Charltonnál 2-2-re vé­geztek. A Watfordban sérülés miatt nem játszhat Priskin Tamás,és bizony a gólérzé­­kenysége hiányzik,a csapat a Boxing Dayen a Bristol Citytől 4-2-re kapott ki otthon. • 12. SHEFFIELD UNITED-CHARLTON (ESÉLY: 1, X) Az elmúlt kiírásban a United 2-0-ra kapott ki a Charlton Athletictől. A Sheffieldben rutinos, Premier League­­ből ismert játékosok sérültek: Speed hát­sérüléssel, Szun Csi-haj húzódással bajló­dik, és a házi gólkirály James Beattie sem teljesen egészséges. Az együttes pénte­ken a listavezető Wolverhamptonnál döntetlent ért el. A kiesőhelyen tanyázó Charlton kerete erősítés helyett tovább gyengült, miután a Portsmouth három hó­napos kölcsönadás után visszahívta a ke­ménységéről ismert bekket, Primust. Az Athletic az egyik leggyengébb csapatven­­dégként, csupán a Doncaster otthonában nyert. A londoniak pénteken a QPR-t fogad­­ták, és 2-2-re végeztek. • 13. SOUTHAMPTON-READING (ESÉLY: 2, X) Legutóbb a 2005-2006-os idényben ját­szottak ilyen felállásban a felek, akkor gól nélkül zárult a mérkőzésük. A táblázat alsó régióiban tanyázó „szen­tek” védelme az egyik „leglyukasabb” a li­gában, kiváltképp, mióta sérült a svéd vá­logatott Michael Svensson, aki az élbolyba tartozó Reading ellen sem lehet ott a pá­lyán. A déliek karácsony másnapján Ply­­mouthban 2-0-ra kikaptak. A Reading­­ben a nyolcgólos Stephen Flynt felépült sérüléséből, így ismét összeállt a liga má­sodik leghatékonyabb csatársora, miután Doyle ipari mennyiségben szállítja a gólo­kat, és 16 találattal vezeti a góllövőlistát. Pénteken azonban még nem volt tökéletes köztük az összhang, a Cardiff City ellen ott­hon csak 1—1-et ért el a Reading. • 11. BLACKBURN-MANCHESTER CITY (ESÉLY:1) A Blackburn az előző szezonban 1-0-ra legyőzte hazai pályán a Cityt. A Rovers várakozáson aluli szereplésén nagyot lendíthetne egy jó Santa Cruz, ám a paraguayi csatár továbbra is sérült, így McCarthy társa ezúttal is a kevésbé haté­kony grenadai támadó, Jason Roberts lesz. A Blackburn pénteken Sunderlandben na­gyon fontos pontot szerzett. A sorozatter­helés kiváltotta gondok a Manchester Cityt sem kerülik el. Mark Hughes menedzser csapatának vesszőfutásában jelentős sze­repet játszik a sok sérülés - többek között Martin Petrov, Bozsinov és Benjani Mwaruwari sem bevethető­­, ám a csapat pénteki játéka bizonyára önbizalmat ad a társaságnak, az MC ugyanis 5-1-re kiütöt­te az eddig bravúrosan teljesítő újonc Hullt 1. NEWCASTLE LIVERPOOL 2X 8. BIRMINGHAM SWANSEA1 12. 19 25-27 22 1. 19 30-12 42 3. 25 34-23 50 10. 25 33-30 34 Portsmouth 3-0 Hull 2-2 Preston 0-1 Sheffield Utd. 1-1 Tottenham 2-1 ArsenalW Reading 1-3 Blackpool T-1 Wigan 1-2 Bolton 3-0 Ipswich 1-0 Coventry 0-0 2. ARSENAL PORTSMOUTH 1X 9. BRISTOL CITY CRYSTAL PALACE X1 5. 19 32-23 32 11. 19 21-32 23 14. 25 29-32 31 6. 25 38-27 40 Middlesbrough 1-1 Newcastle 0-3 Sheffield Wed. 0-0 Doncaster 2-1 Liverpool 1-1 Bolton 1-2 Burnley f-2 Sheffield Utd. 2-2 Aston Villa 2-2 West Ham 1-1 Watford 4-2 Norwich 3-1 3. BOLTON WIGAN 1X 10. CARDIFF PLYMOUTH1 10. 19 22-27 23 9. 18 23-21 25 5. 25 35-25 41 12. 25 27-28 33 Aston Villa 2-4 Arsenal 0-1 Ipswich 2-1 Queens Park R. 1-1 Portsmouth 2-1 Blackburn 3-0 Sheffield Wed. 2-0 Barnsley 0-2 Liverpool 0-3 Newcastle 2-1 Reading 1-1 Southampton 2-0 A. EVERTON SUNDERLAND1 11. QUEENS PARK R. WATFORD1 6. 19 24-25 29 14. 19 21-26 22 9. 25 25-26 37 19. 25 38-44 26 Manchestere. H) West Bromwich 4-0 Plymouth 1-1 Coventry 2-1 Chelsea 0-0 Hull 4-1 Preston 3-2 Derby County 0-1 Middlesbrough 1-0 Blackburn 0-0 Chariton 2-2 Bristol City 2-4 5. FULHAM CHELSEA X2 12. SHEFFIELD UTD. CHARLTON 1X 8. 18 16-12 25 2. 19 38-7 41 8. 25 34-24 38 24. 25 27-42 19 Stoke City 0-0 West Ham 1-1 SwanseaH Derby County 2-2 Middlesbrough 3-0 Everton 0-0 Crystal Palace 2-2 Norwich 0-1 Tottenham 0-0 West Bromwich 2-0 WolverhamptonM Queens Park R. 2-2 6.WESTBR0MW1CH TOTTENHAM 2X 13. SOUTHAMPTON READING 2X 20. 19 14-35 15 16. 19 20-23 20 21. 25 21-39 22 2. 25 52-23 50 Sunderland 0-4 ManchesterU. 0-0 Burnley 2-3 Norwich 2-0 Manchestere. 2-1 Newcastle 1-2 Nottingham 0-2 Birmingham 3-1 Chelsea 0-2 Fulham 0-0 Plymouth 0-2 Cardiff 1-1 7. WEST HAM STOKE CITY IX 14. BLACKBURN MANCHESTERCfTY1 13. 19 22-27 22 18. 19 17-31 20 19. 19 20-34 17 15. 19 36-28 21 ChelseaH Fulham 0-0 Wigan 0-3 Everton 0-1 Aston Villa 0-1 Blackburn 0-3 Stoke City 3-0 West Bromwich 1-2 Portsmouth 4-1 ManchesterU. 0-1 Sunderland 0-0 Hull 5-1 1. Wycombe ANGOL LIGA 2. 22 12 9 1 30-1245 23 22 2. Brentford 21108 3 27-1538 22 16 Tlury 22106 6 34-2436 1719 4. Bradford 22 106 6 36-2736 20 16 TTExeter 2TTT8 5 31-2436 18 18 TRochdale 219 8T3T-2r35 21 14 TDagARed 21 104 7 43-2234 21 13 Ű OlinnuiftkiiHu o. oiirewsDury 229 / 6 37-2034 25 9 iDarlinston 219 / 5 35-2234 1816 iOdershot 21 10T 7 32-33~3T25“5 il Gillingham IB9 8 7 31-3233 24 9 ITLincoln 22T 8T 25-22TOTU flrchesterfield 227 8_9"37-3527 13 14 'i.Morecambe 22 b10 7 25-3026 17 8 fOotts County 22b 9~T 25-3224 11 13 18. Macclesfield 227 á12 28-4624 10 14 17. Chester 220 8 11 25-3623 14 9 W ort Vale 22/ 213 22-3823 10 13 19. Accrington Stanley 21b 412 22-33 19 10 9 20. Rotherham 219 6 6 27-23TT1E HTamet 22 /12 24-47 16 610 EGrimshy 222 812 18-39 14 7 7 ^Bournemouth 22b 9T 25-32'TTO OTitdn 226 8 8 27-31 -4 13 13 ANGOL PREMIER LEAGUE 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 11. 15. 16. 17. 18. 19. 20. Angol Premier League, lOtthon (pontok) 22 16 19 11 177 11 20 17 11 14 15 10 11 15 12 12 178 11 a bajnokság állása Idegenben(pontok) 20 25 16 18 15 22 165 8 129 7 12 116 8 8 3 9 4 H.J.Gy.D. V. Gólok P. 1. Liverpool-2-1---2-20-0 3-23-0 1-0-0-0---2-1 0-0-3-0 1. 19126 1 30-12 42 2. Chelsea 0-1 1-1 2-0 1-2-----4-0 0-0 1-1 5-0-1-1---2-0 2.19125 2 38- 7 41 3. ManchesterU.­----4-3--2-0-1-1 2-0 1-0---5-0-4-0 3.17105 2 28-10 35 4. Aston Villa 0-0-0-0 2-2--0-0-4-2 0-0--2-14-2-1-2 ■-3-2-4.19105 432-22 35 5. Arsenal 1-1-2-1 3-1 1-2-1-0--3-0---4-4---1-0 5.19 95 532-23 32 6. Everton 0-2 0-0 1-1 2-3--1-0--0-3 2-2----1-1 -T 2-3-6.19 85 624-25 29 7. Hull-0-3---2-2 2-1 0-5 0-1--1-0 1-4 2-2-2-1---7.19 76 628-36 27 8. Fulham­---1-0--2-0 2-1-2-1 1-2 0-0 1-1 2-1 3-0---8.18 67 5 16-12 25 9. Wigan-0-1-0-4-1-0----2-1-1-1 2-1-0-1 0-03-0 2-1 9.18 74 7 23-21 25 10. Bolton 0-2 0-2--1-3 0-1---2-1---2-0--3-10-0 0-010.19 72 1022-27 23 11. Portsmouth­-0-1---2-2 1-1 1-2-0-3 1-4--2-0 2-1 2-13-2-11. 19 65 8 21-32 23 12. Newcastle­--2-0--1-2-2-2 1-0---2-2 2-1-2-2 1-2 2-112.19 57 725-27 22 13. West Ham­--0-1 0-2 1-3--2-1 1-3 0-0 3-1--0-2--4-1-13.19 64 922-27 22 14. Sunderland 0-1---1-1----1-4 1-2 2-1 0-1 0-3-2-0-0-04-014.19 64 9 21-26 22 15. Manchestere. 2-3 1-3 0-1-3-0 0-1 5-1---6-0-3-0-1-2-3-0--15.■19 63 1036-28 21 16. Tottenham 2-1-0-0 1-2-0-1 0-1 0-0 0-02-0---1-2-m i --1-0-16.19 55 920-23 20 17. Middlesbrough-0-5--1-1 0-1---1-3-0-0 1-1-2-0■ 2-1-0-117.19 55 9 17-28 20 18. Stoke City-0-2-3-2 2-1 2-3 1-1 0-0-----1-0-2-1--1-018.19 55 9 17-31 20 19. Blackburn 1-3 0-2 0-2-0-4-1-1 1-0-----1-2--1-1 3-0-19.19 45 1020-34 17 20. West Bromwich-0-3-1-2-1-2 0-3 1-0--1-1-3-2-2-1---20.19 431214-35 15 Angol Premier League, 19. fonMó: Aston Villa-Arsenal 2-2, Sunderiand-Blackbum 0-0, Liverpool-Bolton 3-0, Middlesbrough-Everton 0-1, Tottenham-Fulham 0-0, Manchester C.-Hull 5-1, Stoke City-Manchester U. 0-1, Wigan-Newcastle 2-1, Chelsea-West Bromwich 2-0, Portsmouth-West Ham 1-4 ANGOL UGABAJNOKSAG 1. 2. 3.1 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. Angol Ligabajnokság, Otthon (pontok) 32 32 2? 25 24 25 30 19 28 20 25 18 19 13 20 14 13 19 21 188 11 13 13 abájnokság állása Idegenben(pontok) 25 18 23 18 17 15 10 199 149 15 13 18 11 16 17 105 8 14 108 6 H. J.Gy.D. V. Gólok P. 1. Wolverhampton 0-3 1-1 2-0-2-1-1-1-2-1 4-1--2-0 2-0 2-1 2-0 3-0---5-1--1. 25183 4 52-28 57 2. Reading­-3-1 1-1 4-2--0-0 4-0 6-0 2-0--3-1 1-0 3-0-2-0 1-2-2-1-2. 25155 5 52-23 50 3. Birmingham-1-3--1-0-1-0 1-0-3-1-2-1-2-0 0-1 0-1-3-2---1-0 3-2 3. 25155 534-23 50 4. Burnley-1-0 1-1 2-2-3-1----0-0 0-3-1-2-2-0 3-0 3-2 2-0 3-2-0-0-4. 25127 639-33 43 5. Cardiff 1-2 2-2 1-2-2-1 5-0---2-0--0-0-2-1 2-0--2-2 2-1--2-0 5. 251011 4 35-25 41 6. Crystal Palace­" -0-Ö­-0-0 2-0 1-1 1-2-4-2 3-0---0-0 3-1 3-0 1-2 2-1 1-0 6. 25 117 7 38-27 40 7. Preston 1-3 2-1 1-0--2-0--0-2---2-0 2-1--2-0 2-0-2-3 2-1 1-0 2-1 7. 25124 9 35-31 40 8. Sheffield Utd. 1-3 0-2-2-3 0-0 2-2 3-0--2-0-3-0-1-1--2-1-0-0---8. 25108 734-24 38 9. Queens Park fl. 1-0-1-0 1-2 1-0-3-2------2-1-1-1 0-2--4-1 2-1 2-0 2-1 9. 25107 8 25-26 37 10. Swansea 3-1-2-3 1-1 2-2--1-1 0-0 1-1---2-2 0-0-1-1 3-1-3-0 3-1--10. 25 713 533-30 34 11. Sheffield Wed.­--4-1--1-1 1-0 1-0-0-1 0-0 0-0-0-1 1-1-2-0 3-2-1-0 1-0 . -11. 25 97 9 25-35 34 12. Plymouth 2-2 0-1-2-1-1-0-1-1 0-1 4-0 1-3---1-2--1-2 2-0 1-0-2-2 12. 25 96 10 27-28 33 13. Ipswich 0-2 2-0 0-1-1-2 1-1 1-2 1-1 2-0 2-2--3-1 3-0--2-0-----1-1 13. 25 88 934-28 32 14. Bristol City-1-4 1-2 1-2---0-0 1-1 0-0-2-2---1-1 1-1 1-0-2-2 4-1-14. 25 710 8 29-32 31 15. Barnsley-0-1" 3-2 0-1--1-2--2-1 2-0-1-2-2-0 2-1 0-0--4-1-15. 25 94 12 27-31 31 16. Coventry­-" 1-3-0-2 0-0-1-0 1-1-0-1 2-2 0-3--1-1-2-0 4-1 2-2--16. 25 79 9 27-31 30 17. Blackpool­---1-1 2-2 1-3 1-3-1-1 0-2-0-1 0-1 1-0 1-1 3-2-----2-0 17. 25 79 9 24-31 30 18. Derby County­-1-1-1-1 1-2 2-2 2-1--3-0 2-1-----1-0 3-1 0-1 1-1 0-1-18. 25 78 1028-36 29 19. Watford 2-3 2-2--2-2-2-1-3-0--1-2 2-1 2-4-2-1 3-4-H I­-1-1 1-0 19. 25 75 13 38-44 26 20. Norwich 5-2-1-1--1-2 2-2 1-0 0-1 2-3--2-0---1-1 1-2---2-1 1-0 20. 25 75 1330-39 26 21. Southampton 1-2-1-2-------1-1 0-0 2-2 0-1 0-0 1-1 0-1-0-3 0-2--21. 25 57 13 21-39 22 22. Nottingham-0-0 1-1 1-2 0-1 0-2-0-1---1-1-1-0-0-0-3-2 1-2-2-4 0-0 22. 25 49 1223-36 21 23. Doncaster 0-1---1-1--0-2-0-0-1-0 1-0-0-1 1-0 0-0---0-2 0-0 0-1 23.25 56 14 15-30 21 24. Charlton 1-3 4-2-1-1--2-5 2-2 2-0 1-2-2-1 0-2 1-3 1-2-2-2--0-0--24.254 7 14 27-42 19 Heti tuti (?) ■ Amikor egy sokszoros bajnok­csapat egy, a középmezőnyhöz tartozó gárdát fogad, joggal bízha­tunk a pályaválasztó sikerében, még akkor is, ha önmagához ké­pest visszafogottabban teljesít. Többek között ezért választottuk az Arsenal-Portsmouth összecsapást, amelyen a rendező győzelmét várjuk. Igaz, az „ágyúsok” valóban gyengéb­ben szerepelnek eddig a vártnál, de a közelmúlt egymás elleni eredmé­nyei alapján (négyből hármat nyertek) és a Portsmouth pénteki súlyos veresége miatt is várjuk a londoniak sikerét. * Tótágas . A többnyire kiegyenlített erővi­szonyú angol mérkőzések közül a második vonalból ajánlunk egy mérkőzést, a Cardiff-Plymouth ta­lálkozót, amelynél a látogatók esé­lyeire hívjuk fel a figyelmet. Tény, hogy a walesiek jóval előrébb állnak a táblázaton, de a vendégek idegenben elég bátrak. A legutóbbi négy cardiffi meccsükből ugyanis egy döntetlen és egy vereség mellett kettőt a Plymouth nyert meg.*

Next