Nemzeti Sport, 2018. április (116. évfolyam, 102-116. szám)

2018-04-16 / 102. szám

Fradi és a Videoton fej fej mellett vonul a tabella elején, hátul hat csapat vív élet­halál harcot a kiesés ellen, tehát tizenkettőből nyolc csatázik, s még hátravan hét forduló - izgalmas a mi kis tucatbajnokságunk. Csak éppen meglepetésre nem számíthatunk. Elvégre mi abban a szenzáció, ha a Fradi nyeri a bajnokságot? A pénz-paripa-fegyver szent­­háromság és főként az eddigi meccsek alapján semmi. A Vidivel hasonló a helyzet. A másik oldalon - és most erről lesz szó - a búcsú­tól remegő hat csapat mindegyike rászolgált arra, hogy a második 93 vonalban folytassa, MINDENÜTT kinél ilyen, kinél olyan AZ EDZŐKÖN okok miatt. Itt nem CSATTAN játszik, hol erősebb a AZ OSTOR­ keret, ha a bajnokság végén a Haladás, a DVTK, a Puskás Akadémia, a Balmazújváros, a Mezőkövesd vagy a Vasas fölött húzzák meg a vonalat, legfeljebb a szimpátia alapján saj­nálkozhatunk, az eredmény valós voltát nem lehet vitatni. Már csak azért sem, mert a játékosok (edzők?) tudása kevés ahhoz, hogy egy-egy társaság megbízhatóan szerepeljen, nem létezik stabil átlag, az egyik fordulóban így, a másikban úgy teljesítenek a csapatok. Tort ül a kontraforma. Ami a szombati fordulót illeti, a nemrégiben még éppen a megbízhatóságával tüntető Pak­­sot saját edzője döngölte földbe, miközben a Haladás „csupán” egyben volt, a DVTK-nak sikerült két perc alatt romba döntenie a re­ményeit, a Balmazújvárosban így lehetett napi hős a már leírt Rudolf Gergely. A Puskás Aka­démia sem bírta megőrizni előnyét, a Mezőkö­vesd futballistái ritkán látták a Vidi térfelét, de ezúttal nem kaptak gólt, csak a Vasas hozta a papírformát, a játékosok továbbra is szavak­kal harcolnak (április 13., Remili Mohamed: „Nem tehetjük meg a szurkolóinkkal...” és „Ne temessenek meg minket...") Minden megtörténhet, az ellenkezője is. Azt viszont már most is tudni lehet, hogy az elit­nek búcsút intőknél sehol sem a szerződése­ket aláíró elöljárók viszik el a balhét, a játé­kosok is alig, mindenütt az edzőkön csattan az ostor. Miközben aligha mondható el, hogy például Bódog Tamás (ő főként), Pintér Attila, Horváth Ferenc vagy éppen Kuttor Attila ne érdemelné meg a figyelmet. (Michal Hippről keveset tudok, Michael Oenning határeset). És már most jó tudni, jövőre minden kezdődik elölről, oda és vissza. Ez legalább stabil. TEGNAP TUDÓSÍTOTTUNK A NŐI KÉZILABDA BL NEGYEDDÖNTŐJÉNEK VISSZAVÁGÓJÁRÓL, AMI UTÁN A GYŐR KETTŐS GYŐZELEMMEL JUTOTT TOVÁBB A PODGORICA ELLEN A FINAL FOURBA. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉ­NYEKBŐL IDÉZÜNK. theno28 „A meccs végi interjúban mintha mondta volna valaki, hogy az ETO most erőteljes fizikai ter­helést kap, amolyan mint erőnléti alapozást a Finálé­ra készülve, és ezért voltak tompábbak a játékosok! Nagy zsugás ez az Ambros mester! Ő már két lépés­sel előrébb jár!" kompozíció „A Buducsnoszt nagyon jó csapat be­nyomását keltette. Az elejétől elhitték, hogy legyőz­hetik az ETO-t, megkockáztatom, hogy tovább is jut­hatnak. Felkészültek nagyon a Győrből, s ez Adzsics mestert minősíti. A keménység mellett még azt is mondhatnám, szimpatikus csapat, csak hát Knezse­­vics jelenléte ezt nem teszi lehetővé." Lui13 „ A Győr önmagához képest mondhatni gyenge volt, de a lényeg, hogy az FF megvan." beobachter „A Győrnek tudomásul kell vennie, hogy mindenki őket akarja megverni és a meccs előtt vért isznak az ellenfelek. Játékosaik sokszor életük leg­jobb mérkőzését játsszák. A Buducsnoszt játékosai kétgólos vereségüknél úgy ünnepeltek, mintha a BL-t nyerték volna meg. Viszonyítási pont lett a Győr!" 2018. április 16., hétfő nemzetisport Búcsú a vasvillától engermély érzelemáradatot és alapvető változtatá­sok sürgősségét hangoztató vélemények árapályát váltotta ki a Real Madrid-Juventus Bajnokok Ligá­­ja-negyeddöntő végjátéka. Mindenek eredőjénél egy 33 éves angol fiatalember, bizonyos Michael Oliver áll, aki egy pillanatra magára öltötte az atyaúristen mezét. Mondja az egyik tábor. Vagy az érzelmeket légmentesen elcsomagolva, a szabályok betű szerinti alkalmazásával eldöntötte a továbbjutás kérdését. Tartják mások. Hol van itt a félút, ahol a tézisek szerint az igazság több­nyire fellelhető? Ahhoz az állásponthoz közelebb-e, hogy a futballbíró „intézménye" a szükséges rossz, amelynél - a demokráciára alkalmazott mondás analógiájára - jobbat még nem találtak fel? Vagy inkább annak a nézetnek a környékén, amely az emberi szubjektivizmust, de empátiát is teljes mértékben kiküszöbölő technikára bízná a játék­­szabályok betartatásának feladatát? Az oliverihez hasonló momentumok után értelemszerűen az utóbbi tábor érvei erősödnek fel, az eddigi tapasztalatok azonban azt mutat­ják, hogy valaki rövidesen újra kirukkol a költői kérdéssel, de hogyan fogja alkalmazni a videobíró az előnyszabályt? Egyelőre azonban a közelmúlt még mindig regnáló hőse a téma, bár Michael Oliver vélhetően szívesen megspó­rolta volna magának ezt a „reklámot". Az apa mintájára sípot ragadó gyerek már 14 évesen abszolválta a játék­vezetői alapvizsgát, ami a pályaív alakítása szempontjából mérhetetlenül nagy időbeli előnyt jelenthetett, miközben értelemszerűen át kellett ugornia néhány lépcsőfokot. Pil­lanatig sem állítom - igazából nincsenek is erre vonatkozó információim -, hogy teljes mértékben kimaradtak volna az életéből az iskolaudvari futballozások, arra azonban mér­get vehetünk, hogy egyszerűen nem lehetett ideje és lehe­tősége, hogy zsigereibe ivódjon az a rengeteg jó és rossz, amivel csak az igazolt játékoslét képes megajándékozni az embert. Azt a hihetetlen indulatot, amely egyetlen kont­­rollálatlan pillanat alatt képes elborítani a legalaposabban strukturált agyat is, és amit csak a futball nevű össznépi­­ játékban tapasztalt igazságtalanság képes útnak indítani az emberi lélek csatornáin. Ezért aztán abban a tekintetben sem nagyon folytathatott előtanulmányokat, hogy miként lehet visszafordíthatatlan károk nélkül kijönni egy-egy ilyen vértolulásos állapotból, legyen az illető a barikád innenső vagy túlsó oldalán. Főleg azt, hogy miként lehet és kell ki­várni a rendfenntartó pozíciójából a játékos elhomályosult tekintetének kitisztulását, amiből aztán a későbbiekben akár egyfajta partnerség is lehet. Olivérnek annak idején döntenie kellett, és ő döntött: a „zsaruk" közé áll. Nyilván az sem elképzelhetetlen, hogy a környezete irányította a döntéseit, hiszen a sikeres játék­vezető apuka kínálta minta ugyancsak vonzó lehetett egy tinédzser számára. Pláne, hogy a mérnöki pontossággal megtervezett karrier állomásai számítógépes megbízható­sággal követték egymást. Ő lett az angol Football League történetének legfiatalabb asszisztense, játékvezetője, majd a Premier League legfiatalabb, a kispadok előtt lévő negye­dik játékvezetője, illetve játékvezetője. 2009-ben a Ligaku­pa egyik elődöntő mérkőzését vezethette, míg a másikat az édesapja dirigálta. Micsoda történet, szinte címlap, megfil­mesítés után kiáltó! Aztán szinte természetes módon az ifjú Michael lett a Wembley Stadionban „szolgáló" legfiatalabb bíró. Mindössze huszonöt és fél éves volt azon a 2010. au­gusztus 21-i estén. Ám miközben természetesen nem zár­ható ki annak lehetősége, hogy valaki már huszonöt évesen finom érzékelő rendszerként reagáljon egy futballmérkőzés bonyolult „közéletének”, lélektani fordulóinak rezdüléseire, legalább a kétségeinket hadd fejezzük ki... HOL VAN ITT A FÉLÚT AHOL A TÉZISEK SZERINT AZ IGAZSÁG TÖBBNYIRE FELLELHETŐ? AHHOZ AZ ÁLLÁSPONTHOZ KÖZELEBB-E, HOGY A FUTBALLBÍRÓ »INTÉZMÉNYE« A SZÜKSÉGES ROSSZ, AMELYNÉL - A DEMOKRÁCIÁRA ALKALMAZOTT MONDÁS ANALÓGIÁJÁRA -JOBBAT MÉG NEM TALÁLTAK FEL? Nemzetközi karrierje is szépen alakult. Őrangyala bi­zonyára megóvta a szélsőségesen kritikus helyzetektől, fiatal korából is adódó fizikai eszközei révén többnyire akciókörelben járt, egyesek szerint ma is többet és gyorsabban fut, mint a labdarúgók zöme. Egyéb részle­tek mellőzésével rögzítsük a tényt, hogy FIFA-pedigréje minden bizonnyal nem érdemtelenül alakult úgy, hogy rábízták a Real Madrid-Juventus visszavágót. A végki­fejlet mindenki számára ismerős: az olaszok által már­­már hosszabbításra mentett meccs rendes játékidejének utolsó pillanataiban megítélt egy olyan tizenegyest, ami­re a szabályok tekintélyes mértékben feljogosították, s amely révén a spanyol csapat végül a BL-elődöntőbe „menekülhetett". Az egyéb következmények között a legvisszhangosabb a Juve-kapus, Gianluigi Buffon el­­borulása, kiállíttatása, valamint lassan legendává ne­mesülő megfogalmazása, miszerint Oliver szíve helyén kuka van. A legelítélendőbbek pedig azok a világhálós reakciók, amelyek az életveszélyes fenyegetőzésekig is elmentek. A legnagyobb kérdésre adandó választ nyilván nem ismerhetjük, de keresgélhetjük: mi lesz Michael Oli­verrel? A játékvezetővel, természetesen. A megfigyelői jelentés aligha lehet elmarasztaló, amnit már tudnánk, s túl lennénk az első reakcióhullámokon is, Így aztán min­den bizonnyal felbukkan ő rövidesen valamelyik fontos mérkőzésen, de ha az angol szövetség esetleg kímélő üzemmódba helyezi, és egy ideig kevésbé zűrösnek tet­sző meccsekre küldi, árnyéka bárhová vele tart. Szóval a negyedik ligában sincs menekvés, a bélyeg ott marad a homlokán. Az ellenkező irányú terápia, a nagy tétre menő mérkőzésekkel terhelés viszont az újabb „be­­égés” kockázatát hordozzák. A földgömbről lelépni persze nem lehet, de egy pszi­chológusi pamlag azért jó pénzért csak kerül, s azon sok minden kiderülhet. Botcsinálta lélektanászként aligha vehetem a bátorságot, hogy bármilyen terápiajavaslatot is felvázoljak, de azért szorult belém néhány ötlet. Min­denekelőtt osztom a román futball-legenda, Gheorghe Hagi azon nézetét, amely szerint a videobíró minden szin­ten való intézményesítése jelentős segítséget kínálna. A felgyorsuló tempó immár valóban futószalagon teremti meg azokat a helyzeteket, ahol a megítélésben jelentős mértékben megőrzésére, labdarúgóként szerzett te­repismeretére kell hagyatkoznia a játékvezetőnek, ami­hez természetesen nélkülözhetetlen alapot kell építeni szabályismeretből. A megfelelő reakciókészség hiánya persze eleve kizáró jellegű ebben a szakmában, de ez is csak célirányos továbbfejlesztés által válik igazán hasz­nos eszközzé. Önmagában a határozottság sem sokat ér, a gyorsvonatként érkező, hevesen gesztikuláló, a fut­ballistát potenciális bűnözőnek tekintő bíró ugyanis jobb esetben szánalmat, rosszabb esetben megvetést „arat” magának. Az oliveri kereset viszont leginkább a kompenzálási kény-­­­szer veszélyét villantja fel. Amint vélni merészeltük, az angol játékvezetőt sokáig kíséri még a steril szabályalkalmazás precedense, amihez bizonyára maga is szolgáltat még mu­níciót, hiszen ez a filozófia tűnik a lényéhez legközelebb állónak. Ha viszont ennek művi ellensúlyozására törekszik, az még nagyobb veszélyeket rejtegethet. A hirtelen haver­­kodóvá váló bírót ugyanis legalább akkora megvetés övezi a futballtársadalomban, mint a „fröccsentett" játékvezetőket. Akiből ugyanis nem sugárzik a leginkább labdarúgóként megszerezhető érzelemközösség, azt megeszi a közeg. Vagy hajlíthatóvá teszi, ami, ha lehet, még rosszabb.. Szóval a videobíró rendszeresítése tehet az egyik járható­­ út, azzal az el nem hanyagolható koc- A \ '’’s­rázattal is, hogy első fázisban nagy- ifj.­b­ban csökkenti a felelősségvállalás ■., *■ s mértékét. Az arányok, mint min­denben, itt is meghatározók, azon­ban esélyt kínálnának ara, hogy eurómilliók és emberi sor­sok fölött döntő helyzetek megítélése után ritkábban ereszkedjen vörös köd az emberi agyakra. És hogy ritkuljanak azok az esetek, amelyek a végén - képletesen szólva - vasvillával hajkurásszák a bírót a kukoricáson át. CSINTA Samu Daniel Ricciardo megadja a módját. A Kínai Nagy­díj ausztrál győztese ivott már cipőből a pódiumon, most Sanghajban úgy érezte, eljött az idő, hogy újra megörvendeztesse szurkolóit­­és a névadó tulajdonost ■j REUTERS

Next