Nemzeti Sport, 2018. április (116. évfolyam, 102-116. szám)
2018-04-16 / 102. szám
Fradi és a Videoton fej fej mellett vonul a tabella elején, hátul hat csapat vív élethalál harcot a kiesés ellen, tehát tizenkettőből nyolc csatázik, s még hátravan hét forduló - izgalmas a mi kis tucatbajnokságunk. Csak éppen meglepetésre nem számíthatunk. Elvégre mi abban a szenzáció, ha a Fradi nyeri a bajnokságot? A pénz-paripa-fegyver szentháromság és főként az eddigi meccsek alapján semmi. A Vidivel hasonló a helyzet. A másik oldalon - és most erről lesz szó - a búcsútól remegő hat csapat mindegyike rászolgált arra, hogy a második 93 vonalban folytassa, MINDENÜTT kinél ilyen, kinél olyan AZ EDZŐKÖN okok miatt. Itt nem CSATTAN játszik, hol erősebb a AZ OSTOR keret, ha a bajnokság végén a Haladás, a DVTK, a Puskás Akadémia, a Balmazújváros, a Mezőkövesd vagy a Vasas fölött húzzák meg a vonalat, legfeljebb a szimpátia alapján sajnálkozhatunk, az eredmény valós voltát nem lehet vitatni. Már csak azért sem, mert a játékosok (edzők?) tudása kevés ahhoz, hogy egy-egy társaság megbízhatóan szerepeljen, nem létezik stabil átlag, az egyik fordulóban így, a másikban úgy teljesítenek a csapatok. Tort ül a kontraforma. Ami a szombati fordulót illeti, a nemrégiben még éppen a megbízhatóságával tüntető Paksot saját edzője döngölte földbe, miközben a Haladás „csupán” egyben volt, a DVTK-nak sikerült két perc alatt romba döntenie a reményeit, a Balmazújvárosban így lehetett napi hős a már leírt Rudolf Gergely. A Puskás Akadémia sem bírta megőrizni előnyét, a Mezőkövesd futballistái ritkán látták a Vidi térfelét, de ezúttal nem kaptak gólt, csak a Vasas hozta a papírformát, a játékosok továbbra is szavakkal harcolnak (április 13., Remili Mohamed: „Nem tehetjük meg a szurkolóinkkal...” és „Ne temessenek meg minket...") Minden megtörténhet, az ellenkezője is. Azt viszont már most is tudni lehet, hogy az elitnek búcsút intőknél sehol sem a szerződéseket aláíró elöljárók viszik el a balhét, a játékosok is alig, mindenütt az edzőkön csattan az ostor. Miközben aligha mondható el, hogy például Bódog Tamás (ő főként), Pintér Attila, Horváth Ferenc vagy éppen Kuttor Attila ne érdemelné meg a figyelmet. (Michal Hippről keveset tudok, Michael Oenning határeset). És már most jó tudni, jövőre minden kezdődik elölről, oda és vissza. Ez legalább stabil. TEGNAP TUDÓSÍTOTTUNK A NŐI KÉZILABDA BL NEGYEDDÖNTŐJÉNEK VISSZAVÁGÓJÁRÓL, AMI UTÁN A GYŐR KETTŐS GYŐZELEMMEL JUTOTT TOVÁBB A PODGORICA ELLEN A FINAL FOURBA. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. theno28 „A meccs végi interjúban mintha mondta volna valaki, hogy az ETO most erőteljes fizikai terhelést kap, amolyan mint erőnléti alapozást a Fináléra készülve, és ezért voltak tompábbak a játékosok! Nagy zsugás ez az Ambros mester! Ő már két lépéssel előrébb jár!" kompozíció „A Buducsnoszt nagyon jó csapat benyomását keltette. Az elejétől elhitték, hogy legyőzhetik az ETO-t, megkockáztatom, hogy tovább is juthatnak. Felkészültek nagyon a Győrből, s ez Adzsics mestert minősíti. A keménység mellett még azt is mondhatnám, szimpatikus csapat, csak hát Knezsevics jelenléte ezt nem teszi lehetővé." Lui13 „ A Győr önmagához képest mondhatni gyenge volt, de a lényeg, hogy az FF megvan." beobachter „A Győrnek tudomásul kell vennie, hogy mindenki őket akarja megverni és a meccs előtt vért isznak az ellenfelek. Játékosaik sokszor életük legjobb mérkőzését játsszák. A Buducsnoszt játékosai kétgólos vereségüknél úgy ünnepeltek, mintha a BL-t nyerték volna meg. Viszonyítási pont lett a Győr!" 2018. április 16., hétfő nemzetisport Búcsú a vasvillától engermély érzelemáradatot és alapvető változtatások sürgősségét hangoztató vélemények árapályát váltotta ki a Real Madrid-Juventus Bajnokok Ligája-negyeddöntő végjátéka. Mindenek eredőjénél egy 33 éves angol fiatalember, bizonyos Michael Oliver áll, aki egy pillanatra magára öltötte az atyaúristen mezét. Mondja az egyik tábor. Vagy az érzelmeket légmentesen elcsomagolva, a szabályok betű szerinti alkalmazásával eldöntötte a továbbjutás kérdését. Tartják mások. Hol van itt a félút, ahol a tézisek szerint az igazság többnyire fellelhető? Ahhoz az állásponthoz közelebb-e, hogy a futballbíró „intézménye" a szükséges rossz, amelynél - a demokráciára alkalmazott mondás analógiájára - jobbat még nem találtak fel? Vagy inkább annak a nézetnek a környékén, amely az emberi szubjektivizmust, de empátiát is teljes mértékben kiküszöbölő technikára bízná a játékszabályok betartatásának feladatát? Az oliverihez hasonló momentumok után értelemszerűen az utóbbi tábor érvei erősödnek fel, az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy valaki rövidesen újra kirukkol a költői kérdéssel, de hogyan fogja alkalmazni a videobíró az előnyszabályt? Egyelőre azonban a közelmúlt még mindig regnáló hőse a téma, bár Michael Oliver vélhetően szívesen megspórolta volna magának ezt a „reklámot". Az apa mintájára sípot ragadó gyerek már 14 évesen abszolválta a játékvezetői alapvizsgát, ami a pályaív alakítása szempontjából mérhetetlenül nagy időbeli előnyt jelenthetett, miközben értelemszerűen át kellett ugornia néhány lépcsőfokot. Pillanatig sem állítom - igazából nincsenek is erre vonatkozó információim -, hogy teljes mértékben kimaradtak volna az életéből az iskolaudvari futballozások, arra azonban mérget vehetünk, hogy egyszerűen nem lehetett ideje és lehetősége, hogy zsigereibe ivódjon az a rengeteg jó és rossz, amivel csak az igazolt játékoslét képes megajándékozni az embert. Azt a hihetetlen indulatot, amely egyetlen kontrollálatlan pillanat alatt képes elborítani a legalaposabban strukturált agyat is, és amit csak a futball nevű össznépi játékban tapasztalt igazságtalanság képes útnak indítani az emberi lélek csatornáin. Ezért aztán abban a tekintetben sem nagyon folytathatott előtanulmányokat, hogy miként lehet visszafordíthatatlan károk nélkül kijönni egy-egy ilyen vértolulásos állapotból, legyen az illető a barikád innenső vagy túlsó oldalán. Főleg azt, hogy miként lehet és kell kivárni a rendfenntartó pozíciójából a játékos elhomályosult tekintetének kitisztulását, amiből aztán a későbbiekben akár egyfajta partnerség is lehet. Olivérnek annak idején döntenie kellett, és ő döntött: a „zsaruk" közé áll. Nyilván az sem elképzelhetetlen, hogy a környezete irányította a döntéseit, hiszen a sikeres játékvezető apuka kínálta minta ugyancsak vonzó lehetett egy tinédzser számára. Pláne, hogy a mérnöki pontossággal megtervezett karrier állomásai számítógépes megbízhatósággal követték egymást. Ő lett az angol Football League történetének legfiatalabb asszisztense, játékvezetője, majd a Premier League legfiatalabb, a kispadok előtt lévő negyedik játékvezetője, illetve játékvezetője. 2009-ben a Ligakupa egyik elődöntő mérkőzését vezethette, míg a másikat az édesapja dirigálta. Micsoda történet, szinte címlap, megfilmesítés után kiáltó! Aztán szinte természetes módon az ifjú Michael lett a Wembley Stadionban „szolgáló" legfiatalabb bíró. Mindössze huszonöt és fél éves volt azon a 2010. augusztus 21-i estén. Ám miközben természetesen nem zárható ki annak lehetősége, hogy valaki már huszonöt évesen finom érzékelő rendszerként reagáljon egy futballmérkőzés bonyolult „közéletének”, lélektani fordulóinak rezdüléseire, legalább a kétségeinket hadd fejezzük ki... HOL VAN ITT A FÉLÚT AHOL A TÉZISEK SZERINT AZ IGAZSÁG TÖBBNYIRE FELLELHETŐ? AHHOZ AZ ÁLLÁSPONTHOZ KÖZELEBB-E, HOGY A FUTBALLBÍRÓ »INTÉZMÉNYE« A SZÜKSÉGES ROSSZ, AMELYNÉL - A DEMOKRÁCIÁRA ALKALMAZOTT MONDÁS ANALÓGIÁJÁRA -JOBBAT MÉG NEM TALÁLTAK FEL? Nemzetközi karrierje is szépen alakult. Őrangyala bizonyára megóvta a szélsőségesen kritikus helyzetektől, fiatal korából is adódó fizikai eszközei révén többnyire akciókörelben járt, egyesek szerint ma is többet és gyorsabban fut, mint a labdarúgók zöme. Egyéb részletek mellőzésével rögzítsük a tényt, hogy FIFA-pedigréje minden bizonnyal nem érdemtelenül alakult úgy, hogy rábízták a Real Madrid-Juventus visszavágót. A végkifejlet mindenki számára ismerős: az olaszok által mármár hosszabbításra mentett meccs rendes játékidejének utolsó pillanataiban megítélt egy olyan tizenegyest, amire a szabályok tekintélyes mértékben feljogosították, s amely révén a spanyol csapat végül a BL-elődöntőbe „menekülhetett". Az egyéb következmények között a legvisszhangosabb a Juve-kapus, Gianluigi Buffon elborulása, kiállíttatása, valamint lassan legendává nemesülő megfogalmazása, miszerint Oliver szíve helyén kuka van. A legelítélendőbbek pedig azok a világhálós reakciók, amelyek az életveszélyes fenyegetőzésekig is elmentek. A legnagyobb kérdésre adandó választ nyilván nem ismerhetjük, de keresgélhetjük: mi lesz Michael Oliverrel? A játékvezetővel, természetesen. A megfigyelői jelentés aligha lehet elmarasztaló, amnit már tudnánk, s túl lennénk az első reakcióhullámokon is, Így aztán minden bizonnyal felbukkan ő rövidesen valamelyik fontos mérkőzésen, de ha az angol szövetség esetleg kímélő üzemmódba helyezi, és egy ideig kevésbé zűrösnek tetsző meccsekre küldi, árnyéka bárhová vele tart. Szóval a negyedik ligában sincs menekvés, a bélyeg ott marad a homlokán. Az ellenkező irányú terápia, a nagy tétre menő mérkőzésekkel terhelés viszont az újabb „beégés” kockázatát hordozzák. A földgömbről lelépni persze nem lehet, de egy pszichológusi pamlag azért jó pénzért csak kerül, s azon sok minden kiderülhet. Botcsinálta lélektanászként aligha vehetem a bátorságot, hogy bármilyen terápiajavaslatot is felvázoljak, de azért szorult belém néhány ötlet. Mindenekelőtt osztom a román futball-legenda, Gheorghe Hagi azon nézetét, amely szerint a videobíró minden szinten való intézményesítése jelentős segítséget kínálna. A felgyorsuló tempó immár valóban futószalagon teremti meg azokat a helyzeteket, ahol a megítélésben jelentős mértékben megőrzésére, labdarúgóként szerzett terepismeretére kell hagyatkoznia a játékvezetőnek, amihez természetesen nélkülözhetetlen alapot kell építeni szabályismeretből. A megfelelő reakciókészség hiánya persze eleve kizáró jellegű ebben a szakmában, de ez is csak célirányos továbbfejlesztés által válik igazán hasznos eszközzé. Önmagában a határozottság sem sokat ér, a gyorsvonatként érkező, hevesen gesztikuláló, a futballistát potenciális bűnözőnek tekintő bíró ugyanis jobb esetben szánalmat, rosszabb esetben megvetést „arat” magának. Az oliveri kereset viszont leginkább a kompenzálási kény-szer veszélyét villantja fel. Amint vélni merészeltük, az angol játékvezetőt sokáig kíséri még a steril szabályalkalmazás precedense, amihez bizonyára maga is szolgáltat még muníciót, hiszen ez a filozófia tűnik a lényéhez legközelebb állónak. Ha viszont ennek művi ellensúlyozására törekszik, az még nagyobb veszélyeket rejtegethet. A hirtelen haverkodóvá váló bírót ugyanis legalább akkora megvetés övezi a futballtársadalomban, mint a „fröccsentett" játékvezetőket. Akiből ugyanis nem sugárzik a leginkább labdarúgóként megszerezhető érzelemközösség, azt megeszi a közeg. Vagy hajlíthatóvá teszi, ami, ha lehet, még rosszabb.. Szóval a videobíró rendszeresítése tehet az egyik járható út, azzal az el nem hanyagolható koc- A \ '’’srázattal is, hogy első fázisban nagy- ifj.bban csökkenti a felelősségvállalás ■., *■ s mértékét. Az arányok, mint mindenben, itt is meghatározók, azonban esélyt kínálnának ara, hogy eurómilliók és emberi sorsok fölött döntő helyzetek megítélése után ritkábban ereszkedjen vörös köd az emberi agyakra. És hogy ritkuljanak azok az esetek, amelyek a végén - képletesen szólva - vasvillával hajkurásszák a bírót a kukoricáson át. CSINTA Samu Daniel Ricciardo megadja a módját. A Kínai Nagydíj ausztrál győztese ivott már cipőből a pódiumon, most Sanghajban úgy érezte, eljött az idő, hogy újra megörvendeztesse szurkolóités a névadó tulajdonost ■j REUTERS