Nemzeti Sport, 2020. június (118. évfolyam, 154-168. szám)

2020-06-30 / 168. szám

THURY Gábor Tabados Gábor sportközgazdász az nso. hu-n megjelenő, A pénz győzött a magyar labdarúgásban című blogjában kifejti, a Debrecen a magyar futball gazdasági megerősödésének legnagyobb vesztese. Régebben ugyanis a klubok a tulajdonosok saját forrásaira és ügyességére voltak utalva, a Szima Gábor által megteremtett anyagi háttér és a helyi szurkolótábor támogatá­sa kiemelkedő lehetőségeket nyújtott a Lokinak, de a legutóbbi bajnoki cím, azaz 20­14 óta „olyan mértékben vontak be plusztőkét a magyar futballba az MLSZ-en keresztül érkező központi támogatások útján, hogy a DVSC előnye eltűnt". Ergo a Loki is átlagos klubbá vált, amit ugyan nem kellett feltétlenül kiesésnek követnie, ám a tizenkét csapatos bajnokságban szinte bármi be­következhet - mint ahogyan a tavalyi bronzérmet követően be is követke­zett. Mindez nem csökkenti a futballklubot működtető gazdasági társaság többségi tulajdo­nosa, 2002 januárja óta regnáló elnöke, Szima Gábor felelősségét. A város polgármestere, Kósa Lajos 1999 tavaszán egy hazai mérkőzés után kiállt a nézők elé, s azt mondta, Debrecenben nem halhat meg a futball! Ám mintha ez nem lett volna elég, mert 2001-ben a Loki kiesett volna az élvonalból, csak a BKV Előre visszalépése miatt maradt az NB I-ben. Hogy nem halt meg a lab­darúgás, abban az üzletembernek vitathatatlan érdemei vannak. A Loki 2004-ben az UEFA-ku­­pában a Videoton 1985-ös bravúrja után első magyar csapatként megérte a tavaszt - a hét bajnoki cím, hat Magyar Kupa-győzelem, egy-egy BL- és El-csoportkör Szima Gábor sikere is. A városi legenda szerint a többségi tulajdonos a 2014-es aranyérem óta kevesebbet invesztált a futballba - éppen akkortól, amikor más klu­bokhoz plusztőke áramlott. Az egy személyben többségi tulajdonosnak és elnöknek könnyű volt meggyőznie magát, hogy két megoldás közül az olcsóbbat, válassza... Autokrata vezető lett, ám nem mindig jöttek be az elképzelései. Külön fejezetet érdemelne a debreceni utánpótlásból kikerülő fiatalok menedzselése - ezt még akkor is meg kell említeni, ha Debrecenben túlnyomó­­részt hazai futballistákra építenek. A vele készült interjúban a tulajdonos elismeri, talán rosszul választottak edzőt januárban. Gondolom, ő hozta meg a döntést... Óriási hiba volt a városban méltán népszerű Herczeg András - akinek neve összeforrt a Lokival - helyére nem debreceni kötődésű szakembert kinevezni. Most az NB II következik, nyilván a visszakerülés a cél. Elvégre Debrecenben a futball nem halhat meg. TEGNAPI SZÁMUNKBAN ÍRTUNK A LABDARÚGÓ NB I-BEN ARANYÉRMES FERENCVÁROS TERVEIRŐL AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK, mback Jokmacot meg kell tartani, kiemelkedő képességű játékos. Zubkov ezek szerint marad. Otigbát is célszerű volna megtartani, bár ő talán könnyebben pótolható posztjából adódóan. Reb­­rovnak nagyon nem örültem anno, de egyelőre úgy néz ki, hogy nem volt igazam. ” ha­ra_magyarok 5 nA siránkozás nyilatkozatok mellett nagyon korrekt módon végigtolták az idényt, még akkor is, amikor már megvolt a baj­noki cím, pedig simán pályára küldhették volna az ifiket is, hogy hosszabb legyen az első csapat nyári szünete. Masszív csapat lett a Fradi, simán kinéz nekik egy El-csoportkör idén is, és némi mázlival a BL sem elérhetetlen. Csak ne adják el a legjobbakat!" tud­niy „A kiesett Debrecen csak tíz góllal rúgott kevesebbet 33 meccs alatt, mint a bajnok Fradi. A csapat tizenhárom pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot, s a góllövőlistán az első ötben nincs Fradi-játékos.”­­ „Tizenhárom pontot verni a második helyezettre mindenhol megsüvegelendő teljesít­mény! Hatalmas urat a Fradinak, szép volt, fiúk!" DEBRECENBEN NEM HALHAT MEG A FUTBALL! Jök Az olaszokat aztán próbálhatják észérvekkel egészségügyi korlátok közé szorítani: Ciro Immobile (balra) és a Lazio többi játékosa így ünnepelt a hétvégén a Fiorentina legyőzésekor. sport Vezérre várva Jhász Roland is felhagyott a futballal, így mára mindhárom klasszisunk kiiratkozott a játékból, akiknek köszönhetően - ez meggyőződésem - sok örömben volt részünk négy esztendeje a franciaországi Európa-bajnokságon. Király Gábor és Gera Zoltán volt a másik kettő, nekik hármuknak volt akkora tekintélyük, hogy a többiek élére álljanak. Ahogy emlékszem, el is mesélték külön-külön, hogy visszatérően azzal tüzelték társaikat, az Eb-szerep­lés vissza nem térő vagy legalábbis nehezen kivívható lehetőség arra, hogy a magyar labdarúgásnak és persze önmaguknak rangot szerezzenek. Szavaik meghallgatásra leltek, arra nem esküszöm meg, hogy a keret valamennyi tagja csüngött a szava­ikon, ám a tekintélyüket senki sem vitatta, nem vitat­hatta. A pályán töltött esztendőik alapján semmiképpen, ám náluk külön előny volt, hogy a személyiségükkel is hathattak, röviden: volt hitelük. Király és Juhász 2016 novemberében, Gera 2017 márciusában búcsúzott el a válogatottól, a csapat az­óta 28 mérkőzést játszott, tízszer nyert és tizenhatszor kikapott két döntetlen mellett. Köztük van az Andorra (0-1) és Luxemburg (1-2) elleni blama is. Nem éppen felemelő mutató, ám a meccsekből annyi megmaradt, hogy visszatérően hiányzott a vezér a csapatból, az a futballista, aki egy-egy megjegyzésével, de akár csupán egy szemöldökráncolással helyére illessze a gépezetet. Erről persze nem szívesen beszélnek magasabb öltö­zői körökben, nem feltétlenül azért, mert szégyellnivaló, inkább a divat miatt: ma az viszi el a pálmát, hogy „a csapat”, meg együtt, mindenki fontos, valamennyi játékos beteszi a magáét a közösbe. Ami persze igaz, de egyrészt ki többel, ki kevesebbel járul hozzá a pro­dukcióhoz, másrészt nincs együttes önmagában vezér nélkül. Irodalmi példával élve, a Pál utcai fiúk legendás közösség mindmáig, ám akkor is Bóka János a vezér, ha Nemecsek Ernő a hős. Mondhatnám, hogy ott a csapatkapitány, még karsza­lagja is van, megkülönböztetendő a többiektől, ám nem emlékszem olyan esetre, amikor - lett légyen akármi­lyen jó futballista - kiderült volna mostanában, hogy igen, ő az első az egyenlők között Kapitány, vezér — a kettő nem feltétlenül fedi egymást. Ezt nem csupán én mondom, hanem például José Mourinho is, aki korábbi csapatairól beszélve a kapitányok közül mindössze John Terryt (Chelsea) és Javier Zanettit (Internazionale) emelte ki, hogy bennük a két szerep egyesült. „Amikor ilyen vezéreid vannak, sokkal inkább edzővé válsz, mert jobban összpontosíthatsz a teendőidre” - mondta, majd felidézett egy esetet abból az időszakból, amikor még a Portót irányította. Egy Belenenses elleni meccs első félidejében kettő nullás vesztésre álltak, mindenki látta rajta, hogy tajtékzik, lesz nemulass az öltözőben, ám mielőtt odaértek volna, Jorge Costa megál­lította, és kérte, adjon neki két percet. Megkapta, s amikor Mourinho a játékosok elé állt, kiderült, Costa mindent elért, amit ő akart a szünetben. Aztán kimentek a második félidőre, s a Porto 3-2-re nyert, Mourinho kommentárja pedig: „Amikor van egy ilyen embered, a csapatod egy lépéssel a többi előtt jár. Sajnálatosan a futball manapság inkább a külsőségekről szól, és az emberek hajlamosak azokra figyelni, akik ezekre adnak, nem pedig azokra, akik igazán nagy értéket hordoznak.” Itthoni példa nincs, legalábbis nem nyilvános, egyre sikerült rálelnem, 2018 őszéről való. Az azóta már Fehérváron futballozó Ivan Petrjak Böde Dánielről ejtett el egy félmondatot: „Sokszor viccelődik, de igazi vezér”. Azóta már Böde „Dani” sem az Üllői úton keresi a kenyerét, de persze nincs összefüggés a távozása és a kisugárzása között. Nem mellesleg sem neki, sem ■Jj ! HA SIKERÜL, A CSAPAT IS JÓL JÁR, HA NEM, AZ EDZŐ MEGJÁRHATJA. AZ ÖLTÖZŐI TEKINTÉLY MÁR CSAK OLYAN, HOGY AZ IRODÁKIG IS ELÉRHET, AMI NEM SOK JÓVAL KECSEGTET VISZÁLY ESETÉN. más vezérnek nincs könnyű dolga nálunk, ha másért nem, hát azért, mert a profi futballisták - bevalljuk vagy sem - alapvetően üzleti kapcsolatban állnak aktuális klubjukkal, s ugyebár még az is kérdés, hogy milyen nyelven szítson tüzet az öltözőben az, aki alkalmas rá, akit elfogadnak. Valamikor mindenki tudta, ki a­ főnök. Felütöttem a játékosnévsort 1966-ból, s rögtön beugrott, hogy Albert Flórián (Ferencváros), Göröcs János (Újpesti Dózsa), Ilku István (Dorog), Laczkó Mihály (Tatabánya), Mészöly Kálmán (Vasas), Nagy István (MTK), Palotai Károly (Győri Vasas ETO), Tichy Lajos (Bp. Honvéd) olyan játékos volt, akit összekapcsoltak a klubjukkal. Nem volt mindegyikük kapitány, hiszen például a Fra­diban Mátrai Sándor, a Vasasban Berendy Pál vezette ki az alakulatot a pályára, s az is idetartozik, hogy egy­­egy csapatban másokban is megvolt a főnöki véna, futballtudásuk alapján mindenképpen. Mert ugyebár az Üllői úton Fenyvesi Máté, Novák Dezső, Rákosi Gyula sem volt akárki, Győrben Orbán Árpád, Újpesten Bene Ferenc, a Vasasnál Farkas János és Ihász Kálmán is úgymond húzóembernek számított. Volt idő egyébként, amikor hivatalos álláspontnak tekintették, hogy a csapatkapitány ne csupán zászlót cseréljen, térfelet válasszon. Egyértelműen szégyenle­tes korban, ám ami a labdarúgást illeti - bár ma lenne olyan nálunk a foci. Persze hogy az ötvenes évekre gondolok. Ha eltekintünk a kötelező politikai felhangtól („Legyen világnézetileg a legfejlettebb játékos”), egyet lehet érteni azzal, hogy a csapatkapitány, a vezér tűnjön ki fegyelmezettségével, híd legyen az edző és az együt­tes között, ismerje fel, ha porszem került a gépezetbe, s lépjen közbe, ha valaki elvesztené a fejét a küzdelem során. Ezek után a kötelezően titkos szavazással megvá­lasztott kapitányok névsora tükrözi a csapaton belüli erőviszonyokat. Mert hiába mondja a csepeli Marosvári Béla, hogy „Fiúk, a feladatom ellátásában követni aka­rom szovjet sporttársaim példáját... Kérem, ti is visel­kedjetek úgy, ahogyan az szocialista sportemberhez illik!”, az 1949-1950-es idényben már 279 mérkőzésnél járt a klubjában. Az pedig természetes, hogy Kispesten Puskás Ferenc (ekkor 22 éves), az MTK-nál Hidegkúti Nándor, a Fradinál Rudas Ferenc, a Vasasnál Illovszky Rudolf, Szombathelyen Tölgyesi József lett az öltöző ura. A Népsport éberen őrködött azon, hogy a csapat­­kapitányok eleget is tegyenek kötelességüknek, a Dorog-Vasas (0:3) mérkőzés után például a lap elma­rasztalta a dorogi Pfluger Dezsőt, mert amikor (0:1 -nél) tizenegyeshez jutott együttese, sokáig csak futkosott a pályán, mire az edzői felhatalmazás birtokában kijelölte a büntető elvégzésére Molnár Józsefet, aki kihagyta. „Pfluger számára komoly intőpélda az eset, a csapat­­kapitánynak határozottnak kell lennie" - így a Népsport, a játékos pedig elismerte a hibáját, sőt magát tette felelőssé a vereségért. Az esetből kiemelném az edzői felhatalmazást. Ná­lam természetes (lenne), hogy a vezérrel, akár kapitány, akár nem, szót kell értenie a trénernek. Ha sikerül, a csapat is jól jár, ha nem, a mester megjárhatja: az öltö­zői tekintély már csak olyan, hogy az irodákig is elérhet, ami nem sok jóval kecsegtet viszály esetén. Igen, a tekintély edzőbuktatáshoz is elegendő lehet, a közelmúlt példája a szombathelyi. Mészöly Gézát jó, sőt nagyon jó szakembernek tartom, de - szerintem - nem tett jót neki, hogy ujjat húzott Király Gáborral és Halmosi Péterrel, akik nem csupán­­a­ maradandó futballproduk­­ciójuk miatt vívtak ki tiszteletet a városban. Az ilyen esetekbesz­édes mindegy, kinek van igaza, már csak azért is, mert a tréner fogyóeszköz, az edzőcsere pedig rendre nagyobbat szól, hatásosabb marketing, mint a házon belüli rendcsinálás. És hogy aktuális példával éljek, Zlatan Ibrahimovi­­cot említem, aki a ko­­ronavírus-járvány után Milánóba visszatérve olyan fotóval szolgált, amelyen lenéz a vá­rosra, az aláírás pedig: „Isten visszatért, és figyel titeket!”. Mit mondjak - meg­nyugtató.

Next